2017. december 17. 14:55 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Ne legyünk Téli Medvék!

Avagy nem szabad ellustulni és elkényelmesedni, hiába itt a Tél és a Karácsony!

sikeres_kezdes_onfegyelemmel.jpgNe lustulj el, ne hagyj fel edzéssel és odafigyelt étkezéssel, ne térj el az új életviteledtől és térj vissza a régihez még akkor se, ha csak „kicsit” vagy „ideiglenesen” a kifogásod önmagadnak! – Eme mondat után gondolhatod vagy hiheted azt, hogy légből kapott szöveg, mit könnyen odavágok másoknak és talán, épp erőteljes és kegyetlen szembesítése miatt, be sem tartjátok. Engedd meg, hogy elmeséljem mennyire nehéz, hihetetlenül sok akaratot felemésztő, komoly kihívást jelentő célkitűzés ez, mely nem csak neked/nektek, de nekem se könnyű.

Kezdésnek elmesélném az első decemberem melyet át kellett küzdenem az elhatározásom után. Ügyebár Májust tartom annak a hónapnak és kezdeti időpontnak, mikor komoly elhatározásra jutottam és kivételesen semmi sem tudott eltántorítani akaratomtól. S nem sokkal rá, eljött a december. Karácsony, Szilveszter, hideg és fagyos Tél, mind arra csábítva, hogy álljak meg egy kicsit, egy röpke pillanatra és élvezzem a frissen sütött süteményeket, forró csokoládékat és közös vacsorák okozta telítettséget. Tudom milyen, mikor legszívesebben az ember végig aludná az egész telet, akár egy medve és előtte alaposan teletömné magát minden jóval. Utóbbi valamiért hagyományhoz és ünnepléshez tartozó kiegészítő, mintha elvárás és kötelezettség lenne egyszerre a Karácsony és Szilveszter alatt, no meg köztes időben a zabálás. Nem fogok szebben fogalmazni, mert olyankor, aki teheti, zabál és zabáltatják, mint sertéseket a gyors hízás reményében.
Gyerekkoromból sincsenek más emlékeim, mint a folytonos evés, bár akkoriban a sütemények több szerepet kaptak és gyakrabban fogyasztottam őket. Eme szemlélet nem változott semmit, leginkább nálunk, Magyaroknál. Az évek alatt azt véltem felfedezni, hogy a túlzott ételkészítés, többlet szemünk elé tétele, több étel megevése, mint normális napokon természetes és elvárt. Nem mintha érteném, miért. Aki szerencsés a mai, XXI. században, annak alapból nem kell megvonnia magától egyetlen nap se semmilyen ételt, mégis ők költekeznek túl, főznek és sütnek túl az ünnepek alkalmával, mintha az étel mennyisége jelentené a gazdagság megtestesülését. Aztán arról nem szívesen beszél senki, ahogy tudomást sem vesznek az étel pazarlásáról, mely szintén minden napos, de ilyenkor (!) szerintem megduplázódik, ha nem triplázódik a kidobott ételek mennyisége. Amennyire tudunk és tehetünk az ételpazarlás ellen, még most kezdjük el és az ünnepek ne a zabálásról és pazarlásról szóljanak. Miként lehetőségek és alkalmak engedik, vigyük át a szeretet ünnepébe s általa szeretteink, rokonaink életvitelébe eme új, természetes és Földkímélő szemléletet. Mivel, sok minden más mellett az el nem fogyasztott, ember számára megromlott vagy szavatosságát vesztett ételek kidobása is, döbbenetes mértéket tudnak ölteni. 
Kijelenthetem, hogy mázlista vagyok és nagyon szerencsés, mivel sose kellett mellőznöm se ételt, se italt, se ruhát, inkább a luxus kategóriába tartozó dolgokat csupán, bár akadtak időszakok, mikor megvontam magamtól ezt, azt. De nem az anyagiak befolyásoltak benne. Emellett környezetemmel is szerencsés vagyok, hiszen elfogadták már akkor is a Tudatos változtatásokat, életmódváltást és azt, hogy szeretnék másként étkezni. Bár, eleinte egyedül voltam eme célkitűzéssel s így az első Karácsony, mely életmódváltásom alatt következett, komoly kihívásokat adott elém.
Nem akartam, hogy rám külön főzzenek és süssenek, szóval a rendhagyó és megszokott, nem épp diétás ételek sorozata került étlapra. Igyekeztem mindebből kihozni a legtöbbet, amit lehetett, mint odafigyelt adag (kevesebb a megszokottnál, de nem éheztettem magam), amennyire lehetett párosítottam zöldséggel, amely mindig nyers volt. Eleinte furcsa volt számukra, hogy mindegy milyen ételről legyen szó, zöldség nem hiányozhat mellőle. Ma már nem csak nekem, nekik is teljesen természetes, ha így látnak étkezni. Rendben, nem volt olyan sűrűn zöldség plusz köretnek, mint manapság. De igyekeztem.

20ef65051d0f421709bfe47467300090.jpgEmlékszem mennyire örültem annak, mikor a folyamatos mérleg mérések szerint sikerült tartanom a szintet. Tudtam sőt, számítottam arra, hogy az ünnepek alatt nem fogok fogyni és veszíteni a zsírraktárakból, pedig kitartóan edzettem tovább és csináltam a gyakorlatokat, tornákat. Viszont az a tény, miszerint egy megadott szintet (75kg volt, még tavaly) sikerült nem túl lépni, nagy lökést adott a folytatáshoz.
Szerintem nem is kell ennél többet kitűzni célnak a mostani ünnepekre se.
Én, legalábbis nem fogok. Jelenleg elismerem, igyekszem küzdeni a jobb szintért, mint ahogy már olvashattátok (előző bejegyzéseim valamelyikében említettem már), szeretnék kocka hasat, hiszen sose volt, mégis mindig vágytam rá – vagyis lapos hasat, zsírraktár nélkül. Jelenleg mégis úgy érzem, inkább a szinttartásra készülök fel és nem arra, hogy az ünnepek alatt is fejlődjek. Tudom, hogy nem fogok. Sőt, mi több! Mióta eljött a hűvösebb időszak, a fagyos éjszakák és dermesztő hajnalok napjai, egyre gyakrabban veszek magamhoz édességet. Bizony, nem vagyok több más embernél és ma már belátom: Imádom a csokoládét! :D
(Megjegyzés: Nemrégiben szóltam mindenkinek akinek csak tudtam, hogy innentől kezdve ne vegyenek nekem csokoládét, édességet, semmi hasonlót se ünnepek alkalmából mivel, azoknak végképp nem tudok ellenállni. Tehát, az előző leírt, kijelentett mondat után nekem senki, de komolyan SENKI ne akarjon csokoládét adni. :D) 
Természetesen nem akarom tömni magam, hetente három vagy két nap mégis azzal telik, hogy komoly mennyiségű csokoládét, süteményt (házi készítésű) vagy csokoládés péksüteményt veszek magamhoz. Igyekszem ritkítani az alkalmakat és minél kevesebbszer engedni a csábításnak, de ma már ha két napot sikerül csokoládé nélkül kibírni, örülök a fejemnek. Emiatt senki se aggódjon, eme időszak nem csak a Mikulás, de az egész hónap és a Tél arról szól, hogy édességet eszeget az ember. Eleinte úgy véltem, épp a Mikulás miatt kap nagy hangsúlyt az édesség, majd rájöttem: folyamatosan ott van. Mindamellett, hogy a mandarin és a narancs szintén nagy jelentőséget kap. Igyekszem utóbbit előnyben részesíteni, amikor csak lehet vagy egy kanálnyi mézzel enyhíteni édességre vágyó lelkemet.
Amit viszont komolyan tudatosítanom kell magamban: amit ma a testem képes úgymond leadni a kardió edzések által, idővel egyre ragaszkodóbb lesz és egyre nehezebben szabadul majd a felesleges raktáraktól. Leginkább olvastam róla, de el is hiszem mivel belegondolva logikus. Minél idősebb az ember és vele együtt a szervezet, annál inkább raktározni fog hiszen, nehezebben bírna ki egy éhséges időszakot (őseinktől megmaradt túlélési genetika). Emiatt az edzéseken váltóztatni kell majd, miként az étkezésen. S bár nekem van még időm a harmadik X-ig, szeretnék rá felkészülni és úgy várni, hogy megelőzhessem picikét az elkerülhetetlent. Ne legyen nehezebb, csak kicsivel terhelőbb a jelenség.
Elkerülhetetlen folyamat részeként az is, hogy sajátos étkezést kell megszokni, beiktatni majd követni amennyire lehet. S jobb, ha most megalapozom, megalapozzuk!

El kell ismernem, bátrabban várom a következő Karácsonyt és ünnepeket. Tavaly még féltem tőle, tartottam attól, hogy a túl sok elcsábulás miatt az edzés nem segít és kezdhetek elölről egy szakaszt, ami valljuk be, elég elkeserítő lenne. Viszont a tavalyi eredmény után, most már nem tartok tőle sőt tudom, hogy sokkal több akaraterőm gyűlt össze, határozottabb is lettem, emellett még inkább sziklaszilárd így, remélhetőleg meg se látszik majd az ünnepek háttér szlogenje „zabáljál. Mivel nem teszek így. Néha sajnos túlméretezem a megfelelő adagot és keveset vagy sokat szedek magamnak, de szerencsémre támogató környezetem van, akik között akadnak segítő emberek. Ők meghatározzák mi az egészséges mennyiség, mennyi az annyi és nem engedik a túlzott, elmosódott érzékeimnek a kiteljesedést. Úgy vélem, nekem étkezési zavarom van (ahogy már ezt is fejtegettem), mely leginkább azt takarja, hogy ránézésre nem tudom megmondani mennyi a megfelelő adag/mennyiség amellett, hogy idegenek előtt enni képtelen vagyok. Megszokássá kell, hogy váljon mások előtt is enni, mint akivel eddig tettem. Szóval nem, nekem sem jelent egyszerű harcot a minden napi étkezés! Ezért is kell átalakulnia rutinná és elfogadott, megszokott tevékenységgé melynél megvan az az adag, amire rááll a szemed, megtanulja az agyad és elfogadod, hogy nincs több. Ezért is kell kicsit szertartásnak tekinteni az étkezést és kikapcsolódásnak az edzést. Ha elfogadod, hogy az életed része mindkettő hibáiddal és előnyeiddel együtt, képes leszel a harcra, mivel szembe kell nézned akár most, akár később.

