2017. augusztus 21. 09:33 - Cathreen Misery

Bemutatkozás

Avagy rólam bővebben, ha érdekel.

20170623_065136.jpgKíváncsiság vagy érdeklődés, bármi is hajtott, hogy ide kattints, örülök annak, ha elolvasod e pár sort, melyben igyekszem összefoglalni, ki is lennék én.
Cathreen Misery egy művész ál nevem, melyet három éve, pontosabban 2014 áprilisában találtam ki. Mióta az eszemet tudom, utálom az eredeti nevemet (keresztnevem Katalin), viszont a keresztnevem angol verziója, pontosabban az, amelyiket használom, nagyon is tetszik. Számomra az angol nevek a legszimpatikusabbak, ez fellelhető írásaimban, mivel minden szereplőmet kivétel nélkül, angol névvel látok el.
Misery, mint utónév természetesen jött, automatikusan. Jelentése angolul: szenvedés, kín, boldogtalanság. Stephen King Tortúra könyvét is így hívják eredeti címen és igen, elsődlegesen emiatt választottam ezt a szót a vezetéknév helyére. Sok mindent elárul rólam és szinte minden benne van, amit rólam elsőre tudni érdemes.

91-es születésű hölgy vagyok, ebből ki lehet számolni az adott koromat. Gyerekkorom óta nagyon szeretek rajzolni, eleinte csak eme hobbinak éltem és minden szabadidőmben papírt és ceruzát ragadtam majd alkottam. Emiatt sok rokon és ismerős hajtogatta, miszerint nagy művész leszek és mennyire jó, hogy rajzolok. Illetve mennyire ügyes vagyok. Középiskolába kerülve szembesülhettem vele, hogy egyáltalán nem vagyok kiemelkedő tehetség, ráadásul művészethez köthető szakmák mindegyike éhező munka, így hamar letettem arról, hogy fő pénzbevételem ilyesmi lehessen. Emellett 14 évesen jöttem rá, hogy én írni szeretnék. Nagy rajongója voltam a Bűbájos Boszorkák sorozatnak, melyben bizony akadtak olyan epizódok, amik nem tetszettek. Úgy véltem, miért ne írhatnám meg a saját Bűbájos Boszorka történetemet, melyben minden úgy alakul, ahogy szeretném? Például, Prue nem hal meg. Másik nagy befolyással és fontos életszakasznak tartott dolog az életemben egy Witch nevezetű magazin volt, melyet nagyon szerettem és egy időben, rendszeresen megvettem minden havi kiadását. Szép gyűjteményem volt. A magazinnak köszönhetően sokat fejlődött a rajz ügyességem, mivel azonnal megszerettem a grafikát melyet használtak. A stílust, a kivitelezést. Sok másolás és gyakorlást árán sikerült megközelítőleg hasonló stílust eltanulnom. Akkoriban még nem motivált a teljes önállóság örültem, hogy tudok valamit.
Így, kezdődött a két fontos hobbim, RAJZ és ÍRÁS története. Mind a mai napig lételemnek számítanak a minden napjaimban és el sem tudnám képzelni az életet nélkülük. Eme kibontakozási lehetőség nélkül.

2016 májusától tartom számon egy másik hobbim igen aktív és fontos jelenlétét, mégpedig a fitnesz edzést. Mellette igyekeztem és a mai napig próbálom beiktatni és elsajátítani az egészséges életmód alapjait, sajátosságait. Soha nem voltam elégedett önmagammal, s amellett, hogy sok romboló emberrel találkoztam, akik sárba tiporták az önbizalmam, alapból nem szerettem azt, amit a tükörben látok. A kiírt dátumot tartom annak az időszaknak, mikor végre sikerült erőt vennem magamon, komoly elhatározásra jutottam és sikerült annyi akaratot összeszedni, hogy onnantól kezdve nem volt megállás. Mára szép eredményt és teljesítményt tudok felmutatni, ami önmagamhoz képest is durva. Erről olvashatsz az Egészség és Fitnesz menüpontomban. Emiatt is kapott külön részt, mivel épp olyan fontos és jelentős életrészemmé vált, mint a többi hobbim, vagyis elfoglaltságom. Nem tudnám elképzelni e nélkül se az életemet.

A listának itt még nincs vége. Ha nem a fenn említett elfoglaltságokkal töltöm a szabad időm, akkor akad még bőven kikapcsolódásra vagy szórakozásra alkalmas és kedves hobbi. Ilyen például az olvasás. Én az a generáció vagyok, aki Harry Potter könyveken nőtt fel és igen, 11 évesen épp az első kötetet láthattam filmen, majd 12 évesen elolvastam a második kötetet, 13 évesen a harmadikat és így tovább. Nagyon élveztem, hogy Harry épp annyi idős, mint én és Rowling remekül megragadta a karakterét, mivel engem azonnal beszippantott a varázs világgal együtt. Hálás vagyok a mai napig az írónőnek, mivel ha ő nincs lehet, sose szeretem meg az olvasást. Ugyanis addig kifejezetten utáltam. Az iskolai kötelező olvasmányok nagyon hamar elvették a kedvem, pedig olvasni jó. Nagyon is! Élvezem, mikor elrepít és kiszakít a minden napok unalmából és szürkeségéből. Feltölt, oktat, tanít és kikapcsol. S minél többet olvasok, annál inkább erősödik bennem a vágy, hogy én is író lehessek, akinek sok könyve, ott hever a polcokon és lelkes olvasok polcain egyaránt.
Alapvetően az internetes megnyilvánulásaim, mint arra szolgálnak, hogy kiteljesedjek, fejlődjek, kibontakozzak és megmutathassam önmagamat. Ez idáig elzárkóztam mindentől és mindenkitől, senki sem tudta, ki vagyok. De most, igenis élek az internet és közösségi oldalak adta lehetőséggel és megmutatom, ki lakozik bennem. Milyen alkotásaim vannak és milyen a stílusom. Emellett nem adom fel, harcolok az álmaimért, amik képei folyamatosan motiválnak előre. Híres és sikeres író szeretnék lenni, aki saját illusztrációkat készít a könyveihez. Igen, meg szeretném rajzolni a történeteimet, egy-egy jelenetben, és ha úgy adódna, külön rajzkönyvnek sem mondanék ellent. Amelyben kiadom az illusztrációimat. Álmaim között szerepel még az is, miszerint fitnesz edző, vagy a fitneszhez köthető szakmát szerzek és érvényesülök benne. Szeretném, hogy valamelyik hobbim lehessen a munkám is, s bár nagyon kicsit esélye van az írói karriernek, annál több egy fitnesz szakmának, mellyel szintén kiteljesedhetek. Minden egyes edzésem után, egyre inkább biztosabb vagyok benne, hogy akarok róla tanulni, akarom csinálni, ebben akarok dolgozni és pénzt keresni. Segíteni akarok azoknak, akik kérik és mankóként az ő útjaikat is terelni. Épp azért mert tudom, mennyire nehéz akár csak az, hogy az ember elérje az ideális súlyt.
S igen, mindezt a művész áll nevem alatt szeretném. Nagyon termékenynek és még mindig, nem eleget alkotott szellemnek érzem magam, aki kiapadhatatlan és csillapíthatatlan kreativitással vág bele, minden egyes napba.

További elfoglaltságaim az alábbiak szoktak lenni, bár ezek leginkább akkor, ha fáradt és kiszipolyozott vagyok, melyek miatt nem tudok alkotni. Szeretek még animéket nézni, horror filmeket nézni vagy az interneten inspirálódáshoz képeket keresni és lementeni. Ugyanis nekem képgyűjtögetési mániám van már kora serdülő korom óta. Mióta felfedeztem az internet ezen lehetőségét. Számomra fontos, hogy a tetsző és szép képek mindig meglegyenek, és ne kelljen újra, meg újra megkeresni. Most, hogy a Tumblr és Instagram korában több millió, ha nem milliárdnyi kép elérhető, gyakran bőség zavarában szenvedek. A lementett képek is, mind engem tükröznek és igenis fontosak a kiteljesedésemhez. Blog bejegyzéseimben azokat használom, mint bárhol máshol. Nehéz elmagyarázni. Míg más bélyegeket vagy szobrokat, antik bútorokat gyűjt, addig én a virtuális térben fellelhető képeket gyűjtögetem. Természetesen szelektálva, csoportosítva és megfontoltsággal.
Filmezni és animét nézni csak akkor szeretek, ha biztos nem időpazarlás. Túl sok rossz munkát és alkotást láttam ezeken belül, amikre kár volt az időt pazarolni. Emiatt néha, inkább újra nézem a kedvenceimet vagy felidézem őket. Filmeken belül a horror, thriller műfajokat szeretem. Animén belül szintúgy, mellette ha gore, groteszk vagy véres nem gond sőt, engem igenis érdekelnek ezek a témák.
O, igen, az alkotásaim is ezeket a témákat őrzik magukban és leginkább HORROR műfajon belül szeretnék alkotni és híres lenni. Így akinek lelke nem bírja az ilyesmit jobb, ha nem is próbálkozik.
Legvégső esetben számítógépes játékokkal szoktam játszani, mint Sims, World of warcraft, Skyrim, etc. Bár egy éve ezekkel való játékidő leredukálódott és szinte nem is játszom, mivel a rájuk szánt időt, inkább a hobbijaimra költöm. Lesz elég lehetőségem és időm játszani velük, viszont alkotni sosem lehet tudni, mikor.

dsc05305.JPGMindemellett öltözködés és életstílusban is igyekszem kiteljesedni, mely nem más, mint a Dark-Goth Szubkultúra. Azon belül érdekel és tetszik a Victorian-Goth, Nu Goth, Dark fashion, Rocker, Goth-Lolita irányzatok. A sorrend is hasonló, ha felöltözködésről van szó. Stílusban viszont nincs konkrét elkötelezettségem, inkább azt mondanám, hogy ezek egyvelege. Szimbólumokban leginkább a koponya, csontváz, sárkány, esetleg denevér jeleket szeretem. Mintában a csipke, gótikus formák és fazonok az elsődlegesek, de az extrémebb, rocker vagy metal-ra jellemző szegecses holmiknak sem mondok ellent. Néha szeretek vagány lenni, mint egy rocker vagy metal stílusú ember. Egyszerre lakozik bennem egy elegáns, jómódú Victorian-Goth és egy vagány, néha anarchista metal hölgy, akik felváltva vagy néha épp, egyszerre vannak jelen. Nem akarok dönteni, hogy melyikhez húz jobban a szívem főleg, hogy akadnak napok, mikor épp a Nu-Goth egyszerűsége és hétköznapi feketesége vonz jobban. A Rocker stílus olyan, ami elsőként jelen volt attól a pillanattól kezdve, mikor rájöttem: én nem szeretem az átlagos stílusokat. Ebből indultam ki és épp ezért, nem akarok eldobni. Mindig is alappillérként jelen lesz az életemben.
A minden napokban szeretek a fenn említett stílusokban lenni, öltözködésemet ezek alapján válogatom meg, és akkor érzem a legjobban magam, ha kiteljesedhetek.
Ehhez hozzá segít a fotózás is, melynek első felvonásán sikerült túlesnem. Az első fotózásom ITT megtekinthető.
Jövőben szeretnék még több fotózást és modellkedésen részt venni, melyek szintén az önismeret és megismerésem, no meg kifejezésem és kiteljesedésem céljaként születnek meg. Fantasztikus segítségem is van ebben, ami szintén hozzá tesz a vágyhoz, hogy ne hagyjam abba.
Számtalan fotózás témaötletem van és mind, egytől egyik engem tükröz. Mind régóta dédelgetett vágyálom, mind nagy cél és remélem idővel, egyre több és jobb képek születhetnek majdan melyekkel, ha nem is kezdhetek semmit, nem bánom, Azt a célt, miszerint segít még jobban kiteljesedni és önmagamat adni, épp elég. Nem szándékozok fotózásból élni és nem akarok híres modell lenni. Ez, csupán egy újabb lehetőség és felület, melyben kipróbálom magam és alkotok. Úgy, mint minden másban.

Tömören még rólam: Szeretem az éjszakát, a csillagos eget a Holddal. Szeretem a sárkányokat és azokat a fantasy-kat amikben szerepelnek. Szeretem a Dark-fantasy műfajt is. Harry Potter rajongó voltam, mára csak kedvelem. Nyáron imádok fagylaltot enni, télen forró mézes teát iszogatni. Nincs reggel kávé nélkül, és nincs elégedett nap alkotás nélkül. Ábrándozó, gondolatban sokat elkalandozó alkat vagyok. Zárkózott és csendes, nagyon pesszimista személyiség, aki lélek páncélt hord önvédelemből. Szeretem az illemet, tisztességet, őszinteséget és udvariasságot, az intellektuális viselkedést és társalgást. Ezekhez én ragaszkodok és viselkedésemben is tükröződnek, mert szeretek így viselkedni. Számomra ezek felbecsülhetetlen értékű jellemvonások, amiket nagyon szeretek. Mindenkihez úgy viszonyulok, ahogy ő hozzám, illetve elvárom a fordítottját is, se többet se kevesebbet.
Ha valaki ettől eltér, akkor én is.
Mély haragtartó tudok lenni, ha valaki erre okot ad. Ha olyan mélyen megbántanak, örökre utálni sőt, gyűlölni tudom az illetőt és halálomig nem megbocsájtani.
Elsődleges kedvenc színem a fekete, mellette a lila. Hajszínben mégis a vörös a favoritom, mivel mióta az eszemet tudom úgy vonzódóm a vörös hajhoz, mintha anélkül nem tudnék létezni. Más úgy véli, nem jó neműnek született. Én nem jó hajszínt kaptam. 21 éves korom óta igyekszem elérni és fenn tartani a vörös hajszínt, de ebben az évben (2017) sikerült egy remek fodrászt találni, aki megadja azt, amire mindig is vágytam, színárnyalatban.
Voltam babonás, ezoterikus hívő, voltam minden csak önmagam nem. Mára racionalista és bizonyított tényeknek hiszek, meg a két szememnek, érzékszerveimnek. Néhány feminista nézettel is egyet értek, bár én inkább az esély egyenlőség és diszkrimináció mentes életért szeretnék küzdeni, ahol mindenki, de szó szerint mindenki, egyenlő.

Alkotásaimban (rajz, írás, fotózás), elsődlegesen az életutam alatt született démonaim és sötét gondolataim metaforikus ábrázolását, megtestesítését szeretem megcsinálni. Mintha minden egyes ilyen alkotásommal megszületne egy sötét darab belőlem, ki fizikai testet kapott. Emiatt lehet elvont, morbid, groteszk, horrorisztikus, sötét vagy lelkileg fájdalmas. Nálam nincs happyend, nincs póni a szivárványon. Nem kímélek senkit és épp ezért előfordulhat, hogy nem mindenki vevő az alkotásaimra. Igazság szerint nem az a szándékom, hogy populárisan közérdekű legyek, vagyis azonosuljak a többség hiú ábrándjaival. Nem, én magamnak és magamból alkotok, ráadásul úgy, ahogy én látom a világot. Ha ez fájdalmas vagy nem tetsző, nem erőszak követni vagy az alkotásaimat nézni. Sose az.
Mégis, nagy örömmel tölt el, ha ennek ellenére érdeklődést tapasztalok az alkotásaim iránt. Hisz mint minden művészt, engem is erősen motivál minden visszajelzés és kedvelés, amit kaphat az ember.
Szerintem ennyi, elég is lesz rólam.
Elérhető vagyok számtalan felületen. Írhatsz számomra itt, az írás alatt vagy bármelyik közösségi felületen ahol neked kényelmesebb. Illetve email címem is van: m.cathreen91@gmail.com
Az alábbi oldalakon fellelhető vagyok, követhetsz, ha szeretnél: 
Facebook 
Tumblr 
Instagram
Pinterest
Google+

Köszönöm szépen a látogatásod! 
Rémálmok megtestesítője: Cathreen Misery

Címkék: én
Szólj hozzá!
2017. augusztus 14. 18:21 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Nyaralás alatt

Avagy edzés és étkezés beszámoló eme időszakról, mely egyszerre jelentette a szórakozást és új nehézségeket.

10997329_330910753784089_4184911726879256057_n.jpgMint minden esemény vagy változást okozó tényező, a nyaralás is megnehezítette életmódváltásomat. Nem fogom tagadni, miszerint nem volt egyszerű sőt, el kell ismernem, hogy saját lakásban és saját környezetben melyet megszoktam, ezerszer könnyebb. Nyaralás alatt olyan problémákkal szembesül az ember, mint nincs hol főzni és gyors ételt vesz, illetve ha szállodában van étkezési lehetőség és kérvényezzük is, akkor az ő konyhájuk kínálatától függ, mit eszünk.
Így jártam én is. Sport terén nem ütköztem nehézségekbe, sokkal mobilisabb és több lehetőséggel rendelkeztem e téren. Szeretném kifejteni mindkét oldalt, s eme bejegyzés erre született. Megmutatom milyen úgy kikapcsolódni és nyaralni, miközben más életmódot, kissé eltérő alap életritmussal rendelkezem, mint az átlag.
Ügyebár, ha lehetőség van rá érdemes élni olyannal, mint szobához reggeli és vacsora kérés, melyet beleszámítanak a foglalás költségébe, s általában nem drágább, mint hogy önmagunkról gondoskodjunk. Így nyaraltam, reggeli és vacsora mindig adott volt, minden nap. Úgy vélem, hogy érdemes úgy nyaralni vagy távoli helyre menni és megszállni, ahol így vagy úgy, de biztosítjuk az étkezést magunknak. S komolyan belegondolva, árban talán jobban megéri, sem mint a napi három étkezést önmagunknak megoldani. Feltéve, ha nem apartmant bérelünk, ahol saját konyhával rendelkezhetünk. Részemről az előbbi modellről tudok véleményt alkotni, hiszen azt éltem át.


