2018. május 22. 19:03 - Cathreen Misery

Stephen King (Richard Backman) – Az átkozott út Kritika

Avagy újabb elolvasott könyvről vélemény és a végén apró betekintés az egyik írásomba.

749049f.gifA könyvet eredetileg King Richard Backman álneve alatt publikálta 1981-ben. Egy időben ő is írói álnév mögé bújva írogatott, majd amióta „lebukott”, azóta rendszeresen látni, hogy az említett álnévhez hozzá csatolják, vagy valamilyen módon megemlítik, hogy ki írta valójában. Kíváncsi is lennék, mennyien vennék a könyveit mostanság, ha azt a bűvös, már-már maintstream divatot jelentő Stephen King nevet nem biggyesztenék az összes könyvére, mit nem ezen a néven írt. Lényegtelen elmorfondírozni rajta, mivel nem érdekel épp mennyire divatos őt olvasni vagy sem, számomra örök kedvenc marad.
Ahogyan az látható, nem mai írás és a legrégebbi magyar fordítása is, 2016-ban készült. Természetesen nem mondom, hogy az egyetlen, előtte biztos számtalan alkalommal lefordították és kiadták ismét. Nekem eme példányhoz volt szerencsém és mi tagadás, nagyon tetszett. Hamar kivégeztem, alig 3-4 napomba telt és máris panaszkodhattam páromnak, hogy nincs mit olvasni, mert befejeztem. Végülis elég volt rá a hosszú hétvége. Tény, hogy ha egy könyv nagyon jó és hamar magába szippant és elvarázsol, képes vagyok órákra, ha nem fél napokra elfeledkezni arról, hogy létezik a valóság és akadnak benne felnőtt teendők meg kötelezettségek és helyette élvezem a könyv lapjain sorakozó kalandokat, mondatokat. Szeretem alaposan elképzelni a történéseket és mindent, amit az író leír, emiatt erősen figyelek. Ennek az lesz a következménye, hogy teljesen elmerülök és megszűnők itt lenni. – Most is ez állt fenn és élveztem ezt az időszakot a könyv összes lapjánál!

Viszont le kell szögeznem, hogy a cím becsaphat embereket feltéve, ha valami brutális horrora asszociál például, a lebetonozott út felkel és önálló életet élve elnyeli, majd megfojtja az embereket… vagy valami hasonló. Most szólok, hogy ez nem egy brutális horror. Nem lesznek benne ijesztő részek, se vérdermesztő jelenetek. Inkább nevezném thrillernek. Mivel ez egy olyan történet, ahol egyetlen egy ember szemszögéből kísérhetjük végig az ő pokoli három hónapját. Láthatjuk, hallhatjuk, érezhetjük, amit ő s bár gyakorta külső leírásokat ad, vagyis Ő szemszögéből (E/3. személy) ezt idővel elfogadjuk, mert…nos, nem magyarázhatom el, mert az spoiler lenne. S azt, nem akarok. Nekem egyáltalán nem volt zavaró, hogy egyetlen szereplőn keresztül láttam a világot, a történéseket és gyakorta belemerülhettem a gondolkodásaiba, elmefuttatásaiba. Őszintén, a történet azért thriller és elvont, mert a főszereplő agya, gondolkodása az, ami benne végbe megy a múlt eseményei állal, és amin keresztül megy, nem szép dolog. Szeretem azokat az írásokat is, amik, nyomasztóak és olyan tényekre világítanak rá, amikre az ember nem szívesen gondol. Ez a kötet is épp ilyen. A szereplőn keresztül és az ő emlékei, gondolatain át olyan témákon kezdünk el töprengeni, amin amúgy nem tennénk a minden napokban. – Imádtam az összes elvont és kegyetlen eszmefuttatását a szereplőnek.
Akadtak benne trágár szavak és néha a főszereplő, nos, nem rest használni őket, ahogy nyíltan kimond bármit, ha olyan a hangulata. – Ezek kellettek az olvasó érzelmi világának megteremtéséhez és ahhoz, hogy a szereplő még közelebb legyen. Szerintem nem vitte túlzásba, bár 1-2 résznél a prűd énem felsikoltott, hogy „atya szent tehén, ezt kimondta!” vagy inkább „ne, ez már túl perverz, nem tudom tovább olvasni! Jesszus, de mennyire perverz!” – Szóval, akik hozzám hasonlóan érzékeny lelkületűek és zavarba jönnek vagy csak feszengő érzést kelt bennük a szexhez, halálhoz, sötét dolgokhoz köthető szavak olvasása, kiejtése vagy vele való szembesülés, nos, előfordulhat, hogy nehéz olvasmányra lelt. Mondjuk, el kell ismernem, így még ütősebb volt néhol. Ha vállat vonva olvastam volna tovább, mert megszoktam eme szavak használatát, akkor lehet nem pezsdített volna fel. Olyan érzést keltett, mintha tiltott erődben járkálnék és épp az benne a szép, hogy tilos lenne, én mégis megteszem.
Több döntés és cselekedet a főszereplő részéről olyan volt, amire sokunk csak gondol mi lenne, ha megtenném” síkon aztán inkább nem tesszük meg, mert mi jól nevelt polgárok vagyunk és okosan beállunk a sorba. Tetszett nagyon, hogy gyakorta irracionálisan szembe ment pár elvárt döntéssel és inkább az ellenkezőjét tette. Persze ez az olvasóra van bízva, hogy mennyire ért egyet a szereplő tetteivel, vagy sem ahogy az is, hogy az ő helyzetében vajon mi is ezt tettük volna? Annyi biztos, hogy nem egyszerű a válasz és érdemes lehet elgondolkodni rajta.

tumblr_l5029yevuh1qz6f4bo1_1280.jpgA fejezetek nemes egyszerűséggel dátumokban van megadva, így nyomon követhetjük a napjait. Évszámra pontos, tehát a történet 1973 végén játszódik. Kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalok, tinédzserek azok, akik 2000ben vagy utána születtek, mit gondolnak a könyvről feltéve, ha olvassák. Nem mintha lehetetlen lenne elképzelni az általa leírtakat és körülbelül beleélni magunkat az akkori életbe, rendszerbe, társadalmi berendezkedésbe. Viszont ahogy a TV készüléket leírja, ahogy az autókat vagy a minden napos szabad idő eltöltését… eléggé idegen lehet sokuknak. Nekem csak félig, bár így is voltak esetek, amikor felhúztam a szemöldököm. Például a határtalan dohányzás és az, hogy akkoriban nem volt annyira szigorúan véve a tiltás és tilalom, mint most. Vagy az, milyen öltözék és autó jelentette annak idején a gazdagság jelképét, milyen egy tehetősebb ember háza vagy egy középvagyonos háza. Milyenek voltak az emberek vagy miként tartották a kapcsolatokat. Nos, igen, kicsit szokatlan volt azt olvasni, hogy telefonált a vezetékesről…. :D Mert bizony, akkoriban a telefon helyhez kötött volt és nem lehetett akárhova elvinni. Viszont ezen régi tényezőktől eltekintve az egész történet simán beleillik a mai, XXI. századba és aktualitását nem vesztette. – Van az a rész, ahol egy lelkészt kérdez az útépítésről. Többet nem árulok el, de aki olvasta az tudja, mire gondolok. Például az a párbeszéd is elgondolkoztatott, ahogy Fenner az ügyvédé is. Tény, hogy nem mindig akció dús, de igenis akadnak benne döbbenetet okozó jelenetek vagy elvont elméletek és részek.
King igenis hozza a formáját, csupán kihagyja a vérontást vagy a szörnyekkel való ijesztgetést. Itt csupaszon az emberi tehetetlenség és düh, a régmúlt traumái és az a hihetetlenül törékeny emberi élet, melybe halálosan kapaszkodunk közben, sec-perc alatt elvehetik. Egyszerűen amennyire lassú néha, épp olyan alantas és beágyazza magát az ember agyába. Én biztosan nem fogok tudni egy ideig másra gondolni, mint sem elmélázok pár felvetett dolgon és azon gondolkodok, vajon igaza lehet e.

Egy szó, mint száz, szerintem érdemes elolvasni.

boritoterv.jpgS ide kapcsolódóan szeretném megemlíteni, hogy valami hasonló megoldáson gondolkodtam én is, még mielőtt belekezdtem volna ismét az egyik történetembe. Úgy adódott, hogy Az Utolsó Advent írásomat újra írom, ezennel harmadjára. Igen, jól olvastad. Az első után a második hosszabb lett, de nem vagyok vele elégedett és nem csak a terjedelem miatt. Sokkal többet kihozhattam volna, az írásból ezt tudom és úgy határoztam magam, hogy megpróbálom. Képes vagyok regénnyé dúsítani vajon? Csak akkor tudom meg, ha teszek egy kísérletet. Bár, én nem szándékozok évszámot is tenni a dátumokhoz sőt, lehet inkább a fejezet neve után fog szerepelni amolyan alfejezetként, de a dátum megjelenítése napra pontosan, érdemes lehet hónap/nap formátumban. Az Utolsó Advent igényli és nem csak olvasó számára, hanem nekem is. Szeretnék benne napról napra, hétről hétre haladni amellett, hogy néha elkalandozhat az én szereplőm is a múltban és olyankor az olvasó beleláthat emlékekbe, érzésekbe, történésekbe. Szeretem, amikor a szereplőmmel emlék utazást tehetek. Olyan élővé teszi és néha, még saját magamat is meglepem az emlékek kialakításánál. Igen, akadnak részek, ahol spontán jönnek az ötletek, bár igyekszem hű lenni a történethez és nem drasztikusan, nevetségesen eltérni az alaptól. Emellett nem felesleges információval traktálni az olvasót. Tudom mennyire bosszantó, ha az adott elolvasott részről kiderül később, hogy semmi haszna nem volt még annyira se, hogy legalább a szereplő megértéséhez és létező, lélegző emberré tételéhez se volt köze. Márpedig a történetben szereplő összes mozzanatnak és résznek okkal kell, hogy benne legyen még akkor is, ha csak egy szabad idős délutánról van szó.
Az Utolsó Advent szintén egy főszereplős történet, ahol egy szereplőn keresztül vezet majd a könyv, bár én nem alkalmaznék E/3. személyt, nem menne felváltva az E/1. személlyel. Szerintem én maradok az utóbbinál és igyekszem tényleg csak a főszereplőmön keresztül történt eseményeket és cselekedeteket, gondolatokat és érzéseket, véleményeket megformálni. Természetesen lesznek más karakterek is benne, de az ő gondolataikat csak annyira látja majd olvasó, amennyit kimondanak és arc mimikájuk alapján, mit gondol erről a szereplőm. Szerintem ez kell a történetemnek. Direkt egy főszereplős lesz majd és úgy tervezem, hogy a harmadik megírással Karácsonyra kész leszek. Illetve az Előszót is újra fogom írni. Nem tetszik a mostani verzió.
Addig is, szeretném figyelembe ajánlani az „Írásaim” menüpontot, ha szeretnél már meglévő történeteket olvasni tőlem, vagy a Rajzokat, ahol pár hagyományos módon készült alkotást lehetsz meg dátumokra szedve, csoportosítva.

Köszönöm, hogy benéztél!
Saját véleményt a könyvről szívesen várok kommentben akár itt, akár facebookon, de ha kérhetem: spoiler eseté jelezd, hogy az a mondatrész tartalmaz poéngyilkos információkat! Emellett megtalálhatsz engem a Moly.hu oldalon is a szokásos nevemmel.

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. május 20. 16:12 - Cathreen Misery

Holló Sereg - Novella

Egy középkori lovag története

450325-large-medieval-knight-wallpaper-1920x1080-for-iphone-5.jpg

Előszó

Mielőtt belecsapnánk az olvasásba, szeretnék pár szót szólni a történetről. Az igazság az, hogy hirtelen jött fellángolás eredménye, mely egyik pillanatban ihletként elárasztotta az eszemet aztán a következőben mér gépeltem is a történetet, mindenféle előtervezettség nélkül. Igyekeztem természetesen odafigyelni és utólag át olvastam biztos, ami biztos, ne legyenek túlzott ellentmondások viszont, jellemzően akadhatnak „elkalandozott” részek. Ahogy az tőlem megszokható, alapból szeretek elkalandozni, fantáziálni, agyban és gondolatban hagyni a szellemem, hogy kóricáljon, amerre csak akar. Néha zavaró tud lenni, mert emiatt nem, hogy nem figyelek az aktuális, jelenlegi megoldásra váró feladatra és rendszerint emiatt leszek két ballábas mégis szeretem, és nem mondanék le arról, hogy reménytelen álmodozó legyek. Eme történet írása alatt gyakran hagytam, hogy agyam vigyen, amerre akar, és szívemmel karöltve kialakítsanak valamit, ami spontán jött. Ha jól dereng épp hallgattam egy zenét mely megadta az alapot és szerintem, meg is osztom azt veletek. (:
A váratlanul jött ötleteknek nem mondtam ellen és nem hallgattam a logikát kedvelő racionális énemre, így szó szerint olyan történetet teremtettem, ahol végülis elkalandoztam a főszereplő segítségével. Ez szerintem feltűnik majd azoknak, akik olvassák és remélem nem lesz gond. Direkt lett ilyen. Szándékosan hagytam tudatalattival irányítani a kezeimet és kíváncsi voltam, mi sül ki belőle – s bár megvan a magam véleménye, természetesen nagyon érdekel az is, ti mit gondoltok róla. Leginkább ezért. Mert nem rendelkezik előre megírt tervekkel, fejezet tervekkel, semmiféle kiindulási ponton nem volt, csupán a fejemben lévő egyik jelenet, mely köré épült az egész.

Nagyon rég nem írtam fantasy témájú írást, ami azt illeti. Pedig szeretem. Nem véletlenül kedvelem a Harry Potter történeteket vagy olvasok néha fantasy köteteket (Pokoli Szerkezetek - Cassandra Clare, Percy Jackson – Rick Riordan, Darren Shan kötetei vagy Stephen King Talizmán, Sötét Torony és társai – csak említsek párat). Szeretem a témát és a lehetőséget, amit megad. Hiszen a Fantasy világokban bármi lehetséges, bárki lehetsz, bárhol s akár egy egész univerzumot, országot, bolygót vagy várost megalkothatsz magadnak úgy, ahogy azt gondolod. Nem kötelező tartani az ismert fizikai és biokémiai törvényeket, ahogy semmi mást sem. Emellett még kiemelkedően szeretem a sci-fi azon történeteit, amik tartalmaznak horrort is és mégis fantázia tudományokat tartalmaz. Szeretem a végtelent és a határtalanságot a műfajban és azt, ahogy a segítségével teljesen más és új világot teremtenek, teremthetek. Mert bár a mostani írásom nem rugaszkodott el drasztikusan az ismert történelmi korszaktól, azt azért el kell ismernem, hogy sok fantázia elemet használtam. Képzeletemnek nem szabtam több határt annál, mint ami a főszereplő életét, jelenlegi helyzetét és a kort jelenti. Ahogy halad a történet és vált valami más témára, általában aktuálisan találtam ki és nem gondolkodtam rajta sokat. Sőt, alig valamit. Többet foglalkoztam a mondatok helyes megírásával, sem mint azzal, mi következzen. Nem tagadom, szeretem előre megtervezni a történeteimet, de azt leginkább hosszú terjedelmű írásoknál alkalmazkodok az eltévedés és feledékenység miatt. Igen, nem emlékszek minden egyes leütött szóra. :D
Egy szó, mint száz, úgy véltem jobb, ha tudod kedves olvasó, milyen körülmények között megteremtett történettel állsz szemben. Örülök, ha elolvasod és szánsz rá időt, de természetesen még jobban fogok örülni annak, ha majd a végén úgy érezheted, nem volt hiába és nem időpazarlás volt a történetem elolvasása. Ha szeretnél véleményt alkotni róla, megteheted több felületen is, ahol neked kényelmesebb. Közvetlenül eme bejegyzés alján vagy facebook-on az oldalamon keresztül üzenetben vagy a poszt alatt kommentben. Ahol neked kényelmesebb. Illetve szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy több alkotásom is elérhető ám a blogomon és nem csak írások, hanem rajzok is a fenn található menükben.