2752a0a1a5e2069f3c85093c0cf3cb9e.jpgSemmiképp se engedj a visszaesésnek, az erős csábításnak miszerint akár hetekre abba hagyod vagy félbeszakítod azt, amit elkezdtél! Illetve ha épp a közelgő ünnepek miatt kezdenél bele az edzésbe és odafigyelt étkezésre, készülj fel a nehézségekre és az év leglehetetlenebb időszakára! Mert bár mindenkinek nehéz és kihívást jelentő hónap a december, tapasztalatból tudom, hogy kezdetben háromszor annyira keményebbnek és kegyetlenebbnek tűnt, mint most. Azóta a gyakorlatok, próbálkozások sorozata, önbátorítás és lelkesedés erősödése kővé változtatott és nehezebben engedek, mint eleinte. Természetesen a nehézségi szint nem változik, ugyan úgy ott lesz, és ott van a kísértés, mint mindig. Itt egyedül az ember önmaga változhat, lelke és személyisége fejlődésének eredménye a határozottabb ellenállás és tudatosabb önfegyelem. Ez igenis gyakorlás és rutin kérdése szóval, ha nemrég kezdted, ne legyél túl szigorú önmagadhoz! Kezd el ismét és ismét, ha kell, minden nap úgy kelj fel, miszerint mantrát mormogsz magadnak fogmosás (vagy más reggeli rutin) közben: Megcsinálom! Ma megcsinálom! Újra belevágok! – Semmiképp se hagyjátok abba az edzést ünnepek alatt se. Azt a fél órát vagy húsz percet mellőzni tudjátok a nagy, rohanó készülődésben sőt, szerintem segít felkészülni a ránk váró feladatok és felmerülő problémák kezelésében. Hiszen készülődni az ünnepre néha képes tortúra is lenni, bár el kell ismernem: az az ünnep nem ünnep, ahol bárki is nehézségként, stresszként, pokolként éli meg. Az, nemes egyszerűséggel kínzás és energia leszívás, lemerítés és embertelen, könyörtelen, hasztalan. Mégis mióta vált a szeretet ünnep fogalma több főbűn-t magába foglaló szó párossá? - Úgy vélem az edzés és így, az önmagunk foglalkozásával töltött idő segíthet feltöltődni és kiegyenlíteni a felhalmozódott gondok okozta belső káoszt. Egészségesebb és odafigyelt étkezés emellett még jobb közérzetet biztosít, több önbizalmat és kevesebb beteges ünnepnapot. Ne hagyjuk, hogy nyomást és befolyásolást gyakorolhasson ránk az a környezeti túlnyomás ami ér nap, mint nap! Nekem elhihetitek: edzés után, mintha minden leperegne és lelkünk, testünk, szellemünk egyaránt megszabadulna a sok mocsoktól ami ránk ragadt. Illetve ajánlom figyelmetekbe a joga torna gyakorlatokat, mik szó szerint képesek levenni a stressz okozta nehéz köveket vállaitokról. Sose engedjetek mások akaratának és ne hajtsatok fejet más nyomás hatására, ha az ellentmond a saját boldogságotokkal és szabadságotokkal! - Tudom milyen, ha ez mégis bekövetkezik és egyáltalán nem kellemes az ünnep meg, megszűnik szépnek lenni. 

Amit az edzéssel töltesz időt, ne vond meg magadtól mások kedvéért vagy lustaság, téli medve szellem kedvéért! S ha már közeleg az újév, mely rendszerint új fogadalmak és ígéretek napja, alapozd meg a jó ideje megfogant esküdet és aznap este úgy jelentsd ki teljesíteni kívánt vágyadat, hogy már belekezdtél! Ne halogasd Január másodikáig, ne várj vele, ha még bele sem kezdtél, de szeretnéd! Tedd meg most és Szilveszterkor legyen a fogadalmad az, hogy folytatod!
Én így fogok tenni.
Miként tavaly, úgy most is megígérem majd magamnak, hogy folytatom és küzdök tovább, el fogom érni a lapos hasat és kihozom testemből a maximumot, miként lelkem és szellememből is. Jobb leszek, erősebb leszek, lehet emiatt változni is fog 1-2 dolog, de mindaz fejleszti majd a jellemem és nem elvesz.
Motivációként szeretnék ismét megosztani egy Előtte, Utána képcsokrot. Eleinte csak álmodoztam erről és erősen vágytam rá, hogy benne legyek és valóságként élhessem meg. Akartam, hogy már ott tartsak, ahol most vagyok. Most viszont örülök az akaratom fejlődésének és annak, hogy nem hagytam fel vele. Az eredménye meglett s hidd el, bárkinél lehet eredménye, csupán akarni kell és belefektetni energiát és időt! Mint, minden másban is, csupán így érhet el az ember fejlődést, eredményt, csúcsot (vagy csalással, de a becsület mindenek felett áll és igenis jó, ha ezt nem veszítjük el).

2015szeptemberbefore.jpg

(2015 Szeptemberben készült a kép. 86kg lehettem vagy több. Igazság szerint, nem igen mertem ráállni a mérlegre)

2017decemberdreamtrue.jpg

(Nézzétek el a tekintetemen lévő semmilyen kifejezést, edzés után készítettem a képeket és kissé fáradt voltam)

Mint oly gyakran hangoztatott mottóimként, eme írást az alábbi sorokkal zárom.
Soha ne add fel/ Sosem késő és Soha ne mond, hogy soha!
Cathreen Misery

Címkék: fitnesz
Szólj hozzá!
2017. december 12. 15:53 - Cathreen Misery

Red együttes – A csend vége

Tizenegy éve kedvenc együttesemről, kis bemutató és vélemény.

da16f42802e74017c020ae837d955509.pngMióta írtam véleményt a finn származású Apocalyptica együttesről, kimaradt jó idő mire úgy éreztem, be kel mutatni még egy együttest. Nem mondom biztosra, de idővel lehet, előveszek egy-egy előadót, vagyis együttest, kiket szeretnék kiemelni a lejátszási listámról és vélemény kifejtés keretein belül bemutatni, ajánlani és remélhetőleg rajongó társakat szerezni. Igen, egy kezemen meg tudom számolni hány emberrel tudok beszélni a kedvenc zenéimről, bár mára elég tág rétegre kinőtte magát és akadnak közkedveltebbek, míg kevésbé ismertek. Utóbbinál nehéz beszélgető partnert találni.
Épp, mint a Red nevezetű együttes (vagy más néven R3D/ RED). Még tinédzserkoromban fedeztem fel őket, s bár előbb kezdték pályafutásukat (2002 óta zenélnek), jómagam 2006 magasságában fedeztem fel az End of Silence albumot. Az első darab mellyel elrabolták a szívem és megragadták a lelkem. Az együttes több besorolást is kapott leginkább az eddig megjelent albumok miatt is, hiszen ahogy bárki, ők is fejlődtek folyamatosan. Minden egyes albumuk kicsivel másabb, mint az előző. Viszont, hála az égnek, nem változtak meg teljesen és nem tértek le az eredeti útról, csupán belevittek vagy kivettek apróbb elemeket. Az eredeti kezdet teljesen érezhető a mai napig amiért, szintén örök fanatikussá tettek. Tizenegy év rajongás már nevezhető fanatikusságnak, nemde? :D
Mivel nagyon utálom, ha egy együttes elindul az adott stílusban melynél nem gond, ha akár több műfajt is magába foglal. Legyen, így lesz színesebb a világ és a zenei színpaletta egyaránt. De, mikor debütáló albumuk után, mely híressé és népszerűvé tette őket, valamilyen okból kifolyólag megváltoznak, teljesen más stílusú albummal jönnek, mintha szó szerint áttértek volna egy másik útra, irritáló és dühítő számomra. A másik, amit nem szeretek, ha frontembert cserélnek és úgy folytatják, mintha nem történt volna semmi. De, történt! Az istenért, ha nincs ott az ikon az, akiről eszembe jut az egész mit megalkottak, amiért ők ŐK, miért nem hagyják abba, folytatják más néven, kezdenek bele valami újba? Emberek vagyunk, kilépni és belépni lehet együtteseknél, hiszen egyszer mindennek van vége és kezdete.
Remek példa erre Nightwish vagy Three Days Grace együttesek. Előbbi elkezdte eszegetni az énekeseket, mint Sirenia és igen, számomra Tarja-val volt Nightwish a Nightwish. Tarja nélkül már nem az. Sose lesz az. Three Days Grace énekese is lecserélődött és beismerem: One-X albumukon kívül mást nem hallgatok, mert az az egyetlen, igaz, legjobb alkotásuk, ami valaha születhetett! – Természetesen mindez szubjektív véleményem.

S itt a Red. Mióta megtaláltam őket, egyszer sem okoztak csalódást. Újabb album jelent meg, meghallgattam s bár akadt benne formaváltás, például kicsit HardRock-osabb vonal bevitele vagy több hörgés mégis, a régi Én benne maradt. Red RED maradt a harmadik album után is. Mi ez, ha nem remek és zseniális?
Amerikai együttes, Tennessee-ből. Besorolásuk zenei műfajban: Alternatív Rock, Alternatív Metal, Christian Rock, Hard Rock, Nu Metal. Wikipedia szerint még Post Grunge, de szerintem nem. :D Alapította még annak idején Anthony Armstrong és Randy Armstrong, ahol mindketten gitárosok, utóbbi testvér basszus gitár, illetve frontember énekessel (aki, még mindig eme pozíciót tölti be) Michael Barnes. Nagyon szeretem a hangját akár rendes, akár hörgős, akár más hangszínt ad ki torkán. Első hallásra elvarázsolt, pedig ritka az ilyen énekes.

1200px-red_band_press_photo.jpg

Albumaik:

Nevekre kattintva meghallgathatod az egész albumot Youtube-on.

End of Silence: 2004-2008. Az első, amit hallottam, és ami rögtön belopta magát a szívembe és agyamba. gyakran dúdoltam a dalokat róla. Szerintem zseniális kezdés és bemelegítő az Ő világukba.

Innocence and Instinct: 2008-2010. Az előző albummal együtt jelölték őket Grammy Award legjobb Rock Gospel Album-ra. Kicsit erősebb Hard Rock vonalat kapott, de még mindig fantasztikus! Később úgy nyilatkoztak, hogy az album megszületésénél erős inspirációt jelentett Dante Pokla és Gustave Doré festészete.

Until we have Faces: 2010-2012. Frontember, Michael Barnes szerint eme album azt szeretné kiemelni, hogy milyen, ha valaki megtalálja saját identitását. Emellett egyik inspiráló alkotás, mely nagy nyomot hagyott az album megszületése kezdetében (sok más tényező mellett) az nem mást, mint C. S. Lewis könyve Míg arcunk nem lesz (Till We Have Faces). Start Again – dal megnyerte a GMA Dove Awards az év legjobb Rock dal felvétele díjat.

Release the Panic: 2012-2014. Eme album rettenetesen hűen ábrázolja 2014-es évemet és az utána lévő szakaszt. 2014 nagyon sok mindenben mérföldkő volt a számomra, hihetetlenül nagy és erős megpróbáltatások sorozata mely, szó szerint életbevágóan fontos döntések elé állított. Gyakran hallgatom, mivel arra emlékeztet: Mi mindennel kellett megküzdenem és milyen volt az az időszak.