Nem szoktam reggelizni. Sosem voltam a reggeliző alkat. Alsó tagozatos iskolában vagy óvodában csupán azért, mert követelmény volt a reggeli vagy uzsonna fogyasztása és adtak. Viszont amint átkerültem felsőbe vagy középiskolába, nem fogyasztottam reggel semmit egészen addig, míg rá nem szoktam a kávéra. Lehettem körülbelül 19-20 éves korom között, mikor elkezdtem én is, a minden napos koffein adagomat elfogyasztani. S azóta sem tölti ki más a reggeleimet, mint eme fekete ital. Illetve, több mint fél éve bevezettem mellé múlti vitaminos vagy magnézium/ kalciumos pezsgőtabletta elfogyasztását. Néha, ha reggelre időzítem az edzést, előtte elfogyasztok egy banánt, vagy ami van, gyümölcsöt. Viszont sosem éreztem negatív hatását annak, hogy nem reggelizem úgy, ahogy azt sokan mondogatják, és nem tartom fontos étkezésnek, bármennyire is igyekeznek sulykolni az emberbe. Természetesen, ha valakinek fontos, akkor egyen reggel, de nekem sosem volt létfenntartásom szükségletének része, sosem éreztem fontosságát és azt, hogy feltétlenül így kell élnem. Szóval a reggelivel jól járt a szálloda, mivel kávém mellé esetleg kis tál müzlit, vagy egy almát elfogyasztottam. Néha rostos narancslét, több nem kellett és nem is fért belém.
S ha már a reggelinél vagyunk. A szálloda (ahogy szerintem a legtöbb vendéglátós hely) svéd asztala bővelkedett kínálatban és erős pozitívum volt részükről, hogy igyekeztek mindenki ízlésének megfelelni attól függően, hogy reggelinek nincs nagyon főtt vagy sütött étel. Kivéve a rántotta és főtt virsli. Első reggelen nem tudtam mással megtölteni bendőmet, mint egy igen finom feketekávéval, kevés müzlivel mely gabonafélék keveréke és mazsola darabokból állt. Második nap reggel kevés rántottát már tudtam enni zöldséggel, de utóbbi hiányoltam a leginkább, mivel előző nap, nem ettem zöldet. Későbbi reggeleken a kávé mellé rostos narancslét fogyasztottam, egy nap kihagyással mindig ettem pár falatot a gabonaféléből, vele együtt tejet is fogyasztottam. S bár láttam, hogy sok vendég bőven fogyaszt reggelit, akadt, aki furcsán tekintett rám, miután ezen apróságuk után felkeltem helyemről és távoztam, de úgy vélem: tudom, mi kell nekem és mit akarok.
Vacsora a szállodában hasonlóan telt, bár ott az jelentette a nehezet, hogy többet ettem, mint amennyit megszoktam az elmúlt időszak alatt. Hihetetlenül sok és finom választék akadt ismét a svédasztalon. Minimum két levesféle, két köret és hozzá kétféle hús, illetve harmadiknak desszert, egy adott. Ekkor igyekeztem szintén úgy válogatni és szedni, miként ne legyen túl sok és ne hallgassak az éhes szememre (szokták mondani „szemem kívánta”). Illetve lehetőleg egészséges legyen, és ne térjek el drasztikusan az eddig megszokott étrendemtől. Nem volt könnyű, bár mindig akadt lehetőségem. Például köretnek gondoskodtak rizsről vagy zöldségről, mellé krumpli vagy tészta akadt azoknak, kik jobban preferálnák. Húsfélékből többségében rántott darabok voltak, néha cordon bleu-ként felturbózva, hogy ne legyen unalmas. Akadt vacsora, ahol más egyszerű sült hús is akadt a repertoáron, annak nagyon örültem. Zöldség inkább csemegeként vagy párolt formában fordult elő, de akadt nap, amikor mellőznöm kellett, mivel nem volt. Ezt a részét sajnáltam, mert bár nem volt ötcsillagos és az egészséges életmód trendhullámát meglóvagló hely (akad ilyen, ahol ügyebár minden bio és natúr), szerintem adhattak volna lehetőséget azoknak, akik nagyon szeretik a zöldséget.
S mivel az ebédet igyekeztem a lehetőleg legolcsóbban és takarékosabban megoldani, nem is mindig figyelve arra mit eszek, így vacsorára általában farkas éhesen mentem a svéd asztalhoz annyit szedve, mint tavaly ilyenkor.

black_ice_cream_1473679747.jpgEbédmegoldásnak, ahogy írtam, nem voltam túl hű a szabályaimhoz és elveimhez, amiket igyekeztem és még mindig igyekszek elpusztíthatatlan öntörvényként beiktatni a minden napjaimba. Első két nap ebédre egy gyors büfében kapható kebab félét ettem, melynek standja igen híres és népszerű bevásárló áruház bejárata mellett volt található. Tény, hogy jobb választásnak véltem, mint azon gyors éttermeket, mint mcdonalds vagy burger king, viszont el kell ismerni, hogy nagy mennyiségben ez sem megoldás és nem helyes. Mondanám, hogy ebbe a két napba nem halok bele, viszont jött hozzá a többi nap. Harmadnap ugyan azt ettem, csupán gyros-nak nevezték és pitában, illetve más helyen vettem meg. Negyednap kürtős kalácsot ettem ebédre (bizony ám!), amit nem spóroltak le. Ötöd és hatodnap pékségből vásárolt étel, ami szerintem nem feltétlenül egészséges főleg akkor, ha cukros és szénhidráttal telített, mint kakaós csiga, túros batyu, pizzás szelet, etc. Ráadásként hozzá kell tennem, hogy édességnek képtelen voltam ellen állni és szinte minden nap ettem fagylaltot. Akadt, ahol épp állatkertben nézelődtem s közben kívántam meg. Máskor egy vár végig járása után szolgáltam ki magam fagylalttal, mondván nyaralok.
S persze, nem szabad túl szigorúnak lenni önmagunkhoz, illetve néha nem árt, ha engedünk a gyeplőn és kicsit bűnözünk.
Ennek ellenére úgy gondolom, igenis átestem a ló túloldalára és nyaralásból hazatérve sem változtattam nagyon az ellustult és egészségtelen életmódon, mint például fagylalt vagy édesség terén. No igen, egy két csokoládés vagy édesebb termék és máris vissza zuhantam a kísértések erős völgyébe. Nem szeretem ezt a helyet, mert újra nehéz ellenállni egy csábító milka tábla csokoládénak vagy csokoládéval töltött péksüteménynek, illetve olyan gyors ételeknek, mint pizza vagy gyros. Agyam racionálisan tudja, hogy kiéltem magam. Megkaptam, amit sóvárgásom kívánt és túlságosan is engedtem a gyeplőn, mégis megfogadtam, hogy legközelebb erősebb leszek, és jobban figyelek.
Bő két hetet mondanék arra az időszakra, amikor rendszertelenül, figyelmetlenül, akarat nélkülözésével táplálkoztam és meg is lett az eredménye. Igaz, csupán két kilogramm formájában melyre sokan azt mondhatnák, hogy nincs okom a fenti mondatok kijelentésére (azaz ne panaszkodjak). Pedig úgy érzem, van okom rá. Mivel ha nem leszek még erősebb és kitartóbb a módosult, jobban mondva módosulás alatt lévő életemmel szemben, nem kaparok össze több akaratot és kitartást, mi lesz később? Minél öregebb az ember annál nehezebb, ez tény. Fel kell vértezni magunkat, én legalábbis szeretném. Illetve nem önmagam ellensége és akadálya akarok lenni.

Edzés terén, ahogy írtam, szerencsére lehetőségeim vértelenje állt előttem, nyaralás ide, vagy oda. Egyedül azokon a napokon hagytam ki, mikor utaztam az az oda majd vissza úton. Maga a hely, ahogy már írtam a beszámolómban, hatalmas területtel rendelkezett, meseszép tájakkal, szóval a helyszín kiválasztása az edzéshez abban jelentett nehézséget, miszerint milyen kilátást szeretnék. Természetesen előfordult, hogy láttak vagy kis ideig nézték mit csinálok magamban, mivel egyedül végeztem a gyakorlatokat. Ami az első nap zavarba hozott, igyekeztem elbújni idegenek szemei elől, hogy magam lehessek. Majd második nap erőt vettem magamon és mialatt koncentráltam az edzésre, arra gondoltam: egyszer már képes voltam több ember előtt, fitneszteremben is ugrabugrálni, ez sem másabb. Sőt, idővel megunják a nézésem és mennek tovább a dolgukra. Nehezen, de sikerült úgy sportolnom, hogy igyekeztem nem foglalkozni másokkal. Azzal, hogy ott vannak e vagy sem. Pedig mélyen belül ordítani tudnék, mikor megbámulnak vagy megnéznek. Utálom, gyűlölöm, egyszerűen zavaró, irritáló és megalázó egyszerre. Igen, egy egyszerű bámulás.
Emellett nem tudtam videókat nézni, mivel az internet, nos… nem volt elég jó hozzá.
Nem töltöttem le videókat, s ha már így adódott, gondoltam próbára teszem magam. Eleget néztem a megszokott és kedvelt videóimat ahhoz, hogy képes legyek legalább egy fél órás edzéstervet összerakni magamnak, fejben aztán a valóságban is. Így is lett. Az első nap nehézségei miatt, csupán húsz percre sikeredett, de utána minden nap elértem a harminc, harminckét percnyi edzést. Ráadásként utána tíz perces kocogás levezetéseként ellátogattam a telek legszebb tájaira. Ha ilyen környezetben lenne lehetőségem állandóan kocogni vagy futni, biztos gyakran élnék a lehetőséggel.

dsc05091.JPG

dsc05089.JPG

(Hatodik nap, késő délutáni edzés előtt megörökített képeim láthatóak. Árnyékban edzettem, bár a barnulni vágyó embereknek remek tipp lehet az, ha késő délután, olyan 18 óra magasságában edz kinn a napon (sok folyadékot biztosítva mellé). Mivel az edzés mellett barnulhatunk is ott, ahol ér a fény. Én nem szeretek barnulni sőt, fehér bőrért vagyok oda. Viszont néha elkerülhetetlen volt a napsugár érintése.)

Megvallom, nem bántam meg, hogy tartottam magam a kitűzött edzésekhez és ahhoz, hogy szántam rá időt. Kirándulások ide vagy oda, feltétlenül szakítottam időt a sportra, megkoronázva néha egy kis úszással. Utolsó két, három nap medencébe is mentem, ahol igyekeztem kihasználni az adottságokat. Legyen szó hosszú sétáról vagy döglesztő melegről, késő délután fogtam magam és határozottan szántam magamra és a hobbimra annyi időt, amennyit jónak láttam, Ebben szerencsére támogatásra leltem olyan téren, hogy a csoportból senkinek sem volt ellenére az, miszerint részemről erre is kell idő. Rendben, akadt olyan meg nem értés, miszerint a melegben minek kell edzeni?
Nehéz elmagyarázni olyannak, aki nem érzi és tapasztalja meg ugyan azt, amit manapság én igen: mindegy milyen időjárás, milyen napszak vagy dátumot írunk. A hobbi, ami szenvedéllyé vált, azt nem korlátozhatja más, csakis önmagunk lustasága. De erről majd később.
Akadályokba nem csak önmagam részéről ütköztem, hanem az „átlagos” életmódot élők emberek személyében. Remek példa szerintem erre, az étkezési lehetőségeink egy nyaralás alatt. Igaz, költhettem volna salátákra, előre elkészített zöldségre és jobb minőségben, természetesebb alapanyagokból előállított ételekre közben, sem mint amiket fogyasztottam. Alá is írom, de sajnos egyelőre nem vagyok elég tehetős ehhez. Bár remélem jövőre, megtehetem, hogy távol az otthonomtól is maximálisan egészségesen táplálkozhassak. A középosztály vagy egyszerűen nem tehetős rétegek számára gyors, szénhidrátban és cukorban (meg ki tudja még mi mindenben) gazdag ételek állnak rendelkezésre, melyek ára megfizethető. A következmény ára kevésbé és jelenleg is kúrálom magam annak érdekében, hogy helyre billentsem magam lelkileg és fizikailag.
Jobban körbe tekintve érdekes, hogy az állítólag egészségesebb ételek drágábbak és igen, akadnak rétegek, akiknek elérhetetlenek. S ha az ember szállodai étkezést is szeretne a szoba mellé, külön erre specializálódott helyet kell keresni, mert az alap szolgáltatás, nos, olcsóbb kivitelezést jelent. Igyekeztem például a gyümölcsöket pótolni, minden nap vettem legalább egy almát vagy nektarint, ha jó árban adták. S elismerem azt is, hogy igenis akadtak helyzetek, mikor én nem mérlegeltem jól a helyzetet, nem megfelelően döntöttem és hiába adódott más lehetőség, elcsábultam. De tény az is, hogy azok, akik hozzám hasonlóan életmódváltásba kezdenek, ilyen alapvető nehézségekbe fognak ütközni. Az éttermek zöme átlagos embereket igyekszik megcélozni, a több bevétel reményében. Az átlagos szállodák, átlagos embereket igyekeznek kiszolgálni attól függően, mennyire engedhetik meg maguknak a kiadásokat. Manapság egyszerűen nehezebb helyzetben van az, aki másként és egészségesebben szeretne élni. Nem csak anyagilag lesznek akadályok, bár vannak megoldási lehetőségek. Abban sem kap segítséget senki, aki vásárlás alatt, étterem választás vagy szálloda kiszemelése alatt szeretné, ha életmódjától nem kéne megválnia arra az időre. S ha ebben sem engedheti meg magának a drágább szolgáltatást, mely bár megadna mindent, hiszen erre specializálódott, akkor ott van, ahol a part szakad.
outdoor-fitness.jpgMindenre van megoldás. Ezt sosem vallanám másként. Igenis van elég szabadsága az embernek manapság ahhoz, hogy úgy élje a minden napjait, ahogy akarja és szó szerint, meghatározhasson benne mindent. Viszont a jobb és egészségesebb, miért drágább? Szerintem lenne igény arra, amit életmódváltásnak nevezünk sőt, a legjobb lenne, ha az átlagos és többségében élt életmód lehetne a rosszabbik verzió, ami kihaló félben van. Elismerem, hogy akadnak emberek, akik hiába tehetnék meg, nem teszik és lustaság, nem akarás, nemtörődömségből nem változtatnak. De ők, remélem boldogok, ahogy vannak és örömmel haladnak a szenvedés útján, csak engem hagyjanak békén (például ha valaki azért kövér, mert a pénzén inkább mekit vesz, sem mint salátát. Aki azért túlsúlyos, mert nem érdekli az egészsége és nincs is semmi más oka az állapotának, mint lustasága és hanyagság –sajnos akad ilyen).
Edzés terén szerencsémre volt lehetőségem, hiszen kielégítő volt az, hogy akadt helyszín a hobbim gyakorlására. Emellett olyan edzést követek, ami alapból ennyire mobilis és könnyen alkalmazkodó, viszont akadhat, ami kevésbé az. S bár akadtak csodálkozó vagy meg nem értő tekintetek pár perc erejéig, mégis megmaradtak. Miért? Mert nem értem, mégis mire számított, hogyan lehet olyan alkatom, ami most van? Senki, de senki nem csinált ehhez hasonlót sem, s a medencében való lubickolást nem nevezném mozgásnak. Egy hét alatt egyetlen vendéget sem láttam, aki többet tett volna annál, hogy lemászik a szobájából az ebédlőbe. Rendben, nem voltam ott egész nap, ki tudhatja mit csinált addig. De, van egy sanda gyanúm, miszerint semmit. Esetleg lement a medencéhez hűsölni, mert épp hőség tombolt.
Részemről büszke és elégedett vagyok azzal, ami van, amit elértem, és amiért még mindig küzdök, harcolok. Részben ezért is zavar a sok bűnbe esés és önszabályok megszegése. Mégsem értem a meglepődöttségüket és azt, miért lehettem fura. Jó emberismerő vagyok (máskülönben nehezen menne az antiszociális életmód :D), tudok olvasni a nonverbális arc kommunikációból. Ma már egyre jobban igyekszem nem törődni a megszólaló tekintetekkel, ezt mégsem tudtam hova tenni. Mert míg egy fitnesz órán, ahol együtt izzadunk és küzdünk és természetes eme sport, addig a terem falain kívül furcsa. S nem csak a szállás alatti tapasztalatok szólnak belőlem, ahol kocogás alatt is találkozhattam tekintetekkel. Pécsett, ahol néha elmentem kocogni egy kört, esetleg néha gyorsítottam közben a tempón akadtak szemek, amik nem úgy tekintettek rám, mint egy természetes jelenlétre. Mintha abnormális lenne, amit művelek. Egyedül, aminek örülök az az, hogy egyelőre emiatt nem kaptam kellemetlen beszólást, megjegyzést, provokatív vagy agresszív megnyilvánulást. Nem tett még senki kéretlen és rosszindulatú megjegyzést vagy szavakkal nem igyekezett bántani életmódváltásom miatt. Nem mintha nem lennék felkészülve erre vérbeli pesszimistaként, viszont tagadhatatlanul jó lenne, ha maradna az állapot.

11120589_997098317001059_1599446605761886288_n.jpg

Egy szó, mint száz: megvolt részemről az első kísérlet arra, hogy életmód változással együtt igyekezzek nyaralni. Jövőnyáron remélhetőleg jobban fogom csinálni. Következő akadályt vagy kihívást a decemberben elkövetkezendő ünnep jelenti majd, melyről szeretnék szintén beszámolni. S remélhetőleg a mostani tapasztalatok, illetve a segítőkész környezetem által könnyebb és jobb lesz, mint eddig bármikor.
Zárásként: Soha ne add fel és Soha, ne mond, hogy soha! 

Cathreen Misery

Címkék: nyaralás fitnesz
Szólj hozzá!
2017. augusztus 12. 16:30 - Cathreen Misery

Miskolci Vadaspark – Élménybeszámoló és sok állat

Avagy még egy kirándulás, melyet felírhatok a „megvolt” bakancslistámra.

tumblr_m8ltajs4po1r4w9ppo1_500.jpgAlkalmam és lehetőségem adódott, hogy ellátogathassak a Miskolcon található vadasparkba. Nem haboztam élni a lehetőséggel.
Alapvetően szeretek állatkertekbe és arborétumokba járni, mivel sok olyan élőlényt láthatunk eme gyűjtő helyeken, amit a mindennapokban nem. Például azért, mert az eredeti fellelhetősége vagy élete más kontinensen található. Tény, nem a legjobb látvány egy ketrecbe zárt állat, viszont ha olyan állatkertről van szó, mely a kerítések mellett mindent megtesz, hogy megteremtse élőlényeinek a lehető legkellemesebb körülményeket, talán nem démoni hely egy ilyen. Úgyszintén egy arborétumnál, hiszen a növényeket sem sanyargatásra és megölésre teremtetett. Sajnos akadnak olyan helyek, hol se állat se növény nem élhet rendes körülmények között és meglátja a szenvedéseiket, elszorulhat az ember együtt érző szíve. Legszívesebben ezen helyeket minimum bezáraztatnám és a felelőst, az az a tulajdonost és mindenkit aki tehetett volna a szenvedés ellen, de nem tett, olyan büntetésnek tenném ki, mely elvenné a kedvét örökre az újabb kegyetlenkedésektől.
Miskolc Vadaspark nem ide sorolható sőt, inkább példa értékű helyek egyike. Szeretem a vadasparkokat, mivel általában jobban törekednek a természetességre és a természet közeli kiépítésre, sem mint az állatkertek. Ez alól a Veszprémi állatkert kivétel, mivel ott maximálisan kihasználták a terület adta erdős és növényekkel gazdag részeit. Miskolcon, a Bükk egy szegletében is hasonló a helyzet, illetve szó szerint erdőbe telepítették a parkot, mely magába foglalt rengeteg állatot. Meglepődtem, mikor oda érkezve a térképre tekintve felmérhettem, mégis hány állatról és mekkora területről van szó. Ha még esetleg valaki nem járt volna ott, akkor előre adnék tanácsot, amit nekem nem adtak meg. Mármint, következtethettem volna a helyből és abból, hogy hol van, mégsem készültem. Nem árt kényelmes fedett cipőben és túrázásra vagy erdő sétára használatosabb holmiban menni, mivel az utak például teljesen földesek vagy kavicsosak. Amivel szintén semmi baj nincsen, hiszen így is közrejátszottak a természetességben. Inkább a szandál, melyben ott voltam és felfedező útra keltem, nem épp ilyen terepre lett megalkotva. Sok árnyék is rendelkezésre állt, ami jól jött a hőségben. Akad büfé, a bejáratnál szuvenír bolt, a parkban elegendő pihenő hely és mosdó is rendelkezésre áll. Igazság szerint az egyetlen kirívó, nem oda illő épületet a mosdók jelentették, esetleg a fagyasztó láda a büfé bejárata mellett. A legtöbb épület, fa falakkal rendelkezett vagy apró volt és eléggé körbe nőtte a növényzet. Bátran ajánlom bárkinek, aki egyszer arra jár és lehetősége adódik, hogy betekintsen, mivel fantasztikus egy hely! Elvarázsolt, élményekkel gazdagított és sok izgalmas, illetve hazai állatvilágból is akadt szép számmal példány, ami szerintem nem árt. Jó, ha tudjuk, mi honos az országunk területein belül, vagy a szomszédságban.
Most nem húzom olyan hosszúra az írásom, mint a nyaralásnál, mivel ez a kis kiruccanás, vagyis kaland nem eltervezett volt, inkább meglepetés, váratlan lehetőség. Személy szerint minden alkalmat megragadok, legyen szó nyaralásról vagy más célból való utazásról, mely alatt érinteni lehet állatkertet, botanikus kertet, kiállításokat, érdekességeket és látni valókat (várak, múzeumok, szobrok, etc.). Úgy vélem, a lehetőségeket mindig meg kell ragadni és élni kell a helyzettel, hiszen sosem tudhatjuk, mikor adódik meg ismét. Ráadásul sok akad, melyet megismételnék, viszont örömmel tölt el a tudat, hogy legalább egyszer láttam / halottam/ átéltem az ottani adottságokat és részese lehetett egy kis időre az életemnek. Elmondhatom, hogy bizony az életem útja bővült egy ilyen mellékúttal, mely gazdagítja a minden napokat és kellemes vissza emlékezéseket adhat a későbbi időkben.
Ne halogassunk semmit és ne hagyjuk elrohanni a jelent! – Szerintem.

Következzenek a képek, alattuk apró megjegyzésekkel.

