2017. november 07. 16:15 - Cathreen Misery

Goth Szubkultúra ihlette könyv: Böszörményi Gyula 9-8-7

Újabb könyvkritika és véleménykifejtés.

covers_9284.jpgEmlékszem, mikor tíz évvel ezelőtt megjelent a 9-8-7 című könyv (bizony, olyannyira régi), már akkor elfogultan álltam hozzá és elsőre elítéltem, emiatt kezembe sem vettem és elolvasni sem akartam. Legfőbb indokom az volt 16 évesen, hogy mégis milyen alapon mer ihletet meríteni a Goth Szubkultúrából és… tinédzser fogalmazással élve: Mennyire gáz, hogy azt hiszi bármit is tudhat a stílusról és képviselőiről. Ciki, ahogy ezzel bármit is el akar érni. – Már akkor úgy véltem, az egész figyelemfelkeltés miatt van, miként a stílus felhasználása egy könyvhöz, szintén. Engem ne akarjon senki úgy megvenni és elcsábítani könyve olvasásához, miszerint azt állítja, történetében az egyik szereplő Goth és valamelyest köthető is a stílushoz, vagy csak érinti. S emiatt az ellenszenves kampánya, borítója, a hátulján lévő tömör bevezető, minden arra sarkalt, hogy ne olvassam el. Egyenesen megutáltam az írót, hiszen miként meri szájára vagy könyvébe venni a stílust s még a neve is magyar, amit felvállal? – Ez egy másik előítéletem, mivel nagyon nehezen veszek kézbe magyar névvel ellátott könyveket. Komoly indok kell és környezeti áhítat, istenítés ahhoz, hogy megváltozzon.
Lényegtelen.
Ami fontos, hogy eme eszmémtől nem tágítottam és azóta sem tudnak megvenni egyetlen olyan alkotással se, legyen szó animéről, sorozatról, filmről, képregényről, amiben akad egy goth vagy valamilyen okból kifolyólag azt állítják, köthető a szubkultúrához és ezért, érdemes lehet megismerkedni vele. Nem, mivel ez nem ilyen egyszerű szerintem, s nem lehet valójában belefoglalni az egészet egyetlen könyvbe, szereplőbe, helyzetbe. Sokkal tágabb fogalom és életérzés, amit nehezen lehet megérteni vagy összegyűjtve felfogni és tovább adni. Szerintem erre jelképesen van csak mód, felületesen és sejtelmesen, hiszen a legalapabb pillérét a stílusnak mindenki sajátossága adja. Az az, természetesen akadnak közös vonások, többségében kedvelt dolgok, amikről felismerhető vagy „azonosítható” ha valaki Goth Szubkultúra tag s valamely ágazat, stílus követője. Bár akadnak, akik külsőre ennek semmi jelét nem adják mégis azok, szóval már ebben elbukott Böszörményi könyve, hiszen nála igenis fontos a külsőség. Illetve akad még más, sok alkotás ahol néha feltűnik a téma és ötletem sincs, miért teszik bele (ahogy már írtam, egy szereplővel aki Goth, általában így kerül a történetbe), mivel semmi értelmet nem adnak neki. Azt, hogy valaki különc, más és ennek szeretnének hangsúlyt adni, miért kell ezért azonnal a stílust előráncigálni és saját, mocskos elképzeléssel átalakítani? Engem sok film képes volt felháborítani azzal, hogy így próbálta eladni magát, mert amúgy a filmnek se eleje, se vége, se mondandója, se értelme nem volt.
S akkor, jött ez a könyv.