Of Beauty and Rage: 2014-2017. Lehet, érdekes lehet nem, de eme album inkább a jelent és az eltelt két évet adja vissza igen jól. Szeretem nagyon és mikor hallgatom, fejben egy morbid Szépség és Szörnyeteg előadás játszódik le, mely sok horrorisztikus elemet tartalmaz és mondandója sötétebb, mint az eredeti történet. Érdekesség, hogy az album készülése közben az együttes tagjai között épp szakítások és veszteségek időszakét élték meg, mik kihatással voltak a dalokra. Az album nyitó és záró részét úgy nevezték el, hogy Leereszkedés (Descent) és Felemelkedés (Ascent). Igazi életpálya bemutató, amolyan színdarab, ami csak hallható, de nem látható.

Gone: Ezen év (2017) Októberében jelent meg. Még sajnos nem hallgattam, de tervezem, miként megszerezni is!

of_beauty_and_rage_album_cover.jpg

Szerintem egyelőre ennyi.
Remélem akadt kinek elnyerte a tetszését és esetleg, új kedvencként kap majd besorolást a lejátszási listán. Részemről biztos, hogy sose fogom megunni őket. Ha ennyi idő nem volt elég rá, akkor nincs annyi hallgatás szám, mely miatt eldobnám. Szeretnék a jövőben még olyan együttesekkel jönni, kiket régóta hallgatok és nem az elmúlt 2 év friss szerzeményei. Emellett érik egy könyvbemutató, melyben felvetem a Könyv - Film vitatémát és kifejtem a véleményem az aktuális könyvhöz köthetően. Mivel láttam filmen aztán, épp olvasom könyvként. Szóval az élmény elég friss.
Köszönöm, ha elolvastad és meghallgattad!
Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2017. december 04. 13:44 - Cathreen Misery

Kegyetlen és Szeretett Tél

Már vártalak, régi barátom.

tumblr_oiad93vasv1vcagbwo1_540.jpgElőszó
Mióta az eszemet tudom, kiemelkedő tényezőként vett részt a Tél minden évben és szerettem, ha esett a hó. Elsőként futottam ki a kertbe és dőltem a fehér takaróba, hogy érezhessem hideg és csípős érintését az arcomon majd gyúrhassak belőle golyókat, amikkel játszottunk. Vágytam a sok hóra, hiszen csak akkor lehetett kimenni a legközelebbi dombra szánkózni és úgy lehetett igazán élvezni, ha a fehér takaró vastagon beborított mindent. Mikor leestem vagy eldőlt a szán, esetleg nem sikerül fékezni, a hó megfogott és csak nevettem, ha benne fetrengtem. Számomra a tél egyet jelent a jeges csodával, a víz varázslatos átváltozásának megjelenésével, hiszen a hó olyan ritka jelenség, amit ki kell használni akárhányszor, eljön. S bár ma már tudom, hogy egyszerűen maga a víz megfagy s így keletkezik ez a meseszép jelenség mégis, a mai napig ámulatba tud ejteni.
Sok természeti jelenségre mondható azt, hogy igazi csoda és működésének ismerete ellenére vagy épp azért, mert mélyre hatolóan tudjuk keletkezésének és létezésének okát, bámulatos tud lenni. Már nincs bennünk az a gyermeki rácsodálkozás, ami az ismeretlennel való találkozásból fakad és kíváncsivá tesz szépsége mégis, képes lenyűgözni. Engem mindig elvarázsol és minden hóesésnél újra érzem, hogy gyerek lehetek. Újra élhetem azt a kicsi gyermeki naivitást, melyet kiváltott az összes hóesés. Emellett nagyon szeretem a hideget. Tudom, hogy sokan irtóznak tőle, hiszen fázunk és testünk minden porcikája ellenkezik az ellen, hogy kinn legyünk és hagyjuk testünk hőjének megváltozását. Ez létfontosságú, hiszen a lehűlés, vagyis kihűlés megöl. És mégis… épp ez benne a csodálatos. A szép. Tél, mint hideg jelenség, mely kegyetlenül és tartósan megremegtet, képes éreztetni csípős hideg szúrásaival, hogy élsz. S ha nem vigyázol, elragad a fagy, a dermesztő szél.
Szeretem a Telet, mert őszinte. Nem kertel, nem szépít, nem álcáz. A tél megmutatja neked az élettelenség meztelen valóságát, azt, milyen a kihaltság. Megmutatja az élet nélküliséget, az élet végét és azt, hogy ebben is van valami szép.
Írtam arról, hogy vonz és kíváncsivá tesz a Halál jelensége, hogy látok benne valamit, ami miatt inkább érdekes, szép és bámulatos a Halál számomra (Itt olvashatod az írásomat). Valamiképp hasonló a Tél is, hiszen nem véletlenül szimbolikus jelentésű a Tél, mint Halál és nem véletlen az sem, hogy párhuzamot vonnak a kettő között. Télen elhalnak a fák levelei, akik hosszú álomra felkészülve, elzárják ereiket. Sok állat elbújik és pihenőre fogja eme időszak alatt és csak nagyon kevesen maradnak aktívak. Elhalnak a virágok, befagynak tavak és folyók, nem terem már egyetlen növény se és alig csiripelnek a madarak. Ahogy beköszönt a Tél olyan, mintha minden elmúlna és megszűnne létezni az az, meghalna. Persze nem szó szerint hunynak el dolgok, bár aki nem tudja átvészelni a hideget az bizony, tényleg végleg elmúlik a Tél folyamán.
tumblr_oyusy36rs91vbpfl3o1_540.jpgMi másnak lehet ezt nevezni, mint tisztességnek és őszinteségnek? Hiszen ezen jellemvonások tényleg ilyenek. Téliesek. Miként a kerteletlen közlemények, a kegyetlen igazság vagy dermesztő valóság, amit felnőttként ért csak az ember. Számomra a Tél jellemzi mindazt, amit szeretek, tükröz engem és azt a világot, amit látok. Megtestesít gonoszságot és jót, szépet és csúnyát, ördögit és angyalit, tisztaságot és mocskot.
Emellett ironikusnak és érdekesnek találom a tényt, miszerint az önzetlen szeretet ünnepeit, Karácsonyt és Valentin napot egyaránt Télen tartjuk, miként az újévben is a lehető leghidegebb, legdermesztőbb időszakban tartandó. Érdekes a kontraszt mit ezek a tények elénk tárnak, nemde? Hiszen hidegben a pingvinek is összebújnak, hogy melegen tartsák egymást s bár túlélés miatt teszik, a szeretet valamilyen szinten túlélés. Segítő eszköz és ösztönző tényező abban, hogy megéljük a másnapot. S erre a Tél világít rá, a Tél mutatja meg, hogy a szeretet nem olyan ártatlan és szeplőtlen, mint amilyennek hiszi az ember.
S mégis, az ember leginkább akkor tudhatja meg kik az igaz barátok és társai az életben, mikor eljön a legkeményebb fagy, legátkozottabb hideg és leglehetetlenebb havazás, mely megakadályoz a tovább lépésben.
Nehéz időkben tudhatjuk meg, kik érdemlik meg szeretetünket.

A Tél szeretete és tisztelete iránti kifejezéseként írtam egy apró kis történetet. 
Szeretném valahogy megmutatni azt amit gondolok, érzek és miként vágyakozom a Telet. Mert számomra nem egyszerű "Szeretem a Telet" kijelentés ez, nem egy múló szeszély vagy divatos aktualitás mely eltűnik, mint a pára. Nem, a Tél jelenléte és szeretete az egyik részem. Életem része. S bármennyire hihetetlen, most érzem igazán, hogy élek és amint elmúlik a Tél, úgy elmúlik minden fagyos varázslat lelkemből és szívemből. 
Következzen tehát a rövidke hálám az évszak iránt. 

snowy_park-wallpaper-1920x1080.jpg

Kedves Tél

Örülök, hogy látlak. Rég találkoztunk öreg cimbora s tudod, hiányoltalak. Fáradj, be kérlek barátom, foglalj helyet és érezd magad otthon. Nálam nem kell vendégként viselkedned, hiszen megtisztelő téged mellettem tudni. Mesélj csak, hogy vagy? Milyen mélységű hideg szél hozott erre? Csupán itt akadt dolgod? Remek, nagyszerű! Maradj, ameddig csak szeretnél egyetlen, drága barátom. Ne siess sehova, ne menj el. Nem vagy teher se kellemetlenség számomra sőt, épp ellenkezőleg! Nagyon vártam már érkezésedre s mikor az Ősz megsúgta nékem, hamarosan megérkezel, azt hittem kibújok a bőrömből boldogságomban.
Miért vagy ilyen fontos? Nos, igen tudom, hogy nem szívesen látott vendég vagy sokaknál és még többen elkergetnének, siettetnének a távozásra, hogy hamarabb eljöhessen a Tavasz és Nyár, mintha ők különbek lennének. Nem tudom, miért szeretik őket jobban, de az biztos, számomra te maradsz az egyetlen, igaz évszakom. Nem hiszed? Pedig elhiheted. Nézd, leülök melléd, és nem engedlek. Soha többé nem ereztem vérfagyasztóan dermesztő kezedet s hagyom, hogy jégcsappá formáld szívemet.
Szeretem a társaságodat. Jó, ha velem vagy és végre akad, aki meghallgat. Ahogy én is téged és mindig figyelek rád. Tudod, másokkal ellentétben utálom a Tavaszt és a Nyarat egyaránt. Levetkőztetnek, elvarázsolnak és megbolondítanák élettel teli, illatos növényekkel és zengő, szálló apró lényekkel. Virágozni kezdenek a fák, növekedni a bokrok és előmászik eddig nem látott emlős. Pezseg az élet, hajtja, őket a Tavasz dúdolása majd felizzítja a Nyár perzselő tombolása. Utálom őket és alig várom, hogy végre véget érjenek. S most, végre itt vagy velem.
Nem hiszed el? Pedig komolyan mondtam, hogy te vagy a kedvencem. Elkergeted a lázas álmokat, lecsitítod forrón égő véremet és lenyugtatod aggodalmas, hevesen verő szívemet. Szeretem, ha megcsíp hideg kezed és csontomat simogatva érezteted velem, élek. Csodálom minden leesett hó cseppedet, mik fagyott könnyeidként hullnak alá a Földre. Hajamhoz vagy bőrömhöz érve, mintha átadnád egy részed. Elmúlik, minek el kell, és abba marad, mi nem képes tovább dacolni veled. Mély álomba küldöd a lustákat, fehér lepellel takarod le az elhalt tájakat. Te barátom, tudod mi a halál. Pontosan tudod, mi az elmúlás. Míg én, halandó emberként csak ábrándozhatok arról, hogy egyszer talán, én is felfedezem az elmúlás titkát. Reménykedhetek csupán abban, hogy felfedezik az élet utáni élet létezését és nem kell rettegnem testem múlandóságától, lelkem bizonytalan létezésétől. Te Tél, egyetlen kedves ismerősöm, épp oly jól tudod milyen, ha egyszer véget ér, miként tudod a kezdetet is.
Láthatod, ahogy nyomodba lépve a Tavasz új hajtásokat sarkall, majdan életek keletkeznek, születnek és indulnak új útra. Láthatod, mit rombolsz le majdan, mikor ismét erre jársz, s minek vethetsz véget, mikor életük végéhez érnek.
Mond barátom, miért vagy ilyen nyugtalan? Miért nem maradsz, ameddig csak akarsz? Netán nem lehetséges az örökké itt lét? Hát vigyél magaddal! Máris elrendezem, amit el kell és kérlek, vigyél az ösvényre, melyre oly rég óta áhítozom. Takarj be hóval, fedd el testemet és állítsd le szívemet. Kérlek, egyetlen barátom, tedd meg értem. Tedd meg legkedvesebb ismerősödért, egyetlen rajongódért, ki már rég haldokol. Tudod, nekem már nincs miét itt lennem. Nem vár se Tavasz, se Nyár, se Ősz. Elbúcsúztam tőlük s most, veled akarok menni végső utamra. Hópihék tarkítsák bőrömet, színezd ajkaimat kékre majd, fedd el könnyeimet és testemből teremts új fát, új életet. Tél, tegyél eggyé a természettel és szilárdan olvassz egybe a körforgás kerekével. Még utoljára, simítsd végig hideg kezeddel arcomat, majd fogd meg a fagyástól fájó ujjaimat. Rajzolj reményt a meleggel átitatott lélegzetembe, melynek utolsó kilégzése legyen láthatatlan. Színezd színemet kékes lilává, azzá, amivé lennem kell.
Örülök, hogy vendégül láthattalak Tél.
Öreg, régi cimborám.