Elsőnek olyan terembe értünk, ahol nem csak állati koponyák, de egy barátkozó kedvű kaméleon is akadt. Szimpatikusak lettünk egymásnak, első látásra. Az állati koponyák kifejezetten tetszettek!

DSC05148

DSC05149

DSC05135

Az új barátom. :D Egy ideig fogdosta az üveget, majd megunta. Szemei olyannyira nem függtek egymástól, hogy az eszméletlen volt. 

DSC05145

DSC05143

Olyan sok a fekete vagy sötét barna fagylaltokról készült fotó (világszinten), hogy úgy döntöttem az ottai fagylaltosnál: kivételesen ellentétesen döntök a választásnál. A kék vattacukor, az alsó tutti-frutti. Úgy neveztem el: Az unikornis fagylalt. Még az eladónak is tetszett az ötletem. :D Ennél színesebb és édesebb fagylaltot sem ettem még. 

DSC05162

Az őrző. No, meg igazi modell.

DSC05174

Emlék a kihalt állatok részére, szobrok formájában.

DSC05177

A már kihalt dodó. 

DSC05179

Egyik híres és népszerű állatunk látható. 

DSC05191

Cicaaa :D Sok, sok cicaaa! (Komolyan volt belőlük bőven.)

DSC05270

DSC05253

DSC05286

DSC05255

A helyszín szerelem volt első látásra. Mellettem ami nem látszik, remek pihenő helyezkedett el, gyönyörű kilátással bármerre, amerre az ember tekintett. 

DSC05263

Mikor a kecske azt hiszi ételt kap, igazán fotogén tud lenni. 


DSC05229

DSC05230

Kis kíváncsi.

DSC05289

DSC05242

DSC05246

DSC05247

DSC05251

Zsírfarkú egér aki nagyban álmodik. Mégpedig a kép után úgy tűnt, nagyban lakmározott. Azért zsírfarkú, mert hátsó farkában tárolja a szírt és a vizet, mint teve a púpjában. 

DSC05293

Tengeri malacok, azaz a ragadozó madarak vagy más húsevők eledelei. Igen, ők ezért vannak ott az állatkertekben / vadasparkokban. El is neveztem ezt a kettőt Ebéd és Vacsi-nak. :D

DSC05279

S végül a szuvenír bolt pultjánál leltem meg a park legbarátságosabb macskáját. Épp nézegettem, mikor a lábamhoz simult, s mire letekintettem elterült. Rendesen megsimogattam a nagyon jól tartott macskát. Ennél jobb viszontlátást nem is kívánhatna az ember.

DSC05303

Szólj hozzá!
2017. augusztus 08. 17:31 - Cathreen Misery

Élmény gazdag Nyaralás

Igaz történet novella. Írta: Cathreen Misery

Előszó

Kedves Olvasó!
A kezedben vagy az elektronikus kijelződön olyan történet fogant meg és kapott novella külsőt, mely lényegében a saját nyaralásomat foglalja magába és mely épp emiatt, minden szakasza igaz. Elsődlegesen nem akartam átlagos beszámolót írni, s mivel nem gyakoroltam eleget az E/1 személyben való fogalmazást, gondoltam megragadom az alkalmat s így tálalom életem egyik nagyszerű eseményét. Igen, számomra fontos minden olyan perc, nap, esemény, mely gazdagítja az életet, színesebbé és egyedivé teszi az emberi létet, no meg feltölt az emlékek burjánzó tengerével. Viszont kényszerülők a szereplők anonim kezelésére, illetve arra, hogy az ő gondolataik, külalakjaik, egész emberi lényük titok maradjon mindenki más előtt. Elsődlegesen azért, mert megígértem, hogy nyilvánosan nem írok senkiről és nem sértek meg személyiségi jogokat, mert tiszteletben tartom mások akaratát.
Úgy döntöttem, hogy a novella amellett, hogy E/1 személyben íródik majd, olyan hatást kell, hogy keltsen, mintha egyedül nyaraltam volna, természetesen közben, nincs így. Előfordulhat, hogy említve lesz „Ő/Ők”, mivel nem egyedül nyaraltam. Okozhat a jelenség kellemetlenségeket az olvasásban és történet leírásban, így a fókusz elsődlegesen helyszín leírásokon lesz és saját gondolatok, azaz a főszereplő gondolatainak lejegyzetelése.
Nem ígérek kalandokban és csavarokban gazdag novellát, se ijesztő vagy lelkileg traumatikus részeket. Egyszerű nyaralás, mely számomra mégis rettenetesen sokat jelentett, ahogy az előtte megesett két alkalom is, ugyanis harmadszorra akadt lehetőségem úgy nyaralni, hogy az fantasztikusan felemelő, majd’ hogy nem euforikusan zárult.
Köszönöm szépen, ha elolvastad.
Köszönöm azoknak, akik megteremtették a lehetőséget számomra, miszerint nagyszerű nyaralásban lehessen részem. Köszönöm nektek, hogy felejthetetlen lett ez a nyár is.
Cathreen Misery

1. Nap: Indulás és érkezés.

Ébresztő hatással sütött be halványan a reggeli Nap, mely igyekezett sugaraival kikerülni minden sötétítési lehetőséget. Nagy nyújtózkodások után kellemesen feltekintettem a plafonra és nyugodtan végig gondoltam, mit tettem el és mit nem. Már tegnap délután igyekeztem minden szükséges holmit és felszerelést eltenni, melyhez rendelkezésre állt egy halvány barna utazótáska, a saját válltáskám, illetve a laptop táska, bár utóbbiba csak olyan elektronikus felszerelés került, mely elengedhetetlen egy laptophoz. Számomra mindennél többet jelent, ha tudom, hogy az előre eltervezett időponthoz képest, legyen szó indulásról egy nyaraláshoz, részemről minden készen áll, s csupán nekem van hátra fürdés, fogmosás. Mielőtt viszont mindezekbe bele vágtam volna, kikecmeregtem az ágyamból, elmásztam a konyhába mely minden reggeli komás fejjel, a világ legtávolabbi pontján helyezkedik el, majd rutinos mozdulatokkal elkészítettem a kedvenc kávémat. Mióta is kávézom? Merült fel bennem a kérdés. Miután a gép elkészítette, mely pár perc alatt készen várta, hogy elfogyasszam, vállat vonva nem gondolkodtam tovább. Ehhez még reggel van. Kócosan lebbenő hajjal, félre csúszott pizsamában vissza tértem szobám négy fala közé, ahol birtokomba vettem a laptopot. Ma már szertartás szerű hagyománnyá nőtte ki magát, hogy a kávé mellé bekapcsolom a számítógépet és írással töltöm az időt, míg el nem fogy a reggeli nedű. Van, hogy válaszokat írok internetes ismerősöknek vagy távol élő barátaimnak van, hogy blogomhoz kezdem el írni a legújabb bejegyzésemet, vagy a már elkezdett regényem, novellám folytatom, kiegészítem, haladok a munkálatokban benne. Előfordul, hogy a reggeli kávé mellett nem csinálok semmi hasznosat, mint ma reggel sem.
DSC05054Ránéztem a kijelző bal alsó sarkában található órára. Nyolc múlt pár perccel. Úgy emlékeztem, hogy tizenegykor lesz az indulás, így kényelmesen kezembe vettem a kávémat és internetes oldalakon böngészgettem össze vissza, semmi értelmeset nem csináltam, miközben iszogattam a barna koffein adagomat. Közben meg, megzavartak annak ellenére, hogy mindenki tudja: míg a kávé el nem fogy, engem felejtsenek el! Kissé morcosan tekintettem a zaklatóra, aki kérdésekkel bombázott, majd magamra hagyott. Helyes – gondoltam, majd vissza fordultam a monitorhoz. Ujjam úgy kattogott az egér gombján, mintha ritmust ütögetném a zene hallgatása közben. Nem figyeltem igazából mi van előttem, s bár igyekszem mostanában szűrni, mit olvasok, és mivel töltöm meg az agyam, mint információ halmaz. Ugyanis rájöttem, hogy a felesleges hírportálok által keltett agresszió és idegeskedés, vagy a halandó emberek oldaláról keltett hasonló írások, képek, megnyilvánulások melyek kihatással vannak rám, mind – mind felesleges. Kifáraszt, pedig kell az energia az alkotásra és más, hasznos életemben történő eseményhez. S bár képtelen vagyok elkerülni a közösségi felületeken megosztott életeseményeket (gyakran túl sokat tudok más emberek életéről), ott is igyekszem kiszűrni a nem kellő, szükségtelen információkat s csak azt tartani meg, ami hasznos. Például távol élő barát életeseménye már érdekel, szeretném megjegyezni, s majd ha találkozunk, akár beszélni róla.
Hirtelen hallom, hogy lassan elkezdhetünk kifelé pakolni az autókba. Olyannyira elgondolkodtam és elkalandoztam agyam bugyraiban, hogy észre sem vettem, amint elrepült több, mint egy óra. Gyors fürdés, fogmosás, az előre kikészített ruhát és kiegészítőket magamra öltöttem, még egy körrel igyekeztem megnézni mi kellhet, majd úgy véltem, semmi más. Sokadjára is úgy tűnt, sikerült eltenni mindent, ami kellhet, s mivel nem nomád életmódú szállásra vagy sátorozásra vállalkoztam, hanem fürdőszobával, ággyal és svéd asztalos szállás lett lefoglalva, ők is rendelkeznek szükséges felszerelésekkel. Ez alatt olyasmire gondolok, mint törölköző, WC papír, ágynemű, esetleg TV. Étel és ital is folyamatosan rendelkezésre fog állni, saját felfogásom szerint nincs semmi fontosabb annál, mint személyes irataink és mobilunk. Én ezt a kettőt úgy tartom magam mellett, mintha tőlük függne az életem és részben igazam is van, hiszen a mobil minden titkos, személyes, magánéletet magába foglal, ha azt elveszteném… inkább bele sem gondolok. Az iratok különböztetnek meg minket egymástól, s mint tanyán a tehenek, azokkal vagyunk megszámozva. Iratok nélkül nem is létezik az ember, sokáig tart pótolni, pénzbe is kerül, sok felmerülő problémánál nélkülük, nem tudunk tenni semmit. Végérvényesen úgy határoztam, hogy e két felszerelés mellett, minden más eltörpül.
Nem könnyű több személyt számláló csoportot összeszervezni majd indulásra késztetni, de végül összehozzuk. Mindenki visz magával legalább egy táskát, ha nem többet, két autó csomagterébe kényelmesen elfér minden, közben olyan hírt hallok, miszerint az időjárás előrejelzés szerint, hőség fogja kísérni a nyaralást. Részben örülök, mivel számomra a nyaralás, vagyis nyár alatt eltöltött szabadidő ahol kikapcsolódik és szórakozik az ember, hozzá tartozik a hőség sőt, anélkül nem is nyaralás a nyaralás. Mint tél havazás nélkül. Nem nevezhető télnek. Másik felem kevésbé örül a hírnek, hiszen kánikulában kinek van kedve bármihez is? Ráadásul már indulásnál sikerült megtapasztalni, mit is jelent a meleg. Modern autók révén mind rendelkezett klímával, s bár az ablakon át tűzött, szinte sütött a Nap sugara, még mindig nem vesztettem kedvemet. GPS előrejelzés szerint három órás útra kell számítani, plusz a megállások köztes részeken, hogy elintézhessük szükségleteinket. Izgatottan beültem az anyósülésre, mivel az egyik autóban úgy mehettem, mint utas, hol nem kellett osztozkodni a sofőrön kívül más emberrel.
El is morfondíroztam, vajon mikor voltam ilyen helyzetben utoljára? Ha nem csak az emlékezetem, még régen, valamikor gyerekként fordulhattak elő alkalmak, hogy szüleim megengedték az anyós ülésen való utazást, illetve néha tinédzserként is éltem a lehetőséggel. Idővel viszont beláttam, hogy veszélyesen vezetnek, számomra aggasztó a stílusuk és nem éreztem biztonságba magam, így igyekeztem csökkenteni a velük való utazást. 18 éves korom után keveset ültem autóban, akkor is hátul. Nem bántam, szerettem vonattal és busszal utazni, hiszen azoknak is megvolt a maguk varázsa. Amiben a jelenlegi helyzet különbözött, és ami miatt rettenetesen örültem, az nem más, miszerint én tehettem be zenét és azt, amit csak akartam. Egyetlen kikötés volt: Ne legyen túl hangos. Mondanom sem kell, hogy ha minden utazás ilyen lehetőséggel kecsegtetne, gyarapodna az autóban való utazások száma.
Külön, erre az alkalomra válogatott zenékkel rendelkező mobillal a kezemben vártam, hogy végre indulhassunk. Nem sikerült pontban tizenegykor, de nem érdekelt. Amint lehetett elindítottam egy Paddy and the Rats albumot, majd izgatott, gyermeki lelkesedéssel követtem figyelemmel végig az utat, amin haladtunk.

Sokorópátkáig sok megyén és városon át vezetett az út, melyeknek neve néha vicces, értetlen vagy épp borzalmas hatást keltett, s nem tudtam hova tenni. Bár számomra Kéthely az a település név, amivel úgy lehet viccelődni, ahogy más település névvel képtelenség. Akadt Ukk, Bazsi, Nyálad település név is, mik a mai napig megmaradtak. Út közben a látvány meseszép volt, mint településként, mint mezőgazdasági területként, mint természet uralta hektárként. Felfedező utunk a szállásig kellemesen, jó hangulatban telve, tájképekben gyönyörködve telt, melynek leírására egy regény sem lenne elég.
S akkor megérkeztünk a szállásra. Gyönyörű egy hely, s bár hónapokkal ezelőtt jártam egyszer erre, csupán kívülről tekintettem meg a jövőbeli nyughelyünket. Most amint kiszálltam az autóból, magammal ragadtam két táskát is, majd igyekeztem a bejárathoz. Minél előbb tudni akartam milyen a hely, hol vagyunk, miként néz ki a szoba.
DSC05076Bejáratnál azonnal egy recepció, melynél kedves férfi fogad minket és amint azonosítottuk magunkat, miszerint mi foglaltunk, oda is adta a kulcsokat. Jobbra lépcső vezetett fel és az első emeleten balra kanyarodva helyezkedtek el a szobáink. Enyém, jobban mondva, amiben én voltam, akadt szemközti és oldalsó szomszédja is, bár izgatottságomban nem foglalkoztam vele. Minél előbb le akartam pakolni, aztán kimenni és felfedezni a helyet. Kicsit akadozva nyílt ki a fa ajtó, mely végül beengedett egy kellemes méretekkel rendelkező szobába. Balra azonnal a fürdőszoba, mely tusolóval, kézmosóval és angol WC-vel rendelkezett. Közvetlenül szemközt vele szekrény, melybe ki is pakoltam amint lehetőségem adódott rá, bár teljesen nem szedtem ki mindent, hiszen pár nap múlva újra össze kell szedni. A bejárattal szemközt egyetlen ablak, köztes területen kétszemélyes ágy, mely összetolt 1-1 személyes ágyakból tevődött össze. Mindhez külön éjjeli szekrény, illetve TV is járt a szobához, melyet azonnal szemügyre véve kiderült, képes USB port kezelésére. Felcsillant a szemem és akkor elhatároztam, hogy este sorozatot fogok nézni rajta.
Miután megvolt a kipakolás, mint tisztasági szerek a fürdőbe, fontos holmik az éjjeli szekrényre kitéve, táska a szekrény aljára téve, elhagytam a szobát. Balra amerről jöttem nem fogadott más, mint még több ajtó, lépcső melyen feljöttem és annak folytatása a tetőszobákhoz. Csempézett padló, faburkolatú oldalsó fal és mennyezet, mely kiemelte a hely természethez való közelségét. Jobbra vettem az irányt, ahol két ajtóval később, nagyobb térségbe érkeztem. Közös nappalinak nevezném, mivel a rendelkezésre álló TV és kanapék eme benyomást keltették. Akadtak gyerekeknek kikészített játékok, babák és puzzle, illetve aprósütemények. Innen ki lehetett jutni a közös erkélyre, ahonnan szép látvány tárult az ember elé. Mivel nincs minden szobához erkély sőt, nagycsaládos szobákhoz jár egyedül. Szerintem nagyszerű ötlet a közös terasz, hiszen bárki birtokba veheti és akkor, amikor akarja. Fa bútorok fogadtak, egy asztal és két szék.
Közös nappaliból nyílt két, egymástól távol eső ajtó, melyek a nagycsaládos helyeket foglalták magukba. Ez azt jelentette, hogy két szoba tartozik egymáshoz, közös fürdőszobával és egyszerre négy embert képesek alvóhellyel ellátni, minimum. Szintén ebből a helyiségből vezetett le egy másik lépcső, jobban mondva a második melyen lementem és azonnal az étteremben találtam magam. Barátságos hangulat fogadott, ahol a pincér kedvesen köszönt, én viszonoztam és innen ismét a recepcióhoz lyukadtam ki, ahol a főbejárat is található. Tovább haladva, újra az emeletre vezető lépcsőnél találtam magam, viszont vele szemközt, azaz balra, hosszú folyosó vezetett végig, melyen gondolkodás nélkül elindultam. Földszinti épületrészbe érkeztem, mely újabb bal kanyarral, ismételten hosszú folyosóra vezetett, viszont innen nyílt a szauna, masszás terem, illetve egy olyan szoba, mely a berendezéseiből arra tudtam következtetni, hogy prezentációk bemutatására, vetítésre szolgálhat. Nem tartották fenn sokáig az érdeklődésem, mivel a folyosó végében felfedeztem egy csocsó és pingpongasztalt. Első gondolatom az volt, hogy nagyszerű és sokat fogok játszani. El is határoztam a mihamarabbi felavatásukat. Végig nagy ablakok engedtek be fényt, kellemesen láthatóvá téve mindent. Csempézett padló és faburkolatú fal követett itt is végig, néhol egy kép vagy festmény, melyek lovakhoz vagy emberekhez köthetőek. Érezhetően hűvösebb levegő járt, ami szintén elnyerte a tetszésemet, mivel a szállás sajnos átvette a külső hőmérsékletet. Recepcióval szemközti főbejáraton kimentem és elém tárult a csodálatos farm, mely szálloda részeként közelivé tette a természetet. Hatalmas, több hektárnyi telek, tóval, ló istállóval és legeltető mezőkkel, traktorral, két tacskóval, néhány macskával, akik szerették, ha simogatva vannak, illetve akadt bárány is. Azonnal elvarázsolt a hely és fantasztikusnak tartottam a kialakításokat, megoldásokat. Itt egyszerre lehettem farmon, mégis modern környezetben. A bejárattal szemközt hosszú, földszintes épület kapott helyet, melynek ablakán betekintve azonnal leesett, miszerint rendezvény helyszínként szolgál. Hatalmas, több méter hosszú asztalok és székek várták a legközelebbi esküvőt, vagy céges vacsorát.
DSC04996Jobbra fordultam ahol megpillantottam egy teraszt, rajta fa asztalokkal és székekkel. Már akadtak vendégek, akik elfoglaltak pár kinti, árnyékos asztalt és nagyban fogyasztottak. Elhaladva mellettük megláttam, miként az étterem összeköttetésben áll ezzel a terasszal, nyitott üvegajtón keresztül. Következett egy lejtős rész, ahol azonnal sövénybe futottam. Szépen megvágott, gondozott sövény és lenyírt fű kísérte szememet, s pár lépéssel később betekintve a szögletes sövények közé kiderült, medencét rejtenek. Még tovább haladva hatalmas zöld, füves pusztaság adott helyet mindenféle sport tevékenységre, illetve ide köthetően még helyet kapott gyermekjátszótér és grillező, bográcsozásra lehetőséget adó, fedett helyiség. Amint megláttam a fedett helyet és a mellette lévő területet, azonnal elhatároztam magam, hogy bizony én itt fogok edzeni.
Felfedezésem után, felkerestem őket és közösen felfedeztük az istállót. Sok ló állt benn karámjaikban, kik között akadt simogatható és akadt emberkerülő alkat is. Mint, minden istálló, itt is érezhető és látható volt használtsága, a lovak ürüléke mely keveredett széna és friss levegő szagával. Akadt még nyúl és tyúk is, bár ők elenyésző mennyiségben. Engem lekötöttek a lovak és hihetetlenül örültem, mikor sikerült megsimogatnom egyet. Nőstények és hímek külön, az istálló két szélső végében kaptak helyet. Ráadásul két csikó is akadt, akik kíváncsian tekintgettek kifelé, mikor arra jártunk.
DSC04886Miután úgy tűnt mindent felfedeztem, illetve mindenki látott mindent, elindultunk vissza az épületbe, ahol délután hattól svéd asztal várt. Kimerülve a sok autókázástól és az azonnali sétálástól, sok új impulzus és élménytől, szinte nyál csorgatva fedeztem fel az asztalon kitálalt ételeket. Első benyomásra igen megtetszett az, amit láttam, mivel akadt bőven választási lehetőség, lehetett válogatni, s bár nem öt csillagos éttermi ételek tárultak elém, nem voltak rosszak se sőt, láthatóan igyekeztek odafigyelni, hogy mindenki megtalálhassa a neki kedves ételét. Az itt töltött étkezések további szakaszaiban sem csalódtam a szakács tudásában, mivel minden egyes vacsoránál elégedetten, telt hassal és jóleső érzéssel álltam fel az asztaltól. Miként eme első vacsoránál, úgy a többinél sem akadt kivetni való a részemről, kivéve egy dolgot, mely ellen sokat ők sem tehettek. Miután leültem egy szimpatikus helyre és Ők követtek, letettük a kiszedett és megenni vágyott ételeket, nem telt bele sok idő és legyek rajzottak asztalunknál. Nem véltem soknak, de elég idegesítőnek és kitartónak már igen. Meg lehetett szokni, bár eleinte zavart, hogy hessegetni kell, mialatt eszem. Viszont eme kellemetlen problémára azonnal választ adott az ablakon át beszűrődő hang, mely egyértelműen lótól származott. Bizony, ahol lovak vannak, ott legyek is.
Amint végeztem, felkeltem és egyenest felmentem az emeletre. Elfoglaltam szobámban a kiérdemelt helyemet és bezárva az ajtót úgy pihentem le, ahogy nekem tetszett. Ekkor felfedezhettem, hogy bizony nem túl vastagok a falak, mivel hallottam miként mások is elhaladtak a folyosón vagy azt, ha a szomszéd beszélgetett lakótársával. Külső zajokat végül egy sorozat elindításával elnémítottam, és míg el nem kezdett húzni az álmosság, figyeltem a TV-t s közben arra gondoltam, még mindig nem bántam meg, hogy ide jöttem. Lehetett már este tíz, mikor kikapcsoltam mindent és úgy döntöttem, nyugovóra térek. Utolsó elmélkedésem az volt, mit a későbbiekben is figyeltem, miszerint hihetetlenül nagy a csönd. Se a házon belül, se kívül nem akadt semmi zaj, ami megzavarta volna az este csendességét. Nincs autó, vonat, repülőtér, nincs részeg az utcán, aki kiabálna. Egyszerűen hallhatóvá váltak az esti tücskök éneke és a természet lágy hangja, mit a szél játszott fák lombkoronáin.

