2017. október 31. 15:00 - Cathreen Misery

Magányos Boszorkány

Saját novellám, Halloween alkalmából.

maganyosboszorkanyborito.jpg

Elbűvöltem már gazdag hölgy férjét, ki nekem ígérte ama szent pillanatban szívét és elvarázsoltam uralkodót, ki egész országát felajánlotta nékem, szerelmünk oltárán. Segítettem már idős hölgy életének meghosszabbításán, miként féltékeny paraszti leánynak elpusztítani ellenfelét. Kevertem én bájitalt keserű szívnek, szomorú léleknek és csalódott, remény hagyott szellemnek. Mind gyógyító, mint életet adó, miként bántalmazó és romboló tettem, milliónyi mennyisége sorakozik mögöttem. Két évtized, két év és két hete élek eme átkozott Földön, taposom minden nap a koszos talajt és porlom le mocskát szoknyám rojtjának végiről. Midőn én nékem adtak aranyat és kincset, miként istenített férfi és nő, nem leltem békességemhez vezető boldogságomat, s utamat magányosan folytattam mindig, mindig.
Kerestem, de nem leltem. Akartam és mégsem kaptam. Hiába segítettem majd vettem el kérésre, ellenkezésre. Életem üressége nem hagyott nyugodni s tátongó sötét lyukat ütött szívem felszínén. Mi egyre csak nőtt, nőtt, idővel korommá varázsolta szellemem. Életem összes perce nem telt másként, magány volt egyedüli társam, ahogy önmagam magamnak. Nem nézett vissza rám reggel senki más, nem ölelhettem azt, kit szívem választott. Hideg ágy fogadott, kihűlt kandallóval. Kísértetek sem jártak errefelé. Mint nem létező entitás, csupán keringtem a folyó időben. Körbe nézve apró kalyibámban, majdan kertemben, növényeimen és egy szem macskámon, ki éhesen keresett csak föl, máskor nem igazán, képtelen pótlékként ragaszkodva kapaszkodtam beléjük. Születésem napján, meghalt ki fontos lehetett volna, későbbiekben nagymamámat sem kerülte el a vég s a halál karon ragadta. El tőlem, messze, soha nem látható helyre. Nincs senkim, nincs semmim. Szeretet mi olyan, nem ismerem igazán és a szerelem, mit két perc alatt kifőzők üstömben, idegen számomra. Fagyos kezeimen nem fog már a nyár és nem képes felmelegíteni tűz lángja se.
Piciny falucska, mi legközelebbi lakott település nem messze innen, kiutált idős és fiatal, gyermek és szülő egyaránt. Eme apró falú, szorgos és gondos lakosai, jobbágyok, farmot művelő földes emberek, három földesúr és asszonyok koszos porontyaikkal, száműztek. S bár nem képesek többre, mint kavicsokkal dobálni, elvenni mim van, rám törni éjnek évadján, érdektelen számomra. Oly távoli, nem is velem történik, külső szemlélőként látom, ahogy megszegényedett, lelkileg elenyészett, szomorú lelkek töltik ki üres porhüvelyemen bánataikat, csalódottságaikat. Hiszen, kell hibáztatni valakit az őket ért sorstalanság miatt, nemde? S miként tudják, kezeimmel és adottságommal képes vagyok a végzet átírásában, így ok lehet méregtől fűtött elégedettségük kitöltésére zsenge testem. Mert ügyebár, lelkemet nem szerezhetik meg. Senki se. Nincs mit megszerezni. Lelkem, mint olyan, eltűnt valamikor hajdanán s elhagyta varázslattal átitatott testemet.
De o, bárcsak eme családi átok hagyott volna el engemet! Nem választottam, nem tudtam, nem akarhattam fogantatásom előtt, ide születésemet. Miként száműzetésbe kerülhet bűnöző vagy hazug és gyűlölt áruló, úgy én sem kaptam kíméletesebb sorsot. Öreganyám szerint, ősi adottság mi nekünk létezik. Csak nők, csak eme generáció ágában, csak mi kaphatunk képességet az élet és halál feletti uralomra. Csak mi parancsolhatunk elemeknek és mi kezünk alatt válik egyszerű mezei növény az örök élet elixírjévé. Ő szerinte csodás ajándék, mire igen kevesen, vagy senki sem képes. Nem látott és nem hallott még olyan boszorkányról, ki képes lett volna mindarra, mire ő és én. Amíg a végzet engedte, közösen töltött időnkben igyekezett kitanítani minden fontos fondorlatosságra, majdan halálos ágyán rám bízta összes leírt könyvét és tekercsét, ősi papírokat, óriási nagy tudással rendelkező kunyhót. Őrzőm én azóta is, mint életemnél jobbnak tartott érték, megvédem bármi áron.