Cathreen Misery 

Címkék: én tél kedves tél
Szólj hozzá!
2017. december 01. 15:18 - Cathreen Misery

Művészet különc ágazata: A Tetoválás

Vélemény a Tetoválásról, Tapasztalat megosztás és tanácsadás.

13179229_1190086677691485_5372681378528535448_n.jpgMiután olvastam Hellena írását és véleményét a tetoválásról, gondoltam kifejtem én is személyes kis nézeteimet, elmondom az egyetlen tetoválásom történetét és említést teszek az általam megélt és vélt sztereotípiákról e témával kapcsolatban.
Mi is az a tetoválás? Nemes egyszerűséggel bőr alá juttatott tinta, melynek sűrűségéből összeáll egy kép vagy komplett alak, forma, esetleg nonfiguratív, absztrakt alakzat. Hegyes tűt kezelő géppel juttatják az ember bőre alá az említett tintát, bár akadnak, akik hagyományos módszerekkel rajzoltatnak, köznyelven „varratnak” magukra. Ilyenkor olyanra hasonlít a művelet vagy alkotás folyamata, mintha vésnököt figyelnénk betű vagy minta vésése közben. S bár nem olyan erősen, hiszen az emberi bőr ennyire nem kemény, de hasonló a kivitelezés. Engem már a látvány maga elborzaszt, akaratlanul természetes. Mert megvan a maga szépsége és lenyűgöző mert, ahogy a fenn említett hölgy is írta, ősi mesterség és a test díszítésének talán egyik legrégebbi formája (ha nem nézzük, milyen okokkal tetováltak ki embereket).
Legnagyobb értéke és elgondolkoztató tényezője, melyen épeszű ember igenis alaposan elmorfondírozik, mielőtt belevág (sajnos az ép ész nem korhoz kötött tényező) az nem más, mint a tetoválás örök. Természetesen manapság léteznek eltávolító lehetőségek, mint átrajzoltatás, lézeres eltávolítás (netán sámán ráolvasás :D). Bár, utóbbinál nincs garancia arra, hogy nyomtalan a beavatkozás az az, heg maradhat (jelenlegi tudásom szerint). Tetoválásnál a tintát nem a legfelső rétegekbe ültetett hely jellemzi, mivel akkor pár hámlás után eltűnne, így is kopnak alkotások épp bőrünk vedlése miatt. A tintát az irhába, az az a második bőrrétegbe fecskendezik, így garantált az életünk végéig kísértő jelenléte. – Szerintem ez egy súlyos és fontos tényező, melyet alaposan át kell gondolni épp az örökkévalóság ténye miatt, hogy pontosan mi díszítse testünket. Sajnos sok olyan történetet hallottam már személyesen és olvastam az interneten, ahol nem számolva ezzel olyan motívum vagy ábra, írás, tetoválást készíttetett az illető, mit idővel megbánt. Kellemetlen dolog és szégyenbe ejtő tény, amit jómagam is megéltem.

1406794494940.jpg

Gyalázat vagy sem, jobb karom alsó részén, hol az a szépen látható ér is fut, hosszanti tetoválás található, valós jelképeként megbánásomnak, gondatlanságomnak és ifjúkori ostobaságaimnak. Egyszerű japán jelek sorozata, minek jelentését nem akarom közzé tenni. Akad, aki tudja, és nagyon remélem, nem adja tovább. Mivel a jelentése és ez által, az adott pillanatban hozott döntés (tehát miért is akartam a tetoválást), még mélyebbre süllyesztene a szégyen mocsarában. Mit mondjak? Nem akarom, hogy bárki egyszer is eme sorsra jusson!
21 éves koromban határoztam el magam tetoválás mellett. Mióta először láttam tetoválással rendelkező embert és tudomást szereztem eme önkifejezési lehetőségről, én is akartam egyet magamnak. Idővel olyan emberek vettek körbe, kiknek gyarapodott testükre festett, örök ékszereik és minél többen lettek, annál jobban akartam én is. Emlékszem, hogy akkor álltam be a sorba, mikor rettentően népszerű lett tetováltatni a közvetlen környezetemben. Egy hét alatt legalább öt ember, velem együtt hat. Sokuk folytatást vagy újabb alkotást szerettek volna, én voltam az egyetlen „szűz” ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Mondanom sem kell, erősen támogatták az ötletem és én is ahhoz az illetőhöz mentem, akikhez ők is. Nem akarok nevet mondani, de azt elárulom: nem szakképzett és tapasztalt tetováló volt az illető épp emiatt, olcsóbban dolgozott. Akikkel együtt mentem, mind elégedettek voltak a munkáival, bár szerintem egyáltalán nem volt olyan tehetséges, mint egy igazi művész. Lett volna bőven min csiszolni tudásán és tehetségén. De hát, úgy véltem: egyszerű japán kandzsikat csak nem tud elrontani, abban semmi dimenzió hatás nincs (a 3D-s alkotásai voltak a legkevésbé jók). Sajnos, szerintem elrontott nem is egyet szóval, ha más nem, ezért egyszer ki fog nevetni egy japán. Utána meg azért röhög rajtam egy életen át, mert nem voltam alapos és japán nyelvtan szerint helytelen. – Igen, sajnos így történt.
Még szerencse, hogy közép Európában nem tud mindenki távol keleti nyelven és nem szembesített még ezzel sőt, gyakran fel sem ismerik, mi akar lenni.
(Megjegyzés: Nem szeretnék képet nyilvánosan kitenni a tetoválásomról, így is elégszer látszódik fotózásokon vagy lengébb öltözékű képeken.)

tumblr_ou3hrmeaxo1w4i7vuo1_1280.jpgViszont maga a tetoválás, mint jelenséget, és mint különc alkotási formát, mindig is csodáltam! Egy időben én is szerettem volna tetováló lenni, hogy az alkotásaim mások bőrén virítva hirdethessék egyéniségemet, no meg, azon megtiszteltetésben lehessen részem, miszerint akad, akinek annyira tetszik egy rajzom, hogy örökké viselné. Mi lehet ennél megtisztelőbb és jobb egy művész, egy alkotó számára, sem mint alkotása, kezei alatt megszületett lelke egy darabja örökké élhessen tovább? Vagy, legalábbis viselője élete végéig. Szerintem tekinthető művészetnek, illetve akadnak olyan bőrbe varrt alkotások, amik láttán arra gondolok: mestermunka. Meseszép, ámulatba ejtő rajzok képesek megszületni olyan technikával, mely nem ismer javítást. Legalábbis nem drasztikusat, mint a ceruzával rajzoló személyek, kiknek ott a radír. Ha egyszer elindul a keze, benne azzal a géppel, bizony nincs visszaút és megállás. Ott minden egyes vonal, színezés, pont (vagyis szúrás) a megfelelő helyre kell kerülnie és épp úgy, ahogy elképzelték vagy még annál is jobban. Nem egyszerű feladat ez, ráadásul maguk az alkotók önmaguk is terveznek mintákat, motívumokat, ábrákat, mik között igenis vannak profi munkák. Mikor minden szempontból csodálatos és remek, mi mást lehet rá mondani? De ügyebár, elég nehéz lenne tetoválás alatt készült alkotásokból kiállítást rendezni.
Egy időben magazint is vettem, melyben tetoválók alkotásai és mintái szerepeltek, kész formában lefotózva vagy rajzlapon megszületve. Illetve mellékeltek ötlet képeket, amiket kérésre biztos több tetováló szívesen felvitt volna a bőrömre. S bár nem tetoválás szándékkal vettem 2-3 számot belőle, inkább azért szerettem nézegetni és forgatni, mivel hihetetlenül szép és fantáziadús rajzok sorakoztak. A tetoválás létezése, ma már nagy ággá kinőve magát olyan rajzokat és megvalósított ábrákat szült, melyeket évekkel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni. Maga a tetoválás és tetoválok bebizonyították, amit mindig is tudni lehetett a művészetben, de eddig senki sem szembesített direkted vele: rajzolásban határ a csillagos ég, azon túl az emberi képzelő erő! Nincs lehetetlen, nincs elképzelhetetlen vagy megvalósíthatatlan! Tapasztalt és tehetséges tetováló keze alatt a szerencsés páciensének felbecsülhetetlen értékű alkotásnak lesz a birtokosa, melynek bár van ára, szerintem eszményileg sok kifizethetetlen. Felbecsültek már több ezer, milliónyi festményt, néha ájulást előidézően sok összeg értéket elérve. Mégis, néhány tetoválás láttán úgy véltem: a legdrágább festmény is elbújhatna mellette, annyira remek lett. Tisztelem és becsülöm azokat a tetoválókat, kik szeretik a munkájukat és színesebbé, érdekesebbé, sokkal jobb hellyé teszik a világot azzal, hogy zsenialitásuknak teret engedve, emberi bőrbe varrt mintáikban kiteljesednek. Minden egyes alkotásuk garancia arra, hogy örökké élnek majd. – Újabb lépés a hallhatatlanság felé.
Egyszer szeretnék elmenni egy tetoválás témájú fesztiválra. Még az évben szembefutottam egy eseménnyel, mely leírás szerint tetoválók és tetováltatni akaró emberek futhattak össze a program keretein belül, illetve bizonyos feltételek megléte után, akár ingyen tetoválással gazdagodhatott 1-1 látogató. Elmentem volna rá, de antiszociális emberundoritiszban szenvedő énem akkor még, nem volt betörve. Emellett én nem akartam újabbat, csupán nézelődtem volna és feltenném az engem foglalkoztató kérdéseket. Akad jó pár, kíváncsi énem gyártja rendesen a mondatokat.
S azt majdnem kihagytam, miszerint tetováló mesterek minden percükben arra törekednek, hogy alkotásuk ne csak őket, de minket a viselőt is tükrözze sőt, gyakorta a tetováló saját és határozott képpel érkezik. Hiszen ő is önkifejezést szeretne. Tetoválás alatt két akarat és két személy egyesül majd születik meg, valami teljesen új, örök életű formában. – Kell ennél több, hogy végre pozitívan elismert lehessen végre ez az ágazat?

