2017. december 04. 13:44 - Cathreen Misery

Kegyetlen és Szeretett Tél

Már vártalak, régi barátom.

tumblr_oiad93vasv1vcagbwo1_540.jpgElőszó
Mióta az eszemet tudom, kiemelkedő tényezőként vett részt a Tél minden évben és szerettem, ha esett a hó. Elsőként futottam ki a kertbe és dőltem a fehér takaróba, hogy érezhessem hideg és csípős érintését az arcomon majd gyúrhassak belőle golyókat, amikkel játszottunk. Vágytam a sok hóra, hiszen csak akkor lehetett kimenni a legközelebbi dombra szánkózni és úgy lehetett igazán élvezni, ha a fehér takaró vastagon beborított mindent. Mikor leestem vagy eldőlt a szán, esetleg nem sikerül fékezni, a hó megfogott és csak nevettem, ha benne fetrengtem. Számomra a tél egyet jelent a jeges csodával, a víz varázslatos átváltozásának megjelenésével, hiszen a hó olyan ritka jelenség, amit ki kell használni akárhányszor, eljön. S bár ma már tudom, hogy egyszerűen maga a víz megfagy s így keletkezik ez a meseszép jelenség mégis, a mai napig ámulatba tud ejteni.
Sok természeti jelenségre mondható azt, hogy igazi csoda és működésének ismerete ellenére vagy épp azért, mert mélyre hatolóan tudjuk keletkezésének és létezésének okát, bámulatos tud lenni. Már nincs bennünk az a gyermeki rácsodálkozás, ami az ismeretlennel való találkozásból fakad és kíváncsivá tesz szépsége mégis, képes lenyűgözni. Engem mindig elvarázsol és minden hóesésnél újra érzem, hogy gyerek lehetek. Újra élhetem azt a kicsi gyermeki naivitást, melyet kiváltott az összes hóesés. Emellett nagyon szeretem a hideget. Tudom, hogy sokan irtóznak tőle, hiszen fázunk és testünk minden porcikája ellenkezik az ellen, hogy kinn legyünk és hagyjuk testünk hőjének megváltozását. Ez létfontosságú, hiszen a lehűlés, vagyis kihűlés megöl. És mégis… épp ez benne a csodálatos. A szép. Tél, mint hideg jelenség, mely kegyetlenül és tartósan megremegtet, képes éreztetni csípős hideg szúrásaival, hogy élsz. S ha nem vigyázol, elragad a fagy, a dermesztő szél.
Szeretem a Telet, mert őszinte. Nem kertel, nem szépít, nem álcáz. A tél megmutatja neked az élettelenség meztelen valóságát, azt, milyen a kihaltság. Megmutatja az élet nélküliséget, az élet végét és azt, hogy ebben is van valami szép.
Írtam arról, hogy vonz és kíváncsivá tesz a Halál jelensége, hogy látok benne valamit, ami miatt inkább érdekes, szép és bámulatos a Halál számomra (Itt olvashatod az írásomat). Valamiképp hasonló a Tél is, hiszen nem véletlenül szimbolikus jelentésű a Tél, mint Halál és nem véletlen az sem, hogy párhuzamot vonnak a kettő között. Télen elhalnak a fák levelei, akik hosszú álomra felkészülve, elzárják ereiket. Sok állat elbújik és pihenőre fogja eme időszak alatt és csak nagyon kevesen maradnak aktívak. Elhalnak a virágok, befagynak tavak és folyók, nem terem már egyetlen növény se és alig csiripelnek a madarak. Ahogy beköszönt a Tél olyan, mintha minden elmúlna és megszűnne létezni az az, meghalna. Persze nem szó szerint hunynak el dolgok, bár aki nem tudja átvészelni a hideget az bizony, tényleg végleg elmúlik a Tél folyamán.
tumblr_oyusy36rs91vbpfl3o1_540.jpgMi másnak lehet ezt nevezni, mint tisztességnek és őszinteségnek? Hiszen ezen jellemvonások tényleg ilyenek. Téliesek. Miként a kerteletlen közlemények, a kegyetlen igazság vagy dermesztő valóság, amit felnőttként ért csak az ember. Számomra a Tél jellemzi mindazt, amit szeretek, tükröz engem és azt a világot, amit látok. Megtestesít gonoszságot és jót, szépet és csúnyát, ördögit és angyalit, tisztaságot és mocskot.
Emellett ironikusnak és érdekesnek találom a tényt, miszerint az önzetlen szeretet ünnepeit, Karácsonyt és Valentin napot egyaránt Télen tartjuk, miként az újévben is a lehető leghidegebb, legdermesztőbb időszakban tartandó. Érdekes a kontraszt mit ezek a tények elénk tárnak, nemde? Hiszen hidegben a pingvinek is összebújnak, hogy melegen tartsák egymást s bár túlélés miatt teszik, a szeretet valamilyen szinten túlélés. Segítő eszköz és ösztönző tényező abban, hogy megéljük a másnapot. S erre a Tél világít rá, a Tél mutatja meg, hogy a szeretet nem olyan ártatlan és szeplőtlen, mint amilyennek hiszi az ember.
S mégis, az ember leginkább akkor tudhatja meg kik az igaz barátok és társai az életben, mikor eljön a legkeményebb fagy, legátkozottabb hideg és leglehetetlenebb havazás, mely megakadályoz a tovább lépésben.
Nehéz időkben tudhatjuk meg, kik érdemlik meg szeretetünket.