22688557_848971041931329_7734500412150653784_n.jpg(Kép információt ITT találsz)

Mégis ez egy átok, mi megkeseríti életemet, s boldogságomat nem, hogy nem lelem, még inkább elűzi és helyébe szomorúsággal, folyamatos csalódottsággal adakozik nékem. Boszorkány volnék, ehhez semmi kétség sem fér. Falubeliek szerint átkozott, gonosz, démonokkal háló boszorkány, kinek legjobb lenne tűzrakás tetején égni. Tán a sok boldogtalan, kin segítettem, esetleg meggyógyult szeretett rokonok, vagy hatalommal rendelkező urak, kik cipőm orrát is megnyalták volna, egyetlen legyintésemre. Talán ezek miatt terjedt el hatalmam romlottsága, talán sikertelenségek sorozata mi következményeként teremtődtek. Mert igen, ha egy szerelmet összekovácsoltam bájitalommal bizony, harmadik félnek megszakadt a szíve. Meghosszabbítva életet, el kellett venni érte egy másikat. Elvarázsolt pénzes férfiak eltartásom végett kellettek, s mert részben naivan reménykedtem, hogy idővel komolyan is szerethetnek. Miután nekem adták vagyonuk nagy részét, elküldtem mindet.
Végül, bájitalaimmal és mágiámmal segített idegenek kezdtek mutogatni reám, később őket követvén mindenki, ki faluban élt vagy tíz mérföldre arrébb a városban. Hírem terjedt, lassan többen tudtak rólam olyan sok érdekességet, miről álmomban sem hittem létezésüket.
Volt, egy nap. Meseszép, kristálytiszta nap, mely bár évek óta csupán kísért, mégis gyerek könyvbe illően szép emlék. Fiatalabbként pár tapasztalatlan évvel, szebb szemekkel és kecsesebb járással, mit nem rontott még meg sok emberi gyűlölet, szemet vetett rám egy városi, daliás férfi. Nem kiemelkedő személy, hisz nem nemesi származású vagy gazdag, se nem lovag, se nem hercegi család sarj. Szántóföld dolgozó sem volt, akként mutatkozott be nékem, ki vidékeket és világokat jár, kalandokban vesz részt s így szerzi meg, mi kell. Elbűvölt küllemével, izmos és magas testével, elvarázsoló tekintetével és erős, határozott megjelenésével. Kardja mindig oldalán csüngött, örök védelmezője jobbján. Öltözéke se nem rongyos, se nem koszos, mégis használt és néhol foltos, toldott, összevarrt kiegészített. Hosszú haját összefogta, de egyszer kiengedte. Nem láttam még mennyei lényt egészen eddig. Nagy kezeivel fogta meg ujjaimat, s közel húzva magához nem akartam mást, örökké mellkasába fúrni félő arcomat. Kezeibe adni életemet, rá bízni nehéz súlyaimat és kinyitni neki, sokat fájlalt, szenvedett szívemet.
Egy nap, megtettem.
Sok kedves szó, lélekkel táncoló pillanatok, miket fűtött az érthetetlen mély szenvedély és vakká tette boszorkány szemeimet. Sose, egyetlen lélek nem befolyásolt, de ő megtörte védőpajzsomat. Hatalmát gyakorolva bábozott szívemhez köthető, szerelemben úszó testemmel. Mondta, szeret. Mondta, számára én vagyok a legszebb, legcsodálatosabb, legelbűvölőbb leány ki e vidéken fellelhető. Csak engem akar, csakis én kellek nekije. Nincs még egy tökéletesebb hölgy, egyedül engem lát szeme, engem szeret szíve és engem akar érinteni keze. Ittam szavait, mint forró nyári záport a kiszáradt talaj. Vágytam őrá testtel, lélekkel. Akartam minden létező részemmel, s reszkettem, ha hozzám ért, mert gyönyör járta át csontjaim mentén egész lényemet. Csókja mézédesen csábított, égkék írisze megtörhetetlen hatalommal mámorba borított, majdan hónapok után úgy hittem, Ő az igazi. Ő az egyetlen, a szerelem, életem társa, lelkem társa. Eleinte szintígy szónokolt és simogatta orcámat, kezemet, reményemet. Szavaival azt állította, amit éreztem. Érzelmek harmóniája mi köztünk megszületett kapocs, törhetetlennek tűnt.
Terveztük a közös nagyházat, idővel útra keltem volna én is, miként ő. Együtt, kézen fogva felfedezni a világot, mi hatalmasabb volt képzeletemnél, gyönyörű ábrándnak fészkelte be magát elmémbe. Terveink szilárdan közelítettek, következő útjára engem is várt. Majd egy nap, hirtelen, akár a nem várt hurrikán, mi felcsap a parton és végig tombol közeli szigeteken, elhagyott. Egy reggel, midőn készülvén az útra pakoltam mit csak leltem, nem jött el. Vártam őt, hívtam őt, szívem sírva kérlelte istent, hadd láthassam még egyszer. Minden készen áll. Miként én is, hogy útra kelve új életet kezdhessek, új helyen letelepedhessek, s új sorsot írhassak.
Hiába vártam, többé nem jött el.
Ellenségként rám tekintő falusiak szóbeszédeit rosszindulatú gonoszságnak véltem. Naivitásom nem engedett hinnem. Azt állították, midőn megtudta Ő, ki is volnék, mily család köthető valós nevemhez s miket tettem, tovább állt. Még aznap este, elhagyta a falut és várost, messze maga mögött hagyva engem és átkom. Nem akart részese lenni szerencsétlenségemnek, nem akart boszorkány fattyat, mikén hálni sem óhajtott démoni szeretővel.
Sok mindent pletykáltak mocskos szájaikkal, mik rajtam múlva, rég lerohadva leesnének arcukról. Olyan szavakat miért használ isten teremtettje?
Mindegyis bár, hiszen lelkem összetörve elvesztette a reményt, mely életbe vetett hitként fűtött kegyetlen napjaimon. Szívemet elvitte eme hitegető utazó. Hazudott, úgy vélem becsapott. Értetlenül álltam az ismét üres kalyibám ajtajában, min már macska se járt, holt se zavart itten. Értetlenül néztem magam elé, s keserű méreg terítette el vénáim belsejét. Düh és harag, fortyogott bennem, akár üstömben forralt újabb adag szerelemvakság itala. Vagy netán halálig tartó vakság? Kit érdekel e már, engem biztos nem. Majd aki megissza, őt foglalkoztatja. Vagy akivel megitatja. Lelkemet nem érdekelte többé senki és semmi. Véglegesen kihalt bennem az élet lángja, együttérzés legkisebb cseppje. Együtt érzés? Szerelem? Szeretet? Ne tréfálj ilyen ostobaságokkal, ember! Nincsenek!
Leszállt az est, felkelt a Hold, félkövér alakjával némán figyelte lépteimet. Csillagos, tiszta égbolt terült el fejem felett, mit távol otthonomtól, távol az üresen kongó kalyibámtól kémleltem.
Elég!