rick-genest.pngElismerem, akad 1-2 olyan ellenvélemény a tetoválással kapcsolatban, amit megértek és emiatt elfogadom, bár természetesen nem vallom magaménak. Viszont teljesen elutasítom és ostobaságnak vélem azt, mikor sztereotip gondolatok és valójában alaptalan, semmire sem vonatkoztatható tényeket állítanak a negatív kritikák. Miben és miért lenne rosszabb vagy másabb egy olyan ember, akinek tetoválás fedi a bőrét, festetlen ember társához képest? Betörő, gyilkos, pedofil bárki lehet akár van tetoválása, akár nincs. Ez nem tetoválás függő és nincs konkrét személyiségtípus (bűnöző, erőszakos, szex munkás vagy r_banc, maffia, drogos, strici), mely szerint csak és kizárólag ŐK tetováltatnak és más nem. Ha valakinek tetoválása van például férfiként, egyáltalán nem biztos, hogy erőszakos és kötekedő alkat, aki csak alkoholt iszik, és mindig verekedik, keresi a bajt – pedig ilyen tévhittel is találkoztam már. Ahogy nem minden tetovált nő leszbikus és fiús, vagy szintén erőszakos, drogos, aki minden este mással bújik ágyba. Ilyen véleménnyel is találkoztam már. Ahogy sajnos olyat is hallottam, ahol tényleg számított egy munkahelyen a bőr érintetlensége vagy színezettsége.
Én úgy vélem, hogy igenis tiszteletben és jogosnak kéne tartani azt, miként dönt a másik. S nem csak gyerekvállalás, házasság, tanulás, utazás, etc. témában, hanem tetoválás szempontjából is. Mindenkinek egy élete van, egy testtel, ami az övé és nem másé, így a hozzá járt dolgok is mind, csak és kizárólag a tulajdonosé. Vagyis minden ember azt kezd a testével, amit akar, és amire lehetőségei adódnak. Ha valaki tetoválással érzi jól magát és úgy akar élni, tegye! Szerintem emiatt nem kellene, és nem szabadna engedni, hogy diszkriminálják és bántsák, csak mert így döntött.
Én látok párhuzamot a tetoválás és a Goth Szubkultúra viselése között, talán nem is véletlen, hogy a kettő nem áll messze egymástól. Igen sok Goth stílust képviselő ember (férfi, nő egyaránt) visel tetoválást magán, talán az a ritkaság, ha nincs.
Mióta érdeklődve szemlélek és keresgélek néha Goth Modellek között (néha épp inspirációért, ötletért vagy, mert szeretek gyönyörködni egy-egy álomkép láttán), nem tudtam nem észrevenni, miszerint mennyire sok a tetovált, alternatív modellnek nevezett hölgy (ez az egyik név, amivel könnyen rájuk lehet keresni). Férfiak terén is, akadnak szép szerivel, de elsődlegesen nem férfi modelleket keresek (bár ismerős lehet Rick Genest az az Rico the Zombie boy. Teljes testét tetoválás fedi). Így nem tudok az ellenkező nemről nyilatkozni. De, mint hölgyek, sokan vannak, akik egész testüket tetoválásoknak szánják. Néha úgy éreztem 1-1 modell láttán, hogy az én egy szem tetoválásom eltörpül az övéik mellett és olyan, mintha nem is lenne. Megvallom, tudatlan éveimben azt hittem, a Goth Szubkultúra tagok kivétel nélkül, mind tetováltak és csak ők viselnek ilyesmit, az ő köreikben népszerű ez a testékszer. Hiszen valamilyen szinten ellent mond a normálisnak, szembe megy a konzervatív nézetekkel, új perspektívát ad a művészetről és egészen különc önkifejezés. Mégis kiket célozhat egy ilyen iparág, ha nem a Goth embereket?
Nos, természetesen nem csak őket, de ezt évek alatt tanultam meg.

tumblr_ozjwq9chwl1qasqa8o1_1280.jpgMa már bárki, aki késztetést érez és megteheti anyagilag, képes bőrére alkotást készíttetni, aztán viselni. Akárki, aki vonzódik a dolog iránt, szépnek tartja és szeretne részese lenni eme önkifejezésben és érdekesen kidekorálni testét, megteheti. Lehetőség van, nem is kevés. Szerintem szépen meggyarapodott a tetoválók száma (érdekes, hogy maguk a tetoválók is viselnek igen sok tetoválást, általában). Annyi biztos, hogy feleslegesen ítélkeznek felettük, ahogy még nagyobb idiótaság tetoválás miatt kirekeszteni a másikat vagy megvonni tőle a lehetőséget, mit szeplőtlen bőrű társa megkaphat. Nem kell és nem is szabad ítélkezni senki felett, aki tetovált, mivel szerintem ez épp olyan, mint mikor öltözködése miatt kell elszenvednie negatív megkülönböztetést. Ebben is kezet foghat a Goth stílus és a tetoválás. Mindkettőt diszkriminálják bizonyos helyeken és rétegekben, ahogy elítélik, és ne adj isten, trauma érheti az illetőt, ha valamelyik részese (vagy mindkettő).
Azt a rengeteg energiát, mit az ellenkezésbe, szóbeli vagy fizikai bántalmazásba, sztereotip hiedelmek erősítésébe fektetnek, sokkal hasznosabb dolgokba is lehetne, mint például kihalás szélén lévő, országban (vagy közvetlen környezetében) fellelhető állatfajok és növényfajok megmentése, biztonságosabb közélet és a lista végtelenségig sorolható.
Fogok e még tetováltatni? Nem tudom. Mivel a régit megbántam, s bár kapott mára egy teljesen új jelentést, elbizonytalanít. A közben megélt fájdalom meg egyenesen hárít, de akad egy tetováláshoz köthető ígéretem, amit egyszer, igenis szeretnék teljesíteni. Ha eljön az ideje, megosztom. Az új jelentése eme régi tetoválásomnak nem más, mint emlékeztető. Amolyan merengő, ha jobban tetszik, melyre ránézek és eszembe jut minden. Az a pillanat, mikor elhatároztam magam. Az ötlet, mely megfogant, az ok, amiért akartam és az az én, aki 21 évesen voltam. Utána eszembe juttatja az előtte, utána lévő éveket, következményeket, hibákat és még több kínt, szenvedést, oktondi döntések sorozatát. Rávilágít arra, mit nem szabad megismételnem és mi mindent nem követhetek el megint. Amolyan strigula, minden jel egy-egy trauma, rossz emlék, rémálmokat okozó döntés és következmény. Az egész kép jelképezi azt az elvesztegetett 6 évet, amit sose kapok vissza többé, mégis siratom néha. Gyászolom, mert elpazaroltam és fáj, hiszen tudom: nincs semmi, amivel vissza szerezhetném. – Elpazarolt idő, felbecsülhetetlen veszteség. Mind benne van, egyetlen sor kandzsi sorozatban. Emiatt már nem távolítanám el. Akarom, hogy emlékeztessen és örökre a merengőm legyen, életem utolsó pillanatában is.
S ezennel, zárom soraimat.
Köszönöm, ha elolvastad!
Várok véleményeket, történeteket, ami a témához köthető lenn kommentben, vagy facebook felületen, ahol kényelmesebb!


Cathreen Misery

Címkék: én tetoválás
Szólj hozzá!
2017. november 18. 16:42 - Cathreen Misery

Elvont Elmeszikra

Idézetek, rövidke írások, 1-2 sajátos vers - Újabb kurta írás alkotás.

tumblr_nigivqgxrh1r70le6o1_540.jpg

„Sötét dallamra dobban meg szíved, démoni húrokon játsszák el éneked.
Lelkedet elnyerte már a kín és szenvedés mocsara, Énedet ne várd soha többé haza.
Elnyert a sors a lét értelmetlenje, magával vitt Ő, Lucifer kegyeltje.
Elvesztetted már ki voltál valaha, s sose leszel ember tiszta kacaja.
Add fel elkárhozott lélek, add fel!
Nincs miért élned és létezned, rég rabláncra verték lényedet.”

 

„Zuhan, zuhan a fekete mélységbe,
Lebeg, lebeg, mintha nem volna súlya,
Sír, sír mert eldobta életét,
Reccsen, reccsen a halál érintésével.”

 

Halál Híre
Szállj, szépen szállj az égen, bús madár!
Vidd hírül halálom szónoklatát!
Ne tartson vissza összeesett testem,
Fagyosan ömlő, jeges szélelem!

Tekinteted tartsd az égen, kicsi holló!
El ne hagyd, utolsó emlékfoltom!
Nincs más én utánam, mint eme papír,
S nem létezett más csak a kihűlt földsír.

Nyugovóra tértem én már régen, Ó!
Ne keress, ne kutass, nem vagyok mentorod!
Réges régen, eldobtam én már életem,
S magam mögött hagytam e kegyetlen létemet.”

10606079_632662153511497_5830221525671843149_n.jpg

„Eltörhetitek lábam, leszakíthatjátok kezem, bezúzhatjátok fejem s kiszipolyozhatjátok vérem utolsó cseppjét, nem adom fel! Tovább haladok, tovább küzdök és tovább élek, aztán eltaposok mindent mi utamba kerülve akadályt emel.”

 

„A halált nem félem, se az elmúlást. Félem inkább, a gyötrelmet mi megelőzi ezt, s félem életem értelmének elvesztését. Rettegek, hogy az élet törékeny vázaként szétreped s illúzióként marad, porba szórt darabokként.”

 

 

 

Szerelem rövid története
Szeretet, szerelem, rajongás.
Ragaszkodás, őszinteség, vágyódás.
Komolyság, tisztelet, becsület.
Hazugság, sajnálkozás, viszonzatlanság.
Próbálkozás, reménykedés, csalódás.
Naivitás, hit, megbocsájtás.
Bántalmazás, fájdalom, kínlódás.
Hidegség, befolyásolás, manipulálás.
Ridegség, utálat, taszítás.
Támadás, vádaskodás, szomorúság.
Gyötrelmek, szívhasadás, léleksírás.
Megcsalás, fájdalom, búcsúzás.
Düh, méreg, harag.
Áldozat, bűn, kétségek.
Emlékek, zokogás, bánat.
Utálat, bosszúszomj, gyötrelem.
Üresség, merevség, távozás.
Semmi, senki, soha.”

 

Amit Te
Amit hagytál, nem több bánatnál.
Mit műveltél, felülírja a fizikát.
Ürességbe szórt démoni hamu,
Lélekbe fojtott kínlódó sikoly.