A továbbiakban a Borító terv látható egy kiemelt szövegrészlettel s alatta a Fülszöveg.

holloseregboritoterv2.jpeg

Fülszöveg

Éhínség miatt az Északi uralkodó háborút kezdeményez a kicsiny, aprócska ország ellen, melyben lovagunk is él s ahol eddig békesség és nyugalom honolt generációk óta. A lovag, kit kisgyermek kora óta képeztek erre és társaival együtt egész életüket arra kellett szentelniük, hogy harcosok legyenek, most élesben megtapasztalhatják milyen a csatában milyen, ha tényleg küzdeni kell a harc folyamán az ellenséggel. Akiket lovagokká tettek egyetlen feladatként az ország és királyság védelmezését tarthatják szem előtt. Nem alapíthatnak családot, nem lehetnek szerelmesek és felesleges barátságot kötniük – ezt kimondja a törvény és a logika hiszen, halálra ítéltek. Ennek ellenére főszereplőnk szíve évek óta foglalt egy tehenész család leánya miatt. Érte hajlandó lenne elhagyni az országot, az egész világot. Érte hajlandó küzdeni, harcolni, még akár meghalni is.

A Holló Sereg Novella Google Drive-on elérhető és olvasható!
Olvasásért kattints bármelyik mondatra. 

Cathreen Misery 

Szólj hozzá!
2018. május 18. 12:22 - Cathreen Misery

Ruhaméret, új szerzemények és a legnagyobb vágyam.

Avagy személyes jellegű bejegyzés ahol hiú és önző módon csak magamról írok.

tumblr_p2xfk3bm5u1wd85j8o1_500.jpgBiztos vagyok benne, hogy nem egyedi, hanem sajnos népszerű és közismert történetet fogok elétek felvázolni, amit nagy eséllyel már leírhattam/ elmondhattam nem egyszer. De ez egy olyan történet (a sok másik történet között) melyet az ember ismételni fog akár az idősek a számukra kedves vagy épp rettenetes emlékeiket, hiszen a mély nyomot hagyó dolgok újra és újra felelevenülnek. Néha jó érzést okozva, néha letargiába taszítva.
Mint, ahogy azt már kiemeltem nem egy sportolással kapcsolatos bejegyzésemben én világ életemben „A túlsúlyos” emberke voltam. A Túlsúlyos gyermek aztán tinédzser és végül felnőtt. Akadtak időszakok, amikor ez változott egy kicsit, de mindig csak ideiglenesen és mire kettőt pislantottam ismét „A Túlsúlyos” lettem, aki a társaság zsírbödönje. S bár, nem voltam elefánt méretű és nem kellett tűzoltók és darukezelők segítségével kiemelni az ágyból, de ettől még akadt bőven rajtam zsír felesleg. Az átlag normálishoz képest sose voltam elég vékony ahhoz, hogy azt viselhessem, ami nekem tetszik, és amit akartam, hanem úgy kellett döntenem, ami előnyös és legjobban takar. Sose felejtem azokat a pillanatokat és szakaszokat, amikor szembesítettek vele, hogy bizony az adott ruhát/szettet nem kellene viselnem, mert bizony nem állna jól. Olyan 11 éves koromban és utána elkezdett érdekelni, hogy mit viselek és már nem csak az volt a fontos, hogy ne szúrjon, mint azok az átokverte pulóverek és harisnyák. Istenem, de gyűlöltem őket. Emlékszem, hogy kinéztem egy magazinban olyan ruha szettet, ahol a nadrág bár gumis volt a felsője has mutogatós, spagetti pántos felső, amire megmondták: Kétszer gondoljam meg, hogy akarom e, mivel a nagy hasam miatt nekem nem való az a felső. Így kerek perec. – Meg kell jegyeznem, nincs semmi baj azzal, ha az emberrel őszinte! De egészen 18 éves koromig, amíg nem lettem teljesen önálló másoktól függött, hogy mit eszek vagyis, nem az én hibám volt teljesen a túlsúlyom és az ezzel járó kinézet. Akkor miért nekem kellett elviselni a kellemetlen megjegyzéseket?
Szóval, mire középiskolába kerültem olyan fiússá váltam amennyire arra egy lány képes. Ha szoknyát vettem fel, akkor bokáig érőt vagy hosszabbat, soha nem rövidet. Rövidnadrágot nem hordtam akkor se, ha megsültem a nyári melegben. Nem mintha lett volna rá igény, mert emiatt nem mentem nyaralni és nem mozdultam ki a lakásból, mert nem akartam rövid ruhákat, ne adj isten fürdő ruhákat felvenni. Ki akarná mutogatni magát, ha kövér? Na, ügye. Az összes ruhám bő volt, laza és nagyméretű. Az igazság az, hogy olyan sokszor kellett a nagyméretű részleghez mennem elsőre, hogy idővel már megszokásból az XL-XXL részlegre mentem, ha volt és rá se tekintettem azokra a fazonokra amik „tipikusan” kisebb méretre tervezték. S bár volt sajnos anorexiás időszakom, ahogy az vissza köszöntött 21-22 korom között úgy, hogy naponta csak egyszer ettem. Egyetlen egyszer és mellé igyekeztem fél órás edzést csinálni, már amire futotta erőmből, és amit hirtelen jónak gondoltam. Természetesen annak egy év után vége szakadt és ismét elkezdtem hízni, testem őrülten raktározott és voálá, már megint sok vagyok a mérleg szerint. 2014-ben megint kevés evéssel igyekeztem lefaragni a súlyomból és el kell ismernem: nagyon meglep, hogy ez a sok önsanyargatás, hogy az istenbe nem készítette ki a testemet és miért nem jelentkezett eddig egy tűnet, kellemetlen következmény annak fényében, amiket műveltem? Erre csak egy magyarázatom van. Hihetetlen szervezetem van és emiatt is hiszem azt, hogy akik szerencsésen egészségesek és jó az örökölt genetika, mind hihetetlen testtel rendelkeznek. Persze, ettől még bármikor jelentkezhet valami, ami a régen elkövetett étel megvonás miatt később jelentkező tünetben megnyilvánul. Sose lehet tudni.

(Hangulathoz egy kis zene: Ashes Remain - What I've become teljes album. Christian rock, alternative rock, post-grunge együttes. Igen, néha ilyet is szoktam hallgatni ^^

Viszont már két éve annak, hogy elhatároztam magamat (Májusban) amellett, hogy igenis megváltoztatom a kinézetemet és sportolni fogok, emellett az étkezési szokásaimat megreformálom. Természetesen elsőre nem ment minden úgy, ahogy a nagyoknak és profiknak és gyakorta fel akartam adni vagy úgy véltem, ebből nem lesz semmi és feleslegesen csinálom. De valamivel mindig újra kezdtem, tovább próbálkoztam és motivációt szereztem ahhoz, hogy az új nap pirkadatával ismét sportoljak, ismét átgondoljam mit eszek és mit nem aztán… itt vagyok. Sok rossz szokást elhagyva, új ételekkel és élményekkel gazdagodva, több ismerettel és tudással, megváltoztatott testtel mely még formálódni fog, kijelenthetem: sikerült! A célom elértem. Már nem kell a boltokban azonnal az „óriások” részlegére mennem és egy ruhadarabnál nem kell az utolsó XL vagy XXL méretű darabokat keresgélnem feltéve, ha akad. Már nem kell átélnem azt az érzést, amikor a nekem tetsző ruháról le kell mondanom és irigykedve nézhetem, ahogy a vékony lányok viselhetik. Nem kell megélnem azt, ahogy haragszok magamra, mert nem tudok vékonyabb lenni és nem kell szomorúnak lennem, mert korlátozott a ruhatár skálája, amit viselhetek. Nem kell szemet lesütve társaságba mennem és nem azon kattog az agyam, hogy vajon mennyire gondolnak kövér disznónak és mikor tesznek megjegyzést – holott, nem kértem rá. Nem kell azzal foglalkoznom, hogy kövér vagyok e és annak az összes rossz hozamát is levetkőztem a felesleges zsírszövetekkel együtt! Ma már bizonyos boltokban simán kiemelhetek egy M-es ruhát és bátran felpróbálhatom, mert tudom: jó rám! Eleinte hihetetlen volt a számomra és a biztonság kedvéért bevittem magammal a próba fülkébe egy L-es példányt is, hiszen az M olyan kicsi… és nem kellett a nagyobb! Egy ideje azt figyelem, hogy bár a súlyom változik, és 71-73kg között ingadozik, hetente más súlyban (bár az eltelt két hétben stabilan 73Kg vagyok), a méret változatlan.
tumblr_ogajjohtc71slxgwio1_500.jpgAz olyan boltok, mint HM, CA, FF (Tesco), Takko és akár külföldi márkák egy része szerint simán benne vagyok az általuk M-nek titulált méretben. De például az amúgy is sovány vásárlókat előnyben részesítő New Yorker szerint még L, de inkább XL vagyok, ez erősen függ a ruha fazonjától és anyagától. Vagy egy Cosmos City szerint az XL alig-alig. A kínai boltokról nem is beszélve, bár ott ez érthető, hiszen egészen más méretezés kell egy ázsiainak. Ezek sem tudnak letörni, hiszen két és fél évvel ezelőtt a CAban két szürke nadrágot vettem és azért nem feketét, mert utóbbi színben nem volt rám való méretű nadrág. Pedig, én mindenképp feketét szerettem volna. S mivel nem volt nadrágom, kénytelen voltam belemenni a szürkébe. Sajnos. Nagyon megbántam és szomorú, keserű voltam, hogy megvettem, bár a kényszer nagyúr. Sose felejtem, azok 48 és 46-os méretűek (XXXL és XXL) voltak. Utóbbi azért „csak” ekkora, mert boyfriend avagy nagyon bő és lezser szabású volt, akadt bőven hely a széles és zsíros csípőnek, combnak, deréktól lefelé mindennek. Egy időben nem vehettem semmit a New Yorker-ben mert kihíztam az ő méreteiket! – Na, az rettenetes érzés volt, mert el kell ismernem: ritkán, de akkor nagyon meg tud tetszeni pár termékük. Például műbőrdzseki vagy műbőr nadrág. Mindkettőt egy időben kihíztam, ma már bők rám és tudjátok, imádom ezt az érzést. Ezt, amikor a ruha nagy lesz, amikor tudom, hogy nem kihíztam, hanem kifogytam. Ezelőtt sose érezhettem ilyet tartósan és… mi tagadás, imádom. Nem adnám oda semmiért se ezt, ami most van.

Ennek örömére bekészültem a tavaszra és nyárra. Rövidnadrág, szoknya, sportnadrágok és egy ujjatlan bandás póló. A szoknya CA, mérete M. A Rövidnadrág, ami alul szakadt hatást kelt és oldalt lyukak vannak rajta, kínai boltból van. Ottani méretek szerint XL. Bandás felsőm M-es. Az oldalt fehér csíkos térdnadrág szintén kínai, szintén XL. A hosszú sportnadrág, FF termék és az szerint 38-as (M-nek felel meg). A térd alá érő sportnadrág, ami teljesen fekete a HM-ből van és M-es méretű. Utóbbit, mintha rám öntötték volna annyira, pont jó. Beillesztek pár képet róluk lejjebb. Őszintén, nagyon boldog vagyok ezektől és rettentően büszke is, magamra. Mert bár írtam, nem lehet elégszer kihangsúlyozni, miszerint sose, de soha nem tapasztaltam ilyesmit ezelőtt! Egyszerűen leírhatatlan érzés az, amikor az álom valóra válik, és nem kell lemondásokkal, akaratnak ellentmondó kompromisszumokkal és szűk választékból vásárolni, ha épp szükség van egy új ruhára, fehérneműre, bármire! Gyermekkorom óta, most először úgy gondolok a nyárra, hogy ha úgy adódik jó lesz fürödni és szívesen felveszem a tavaly vett 38-as fürdőruhámat (igen, már akkor ekkora mérettel rendelkeztem, és FF termék). Már nem rettegek attól, hogy emberek között kell lennem túlságosan leöltözve és alig takarva. S bár, még azért akad más ok, amiért nehezen megyek emberek közé, ha fürdésről van szó, de ez a része, amely a kövérségem miatt akadályozott, eltűnt. Elmúlt. Nem kell többé a zsírpárnák miatt szégyenkeznem, takargatnom magam és szellemnek tettetni a jelenlétemet, nehogy észre vegyenek, a kövér lányt nehogy meglássák. Egyszerűen fellélegeztem és felszabadultam. Soha nem akarom elveszteni az érzést.