2. Nap: Győri Állatkert

DSC04722A szobához reggeli svédasztal is járt, aminek nagyon örültem. Leginkább, azért mert tudtam, akkor biztosan van kávé és nem kell beszereznem vagy külön vennem. Az étterembe vezető lépcsőn érkeztem és amint megláttam, hogy a tegnap lefoglalt asztal ismét szabad, szokások rabjaként lefoglaltam. Jelzésként rátettem a szobakulcsot, mivel úgy hallottam egyszer, hogy így szokás jelezni más vendégeknek, miszerint az asztal nekem kell. Friss, reggeli levegő illata járta át a helyiséget, kissé huzatot teremtve a nyitott terasz ajtóval. A pincér kedvesen köszönt, én viszonoztam és bár jelenleg nem is sejtettem, de ez a kedvesség minden pincérnél, minden napszakban megadatott. Kedvessége felpezsdített, majd az asztalnál elsőként kávéval szolgáltam ki magam. A reggelivel nem töltöttem el sok időt, viszont ez idő alatt derült ki, hogy mi lesz a mai nap programja. Győri Állatkert, hangzott el a lehetőség. Hevesen bólogattam és támogattam az ötletet, esélyt sem adva egyetlen ellenkezésnek sem. Szeretem az állatkerteket, mert bár tényleg nem feltétlenül szép az, hogy az állatok be vannak zárva, viszont másként sose láthatnék olyan élőlényeket, amiket itt igen. Illetve valamilyen szinten menedék is lehet, fajfenntartás részleges megoldása, hiszen egy becsületes és jó állatkert igenis foglalkozik az állatok kényelmével és szükségleteivel. Bakancslistám egyik kitétele, hogy életem során legalább 10 állatkertet szeretnék látni. A társasággal úgy döntöttünk, hogy tíz és tizenegy között indulunk, addig mindenki készüljön el és szedje össze magát. Felkelve a helyemről, elindulva a lépcső felé már érezhetővé vált a levegő melegedése és az, hogy nem ússzuk meg a kánikulát. Pincérnek megköszöntem a reggelit, mivel nem volt más, akinek megtehettem volna, ő vissza köszönt „további kellemes napot” szavakkal majd felmentem a szobába.
Mire sikerült autóba ülni és elindulni, olyan meleg lett, melytől lélegezni is izzasztó tevékenységnek minősült. Mialatt haladtam a parkolóba, hallani véltem, hogy már befoglalta pár gyerek a medencét, játékot kiáltásaikkal és a víz csobbanásával. El is mosolyodtam, hiszen igazuk volt. Másként nem lehet. Az autóban klíma mellett viszont elviselhető volt az út, mely Győrig ismét lefoglalt ismeretlen, meseszép tájaival és az úton hallgatott zenével.

DSC04736A győri állatkert mellett parkolási lehetőség adott volt, ami kezdésnek plusz pontot jelent. Bejáratát nagy zsiráf jelezte, ki táblát tartva tudatta, hol vagyunk. Mikor napfény ért, egyértelműen éreztem, bizony nyár van és a felszabadult energia, ami emiatt bekövetkezett, végig kísérte az utamat. Nem tudom mennyi időt vehetett igénybe az állatkert bejárása és lehetőleg minden állat megtekintése, de nem is érdekelt. Amint beléptem a kapun, kikapcsoltam az agyam minden olyan szegletét mely hétköznapi gondokkal akart volna foglalkozni, kötelezettségekkel, amik itthon várnak, vagy azt, amely a holnappal, s azutáni nappal akarna foglalkozni. Nincs más, ami fontosabb lenne a jelennél. Már az elején hangos bemondóval kísért csoportot sikerült kifogni, ahol egy hölgy informálta a látottakat és elmondott minden érdekeset, amit tudni lehetett az adott állatról. Igazság szerint érdekes lehetett, de abban a pillanatban nem vágytam másra, mint hogy hangoskodás mentesen, magamnak fedezzem fel az állatkertet. S így is tettem. Élmény, élmény hátán következett. Gyűrűs farkú makikhoz belépést biztosított az állatkert és a parkjukban elhelyezett padokra ülve, testközelbe kerülhettem velük. Láthatóan érdekelték az emberek, jobban mondva a kezemben lévő fényképezőgép és legyező. Ugyan ilyen bejárható helyként még a kenguruknál és őzikéknél volt biztosítva, bár egyiküknél sem volt olyan nagy élet, mint a kicsi gyűrűs farkúaknál. A meleg nem csak emberekre, hanem állatokra is kihatással volt. Legtöbb árnyékban vagy vízben hűtötte magát, lustán fetrengtek vagy kígyók esetében, összegömbölyödve igyekezett hűlni egy kis tál vízben. Hihetetlenül nagy Szahara rész lett kialakítva, ezzel is biztosítva az elegendő jövés menést az olyan állatoknak, mint zsiráf, zebra, vagy ló antilop.
DSC04763Meg kell, valljam, nagyon elégedetten úsztam helyiségről helyiségre és haladtam, felfedezve az állatokat, mivel szerintem maximálisan kihasználtak minden lehetőséget, s Veszprém után, ez lenne a másik, amire bátran kijelenteném: az egyik legjobb. Köztes pihenőnek fagylaltot vettem az egyik büféjükben, viszont nem álltam meg, hanem haladtam tovább. Mert bár számtalan állatkert hatalmas és terebélyes mégis, nem akartam lemaradni semmiről. Közben igyekeztem nem milliónyi képet készíteni, mivel isten igazán akkor lehet átélni az élményt, ha saját bőrén tapasztalja meg az ember.
Miután biztos voltam benne, hogy mindent bejártam és nem maradtam le semmiről, még a lustán fetrengő lajhárról se, vagy a csibéket evő vidráról, ahogy faágat legelő zsiráfról vagy pónikról, akik árnyékban sziesztáztak, vissza tértem a szállásra. Mert bár a nyár meleggel és hőséggel jár, több programra nem maradt energiám.
Vacsoraidőig vissza tértem az edzéshez kiszemelt helyre, ahol saját kútfőből igyekeztem összehozni egy kis edzést. Végül huszonöt percnyi izomerősítést sikerült megcsinálni, illetve kocogtam egy kört a telken. Meg kell valljam, első alkalomra szerelem volt és minden egyes edzést követő nap, szintén mentem egy kört. Tiszta, szén-dioxid mentes, zöld területen futhattam, kocoghattam, ami fantasztikus érzés volt és sokkal jobban meghozta a kedvem hozzá, mint amennyire számítottam. Vacsora után még három emberrel kimentem röplabdázni, mely nosztalgiával teljes játékként meglepett, hiszen alig felejtettem valamit sőt, remekül bírtam azt az egy órát, amit eljátszottunk.
S közben szemünk láttára lett éjszaka, csillagokkal megszórt sötétkék égbolt alatt hajtottam fejem nyugovóra.

3. nap: Tatai Vár

Már a reggeli fogyasztása alatt izzadtam, mint aki maratont futott és utána döntött a közös evés mellett. Friss hírrel szolgáltak nekem az asztalnál, mely szerint ma és holnap csúcshőmérséklet is előfordulhat, illetve hőségriadó van érvényben az egész országra kiterjedően. Hurrá – gondoltam. Legalább tényleg nem fogom hiányolni a nyár ezen oldalát, hanem tényleg nyaralok. Mialatt kávémat fogyasztottam, meg lett tárgyalva az adott nap. Nekem kényelmes megoldást jelentett, miszerint ráértem a reggeli ébredés mellett hallgatni a szervezést és ötleteket, s nem este zaklattak ilyesmivel, mikor azt sem tudom, fiú vagyok vagy lány. Tatán található várra esett a választás, mert bár felmerült a társaság tagjai között egy olyan opció, miszerint jó lenne legalább egy pihenő nap, mikor nem megyünk sehova, úgy tűnt, várathat magára. Én alapvetően nagyon szeretem a régi épületeket, várakat, romokat és az ide köthető kiállításokat. Szabályosan rajongok értük, és amikor csak lehetőségem van, élek is vele. Bár, nem csak vár, hanem templom, régi lakások vagy bármilyen épület szóba jöhet, mely megőrizte a történelmét és mely sokat mondó múzeumként is szórakoztat. O, igen, a múzeumokat is szeretem, szóval a Tatai vár ötlete ismételten erősen támogatott ötletet jelentett.
DSC04844Örömmel készültem az útra, mert tudtam, olyat láthatok, amit eddig még soha és egyik kedvenc programom is egyben. El sem tudnék képzelni annál csodálatosabb kirándulás vagy kikapcsolódási lehetőséget, mikor az ember időt utazik. Igaz, láttam már nem egy várat, palotát, romokat, középkori építményeket és múzeumokat mégis, mindegyik ámulatba tud ejteni és Tata olyan terület volt, ahol még életemben nem jártam.
Az oda vezető utat ismételten klimatizált autóban lehetett megtenni, és ahogy minden nyáron, ma is megizzasztott a Nap fenséges fénye.
Először a tatai várhoz tartozó partot, jobban mondva Öreg-tavat csodálhattam meg, melyről a kilátás szintén, elmondhatatlanul gyönyörű. Közvetlenül mellette a vár, melyet Luxemburgi Zsigmond király építtetett 1397–1409 között.
Körbejártuk, s csak utána mentünk felfedezni a belsejét. Szerintem igen jó állapotban van ahhoz képest, mennyire leamortizált romvárak is léteznek az országban, s mennyire le lett ez is rombolva. Ugyanis a várnak egy részénél, hátsó udvarában fal alapzatok futnak végig, mint valami kő labirintus. Viszont a belső makett szerint, az mind részét képezte a várnak, valamikor régen. Sajnos a pénztárnál olyan információval is elláttak, miszerint nem szabad benn fotózni, kizárólag engedéllyel és pénzért. Nem fizettem, így nem készíthettem belső képeket. A vár délkeleti szárnyában (az egyetlen, ami áll), kávézó kapott helyett, szegényes nyitva tartási idővel. Vár mellett, a tó partján, egy kőkerítés mentén kavicsos járda van kiépítve, melyet aznap is arra kocogó vagy bicikliző emberek vettek birtokukba. Irigykedve figyeltem őket, hisz nagy eséllyel itt lakhatnak a környéken és ők megtehetik minden nap akár, miszerint erre járnak és sportolnak, közben gyönyörködhetnek a látványban. Az udvart ingyen lehetett látogatni, s akár leülni az egyik fa árnyékába beszélgetni, pihenni. Épp így az Öreg-tó is díjmentesen várja a látogatókat, egyedül a vár belsejéért kell fizetni, ha valaki szeretne bemenni. Szerintem megéri, hiszen anélkül nem is nevezhető vár látogatásnak egy ilyen körút. Ahogy említettem, a klímás földszinti bejárat után, makettekkel illusztrált helyiség fogadott, mely szembesített a vár valószínűsíthető, eredeti külsejével. Mellé üvegbe zárt lovas páncél szemezett az emberrel, feltéve, ha akad, akit érdekel az ilyesmi. Aprólékosan kidolgozott darab volt, nem tudom eredeti e, de nem számított. Hangulatot adott és remek bemelegítőt. Engem az első terem lenyűgözött, mert tényleg a várban építettek ki múzeumot, így a padlózat, falak, mennyezet, mind ehhez hűen kőből vagy kissé földes talajjal rendelkezett. Ablak vagy fal is akként kapott helyet, ahogy annak idején kiépítették. Tovább haladva kő maradványokban lehetett gyönyörködni, általában sírkövek vagy régi, hagyományos életet, embert ábrázoló kő faragvány. Akadt még ott félig meddig restaurált terem, ahol a megmaradt törmelékek alapján igyekeztek megalkotni a valószínűsíthető terem kinézetét. Ugyanis mennyezettől kezdve a falakon át, minden aprólékosan ki volt dolgozva annak idején, festve és faragva, de mindezt lerombolták, s ami megmaradt, az nem sok. Ámulattal teli áhítattal szemléltem a régészek gondos, aprólékos, puzzle-nél és durvább kirakós munkájukat, mely bár sejtelmesen, de vissza adta a régi kor szellemét és kinézetét. Emellett történelmi információkkal látták el az embert, ami minden ilyen múzeum alaprésze, s úgy vettem észre, sok embernek unalmas is, mégsem tudnám elképzelni enélkül a helyet. Szerintem akár írva, akár más formában, de igenis érdemes történelmileg informálódni a helyről, megismerni a történetét, ha már ott jár az ember.
DSC04871Végül a kávézóban kötöttem ki, ugyanis végérvényesen végig mentem a megmaradt szárnyban. Még utoljára vissza mentem az udvar hátsó felébe, ahol a falak körvonalai maradtak meg és még utoljára igyekeztem agyamba vésni az épület szépségét és varázsát.
Ha milliárdos lennék, biztos igyekeznék vissza hozni egy ehhez hasonló épületet, akár teljesen rekonstruálva, s elérni, hogy életem hátra levő részét benne lakva tölthessem el.
(Képek a várról még, rólam és a vár)
Mikor úgy véltem, érdemes lenne tovább menni és jól esne valami hűsítő, mint például fagylalt, a még ismeretlen kijárat felé vettem utamat. Bizony, a vár udvara legalább három bejárattal rendelkezik, de én azon az úton mentem tovább, melyen beérkeztem, s melyen a biciklizők elhaladtak mellettem. Öreg-tó partján étterem kapott helyet, s bár kívülről mértem fel a vendéglátót, nem ültem be. Ahogy tudni lehet, méregdrága árakkal rendelkezett. Helyette még egy kis időre leültem az Öreg-tó partján, hatalmasra nőtt fa árnyéka alá és jó ideig figyeltem a hullámokat, miket a kellemes szél felvert. Nagy szél tombolt a parton, hajamba gyakran belekapva. Kacsák pihentek egy kiálló szikla csoporton, melyen szobor is helyet kapott. Érdekes és még sosem tapasztalt látványt jelentett. El is morfondíroztam, vajon hogy az istenbe tudták oda tenni és miért helyezték el

DSC04876Bárhogy is, ötletesnek tűnt főleg a kacsák szemszögéből, akik szívesen napoztak a férfi lábánál, tisztogatták magukat majd mentek vissza a vízbe. Távolban hajókat véltem felfedezni majd rájöttem, hogy a túlparton ahova át lehetett látni, kikötők is vannak. Valószínűleg aki megteheti, saját vitorlás hajóval szelheti az öreg víz felszínét. Soha nem elégedtem volna meg a látvánnyal, és ha megtehetném, csak azért élnék a környéken, hogy minden nap oda járhassak és lehetőségem legyen gyönyörködni a látottakban. Viszont sóhajtva felkeltem és úgy döntöttem, ideje lesz menni. Kikértem két gombóc fagylaltot, mely nem volt szörnyű, de a legjobb sem, mivel ettem ennél finomabbat is. Mialatt fogyasztottam, megkerestem az autót, amivel jöttem és velük együtt, vissza tértem a szállásra. Mára sem akart senki plusz programot. Személy szerint örültem, hogy a nap legforróbb szakaszát úgy töltöttem, mely miatt nem hagyott nyomor bennem a jelenség sőt, az izzadáson kívül más, nem is emlékeztetett arra, hogy hőségriadó lenne. Figyelmemet más dolgok terelték el.
Haza utón folyamatosan a látottakon gondolkodtam és azon, mennyire örülök annak, hogy ma már a tatai vár is felkerült „láttam” listára. Melankolikusan bámultam kifelé az autó ablakán, közben azon tűnődtem, vajon milyen lehetett itt élni, miként festhetett teljes nagyságában, még régen és vajon tudták e az akkori emberek, mennyire mázlisták? Elképzeltem milyen lenne benne élni és élvezni a grandiózusát, mely hallhatatlan történelmi meséiből fakad, s melyet minden köve magában hordoz.
Szállásra érve kicsit lepihentem. Igyekeztem kifújni magam és lenyugodni, bár a meleg szobában, melyben semmi levegőztető vagy hűsítő tárgy nem akadt (ventilátor például), leginkább úgy éreztem, szaunába ültem. Sebaj, gondoltam. Akkor menjünk ismételten a lovakhoz és hátra oda, ahol a bárányok is vannak.
Így is tettem. Mai napon sikerült megsimogatnom ismételten nem egy lovat, ami számomra azért is fenomenális pillanat egyike, mivel féltem és még kicsit félek a lovaktól. Hatalmas, behemót állatok, akik elegánsak, szépek, izmosak, mégis erősek és mégis csak vadból lett házi állat. Fejük, testük, lábaik, mind olyan nagy, hihetetlen. Százhetvenkettő centiméteremmel is eltörpülök mellettük, bár a hím lovak mellett éreztem magam igazán kicsinek. Bár azt is megértettem, miért használták őket háborúk idején és miért festettek olyan sok lovat. Megismételhetetlen küllemmel rendelkeznek, melyről nem mondaná meg egy tudatlan, hogy növényevő csupán. Végül odáig sikerült eljutni, hogy az istálló mögötti füves részről szedjek pár maroknyi zöldet, majd etessem őket. Eleinte irracionális félelmem támadt, miszerint leharapják a kezem, de megmondták, nem a kezemre pályáznak, hanem a fűre. Jól oda tartva csak azt eszik meg, és nem fogják megkóstolni az ujjaim. Az egyik csikót sem hagytam ki, s bár ő jobban habzsolta a friss zöldet, még ő sem harapott meg.
Újabb nap, aminek minden percét élveztem és ki is használtam, amennyire lehetett.