Amit mondtál, nem több áhítatnál.
Mit műveltél, elkísér egy életen át.
Méregbe csavart angyali könnyek,
Fejembe vésett gyötrelmes képek.

Amit tettél, nem több gyilkosságnál.
Mit műveltél, békén sose hagy már.
Halálhoz lökött, csalódott lelkem,
Sötétségbe kergetett, kicsavart szívem.”

 

„Nem tudom elmondani. Válaszolni se tudok. Képtelenség kimondani, mert nincs rá szó.”

 

„Rettegésben tartott lelkem, fojtogatta némaságba burkolózott torkom s átszúrta szívem, élesen csillanó tőrrel. Végül megtetted, mit nem hittem soha és elérted, mit nem akartam sose.”

 

Megöltél és egy énem, örökre a tiéd.”

 

„Nem a te hibád.
Nem te tehetsz róla.
Nem akartad.
Nem vágytad.
Nem miattad volt.
Ne akard a halált.”

tumblr_mn4jt70k3s1rnob25o1_500.jpg „Öngyilkos
Egyszer mindennek vége. Miért ne legyen most vége az életemnek? Nincs semmi, amiért érdemes lenne maradni. Nem látok mást, csupán sötétséget és feketeséget. Nem hallok semmit, némaság vesz körbe. Nem érzem kezeimmel azt, kit ilyenkor vágyok nagyon. Valójában nincs mellettem senki. Elhagytak az emberek. Elmennek mellettem, akár egy múló pillanatnál, mit észre sem vesznek. Kezeim hidegek már és szívem dobban feleslegesen éltetve tovább. Nem akarok élni. Nem akarok felkelni holnap és nem akarom az üres bábuk között tölteni az ébrenlétet. Ostoba birkaként vonulnak, néha nekem jönnek, meglöknek, majd tovább mennek. Nincs értelme az egésznek. Néha dühít, néha mérgesít és megrázom a fejem. De semmi más ok vagy lényeg nincs! Élni? Minek? Teljesen felesleges. Meg akarok halni. Eldöntöttem. S ha már mást nem befolyásolhatok, legalább az én életem végét hadd határozzam meg. Mégpedig a végét, most akarom!”

 

Ismered a Sötétséget?
Azt a ragacsos masszát, mely eleinte szúr és kellemetlen, majd idővel kellemessé és megnyugtatóvá válik? Tudod milyen elesni egy rád nehezedő súlytól, majd fel nem kelni? Érezted már valaha a sötétséget, ott benn a szívedben? Érintetted e lelked mély titkait? Próbáltad megérteni elvontságodat, nem természetes gondolataidat? Igyekeztél valaha normális lenni, egy egészséges ember a többi között? Akartál e normális lenni? Gondoltál valaha arra, hogy nem vagy teljes, hogy az egész lényed egy kicsavart, abnormális, természetellenes jelenség?
Én igen.
Érintetted e már szíved leghőbb vágyát, lelked legféltettebb álmát? Érezted e már önzetlen szeretet felejthetetlen érintését, igaz választottad gyengéd közelségét? Gondoltál e már arra, hogy akadnak olyanok, akik szeretnek? Akik önmagadért tartanak veled? Félted e már a halált csupán azért, nehogy magára hagyd őket? Akartad e már bárki közelségét örökké s viszonozni azt, amit ad? Elfogadtak e már valaha olyannak amilyen, és aki vagy?
Én ismerem a sötétséget.
Azt, mi szurokként tapad az ember testére, lelkére, elméjére. Ez a sötétség nem hagyja átélni a kedves történéseket, s nem enged szabadon. Nem hagyja a boldogság meglátását, mely apró fényként pislákol a fekete ködben. Tudom milyen elveszettnek lenni, nem ismerni önmagad s előtted álló utat. Egyedül haladni s néha megbízni, majd csalódni és ismét egyedül kullogni az úton.
Én ismerem a Sötétséget. És te?

 

Írta: Cathreen Misery
2017. Október

2 komment
2017. november 12. 13:29 - Cathreen Misery

Földanya és Sötétség gyermeke 2 - Ártatlanság

Második fotósorozatom a trilógiából - melyhez tartózik a képek mellé, kis rövid novella is.

10547519_749522478443446_6646704034555144800_n.jpgNagy örömömre szolgál, ha betévedtél és megtekinted bejegyzésemet. Mielőtt tovább görgetnél, szeretnék pár szót szólni a novella és képek megosztása előtt. Kezdeném egy kis mesével a képek készültével kapcsolatban. Mint az előzőt, úgy ezt is Asenath Workshop-nak köszönhetem, ki kitartóan és nagy türelemmel volt felém teljes egészében, emellett remek hangulatot teremtett s nem csak szimpla fotózásként tudható le a nap, hanem igen izgalmas, közösen eltöltött napként, melyet teljes szívemből élveztem! Mint az elsőnél, úgy most sem arról szólt szárazon az adott alkalom, hogy készít pár képet s utána menjen mindenki amerre lát, ennyi volt. Előtte s utána is akadt bőven közös program, eszmecsere, a fotózás plusz szórakozást jelentett no meg, fejlődést. Remélhetőleg a közös kikapcsolódáson túl olyan tapasztalatokkal gazdagodhattunk, melyek elősegítenek minket a jövőben a fejlődéshez, jobbá és gazdagabbá tesznek, mint embert s mint lény, illetve tudásban és bölcsességben még tágabb ismereteket szereztünk. Bárhogy is, remek nap volt, betegesen perfekcionista elvárások nélkül. Rendben, akadt egy szint amit mindketten meg akartunk ütni s szerintem, a végére sikerült is leginkább azért, mert feloldódtam és a kővé dermedt testem hajlandó volt engedni, rugalmasabbá válni. Viszont egyikünk sem izzadt azon, hogy minden tökéletes legyen, hajam utolsó száláig, fuvallat megfelelő szögén át, az összes apró tényező. 
Sőt, mi több! Balszerencse okozta következményként sokkal jobb fotósorozat helyszíneket fogtunk ki, mint amiket eredetileg terveztünk! 
Az Ártatlanság képeit a Pécsi Botanikus kertben szerettem volna megvalósítani, mivel elégszer jártam ama gyönyörű helyen ahhoz, hogy elvarázsoljon és azt tartsam a legjobb helyszínnek. Viszont vasárnap nincs nyitva, nem lehet bemenni, melyről ott helyben értesültünk. Tanakodva, hogy miként legyen tovább, drága fotósom előrukkolt az orvosi egyetem parkjával, mely kezdésnek szerintem nagyszerű volt. Igaz tényleg, egy egyszerű park, minimális növényzettel, melynek egyik elzárt csücskében sikerült ráakadni arra a padra és arra a hatalmas fára, mire szinte egyszerre mondtuk: EZ AZ! - Nem volt kérdés, hol kezdjük. Utána szintén az Ő ötlete alapján, elvándoroltunk Pécs Barbakán nevezetű, Püspök vár részeként fennmaradt, középkori szegletéhez. Közben s ott helyben is, meseszép helyszínekbe botlottunk amiknél megsúgom: elhatároztam, hogy vissza térek még! Olyannyira megtetszettek, hogy szeretném még jó pár alkalommal helyszínként megörökíteni. 
Szóval a remek összhatások mellett, igen kellemes időnk is volt. Se túl meleg, se túl hideg, Szeptember első hetére jellemző körülmények. Összegezve jó volt, s remélhetőleg nem az utolsó. 

Ha szeretnéd átugorni a novellát (bár, része, testvére a fotósorozatnak), esetleg máshol is megtekinteni a képeket, az alábbi oldalakon megtalálod. Illetve nincs feltöltve az összes kép eme bejegyzésbe (korlátozott mekkora bejegyzés lehetséges), így kérlek látogass el az alábbi linkekre ha szeretnéd az összes fotót megtekinteni (28db van). Köszönöm! 
- Indafotó-ra feltöltött fotósorozat (nyilvános)
- Facebook fotósorozat mappája. 
- Pinterest Tábla a fotósorozatnak. 
Az első fotósorozatot a Bolyongás-t ITT tekintheted meg a novellával együtt. 

