2017. november 12. 13:29 - Cathreen Misery

Földanya és Sötétség gyermeke 2 - Ártatlanság

Második fotósorozatom a trilógiából - melyhez tartózik a képek mellé, kis rövid novella is.

10547519_749522478443446_6646704034555144800_n.jpgNagy örömömre szolgál, ha betévedtél és megtekinted bejegyzésemet. Mielőtt tovább görgetnél, szeretnék pár szót szólni a novella és képek megosztása előtt. Kezdeném egy kis mesével a képek készültével kapcsolatban. Mint az előzőt, úgy ezt is Asenath Workshop-nak köszönhetem, ki kitartóan és nagy türelemmel volt felém teljes egészében, emellett remek hangulatot teremtett s nem csak szimpla fotózásként tudható le a nap, hanem igen izgalmas, közösen eltöltött napként, melyet teljes szívemből élveztem! Mint az elsőnél, úgy most sem arról szólt szárazon az adott alkalom, hogy készít pár képet s utána menjen mindenki amerre lát, ennyi volt. Előtte s utána is akadt bőven közös program, eszmecsere, a fotózás plusz szórakozást jelentett no meg, fejlődést. Remélhetőleg a közös kikapcsolódáson túl olyan tapasztalatokkal gazdagodhattunk, melyek elősegítenek minket a jövőben a fejlődéshez, jobbá és gazdagabbá tesznek, mint embert s mint lény, illetve tudásban és bölcsességben még tágabb ismereteket szereztünk. Bárhogy is, remek nap volt, betegesen perfekcionista elvárások nélkül. Rendben, akadt egy szint amit mindketten meg akartunk ütni s szerintem, a végére sikerült is leginkább azért, mert feloldódtam és a kővé dermedt testem hajlandó volt engedni, rugalmasabbá válni. Viszont egyikünk sem izzadt azon, hogy minden tökéletes legyen, hajam utolsó száláig, fuvallat megfelelő szögén át, az összes apró tényező. 
Sőt, mi több! Balszerencse okozta következményként sokkal jobb fotósorozat helyszíneket fogtunk ki, mint amiket eredetileg terveztünk! 
Az Ártatlanság képeit a Pécsi Botanikus kertben szerettem volna megvalósítani, mivel elégszer jártam ama gyönyörű helyen ahhoz, hogy elvarázsoljon és azt tartsam a legjobb helyszínnek. Viszont vasárnap nincs nyitva, nem lehet bemenni, melyről ott helyben értesültünk. Tanakodva, hogy miként legyen tovább, drága fotósom előrukkolt az orvosi egyetem parkjával, mely kezdésnek szerintem nagyszerű volt. Igaz tényleg, egy egyszerű park, minimális növényzettel, melynek egyik elzárt csücskében sikerült ráakadni arra a padra és arra a hatalmas fára, mire szinte egyszerre mondtuk: EZ AZ! - Nem volt kérdés, hol kezdjük. Utána szintén az Ő ötlete alapján, elvándoroltunk Pécs Barbakán nevezetű, Püspök vár részeként fennmaradt, középkori szegletéhez. Közben s ott helyben is, meseszép helyszínekbe botlottunk amiknél megsúgom: elhatároztam, hogy vissza térek még! Olyannyira megtetszettek, hogy szeretném még jó pár alkalommal helyszínként megörökíteni. 
Szóval a remek összhatások mellett, igen kellemes időnk is volt. Se túl meleg, se túl hideg, Szeptember első hetére jellemző körülmények. Összegezve jó volt, s remélhetőleg nem az utolsó. 

Ha szeretnéd átugorni a novellát (bár, része, testvére a fotósorozatnak), esetleg máshol is megtekinteni a képeket, az alábbi oldalakon megtalálod. Illetve nincs feltöltve az összes kép eme bejegyzésbe (korlátozott mekkora bejegyzés lehetséges), így kérlek látogass el az alábbi linkekre ha szeretnéd az összes fotót megtekinteni (28db van). Köszönöm! 
- Indafotó-ra feltöltött fotósorozat (nyilvános)
- Facebook fotósorozat mappája. 
- Pinterest Tábla a fotósorozatnak. 
Az első fotósorozatot a Bolyongás-t ITT tekintheted meg a novellával együtt. 