Akkor a képek

 A bandás ujjatlan felsős képpel kezdeném ahol az új rövidnadrágban is vagyok. 
ujtriko2018.jpg

Következő képen az FF hosszú sportnadrágban és mellette a HM térd alá érő sportnadrágjában. Sport melltartómat egy éve vettem a New Yorkerben azóta is egész jól bírja. (A nadrágoknál nehéz megmondani, hogy különbözőek. Mindkettőben azt szeretem, hogy szimpla fekete és egyszerű).
sportnadragok2018majus7.jpg

Következő képeken a kínaiban vett térdnadrág amit igazság szerint otthoni tevékenységekre is befogok majd, mint kertészkedés és miegymás. Alatta a CA-s szoknya amit az egyik kedvenc felsőmmel vettem fel (ahogy már említettem anno, a felső Takko-s és a férfi részlegen találtam :D)
dsc06864.JPG
dsc06870.JPG

Következzen egy még személyesebb, magán életet érintő rész melyben elmesélek pár dolgot. Nem kötelező elolvasni, csak ha kedved tartja.
Jelenleg várom, hogy túl legyek egy stresszes időszakon, pontosabban Május 29.én amikor is vizsgázni fogok az eladó szakmából. Bizony, a kereskedelem csúf és rabszolga dolgozója leszek, s ha sikerül, akkor hivatalosan kiképzett rabszolga. :D Alapvetően nem tekintek másként a vendéglátó és kereskedelmi szakmákra, mint sem embereket kizsigerelő, rettentően nehéz és türelmet folyton tesztelő, nemzetközi szinten mégis fontos és sok bevételt hozó munka ágakra, ahol végül úgy láttam jobbnak, ha eladó leszek. Egyrészt más lehetőségem nem nagyon adatott azok közül, melyek nem fizetősek másrészt a vendéglátás azon része mely a konyhai kisegítőt érintette megmutatta milyen, egy étterem munkatársa lenni. Köszönöm, kihagyom. Várom nagyon, hogy végre túl legyek rajta és kezemben foghassam a papíromat. Mert bár nem tartom nagyra sőt, valamelyest ha őszinte akarok lenni, bánt a gondolat, hogy csak ennyit jelentek a hivatalos papírok szerint, valamit tennem kellett. Egyedül az a gondolat nem hagy letörni, miszerint lesz lehetőségem tovább menni, tovább tanulni és nagyobb embernek lenni. Emellett a papír nem minden. Mármint, elméletben az ember több annál, mint sem a végzettségeit bizonyító okmányok a munkaerő piacon mégis utóbbi számít csupán (néha máshol is). Lényegtelen, mert nem hajt a versenyszellem, nem akarok karriert építeni a kereskedelemben, ahogy a munkaerőpiac legjobb munkása se akarok lenni, Hidegen hagy. – Viszont amellett, hogy sokat kell tanulnom (Huh, nagyon fura volt ez az eltelt két év ismét diákként), Júniustól valami új kezdődik majd, amire igyekszek pozitívan gondolni a sok negatív vélemény és jóslatok ellenére is. Például, lesz keresetem arra, hogy nagyon sok mindent megvehessek és megengedhessek magamnak, amiket eddig nem. Az már egy jó dolog. A másik, ami hajt előre, és ami nem hagy nyugodni az az, hogy szeretnék saját könyveket kiadni, mint elektronikus, mint nyomtatott példányban.

tumblr_n4p9ze75eo1r89gcuo1_500.jpgIgen, nem rejtem béka alá, hogy eme álmomat és vágyamat emberöltőkkel ezelőtt elkezdtem dédelgetni és az eltelt 3 évben tápláltam, előtérbe helyeztem és ebben a hónapban nem látok mást magam előtt, csak azt: esélyem lesz a munkával arra, hogy akár self-publishing megoldással, de kiadhassam az írásaimat és publikálhassam az alkotásaimat. Természetesen még sokat kell rágódnom rajta, gondolkodni és nem az első hónap fizetését ölöm a könyvkiadásba, de jövő évre már szeretnék legalább egyet a nyilvánosságra hozni így, ilyen formában. – Emellett a fantázia világ a fejemben nem csillapodik és olyan sok ötletem van, hogy félő: ha egész életemben írhatnék, se lenne elég arra, hogy mind testet kapjon történet formájában. De, nem adom fel! Igyekszem sokat írni, több történetemet újra dolgozni vagy újra írni, ha megkívánja, miként majdan a még csak tervben lévőket elkezdeni megvalósítani. Emiatt, s mert más hobbim is akad az írás mellett, amikkel szeretnék foglalkozni, a munka beköszöntével kevésbé lehetek majd kommunikatív virtuálisan vagy aktív. Amíg nem lelem meg a tökéletes egyensúlyt, és amíg nem lesz megszokott a munkamenet és morál, addig előfordulhatnak hosszabb kihagyások. Gondoltam szólok, de ez valószínűleg érthető. Hisz, ki ne járt volna így? Egy szó, mint száz érzem és tudom, hogy bár az eltelt három évben sokat írtam, most még többet fogok és igen, elismerem ország, világ előtt: hatalmas vágyam, hogy író lehessek, akinek ez a munkája is egyben. Nem vágyom másra, csupán elzárt, nyugodt helyre ahol írhatok kedvemre és az én munkaidőm, az a napi 6-8 óra az lehessen, hogy megörökítem a fejemben már meglévő történeteket. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül és talán hiú ábránd marad örökre. Mégis, nem tudom feladni. Olyan sok sikerélménnyel gazdagodtam az eltelt 3 évben, amik nem hagynak kételkedni és feladni.
Nem mintha elfelejteném a múltat és ne tudnám, milyen a reménytelenség. De az élet megy tovább akár velem, akár nélkülem. 27 évesen többet akarok. S küzdeni, amíg csak lehet. Köszönöm, hogy ha elolvastad!

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. május 06. 19:31 - Cathreen Misery

Odaát - Rövid Elbeszélés

Előfordulhat, hogy a történet igaz. De az is lehet, hogy nem. Döntse el mindenki maga.

odaatborito.jpgMezítelen, izzadt testek ültek egymás mellett egy ócska, rugóiban rég eldeformált hullámokat vető ágy szélein. Te és én. Egymás mellett ültünk a sötét, egy ablakos szoba négy fala között, melyek mocskos fehéren figyelték a megaláztatásomat. Te ott ültél közvetlenül mellettem, előttünk két asztal összetolva helyet adtak két olcsó számítógépnek. Két monitor, két klaviatúra, két asztal alatti gépház felváltva zümmögtek, morogtak s próbálták kihozni magukból a maximumot. Az asztal fenyő barna szélein egy-egy hamutál. A tiédben még égett a cigarettavég s parázslott, lassacskán elfogyva végig égette a láng. Enyémben több elnyomott csikk eldeformálva hevert a fém tárolóban, sok hamu félre esve bepiszkolta a szépen letörölt felületet. Színes pixelek mutogatták szemközt mindkét monitoron ugyan azt a képet. Ugyan azon játék, ugyan azon helyszíne, csupán a két karakter mely mindkét monitoron megjelent különbözött egymástól. Fiú és lány karakter, épp ahogy mi is. Különbözött. Te elől, én mögötted. Te taroltál és védtél, én csak mentem s igyekeztem segíteni. Hogy mondják ezt? Supportolni vagy szupport? Sose voltam jó a számítógépes játékok idegen nyelvezetében mely angolból származtatható, kicsit magyarosított és egyszerre szlengként terjedt el és voltak alkalmazva a virtuális térben. De te, mindegyiket tudtad elölről hátra, oda vissza, azonnal. Tudtál külföldi játékossal, tudtál magyarral beszélni gondtalanul és megértve egymást két betűből. Ott ülve melletted a félhomályba burkolózott szobában, ahova alig jutott be a nap, komor és feszült levegő nyomást gyakorolva rám, felszaporázta szívverésem.
Tudtam, mi következik. Pedig nem akartam.

Karaktereink csöndben álltak és várták a következő utasítást vagy irányítást, de hiába voltak türelmesek. Te csak meresztetted szemeidet, hevesen vetted a levegőt és orrodon kiengedve egy felbőszített bikaként hörögtél néha. Szemeid villámokat szórtak, gyilkos szándékkal megáldott végzetes szikrákat. Vöröslő arcodhoz remegő kézfejek tartoztak mik egyelőre combodon pihenve szőrszálaid között feküdtek. Ruhátlan testünk szégyenletessé vált a mérges légkörben. Fel akartam öltözni. Nem tudtam másra gondolni, mint az ágy végében heverő ruháimra, mik bár koszosan és büdösen, kimosatlanul hevertek valahol a földön, most igazán magamra vettem volna. De nem mertem. Ahogy mozdulni se. Csak egy pillanatra oldalra néztem, hogy lássam, mi járhat a fejedben. Nem tetszett, amit láttam. Dühödben már a fogaidat mutogattad, s amikor rám tekintettél azokkal a némán gyilkos égkék szemekkel, megijedtem. Sose érzett halálfélelem ejtett rabjává s arcomra kirajzolódhatott, mivel szóvá tetted. S ügyebár, te nem szereted, ha látod rajtam az érzelmeket. Nem szereted, ha sírok, se azt, ha sokat nevetek. Nem szereted, ha félek, vagy ha nem. Nem szereted a semleges ridegségemet, nem szereted, ha sírást visszafojtva körmeimet kezembe mélyesztem. Nem szereted, ha mérges vagyok esetleg könyörgök, ahogy nem szeretsz semmit, ami engem jelentett.
Mégis, együtt vagyunk már öt éve.
- Most félsz tőlem? – Haragos mélyről törő hangod megremegtette csontjaimat és félelem ittasan kontrollálhatatlanul elbambultam a hamuval szórt asztalra majd a koszos TV készülékre, ami szemközt kikapcsolva állt és figyelte a jelenetet. Nem válaszoltam. Nem tudtam, mi lehetne az ideális választ. Máskor, ha igennel feleltem, megütöttél. Épp ott ahova most nézel. Igen, pont az arccsontomnál közel a szememhez. Ha nemmel feleltem a másik orcámat ütötted meg, esetleg belém rúgtál, erősen megütöttél és lilás kék csíkok terebélyesedtek el órákon belül. Akár az érett szilva visszafelé változtatná a színét, olyanok voltak azok a foltok. Eleinte mély sötétek aztán fakultak és kékes lilából átváltott zölddé majd halvány sárgává és végül a bőröm visszanyerte eredeti színét. O, hány alkalommal is figyelhettem meg ezen folyamatot? Számolni sem tudom, annyira sokszor. S ahogy óvatosan rád pillantok úgy ítélem, bővülni fogok megint tarka foltokkal. – Kérdeztem valamit, te süket liba! – Hirtelen közelebb hajoltál, amitől felső testem arrébb dőlt, de lábaim betonként leszögezték magukat az ágyra. Meg se moccantak, pedig a félelem felborította a gyomromat és felébresztett egy hangot, ami nagyon halkan folyamatosan azt hajtogatta: Kelj fel és menj el! Kelj fel és menj el! Kelj már fel és tűnj innen a francba! – Képtelen voltam hallgatni rá. Megráztam fejem jelezvén, hogy hallottam, amitől még dühösebbnek tűntél és a kirobbanás szélére kerültél. Én összeszorított fogakkal vártam a következő elkerülhetetlent. Vártam, akartam, hogy essünk már végre túl rajta. Miért nézel ennyire sokáig és miért nem ütsz már végre meg? Utána megnyugszol és alább hagy a dühöd. Utána jobb lesz, percek múlva úgy teszünk, mintha semmi se történt volna. Mi lesz? Üss meg!
Tudom, hogy elkerülhetetlen. Ahogy pontosan tudom azt is, mi következik. Nem tökéletesen teszed ugyanazt újra és újra, néha változtatsz rajta, de lassan három éve rendszeresen megegyezik az eleje és a vége. Először mérges leszel valamin, amit én követtem el. Olyat mondtam, olyat tettem, úgy vettem a levegőt vagy sem, ami ellent mondott a te elképzelésednek és egyszerűen okot adok arra, hogy dühbe gurulj. Idegesítelek. Ha ez tetőfokára hág, megállíthatatlanul utálsz, csúnyán nézel, sértő és bántó dolgokat vágsz a fejemhez, ami változó attól függően, melyik jut eszedbe és mit gondolsz az adott helyzetben jobbnak. Utána következik az ami sokadjára a lezárást jelenti. Megütsz valahol. Fizikailag is fájdalmat okozol amellett, hogy vérig sértesz és amikor látod az arcomra kirajzolódott kínt a megbánást, amikor könyörgök neked, vagy csak bólogatok bármire, amit mondasz, elégedetten abba hagyod. Mosolyogsz. Olyankor mindig szélesek az ajkaid és a világ legboldogabb emberének mutatod magad, aki pontosan azt tette, amit tennie kellett. Nem dühöngsz többé, nem akarsz tombolni, csapkodni, ütni és obszcén szavakat hozzám vágni. Nem akarod leépíteni a megmaradt gyűszűnyi önbizalmamat és nem akarsz porba alázni. Csupán addig kell kibírni, mert utána ismét jó. Amikor elmúlik, vissza térünk a régi kerékvágásba. Együtt játszunk és cigizünk tovább, este esetleg valami szex is lesz, aztán alvás és reggel kezdjük ugyan úgy a napot, ahogy eddig. Kávéval, játékkal és beszéddel. Közösen töltött idővel. Néha nem szeretem ezeket a közös pillanatokat és gyakran azt kívánom, bárcsak ne lennék itt. Bárcsak akárhol máshol tartózkodnék, csak ne melletted és ne itt. Ne most. Mert ha aznapra el is múlik a haragod és úgy tűnik lenyugodtál, másnap virradatkor újabb lehetőség, újabb nap ad alkalmat arra, hogy megint dühös legyél miattam. S akkor lehet, hogy megint gazdagodok egy fájdalmas, fizikailag és lelkileg is nehéz, gyötrő tapasztalattal.
- Félsz tőlem? Most komolyan! Azt se tudod, mire vagyok dühös nem? Vagy tudod, hogy mit tettél? Mondjad, ha igen! – Hatalmasat nyeltem kiszáradt torkomon majd alig feltekintve, amolyan köztes állapotban az ő monitorja és az arca között néztem valamit és igyekeztem szavakat formálni.
- Nem nyomtam meg a képességet, pedig kellet volna, emiatt meghaltál…
- Nem, te istenverte nyomorult! – Várakozón nézett és én egyre kisebb szerettem volna lenni. Azt se bánnám, ha elnyelne a föld mélye és a pokol egyik tűz gödrében ébrednék. Nem zavart volna az se, ha egyszerűen a sötétség nyel el, csak hadd lehessek máshol. Eltűnhetnék, szem elől téveszthetne, vagy csak szűnjek meg létezni. A halál is jobb lehet, mint sem ez az állapot. – Minek mentél vissza a városba? Ha el akarsz adni valamit vagy tele a táskád tudod jól, hogy szólsz, mielőtt el teleportálsz mellőlem! Itt hagytál és figyelmeztetés nélkül magamra maradtam egy hordával szemben! Persze, hogy meghaltam te együgyű! Elvesztettem az xp pontjaim egy részét a holmikat, amiket felvehettem volna ott maradtak, mert idő előtt megöltek. Mond, ez most jó neked? Jó érzés volt direkt megakadályozni azt, hogy végre egyszer jól érezzem magam? Minek kellett elrontani? Komolyan nem vagy okosabb egy kutyánál. Bocs, rosszul mondom. Egy kutya ezerszer okosabb nálad, ahogy egy csecsemő is. Ők legalább nem akarnak direkt keresztbe tenni az embernek és nem dühítik fel ostobaságokkal. Több eszük van, mint neked valaha. – Fürkészni kezdted tekintetemet és elfordultam. Nem akartam, hogy bármit kiolvass főleg, hogy olyan érzelmet látsz rajtam úgyis ami még jobban felbőszítene. Felesleges, ha le olvashatsz gondolatokat, mert az összes ártalmas. De jelenleg nem tudok rideg lenni. Képtelen vagyok másra gondolni, sem mint a szavaidra és folyamatosan teszem fel a kérdést magamban: Szeretsz te egyáltalán? Ez lenne a szeretet, amit adsz? Igyekeztem olyan lenni, mint a válaszok. Némák és semmit mondóak. Te kitartóan figyeltél és amint megrezdült a szemöldököm nagy levegőt véve felemelted bal karodat és nyitott tenyérrel, vállból fordulva egy hatalmas ütést mértél az arcomra mely üvegeket megremegtető csattanással percekig a levegőben zakatolt. Bár lehet a fülem csengett kezed nyomától mely centikre beljebb vörössé varázsolta az arccsontomat és állig lefelé az egész bőrfelületet. Megérintve azt a részt felszisszentem. Nagyon fájt, égetett, kicsordult tőle a könnyem. Remegő ajkaimmal rád néztem és még mindig dühös voltál. Még mindig tombolni akart a benned felgyülemlett harag és tanácstalanul ültem csendben, görbén melletted. Vártam. Mondtál még valamit, ha jól emlékszem arról, hogy mi mindenért okolhatsz engem a történtekért. Hiszen ahogy mindegyiknél, úgy most is én okoztam a dühödet, tehát jogosan ért az ütés. Elmagyarázod miért helyes ez, mert bár bánod és te sem akarod, kihozom belőled. Elmondod mennyire rossz, mennyire fáj, és én pontosan tudom, mégsem merek egyet értően bólintani. – Lehet, az késztetne a következő ütésre. Majd folytatod, kérdezel, aztán ordítozol, utána megint kérdezel és kimondod azt, amire nem tudok időben reagálni. Szerinted megérdemelnék még többet. Még erősebbet, még nagyobb büntetést.
Vajon mire gondolsz? Miért nem volt elég ennyi?Miért nem lehet ismét minden olyan, mint rég?
Félelmet keltő düh villant meg szemeidben és mély ráncok barázdálták fiatalos arcodat, amit elcsúfítva szörnnyé tettek. Igen, ez a legmegfelelőbb szó. Szörnnyé váltál egy ismeretlen, eddig nekem idegen lénnyé, amit évek óta etetek és ami, soha nem szűnő haraggal viseltet felém. Megváltoztál mióta megismertelek. Te sosem voltál ilyen. Eleinte a legkedvesebb és legbarátságosabb ember voltál, akit valaha elém sodort az élet. Azt mutattad eleinte, akire szükségem volt majd azzá váltál, ami elől menekültem. Miért vagy dühös még mindig? Miért emeled a kezeidet?
Gyakran eszembe jutnak a szép, közös pillanataink. Az első csók, az első bók tőled vagy az a sok kedves, biztató szó, amit adtál kapcsolatunk elején. Többször feldereng az emléke annak, hogy milyen volt az első pár hónap, amikor azt hittem te vagy az életem, veled elélhetem az egészet és nem kell tovább keresnem, mert megtaláltam a tökéletes partnert. Azt hittem a szerelem igazi és örök, hogy te a biztonságot és szeretetet jelented. Azt a közeget adod meg nekem, amit keresek, mióta az eszemet tudom. Saját családot szerettem volna és eleinte veled képzeltem el. Nem is emlékszem már arra, hogy miért és mikor változott meg minden, mert olyan gyorsan és meglepően drasztikusan történt, hogy fel se fogtam az első történéseket. Az első pár ütésre nem is emlékszem, ahogy a durva szavaidat sem tudom feleleveníteni. Biztosan a mélyre eltemetett lélek miatt, aki véglegesen elzárta elmémtől azokat a kegyetlen emlékeket és eseteket. Már másnapra elfelejthettem, annyira alapos és gyors volt. Sokáig vágyakozva reméltem, hogy jobb lesz és az ígéretedhez hűen vissza alakulsz és ismét minden olyan lesz, mint régen. Részemről megtettem mindent, amit én ígértem. Megváltoztam vagy vissza alakultam, nem tettem meg majd megtettem, amire kértél. Csupán idővel rájöttem, hogy felesleges alkalmazkodnom az adott dühödhöz és megígérni, hogy többé nem lesz ilyen – mármint komolyan arra törekednem, hogy ne ismételjem meg ismét – mert akkor az lesz a baj. Amiatt leszel haragos és vádolsz meg azzal, hogy megint felidegesítettelek. Zavarlak és ostobaságot csináltam. Amiért büntetést érdemlek. Amit tudok, hogy évek óta elviselem, jobban mondva elszenvedem tőled ezeket és bizakodón hiszek. Lehet, igazad van, és tényleg ostoba vagyok. Az lehet, egy óriási hülye aki azt reméli ami sose fog bekövetkezni és olyannak lát, ami valójában nem vagy. Mert eleinte annak az embernek mutattad magad, akiből mára egy porszem sem maradt. Te nem az, vagy akibe beleszerettem, mégis vágyom arra az emberre, akiért megdobbant a szívem, és akivel terveztem a jövőmet. Nem ezt természetesen, egy egészen más jövőt, mely lehet a milliomodik párhuzamos univerzumban össze is jött. De nekem, itt, sajnos nem. Már nem szeretek hazajönni hozzád. Nem szeretek melletted kelni és veled lenni. Egyre többször igyekszem távol maradni mindenféle ürüggyel és kifogással, amibe te nem tudsz belekötni.
Akkor mégis, miért vagyok még mindig veled? Miért szeretlek és utállak egyszerre?