A Tél szeretete és tisztelete iránti kifejezéseként írtam egy apró kis történetet. 
Szeretném valahogy megmutatni azt amit gondolok, érzek és miként vágyakozom a Telet. Mert számomra nem egyszerű "Szeretem a Telet" kijelentés ez, nem egy múló szeszély vagy divatos aktualitás mely eltűnik, mint a pára. Nem, a Tél jelenléte és szeretete az egyik részem. Életem része. S bármennyire hihetetlen, most érzem igazán, hogy élek és amint elmúlik a Tél, úgy elmúlik minden fagyos varázslat lelkemből és szívemből. 
Következzen tehát a rövidke hálám az évszak iránt. 

snowy_park-wallpaper-1920x1080.jpg

Kedves Tél

Örülök, hogy látlak. Rég találkoztunk öreg cimbora s tudod, hiányoltalak. Fáradj, be kérlek barátom, foglalj helyet és érezd magad otthon. Nálam nem kell vendégként viselkedned, hiszen megtisztelő téged mellettem tudni. Mesélj csak, hogy vagy? Milyen mélységű hideg szél hozott erre? Csupán itt akadt dolgod? Remek, nagyszerű! Maradj, ameddig csak szeretnél egyetlen, drága barátom. Ne siess sehova, ne menj el. Nem vagy teher se kellemetlenség számomra sőt, épp ellenkezőleg! Nagyon vártam már érkezésedre s mikor az Ősz megsúgta nékem, hamarosan megérkezel, azt hittem kibújok a bőrömből boldogságomban.
Miért vagy ilyen fontos? Nos, igen tudom, hogy nem szívesen látott vendég vagy sokaknál és még többen elkergetnének, siettetnének a távozásra, hogy hamarabb eljöhessen a Tavasz és Nyár, mintha ők különbek lennének. Nem tudom, miért szeretik őket jobban, de az biztos, számomra te maradsz az egyetlen, igaz évszakom. Nem hiszed? Pedig elhiheted. Nézd, leülök melléd, és nem engedlek. Soha többé nem ereztem vérfagyasztóan dermesztő kezedet s hagyom, hogy jégcsappá formáld szívemet.
Szeretem a társaságodat. Jó, ha velem vagy és végre akad, aki meghallgat. Ahogy én is téged és mindig figyelek rád. Tudod, másokkal ellentétben utálom a Tavaszt és a Nyarat egyaránt. Levetkőztetnek, elvarázsolnak és megbolondítanák élettel teli, illatos növényekkel és zengő, szálló apró lényekkel. Virágozni kezdenek a fák, növekedni a bokrok és előmászik eddig nem látott emlős. Pezseg az élet, hajtja, őket a Tavasz dúdolása majd felizzítja a Nyár perzselő tombolása. Utálom őket és alig várom, hogy végre véget érjenek. S most, végre itt vagy velem.
Nem hiszed el? Pedig komolyan mondtam, hogy te vagy a kedvencem. Elkergeted a lázas álmokat, lecsitítod forrón égő véremet és lenyugtatod aggodalmas, hevesen verő szívemet. Szeretem, ha megcsíp hideg kezed és csontomat simogatva érezteted velem, élek. Csodálom minden leesett hó cseppedet, mik fagyott könnyeidként hullnak alá a Földre. Hajamhoz vagy bőrömhöz érve, mintha átadnád egy részed. Elmúlik, minek el kell, és abba marad, mi nem képes tovább dacolni veled. Mély álomba küldöd a lustákat, fehér lepellel takarod le az elhalt tájakat. Te barátom, tudod mi a halál. Pontosan tudod, mi az elmúlás. Míg én, halandó emberként csak ábrándozhatok arról, hogy egyszer talán, én is felfedezem az elmúlás titkát. Reménykedhetek csupán abban, hogy felfedezik az élet utáni élet létezését és nem kell rettegnem testem múlandóságától, lelkem bizonytalan létezésétől. Te Tél, egyetlen kedves ismerősöm, épp oly jól tudod milyen, ha egyszer véget ér, miként tudod a kezdetet is.
Láthatod, ahogy nyomodba lépve a Tavasz új hajtásokat sarkall, majdan életek keletkeznek, születnek és indulnak új útra. Láthatod, mit rombolsz le majdan, mikor ismét erre jársz, s minek vethetsz véget, mikor életük végéhez érnek.
Mond barátom, miért vagy ilyen nyugtalan? Miért nem maradsz, ameddig csak akarsz? Netán nem lehetséges az örökké itt lét? Hát vigyél magaddal! Máris elrendezem, amit el kell és kérlek, vigyél az ösvényre, melyre oly rég óta áhítozom. Takarj be hóval, fedd el testemet és állítsd le szívemet. Kérlek, egyetlen barátom, tedd meg értem. Tedd meg legkedvesebb ismerősödért, egyetlen rajongódért, ki már rég haldokol. Tudod, nekem már nincs miét itt lennem. Nem vár se Tavasz, se Nyár, se Ősz. Elbúcsúztam tőlük s most, veled akarok menni végső utamra. Hópihék tarkítsák bőrömet, színezd ajkaimat kékre majd, fedd el könnyeimet és testemből teremts új fát, új életet. Tél, tegyél eggyé a természettel és szilárdan olvassz egybe a körforgás kerekével. Még utoljára, simítsd végig hideg kezeddel arcomat, majd fogd meg a fagyástól fájó ujjaimat. Rajzolj reményt a meleggel átitatott lélegzetembe, melynek utolsó kilégzése legyen láthatatlan. Színezd színemet kékes lilává, azzá, amivé lennem kell.
Örülök, hogy vendégül láthattalak Tél.
Öreg, régi cimborám.

Cathreen Misery 

Címkék: én tél kedves tél
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr5813427469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.