Földanya és Sötétség gyermeke 2
Ártatlanság

Érintetlen fehér ruha, melyre még nem került folt, nem koszolta be korom s nem árnyékolta még szekrény belseje. A lélek mely nem tapasztalt fájdalmat, nem érintett kín és mosolya felhőtlen, oktalan. A szív, megrögzötten dobog, éltet, mit sem tudva a hiányról, szenvedésről, bánatról, hisz még nem szakadt meg. A test, mely törékenynek hat tudatlansága, pedig nincs más vétke, mint ártatlan. Védett még ingerektől, ártalmas lélegzetektől, szúró tekintetektől.
Mily jó a gyermeklét, mikor nem értjük a felnőttek életét. Tetteik háttér okát nem látjuk, mintha előre elrendezett színház játszódna nap, mint nap, élvezzük a műsort, s majdan biztonságban érezve magunkat hajtjuk fejünket, nyugovóra. Oh, mennyire érthetetlen és felfoghatatlan a felnőtt élet egy érintetlennek. Oh, mennyire más, rendezetlen, logikátlan és merengő a nagyok élete, gondterhelt arcuk eggyé válik izmaik rezdűleteivel. Nem érteni se agy, se szellem, se lélek, mit művelnek mégis. Hisz még nem érinti korom a tiszta ruhát, nem égeti tűz az ujjat, s míg nem hallunk obszcén, lélekig hatoló szavakat, minden elmagyarázatlan. Ostobaságnak és feleslegesnek tűnik mindaz, amit ők művelnek. S bár elkerülhetetlen a bemocskolódás, vannak ártatlanok, akik vissza vágynak gyermeki bölcsőjükbe, a biztonságos burokba, az igaz nyugalmat adó szobába, babáihoz.
Én is vágyom az ártatlanság súlytalan létére, a lélek tisztaságára, a szív érintetlenségére. Vágyom azt a gyermeket, ki látta a valóságot, hallotta a jót és igazat szólt mindig, őszintén. Vágyom, hogy a mocsok és ragacsos kosz mellyel megdobáltak, lemoshassam és felmentesítő szűzi vízzel áztathassam testemet. Egyszer régen, réges-régen, valamikor tudatlan és fejletlen gyerekként, boldogan éltem s nem féltem. Ma már értem mi lehettem, egy ártatlan kis élet. Nebáncsvirágként növögettem, szirmokat hoztam és gyönyörködtem, majdan jöttek illetéktelenek, kedvesek és gorombák egyaránt, s tépkedték leveleim, száraim, apróra szétszedtek. Végül nem maradt semmi, gyökerem haldokolva kapkodott az utolsót próbálta menteni. Hihetetlen az emlék, s vissza akarom. Miként ismét tiltott virágként Földanya kezei között nevelkedve, Ő taníttatásaiban bölcselkedve élhetnék, boldogan. Kínált lehetőséget, adott alkalmat, élhettem volna ezzel. Bánom miként nem így döntöttem.
Hatalmas ajándékot kaptam tőle, miszerint megtarthattam ártatlan felemet minden döntésem ellenére. Minden vétkem, minden sebzett ember keze ellenére, fehérbe bújtatott gyermeki múltam, mely képes felhőtlenül elmosolyodni, s igazat szólni, apró darabban megmaradt. Magammal cipelem, miként a másik énemet. Megment, Földanya vele támogatva óv és oltalomra int. Néha játékosan súg, Gyere, játszunk! – Mintha nem lenne idő, múlt jelen és jövő. Mintha a mosolya nem tapasztalt volna semmi rosszat, semmi emberit, semmi mocskosat. Integet, kedvesen rám tekint, hófehér patyolat tisztaságában elhiteti, nem vesztem el.
S miközben rácsodál másnak átlagos létformákra, csupán nézni és figyelni tudok majd engedni. Hagyom, hogy elnézegessen egy szál rózsát és csodálja gyönyörű szirmait, bántalmazó töviseit. Hagyom, vezessen és borostyánnal bevont múlton elkáprázva örömét lelje, tapintással kielégíthesse gyermeki kíváncsiságát. Szeretet teljesen tekint az égre s vele együtt én is, kristálytiszta kék szívével együtt dobban s mozdul felhő hada. Napfény kedvesen érinti, bájosan simogatja s barátságosan játszik tincseivel. Néha próbálja elkapni a sugarakat, mert bár én tudom, ő nem, miszerint a fény nem tapintható. Bogarakkal köt néma játszópajtás szövetséget, fák törzsének tapasztja fülét hall e meséket, s bokrok között talál otthonra.
Ő, az Ártatlanság.
Földanya segít ápolni és nem eltemetni eme énemet, kéz a kézben fogja és irányítja, el ne veszítsem. Gondozza, foglalkoztatja, helyettem is mondogatja: szép és jó vagy. Szép és jó.
Hihetetlen néha a vele való együttlét, a felhőtlen és felejthetetlen mulatság az, mikor saját fesztivált rendez kora reggeli harmatban vagy gyöngykacagással táncol alkonyatban. Sosem fél és sosem riadt, mindig bátor és halad. Előre csak megy, megy, s én vele tartok, miként vele megy minden. Milyen kis gyerekes! Milyen gyerek! – Hallani lehet a megjegyzéseket. Kik elvesztették eme énjüket nem tudják, nem értik, el is felejtették, milyen. S miként mit nem ért ember az nem létezik vagy rossz, távoznia kell. De én, nem engedem!
Kicsi Ártatlanság, kit utolsó lehetőségként kezembe adtak, s ki velem maradt bolyongásaim ellenére is, az enyém. Nem adom. Sebezetlen, üde orcáját fogom és nevetve megcsókolom. Ő én és én Ő, talán egyszer végleg eggyé válhatunk s mi odaveszett akkor, most visszakapom.
Bár, újra oly ártatlan és szűzies lehetnék, mint ő. Bár, ismét békés lehetnék, igazán szabad.
Ő maradt meg abból, ki voltam négy éves koromig. Létezése bizonyítéka annak, miszerint lehetnék ő is, ő lehetne én és élhetném így. Nem sok az a pár év, semmivel sem bővelkedett mégis, akkor éltem igazán. Nem érdekelt a gonoszság, kapzsiság, bagatellizálások. Nem érdekelt a megoldhatatlan és megválaszolatlan. Örültem, mert léteztem, s éltem miként élni lehet. Csodával határos módon, ő megmaradt, Földanya tán megmentette e szeletet és újra társra leltem benne ebben a kegyetlen világban, ebben a szívtelen sötétségben. Az ő szíve még egyben. Az ő lelke még világos, foltmentes. Félek megérinteni és közelebb engedni, hiszen nem akarom, hogy olyan elveszett és darabjaira esett legyen, mint én. Ha nem tekintene többet nagy kíváncsisággal a csillagos égre, ha nem hinne a tündérekben, ha nem szeretne fákat ölelni, akkor meghalna valami bennem. Érthető az a kicsi távolság, amit ő nem akar, de én tartok. Nem szabad koszosnak lennie, kezei ápoltságának és tisztaságának így kell, maradnia.
Ő az egyetlen reményem. Az egyetlen naiv hitem. Földanya igaz gyermeke Ő.

DSCN1632-ff

DSCN1625-1

DSCN1624-1

DSCN1643-1

DSCN1638-1

DSCN1648-ff

DSCN1651-2

DSCN1671-1

DSCN1654-1

DSCN1675-1

DSCN1680-2

DSCN1704-1

DSCN1726-1

DSCN1737-1

DSCN1786-1

Címkék: én goth model
1 komment
2017. november 07. 16:15 - Cathreen Misery

Goth Szubkultúra ihlette könyv: Böszörményi Gyula 9-8-7

Újabb könyvkritika és véleménykifejtés.

covers_9284.jpgEmlékszem, mikor tíz évvel ezelőtt megjelent a 9-8-7 című könyv (bizony, olyannyira régi), már akkor elfogultan álltam hozzá és elsőre elítéltem, emiatt kezembe sem vettem és elolvasni sem akartam. Legfőbb indokom az volt 16 évesen, hogy mégis milyen alapon mer ihletet meríteni a Goth Szubkultúrából és… tinédzser fogalmazással élve: Mennyire gáz, hogy azt hiszi bármit is tudhat a stílusról és képviselőiről. Ciki, ahogy ezzel bármit is el akar érni. – Már akkor úgy véltem, az egész figyelemfelkeltés miatt van, miként a stílus felhasználása egy könyvhöz, szintén. Engem ne akarjon senki úgy megvenni és elcsábítani könyve olvasásához, miszerint azt állítja, történetében az egyik szereplő Goth és valamelyest köthető is a stílushoz, vagy csak érinti. S emiatt az ellenszenves kampánya, borítója, a hátulján lévő tömör bevezető, minden arra sarkalt, hogy ne olvassam el. Egyenesen megutáltam az írót, hiszen miként meri szájára vagy könyvébe venni a stílust s még a neve is magyar, amit felvállal? – Ez egy másik előítéletem, mivel nagyon nehezen veszek kézbe magyar névvel ellátott könyveket. Komoly indok kell és környezeti áhítat, istenítés ahhoz, hogy megváltozzon.
Lényegtelen.
Ami fontos, hogy eme eszmémtől nem tágítottam és azóta sem tudnak megvenni egyetlen olyan alkotással se, legyen szó animéről, sorozatról, filmről, képregényről, amiben akad egy goth vagy valamilyen okból kifolyólag azt állítják, köthető a szubkultúrához és ezért, érdemes lehet megismerkedni vele. Nem, mivel ez nem ilyen egyszerű szerintem, s nem lehet valójában belefoglalni az egészet egyetlen könyvbe, szereplőbe, helyzetbe. Sokkal tágabb fogalom és életérzés, amit nehezen lehet megérteni vagy összegyűjtve felfogni és tovább adni. Szerintem erre jelképesen van csak mód, felületesen és sejtelmesen, hiszen a legalapabb pillérét a stílusnak mindenki sajátossága adja. Az az, természetesen akadnak közös vonások, többségében kedvelt dolgok, amikről felismerhető vagy „azonosítható” ha valaki Goth Szubkultúra tag s valamely ágazat, stílus követője. Bár akadnak, akik külsőre ennek semmi jelét nem adják mégis azok, szóval már ebben elbukott Böszörményi könyve, hiszen nála igenis fontos a külsőség. Illetve akad még más, sok alkotás ahol néha feltűnik a téma és ötletem sincs, miért teszik bele (ahogy már írtam, egy szereplővel aki Goth, általában így kerül a történetbe), mivel semmi értelmet nem adnak neki. Azt, hogy valaki különc, más és ennek szeretnének hangsúlyt adni, miért kell ezért azonnal a stílust előráncigálni és saját, mocskos elképzeléssel átalakítani? Engem sok film képes volt felháborítani azzal, hogy így próbálta eladni magát, mert amúgy a filmnek se eleje, se vége, se mondandója, se értelme nem volt.
S akkor, jött ez a könyv.

icecat_2.jpgKezdeném az elején. Kölcsön kaptam és természetesen, elsőre ugyan olyan előítéletesen forgattam kezemben, mint tíz évvel ezelőtt a könyvesboltban. Nem tetszett a borító eleinte, hiszen tudtam mi a szándék vele: erőltetés és álcázás. Mivel úgy éreztem, az író és borító készítő valójában nem tudják, mi fán terem a Goth és a képnek se akadt értelme. Lehet, furcsán hangzik, de ha egy jó könyv képes eladni magát nálam az azért van, mert már a borítója sejtelmesen ad tartalmat, okot, lényeget és nem csillogó, neonfényű unikornis ürülékként akar lépten-nyomon elém lépni, hanem valahogy önmagában képes felkelteni az érdeklődésem. S ehhez elég egy jó cím, pár remek mondat a hátulján vagy olyan kép a borítón, ami ritka és nem sokadjára felhasznált (van ilyen sajnos, a könyvről Shadow and Light blogtulajdonos is írt, amit ITT olvashattok).
Végül úgy döntöttem legyen, adok neki egy esélyt. Hiszen jómagam sem szeretem, ha engem elítélnek és alapból próbálok harcolni az első látásra kialakult rossz, negatív lenézésekre és ítéletekre, hiszen ez sokban befolyásolja az emberek egymáshoz való viszonyát.  S ha én nem teszem meg az első lépést, hiába csak egy könyv, mástól hogy várjam el? S akkor belekezdtem. Erősen igyekeztem elvonatkoztatni onnan, hogy a Grufti valójában mit jelent, ahogy maga a Goth Szubkultúra milyen a valóságban és miként szerepel a könyvben, bár hozzá kell tennem: az író valamiért a Grufti-t emelte ki és az kapott nagyobb hangsúlyt. Eltelt egy majd két fejezet és úgy véltem, egész jó Urban fantasy történetnek ígérkezik melynél, ha eltekint az ember minden valóságbeli tényezőtől, nagyon jó kalandregény lehet belőle! Izgalmas, kalandos, szerethető főszereplővel és sokféle lénnyel, érdekes alternatív világgal, ami a könyvben, természetesen a valóság volt. Mire a könyv feléhez értem, szabályosan magával ragadott s addigra nagyon megszerettem. Élveztem, tetszett, s bár ifjúsági regényhez hűen, tinédzser főszereplőt kapunk, szerencsére nem egy suta őzgidát, aki személytelen és lényegtelen, hanem épp ellenkezőleg! Vannak jellemvonásai, akarata, ok, amiért harcol, és miért harcol, illetve megjelenik az agy és szív küzdelme, amit szerintem remekül ábrázolt az író. Hiszen ha azt nézem, férfiként képes volt egy tinédzser lány bőrébe bújni (főszereplőnk eme alap karakter), meglepően jól csinálta. Mivel fantázia világba csöppenünk, ahol minden másként működik, mint ahogy ismerjük a mi világunkat, eleinte zavaros és furcsa volt minden. De bele lehet rázódni s akkor meglepően izgalmas tud lenni.