Észre se vettem csak pár perc múlva, hogy testem hanyatt fekve az ágyon védekezést nem mutatva csak viselte és tűrte, amit csinálsz. Hagyta, hogy mindkét kezed ujjait nyakam köré tekerd és kígyóként fojtogató erővel egyre jobban elzárd a torkomat. Meglepően nyugodtan feküdtem és néztem, ahogy felém hajolsz, vigyorogva tekintesz le rám és az erőtől mely felszabadult benned megvastagodott erekben dudorodnak nyakadon és alkarodon. Ha jól hallom mondasz nekem valamit. Talán azt, hogy maradjak csak továbbra is nyugodt, ha nem akarok többet? Igen, azt hiszem, ezt mondod. Meg azt, hogy megérdemlem, és végre érzem mit okozok neked folyton. Láthatóan megérdemelt büntetésemet kapom. Láthatóan szenvedek. Igen drágám, szenvedek. A kezeid között kínlódok és ledermedt testemnek hiába ordít az agyam, nem tesz semmit – miattad. Hiába akarnék szabadulni, nem megy. Próbálom, tényleg. Agyam, ha képes lenne már rég kiszabadított volna innen. De nem tud. Testemet meggyötörted, lelkemet megkínoztad és együttes erővel elérik, hogy tehetetlenül egy halotthoz hasonlatos, üres babává váljak, akit csak egy gondolat motivál a túlélésre: Egyszer abba hagyja, addig maradj nyugodt. Idióta szurikátaként várom, hogy el hidd meghaltam és végre békén hagyj. Bár, ha belegondolok, nem ez az első fojtogatásod. Igen, már máskor is tettél ilyet, hogy nyakon ragadtál és egy ideig nem hagytál levegőt venni. Úgy vélem, tetszett neked, ahogy most is. Hiszen érezheted a fölényt, az uralkodást, a hatalmat. Tetszik, mert az alárendelted leszek egy olyan semmire kellő, akinek a sorsa a te kezedben van. Jó játszani az élettel igaz? Az érzelmekkel és a lélekkel. Szórakozni kedved szerint és fájdalomra ítélni az elképzeléseid alapján. Mire gondolhatsz most? Széles vigyorod nem árul el sokat, csak félek tőle. Még mindig rettegek tőled és mégis hagyom, hogy kiéld magad. Miért is teszem ezt? Nem tudom. Már semmit se tudok.
Elgyengülök. Gondolataim elillannak és testem megszűnik létezni. Hirtelen ellepi szememet a sötétség. Már nem akarok levegőt venni. Se dacolni az életért és vágyni a végére. Nem érzek semmit. A feketeség körbe vesz, külön választva testemtől súlytalanná tesz, és érzelmileg kiürülök akár egy pohár, amikor felborulva tehetetlenül hagyja a víz eltávozását. Nincs hatással rám a fizika se kémia, se biológia törvényei. Nincs semmi, bár létezem. Létezem egyáltalán? Váratlanul egy film kezdődik el előttem vetítve lejátszódni s én figyelek. Érdektelennek tartom azokat a kérdéseket, hogy hol vagyok, miért vagyok itt és miért nincs testem. Nem számít éppen mi miért van, csak történik és a könnyű, szabad érzés elfelejtett velem mindent. Csak az a fontos, ami most van és az érzések, amiket felelevenít bennem. Tudatomat elöntik a gondolatok, érzések és a jelen képek okozta emlékek. A filmről kiderül, hogy az enyém és a részese vagyok ennek. Látom a rég meghalt kutyámat… hisz nem is halt meg! Olyan boldog vagyok, amikor hozzám dörgöli magát. Megsimogatom. Ujjaimmal tapintom puha, selymes fekete szőrét mely csiklandozza a tenyeremet. Melegség és szeretet árad felőle, lassan húzom végig hátán kezemet és látom, ahogy ritmusosan fel le jár a háta, ahogy veszi a levegőt, aztán kiengedi. A kert ahol vagyok a régi házunk kezdetleges állapota. Vagy sose épült meg? Nem is érdekel. Itt vagyok és boldog vagyok. Építéshez használatos sóder és téglák hevernek szanaszét. Földes, köves kertben alig van fűcsomó, mert kijárták az autók és elfedték az építkezés után maradt törmelékek. Feltekintek és a kutya mellett ott ül szeretett nagybácsikám. Kedvesen, mosolyogva néz rám és én elnevetem magam. Dús fekete hajába belekap a kellemes nyári szellő. A nap fényes sugaraiban világos színű pólóban és rövid nadrágban ül az egyik tégla rakás tetején. Arca gondtalan, ránctalan és még igen fiatal. Szemüvege mögül hatalmas bogár szemek tekintenek rám, vagy amikor nagyon nevet szemei elvékonyodnak és írisze eltűnik szemhéja mögött. Sose érzett öröm önt el, békesség és nyugalom. Nem gondolok a jövőre se a múltra, nem érdekel mi lesz vagy mi volt, ahogy az sem jut eszembe mi történt ezelőtt. Csak arra tudok gondolni, hogy a nagybácsikám sok örömteljes percet és pillanatot okozott nekem, amik alatt sokat nevettem és boldog voltam. Ő a kedvenc rokonom és a legkedvesebb ember számomra, aki ott volt mellettem mióta csak megszülettem. Szeretem az állatokat és a kutyus kit épp simogatok szintúgy jó ideje velem volt már. Mindig akadt legalább egy állat, aki társamként az életem részét jelentette, és akit nagyon szerethettem. Őt is nagyon szeretem. Átölelem a nyakát. Hallom, ahogy szuszog, és kinyújtott nyelvvel veszi a levegőt. Szeret engem és én is őt. Nagybácsim még mindig mosolyog. Jól esik az öröme, mert tudom, hogy nincs semmi baj és ennyi nekem elég. Ettől én is boldog vagyok. Nevetek majd táncolok. Körbe perdülök, hogy lássa a szoknyám felemelkedését, ahogy az hullámozva táncol körülöttem. Tapsol, a kutyus örömében ugrál mellettem majd kizökkentve a pörgésből odatolja arcát az enyémhez. Simogass! – Néz rám nagy birka szemekkel. – Simogass még! – Szinte hallom a vágyait. Rátekintek nagybácsimra, aki csak nevet tovább és előre hajolva beszáll a kutya simogatásba. Szereti őt is és engem is. Én is szeretem őket. Tökéletes ez a pillanat és annyira szép, hogy szó szerint érzem, ahogy a boldogság szétárad bennem és felemel. Eltűntet minden gondot, elfelejtett minden bánatot és csak a felhőtlen nyugalom marad utána. Az őszinte szeretet okozta békesség. Leírhatatlanul jól érzem magam és annyira nem érdekel semmi, hogy az elmondhatatlan. Nem gondolok felnőttes dolgokra, mint munkahely a holnapi ennivaló vagy iskolai feladatok. Nem érdekelnek társadalmi elvárások és szokások, ahogy nem törődök, azzal miért van kutyánk és annak tartása mennyi pénzzel jár. Ruha sem érdekel, csak az az egy számít, hogy hullámzó szoknya legyen, amibe belekapva a szél játszik vele mialatt pörgök a saját tengelyem körül. Nappal van, fényesen süt és feltölt energiával. Elhiszem, hogy képes lennék lebegni akár repülni is. Nem kínoz a stressz, nincsenek gondok és higgadt vagyok, gondolataim apróságokon jár és gyerekesnek tűnő dolgokkal foglalkozik. Körbe tekintve nem vagyok túl magas, a kutya hátát alig súrolja az állam alja. Óriásinak hat a jószág pedig pontosan jól tudom, hogy középtestű német juhászról van szó. Nagybácsikám ülve is magas nem hogy állva, de ez régebben másként volt.
Gyerek vagyok. Ismét az az öt éves kisded, akit még elkerültek a feleslegesen nyomasztó, a felnőttekre jellemző nehéz és kifejezetten durva dolgok. Nem törődök a felfedezésemmel csak élvezem a pillanatot. Simogatom a kutyust és nevetek, ahogy megnyalva az arcom csurom nyál leszek. Aztán együtt nevetek nagybácsikámmal, mert könnyesre nevette már magát és szép az a mély ránc, ami a szája szélén húzódva az orrcimpái mellett végig futva nevető csíkokat képeznek. Szépnek hatott, ahogy csukott vékony szeme és hasát fogó vaskos ujjai. Kacagás közben fognia kellett a hasát. Reméltem, hogy nem fáj neki az öröm. A romhalmazok sem érdekeltek, nem foglalkoztatott honnan vagy hogyan kerültek oda. Jó helyen van, ahogy mi is. Euforikusan nevetek és csak nevetek, közben arra gondolok, mennyire szeretem a nagybácsikámat és a kutyámat, aki az első házi kedvencem volt. Fejemben csupán az jár, hogy szeretem ezt a pillanatot, mert nincs semmi gond, nincsenek feladatok és csak vagyok. Azt tehetek, amit akarok és nem utasítanak semmire. Nyugodt vagyok. Eddig ismeretlen érzés és szó volt ez számomra, de már értem mit takar. Nyugodt vagyok, halálosan nyugodt és békés. Akár a vihar utáni tengerpart. Békésen nyaldossa a homokpartot egyre beljebb rajzolva a határvonalakat és néha feljebb tolva a kagylókat. Békés és nyugodt vagyok, mint hegycsúcsokon a hófedte táj. Akár a napnyugta alatt szemlélt tengerparti horizont vagy napkelte előtt az erdő. Ez lehet a mennyország az az áhított bódító érzés egyveleg, amire mindannyian vágyunk, amit én is szerettem volna mindig is.
Olyan jó itt. Annyira jó.
Váratlanul a kép eltűnik és a filmvetítés abba marad. Elszakadt szalagként hirtelen ér véget és döbbenten próbálok keresni valamit vagy valakit. Ismét az a sötétség fog körbe, ami először és épp igyekezném felfogni mi a jelenlegi helyzet és elfogadnám, hogy az eddigi mennyei idillnek vége, amikor félni kezdek. Rettenetesen félek. Érzem, ahogy az előző békességet elkergetve helyét elfoglalja a rettegés és a vágy arra, hogy elmeneküljek. El kell, bújom! Jut eszembe. Gyorsan el kell tűnnöm az Ő szeme elől mielőtt, megtalál. De mi ez az ismerős érzés? Dézsa vu-m van, mintha már átéltem volna ezt egyszer. A kép lassan kirajzolódik és a fekete vásznon halvány fényben derengő, ködös háttérrel rendelkező szürke lepel előtt egy fekete kabátos férfi jelenik meg. S bár nem látom arcát, ahogy ruházatának egyetlen részletét se tudom kivenni, csupán a körvonala adatik meg nekem a mögötte felém szűrődő fényben, mégis biztos vagyok két dologban: hogy férfi és bántani akar. Ismerős volt s mialatt igyekeztem elbújni eszembe jutott, honnan. Álmaimban már láttam. Sok alkalommal okozott rémálmokkal teli éjszakákat ahol igyekeztem elbújni és elmenekülni előre, mert valamiért egyáltalán nem akartam, hogy elkapjon. Nem akartam esélyt se adni rá, hogy elérhessen, utolérhessen, vagy a közelemben legyen. Hogy miért, nem tudtam. De nem is érdekelt a kérdés. Helyette menni és előre haladni igyekeztem jó messze tőle és remélve, hogy a képe távolodni kezd. Minél nagyobb köztünk a távolság annál jobb. Ehelyett ugyan olyan közel volt, talán túlságosan is közel. Egy karnyújtásnyira lehetett és bármennyire is igyekeztem nem mozdultam, hanem csak néztem. Meredten bámultam rá és rettegve vártam a következő lépését, hiszen elkapott. Eddig minden este sikerült elmenekülnöm vagy elkerülnöm azt, hogy bánthasson. Elvesztette a nyomom és nem talált rám vagy idő előtt felébredtem és akkor biztonságosan a valóságban voltam. Épp ahogy Freddy Krueger esetében. Bár ő nem nézett ki úgy és nem ő volt. Pedig mennyire jobb lett volna! Egyszerű körvonala ellenére a legfélelmetesebb dolog volt, amit valaha láttam és életemben nem tartottam még ennyire semmitől. Vagy mégis? Nem tudom, nem jut eszembe.
Menekülj! – Kiáltotta az agyam hátsó része. – Menj már! – Istenem, de mennék. Bármit megadnék, csak hadd legyek már biztonságban. Bármelyik pillanatban elkaphat és akkor végem. Örökre elvisz vagy megöl, nem tudom, de valahogy bántani fog. Ebben holt biztos voltam. S annyira fog fájni, mint még eddig soha, semmi. Mialatt igyekeztem tenni valamit a távolság érdekében és azért, hogy védekezhessek felmerült bennem, hogy bizony régóta kerget. Álmaimat már azóta képezi, mióta csak az eszemet tudom és gyerekként több milliónyi éjszakámat tette tönkre azzal, hogy megjelent és felriadva szüleimhez rohantam, mert nem mertem ő miatta ismét álomba merülni. Sose felejtem azt az álmot, ami valamiért színtelenül csak fekete fehér képekkel rendelkezett, és amelyben ősi vár falai között igyekeztem menekülni, futottam amennyire csak tudtam. Mivel álom volt, sose merültem ki és ő se pihent egyszer se. Emlékszem, hogy arra gondoltam: fel kell fedeznem a várat alaposan, máskülönben esélytelenül próbálok elbújni előle. S mit ad a sors? Következő éjszakán visszatértem és sikerült a vár lehető legjobb, legbiztonságosabb menedékét megtalálnom azonnal, de ő ezt nem tudta és egész este, amíg az álom tartott, gubbasztva egy lyukban igyekeztem túlélni. Akkor egyszer kivételesen megkönnyebbültem annak ellenére, hogy ez a sötét férfi ott volt és keresett. Valamiért tudtam, hogy akkor este nem tud megtalálni, mert neki új volt a vár, de nekem nem. Az előnyöm megvolt.
De aztán, jött a következő éjszaka és a helyszín megváltozott, ahogy a lépteinek gyorsasága az agyának járása. Minél idősebb lettem ő annál okosabb lett és egyre közelebb került minden átkozott éjszakén. Egyáltalán lépett? Lehet csak suhant akár egy őszi napon az elhagyatott pókhálók. Némán haladt felém, fekete alakú kísértetként nem hagyott nyugtot. S én folyamatosan menekültem. Életem felét úgy éltem le, hogy álmomban futottam, menekültem és egy perc nyugtom nem volt. Gyűlöltem ezt az érzést, mert kimerített és sose éreztem magam kipihentnek csak zaklatottnak, feldúltnak és féltem. Csak ritkán ébredtem a hangomra, amikor rettegve sikítottam. A valóságban nem várt senki, nem érdekelte egyetlen környezetemben lévő embert se, hogy mi történt velem és miért kiáltottam. Mondanám, hogy megszoktam és végül elfogadtam, hogy együtt kell élnem egy horrorisztikus férfi képével, aki folyton el akar kapni, de akkor hazudnék. Ezt nem lehet megszokni, ez inkább őrjítő és fárasztó. Viszont most, valami más. Valami megváltozott és ez nekem jelentett hátrányt. Képtelen voltam elfutni, egyszerűen nem mozdultam meg. Nem tudtam se előre se hátra, se jobbra se balra menni, mintha nem létezne a több dimenzió, mintha én magam sem léteznék csak a két szemem, amik tárva nyitva és rettegve figyelik a fekete körvonalas férfi képét. Nem mozdult ő se, karjai bő kabátujjal lógtak mellette, fején kócos hajzat formálódott ki és kabátja bokáig lelógva eltakarta teste nagy részét. Álló sátorra emlékeztetett, amit egy oszlopra felaggatva téglatestként lógott lefelé és vállai helyén egy karnis próbálta volna szétfeszíteni az anyagot. Lassan, de biztosan elkezdett felemészteni a rettegés, a félelem, az a szívemet összeszorító nagyon kellemetlen érzés, ami nem a szerelem és nem is örömtől származik, sokkal inkább az életért való küzdelemből és a végső reménytelenségből. Elkezdtem feladni. Tudtam, hogy az érzések már felül kerekedtek rajtam s mivel nem menekülhettem, nem volt más választásom. Át kellett magam adnom neki. Bármennyire is igyekeztem egész életemben menekülni és távol maradni tőle, úgy néz ki sikerült. Ő nyert. Elkapott. S többé nem enged el. Riadva figyeltem és vártam, mert változatlanul csak áll. Nem volt arca, amiről elolvashattam volna érzelmeket vagy gondolatokat, egyszerűen némaságba burkolózott a non-verbális kommunikáció lehetősége. Ez a horrorisztikus árny alak és a mögötte húzódó szürke köd mellyel küzdött a fény csak még inkább összeporlasztotta szívemet. Ha lelkem félelmének mérhető remegése lenne, biztosan földrengések formájában rázná meg az egész bolygót, az egész univerzumot akár egy gyermek a kezébe adott csörgőt.
Egyre nagyobb volt a sötétség és látásomat apránként kezdtem elveszíteni. Tudatomra nyomott, gondolkodni nem hagyó lepel telepedett mely egyre jobban elnyomta az érzéseket, vágyakat, elképzeléseket, egyszerűen kikapcsolta az agyam részeit. Ez lenne a feladás? Valószínűleg. Életem félelme, álmaim szörnye egyre szűkösebb képben állt, ami pislogva sem akart kiélesedni. Halványult és bizonytalanná vált a körvonala majd fekete hosszanti csíkká vált melynek szélei határozatlanul elmosódtak valamerre a szürke hátterű lapon akár a kiborított festék, amibe beletrappolt egy kutya és felszedve elkenődik, mert a rongy nem felszívja azt, hanem átformálja.

