2018. január 07. 17:27 - Cathreen Misery

Kamaszkori Virtuális Életem

Avagy újabb emlékező mese rég letűnt fiatalkoromból.

a_mach_techrospective_internet_170811.jpg

Mindig szívesen hallgatóm a nálam idősebb generációihoz tartozó emberek meséit és történeteit arról, milyen volt az ő idejében és csodálattal teli kíváncsisággal figyelem szemeikben megcsillanó, eddig elveszettnek hitt fiatalságukat és gyermeki énjüket. Érdekes dolog látni, ahogy az emlékezés mennyire mély és a jelenben ismét valósnak tűnő érzéseket, ingereket, hatásokat képes felidézni s így újra hatással lenni az alanyra. Miként a világ rendjének mindennapjaiban, úgy az ember életében is akad bő szerivel jó és rossz, kellemes és kellemetlen, felemelő vagy traumatikus emlék, mik nem válogatnak, ha újra emlékezésről van szó. Egyszer egyik, egyszer másik elevenedik meg és néhány embernél, akaratuk ellenére lehet befolyással a jelenre, így döntéseire és tetteire. Erre mondják, kísért a múlt.
A napokban volt szerencsém NecromanCica Nosztalgia blog bejegyzéséhez,
melyben azt taglalta, milyen volt számára tinédzserként a virtuális közösségi élet és mi mindent elevenített fel benne a Myvip fiókja újbóli felkeresése. El kell ismernem, elolvasva kis írását és emlékezését meg ihletet s úgy döntöttem, miért ne, lejegyzem én is a magam kis emlékeit eme témához köthetően.
Szerintem kezdeném is az elejével, miként ismerkedtem meg az internettel. Mert bizony, én és a velem egykorúak olyan korosztályt képviselünk, kik félig internet nélkül, félig azzal élik le életüket. Bizony, még akadnak emlékeim azokból az időkből, mikor nem volt semmiféle virtuális élet. A legkomolyabb hálózati összeköttetést, amit láttam egy házibuli keretein belül alkották meg, hol a résztvevők elvitték számítógépeiket és helyileg összekötötték őket, így alkotva egy szobányi internetet egymás között. Emlékszem arra is, milyen volt vezetékes házi telefont használni s annak a ténye, miszerint eleinte csak így érhették el egymást emberek. Vagyis, ha valaki nem tartózkodott épp otthon, mert dolgozott, bizony nem volt elérhető. Miként az első mobil készülékek megjelenésére is emlékszem. Hatalmas szenzációt jelentett a magunkkal hordható elérhetőség s bár nem tudott internetre csatlakozni (az elég gyerek cipőben járt), az SMS-ben való kommunikáció robbanásszerűen népszerű lett. Gazdagabb embereknél az MMS (képküldést nevezték így).
Pontosan nem emlékszem mikor, lehettem 11-12 éves mely időszakban felfedeztem a tinédzsereknek kiadott illetve Witch magazinban is fellelhető levelező partnert kereső rovatokat, ahol rendszeresen kezdeményeztem postai úton ismerkedést. O, azok a régi szép idők… :D Mikor vártam, hogy jöjjön a postás és hozza a válaszokat, majd anyámnak oda adtam a kész, egy egész vagonnyi levelet és feladta nekem őket. Néha rejtettünk bele egymásnak ajándékot, mint saját rajzot, egy fotót magunkról mely úgy lett előhívatva (bizony, az önkép készítése se volt ennyire egyszerű mutatvány), kidekorált papírra írtunk, csillogós zselés tollakkal emeltük ki a szöveget vagy rajzoltunk a papír sarkába. Egy időben apróbb dolgokat is beletettünk a levelekbe, de mivel súlyt adott a levélnek, az plusz pénzbe került. Éveken át ismerkedtem így, majd jött egy levél, melyben a partnerem azt írta: Ha kényelmesebb, levelezhetünk e-mailben. Emlékszem, azonnal felkerestem a legközelebbi hozzáértő embert és megkérdeztem, mi ez.
Eleinte telefonos hálózaton keresztül lett internetünk, vagyis valamilyen összeköttetés a világgal. Sajnos méregdrága volt használni, de éjfél után egy bizonyos ideig olcsóbb volt s így engedték használni a kezdetleges netet. Fenn maradtam éjfélig, hogy megírhassam a már előre papírra vetett szöveget és írhassak email-t annak a lánynak. Emlékszem az email címem is az készítette el, aki felvilágosított az email jelentéséről. A kukac után t-mobile volt, az ő rendszerükön keresztül lett fiókom (nem érdekel, ha hirdetésnek számít, nem annak szánom. De vicces belegondolni ahhoz képest, mennyire elavult lett minden, ami nem google. :D)