Földanya és Sötétség gyermeke 2
Ártatlanság

Érintetlen fehér ruha, melyre még nem került folt, nem koszolta be korom s nem árnyékolta még szekrény belseje. A lélek mely nem tapasztalt fájdalmat, nem érintett kín és mosolya felhőtlen, oktalan. A szív, megrögzötten dobog, éltet, mit sem tudva a hiányról, szenvedésről, bánatról, hisz még nem szakadt meg. A test, mely törékenynek hat tudatlansága, pedig nincs más vétke, mint ártatlan. Védett még ingerektől, ártalmas lélegzetektől, szúró tekintetektől.
Mily jó a gyermeklét, mikor nem értjük a felnőttek életét. Tetteik háttér okát nem látjuk, mintha előre elrendezett színház játszódna nap, mint nap, élvezzük a műsort, s majdan biztonságban érezve magunkat hajtjuk fejünket, nyugovóra. Oh, mennyire érthetetlen és felfoghatatlan a felnőtt élet egy érintetlennek. Oh, mennyire más, rendezetlen, logikátlan és merengő a nagyok élete, gondterhelt arcuk eggyé válik izmaik rezdűleteivel. Nem érteni se agy, se szellem, se lélek, mit művelnek mégis. Hisz még nem érinti korom a tiszta ruhát, nem égeti tűz az ujjat, s míg nem hallunk obszcén, lélekig hatoló szavakat, minden elmagyarázatlan. Ostobaságnak és feleslegesnek tűnik mindaz, amit ők művelnek. S bár elkerülhetetlen a bemocskolódás, vannak ártatlanok, akik vissza vágynak gyermeki bölcsőjükbe, a biztonságos burokba, az igaz nyugalmat adó szobába, babáihoz.
Én is vágyom az ártatlanság súlytalan létére, a lélek tisztaságára, a szív érintetlenségére. Vágyom azt a gyermeket, ki látta a valóságot, hallotta a jót és igazat szólt mindig, őszintén. Vágyom, hogy a mocsok és ragacsos kosz mellyel megdobáltak, lemoshassam és felmentesítő szűzi vízzel áztathassam testemet. Egyszer régen, réges-régen, valamikor tudatlan és fejletlen gyerekként, boldogan éltem s nem féltem. Ma már értem mi lehettem, egy ártatlan kis élet. Nebáncsvirágként növögettem, szirmokat hoztam és gyönyörködtem, majdan jöttek illetéktelenek, kedvesek és gorombák egyaránt, s tépkedték leveleim, száraim, apróra szétszedtek. Végül nem maradt semmi, gyökerem haldokolva kapkodott az utolsót próbálta menteni. Hihetetlen az emlék, s vissza akarom. Miként ismét tiltott virágként Földanya kezei között nevelkedve, Ő taníttatásaiban bölcselkedve élhetnék, boldogan. Kínált lehetőséget, adott alkalmat, élhettem volna ezzel. Bánom miként nem így döntöttem.
Hatalmas ajándékot kaptam tőle, miszerint megtarthattam ártatlan felemet minden döntésem ellenére. Minden vétkem, minden sebzett ember keze ellenére, fehérbe bújtatott gyermeki múltam, mely képes felhőtlenül elmosolyodni, s igazat szólni, apró darabban megmaradt. Magammal cipelem, miként a másik énemet. Megment, Földanya vele támogatva óv és oltalomra int. Néha játékosan súg, Gyere, játszunk! – Mintha nem lenne idő, múlt jelen és jövő. Mintha a mosolya nem tapasztalt volna semmi rosszat, semmi emberit, semmi mocskosat. Integet, kedvesen rám tekint, hófehér patyolat tisztaságában elhiteti, nem vesztem el.