Újra egyedül a sötétségben.
Nem gondolok semmire. Már látni se látok semmit. Nincs félelem, nincs öröm, nincsenek vágyak és tervek. Nincsenek gondolatok vagy elképzelések. Nincs nappal vagy éjszaka. Nem létezem, de mégis létezem. Nem lélegzek, és mégis vagyok, bár lassan ez a gondolat is elhagy. Az én tudat. Álomnál is mélyebb sötétség hívogat és próbál egyre lejjebb húzni. Nehéz a lelkem, nehéz a szívem, nehéz néznem. Inkább behunyom a szemem és hagyom, hogy a feketeség átvegye az uralmat. Ez a valódi békesség. A szó szoros értelembe vett semmi. Eggyé válok a semmivel és én magam is semmivé leszek. Gondtalan, az élet terheitől mentes, ember által teremtett gondok és átlag napoktól megkímélt valami. Nem, már valami se vagyok. Aprócska atom, tudatlan amőba, az leszek. A feketeség már azt se hagyja, hogy vissza emlékezzek és gondolhassak arra, ki voltam vagy léteztem e egyáltalán. Mi voltam? Ki voltam? Hol vagyok? Miért? – Ezek a kérdések lényegtelenné válnak és elhessegeti, őket mielőtt belekapaszkodva felébredhetnék. Csipkerózsika vajon így érezhetett, amikor évtizedeken át mélyen aludt? Ő is eggyé vált a semmivel az univerzum fénylő apró napjai közt megbújó feketeséggel? Elvesztettem a létezésem értelmét, elvette mindenemet. Lassan elnyel és hagyom, mert jó. Nincs meleg se hideg. Nincs rettegés vagy szerelem. Nincsenek gondolatok. Nincs szívverés se. Nincs semmi. Nincs valami. Nincs én.
Áú! Fizikai fájdalom lett úrrá rajtam és valami hirtelen kirántott az isteni, mámorosan békés állapotból, amit nem akartam. Akár a mély vízbe esett gyereket, aki nem tud úszni és megmentője gyorsan kiemeli, épp úgy kapkodtam levegő után és nehezen tudtam pislogni, de igyekeztem. Fájt a testem. Vissza akartam kerülni oda ahol voltam. Értetlenül és zavartan igyekeztem felmérni hol vagyok, de nem akartam hinni a látottakban. Testemen mindenhol apró tűszúrások mélyedtek csontomig és bár végtagjaim nem engedelmeskedtek akaratomnak, az a sok milliónyi apró csípő fájdalom nem akart abba maradni. Agyam felébredt, tudatomat vissza nyerve ismét léteztem, volt én és volt jelen aztán szemeim nyitva maradva felfedezték a plafont és azt az ismerős lámpát, aminek burájában több száz bogár halálát lelte nyár esti éjszakákon.
- Hol vagyok? – Akartam mondani, de helyette érthetetlen hangok hagyták el torkomat. Abban sem vagyok biztos, hogy beszéltem e. Mennyi idő után tudtam felülni, azt sem tudom csak azt, hogy mire sikerült a szúró fájdalmak alább hagytak és legalább a hátam engedelmeskedett akaratomnak. Addigra felfogtam, hogy visszatértem hiába nem akartam és ismét itt vagyok. Itt ahol nem akarok lenni. Az utolsó helyen ahol tartózkodni akarok, melletted.
– Mi történt? – Tettem fel az első értelmes és összetett kérdésemet. Te ott ültél mellettem és falfehér arccal néztél rám. Talán átfestettek, amíg aludtam? Mi volt ez egyáltalán? Gondolatban feltett kérdésekről biztos voltam, hogy nem mondtam ki arcodról mégis úgy olvastam le, hogy kiejtettem őket. Bizonytalan lettem magamban, a világban, a jelenben. Elfordítottam a tekintetem rólad a két asztalra és felismertem a számítógépeket, a hamutartókat és a TV-t. Monitorjaink elsötétültek és fekvő téglalapként csendesen várták az újbóli használatot. Hallottam, ahogy a gépházak belsejében halkan zümmögtek a ventilátorok.
- Elájultál. – Feleltél gyenge, gyermekien riadt hangon. Meglepődve tapasztaltam, hogy te képes vagy a félelemre vagy tudod e egyáltalán, hogy milyen a riadt állapot. Te sose féltél. Mindig dühös, mérges vagy kiszámíthatatlanul boldog, elvetemült, de sose riadt. Mégis mi történhetett? Némán figyeltelek és hagytam, hogy elmond. Nem volt erőm beszélni, mert agyam teljesen máshol járt. Igyekezett felépülni, úgy éreztem magam akár egy újra telepített számítógép egy durva vírusos fertőzés után, ahogy igyekszik összeszedni a programokat, az alap operációs rendszert és a megadott beállításoknak megfelelően működni. Régi típusú gépnek éreztem magam, akit komoly megrázkódtatás ért és sokkal tovább tart helyreállni, sem mint az újkori gépeknek. Nem volt stabil az operációs rendszer, ahogy a memóriám is összekeveredett a valósággal, a múlttal és az átélt élményekkel. Ijesztően hatott a felismerés, hogy amit megéltem és megtapasztaltam, amit láttam az élénken megmaradt és valamiért tudtam, hogy nem álom volt. Reggelente, amikor felkeltem mindig tudtam, hogy csupán az este beiktatott pihenés következtében látott képeket jegyeztem meg és amint elkezdtem a rutinos napomat elkönyvelhettem magamban, hogy ismét álmodtam. Valami rosszat vagy kellemeset, nem számított. De az álom érzés megvolt. Képlékeny éjszakai képek, amik meghazudtolták az összes fizikai törvényt és fantázia tudományokat felülmúló történésekkel leptek meg, egyszerűen elkönyvelhetőek voltak egy esti, kósza agyi terméknek. De most tudom, hogy a fekete ruhás férfi és az előtte látott felettébb mámorító jelenet valós volt. Mind megtörtént, mind igaz és cseppet sem álom. Megéltem akár a tegnapot és úgy emlékszem rájuk, mintha percekkel ezelőtt történt volna valahol teljesen máshol s ahol nekem most lennem kellene… miért vagyok itt? Hiszen ott lenne a helyem. Tudom. Érzem.
- Elájultál és rángatóztál. – Ismételted önmagadat. Legalább egy szóval többet is ki tudtál mondani döbbenetedben. Bár, szerintem engem jobban meglepett a jelenlegi helyzetem, mint téged. – Olyan sokáig nem kaptál levegőt, hogy eszméletedet vesztetted, ekkor elengedtelek, mert… nagyon ijesztő látvány voltál. Rángatózni kezdett a tested és azt hittem, itt halsz meg. De végül felébredtél. – Úgy mondtad a szavakat, hogy még te se hittél benne. Nem akartad elfogadni, hogy tényleg megtörtént, ami volt. Láttam az arcodon a kétségbe esést, ahogy egyre jobban felváltja a meglepetést és lassan úrrá lesz rajtad az igazi félelem attól, hogy majdnem megöltél. Letekintettem kezeimre, amik még remegtek. Aztán kicsit előrébb hajolva megnéztem lábfejeimet és tesztelve őket sikerült elérnem, hogy akaratomhoz méltóan mozogjanak. Ezek szerint ismét teljesen enyém a testem. Az ingerek eljutnak oda ahova kell, és nem vesznek el útközben. – Miért nem mondasz semmit? Az előbb majdnem meghaltál! Legalább egy szót vágj hozzám. Elvesztetted a beszédkészségedet? – Megráztam a fejem, de nem akartam mondani semmit. Kezeimre támaszkodva ültem még egy kicsit s csak egy pillanatra néztem rád, utána vissza az asztalra. Utólag visszagondolva többszörösen is visszakaptad azt, amit velem okoztál éveken át, de ott abban a pillanatban komolyan nem jött felszínre érzelem. Meghaltam volna? Lehet, őszintén nem érdekel. Aggódsz, félsz és ijedt vagy? Nem érdekel. Miért vagyok itt? Az sem számított. Üres lettem és a szívem helyén hatalmas űr tátongott. Lehet, ott hagytam valamit a túloldalt. Egy részemet, egy darabomat elhagytam vagy elvették, nem tudom. De a rideg semmi erősen uralt és emiatt nem éreztem, amit eddig. Nem örültem az életemnek és annak se, hogy átéltem mindezt.
- Bárcsak ott maradtam volna. – Hasított belém a gondolat és váratlanul kiejtettem a szavakat. Döbbenten leesett az állad a hallottakon aztán megrázva magad figyelem elterelésként cigaretta után nyúltál. Megvártam, míg rágyújtasz és amint kifújtad az első koszos fehér füstöt folytattam. Igen halkan, kis egérke cincogó tónusán. Úgy tűnt, még akadtak testrészek, amik nem ébredtek fel vagy nem tudták elhinni, hogy visszatértem. – Láttam valamit. Egy emléket, ami kisgyerekkoromban történt, és ami ezek szerint életem legboldogabb, legjobb élménye volt. Utána láttam azt, amitől a legjobban félek. Még nálad is félelmetesebb.
- Mi? Félsz tőlem? – Nem hallottam a kérdését, mármint nem foglalkoztam vele. Agyam újra lejátszotta előttem az átélt felvételeket és a hozzájuk párosult érzések is felelevenültek. Csupán képes voltam uralkodni magamon s most higgadtan éltem át ismét, akár egy jól nevelt felnőtt a mozit, amire beült. Tekintetem valahol a távolban járhatott s bár szemem sarkában észleltelek, figyelmemet nem összpontosítottam rád. Lehet zavart, lehet furcsálltad, de az igazat megvallva egyáltalán törődtem azzal épp mit gondolsz.
- Szerintem meghaltam. – Mondtam s ettől hulla sápadt színt kapott egész meztelen tested. Mennyire érdekes úgy végig tekinteni ruhátlan külsőnkön, hogy már nem zavar annak a ténye, hogy meztelenül szégyenletesnek és zavarba ejtőnek érzem magam és téged, az egész helyzetet. Ezek az érzések elkerültek, ahogy dühös sem voltam rád. Nem haragudtam, nem éreztem késztetést arra, hogy revansot vegyek és megbosszuljam azt, amit tettél vagy akár a többi cselekedeted, amikre ha gondoltam élénken megjelent előttem a kép. Belül a mellkasomban tomboltak az érzelmekből álló hurrikánok és a katyvasz erősen dörömbölt bordáimon. Ki akartak törni, ki akartak jutni és kifejezést találva utat nyerni a felszínre jutáshoz. Testem külseje mégis jégtömbként mereven elzárta őket, agyam figyelmen kívül hagyva tovább pörgött és kíméletlenül tárta elém sorba azt, amit éppen jónak gondolt. A sok arcon ütést, amit tőled kaptam, az a sok álmatlan, félelemmel töltött éjszaka, amikor a fekete kabátos férfitől menekültem vagy azok a rettegett napok, amikor eljöttem hozzád. A rengeteg bántó és ledegradáló szó, amikkel illettél, és amivel formáltál ennyi év után. Rád tekintve beszéltél. Valamit mondtál, kezeid is jártak és a cigaretta füst hullámokat vert a levegőben. Leolvashattam volna testedről, arcodról, tekintetedről a gondolataidat és szavaidat, hiszen erős hangsúlyt adtál mindegyiknek – láttam az igyekezetedet. Mégis vállat vonva elfordultam legalább valami reakciót láss tőlem és fülem süketen elzárkózott a dörmögő és nagyon idegesítő hangodtól.
Felkeltem az ágyról.
Lábaim és kezeim már nem fájtak, nem próbált több milliónyi kis tű áthatolni a bőrömön és belefúródni a csontjaimba. Megint megleptelek. Mozdulatlanul figyeltél és én nem törődve veled mozogni kezdtem. Elővettem a szoba túlsó végében lévő bőröndömet, amivel jöttem hozzád, s ami oly sok fizikai bántalmazásnak és verbális kínzásnak volt a tanúja, hogy keservesen sírtak kerekei mialatt a szoba közepéhez húztam. Kinyitottam s bár félig tömve volt – akadtak holmik, amiket felesleges volt kivenni a nálad töltött időre – elkezdtem tovább tölteni. Kifújtad majd ismét beszívtad a nikotinnal gazdag füstöt, s nehéznek érzékeltem. Szavaidat mégsem hallottam, egyszerűen nem működött más érzékszervem, mint sem a szemem. Nem akartam rád tekinteni, hiába akartad. Pakoltam és pakoltam, majd amikor úgy véltem minden benne van, aminek benne kell lennie, és amire szükségem lehet, mert bármi más, ami hiányzik megvehető, felvettem az ágy végében lévő koszos és büdös ruhámat. Amit már az elején fel szerettem volna ölteni magamra, mert a meztelenség kínosan és kellemetlenül hatott melletted és az általad megteremtett légtérben.
- Mégis hova mész? Mit csinálsz? Várj! – Feleszméltél és leesett, hogy mit akarok. Addigra kezemben tartva a bőrönd fogantyúját elindultam az ajtó felé és szerettem volna elhagyni a helyiséget. Nem tudtam hova megyek, terveim sem voltak a mai napra nézve. Csupán azt tudtam, hogy menni akarok. El menni innen messze, jó távol tőled és ettől az egésztől. Szabadság kellett, egyedül lét és magamba zárkózott időszak. Egyedül akartam maradni egy kietlen semmi közepén, emberektől és gondoktól távol, csak én és a gondolataim. Csak én és a halál mely ott állt mögöttem és éreztem, ahogy figyel. Te nem láthattad. Biztosan nem, mert amint feléd fordultam szavaidat hallva – ezt az agyam már felfogta – szemeidben csak én tükröződtem vissza. De ő nem. Ő láthatatlan maradt a számodra. Felkeltél az ágyról letetted a cigaretta szálat a hamutartó szélére és kétségbe esetten nyúltál felém. Vaskos, sok fájdalmat okozó kezed mielőtt hozzá érhetett volna felkaromhoz elhúztam és ujjaid a levegőben záródtak össze, sikertelenül. Nem szóltam. Nem beszéltem hozzád. Elég volt hagynom, hogy tekintetünk találkozzon egymással és te is elnémultál. Talán már látod Őt? A kaszást, aki velem fog tartani? Á, nem. Te nem őt látod, hanem engem, az üressé vált testemet, a szívtelen mellkasomat, a lelketlen porhüvelyemet. Megláttad azt, amit én már egy ideje érzek, és amit próbáltam felfedezni mióta felébredtem. Ügye, hogy félelmetes? Hidd el, még én se éreztem ilyet. Egyszerre volt ironikus és vicces látni, ahogy most te félsz tőlem és nem én tőled. Megijedsz tőlem, pedig eddig én rettegtem tőled. S bár nem okozok lilás kék foltokat lábadon, arcodon vagy felkarodon ott, ahol engem gyakran gyarapítottak az általad okozott kín foltok, mégis mintha téged ez jobban bántana. Jobban, mint engem, aki valójában a szenvedő alany most és mindörökké.
Halványan elmosolyodtam. Vagy csak akartam nem tudom, nem törődtem vele mi mutatkozik meg fizikailag, mit látsz vagy sem. Nem érdekelt semmi. Se te, se a világ, se a holnap, se a jelen. Csak menni, tovább menni. – Ez járt a fejemben. Elhagyni a mostani helyszínt, magam mögött tudni az átélteket és legfőképp elhagyni téged. Külön válni tőled és ettől az egésztől. Elegem lett, nem akartam mást csak a magányt a halállal, akivel osztozkodhatok. Nem akartam többet, mint a kaszást és a gondolataimat, amik elegek lesznek egy időre. Fel kell dolgoznom azt, ami odaát történt. Meg kell értenem, át kell élnem újra és újra. De ehhez te nem kellesz. Te nem lehetsz ott, amikor átélem, vagy amikor feldolgozom. Nem okozhatsz még több fájdalmat, mert akkor az üresség, ami keletkezett bennem megtelik a te gyűlöleteddel és gonoszságoddal. Akkor lehet, ismét átkerülök a túloldalra, de lehet, saját kezűleg vetek véget az életemnek és nem te juttatsz úgy oda, ahogy most. Mert bár, végülis megöltél, mégsem teljesen. Erre nem akarok adni még egy esélyt, neked nem. De tudom, hogy ha itt maradok így vagy úgy, tényleg te okozod majd a biztos halálomat. S akkor nem jövök vissza. Élni akarok és nem meghalni. Még nem.
Kinyitottam az ajtót és kisétáltam rajta. Bőröndöm halkan sírva követett majd elhagytam a házat, amiben a szobád volt, aztán elhagytam az utcát ahol a téged magába foglaló ház állt és végül elhagytam a várost, amit örökre magam mögött akartam tudni. Sose jövök vissza. A kaszás hűségesen lebegett utánam, majd amikor elhagytam a város határmezsgyéjét megérintette vállam és azt súgta: - Most már tudod, mi vár rád Odaát.