hotdog.jpg

Amint elérhetővé vált az internet bekötés lehetősége, felmenőim azonnal éltek a lehetőséggel mivel egyik ősöm igen hasznosnak vélte ennek meglétét. Szóval a városban elsők között tudtunk kapcsolódni a világ hálóhoz. Nem kellett sok, hogy felfedezzem magamnak a benne rejlő lehetőségeket, bár azt meg kell jegyeznem: Eleinte azt se tudtam hogyan kell keresni, vagy mit akarok keresni. Sajnos arra nem emlékszem, miként tanultam meg az alapokat, de az biztos, miszerint sok minden magától értetődő volt. Mint manapság a még írni, olvasni nem tudó óvodásoknak egy mobil vagy tablet kezelése, teljesen természetes és automatikus. Hasonló emlékeim vannak nekem is, bizonyos fogásokkal kapcsolatban. A CD, DVD mint adathordozó, film vagy zene fájlt magába foglaló, akár képeket is tartalmazó eszköz nagy hatalomra tett szert igen hamar és a lakásunk bizonyos szegleteiben gyorsan elszaporodtak ezeknek a mennyisége. Mindig rá kellett írni, mint a korongra, mint a tokjára, mi van rajta. Illetve a hordozható CD lejátszó szinte alig került a köztudatba, máris jött a hordozható MP3 lejátszó, melynek nagy előnye volt az, hogy igen apró méretei miatt elfért bárhol, könnyű volt cipelni és több zeneszám fért el rajta, mint egy CD-n (bizony, utóbbin jó volt, ha egy egész zenealbum fel tudott kerülni. :D). Nosztalgikus dolgok ezek, hiszen manapság kivesztek illetve hasztalanná és jelentéktelenné váltak. Pedig annak idején a korosztályom így csereberélt feketén vagy fehéren megszerzett filmeket, zenéket, bármit.