S miközben rácsodál másnak átlagos létformákra, csupán nézni és figyelni tudok majd engedni. Hagyom, hogy elnézegessen egy szál rózsát és csodálja gyönyörű szirmait, bántalmazó töviseit. Hagyom, vezessen és borostyánnal bevont múlton elkáprázva örömét lelje, tapintással kielégíthesse gyermeki kíváncsiságát. Szeretet teljesen tekint az égre s vele együtt én is, kristálytiszta kék szívével együtt dobban s mozdul felhő hada. Napfény kedvesen érinti, bájosan simogatja s barátságosan játszik tincseivel. Néha próbálja elkapni a sugarakat, mert bár én tudom, ő nem, miszerint a fény nem tapintható. Bogarakkal köt néma játszópajtás szövetséget, fák törzsének tapasztja fülét hall e meséket, s bokrok között talál otthonra.
Ő, az Ártatlanság.
Földanya segít ápolni és nem eltemetni eme énemet, kéz a kézben fogja és irányítja, el ne veszítsem. Gondozza, foglalkoztatja, helyettem is mondogatja: szép és jó vagy. Szép és jó.
Hihetetlen néha a vele való együttlét, a felhőtlen és felejthetetlen mulatság az, mikor saját fesztivált rendez kora reggeli harmatban vagy gyöngykacagással táncol alkonyatban. Sosem fél és sosem riadt, mindig bátor és halad. Előre csak megy, megy, s én vele tartok, miként vele megy minden. Milyen kis gyerekes! Milyen gyerek! – Hallani lehet a megjegyzéseket. Kik elvesztették eme énjüket nem tudják, nem értik, el is felejtették, milyen. S miként mit nem ért ember az nem létezik vagy rossz, távoznia kell. De én, nem engedem!
Kicsi Ártatlanság, kit utolsó lehetőségként kezembe adtak, s ki velem maradt bolyongásaim ellenére is, az enyém. Nem adom. Sebezetlen, üde orcáját fogom és nevetve megcsókolom. Ő én és én Ő, talán egyszer végleg eggyé válhatunk s mi odaveszett akkor, most visszakapom.
Bár, újra oly ártatlan és szűzies lehetnék, mint ő. Bár, ismét békés lehetnék, igazán szabad.
Ő maradt meg abból, ki voltam négy éves koromig. Létezése bizonyítéka annak, miszerint lehetnék ő is, ő lehetne én és élhetném így. Nem sok az a pár év, semmivel sem bővelkedett mégis, akkor éltem igazán. Nem érdekelt a gonoszság, kapzsiság, bagatellizálások. Nem érdekelt a megoldhatatlan és megválaszolatlan. Örültem, mert léteztem, s éltem miként élni lehet. Csodával határos módon, ő megmaradt, Földanya tán megmentette e szeletet és újra társra leltem benne ebben a kegyetlen világban, ebben a szívtelen sötétségben. Az ő szíve még egyben. Az ő lelke még világos, foltmentes. Félek megérinteni és közelebb engedni, hiszen nem akarom, hogy olyan elveszett és darabjaira esett legyen, mint én. Ha nem tekintene többet nagy kíváncsisággal a csillagos égre, ha nem hinne a tündérekben, ha nem szeretne fákat ölelni, akkor meghalna valami bennem. Érthető az a kicsi távolság, amit ő nem akar, de én tartok. Nem szabad koszosnak lennie, kezei ápoltságának és tisztaságának így kell, maradnia.
Ő az egyetlen reményem. Az egyetlen naiv hitem. Földanya igaz gyermeke Ő.

DSCN1632-ff

DSCN1625-1

DSCN1624-1

DSCN1643-1

DSCN1638-1

DSCN1648-ff

DSCN1651-2

DSCN1671-1

DSCN1654-1

DSCN1675-1

DSCN1680-2

DSCN1704-1

DSCN1726-1

DSCN1737-1

DSCN1786-1

Címkék: én goth model
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr9713204623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.