Vége
Írta: Cathreen Misery 

Szólj hozzá!
2018. május 01. 19:03 - Cathreen Misery

Sárkány Univerzum

Avagy történetek, legendák, fantasy alkotások csoda állata.

maxresdefault-2-1.jpg

Mióta az eszemet tudom, és fantázia világomat bővítem könyvekkel, filmekkel, mesékkel, animációs vagy rajzolt alkotásokkal, számítógépes játékokkal s egy időben képregényekkel, folyton belekerült a választékba olyan, ami tartalmazott sárkányt. Például óvódás koromban olvasott esti mesékben rendszeresen szerepelt a gonosz sárkány, aki elrabolta a szegény hercegnőt és a királyfinak meg kellett mentenie. Ha sikerült, övé lehetett a fél királyság és a leány keze. Természetesen már akkor elgondolkoztatott, hogy minek kellett neki a hercegnő, ha nem ette meg azonnal? Játszani? Unatkozott talán?
Manapság előszeretettel veszek kézbe olyan könyvet, amiről tudom, hogy sárkányról fog szólni vagy a fantázia világát képezi. Szívesebben ülök le megnézni olyan filmet, ami sárkányról szól vagy szerepel benne, miként számítógépes játékkal is szívesebben játszok így, ha tudom, magába foglalja ezt az isteni teremtést. Lásd Skyrim mely emiatt kezdett vonzani magához és mely egyedülállóan kínált azzal a lehetősséggel, amivel eddig a World of Warcraft: sárkányon való lovaglás. Most komolyan, ki ne akarna élni egy ilyen lehetőséggel? Megülni egy sárkányt és uralmunk alá hajtani az eget ennek az óriási lények a hátán, páratlan élmény! A Skyrim emellett nem csak ezt adta, mint lehetőséget, hanem segítségként magamhoz hívhattam egyet vagy megtanulva az üvöltésüket különleges képességekre tettem szert. Azt már sajnáltam, hogy meg kellett ölni nem kevés sárkányt, de sajnos abban a világban nem barátságosnak lett mind kitalálva.
Szeretem a sárkányokat, a sárkányos történeteket és a hozzájuk vagy köréjük íródott történeteket. Többségük a bátorságról, hűségről, barátságról és a veszedelmek, akadályok leküzdéséről szól, amit az életben el kell sajátítani és le kell küzdeni, máskülönben nem tudsz előre haladni. A sárkányokat mindig okkal tették történeteikbe. Tanítottak, félelembe taszítottak, védelmeztek vagy harcolni kellett ellenük. A sárkány ősidők óta az ember életét képezi és nem csak történetekben és fikcióként. Megtalálgató az égen sárkány csillagképként, Kínai évben és a szerencsések a sárkány évében születhetnek. Spirituális és mitológia jelentősége van, szimbólumként és jellemvonások képviseleteként is sokszor alkalmatos állat. Ami természetesen kitalált és nagy valószínűséggel sose létezett ilyen, de ettől függetlenül hiszek benne. Míg sokan az unikornis trendben úsznak és hiszik, hogy létezett vagy létezhet ez az ókorban is népszerű, a középkorban szintúgy divatos fantázia lény, addig számomra a sárkányok nem halnak ki soha.

skyrim-dragon-.jpg

Több kultúrában jelen van, de leginkább a kínai, európai és perzsa mondavilág a leghíresebb. Természetes a magyar kultúrában is megtalálható, bár eredetiek többféle lény keletkezett a legendákban, ma már közös névvel sárkány szóval illetjük őket. Általában a kínaiaknál a sárkány a szerencsét, bőséget és jóságot jelentette és jelenti, addig az európai és perzsa történetekben gonosz, hatalmas pusztító lényként jelenik meg, amit le kell győzni. Általánosítható, hogy tűzet okádva és repülve a levegő és a tűz ura egyszerre. Küllemében általában pikkhelyes hüllőkre, repülni tudó óriás állatokra emlékeztető testrészeket kapnak, ami változhat. Testük méretei viszont egyöntetűen mindig hatalmas és bármit is képes szájából kiengedni, az biztosan halálos. Illetve két okból szokott a történetben megjelenni. Meg akarja enni az embert vagy barátjává válik. Néha a sárkányok gonoszok, de akad 1-2 akik kivételesen elfogadják, hogy egy ember üljön a hátukra. Mindemellett úgy tartják, hogy annak idején az először feltárt dinoszauruszok maradványaira találták ki ezeket a lényeket, mert az akkori tudás nem adott más magyarázatot. Igazság szerint lehet benne igazság, hiszen elég sok külső tulajdonságban hasonlít pár kihalt dinoszaurusz jellemzőire. Mintha összeötvözték volna a legtöbb ősi állatot és megkaptuk a ma is ismeretes, híres fantasy lényt. Amit érdekesnek találok az az, hogy míg az európai és nyugati sárkány teste túlnőtt krokodilra emlékeztet, addig a kínai sárkányok teste igen hosszú és hullámzó, akik inkább siklanak az égen, sem mint repülnek. Inkább kígyó testet kaptak.