Az interneten való életről diáktársaim révén értesültem. Középiskolás lettem, mikor tudomásomra adták a Myvip és Iwiw létezését. MSN címem már volt, szerintem az jelentette életem első leggyorsabban történő kommunikációs formát az az, azonnali beszélgetést, ha mindkét fél a gépnél tartózkodott és bejelentkezett a programba. Világ életemben írva szerettem beszélgetni és ismerkedni másokkal, ez elég egyértelmű és a mai napig nem változott. Ezért is szippantott be olyan hamar az internet, mivel épp olyan biztonságot adott, mint a postai levelezés. Bizonyos mértékig távolságtartó ismerkedő megoldás, ahol nem kell szemkontaktust fenntartani (mindig nehezen ment és sose szerettem, ma se erőltetem), s bármi legyen vagy történjen, kiléphetek az egészből. Nekem ez mindig is fontos volt és az is, mivel megnyugtat a választás lehetőségének ottléte és az, miként így megszabhatom, meddig tarthat és mennyire mélyülhet el egy kapcsolat, ismerkedés. Illetve antiszociális introvertáltként kényelmesebb volt a négy fal közül ismerkedni akkor, amikor kedvem volt hozzá.
Kamaszként sem volt másként. Iskolában letudtam a kötelező köröket, amikor nem depresszió korszakomat éltem, az intézmény falai között néha ismerkedtem. De otthon a gép mögül sokkal többet és több emberrel írogattam, mint addig valaha összesen. Amint megtudtam, hogy van Myvip azonnal regisztráltam, ahogy a HotDog felületre is. Nekem a Myspace kimaradt illetve egy időben Iwiw tag is voltam, mert meghívtak (emlékszem sokan úgy tekintettek erre az oldalra, mint valami privilégium, amit nem kaphat meg akárki), de nem szerettem, így hamar töröltem is magam onnan. Ráadásul idővel, ha jól emlékszem eltörölték ezt a meghívásos alapú regisztrációt, bár ebben nem vagyok biztos. Valamiért nem állt kézre a felülete, nehéz volt megszokni és rájönni dolgokra, míg a Myvip úgy volt kivitelezve, ami egyszerű és azonnal érthető volt. Sose felejtem az olyan fejlesztéseket, miszerint bármekkora bemutatkozó szöveget írhattál, ami bal oldalt jelent meg (sokan piktogramokkal dekorálták ki a szövegüket, kiemelve vagy egyedibbé téve). Mellette jobb oldalt olyan lehetőségek voltak, mint képfeltöltés (végtelen mennyiségben), ezek csoportosítása, vagyis annyi mappád volt amennyit akartál, alatta idővel videó feltöltési lehetőség, emellett klub-okhoz való csatlakozás és létrehozásának lehetősége. Egy idő után azt is megoldották, hogy minden képnél megnézhető volt, mennyien látták sőt, az is látható volt, ki tekintett meg minket egy bizonyos időintervallumon belül (avagy kik látogatták meg profilunkat)!
Mikor mindezek együttesen elérhetővé váltak, diáktársaimon keresztül láttam menyire megőrjítette őket. Sokaknak már akkor fontossá vált, hogy minél többen lássák az adatlapjaikat, ezáltal képeiket és minél több ember szerepeljen a „kik néztek rám” oldalon. Szóval nem új keletű dolog az, miszerint virtuális népszerűséget hajhásszanak az emberek.

11110266_381249355394245_398018401227431967_n.jpgEnnek érdekében sokan, rengeteg klub tagjai voltak vagy épp másokra nézegettek rá reménykedve a vissza tekintésre. Azt nem tudom, miként hirdették vagy népszerűsítették még magukat, illetve igen halvány annak az emléke, miszerint a csoportok, vagyis klubok oldalain, felületein miket lehetett csinálni. Ügyebár ha valaki létrehozott egy ilyen klubot, ott is volt kép és videó feltöltési lehetőség. De saját üzenőfala tudtommal nem akadt, inkább fórumokhoz hasonló beszélgetési felület, ha minden igaz. Nem vagyok benne biztos. Nem használtam az ilyesmit. Néha írtam képekhez vagy videókhoz, de a csoportokat inkább arra használtam, hogy MSN beszélgető partnereket keressek meg képeket gyűjthessek és rácsodálkozhassak olyan dolgokra, mint Victorian-Goth modellek képei. Ekkorra már sejtettem mi fán terem a Szubkultúra és erős érdeklődéssel kutattam is utána, amennyire tudtam és lehetett. Csoportjaim nagy része két fő témából állt. Goth Szubkultúra és Anime világa. :D
Még kilencedikes koromban érdeklődni kezdtem az Emo iránt is, mely nagy népszerűségnek örvendett kortársaim körében és kíváncsivá tett bizonyos stílusjegyei és stíluskövetők képei miatt (s ennyiben maradt, rájöttem nem az én világom).
A HotDog mint felület szintén hatalmas szerepet játszott az életemben. Olyannak számított, mint most a Facebook és Tumblr keveréke. Rendszeresen feljártam, szerettem rajta emberek profiljait nézegetni s szintén sok információval látott el a Goth Szubkultúrát illetően. S bár legalább évente, ha nem gyakrabban töröltem profilt, mert nem tetszett a neve vagy újra szerettem volna kezdeni a felépítést teljesen nulláról, mégis imádtam. Sose felejtem az egyik kedvenc nevem melyet ott használtam, illetve egy időben az MSN nevem is az volt: GothMortuary. Tinédzserként úgy véltem, a lehető legjobb nevet találtam ki magamnak s talán ez alatt tartott legtovább az aktivitásom és nem töröltem semmit, ami hozzá köthetően létezett. A HotDog felületet még 21 évesen is használtam arra is emlékszem, természetesen addigra más felhasználó neveként. Viszont minden más kikopott az életemből, végül lehettem 22 éves, mire úgy határoztam törlőm ezt is. Szép emlékeket gyűjtött össze nekem, mint például HotDog felületen belül olvasott magazinok, képalbumok keresgélése vagy zenei lejátszó listák böngészése. Sok képet, új kedvenc együttest vagy virtuális ismerőst szereztem. Emlékszem, nagyon szerettem azt a lehetőséget is, miszerint rettentően sok profil elkészítési lehetőség rendelkezésre állt. Akadtak HTML vagy más kódokkal foglalkozó magazinok és oldalak, mik segítettek egyedivé és sajátossá varázsolni a HotDog profil felületét. Olyan sokféle típus vagy téma akadt, ahány ember regisztrált, hihetetlenül sok! Meglepően népszerűnek számított a felület szerintem, legalábbis engem meglepett egy időben a regisztrált emberek száma főleg, hogy a nyitó oldalon mindig kiírta aznap mennyien lettek új tagok vagy mik az aktuálisan új dolgok a felületen. Például új magazin, új fórum vagy új képalbum. Természetesen akadt fizetős része is, melynél komoly kiemelést kaphatott bármi, ami a nevedhez köthetően létezett.
Necromancica magazinját és profilját is ismertem, egyszer kétszer talán írtam is a profilján lévő üzenő falra (igen, ilyen lehetőség is volt, ha az ember engedélyezte), de komolyabb ismerkedési szándékom nem akadt.