icecat_2.jpgKezdeném az elején. Kölcsön kaptam és természetesen, elsőre ugyan olyan előítéletesen forgattam kezemben, mint tíz évvel ezelőtt a könyvesboltban. Nem tetszett a borító eleinte, hiszen tudtam mi a szándék vele: erőltetés és álcázás. Mivel úgy éreztem, az író és borító készítő valójában nem tudják, mi fán terem a Goth és a képnek se akadt értelme. Lehet, furcsán hangzik, de ha egy jó könyv képes eladni magát nálam az azért van, mert már a borítója sejtelmesen ad tartalmat, okot, lényeget és nem csillogó, neonfényű unikornis ürülékként akar lépten-nyomon elém lépni, hanem valahogy önmagában képes felkelteni az érdeklődésem. S ehhez elég egy jó cím, pár remek mondat a hátulján vagy olyan kép a borítón, ami ritka és nem sokadjára felhasznált (van ilyen sajnos, a könyvről Shadow and Light blogtulajdonos is írt, amit ITT olvashattok).
Végül úgy döntöttem legyen, adok neki egy esélyt. Hiszen jómagam sem szeretem, ha engem elítélnek és alapból próbálok harcolni az első látásra kialakult rossz, negatív lenézésekre és ítéletekre, hiszen ez sokban befolyásolja az emberek egymáshoz való viszonyát.  S ha én nem teszem meg az első lépést, hiába csak egy könyv, mástól hogy várjam el? S akkor belekezdtem. Erősen igyekeztem elvonatkoztatni onnan, hogy a Grufti valójában mit jelent, ahogy maga a Goth Szubkultúra milyen a valóságban és miként szerepel a könyvben, bár hozzá kell tennem: az író valamiért a Grufti-t emelte ki és az kapott nagyobb hangsúlyt. Eltelt egy majd két fejezet és úgy véltem, egész jó Urban fantasy történetnek ígérkezik melynél, ha eltekint az ember minden valóságbeli tényezőtől, nagyon jó kalandregény lehet belőle! Izgalmas, kalandos, szerethető főszereplővel és sokféle lénnyel, érdekes alternatív világgal, ami a könyvben, természetesen a valóság volt. Mire a könyv feléhez értem, szabályosan magával ragadott s addigra nagyon megszerettem. Élveztem, tetszett, s bár ifjúsági regényhez hűen, tinédzser főszereplőt kapunk, szerencsére nem egy suta őzgidát, aki személytelen és lényegtelen, hanem épp ellenkezőleg! Vannak jellemvonásai, akarata, ok, amiért harcol, és miért harcol, illetve megjelenik az agy és szív küzdelme, amit szerintem remekül ábrázolt az író. Hiszen ha azt nézem, férfiként képes volt egy tinédzser lány bőrébe bújni (főszereplőnk eme alap karakter), meglepően jól csinálta. Mivel fantázia világba csöppenünk, ahol minden másként működik, mint ahogy ismerjük a mi világunkat, eleinte zavaros és furcsa volt minden. De bele lehet rázódni s akkor meglepően izgalmas tud lenni.

Addigra eljutottam oda is, hogy tetszik a borító és minél jobban elmélyültem a történetben, annál inkább úgy véltem, tényleg illik hozzá. Bár, azt el kell ismernem, ettől még kicsit giccsesnek és túldramatizáltnak vélem az egészet kialakítását a könyvnek. Belsejét, külsejét, dekorációit. Ennyire nem nagy szám, mint amilyennek a külleme el akarja hitetni velünk. Viszont abban segített döntenem, hogy ha nekem is lesznek saját kiadott regényeim, bizony keményen extrém küllemük lesz azzal a különbséggel, hogy a borítón legalább egy jelenetrészlet látható, vagy valamiként köthető lesz a történethez. Olyan nincs, hogy nem, másként értelmetlen a borító. Viszont ha kicsit gótikusabb szegélyeket kapnak vagy horror regény lévén picivel véresebb, morbidabb képet (ami még mindig kötődik a történetemhez), meg fogom alkotni! Jó érzés volt, nem átlagos kötettel a kezemben utazni a vonaton és úgy olvasni, bár ha úgy nézzük: minden kötet egyedi a saját nemében.
S ha már borító, akkor a cím. Meg kell jegyeznem, hogy semmi összefüggést nem találtam a könyv címe, a belső fejezet címek és a tartalom között. Nem értettem, miért épp ezt adta neki, a visszaszámlálásra utaló számokat, mert… nem éreztem semmiféle visszaszámlálást. Sőt mi több, már tinédzserként sem értettem, hogy miként lehet egyszerű számokat adni címnek, valahogy sose vonzott. Taszítónak találtam, ahogy minden számos könyvet, mivel gyengeségem a matematika és kellemetlen élmények fűzhetőek hozzá (ahogy szerintem minden matekból gyenge ember megtapasztalhatta: lenézés, kiabálás, el nem ismerés, ha másban jó, éreztetik vele, hogy felesleges, és ha nem jó matekból, körülbelül meghalhat.). Szóval, ami matekhoz köthető, legalább az egyik kedvenc hobbim alatt hagyjon békén! Így is örülök, hogy a minden napokhoz kellő matematikát sikerült önerőből elsajátítani és nem maradtam tudatlan és életképtelen. – De ez egy másik téma.