dragonheart_draco_3_by_giuseppedirosso-dba7zbp.jpg

A Skyrim mellett a World of Warcraft-al is azért kezdtem el annak idején játszani, mert a panda karakterek megjelenése mellett megtudtam, hogy lehet sárkányaink, akiken lehet repülni. Ez a két indok elég volt ahhoz, hogy egy időre magába szippantson. Emellett olyan filmeket szeretek, amiket képes vagyok sokadjára is megnézni. Szerencsére társaságom is akad hozzá egy olyan személy képében, aki szintén szereti a sárkányokat, csupán ő nem gyűjti őket tárgyakban (én igen, ügyebár). Például a Sárkányszív vagy Így nevelt a sárkányod 1-2. Mindkét filmet rongyosra tudom nézni annyira, szeretem. Jó a történetük, tanulságos és a karakterek a sárkányokkal együtt egyaránt könnyen megkedvelhetőek. Izgalmasak, akad bőségesen kaland és komplikáció, amit meg kell oldani és természetesen a sárkánynak össze kell fognia az emberrel. Mindkét film olyan, hogy bátra ajánlanám bárkinek, hogy nézze meg. Zseniális alkotások! Fogatlan és Dreco (ha jól írom, mert a Sárkányszívben a csillagképről kapja a nevét), két kedvenc sárkányom. Ezek mellett ismertebb lehet a Végtelen történet kutyafejű sárkánya, aki megvallom, gyermekkorom nagy kedvence a filmmel együtt. Sajnos a történetet még nem olvastam (tervbe van véve), de az a film egy örök kultikus darab lesz számomra. A hobbit sárkánya jobban ragaszkodik az általunk megismert mesebeli sárkányokhoz és ott nagyon tetszett, hogy ennyire szereti az aranyat. Olyan édes, kár érte, hogy simán megeszi azt, aki bemegy a kincseiért. :D
World of Warcraft legkeményebb és legjobban kedvelt sárkánya általam: Death Wing. Ez gondolom nem nagy meglepetés. Amikor tört szerveren játszhattam a kiegészítővel (mert erről lemaradtam), nagyon örültem neki, mivel ez a kiegészítő lett az egyik kedvencem és igen, pontosan azért, mert egy hatalmas nagy erejű sárkány, aki világrészeket tesz porrá. S hát, egyszer épp akkor repült azon a területen át ahol fejlődtem és eggyé tett a földdel, épp hogy feltekintettem az égre máris megölt. :D Imádtam, hogy ezt sose tudhatta az ember előre. A másik kedvencem a csontváz sárkányok voltak, bár azok a Death Knight-ok kiváltsága volt és csak ezért nem szereztem be olyan karaktert. Illetve jómagam az eredetin egy vagy két sárkány után, amik kicsit ritkábban estek azt mondtam, elegek ezek. Nem kell az összes, bár ma már lehet, másként lennék. – Inkább az zavarna, hogy túl sok időt vesz el a játék feleslegesen. Skyrim meg…. nem kell bemutatni. Sok lehetőséget ad, ami sárkánnyal kapcsolatos, szerintem kimeríti a témát ilyen téren is. Ez nagyon tetszett és tetszik benne.
Még középiskolásként láttam az Eragon című filmet. Sajnos egyáltalán nem tetszett, de szeretném elolvadni. Remélhetőleg a könyv nem olyan unalmas, sablonos és a sárkány nem egy selyemhernyó, mint a filmben. Az a része nagyon tetszett, hogy a fiú vigyázott a sárkány tojásra, de a történet többi része se nem volt izgalmas, se nem jó. A sárkány animációja egyenesen pocsék lett. Esküszöm A Dream Works jobb sárkányokat animált meg, mint abban a filmben. Filmtémát lezárva, sajnos sokat még be kell pótolnom, amiket nem láttam, de szeretném majd. Mint például D-War sárkány háború vagy Elliot a sárkány (utóbbi 2017es film).

maxresdefault.jpg

Könyvekben még több a pótolni való, mert szégyenszemre az Eragon mellett nem vettem kezembe más fantasy kötetet, ami sárkányokkal foglalkozott volna. Pedig érdekel, csupán a horror, mint műfaj, jobban. Ha tudsz vagy ismersz olyan fantasy könyvet, ami tetszett és vannak benne sárkányok vagy épp eme lény körül forog és ez a központi témája, szívesen fogadok könyv címeket kommentben! Ha lehet íróval együtt, és ha sorozat kötet, akkor azt is, kérlek, jelezd! Előre is köszönöm!

A sárkány vagy sárkányok, mint téma számomra nem csak egy unaloműző gyűjtögető hobbi, hanem jelentésük van. A sárkányok az én szememben a bátorságot, hatalmat, lehetetlen legyőzését jelenti. Olyan lények ők, akik ha egyszer hűséget fogadnak csak a halál írhatja felül, ahogy az ígéretüket is. Becsületesek emellett vérszomjasak és igenis ragadozók, ami ijesztő lehet, bár végülis olyanok, mint a kutyáink. Őket is szeretjük annak ellenére, hogy húst esznek és ragadozó állat. A sárkányok remek motívumai lehetnek az embereknek, hiszen a történetekben általában ők a lánc csúcsai és egyedül ők jelentik a végső veszélyt. Az ember épp úgy a táplálék lánc csúcsán van, mint ők és néha az ember vérszomjasabb, ijesztőbb ragadozó, mint bármelyik sárkány, akit megformáltak. Egy sárkánnyal folytatott harc jelentheti szimbolikusan a gonosz embertársunkkal folytatott harcot vagy épp a bennünk lakozó gonosz legyőzését.
Egyszer szeretnék én is sárkányokról szóló történettel gazdagítani a világot, ahol igyekezni fogok megformálni azt a misztikus lényt, amit számomra jelent és úgy helyezni a történetbe, hogy az megfelelő legyen. Mert bár a horror műfajban szeretnék jeleskedni, nem mondtam le arról se, hogy idővel a fantasy, pontosabban Dark Fantasy műfajban is próbálkozzak. Érdekelnek ezek az írások is és ideje lenne pár remek könyvet forgatni kezeim között ahhoz, hogy lássam és megtapasztalhassam milyen. A sárkány témájú kötetek mellett, ha ismersz olyan dark fantasy könyvet, ami tetszett és érdemes lehet elolvasni, kérlek azt is jelezd vagy írd meg kommentben!
Előre is nagyon köszönöm, ahogy azt is, ha elolvastad az írásomat. Alább pár képet találhatsz a jelenlegi gyűjteményemről. Nem sok, de valahol el kell kezdeni. (:

Sárkányos Holmijaimról képek (remélem idővel bővülhetnek)

dsc06745.JPG

Nagy büszkeségem. Egy számomra fontos embertől kaptam és bár csupán homokóra dísz, mint dekoráció az egyik nagy kedvencem. 

dsc06763.JPG

Nemrég kapott, talán egy éves kulcstartó. Nem volt drága és sajnos a festéke is már kopni kezdett egy két helyen, de ettől még tetszik. Nem látszik, de a keresztet hátulról egy sárkány öleli át. Fenn a feje, lenn a farka látható . Alatta meg a kitűzőim egy része (igen, régóta kedvenc bandáim, előadóim). 

dsc06767.JPG

Azt ahogy oly sokszor láthattátok már, kedvenc pulóverem témája a sárkányharc. Ez az eleje és hátul egy halott lovag tartja a kardot. 

dsc06769.JPG

Rockpincéből származik a Spiral terméke ami brit eredetű. Minőségben én egyelőre nem találtam benne kivetni valót és szeretnék még ilyen Spiral terméket venni. Fantáziadús mintáik vannak, sokféle témával és nekem eddig minden termékem jó volt (kamaszként egy koponyás pulóverem volt). 

Egyelőre ez a gyűjteményem. Könyvekben, holmikban, filmekben egyaránt szeretném bővíteni ezt, ahogy sok más téren. Köszönöm ha elolvastad! 
Cathreen Misery 

Szólj hozzá!
2018. április 29. 14:03 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Rossz szokások elhagyása

Avagy amikről érdemes leszokni a test és külső megváltoztatása, egészségesebb életért cserébe.

7afff222467e2ab3581becd604d79189.jpgEl kell ismernem, hogy akadnak és akadtak olyan minden napos szokások, rutinok, amiket idővel el kellett hagynom felismervén a tényt, miszerint hátráltat és egészségtelenek, hiába eltanult és átlagos dolgok. Sajnos sokan csinálják, többeknek teljesen természetesek és átlagos napok alapjai, pedig akadnak a kényelmet elősegítő szokások, amikről igenis érdemes lemondani, máskülönben hasztalan minden próbálkozás!
Eltanulhattuk őket szüleinktől, kik eltanulták az ő szüleiktől. Emellett láthattuk, ahogy kortársaink, idősebb vagy akár fiatalabb generációknak is egyaránt természetes dolgok ezek a környezetünkben (iskolában aztán a munkahelyen, baráti csoportokban, rokoni társaságokban) s mivel alap, szinte bárkinek elfogadottak, nem változtatunk rajtuk. Eszünkbe se jut, hogy nem kellene így csinálni vagy másként kellene, esetleg le kell szokni róla, el kell hagyni, mert romboló és ártalmas bármennyire is kényelmes és/vagy kikapcsol. Mikor kutakodtam az interneten és igyekeztem megbízható helyekről tudást szerezni az egészségesebb és tudatosabb életmódról, bizony szembesülnöm kellett vele, ahogy saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy akadnak viselkedések, amik eddig a minden napjaimat képezték, de le kellett mondanom róluk. Nagyrészt közrejátszottak az akkori helyzetemhez és mióta elhagytam őket, megváltoztattam vagy másként csinálom, a hatás sem maradt el. S bár nem mindenről írtak a tapasztaltak azért a nagyja, amit felsorolok, és amikről többé – kevésbé lemondtam vagy másként teszem, mások által is tanácsolt elhanyagolandó dolgok.
Mivel jobb példa híján a saját tapasztalataimat tudom megírni, szeretném ezt most is így csinálni. Elmesélem miket hagytam el, mivel lett jobb s szerintem neked, mint olvasó, szintén mit lehet érdemes másként tenni. Természetesen a döntés és a változtatni kívánt szokások erősen függnek a környezettől, társadalmi berendezkedésektől, anyagi háttér, munkahely, lakóhelytől. Emiatt előfordulhat, hogy nem vagyok pontos vagy elég. Ilyenkor érdemes elgondolkodni a saját életünkön és elmorfondírozni azon, hogy vajon mik jelentik a hátráltatást. Ehhez szeretnék alap kiindulási távpontot, motivációt és ötletet adni. Valahol el kell kezdeni.

Rossz szokások –
amik már nem képezik az életemet, vagy kevésbé illetve amiért jobb most, sem mint annak idején.

dfdecf896b019b7e0fae7f0626a45dd8.jpg- Négy vagy több kerekűvel menni mindenhova. Amennyire lehet érdemes hanyagolni az autóval, busszal való utazást főleg akkor, ha csak a szomszéd kis boltba akarunk menni tejért. Tény, hogy manapság sok ember és sok család megengedheti magának az autóval való jövést menést szó szerint mindenhova, ha csak két lépést akarsz arrébb menni, akkor is, pedig érdemes elhagyni és csak akkor igénybe venni a közlekedést segítő járműveket, ha komolyan nagy távról van szó. Jelen esetben a saját példám: lassan két éve Pécsett ahol sokat tartózkodom, mindenhova igyekszem két lábammal eljutni. Csak akkor veszek igénybe helyi buszjáratot, ha a séta túl haladja a fél órát oda és sietnem kell. Amúgy igyekszem mindenhova elsétálni és ritkán buszozni. Természetesen nagyon kényelmes gépjárművel utazni, hiszen kényelmes és időt is spórolhatunk vele. De amellett, hogy a kevesebb autó használattal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, egészségünknek is jót tesz. Ha nem tonnányi bevásárolni valód van, ha nincs a másik városban a munkahelyed, ha nem elhagyni készülsz a várost, igenis próbáld meg minimalizálni az autó vagy busz igénybe vételét! Mára már nekem természetessé vált a két lábon való közlekedés, amit legjobban a zene hallgatás ösztönöz. Szeretek zenét hallgatni, és ha egyedül akarok eljutni A pontból a B-be, akkor olyat és úgy hallgatok, miként kedvem kívánja és ez hamar megszerettette velem a sétálást. Mert addig csak a zenének vagyok és a gondolataimnak.

- Folyadékbevitel nagyon fontos, de nem mindegy, mivel! – Érdemes a tudatos táplálkozást a legalapvetőbb dologgal kezdeni. Ez pedig nem más, mint a víz, avagy üdítő tudatos szelektálása. Kezdésnek igenis el kell hagyni mindent, ami nem ásványvíz. Illetve ami nem kávé. Mert a kávé az isteni kivételt képez. :D Ízesített, cukros, szörpös vagy 100%os gyümölcslének írt és tömény cukorral rendelkező italokat el kell hagyni! Ahogy a Colát, Pepsit és társait! Igen, még a Nestea üdítőket is mindent, ami ízesített, színes és nem ásványvíz! Hihetetlenül sok felesleges cukor kerül a szervezetbe szinte észrevétlenül és melegebb időszakban tripla akkora mennyiségben, hiszen az ember jobban megszomjazik. A cukor ezt ráadásul megnöveli, és még jobban szomjazunk. Így is épp elég finom feldolgozott cukrot juttatunk a szervezetbe feleslegesen, nem kell ezt megnövelni még az üdítőkkel is! Illetve vigyázni kell az ízesített tejekkel, joghurtokkal és kefirekkel. Ők nem csak zsírtartalomban, de cukorban is gazdagok – hiszen honnan lenne édes íze?
Természetesen az eltelt két év alatt sajnos nem tudtam teljesen kiiktatni ezeket az életemből. De legutoljára ilyesmit Januárban ittam utoljára. Azóta nem. És igyekszem tartani ehhez magam. Kávénál és teánál arra érdemes figyelni, hogy ha nem tudjuk édesítés nélkül meginni, akkor mézzel vagy édesítő szerrel igyuk. Illetve a koffein tartalom miatt mértékkel, mert nem érdemes a szívünket megterhelni feleslegesen!