16403386_734312163413626_4428086435786728972_o.jpgIrigykedve és vágyban úszva nézegettem azon emberek profiljait legyen szó a HotDog vagy Myvip felületekről, melyeken igen szép, igényes és álomba illő Goth témájú képek készültek. Már akkoriban is nagy vágyam volt az, hogy én is egy lehessek közülük és olyan Goth Modell lehessek, akinek a képei maximálisan önmagát mutatják, stílusát és egyéniségét, emellett igen egyediek és nem hétköznapiak. Szerettem volna már akkor megmutatni a világnak, ki vagyok valójában, kinek látom magam, ha behunyom a szemem és kinek vélem magam a megszerzett ismeretek után. A lehetőségekre és alkalmakra, jó időt vártam. (:
Annyi biztos, hogy eme felületek már akkor nagy szükségét képezték az életem részeként. Segítettek ismeretek szerzésében, fogalmak tisztázásában, néha új ismerősök megszerzésében vagy kapcsolatok kialakításában. Ritkán találkoztam is 1-2 emberrel. Volt olyan fiú, ki bár fiatalabb volt nálam, mégis belementem, hogy találkozok vele. A HotDog profilomon szóló Apocalyptica zeneszám miatt írt rám, mivel neki nagy kedvencei voltak. Elkezdtünk írogatni s mivel fővárosi lakos volt, jómagam oda jártam középiskolába, gondoltam nem oszt nem szoroz, ha egyik tanítási nap után szánok rá időt. S bár utána soha többé nem láttuk egymást, nem írtunk és kikoptunk egymás életéből, valamiért erősen megmaradtak jelenetek (Például, hogy a népligetben találkoztunk és egész jó idő volt vagy az, hogy alacsonyabb volt nálam és annyira nagy rajongója volt az Apocalyptica-nak, mely meglepett). Myvip-en is ismertem meg olyat, kivel később találkoztam a fővárosban. Ő viszont később szó szerint drasztikus lenyomatot hagyott maga után az életemben. – S erről csak ennyit mondanék.
Mindemellett hamar felfedeztem egy olyan weboldalt is, melynek egyszerű és mindent magába foglaló neve volt. Chat.hu. Istenem, mennyire sok perverz, gyökér, idióta, istentelenül hazug és szánalmas emberek gyűjtőhelye volt. Néha azért léptem be, mert jókat nevettem az idiótákon, majd sokáig hanyagoltam, mert rendszeresen szexuális fantáziával rendelkező és kéjenc felhasználok kerestek fel, mindegy volt milyen szobába léptem be és annak mi volt a témája, neve alapján következtetve. Igaz én is álnéven léptem be és nem regisztráltam, épp eme emberek miatt. Mégis emlékszem, elég lesújtó volt számomra látni azt, milyen hatással tud lenni az álcázás korlátlan használata. Mely segít elrejteni teljes valódat, annak adod ki magad, akinek akarod és ebbe, nem szól bele senki. Már akkor megdöbbentett a tény, hogy bizony más személynek kiadni magunkat sokaknak teljesen természetes sőt, szórakoztató és lehet, felettébb élvezhető időelfoglaltság.
A poén, hogy azóta semmit sem változott az emberiség, csupán én kerülöm a hasonló felületeket és azokon, melyeken regisztráltam és tagja vagyok, mindig letiltom a hasonló vagy épp, ilyen felhasználókat. Szerencsére a közismertebb és populárisabb felületeken odafigyelnek erre és nem hagyják elszabadulni a káoszt, mely a virtuális anonimitásban rejtőzik. Mert bár akadhat pozitív hozama, mégis a mérleget erősen lenyomja a negatív oldala.