16893_1460070987616552_8869160000316104103_n.jpgHajlandó voltam eltekinteni az értelmetlen címadástól attól, hogy miből merített az író, mint alap ihlet és ötlet, miként sikeresen leküzdöttem az előítéleteimet. Úgy tűnt remek kis könyvet forgathatok a kezemben, amiben ahogy már írtam, kalandos és izgalmas, démonos alternatív világot kapunk, melyben a főszereplő igaz érzete ellenkezik a társadalmilag elvárt jellemekkel. Tetszett, ahogy néha kifigurázta a jelenlegi civilizációt, miként a démonokat is lehetett más értelmezésbe tenni az az, mint egy verset, második értelmet adni neki. Mert akkor, az egész olyan mondandót kapott, ami ennyi idő után is, keményen igaz és elgondolkodtató. Jó lett volna, ha erre több hangsúlyt ad és még alaposabban kifejti, mivel nagyon kíváncsivá tett és tetszett, hogy szünetidőkben képes volt a fejemben maradva filozofikus perceket adni. Olyan más világot kapunk, ahol teljesen természetes, ha a gyereket megverik, vagy akarata ellenére kényszerítenek mást, egy tett megcsinálására vagy döntésének megváltoztatására legyen szó gyerekről vagy felnőttről. Ebben a világban magával értetendő, ha elnyomásban tartjuk a másikat vagy a büntetés bárkiben bármiért, akár halálos és kegyetlen. Kínzás vagy gonosz tett? Teljesen jó. Főszereplőnk olyan lány, kinek sok minden nem tetszik, szeretne tenni a jelenlegi rendszer ellen, bár akad egy főbb célja, magasztosabb akarat, ami felülír mindent. De, nem spoilerezek! A lényeg, ártatlan és lelkileg jó, kedves, mégis sokat bántott lányt kapunk, aki sérelmei ellenére sem hagy föl a naiv reménnyel és jósággal. Nekem ez is nagyon tetszett, mivel szomjaztam egy ideje a hasonló történeteket. Lehetett volna benne mit kiaknázni szerintem, de aztán a történet nagyon érdekes, durva, már – már lehetetlen kanyarulatot vett, amivel megbarátkoztam volna, igazság szerint.
Aztán jött az utolsó két fejezet!
Azt hittem kitépem minden hajszálamat, olyannyira felmérgesített a vége. Egyrészt, totálisan szembe ment saját magával az író, hirtelen valami olyan csavart tett bele, amire nem számítottam, de azért, mert nem így kellett volna történnie! Légből kapott, semmi elő jelet nem kapott csavar, ami mintha erőltetés és kényszer miatt került volna a végére. Emellett nagyon felháborított az, hogy amit egyszer leírt majd 5-7 oldalon keresztül ugyan az, SZÓ SZERINT UGYAN AZ, végig le van írva ismét azzal a különbséggel, hogy van egy harmadik szereplő, akinek el kell mondani megint (így ki lett töltve 10 oldal, ha nem több). Miért nem intézte el annyival, hogy „xy-nak is elmondták azt, amit xx-nek”. Kész. Le van tudva. Nem, milyen ostoba megoldás ez nemde? Akkor nincs mivel kitölteni a fenn maradt 10-20 oldalt, szóval szó szerint ugyan azt másoljuk át még egyszer, néhol tűzzünk bele kérdéseket aztán jó lesz az. NEM! Komolyan, ha az én könyvem lett volna, kitépném az összes utolsó lapját és felgyújtanám, mert ez így nem regény! Nem történet, ez így… egy kalap ürülék, amivel kifoltozták a hiányzó oldalakat! Akkor inkább raktak volna bele fejezetenként illusztrációkat, ha annyira nem volt elég az oldalszám, de ezt ne! Komolyan úgy éreztem, hogy az író hülyének néz, s ha már megvettem (vagy kölcsön kaptam, de rászántam az időm), szenvedjek, hiszen a végére ez már nem számít. Ha eddig elolvastam, akkor most is el fogom. Nem. Lapoztam benne és egyre mérgesebb lettem, minél több oldalán feltűnt az, hogy „ezt már olvastam. Ezt is. Ez 6 oldallal előrébb ott volt, pont ugyan így!”. Utána lehet úgy érezte, nem elég dühítő, így olyan véget tett bele, ami után gondolkoztam azon, hogy felkeresem és lekeverek az írónak egy pofont. Bár, nem tudom tíz év után menyire bánta e meg vagy sem kötetének kiadását.