4. Nap: Sárvár – Nádasdy Ferenc Múzeum

Változatlanul izzadtam a reggelizés alatt, mely annyi mozgásból állt, mint kiszolgálni magam s utána élvezni a fogyasztás alatt hallható csendet. Ugyanis sikerült kevés emberrel együtt egyszerre reggelizni és így még inkább kivehető volt a farm mivolta a helynek, mely rettenetesen tetszett. S bár igen, most is akadtak legyek mégis, a beáramló szellő, mely néha megérintette felhevült arcom elárulta, hogy bizony kinn nincs más, mint az anyatermészet. Állatok, növények, rendezetten és barátságosan. Miután meg lett ismételten tárgyalva, hogy hova fog menni a csapat, én úgy döntöttem, kimegyek. Lovakat szerettem volna megint meglátogatni és szerencsémre, már kinn legeltek a mezőn. Meg is örökítettem a pillanatot. Kellemes, nyugodt percek teltek el úgy, hogy csupán figyeltem és néztem miként esznek, járkálnak, egyikük meghempergett a fűben majd ment tovább. Miként egyik pontról a másikra haladtak, végig lelegelve a magasabb füvet, s közben játszadoztak a kis csikók.
Hőségriadóra készen autóba vetettem magam ismét, zene bekapcsolva, mehet a menet. Nem zavart a sok autózás, mivel tudtam, hogy remek helyre fogok menni és megint olyat láthatok, amit eddig még nem. Ugyanis Sárváron sem jártam, egészen idáig. Az úton kivételesen Vegyes zenei album szólt, melyben olyan dalok kaptak helyet, mik önmagukban tetszettek és nem egy egész albumként. Lágyabb és lassabb dallamokkal megáldott, örök kedvencek szóltak. Alig akadt autós és végig nyugodt, kiegyensúlyozott volt az út. Közben megálltunk ebédelni, mivel mindenki éhes lett. Jobb ötlet híján a legközelebbi nagy bevásárló áruházat választottuk, melynek bejáratánál gyors ételes bódék kaptak helyet. Személy szerint kebabot kértem és nem bántam meg, mert isteni volt. S bár lehetett volna étterembe is menni, mindannyian úgy véltük jobban, hogy elég a szálloda által biztosított reggeli és vacsora. Köztes időben eszünk, amit lehet, így valamelyest spórolva az étkezésen. Tovább haladva a cél felé, újra belemerültem a táj adta látványba és a zenébe, mely együttesen elkalandoztatott. Szeretek autó utak alatt gondolatban elmenni messze, távol mindentől és elfeledni még azt is, hogy hol vagyok, ki vagyok, mi történik.

DSC04924Szeretek ábrándozni és ennél ideálisabb lehetőség nincs is, mint autóút alatt.
Sárvári várról először úgy értesültem, hogy nem szabad fényképezni, de benn meggyőződhettem róla, hogy igenis szabad. Így sikerült megörökíteni a múzeum szépségeit és látványosságait. Mégis, képek ellenére szívesen vissza mennék még egyszer, hiszen fantasztikus volt. Már az első teremben fegyverek, lőporos, töltős harci eszközök és kardok fogadtak. Mesébe illő darabokat láthattam, melyek közül szívesen megérintettem volna, nem is egyet.
Ahogy haladtunk előre, úgy haladt az idő is, azaz minden időrendi sorrendben volt kitéve. Öltözékek, történelmi leírások, festmények, díjak, majd jött az igazán nagyszerű szakasz, ami miatt megbántam, hogy nem múzeumőrnek vagy művészet történésznek tanultam. Ugyanis először olyan terembe értem, melynek minden falán festmény kapott helyet, mennyezetén hosszasan freskó tekintett vissza rám, illetve régi bútorok kaptak még helyet. Sok szék is akadt, de azok a mai világból valóak és pihenés céljából, le lehetett ülni rájuk. Akadt olyan turista, aki élt ezzel a lehetőséggel, de én beálltam a terem közepébe és felmértem mindent. Először a mennyezet nyűgözött le. Mindig is csodáltam a fali festményeket, illetve szerintem nem lehetett könnyű felfelé festeni ráadásul úgy, hogy minden irányból szép legyen, ne egy torz alak vagy elmosódott kép. Utána a falat vettem szemügyre, mindegyik történettel rendelkező olajfestményként bemutatott bibliai jeleneteket vagy török elleni küzdelemből merítve, részeket. Nem lehetett betelni a látottakkal, s főleg a terem ékességével, az Ocskay szekrénnyel. Aranyozással, márvánnyal, olajfestményekkel díszített, lábakon álló bútor káprázatos és igen gazdag. Olyan kiállítási tárgy, amit az életben egyszer legalább, mindenképp látni kell.

DSC04938Egyből tőle balra folytatódott a terem egy folyosóval, melybe betekintve láthattam, hogy bizony igen hosszan. Ugyanis több terem ajtaja állt nyitva, köztük út vezetett végig és minden szoba be volt rendezve bútorokkal úgy, hogy köztük mehetett el az ember. El sem tudtam hinni, hogy velem ez is megtörténhetett. Korszakokon átívelő, 16-17-18. századbeli bútorok, melyeket nagyon szívesen elfogadtam volna, mint saját lakásom berendezési tárgyaként. Szeretem a régi, antik bútorokat, s ha lehetne, csak is ilyesmivel venném körbe magam. Mondanom sem kell, úgy éreztem magam, mint egy édesség függő a csokoládégyárban. Sóvárogtam, boldogan és mámorban haladtam végig a sorok között, majd a végére csalódottan rájöttem, hogy ennek is vége. Nem bántam meg az ott töltött időt, és ha lehetne, elmennék megint. Ezen része tényleg fantasztikus volt és regényekbe illő kinézettel, ízlésesen berendezett helyiségek sorakoztak egymás után.
A kiállítás végén akadtak üvegből vagy ásványokból készített tárgyak, de nem keltették fel annyira figyelmemet. Mikor ismét a díszes, tele festett terembe értünk vissza, legszívesebben ott maradtam volna. Irigykedtem azokra, akik itt dolgoznak és az is felmerült bennem, hogy bárcsak itt élhetnék. Az sem zavar, ha részben múzeum az épület, csak hadd kelhessek fel itt minden reggel, hogy gyönyörködésemet kiélhessem a festményeken, bútorokon.
DSC04945Ráadásul a hőség ellenére jól hűtött termekkel rendelkezett és nem azért, mert mesterségesen klimatizálták volna. Nem, az épület önmagától állt ellen a melegnek. Délután kettő lehetett, mire végig jártam, illetve jártunk mindent és nem maradt más hátra, mint vissza térni a szállásra. Itt nem akadt a környéken semmi más látnivaló, no meg ismételten túl fáradt voltam (illetve nem csak én) egy újabb programhoz. A szállásig vezető uton ismételten zene szólt, közben felfedeztem egy tehén farmot, majd szélmalmokkal teli, több hektárnyi területet, illetve ismételten apró, de vidékies, falusi házak között haladtunk át. A szálláson még akkor is kinn legeltek a lovak, mikor oda értünk. Szerintem remek ötlet az, miszerint a bevezető út, két mező között húzódik végig, így mindig látni az épp kinn lévő lovakat. Mikor a szobában kicsit lepihentem, végül úgy döntöttem, hogy a mai napon sem hagyom ki az edzést és kocogást. Vacsorára sikerült is kimerítenem magam, így sokkal éhesebben ültem asztalhoz, mint általában. Majd elhatároztam magam és erőt véve magamon megtörtem a gátlásaimat, mik évek óta fogságban tartanak. Ha az emlékeim nem csalnak, tizennégy éves korom óta nem mentem közösségi helyre fürödni, s kezdtem el kerülni a strandokat, medencéket, uszodákat. Már nyaralás megkezdése előtt kecsegtetett a gondolat, miszerint jól esne a nagy melegben fürödni és vízbe mártózva lehűlni, viszont a félelmek, gátlások és kellemetlen emlékek, no meg gondolatok, komoly akadályt tudnak jelenteni. De nem a mai napon. Vacsora után döntöttem és átöltöztem fürdőruhába. Emlékem sincs arról, mikor voltam utoljára ilyesmiben, s bár egybe részes, fekete, nyakban kötős darabról van szó, számomra majdnem egyenlő a meztelenséggel. Hiszen az ember még akkor öltözik le ennyire, mikor fehérneműre vetkőzik, különben nem. S bárhogy is, számomra még az egybe részes fürdőruha is olyan érzést keltett, mintha levetkőztem volna fehérneműre és úgy akarnék emberek közé menni. Csupán a mai társadalomban, ha valamit fürdőruhának neveznek és nem alsó ruházatnak, akkor abban lehet mutatkozni, míg utóbbiban nem. Elismerem viszont azt, hogy a víz, főleg a klóros és mesterségesen tisztán tartott víz, igenis tönkre teszi az átlagos ruhadarabokat. S így hatékonyabb egy strapabíró, külön fürdésre kifejlesztett holmiban pancsolni, mely remélhetőleg kitart még, pár évig s nem kell újat venni. Este hét és nyolc között alig akadt ember a medencénél, rajtam kívül még ketten, de láthatóan csak egy pillantást vetettek rám, aztán tovább szórakoztatták magukat, nem törődve a jelenlétemmel. Meg is könnyítették ezzel a dolgomat és sikerült fürdőruhába bújva, medencébe mennem. Ekkor nem csak az derült ki számomra, mennyire erős és akaratod tudok lenni, ha komolyan akarom, de az is, miszerint nem felejt az ember úszás terén sem. Olyannyira jól ment a háton úszás, hogy magamat is megleptem vele.
Nem maradtam sokáig, lehetett fél óra és felmentem a szobámba. Ekkor viszont tudtam, hogy most már nincs megállás, már a medence és az emberek között való fürdés sem jelenthet gondot.

5. nap: Pihenő nap

Reggel ismételten kávéval indult a nap, viszont szinte egyöntetűen mindenki úgy határozott a csoportból, hogy ma bizony, nem megyünk sehova. Nem esett nehezemre elfogadni, mivel szerettem volna élni a szállás adta lehetőségekkel és szerencsére ebben akadtak társak. Reggeli után pingpongozás, ebédre elugrottunk a legközelebbi, Sokorópátkai pékségbe, majd a közös ebéd után pihenő következett. Itt én a szobában mobiloztam, közben ment a TV, mint háttérzaj. Nem sokkal később társasjátékok kerültek elő, melyekkel kikapcsolódhattam, majd egy óra elteltével négyen lettünk. Vacsoráig vissza tértünk a pingpong és csócsó asztalokhoz, melyeket felváltva használtunk és mindegyiket nagyon élveztem. Mert bár egyiket sem művelném, mint komoly sport hobbi, ettől még elfogadható és nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget adtak a pihenő napra. Késő délután, mikor nem gyilkolt a napfény úgy határoztam, hogy befoglalom a medencét és szerencsére nem kellett egyedül mennem. Mivel sokan, akik a szálláson maradtak, hasonló elfoglaltságot választottak, mely a medencéhez köthető. Végül sikeresen kiúsztam magam és fáradtan, no meg elégedettem hagytam ott a medencét, mikor úgy véltem helyesnek. Nincs gyakorlatom az úszásban, emiatt hamar kifárasztott.
Ma sem ártott meg a forróság és hiába minden riadó, tiszta égbolt és olvadó fagylaltok, szerintem fantasztikusa telt ez a nap is, és hamar megtörtént, ami miatt nem csak túléltem, de egyenesen élveztem. Vacsora előtt tettem még egy gyors sétát hátra a bárányokhoz, ahol a simogatást kedvelő macskák is találhatóak. Tetszett, hogy nem menekülnek az idegenek elől, bár néha zavaróvá is vált. Ugyanis mikor el akartam menni, két macska folyamatosan a lábam elé próbált jönni nem törődve azzal, hogy rájuk léphetek. Közben egy család etette a bárányokat, kik egymást eltolva igyekeztek minél több friss füvet megkaparintani. Érthető volt, hiszen minden zöldet, ami a területükön lehetett és lehetne, le ettek.
Következett a vacsora, ahol most kicsit többen voltunk, mint eddig. Bár a szokásos törzshely megmaradt, ami egyenesen tetszett, hiszen a svéd asztal mellett állt, közvetlenül. Miután kényelmesen kiszolgáltam magam és ettem, kivételesen nem elvonultam a szobába, hanem kártya parti meghívást kapva, csatlakoztam eme furcsa játékhoz. Világ életemben rossz voltam a kártyajátékokban leginkább azért, mert ha el is lett mondva és megjegyeztem egy időre, hamar elfelejtettem és tanulhattam meg, megint. Viszont a mostani késő estig elhúzódó kártya parti remek volt, tetszett és jól éreztem magam. Kártya nélkül nem is nyaralás, a nyaralás!

6. nap: Celldömölk – Vulkán kiállítás

DSC05036Tovább tomboló forróság és hőségriadó mellett nem akadt más ötlet, mint hogy látogassunk el egy klimatizált és zárt helyre, hol a nap legkegyetlenebb időszakát el tudjuk tölteni. Oda uton ismételten hűtött autóban igyekeztünk hűlni, bár én még így is izzadtam. Most sem maradhatott el a zene hallgatás, mely nagyon tetszett és igyekeztem kihasználni minden alkalmat, mikor lehetőségem adódott. Mikor megérkeztünk, meglepetésemre hatalmas pusztaság fogadott egy település mellett, melyen fekete tömb helyezkedett el. Az autó parkoló követ, fedetlen hely jelentette, melytől nem messze árnyékolt asztalok és székek adtak pihenési lehetőséget. Kilépve az autóból hirtelen megcsapott a harminchat fok, mely árnyékban csak azért nem tűnt pokolinak, mivel a Nap fénye nem érhette el bőröm felszínét. Eme parkban ebédelt a csoport, legalábbis én és még páran, biztosan. Akik még ennyire sem tudták elviselni a körülményeket, ők vissza ültek az autóba és ott fogyasztották el ételeiket.
Az igen modern stílusú, robosztus épület épp olyan volt belül is, amire számítani lehet a külleme alapján. Már belépve a pénztárhoz, nagyobb előterem fogadott, melynek túlsó végében kényelmes székek adtak pihenési lehetőséget, illetve érintős tablet és brosúrák adtak még ötleteket a további programokra. Pénztár asztalában kialakított ásvány tárolók kaptak helyet, melyek között természetesen akadt ásványi ékszer is, pénzért. Részemről úgy véltem, hogy nem éri meg az árát és inkább nem szereztem szuvenírt. Épp elég az emlék és az élmény. Tovább haladva terem, terem hátán következett. Egyértelmű kialakításában felfelé vezető úton haladtunk szobáról szobára, melyek a lehető legizgalmasabbra és legmodernebb módon lettek kiépítve. Az alapvető írás és kép kombinációja mellett a múzeum tulajdonosa igyekezett minél több lehetőséget kiaknázni a technológiából, mint még több információval rendelkező tablet, vetítő terem mely érdekes dokumentumfilmet adott, vagy égitestet szimuláló berendezés, melynek oldalába okos monitor volt beépítve, érintéssel a nézelődő akaratának eleget téve. Részemről nagyon tetszett ez a kivitelezés, hiszen maga az épület már modernizálódásáról árulkodott s az, hogy megragadnak minden lehetőséget a figyelem felkeltésében, szerintem szenzációs. Rengetegszer láttam, hogy gyerekek vagy tinédzserek unják a kiállítást, mert nincs más csak kép és írás, vagy csupán az egyik. Akadnak igen gyerekek, akiket nem kötnek le a hagyományos múzeumok, viszont itt úgy vettem észre (főleg az okos égitestgömbnél), hogy azonnal lekötött minden érdeklődést és nagy valószínűséggel maradt bennük tudás. Kilépve termekből meglepődve tapasztaltam, hogy még én is jegyeztem meg információkat, pedig nem hódolok a földrajznak olyan mélyen, mint amennyire a vulkán kiállítás igen.
DSC05040Megérkezve egy apró terembe, ahol három dimenziós láva és vulkán kitöréssel kecsegtettek, azonnal felkeltette az érdeklődésem egy talapzat, melyen imitálták, hogy milyen, ha megkövesedik a láva. S ez még nem minden, mezítláb rá lehetett lépni. Újra gyereknek éreztem magam a szilárd maketten járkálva. Emellett kaptam két és három dimenziós vulkán kitöréses szimulációt egy képernyőn, melynek jelenete örökre a fejembe vésődött. A múzeum már eleinte is szembesített a vulkán rettenetes hatalmával, s ezt még inkább igazolta az animáció. Később megérkeztem egy csillagászati terembe, ahol az égitestbe épített monitorok is voltak. Azért maradt meg ennyire és tetszett meg akkor is, mivel engem jobban érdekel a csillagászat és az univerzum, a terem meg megadta mindezt úgy, hogy vulkánhoz köthető legyen. Bemutatta a jelenlegi tudáshoz mérten, milyen felszínnel rendelkezik a Hold, a Mars, s sok más naprendszerben található test, melynek felszínén vulkánok, kürtők találhatóak. Akadt melyen olyan sok, hogy azt hihetetlennek véltem és mégis, igaz. Jupiternek az IO holdja például szinte csak azzal van tele. Olyan sok a felszínén fellelhető kürtő, amiről ember még álmában sem gondolná. A termet nem szívesen hagytam ott, de miután a csoport haladt tovább úgy véltem, okosabb, ha legalább a nyomukban haladok. Mert bár nem lehet eltévedni az épületben, szerencsére elég egyszerű a kiépítése, nem akartam lemaradni túlságosan. Legfelső emeleten pihenő terem fogadott, melynek egyik falát végig írás foglalta el, érdekesség gyanánt. Torziós inga feltalálója, Eötvös Lórándról lehetett olvasni, nem is keveset. Mellette hatalmas ablak, mely rápillantást engedett arra a dombra, mely egykori tűzhányóként működött. Ma már letisztult, megszelídült vonulatok utalnak a múltra. Illetve a teremben még egy hatalmas szikla is helyet kapott, ami megvallom meglepett, mivel ilyet életemben nem láttam. A sarokban egy nagy kő, se elkerítve, se üvegezve.
Végül lifttel vissza mentünk a bejárathoz és elégedetten hagytuk el a helyiséget. Kilépve az épületből még utolsó képeket készítve csak arra tudtam gondolni, hogy szívesen vissza térnék ide, mikor nincs ekkora kánikula. Nem volt kellemes kilépni az épületből, mivel ismételten megütött a hőség aurája és emlékeztetett arra, miszerint itt vagyok. A kopás és kietlen dombon, egy fekete dobozra emlékeztető építménnyel, Magyarország egyik szegletében, hőségriadó közepette.
DSC05035Mire az autókhoz értünk, már eldöntetett a többség részéről, miszerint ma sem lesz több ennél. Én sem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy jó lesz vissza érkezni a szállodába, kicsit lepihenni a két fokkal kevesebb hőmérsékletű szobában, majd kitalálni, mivel foglaljam el magam. Az úton újra gyönyörködtem a látványban, miközben szólt a kedvenc zeném és gondolatokban épp olyan messze járhattam, mint innen a Hold vagy a Vénusz. Mikor megérkeztünk, már bőven tudtam, hogy még utoljára szeretnék fürödni a medencében, ismételten vacsora után. Illetve szeretnék edzeni és kártyázni. Szerencsére mindenre adódott alkalom és lehetőség, mely a nap végére hatalmas vigyorral az arcomon engedett nyugovóra térni. Nagyon elégedett és hálás voltam a lehetőségeknek, melyek megteremtették a jelent és mely miatt egy ennyire jó, kalandos, szórakoztató hétnek lehettem a részese. Utolsó gondolatom, mielőtt elnyomott volna végleg az álom, nem volt más, mint: nem akarok haza menni.