11889650_1147387098611139_6960805842187046835_n.jpgVégeredményben mutatnék képeket, ha lennének kezdetleges önképeimről, melyeket a web kamera silány és halvány kamerájával igyekeztem elkészíteni, de mint olyan sok mindent, ezeket is kitöröltem s nem létezővé tettem. Annyit viszont elárulhatok, hogy igyekeztem a másoknál is látott, nekem tetszetős beállást és képet elérni, mely elég sötét, fél arcomat eltakarta az épp növésben lévő hajam és lehetőleg fekete ruha legyen rajtam. Emellett szerettem intenzíven megmutatni mit szeretek, így bármelyik profilomat is mutatnám meg, ha lehetne s nem töröltem volna őket, kivétel nélkül az alábbi felállás lenne látható: Nagy hangsúly a kedvenc együtteseimen, kiket eleinte leírtam majd letöltöttem a képeiket (album borítót vagy csapat képet) és ezeket töltöttem fel. Hadd lássa a világ, milyen zenei ízlésem van. A magamról készített képek kevés mennyiségben voltak elérhetők, a mostani mennyiség negyedének a fele. Viszont szívesen dekoráltam a HotDog profilom igen morbid, elvont, Dark stílusú képekkel, miként Myvip profilomon is akadtak külön mappák ezeknek. Kedvenc horror filmjeim is helyet kaptak, filmplakát képével együtt. Fontos volt részemről szintén az, hogy megmutassam mindenkinek mit láttam és mi a kedvencem. Olvasott könyvek vagy látott Animék kicsit elenyésztek ezek mellett, de helyet kaptak, ha épp hangulatomnak úgy tetszett. Rendszerint képekkel emeltem ki kedvenceimet amellett, hogy leírtam neveiket. Ma már természetesen nem fektetek ekkora hangsúly kedvenceim mutogatásában, bár akadnak főbb területek melyeknek még mindig szeretek külön bejegyzést szentelni.
Nosztalgikus belegondolni, mennyire fontosnak tartottam azt, hogy milyennek látnak és mi a válaszreakció arra, akinek mutatom magam. Szerettem tudni, milyen első vélemény alakul ki rólam a profilok alapján és küllemem alapján. Így néha alkalmazkodni próbáltam és hétköznapibb lenni, máskor direkt túloztam és szándékosan túlléptem a határokat. Szerintem eme viselkedés nélkül nem tudnám, ki vagyok valójában, illetve bármennyire is fura kijelentés lehet, de az interneten való kalandok és emlékek nélkül nem biztos, hogy az lennék aki. Fontos volt és még az is, a mindennapjaimba beleivódott és elismerem, kell a virtuális élet. :D
Ezennel zárom soraim, hiszen így is igen hosszúra sikeredett bejegyzésemről ódákat tudnék zengni napokon át.
Köszönöm, ha elolvastad! Üdvözlettel, Cathreen Misery

Címkék: emlékek
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr613556077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.