Addigra eljutottam oda is, hogy tetszik a borító és minél jobban elmélyültem a történetben, annál inkább úgy véltem, tényleg illik hozzá. Bár, azt el kell ismernem, ettől még kicsit giccsesnek és túldramatizáltnak vélem az egészet kialakítását a könyvnek. Belsejét, külsejét, dekorációit. Ennyire nem nagy szám, mint amilyennek a külleme el akarja hitetni velünk. Viszont abban segített döntenem, hogy ha nekem is lesznek saját kiadott regényeim, bizony keményen extrém küllemük lesz azzal a különbséggel, hogy a borítón legalább egy jelenetrészlet látható, vagy valamiként köthető lesz a történethez. Olyan nincs, hogy nem, másként értelmetlen a borító. Viszont ha kicsit gótikusabb szegélyeket kapnak vagy horror regény lévén picivel véresebb, morbidabb képet (ami még mindig kötődik a történetemhez), meg fogom alkotni! Jó érzés volt, nem átlagos kötettel a kezemben utazni a vonaton és úgy olvasni, bár ha úgy nézzük: minden kötet egyedi a saját nemében.
S ha már borító, akkor a cím. Meg kell jegyeznem, hogy semmi összefüggést nem találtam a könyv címe, a belső fejezet címek és a tartalom között. Nem értettem, miért épp ezt adta neki, a visszaszámlálásra utaló számokat, mert… nem éreztem semmiféle visszaszámlálást. Sőt mi több, már tinédzserként sem értettem, hogy miként lehet egyszerű számokat adni címnek, valahogy sose vonzott. Taszítónak találtam, ahogy minden számos könyvet, mivel gyengeségem a matematika és kellemetlen élmények fűzhetőek hozzá (ahogy szerintem minden matekból gyenge ember megtapasztalhatta: lenézés, kiabálás, el nem ismerés, ha másban jó, éreztetik vele, hogy felesleges, és ha nem jó matekból, körülbelül meghalhat.). Szóval, ami matekhoz köthető, legalább az egyik kedvenc hobbim alatt hagyjon békén! Így is örülök, hogy a minden napokhoz kellő matematikát sikerült önerőből elsajátítani és nem maradtam tudatlan és életképtelen. – De ez egy másik téma.

16893_1460070987616552_8869160000316104103_n.jpgHajlandó voltam eltekinteni az értelmetlen címadástól attól, hogy miből merített az író, mint alap ihlet és ötlet, miként sikeresen leküzdöttem az előítéleteimet. Úgy tűnt remek kis könyvet forgathatok a kezemben, amiben ahogy már írtam, kalandos és izgalmas, démonos alternatív világot kapunk, melyben a főszereplő igaz érzete ellenkezik a társadalmilag elvárt jellemekkel. Tetszett, ahogy néha kifigurázta a jelenlegi civilizációt, miként a démonokat is lehetett más értelmezésbe tenni az az, mint egy verset, második értelmet adni neki. Mert akkor, az egész olyan mondandót kapott, ami ennyi idő után is, keményen igaz és elgondolkodtató. Jó lett volna, ha erre több hangsúlyt ad és még alaposabban kifejti, mivel nagyon kíváncsivá tett és tetszett, hogy szünetidőkben képes volt a fejemben maradva filozofikus perceket adni. Olyan más világot kapunk, ahol teljesen természetes, ha a gyereket megverik, vagy akarata ellenére kényszerítenek mást, egy tett megcsinálására vagy döntésének megváltoztatására legyen szó gyerekről vagy felnőttről. Ebben a világban magával értetendő, ha elnyomásban tartjuk a másikat vagy a büntetés bárkiben bármiért, akár halálos és kegyetlen. Kínzás vagy gonosz tett? Teljesen jó. Főszereplőnk olyan lány, kinek sok minden nem tetszik, szeretne tenni a jelenlegi rendszer ellen, bár akad egy főbb célja, magasztosabb akarat, ami felülír mindent. De, nem spoilerezek! A lényeg, ártatlan és lelkileg jó, kedves, mégis sokat bántott lányt kapunk, aki sérelmei ellenére sem hagy föl a naiv reménnyel és jósággal. Nekem ez is nagyon tetszett, mivel szomjaztam egy ideje a hasonló történeteket. Lehetett volna benne mit kiaknázni szerintem, de aztán a történet nagyon érdekes, durva, már – már lehetetlen kanyarulatot vett, amivel megbarátkoztam volna, igazság szerint.
Aztán jött az utolsó két fejezet!
Azt hittem kitépem minden hajszálamat, olyannyira felmérgesített a vége. Egyrészt, totálisan szembe ment saját magával az író, hirtelen valami olyan csavart tett bele, amire nem számítottam, de azért, mert nem így kellett volna történnie! Légből kapott, semmi elő jelet nem kapott csavar, ami mintha erőltetés és kényszer miatt került volna a végére. Emellett nagyon felháborított az, hogy amit egyszer leírt majd 5-7 oldalon keresztül ugyan az, SZÓ SZERINT UGYAN AZ, végig le van írva ismét azzal a különbséggel, hogy van egy harmadik szereplő, akinek el kell mondani megint (így ki lett töltve 10 oldal, ha nem több). Miért nem intézte el annyival, hogy „xy-nak is elmondták azt, amit xx-nek”. Kész. Le van tudva. Nem, milyen ostoba megoldás ez nemde? Akkor nincs mivel kitölteni a fenn maradt 10-20 oldalt, szóval szó szerint ugyan azt másoljuk át még egyszer, néhol tűzzünk bele kérdéseket aztán jó lesz az. NEM! Komolyan, ha az én könyvem lett volna, kitépném az összes utolsó lapját és felgyújtanám, mert ez így nem regény! Nem történet, ez így… egy kalap ürülék, amivel kifoltozták a hiányzó oldalakat! Akkor inkább raktak volna bele fejezetenként illusztrációkat, ha annyira nem volt elég az oldalszám, de ezt ne! Komolyan úgy éreztem, hogy az író hülyének néz, s ha már megvettem (vagy kölcsön kaptam, de rászántam az időm), szenvedjek, hiszen a végére ez már nem számít. Ha eddig elolvastam, akkor most is el fogom. Nem. Lapoztam benne és egyre mérgesebb lettem, minél több oldalán feltűnt az, hogy „ezt már olvastam. Ezt is. Ez 6 oldallal előrébb ott volt, pont ugyan így!”. Utána lehet úgy érezte, nem elég dühítő, így olyan véget tett bele, ami után gondolkoztam azon, hogy felkeresem és lekeverek az írónak egy pofont. Bár, nem tudom tíz év után menyire bánta e meg vagy sem kötetének kiadását.

923412_252911858218632_1971730877_n.jpgMivel – Most Spoiler jönKépes volt olyan kérdést feltenni a végére, hogy kivel folytassa? Az eddig megismert főszereplővel vagy azzal az alternatívval (igen, alternatívban egy másik alternatív, kész agycsavar) akit megkaptunk a végére. Egy, mégis minek ilyesmit a végére betenni? Spoiler vége
Kettő, ne már könyörgöm, ne! Minek ez a közvélemény kutatás!? Van egy határozott történet írd, meg azt add ki, ne csináld! Három, így elrontani egy könyvet lehetelten, vagy szándékos akarat kell hozzá. Mivel akként végződött és elvette tőlem azt a jó élményt, amibe belemerített a közepéig, nem fogom elolvasni az utána következő köteteket. Sőt mi több, nem ajánlom senkinek elolvasásra, nem éri meg. Azt hittem igen s majd jó lesz, az előítéleteket jó, hogy leküzdöttem. Hát, nem! Sokkal rosszabb lett és olyan keserű szájízem maradt utána, amitől tombolni tudnék, hiszen elvett tőlem több órát az életemből. Rendben, ezzel is gazdagodtam és nagyon remélem, hogy ha más nem okultam belőle és én, sose vétek ekkora szamár hibát regényeimben és írásaimban. Bár valahogy mindig is úgy véltem, miként tanultam irodalom órán, hogy egy történetnek legyen eleje, közepe, vége. Itt a vég hiányzik, mivel egy teljesen másik könyvből vágták át és nem törődve, ellenkezve az eddigiekkel, teljesen felborítva mindent, zárta le a regényt. Már ha lehet lezárásnak nevezni azt a viccet, amit a végére betett. Mi az, hogy email-es írások alapján eldönti, hogyan fog folytatódni? Ne már! S ezek után van pofája a Goth Szubkultúrához kötni kötetét vagy legalábbis azt állítani, hogy abból merített! Az lenne az utolsó egy Goth részéről, hogy alárendelje magát mások akaratának és szolgalelkűen bólogasson mások kívánságának, feláldozva becsületét és emberi méltóságát (rendben, akadhat kivétel, de ez ilyen szempontból is megsértett).
Remélem érezhető az a folyamat, amin végig mentem, mert komolyan így volt. Eleinte örültem, egyre jobban tetszett és felkeltette az érdeklődésemet, s mintha belecsaptak volna az orrom előtt abba a kedvenc tortámba, amire évek óta vágytam, majd szétkenték darabjait az arcomon, közben kiröhögve néznek – valami ilyesmi zajlott le bennem. Az már biztos, hogy ha egyszer én is valamilyen okból kifolyólag a stílusokból merítenék, akkor minden igyekezetemmel azon volnék, hogy ne sértsem meg a képviselőket, ne ejtsek még nagyobb ártó sztereotip képet róla és végképp ne tapossak bele mások lelkébe, akár képviseli a stílust akár nem.
Mondjuk érdekes, Edgar Allan Poe, Tim Burton, Stephen King, s még sok más remek alkotónak nem kellett belevinnie a Goth Szubkultúrából semmi jellemzőt, amivel megalázza képviselőit, mint például idiótán viselkedő kamaszt, akinek öltözéke hasonlít egy Goth-hoz, vagy más, a normális emberek szerint tipikus jegyet felhasználnia ahhoz, hogy a szubkultúra tagok elismerjék munkásságukat. Valahogy beleolvadjon, és többségében kedvelt legyen, elfogadott. Érdekes, nekik nem kellett máshoz nyúlniuk, mint önmaguk kifejezéséhez és szerintem nem szól másról se a Goth Szubkultúra, mint sem teret ad a „nem átlagos” és nem birka embereknek az önkifejezésre és kitárulkozásra. Ez a könyv ismét, mint tíz éve, szégyenfoltként lesz jelen tudatomban és szánakozva tekintek rá, mint egy utolsó próbálkozásra, ami már kezdetekben reménytelen volt, nem hogy most!

Természetesen, akit mégis érdekel még ennyi leírás után is, tessék! Tanulni és okulni mindig lehet, bármiből, hiszen az ember folyamatos fejlődése az élet velejárója.
Szerintem le is zárom a kritikát s amint elolvastam újabb könyvet, jön a következő kifejtés! Addig is kívánok teákkal és forró csokoládékkal telített, olvasásban gazdag hideg napokat!

Cathreen Misery

Szólj hozzá!