tumblr_nxn3m9bs6u1qje95uo1_540.jpg

Erdőszélen hosszasan húzódott egy szakadék, mi éles vájatként ketté választotta nyugat erdőt kelettől, s mely két hatalmas ország határvonalát is jelentette. Messze innen, valahol a távolban híd kapaszkodott megküzdve a mélységgel, összekötve a két partot. Feküdtem fűcsomók tetején, hallgattam az erdő neszeit és hangjait. Új élet indult éjszaka, mit a nappali életek soha, meg nem ismerhetnek tán. Gyenge, kedves fuvallat simított végig arcomon, majd megérintette oldalt lehulló könnyeimet. Hideg lett, szinte csípősen fagyos az útja, mit megtett a könny, bőrömön. Felültem. Testem reszketett, mint frissen megbarnult falevél, hirtelen betört telet érezvén. Nehezen bár, de talpra álltam, majdan tettem két, három lépést előre. Letekintettem az előttem tátongó sötétségbe, mi határtalan, örök félelemmel ruházta fel szívemet. Hívott, szólított, akár faluban anya a gyermekét. Csalogatott s ígért szépet, jót. S bár nem akartam semmi mást, csak békét átkozott lelkemnek, boldogtalan varázserőmnek végre véget. Nem akartam szemernyivel sem sokkalta mást, mint nyugalmat. Csöndet. Mindennek véget.
Bármennyire fürkésztem a feketeséget, nem árult el többet.
Se nem hideg, se nem meleg, nem suttogott euforikus szavakat és nem bántott, isten káromló ocsmányságokkal. A feketeség nem dobott meg kővel, nem vette el összeszedett növényeimet és nem akadályozott meg abban, hogy aznap ehessek. Nem. Lábam előtt elterült feketeség békésen uralkodva feküdt, mint sötét színű lepedő az ágyon. Körülöttem vele egyező éjszaka, minek tetején csillagfények burjánoztak sorba, zavartan. Feltekintve a Hold, bölcsen tovább állt, kissé eltűnt a magas fenyő teteje mögött.
Sóhajtottam. Nehézsúly ugrott le vállamról, de helyére újabb jött.
Soha nem szabadulok már. Nincs más lehetőség. Se erőm, se szívem, se hitem, se reményem nincs a holnapért. Nincs semmi, mi segíthetne. Ő elhagyott, Ők megvetnek. Varázslatom és bájillataim csak ideiglenesek, de nem oldanak meg mindent. Amint elvész erejük s amint elmúlik a hatás, ismét fáj. Szenvedek. Kínlódok és gyötrelmek véreztetnek. Végül döntöttem, elhatározva magam nagy levegőt véve előre léptem, majd még és még, míg el nem tűnt talpam alól a talaj, s míg a koromfeketeség el nem fogadott magába.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr4613117412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.