923412_252911858218632_1971730877_n.jpgMivel – Most Spoiler jönKépes volt olyan kérdést feltenni a végére, hogy kivel folytassa? Az eddig megismert főszereplővel vagy azzal az alternatívval (igen, alternatívban egy másik alternatív, kész agycsavar) akit megkaptunk a végére. Egy, mégis minek ilyesmit a végére betenni? Spoiler vége
Kettő, ne már könyörgöm, ne! Minek ez a közvélemény kutatás!? Van egy határozott történet írd, meg azt add ki, ne csináld! Három, így elrontani egy könyvet lehetelten, vagy szándékos akarat kell hozzá. Mivel akként végződött és elvette tőlem azt a jó élményt, amibe belemerített a közepéig, nem fogom elolvasni az utána következő köteteket. Sőt mi több, nem ajánlom senkinek elolvasásra, nem éri meg. Azt hittem igen s majd jó lesz, az előítéleteket jó, hogy leküzdöttem. Hát, nem! Sokkal rosszabb lett és olyan keserű szájízem maradt utána, amitől tombolni tudnék, hiszen elvett tőlem több órát az életemből. Rendben, ezzel is gazdagodtam és nagyon remélem, hogy ha más nem okultam belőle és én, sose vétek ekkora szamár hibát regényeimben és írásaimban. Bár valahogy mindig is úgy véltem, miként tanultam irodalom órán, hogy egy történetnek legyen eleje, közepe, vége. Itt a vég hiányzik, mivel egy teljesen másik könyvből vágták át és nem törődve, ellenkezve az eddigiekkel, teljesen felborítva mindent, zárta le a regényt. Már ha lehet lezárásnak nevezni azt a viccet, amit a végére betett. Mi az, hogy email-es írások alapján eldönti, hogyan fog folytatódni? Ne már! S ezek után van pofája a Goth Szubkultúrához kötni kötetét vagy legalábbis azt állítani, hogy abból merített! Az lenne az utolsó egy Goth részéről, hogy alárendelje magát mások akaratának és szolgalelkűen bólogasson mások kívánságának, feláldozva becsületét és emberi méltóságát (rendben, akadhat kivétel, de ez ilyen szempontból is megsértett).
Remélem érezhető az a folyamat, amin végig mentem, mert komolyan így volt. Eleinte örültem, egyre jobban tetszett és felkeltette az érdeklődésemet, s mintha belecsaptak volna az orrom előtt abba a kedvenc tortámba, amire évek óta vágytam, majd szétkenték darabjait az arcomon, közben kiröhögve néznek – valami ilyesmi zajlott le bennem. Az már biztos, hogy ha egyszer én is valamilyen okból kifolyólag a stílusokból merítenék, akkor minden igyekezetemmel azon volnék, hogy ne sértsem meg a képviselőket, ne ejtsek még nagyobb ártó sztereotip képet róla és végképp ne tapossak bele mások lelkébe, akár képviseli a stílust akár nem.
Mondjuk érdekes, Edgar Allan Poe, Tim Burton, Stephen King, s még sok más remek alkotónak nem kellett belevinnie a Goth Szubkultúrából semmi jellemzőt, amivel megalázza képviselőit, mint például idiótán viselkedő kamaszt, akinek öltözéke hasonlít egy Goth-hoz, vagy más, a normális emberek szerint tipikus jegyet felhasználnia ahhoz, hogy a szubkultúra tagok elismerjék munkásságukat. Valahogy beleolvadjon, és többségében kedvelt legyen, elfogadott. Érdekes, nekik nem kellett máshoz nyúlniuk, mint önmaguk kifejezéséhez és szerintem nem szól másról se a Goth Szubkultúra, mint sem teret ad a „nem átlagos” és nem birka embereknek az önkifejezésre és kitárulkozásra. Ez a könyv ismét, mint tíz éve, szégyenfoltként lesz jelen tudatomban és szánakozva tekintek rá, mint egy utolsó próbálkozásra, ami már kezdetekben reménytelen volt, nem hogy most!

Természetesen, akit mégis érdekel még ennyi leírás után is, tessék! Tanulni és okulni mindig lehet, bármiből, hiszen az ember folyamatos fejlődése az élet velejárója.
Szerintem le is zárom a kritikát s amint elolvastam újabb könyvet, jön a következő kifejtés! Addig is kívánok teákkal és forró csokoládékkal telített, olvasásban gazdag hideg napokat!

Cathreen Misery

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr8413199637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.