7. Nap: Haza térés

DSC05047Kikötés volt a szállodában, miként a legtöbb vendéglátós helyen, miszerint reggel tíz óráig el kell hagyni a szobát. Tudtam ezt mikor indultunk, s eszembe jutott minden nap, mikor nem elmélkedtem máson. Mégis úgy döntöttem, hogy majd ezen a reggelen gyorsan összedobálom azt, amit kell és mehetünk. Reggeli még járt, amit ki is használtam, s nem csak én. Megkávéztam, utoljára körbe pillantottam az étteremben, felfedezve az új lakókat, hiszen eddig még nem is találkoztam velük. Kissé elszorult szívvel nyugtáztam a tényt, miszerint ma már elhagyjuk a helyet és tízig nincs túl sok idő. Épp elég az összepakoláshoz, utána ugrás az autóba és indulás. Reggelizés közben kiderült, hogy egyedül csak én nem pakoltam össze, mindenki más készen állt az indulásra. Miután úgy véltem végeztem, felmentem a szobába és első dolgom volt, gyorsan összepakolni. Ráadásul tudtam, hogy én megyek haza azonnal, mivel egy kedves barátomhoz elígérkeztem, így út közben ki tesznek majd nála. Megbeszéltek alapján ott is alszom, szóval gondolatban próbáltam szelektálni, mit kell oda vinnem magammal és mit nem. Továbbra is leglényegesebbnek csupán a mobilt és iratokat tartottam, hiszen ezeknek az értéke felbecsülhetetlen a részemről. Minden más megvehető és pótolható. A hatalmas utazó táskába, mely hosszúkás és kövér hengerre emlékeztetett, miután bepakoltam mindent, komoly súllyal gyarapodott. Kopogtattak, kinyitottam az ajtót és közölték, miszerint többünk elkezdte levinni a cuccait, jó lenne, ha én is így tennék. Már nyaralás előtt tisztázva volt, melyik autóval fognak kitenni a barátnál, kedves ismerősnél, így részemről abba az autóba csak azt tettem, amit magammal akartam vinni. A hatalmas, nehéz világos barna táskát a másikba, mi egyenesen haza ment.
Hetedikén este, rengeteg élmény gazdag emlékkel és érzelemmel hajtottam fejem itthon, a párnára. Próbáltam felidézni, vajon mikor éreztem magam ennyire jól, boldogan, felszabadultan és szabadon? Mert bár a tavaly és az előtte lévő nyaralás is remek volt, valamiért úgy éreztem, hogy ez életem legjobb szakasza, és ha lehetne, ismét majd ismét átélném. Nagyon hálás voltam mindazért, amiért megtörténhetett és azért, amiket megélhettem.
Vége

Címkék: én
Szólj hozzá!
2017. július 29. 17:32 - Cathreen Misery

Stephen King és Peter Straub – Fekete Ház kritika

Avagy szeretnék véleményt alkotni egy elolvasott könyvről. - Olyan jó olvasni!

covers_5524.jpgIgaz írtam egy összefoglalót még régebben magáról Stephen King-ről, mint íróról és rajongásom egyik tárgyáról (Itt olvasható). Viszont eme művet, ahogy az elődjét is, szeretném kiemelni, illetve a jövőben olvasni kívánt Stephen King könyvekről is tervezek külön kritikát írni. Lehet, utólag kiemelek pár remek művét melyek a kedvenceim és szeretném őket egyesével kielemezni, hiszen fontos részesei az életemnek.
Kanyarodjunk vissza a címhez. Először meg kell jegyeznem, hogy a kötet a Talizmán folytatása melyet szintén társíróként alkottak meg, s bár nem kötődik olyan szinten hozzá, hogy érthetetlen legyen, mégis azt mondom, nem árt elolvasni, mielőtt neki kezd bárki is a Fekete Ház-nak.
Illetve kötődik hozzá még a Setét Torony sorozat, amit sajnos még nem olvastam, de tervbe van véve, fenn van a bakancslistámon, miszerint ezt is pótolni kell. Főleg most, hogy a Fekete Ház sikeresen összekötötte önmagát egy könyv sorozattal s így a Talizmánt is, vele. Ha mindenképp úgy akarna bárki is belevágni, hogy nem olvasta egyiket sem megteheti, viszont zavaró lehet a Talizmánra tett utalások és vissza emlékezések sorozata, ami azért is kiemelkedő az alkotásban, mert a főszereplő ugyan az mindkét kötetben. Sajnos annyira régen és gyerek fejjel olvastam a Talizmánt, hogy szinte semmi sem maradt meg, így ő is tervbe van véve, egy újra átolvasásra.
Peter és Stephen nem gyerekeknek írt könyveket, ez tény. Serdülőként is nehezen emésztettem meg Stephen King fogalmazását, bár idővel nem jelentett kihívást, mivel megszoktam a stílusát és a módszereit, a fogalmazási eszközeit. Viszont Peter mellett olyan, mintha nehéz fogalmazásra, szinte emészthetetlen történetre vállalkoztak volna, melyet nem könnyű elolvasni. Ezt tetézi a regény irtózatos hosszúsága (személy szerint nagyon szeretem az igen hosszú regényeket), mellyel nem is lenne gond egészen addig, míg nem lenne benne lassú, monoton és néha igen, unalmas rész. Elfogadtam, hogy Stephen-nek gyakran fontos a szereplő leírása és nem küllemre, inkább jellemre és személyiségre fektet hangsúlyt, hogy minél többet tudjunk illetve a benyomásunk is hamar és alaposan kialakuljon. Még akkor is, ha egy városi lakóról van szó, aki háromszor szerepelt az egész könyvben. Igen, itt akad olyan mellékszereplő, akinek jelenléte nem oszt, nem szoroz. Természetesen azt szeretem Stephen-ben, hogy képes életre kelteni egy egész várost és élettel megtölteni azt, elhitetve velem, miszerint nem összesen öten laknak ott csupán (az a pár fontos szereplő), hanem akadnak bőven lakosok. Mégis akadt egy szint, ahol már túlzásnak találtam a részletes leírást, az alaposságot főleg akkor, mikor ezek nem csak az emberek, de maga a város, a környezet, épületekre is megvalósul, emiatt türelemmel kell lenni minden mondatra.
Mert mindezek ellenére igenis végig olvastam és türelmesen vártam a végét. Mikor már tényleg úgy véltem, jobb lenne pihentetni, mert túl részletes és sok információm lett a leírások alapján, lassan tényleg úgy kezdtem érezni én is ott élek, de épp ezért töménynek is éreztem, hirtelen jött egy izgalmas rész és nem tudtam letenni. Hihetetlen, mennyire jó volt az időzítés. Arról nem is beszélve, hogy bár mellékszereplőként, de akadtak olyan egyéniségek, akik mosolyt vagy épp könnyeket csaltak az arcomra. Nagy terjedelmével, aprólékosságával, mellyel mindent bemutat, megismertet és így el is hitet, idővel a részévé válsz, és mire feltekintesz a könyvből, már szinte úgy is érzed: te is egy vagy közülük. Egy figyelő, akit az írók így is kezeltek. Nézelődőnek, bámészkodónak, néma megfigyelőnek. Mire a feléhez értem már annyira tetszett, hogy nem akartam abba hagyni. Szerettem magammal vinni plazma adásra, mivel segített abban, hogy az idő hamar elteljen és elterelje, a figyelmemet arról mi történik, hol vagyok. A legfontosabb, hogy elfelejtette velem egy kicsit, miszerint tű áll ki a kezemből, melyen keresztül leszívnak, majd vissza adnak vért. – Igen, ennyire jó egy könyv.
Igazság szerint Peter és Stephen közös munkásságai mellett nem olvastam mást, ahol szintén két író együttes erővel hoztak létre könyvet, így nem tudok érdemleges véleményt adni úgy, hogy legyen viszonyítási alapom. Amit viszont tudok, hogy hű a Talizmánhoz, fogalmazás módszerében, a két író együttes stílusában, tálalásban és magába szippantásában mindkettő ugyan olyan, ami számomra fontos főleg egy folytatásnál. Szeretem, sokkal jobban kedvelem azt, ha az író saját magát adja alkotásában és nem próbál minden regényénél vagy novellánál más stílusú lenni, mintha más ember írta volna őket, csak a ráírt író neve azonos. Szerintem jó, ha egy könyv magában hordozza azt az egyéniséget, ami miatt egy King könyv az övé és megmásíthatatlan, például. A Fekete Ház magában foglal minden ilyet annak ellenére is, hogy társ író is közbe szól.

Akkor mégis miben tér el vagy hogyan nyilatkozik meg Peter?
Ez egy nehéz kérdés. Gyakran felismertem, ha Stephen szabad kezet kapott, legalábbis gyakran felismerhető volt a nyoma. Peter akkor tűnt fel, mikor ez a felismerés elmaradt. Nagyszerűen ötvözték egymás egyéniségét, mert egyetlen egy mondat vagy oldalon nem tűnt fel olyan, ami ellentétes lenne, kontrasztot írna egymással, vagy nem illene oda. Talán néha a cselekmény leírásnál vagy karakterek megszólalásánál, illetve egy két cselekmény folytatásban lehetett szerepe amellett, hogy biztos akadtak fejezetek, amikben több Peter féle ötlet volt, sem mint Stephen. Máskor a szerep megcserélődött. Mondjuk lényegtelen, hiszen ahogy írtam, annyira folyamatos és magától értetődő minden következő oldal, hogy egyszer sem éreztem azt, valami nem illik oda. Ha nem lenne rá írva, két író neve fel sem tűnne, hogy ketten dolgoztak rajta. Ami szerintem nagyon jó és kiemelendő pozitívum.

1808d0a0c5645a8f74b4152aa8b39a8f.jpgA szereplők között akadtak szimpatikusak és kevésbé kedvelhetőek, ami szintén élethűvé és nagyszerű regénnyé tette a könyvet. Helyszín és tájleírások, kinézet leírások és cselekmények felvázolása majd a történések tálalása is mind tetszett, az unalmasan hosszúra elnyújtott részek ellenére is. Nem mindig volt ez jelen, bár a könyv már egy alapos leírással indít a városról, szóval első oldalaival elijesztheti az olvasót. Nem szabad hagyni, mert igenis remek lett a felvezető, az egész akár egy film, amit az agyam alkot meg, miközben feldolgozom a leírtakat. Nem tagadom, néha újra kellett olvasnom 1-1 részletet, bár az is inkább azért, mert elkalandoztam mialatt olvastam. Nem szeretem, mivel olyankor kimaradnak azok a mondatok, amiket a szemem feldolgozott, de az agyam már nem és hirtelen nem is értem, mit írnak és miért. Monoton részeknél mégis sikerült elkalandozni. Fáradtan vagy este olvasni sem ajánlott, könnyen álomba szenderít, míg el nem jutunk a közepéig. Onnantól már felpörögnek az események és a végére, annyira türelmetlenül vártam a végét, hogy szabályosan zavart a nyugodt és továbbra is húzott, halasztott szakasz. Idegölő türelmetlen várakozás, amit nem minden könyv képes elérni sőt, sajnos akadt olyan az életemben melynél megkönnyebbültem, hogy végre vége. Itt nem, fenntartotta az érdeklődést, kíváncsivá tett, tudni akartam mindent és szeretem, ha ennyire alaposan feltüzel egy könyv.
Egy szó, mint száz, igenis ajánlom elolvasásra annak ellenére is, hogy nem feltétlenül garantál minden egyes oldalon izgalmat és kalandokat. Nem minden oldala egy újabb csavar vagy rémület, mivel itt lassan felépített borzalmakat kapunk. Megszerettetnek velünk egy szereplőt, aki bajba jut sőt, több is történik, de nem árulom el. Megkedvelünk egy várost, mely igazából rohad és szerintem remekül megragadták azt az érzést, amit néha lehet észlelni egy-egy településnél. Remek munka, én élveztem, és ami a legfontosabb: Nem bántam meg, hogy időt szántam rá.
Ráadásul a terjedelme nem azért adatott meg, mert kitöltötték felesleggel és sallanggal. Nem, itt minden mondatnak, minden történésnek és elmesélésnek oka van. Amellett, hogy ok-okozat mutatkozik meg a könyvben, azaz mindennek meglesz a következménye és magyarázata, hozzá segítenek az élmény elmélyülésében és abban, hogy a város és a főszereplő kalandjának részese lehessen az olvasó, ami nélkül szerintem, nem könyv egy könyv.

screen-shot-2017-03-29-at-12-23-31-pm.png

Nem szabad tőle félni és az első unalmasnak tűnő résznél sem szabad letenni örökre! Megéri, a rá áldozott időt s mikor azt hiszed, hogy nyugodt lehetsz, mert úgysem történik semmi izgalmas, akkor valami elkezd lappangani és szép lassan, egyre jobban elhatalmasodni rajtad. Igaz, kicsit fantázia történet, azaz elrugaszkodik a végére a valóságtól, illetve akadnak benne nem e-világi dolgok, jelenetek, szörnyek, mégis… a félelmet így is sikerült kicsikarni belőlem. Mire a Fekete Ház-hoz jutottunk, már szó szerint azért imádkoztam a szereplőknek, hogy ne, NE MENJ ODA! Természetesen bementek. Aztán később is.
Mint Stephen King rajongó és lelkes olvasó, aki szereti a könyveket kijelenti, miszerint nem csalódtam sőt, kellemes időtöltést jelentett, amíg tartott. Megfelelő mennyiségű borzongás, szórakozást jelentett, és nem több se kevesebb, mint amire számítottam. Kell ennél több? Nem hiszem.
Szóval, nekem tetszett.

clipboard01.jpg(Nem az én gyűjteményem, pedig jó lenne)

A jövőben várható lesz még tőlem Dan Brown könyvkritika, ugyanis elkezdtem őt is olvasni. Jelenleg az Inferno-t fogyasztom, illetve elolvastam a Megtévesztés Fokát.  
Ezennel búcsúzom. Olvasásban gazdag nyaralást, szabadidő töltést kívánok mindenkinek! Részemről én Augusztus 6.-ig vagy 7.-ig nem leszek elérhető, túl gyakran online és aktív a virtuális életben. Számomra is eljött a nyaralás ideje, amiről ismét, miként tavaly, most is lesz, beszámoló. 

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2017. július 14. 16:21 - Cathreen Misery

Anime ajánló és bemutató

Avagy saját kedvcsináló és leírás kedvenceimről

10998862_786416411448457_8620748652081213973_n.jpgEzelőtt írtam az Anime/Manga műfajról véleményt, ha kíváncsi vagy kattints IDE.
Le kell szögeznem, nem láttam olyan sok Japán kultúra részét képező Anime alkotást, mely miatt bárki vetekedhetne velem annak mennyiségében. Viszont úgy gondolom, hogy minőségben a lehető legjobbakat és alkotásként bizony van, ami kiemelkedő lett és volt hozzá szerencsém, hogy láthattam. Természetesen továbbra sem aggatok magamra semmi olyan jelzőt, melyet a nagy rajongók szoktak, mint Otaku vagy Animefan. Részemről el lehet felejteni az ilyesmit. Nem is tartom magam akkora rajongónak vagy nézőnek, hogy bármi hasonló véleménnyel legyek. Viszont nem tagadható le, hogy a Japánok megcsinálták és bizonyos alkotásaik (manga, anime, élő szereplős sorozatok, visual-novell, etc.) olyan szinten beszivárgott a minden napokba, mint nyugatról a filmek Hollywood-al vagy ételeik, bizonyos kulturális hagyományaik. Vagy, mint a Kínában gyártott termékek.
Magam részéről nem vélem rossznak sőt, kulturálódás szempontjából és művelődésből jobb is, hogy ennyire sokféle alkotási formát és többféle nemzetet megismerhet az ember. Nem akarom rá erőltetni senkire, mielőtt félre értés születne. Inkább ismét egy sajátos vélemény írást hoztam, melyben megmutatom azokat a Japánban készült és igen szép Animéket, amiket nem bántam meg, hogy megtekintettem. Alapvetően ügyebár, jómagam válogatós vagyok az élet minden területén. Ez nincs másként az Animék világában sem. Elég sok mindennel kapcsolatban megfontolom, hogy szánjak rá időt és energiát, mivel ügyebár ezt nem kapja vissza az ember. S mikor egy pocsék film, nem kielégítően jó könyv, vagy akár egy bosszantó ember társaságára pazarlom el ezeket, igen bosszús tudok lenni. Ha már megnézem/ elolvasom /meghallgatóm, legyen minőségi és számomra elég jó. A listában sem fogok más Animét bemutatni, csak is azt, amire érdemes volt figyelmet és időt szánni. Amik valamiért megtetszettek sőt, annyira jók voltak, hogy miattuk nézek továbbra is Animéket. Ha nem így lenne, akkor már abba hagytam volna.
(Manga ajánlót nem fogok készíteni, mivel nem szeretek mangát olvasni. Ötletem sincs miért, eleinte érdekelt, de idővel valamiért jobban megmaradt és jobban is tetszik, ha könyvet olvashatok kép nélkül. Szeretem, ha rám van bízva az elképzelés, akkor is, ha a manga csak egy körülhatárolt rajz és az sem ad konkrétumot. Próbálkoztam pár mangával, hátha mégis megtetszik a műfaj. De, nem így lett).

Következzen pár Anime amikről leírom a saját kis véleményem, igyekezvén nem spoilerezni. S bátran ajánlom őket bárkinek. Annak is, aki most kezdi, annak is, aki már egy ideje nézi őket, de nincs ötlete, mit vehetne elő a nyáron. Illetve megjegyezném, hogy én nem követem az aktuális Anime trendeket, nem tudom épp melyik népszerű, csak sejtem. Azt sem tudom a nyáron mik a legújabbak vagy mik a mostani köz kedvencek Japánban vagy Magyarok körében. Csak olyat nézek meg mindig, melyről tudom, hogy már minden része kapott feliratot és Japánban is befejezték. Nem szeretem félbe hagyni, de a sorozatokkal kapcsolatban is így vagyok. Nem várok egy hetet csak azért, hogy megnézhessem a következőt. Inkább megvárom, míg le cseng és megnézem egyben. Nem kések le semmit, ha én később élem át az élményt, mint mások, nemde?
A nevekre kattintva elérhetővé válik az Animeaddicts ismertető. Én pár mondattal elmondom a véleményem illetve néhol képekkel is megmutatom, miről is van szó.

Elfen Lied (kategóriák: dráma, ecchi, guro, horror, +18, amnézia, erőszak, mészárlás, mutáns, nekomimi, sok vér)
Életem első anime-je amit végig is néztem és tetszett. Ekkor már tudtam, mit jelent és mi fán terem az anime, mint műfaj. Viszont horrorisztikus, véres és morbid jelenetekkel van tele, illetve szomorú és drámai dolgokkal is. Csak is erős idegzetűeknek ajánlom. Jómagam azt szeretem még benne, hogy a nagyon aranyos ábrázolás mögött kegyetlen, bosszúszomjas, traumáktól bővelkedő különleges egyedek próbálnak életben maradni vagy valami ahhoz hasonló. Igazság szerint, ha nincs olyan horror, amit megnézne a kedves olvasó, szívesen ajánlom helyette. Már az első rész belevisz a mély vízbe.

Death Parade (kategória: dráma, thriller, misztikus, bosszú, depresszió, tragédia, élet a halál után, reinkarnáció, verseny, túlélőjáték)
Olyan szemszögből közelíti meg a halált és az ott ránk váró karma hatalmát, amit még sosem láttam sehol, ezelőtt. Bizony, itt mindenki, aki meghalt egy teszten kell keresztül mennie azért, hogy eldőljön: újra születik e vagy végleg eltűnik az alvilágban. Vagyis, kiesik az élet körforgásából. Fantasztikus látvány és grafikával rendelkező izgalmas, elgondolkodtató anime ami nem tartalmaz vért és morbid elemeket, mégis lelkileg el tud borzasztani az érzelmekre hatva. Kiemelkedő alkotás a maga nemében és ki is érdemelte népszerűségét, mivel tényleg páratlan alkotás. Az egyik kedvencem.

gosick_004.jpg

Gosick (kategória: krimi, kaland, romantikus, shounen, thriller, vígjáték, alternatív történelem, arisztokrácia, bűvész, gótikus, gótloli)
A goth vagy gót elem, ami benne található azonnal felkeltette az érdeklődésem. Mint a főszereplő személyisége, mint a grafika elbűvölő, elismerésre méltó és nagyon tetszett. Victorique a főszereplő hölgy az egyik kedvenc gothlolitám.

Guilty Crown (kategória: akció, fantasy, mecha, sci-fi, shounen, szupererő, erőszak, felkelés, felnőtté válás, katona/katonaság, lázadás/forradalom, összeesküvés, poszt-apokaliptikus)
Meseszép grafika mellett igen érdekes és nem gyereknek való történetet kapunk, ahol a néző nincs kímélve. Igazság szerint újra fogom nézni, mert 1-2 kérdés megválaszolatlanul maradt első végig tekintésre. Viszont ha valaki kimondottam poszt-apokaliptikus, fantázia és mecha alkotást keres, annak elsőként ajánlanám. Emellett az OP-ED zenéje is fantasztikus lett, önmagában is, számtalanszor meghallgattam már.

Blue Exorcist (kategória: Akció, dráma, kaland, fantasy, shounen, természetfeletti, vígjáték, démon/ördög, ördögűzés)
Továbbra is szemet gyönyörködtető grafika (nálam ez alap követelmény, hogy az ábrázolás is szép legyen), érdekes karakterek. Bár Naruto és társai után sablonos lehet eleinte a történet, s mivel Shounen, így akadnak is hasonlóságok (igen a Naruto is shounen). Viszont a testvériségről és a „ki vagyok én? /Ki akarok lenni?” Kamaszkori problémákat szerintem remekül ábrázoló animéről van szó, ahol szintén fontos szerepet kap a barátság. Könnyed és izgalmas kikapcsolódásnak tudnám ajánlani, melyben akad akció bőven, no meg szuper erő.

Bokura wa Minna Kawaisou (kategória: Iskola, romantikus, slice of life, vígjáték)
Egyszerű, hétköznapi történetet elmesélő anime, ahol egy fiú szerelmes lesz egy könyvmoly lányba, aki igen csendes és szerény. Szerintem egy nehéz nap utáni pihenőnek jó kikapcsolódást jelenthet a könnyed és vicces részeivel. Nincs dráma se tragédia, csak egyszerű, hétköznapiság melybe belecsempésztek a humor fűszeréből. A mű által fel lehet töltődni, illetve nem igényel sok agymunkát, mivel semmi sem bonyolult benne. Viszont látványban meseszép a grafika és a fiatal, tinédzserkori szerelem is fantasztikusan van ábrázolva.

Claymore (kategória: akció, dráma, fantasy, guro, shounen, természetfeletti, tragédia, bosszú, dark fantasy, démon/ördög, vérengzés, erőszak, +18)
Kicsit olyan, mintha egy alternatív amazon történetet kapnánk, ahol a különlegesség és természetfeletti képességek nem kiváltság, hanem átok lenne. Illetve, itt az. Imádtam, az egyik kedvenc animém. Zeneileg az OP, ED kiváló választás volt, grafikailag az egyik legjobb! Történetben kemény, kegyetlen és épp ezért szép is. Leginkább nők szerepelnek benne, harcosok, akik különlegesek, de ez a képesség egy átok is egyben. Szerintem remek metaforikus ábrázolása a női létnek és annak, nehézségeinek. Viszont nem kíméli a nézőt, bőven vannak véres és morbid részek is, szóval csak erős idegzetűeknek ajánlom.

 the_mystic_archives_of_dantalian_001.jpg

The Mystic Archives of Dantalian (kategória: akció, fantasy, horror, krimi, mágia, shounen, arisztokrácia, dark fantasy, gothlolita, okkult, könyv)
Ismét egy nagy kedvencem, mivel a zene és grafika ennél az alkotásnál is kiemelkedően zseniális és csodálatos. Mint Dark fantasy és Gothlolita főszereplővel nagyszerű alkotás, mely nem csak dísznek viseli magán a kategória megnevezéseket. Igen élmény dús, szemet gyönyörködtető fantasy mely.., nincs más szavam, meseszép és bájosan sötét, elegáns. Nem szabad kihagyni!

Darker Than Black (kategória: +18, akció, dráma, kaland, misztikus, sci-fi, természetfeletti, poszt-apokaliptikus)
Első megnézésre engem sokkolt picit. Mégpedig abban, miként ábrázolja a valóságot, az emberi kegyetlenséget és azt, milyen az igazi gonosz. Olyan ez az anime, mintha az X-Men disztópikus változatát kapnánk meg, melyben a képesség egyszerre átok is. Szembesített azzal, hogy másnak lenni, különcként létezni nem feltétlenül boldogság és öröm. Nem, a másság rút és kegyetlen mely együtt jár a keményebb harccal, kirekesztéssel, meg nem értéssel. Mely alatt nehéz barátságot kötni és bízni bárkiben is. Az anime mindezt őszintén tálalja kertelés nélkül. Gyenge lelkű embereknek nem ajánlom. Grafikailag és zeneileg ez a darab is nagyon jó, s szintén az egyik kedvencem.

 

Deadman Wonderland (kategória: akció, dráma, horror, +18, shounen, természetfeletti, tragédia, erőszak, poszt-apokaliptikus, vér, mészárlás, túlélés)
A címkék mindent elmondanak. Kegyetlen, gonosz, és hatalmas alkotás. Személy szerint imádtam és horror animék között az egyik kedvencem, mely szintén kiemelkedik társai közül. Nem találni még egy hasonló horror filmet, esetleg a Fűrész, bár az másként tálalja az emberben lakozó démont. Nem kíméli a nézőt, morbid és szenvedésre ítél bárkit, aki érzékeny. Mégis ajánlom bátran, ha épp erre szomjazna bárki is. Mint a többi, ez is zseniális grafikával és OP,ED-vel van megáldva (Opening nyitó dal, Ending záró dal). Nagyon szeretem ezt az animét is!

We Still Don't Know the Name of the Flower We Saw That Day. (Röviden Anohana – Kategória: dráma, misztikus, romantikus, seinen, természetfeletti, tragédia, barátság, halál, hikikomori, melankólia, moe, szellem)
Nem horror és nem is thriller. Egyszerű anime kis fantasy elemekkel megspékelve mely remekül ábrázolja a barátság jelentését, az emberi kapcsolatok törékenységét, az ígéretek fontosságát és azt, hogy bármi is legyen: sosem vagyunk egyedül. Hisz ezért vannak a barátok. Általuk egy rég elvesztett személy gyászolását is átvészelhetjük. Zsebkendő nélkül nem érdemes megnézni, mert a legimmunisabb kőszívű emberből is képes érzelmeket kicsavarni az alkotás. Emellett szép grafika és ide illő OP, ED.

Hyou-ka: You can't escape (kategória: iskolai, misztikus, slice of life, vígjáték, barátság, klub, moe, nyomozós)
Nincs más szavam rá, mint hogy aranyos. Tőlem ez végképp furcsa lehet, de ez a mű az. Nem giccsesen és nem erőltetve aranyos, hanem alapból. Igaz, iskolai életet mutat be négy középiskolás által, viszont szerethető és érdekes, nem unalmas karaktereket kapunk, akik mind egyediek önmagukban. Kérdések és válaszok a felnőtté válásról és arról, mégis mit akarunk valójában. Emellett apró nyomozós elemeket is kapunk, amik szerintem még színesebbé és izgalmasabbá teszik a művet. Szerettem, mert más, mint a többi és olyan szemszögből is tesz fel kérdéseket, amiket a legtöbb slice of life hozzá se nyúl. Hétköznapi történetnek tűnhet, de egy ilyen zseniális grafika, zene és karakterek mellett elfelejthető, hogy sima középiskolás diákok minden napjait kísérhetjük végig. Ajánlom korosztálytól függetlenül bárkinek. Szívet melengető alkotás egy kellemes, késő esti sorozat nézéshez.

Jormungand (kategória: akció, kaland, +18, seinen, antihős, erőszak, fegyverek, katonaság)
Ez az anime minden, de nem hétköznapi. Vagány akció film, fegyver kereskedőkkel, katonákkal, ahol olyan témákat boncolgatnak mik ide köthetőek. Hatalom és pénz, erős és bajtársiasság. Mivel tartalmaz gyilkosságokat és véres részeket, nem ajánlott gyermekeknek.

K (K project – kategória: akció, ecchi, természetfeletti, tragédia, bishounen, amnézia, alternatív világ)
Nagyon furcsa és szokatlan anime amit elsőre emiatt nem akartam megnézni. Amellett, hogy tényleg van benne ecchi. Ettől eltekintve tömören királyok harcát láthatjuk, kik történetében szintén fontos témát kap a barátság, hűség, a hatalommal való nehézségek és könnyebbségek, bandák vagy csoportok jelenléte és jelentése. Grafikailag egyedi, Guilty Crown-nál is élénkebb, szokatlanabb képi ábrázolása van, amit ha megszokunk, igen különleges akció-fantasy alkotást kapunk.

Parasyte - the maxim (Kiseijuu: Sei no Kakuritsu – kategória: akció, dráma, horror, +18, seinen, tragédia, halál, földönkívüli, parazita, gyilkosság, vérengzés)
Néhol megtévesztően egyszerű a grafika, mivel sok jelenet szerintem csodásan lett megalkotva. Igen a grafikára itt sincs kivetni való. Történetben izgalmas és érdekes, első résztől kezdve lekötött. Emellett a főszereplő változik jellemben, ami jó, mivel ilyen körülmények között, ki ne változna meg? Parazitás horror filmre éhezőknek szívesen ajánlom, mert bár nem film, képes olyan jó minőséget nyújtani.  

Beyond the Boundary (Kyoukai no Kanata – Kategória: akció, fantasy, kaland, mágia, természetfeletti)
Megvallom hasonló grafikával rendelkezik, mint a Hyouka amivel nincs is baj sőt, egyenesen tetszik mindkét anime rajzvilága. Szívesen megtanulnám, olyannyira. Eme történet igazság szerint tartalmaz magában romantikát és kissé Rómeó és Júlia átdolgozásának hathat, csak gyötrőbb történettel és több tragédiával. Mégis remek karaktereket kapunk. Mikor megnéztem, meg is értettem, miért lett olyan népszerű a főszereplő hölgy. Viszont ezt nem árulom el, akit érdekel, tekintse meg.

Mirai Nikki (Egyik nagy kedvencem – kategória: akció, dráma, horror, +18, misztikus, romantikus, seinen, thriller, apokalipszis, erőszak, halál, gyilkosság)
Nem egyszerű darab és komolyan mondom, erős idegzetűeknek ajánlott csak. Egyszerre morbid, furcsa, különleges és páratlan alkotás mely nem kímél, és nem szépít semmit. Adottak a karakterek, akik közül a főszereplőnk a legnaivabb, mely tulajdonságról kiderül, hasztalan. Egyenest az ember szemébe vágja, milyen gonosz is tud lenni embertársa, mennyire mély és kegyetlen gonoszság lakozik az emberben, ráadásul, ha hatalomról van szó, mennyire őrült, veszedelmes és szadista elmebeteg tud lenni. Mindezen leírás miatt is, az egyik kedvencem ez az anime, nagy rajongója vagyok és legkedveltebb horror animém is egyben. Simán helytáll a horror műfajban, ha nem nézzük, hogy anime. Félelmetes, elmebeteg, véres filmeket is képes lekörözni szerintem, annyira zseniális.

Psycho-Pass (kategória: +18, akció, krimi, sci-fi, seinen, cyberpunk, disztópia, erőszak, sorozatgyilkos, szociopata, vérengzés, rendőrség)
A fenn leírt besorolás mindegyike igaz, igaz és igaz. Hűen vissza adja a mű és minden vágyat kielégít, mely jelenti az akciót, cyberpunkot, sci-fit, rendőrős alkotásokat. Remek grafika, igazán jó OP és ED, a karakterek felől sem lehet panasz, mert mind fantasztikusan intelligens és okos, ami szerintem jobb, sem mint az üres karakterek. Jellemmel rendelkeznek, képesek fejlődni, emellett remek társadalomkritika arról, ahogy az ember él. Fejlettség és civilizált életmód hátrányát és negatívumát remekül vissza adja miként a rendvédelem egy érdekes megközelítését is.

From the New World (Shinsekai Yori – kategória: dráma, fantasy, horror, természetfeletti, démon/ördög, disztópia, okkult, parapszichológia)
Írtam róla a fenn beillesztett linkben. Csak két szavam van: Nézd meg.

Soul Eater (kategória: akció, fantasy, kaland, mágia, őrültség, shounen, természetfeletti, tragédia, vígjáték, dark fantasy)
Olyan, mint egy jó kis horror vígjáték. Történetben, grafikailag, zeneileg, mindenhogy. Alapvetően vicces, mégis rémisztő és félelmetes. Feliratosan ajánlom, mert bár létezik magyar szinkronnal, borzalmas. Fantasy-n belül jó kis alkotás, remek kikapcsolódás lehet feltéve, ha nem zavar, pár drámai és tragikus karakter múlt vagy jellemének oka, személyiségében megbúvó őrültség. Jó volt látni és a mai napig nagyon szeretem.

Sword Art Online (kategória: akció, kaland, romantikus, sci-fi, seinen, tragédia, túlélőjáték, halál)
Sok anime néző nem szereti és utálja ezt az alkotást, legalább is így hallottam. Ami végülis mindegy, mert nekem kifejezetten tetszett. Nem használta ki a választott témáját maximálisan, mivel a virtuális élet, a virtuális lét előnyeit és hátrányait nem vesézte ki teljesen, de jól dobta fel és még jobban használta az anime alapjának. Elég aktuális, emellett egy könnyed szerelmi szál kibontakozásának is a részesei lehetünk, mely jelképesen az internetes ismerkedések, a hálón való szerelmek létrejöttének lehet a metaforikus ábrázolása. Amiben szerintem igenis jó. Bárkinek ajánlom, akit már ennyivel kíváncsivá tettem. Ráadásul grafikailag itt sincs panasz sőt, gyakran igen szép.

Tasogare Otome x Amnesia (kategória: fantasy, horror, misztikus, romantikus, shounen, természetfeletti, vígjáték)
Egy történet, ahol a már halott kísértetlány és egy középiskolás fiú baráti majd idővel romantikus kapcsolatba lép egymással. Ezt megfűszerezve a kísértet lány amnéziájával, kinek minél jobban felderítik a múltját és azt, mi történt vele, annál félelmetesebb és horrorisztikusabb animét kapunk. Illetve még így is képes vicces, humoros lenni a maga szellemes poénjaival (értitek). Ábrázolása még inkább hangulatot ad a műhőz, s melynek első részes alapozása is nagyszerű lett. Meg kell hagyni, ezerszer jobb, mint Vérbe öltözött Anna vagy más „kísértetbe vagyok szerelmes” alkotás.

Tokyo Ghoul (kategória: akció, dráma, fantasy, guro, horror, misztikus, +18, shounen, természetfeletti, thriller, tragédia)
Nagyon népszerű és felkapott anime lett, horror mivolta ellenére is, amit meg tudok érteni. Lényegében elég könnyen lehet azonosulni a félig szörny emberekkel, hiszen ki ne érezné néha úgy, hogy ő maga is egy ilyen szörny? Viszont nem ajánlanám kiskorúaknak, mert igen morbid és beteg jelenetek is akadnak benne. A főszereplőnk jellem változása sem pozitív, hanem inkább antihős szerephez kezd közelíteni, aki a maga módján éli meg a traumákat és változik meg sérülései közben. Ennél élet hűbb ábrázolás nincs az olyan emberek megértésére, kik erőszak, bántalmazás, kirekesztés, áldozat hibáztatáson mentek keresztül vagy mennek át nap, mint nap. Hiszen egy szörnyet csak szörny teremthet. Míg nem találkozol vele, te is ártatlan vagy.

Snow White with the Red Hair (Akagami no Shirayukihime kategória: dráma, fantasy, romantikus, shoujo, történelmi)
Nemrég fejeztem be az első évadot. Sajnos a második még nem elérhető magyar felirattal, viszont nagyon tetszett. Néha, igenis szeretek szerelmes történettel megáldott alkotásokat nézni, viszont itt is vannak elvárások, amiknek eleget kell tenni, máskülönben csalódást okoz. Eme műben megvolt minden, amire vágytam. Intellektuálisan értelmes karakterek, néha vicces, de nem vitte túlzásba. Történelmi, jelen esetben középkor, amit szintén szeretek. Illetve a két főszereplő egyike sem tart háremet, nem próbálkoznak más karaktereknél, hanem egyértelműen ők egymásnak lettek teremtve. Igen, reménytelenül romantikus alkat tudok lenni és igenis szeretem, ha a szerelmespár az első pillanattól kezdve életük végéig örök párt alkotnak. Ez van. Nem csöpögős, izgalmas, szép grafikával megáldott anime. Bárkinek ajánlom egy könnyed, kalandos kikapcsolódásra.

Remélem nem lett túl hosszú. 

Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

Cathreen Misery

Címkék: én anime
Szólj hozzá!
2017. július 10. 08:57 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Elérhetetlen többé nem lehetetlen!

Avagy jelek és észlelések, mik igazolják az úton való sikeres haladást.

1897814_681763828552645_1146247263_n.jpgNem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog vagy egyáltalán elérem e valaha azt, amit kitűztem magam elé célnak. Kétségek gyötörtek az elképzelés felől, reménytelen ábrándnak véltem sok vágyat és álmokban visszaköszönő képeket. Mégis valami belül hajtott és azt súgta, ne hagyd abba, ne add fel! Nem mintha hittem volna ennek a hangnak. Gyakran csak egy képzelgésnek, utolsó reménytelen kapálózásnak véltem a fejemben visszhangzó suttogást, mivel tudtam: ha elengedtem végleg feladom és elmerülök az élettelen szürkeségben, az unalomban, s élőhalott leszek lelkileg, szellemileg. Egyedül azért nem hessegettem el a kis hangocskát, mert nélküle tudtam, meghalok. S bár testem élte volna tovább a minden napokat, szellemem megszűnt volna létezni és kilátástalanul, céltalanul, bolyongtam volna, mint egy elveszett kísértet, ki soha nem talál vigaszra.  

Az életmódváltás, amibe belekezdtem az egyik legnehezebb döntésem volt. Nem ez az első eset, mikor olyan elhatározásra jutottam, hogy most, vagy soha. S ha az utóbbi, akkor megérdemlem a következményként eljövendő szenvedést. De ha belevágok, akkor minden energiám, minden időm és minden bátorságom bele kell fektetnem abba, hogy legalább elkezdjem. Igazság szerint, ahogy a legtöbb drasztikus, hatalmas döntésemnél, ami sorsfordító és szinte teljes változással párosult, elhozta a katarzist s nem is egyszer. Tudatos életmódváltás, amit ma már hűen és kitartóan csinálok nap, mint nap, percről percre, óráról órára és lassan, több mint egy éve, látható és érezhető, tapintható és szembetűnő változásokat okozott. Természetesen minden döntés és tett, elhatározás végül valamilyen változást idéz elő, ami rajtunk az emberen múlik az nem más, hogy miként döntünk és cselekszünk majd. Nehéz, komoly kihívást tud jelenteni az ember önmaga magának, környezete és az életben meglévő akadályok sorozata.
Ilyen például az, ha valaki megszokások rabja, mint miként én is. Szeretem a megszokott, mindig ismétlődő, biztos dolgokat az életben. Valamiért én így érzem magam biztonságban és kiegyensúlyozottan, ha minden napban van valami, ami megszokottan halad előre és bár ismétlődik, azt úgy teszi, ahogy nekem jó. Étkezésre is vonatkozott illetve vonatkozik. Könnyen és hamar megszoktam a csokoládékat, a kólát (sokat és sokáig ittam, volt egy év, ha nem kettő, mikor minden naposan fogyasztottam 22 éves korom körül), péksüteményeket. Néha változott, de állandó kedvencemmé vált a Milka vagy csokoládéval töltött péksütemények, túrós táska vagy néha a chips, mint filmezési nassolás. A moziban is mindig megvettem, ha filmre mentem, nem volt olyan alkalom, hogy ne. Pedig nem árt ellenállni és leszokni róla. Emellett mindig befolyással volt étkezési szokásomra a munka, előtte családi vagy rokoni környezet, összejövetelek, kéretlen tanácsok mit egyek, mit ne és sosem figyeltem oda, mivel töltöm meg a gyomrom. Miként folyadék bevitelre sem figyeltem sem arra, mit iszok. A sport, mint olyan, sajnos középiskolával párhuzamosan azonnal eltűnt az életemből és nem éreztem késztetést a folytatásra, mivel utálom a versenyeket, a verseny szintű harcot, az ügyesség és erő felmérését vagy bármit, ami ahhoz vezet, hogy rámutathassunk arra ki a jobb és ki a rosszabb. Sosem szerettem az ilyen megbélyegzéseket és nem a vereséggel volt a gondom, sem azzal, ha nyert a csapatom. Mert magát a játékot szerettem és az élményt, az adrenalint, ami felszabadult közben. Viszont ujjal mutogatni egymásra, becsmérelni az ellenfél csapatot, csak mert kikapott, megdorgálni és szemrehányóan nézni, éreztetni a vesztes csapattal, hogy béna, életképtelen, semmire sem jó, nos, köszönöm szépen, de nem kérek belőle. Sokan nem értették és nem tartották tiszteletben a verseny igazi lényegét és a játék azon fontosságát, hogy fejlesztő, tanulásra sarkalló, jobb teljesítményre ösztönző cselekvés és nem lelki, szellemi trauma okozására alkalmazható dolog. Igazság szerint örültem is annak, hogy nem kell sportolnom és nincs rá időm, kell a fenének az a sok rossz érzés, ami kering az emberben verseny közben.
Megaláztatás, szégyenérzet, elnyomás és mutogatás. S bár én sosem éreztettem ezt az ellenfelemmel, ha én nyertem, nem szerettem nyerni. Olyan érzésem volt, mintha átgázoltam volna a másikon, mintha elütöttem volna egy vonattal és közben vigyorogva üvölteném „Ez az, most megkaptad!” – Mert ha nem én, akkor edzője, rokonai, más ismerősök tekintettek úgy rá, mint egy genetikai selejtre, aki nem való az életre. Ritka alkalmakkor persze nem találkoztam ilyesmivel, akkor igen irigyeltem az ellenfeleimet.

fitness-habits-02.jpgEz a leírt verseny a minden napokban is jelen van, amit igazság szerint hárítok és igyekszek nem részt venni benne. Ily módon nem esett nehezemre, hogy egyedül kezdjek el sportolni, edzeni, mert tetszett a gondolat, hogy magamban csinálom, és egyedül vagyok közben. Senki sem kényszerít egy tempóra, senki sem ugráltat és parancsol közben. Minden úgy alakul, ahogy én akarom és manapság ezt tökélyre fejlesztettem. Ma már szó szerint kikapcsol és szórakoztat, mikor egyedül tornázhatok vagy kocoghatok zenével a fülemben. Eleinte is az motivált a kezdetekben, hogy közben olyan zenét hallgatók, amit akarok, senki nem fog nevetni, ha elrontom vagy bénázok, esetleg nem megy egy gyakorlat és inkább pihenek, vagy könnyített verzióban csinálom. Tetszett és a mai napig tetszik, hogy mindent én határozok meg és szabályokat magamnak fektetek le.
Viszont elismerem, az egyedül edzést nehéz elkezdeni aztán még nehezebb fenn tartani. Az, hogy magamra parancsoljak és magammal szemben legyek szigorú egyszerre elképzelhetetlen és lélekbántó is lehet, mégis kellett ahhoz, hogy ne adjam fel hamar. Eleinte, az első 3-4 hónap alatt folyton úgy éreztem, nem haladok semmit és semmire sem elég az, amit teszek. Főleg, mikor egy egész nyár úgy telt, hogy 20 percnél többet nem tudtam a kondi gépeken edzeni, majd az étkezésemben sem tudtam fél napnál tovább türtőztetni magam, bűnbe estem megint, majd megint. Olyankor erős bűntudat kezdett gyötörni, amit igyekeztem leállítani, ha úgy véltem, sok. Mert túlságosan marcangolni önmagunkat nem szabad, de hagyni kell, hogy egy bizonyos szinten jelen legyen. Mivel szerintem enélkül most nem tartanék sehol és nem veregetné a vállam az akkori, nagyon szigorú és kemény bűntudat, hogy „Látod? Érdemes volt néha rám hallgatni és hagyni, hogy fájjon, amit mondok.” Mert igen, a szembesítés minden áldott napon fájt. Fájt, mikor azt mondta, már megint édességet ettem, pedig úgy volt, abba hagyom. Fájt, mikor azzal vádolt, becsaptam őt és magamat, mert megint nassoltam, cukros italt ittam vagy, mert hirtelen felindulásból felmentettem magam minden önszabály alól. Gyakran, ha nem naponta szólt rám ez a bűntudat, hogy a szabályokat Én állítottam fel, a Saját érdekemben, akkor mégis miért hazudok Magamnak? Rettenetesen nehéz harcokon mentem keresztül önmagammal, viszont az egészben a szép, hogy miként haladtam a harc megnyerésében, úgy haladtam a külső, környezeti akadályok és harcok megnyerésében is.
Hogy értem ezt?

Eleinte kutakodtam, tanultam és okosodtam az étkezés felől arról, mi az egészséges és mi nem, emellett sok időt szántam arra, hogy megfigyeljem szervezetem jelzéseit. Mint például, a vizezett fehér kenyér és zsemle után a gyomrom nagyon nehéz, mintha köveket akarna emészteni és ez szinte lehetetlen helyzet elé állítaná. Aztán sikerül, de nem jó érzés tölt el se közben, se utána. A hagyományos, sima tésztafélék, amik nem speciálisak, annyira nem töltenek meg mikor spagettit eszek, hogy gyakran túleszek belőle. Utána meg fáj a gyomrom, hogy felduzzadt. Igazság szerint szeretem rizzsel helyettesíteni épp ezért, mert a rizs hamar eltölt, kellemes érzés megenni és utána is úgy vélem a szervezetem „hangjai” alapján, hogy tápértékben megfelelt és kellemes. Viszont hiába akartam, nem tudtam azonnali és hirtelen étkezési szokásokat megváltoztatni, újakat kialakítani, illetve a környezetemet sem akartam azonnal rákényszeríteni a sajátos táplálkozásra.
Lassan adagoltam természetesen, hogy mit akarok enni és mit nem, de ettől még készítettek süteményeket, ízletes, jó nehéz magyar kajákat. Meg voltam ugyan úgy hívva pizzára, gyors kajára, üdítőkben is vették és vesznek édesített, cukros italokat ugyan úgy. Hihetetlenül nehéz volt nemet mondani. Mikor sikerült örültem magamnak, de aztán nem kellett sok és azon kaptam magam, hogy eszek. Nem is keveset. Egy időben el sem tudtam volna képzelni, hogy csoki puding nélkül gyümölcsöket egyek. Pedig ma már így teszek sőt, jó ideje nem ettem csoki pudingot és ez így, jó. A nemet mondás nem csak abban volt nehéz, hogy vissza kérdeztek: Miért? Miért nem eszel ilyet/ olyat? Hanem abban is, hogy önmagamnak kimondjam. Erőt venni magamon és legyűrni az éhes sóvárgást, ami eleinte gyakran képes volt gyomorszorítóan, nyálcsorgató hatást kelteni, szabályosan kínzott lelkileg és szellemileg egyaránt, néha nem tudtam legyűrni. Néha ő nyerte a csatákat és akkor nagyon rosszul éreztem magam.
Ma már akik ismernek nem kötnek bele étkezési szokásaimba, nem tesznek fel felesleges kérdéseket és nem adnak kéretlen tanácsokat. Akik velem együtt élnek illetve közeli barátok, ismerősök, mind mind elfogadta az életmódváltásomat s ez igen fontos. Hiszen ők nem nehezítik hanem épp még könnyebbé teszik az utat és ambíciókkal látnak el. Hálás vagyok azoknak akik elfogadják döntésem. 

99895dd02128847e1b0d8aee199b00ff--motivational-fitness-quotes-workout-quotes.jpgViszont, mára már a sok próbálkozás, sok újrakezdés és kitartásnak köszönhetően, mely súgta, hogy ne adjam fel, sikerült. Kijelenthetem, hogy akaratom megedződött, akár az acél és határozottabb is lettem, akaratosabb. Ami az étkezésemben már sokkal tudatosabb és határozottabb Nem kimondását eredményezi. Ma már nem okoz nehézséget, ha mellettem csoki tortát esznek, én nem. Nem okoz olyan nagy gondot, ha a kedvenc csokoládémat eszegetik a szemem láttára, mert képes vagyok nemet mondani magamnak és megállj-t parancsolni annak a sóvárgó énemnek. Persze, ettől még elkap néha, a legyőzhetetlennek hitt éhség és meg akarok olyankor enni, egy egész Jancsi és Juliska meséjébe illő, kalácsházat. A különbség annyi, hogy kevesebb alkalommal tőr rám és próbál magával rántani, még kevesebb alkalommal sikerül is neki. Bár van, hogy igen. S olyankor nehéz leállni, szinte ezerszer keményebb próbatételnek tűnik, mint ezelőtt bármi is. De, megteszem. Újra és újra harcolok, ha kell, mert tudom: Ha holnap is felkelek az újabb lehetőséget jelent. Szabályosan örülök annak, ha egy nap úgy telt el és én úgy aludhatok, hogy tudom, nem ettem semmi olyat, ami akaratom és szabályaim ellen szólt. Mert akkor, nem csaptam be magam és nem hazudtam. Nem tettem az álmom és vágyam ellen. Olyankor örülök, mert egy apró csatát megnyertem. Ismét.
Körülbelül havonta 1-2 alkalom van, mikor annyira erős a sóvárgás, hogy abban a két napban nem tudok ellenállni és igen sok süteményt, csokoládét, vagy amihez épp kedvem van, magamba tömök. Elismerem. Sőt, a fagylaltot sem tudtam egy hétnél tovább megtagadni magamtól múlt hónapban, illetve ebben a kánikulában sem mindig sikerül.

Vannak ám jelek abban, hogy a harcnak meglett a gyümölcse, hogy a kitartás eléri a célt. Igenis vannak tények, amik alátámasztják az igazam és nem magamnak képzelem el a dolgokat. Először is, olyanok dicsérnek meg és mondják a szemmel is észlelhető változást, akiktől nem is vártam. Mind a környezetemben élők, mint az interneten is kapok visszajelzéseket. Megvallom, nagyon jó tud lenni és az egóm csak úgy úszkál az ilyen felemelő, magasztaló szavaktól. Persze egy kívülállónak csak szerényen megköszönöm a kedves szavakat. Rendben, alapból nem szeretnék a ló túloldalára átesni, de ha jól esik, akkor jól esik. S ezúton is mindenkinek köszönöm, aki így lökött még rajtam és támogatott, támogat az út során!
Ami még elkápráztat, az a ruhák megváltozása. Ügyebár körülbelül másfél éve (2015 Telén) 46-os nadrág kellett nekem, illetve egy 44-es ami boyfriend szabású volt, azaz pont feljött rám és még kényelmesnek is lehetett nevezni. Az rettenetesen zavart, hogy szürkék voltak, de az akkori méreteimmel nem volt rám való fekete se semmi, ami tetszhetett volna, korlátozott a testalkatom. Mondanom sem kell, amint kifogytam belőlük tovább is adtam rajtuk. Akadt még egy 44-es piros nadrág, azt is eladtam. Mielőtt 86kg-ra felhíztam volna (lehet voltam nagyobb is előtte, mikor nem mertem mérlegre állni), félre kellett tennem minden 44-nél kisebb ruhámat. Ing, szoknya, nadrág, póló, fehérnemű. Most meg? A 44 is nagy rám, inkább 42-es a méretem és szinte, mintha átugrottam volna az L-t, inkább az M, amit hordhatok (persze ez bolt és márka függő, de átlagosan nézhető így). Annyi, hogy akadnak fazonok, amiket szeretek, hogy bő. S így nem kell XXL csak L méretben nézni. Minden ruha szabályosan felébreszt egy álomból és megmutatja, miszerint nem volt hiábavaló. Felesleges volt azt hinnem, hogy nem sikerülhet, mert igenis összejött. S amit látok a tükörben, amit tapasztalok az mind valós, mind reális. Ma már ott tartok, hogy több a kifogyott ruhám, sem mint ami jó. A passzolóak újonnan vettek (nem sok, azért egy egész ruhatárat nem vagyok hajlandó lecserélni). Sokkal jobb érzés, sem mint az, mikor kihíztam őket és azért nem jönnek fel rám. Volt is egy nadrág, ami 42-es méretben lett meg és már akkor sem volt jó, utána térdig alig jött fel. Skinny azaz igen vékony szabása is van, erős anyaga, ami nem nyúlik. Igazi farmer. Ma már kényelmesen tudom hordani és mindvégig arról ábrándoztam, hogy egyszer feljön rám és hordhatom. Azért nem dobtam ki ezt a nadrágot, se más ruhát, ami nem jött fel kövéren, mert reméltem: Egyszer mégis felvehetem őket. S láss csodát, ma már nevetve magamra tudom venni őket. Sőt a köztes 44-es méretek mintha kimaradtak volna útközben.
Fenomenális érzés, azt meg kell hagyni. Aztán, a boltban is próbálgattam kisebb méreteket s olyankor megbizonyosodhattam róla, hogy nem a mosógép nyújtott egyik holmimon se.
Ha elérem a célom, nem lesz előttem akadály, ha boltban való vásárlásról lesz szó. Az egyetlen akadályt a márkaként változó méretezés jelentheti csupán, illetve a csontvázamból adódó, megváltoztathatatlan méreteim.

tumblr_mq5cf1mvvn1qlhptuo1_500.jpgSokat nézegettem magam a tükörben és a képeimet is nézegetem, néha amik folyamatban vagy a kezdésnél készültek. Eleinte azért tekintettem a tükörre és a benne látható testemre, mert nagyon vágytam arra, hogy valami más legyen ott és ne az, ami épp van. Kimondom, túl kövérnek és nagynak láttam magam benne, miként a minden napokban is. Nagy volt a kezem, a lábam, túl széles a csípőm, ott volt háj ahol csak helyet tudott szerezni magának, még az ujjaim sem voltak vékonyak. Mégis mindig elképzeltem, milyen jó lenne más testalkattal a tükör előtt lenni, élni a minden napokban. S közben küzdöttem érte. Azért, hogy ez az ábránd, ne csak egy illúzió maradhasson. Szóval nem elég csak gondolni rá és várni, mert a sült galamb nem repül az ember szájába! Minden ilyen tükörbe nézés motivált, mert reméltem, idővel nem olyan képet láttat velem, ami elborzaszt, hanem olyat, amire büszke lehetek, és amivel elégedett vagyok.
Nos, nem fogom tagadni és kertelni sem. Jelenleg nagyon is örülök annak, amit látok, ami a tükörben fogad fürdés előtt, fürdés után. Örömmel tölt el a mérleg kiírása, miként a minden napokban észrevett apróságok. Már nem vaskos a kezem, vékonyak az ujjaim, kulcscsontom kirajzolódik, miként egész karom, váll izomzata és csontozata. Nem vagyok széles, elférek egy normál emberre tervezett buszülésen vagy széken. S bár széles a csípőcsontom alapból, azért nem akkora, hogy beleférjen a Balaton. S most úgy tűnik, kezd a csípőm is olyan méretet és formát ölteni, amilyen mindig is volt eredetileg. Combjaim bár még mindig nagyok, voltak ennél két, háromszor is nagyobbak. Akkor nem tudtam szoknyát viselni, mert kidörzsölték egymást, folyton összeértek és izzadt. Irtózatosan zavart, leírhatatlanul utáltam a testem azon tájékát. Ma már nem ér össze olyannyira sőt, apróbb terpeszben végképp nem érintik egymást, csak ha direkt egymás mellé teszem a bokáim. Szoknyát bátran felveszek és nem gond, ha nincs alatta harisnya vagy valami, ami a dörzsölést meggátolja. Formásabb a lábam, amit nem hiúságból írok le, hanem viszonyítási alapon. Mivel minél kevesebb a zsírszövet, viszont minél több az izom lábaim egészében, annál jobb alakot kap és…. ahogy testem többi részénél, úgy itt is megjelenik a tény: sosem látott formák, alakokat vesznek fel. Sokkal elegánsabbakat, formásabbakat, szebbet és erősebbet. Az izom szép és jobb, feszesebb és erőt ad.

tumblr_nm79w31oxe1txqvjfo1_500.jpgAz önbizalmam szerencsére kezdi elérni az egészséges szintet. Nem, nem akarok sznob, hiú és arrogáns lenni, soha nem lennék rá képes. Viszont a tény az tény, és életemben először van olyan tükörképem, olyan testalkatom, lelki állapotom, szellemi erőnlétem, mint most. Ezt bárki elérheti és megküzdhet érte, csak nem szabad feladni azonnal. Ráadásul úgy gondolom, hogy miként sokan mások az elért eredményeikért, úgy én is büszke lehetek arra, amit elértem, és amit el fogok majd (igen, itt még nincs megállás!), úgy bárki büszke lehet saját megnyert csatáira, győzedelmeskedett harcaira! Nem szabad takargatni az elért eredményeket. Igenis hálásnak és boldognak kell lenni, ha elérünk valamit, mert bármi is történjen: azt már nem veheti el tőlünk senki, soha.
Nem baj, ha az ember figyel az apró jelekre és örül annak, ha látja, bizony halad a cél felé. Ha kevesebbet mutat a mérleg, ha picivel bőbb egy ruha vagy sikeresen megcsinálunk egy napot és nem estünk kísértésbe. Nem baj, ha örülsz az apró dolgoknak, ha boldoggá tesz pár visszajelzés, ami nem embertől származó elismerés. Személy szerint, én még nem találkoztam olyan nagy ellenvetéssel, ellenzéssel és bántó véleménnyel ezen úton, amely miatt negatív dolgokat írhatnék. De valamiért biztos vagyok benne, hogy meg fog történni, egyszer megtörik a jég és fel kell készülnöm rá. A poén, hogy most már erősebbnek érzem magam és sokkal jobbnak annál, hogy bármilyen szó vagy vélemény a padlóra küldjön. – Ezért is érdemes harcolni és életmódot váltani az egyéni elképzelés alapján. Mert a sikerek hallhatatlanná tesznek és immunissá az emberi gonoszság ellen, mellette képes leszel csak nevetni a szerencsétleneken és azokon, akik örökre kárhozottak lettek a szürke tengerben. Mert sajnos vannak ilyenek és ők akarnak a legjobban lerántani magukhoz. Akik mást nem akarnak, és nem látnak. Csak ártani szándékoznak.
Tényleg jó érzés. Ráadásul 13 éves korom óta először (14 évesen már nem) ezen a nyáron érzem azt, hogy szívesen felvennék fürdőruhát és mennék strandra pihenni, lehűlni a tóparton, köztes időben olvasni. Már nem szégyellném magam teljes egészében, nem akarok láthatatlan lenni és észrevehetetlen. Már nem utálom magam, nem gyűlölöm az életem és a testem, amit a sors megadott. Nem akarok mást és más lenni, nem kellenek az olyan mesterséges ábrándok, amik a magazinok és internetes celebektől jönnek. Már nem vagyok egy hatalmas kétely és félelemcsomag. Nem kibúvót és magyarázkodást keresek, hanem komoly válaszokat. Már nem félek küzdeni. De eddig rettegtem mindentől, ami egy kicsit is megszúrhatott. Féltem a fájdalmat, féltem a véleményeket, féltem az életet. Ez nem egy egyszerű testváltozás és átalakítás. Nem csak egy, egyszerű változtatás pár helyen. Egy egész élet, gondolkodás, lelki és szellemi változás is, melynek eredménye fizikai megtestesülést is kap.
Hozd ki magadból a legjobbat és légy az, aki lenni akarsz! – Ezzel a mondattal búcsúzom, egyelőre és egy Előtte - Utána képpel. 

Előtte 2015. Szeptember. 05. - 86kg feletti súly. Nem tudom pontosan, mivel ahogy írtam, nem mertem mérlegre állni. 

img_20150905_231912.jpg

Utána 2017. Július. 10. - Már stabilan 67kg-al rendelkezem. S hozzá kel tennem, hogy komoly elhatározásra 2016. Májusában került sor addig... nos, felkészültem és összeszedtem magam hozzá. 

20170709_67kg_141406.jpg

20170709_67kg_141519.jpg 

Cathreen Misery

Címkék: fitnesz
2 komment