532b5c4d004b194de97b778da4bf3240.jpg- Túlzott zabálás feleslegesen – habzsolás, túlevésről való leszokás az egyik legnehezebb feladat. Sajnos én már óvodásként olyan gyerek voltam, aki rendszeresen repetázott ebédnél és vacsoránál. Amikor nem (egy ilyen alkalomra emlékszem) akkor az óvó nénik azt hitték beteg vagyok. Aztán olyan emlékem van, hogy általános iskola alsó tagozatosaként képes voltam két hatalmas tányérnyi túros tésztát megenni (az a tipikusan fehér lisztből készült tésztafélével, hiszen akkoriban hírből se ismertem a durum tésztát), felnőtteket megszégyenítő mennyiséget elfogyasztani. Aztán, ahogy néha emlegetem, serdülőként két évig kínzott az anorexia és a drasztikus, durva ételmegvonás, amit az éhség, ha képes volt felülkerekedni a tudatomon, zabálásra késztetett. Szégyenletes látvány lehettem, ahogy a hűtőből két kézzel tömöm magam, aztán amikor képes voltam megálljt parancsolni, felmentem a szobámba aztán sírtam, mert bűntudatom volt, hogy nem tudtam nemet mondani az evésnek – pedig ki tudja, mennyi ideje nem ettem. Egy napja, kettő? Esetleg egy hét? Egyszer, egy egész héten át sikerült. Ez az emlék azért maradt meg, mert meglepett, hogy senki nem vette észre.
Mindegy is. Aztán ismét elkezdtem enni, de megint túlzásba esve és gyorsan. Mióta az eszemet tudom, gyorsan eszek. Alig rágom meg és máris nyelek, pillanatok alatt elfogyasztok bármit. Akkor tudok csak lassan enni, ha étteremben vagyok vagy új emberek között. Olyankor azzal küzdök, hogy ne zavarjon, ha néznek, mert utálom, ha evés közben bambulnak. Amit idáig sikerült elérnem az elmúlt két év alatt az az, hogy a tányér méretét nem lépem túl felfelé vagyis, nem rakom púposra. Sőt a tányér méretén is elkezdtem csökkenteni, vagy ha nem megy, mert koszos a kisebbik akkor, amit az agyam elképzel, hogy mennyit tudnék megenni, annak a felét teszem csak ki. S még így is két kanállal több, mint egy átlagos emberi adag. Bár, az is biztos, hogy ma már nem tudnék megenni egy középkategóriás étterem egy embernyi adagját, de ennek örülök! Mert régebben még éhes maradtam, hiába volt hatalmas az adag. De a gyors evés megmaradt. Nehéz nagyon, hogy megszokottá tegyem a lassú evést. Emiatt másként próbálkozom. Illetve nem mindegy, hogy mit eszel meg! A zöldség sokat tud segíteni abban, hogy ne tömjem meg magam feleslegesen, mert ha eltelít és azt az időt megvárom (igen, hiába vagyok, éhes egy ebéd után megvárom, míg az agyam jelzést kap a gyomromról, hogy elég e vagy sem. Ez kb fél óra minimum), akkor nem kell több étel. Később eszek uzsonnát, de nem elefánt adagot.
Szerintem sok embernek amúgy sincs rendesen megtanítva, hogy mennyit érdemes ennie, meddig érdemes hallgatnia arra, hogy mit kíván a szeme és a tányér méreteihez mennyire kell alkalmazkodni. Például ha széltében már nem fér el több, akkor nem építkezünk felfelé! A mai élelmiszerek mellett az ember természetes és egészséges étel kívánatossága elfajult és elkorcsosult. Torzkép él a többség fejében, ha éhes lesz. Ehhez sok minden hozzá tesz persze, de tudunk ellene tenni! Ehhez kell tudatosnak lenni!

- S akkor ide köthetően következzen a tudatos vásárlás! – Nem kell mindent megvenni, amit a szem meglátva az agy arra gondol „jaj de szép csomagolása van, vegyük meg! O, ez finom volt legutóbb, vegyük meg! Jaj, akciós, akkor biztos megéri, vegyük meg!” Persze mire a kasszához jutunk dupla vagy tripla annyi felesleges holmit vásárolunk, mint amivel eredetileg bementünk a boltba. Nincs mese, küzdeni kell a kereskedelem strucc politikája ellen. Az ellen, hogy ránk akarnak tukmálni bármit, csak vásárolj, vásárolj, vásárolj, költsd a pénzed és hagyd ott! Nem! Ebből elég! Egyrészt spórolsz a pénzeden másrészt, ha tudatos vagy az egészséged is viszonozza majd odafigyelésed és gondolkodásod. Nem attól lesz a tested hálás, ha egy tábla csokival „megleped” magad, hanem ha egy tál friss zöldséggel vagy a csokoládé árából pár szem paprika és egy uborka megvételével az aznapi nasid egy zöldség tál lesz. A tested akkor lesz hálás, ha ezeket adod meg neki. Amire valójában szüksége van! Ne a lelkedet etesd, hanem a tested, ami abból dolgozik, olyan üzemanyagból, amit te adsz neki! A lelki gondoknak nem szabad hagyni, ahogy a külső nyomásnak sem, hogy a vásárlás alatt ostobaságot csinálj s olyat fogyassz, amit nem is lenne jó!
Eleinte nagyon nehezen mentem el a csokoládé és rágcsáló részleg mellett, ahogy a pudingok vagy fagylaltok mellett is, így nyáron. De ma már tudatosan nem nézek oda, nem létező részlegként gondolok rá és elmegyek mellette. Minél gyorsabban. Kész listával a kezemben megyek be a boltba és erőt veszek magamon, hogy attól ne térjek el. Eleinte rettentően nehéz, mert minden sokkal finomabb lesz már csak attól, hogy ránéz az ember. De idővel ez lesz a megszokott és felváltja a tudatos vásárlás az ostoba, hasztalan vásárlást. Az egyik szokás eltűnik és helyébe lép a másik. Akkor már egyszerűbb és a kísértés hangja is sokkal csendesebben duruzsol, majd a füledben mikor belépsz a bolt ajtaján.

7914613c40d9118fa76d03dcf0fd402d.jpg- Alkalmazkodás a többi ember evési szokásához. -  Ne tedd! Felejts el azt a rossz szokást, hogy te is azt eszel, amit mások még akkor is, ha ünnepnap van, vagy a munkahelyeden 10-ből kilenc ember Mekit eszik! A víz mellett, amit sürgősen el kell hagyni, le kell mondani róla, el kell felejteni, az a gyors kaják létezése és fogyasztása! Se Meki, se burger, se Kfc, se más társ! Gyros tál is esetleg, de azt sem állandóan! Ha nincs nálad étel a munkahelyeden, iskolában, aznap bármit is csinálsz, bármennyire is gyötör az éhség, ne vedd meg az első eléd kerülő gyors étterem ételét még akkor se, ha a hirdető plakát ott fenn annyira nagyon finomnak ígéri a hamburgert! Vagy akármi mást. Oké eleinte én is ettem, hiába tudtam, hogy nem szabad. Havonta aztán két, három havonta, ma már fél éve nem ettem. És tudjátok mit? Sokkal jobb így! Ma, két év után eljutottam oda, hogy egyáltalán nem vágyok rá és nem is akarok olyan szemetet enni. Amellett, hogy éhes leszek utána, jó érzés így kitűnni a tömegből. A lány, aki nem eszik Mekit, juuuj (oké ezt viccnek szántam, de egy kicsi énem szeret akárhogy, akármiből kitűnni. A kis lázadó xD). Tudjátok, borzalmaz látni mennyien esznek ilyesmiket, mikor ott a szomszédos helyen a saláta (az öntetével mondjuk tudnék vitába szállni) vagy a pékség teljes kiőrlésű lisztes zsömléje ami zöldséggel és mozzarellával vagy mással van megtömve. Ezeket érdemesebb előnyben részesíteni. Természetesen a legjobb, ha otthon készített ételeket viszünk magunkkal, de néha vagy alkalom adtán, vagyis ritkán, vehetünk kész ételeket. Ott viszont fontos, hogy tudd, mit eszel! Miből van, mi az összetétele! Én dolgoztam gyors étteremben. Nem sokat, de épp elég volt látni a színpad mögötti dolgokat. Semmi brutális nem volt, nem kell ilyesmire gondolni. Egyszerűen csak meglepett, hogy minden fagyasztva jött készen, ott csak összerakták és elgondolkoztatott: mégis hol tették késszé? Tömeggyártást tekintve biztos kispóroltak mindent, amit csak lehetett. Mi lehet benne, ha még én se tudom? Az egész mű volt. Ennyi erővel műanyag figurákat is ehetnének az emberek.
Ünnepek alatt szokásos ételek fogyasztása. Mert a hagyomány fontos és az összes családnak megvan a maga receptlistája, hogy mit fog készíteni az adott alkalomra. Karácsony, születésnap, névnap, húsvét, szilveszter és isten tudja még hány ünnep, amikor a főzés és sütési rutinok azért hátráltatóak, mert régimódiak és tudatlan módon készülnek. Olyan elven, mely eltanult és tovább vitt hagyományon alapszik, mint a szájról szájra terjedő okosságok és tudományos tények. Amiket csak a legenda alapoz meg, de nincs rá bizonyíték. Nem kötelező az őseink evési szokásait előtérbe helyezni sőt, mégis miért lenne kötelező azt enni, amit szüleink vagy nagyszüleink ettek ezeken az ünnepeken? Egyáltalán nem az! Érdemes lehet észhez téríteni a rokonságot, vagy ha az nem megy, elfogadtatni velük, hogy márpedig te másként eszel. Ha ez se megy, akkor az nem szeretet és a rokonság nem több, mint közös genetika. Érdemes küzdeni azért, hogy ne csak az átlag napokon, hanem MINDEN NAPON, függetlenül attól milyen dátumot írunk, azt ehessük, ami egészséges, és ami valójában hasznosabb. Felcserélni a fehér lisztet teljes kiőrlésűvel vagy durum liszttel, a cukrot visszavenni és édesítő szert vagy mézet használni helyette, a tésztákból durum tésztát készíteni köretnek, ahogy a krumplit sem árt visszafogni és inkább rizst, zöldség köretet használni. A lista sokáig sorolható. Idővel az új megszokás miatt lassan, de biztosan megváltozik a konyha alap készlete. Szerencsére az én környezetem alkalmazódó és belátták, hogy ezek hasznos dolgok és tényleg jók, jobbak, egészségesebbek. Mára egész jól felcserélődött a konyha és kamra raktárainak tartalma és egészségügyileg előnyösebb táplálék alapanyagokkal van tele. Persze akadnak még olyanok, amikről még nem tudtak lemondani, de nem is akarok erőszakos lenni. Rám nem erőltetik, így én jó ideje mellőzhetem őket, sikeresen. Sőt elkezdtem lebeszélni az összes ismerőst, hogy ünnepekre ne vegyenek csokoládét! Nem kell! Húsvétra is gyümölcskosarat kaptam, mert nekem ne hozzon a nyuszi csokoládét. – Szomorú is látni, hogy a gyerekeknek már ezekkel az ünnepekkel meg van alapozva a csokoládé függőségük. Mikulás, Nyuszi, születésnap, mind a tömény csokoládé és cukor fogyasztásról szól, sajnos.

- Nemzetünk ételeihez ragaszkodni, avagy magyarként tradicionális ételeket fogyasztani sokat, sokszor, nagy adagban. Úgy vélem valamiért a magyar ételek bővelkednek zsírban, olajban és fehér kenyérben, bár a gulyáslevest nagyon szeretem, ezen kívül más magyar ételt nem igazán. Szerintem bátran ki lehet próbálni akár aktívan más nemzetek ételeit, ettől még nem leszünk kevesebbek vagy „nem eléggé magyar”. Bár egy embert úgy határoz meg az evési szokása, hogy ügyel e az egészségére és nem azt, milyen nemzetiségű. Igazság szerint a legjobb, ha mindenkinek saját étkezési szokása van, amit nem befolyásol semmi csak az, hogy mit szeretne tudatosan megenni. S ennek nem szabad jelentenie többet annál, mint hogy fontos önmagának az a test, amiben leéli az egész életét. Ennyi, nem több. Ha nagyon ragaszkodó valaki, akkor megpróbálhatja kicsit módosítani a megszokott ételeket (vagy drasztikusan, attól függ) és jobbá tenni az ősi recepteket, amiket nagy és déd szüleink hagytak ránk.

34290d06af685889dbbaffbf0ddba2a3.jpg- Emberi befolyásoló tényezők, avagy az aktuális közösség, barátok, család, rokonság, munkatársak, iskolatársak befolyása (ne adj isten idegeneké) abban, hogy mit és hogyan egyél. - Biztos több olvasóval előfordult már, hogy kínosan érezte magát, mert másként eszik, mint az átlag és emiatt megszólta a nagymama vagy saját szülője, barátja, ne adj isten idegen. Miért nem eszel rendesen, meg miért nem eszel ezt, azt. Legjobban talán a vegetáriánusok tudják elmesélni mennyire kellemetlen helyzeteket teremthet az, hogy más képtelen volt elfogadni és felfogni életmódját és választott evési szokását, döntését. Jobb, ha felkészültök rá, hogy ha belevágtok és komolyan is csináljátok, bőségesen akadnak majd akadályoztatok. Olyanok, akik beszólnak, gúnyolnak vagy szidnak, és rossz dologként állítják be azt, hogy „válogatós” vagy meg „nem eszel meg mindent”. Ilyenkor sem szabad megtörni és hagyni, hogy a nyomás gyakorlással megváltoztassanak! Ők mutatják meg a szegénységi bizonyosságot arról, hogy képtelenek felfogni a döntésed és tetted miértjét. Érdekes, aki képes felfogni ésszel és logikával, nemes egyszerű valós tényekkel az igazat, azokra hatással van az életmódváltás. Én is hatással vagyok azokra, akik szintén racionálisan képesek gondolkodni és van eszük, amivel megértik a biológia és kémia alapját, ahogyan működünk. De azok, akik nem látnak tovább a saját sötétségükön és ló szemkötőjükön, őket akkor se válthatom meg, ha agyon verem, se. Maximum jobban érzem magam pár percig tőle. Olyankor tovább kell menni és küzdeni. Később, 2-5-10 év múlva ők fognak rácsodálkozni a legjobban, hogy miért nem vagy ugyan olyan és miért vagy fittebb, szebb és egészségesebb. Akkor az orruk alá dörgölheted: mert nem hallgattam az ostobaságotokra!
Családi összejöveteleken, munkahelyi vacsorákon, kirándulásnál, bármilyen életkörülménybe csöppensz is, tartsd magad az eszméidhez, elveidhez és akaratodhoz! Ne legyél gyenge és ne hajts fejet mások akarata előtt csak azért, mert azt mondta. – Ez is egy rossz szokás, amit gyerekként belénk neveltek igen erősen, és amitől sürgősen meg kell szabadulni!

- Baráti társaságokban vagy más alkalommal, ha előkerül a chips, rágcsálni való, sütemény meg cola, te ne egyél és igyál ezekből! Ne mond azt magadnak, hogy ha a másik ehet, akkor te is, meg úgyis néha vannak ilyen összejövetelek. Ebbe a csapdába én is bele estem párszor. Nem szabad! Ha kell, vigyél magadnak diétás rágcsálni valót vagy gyümölcsöt. Én olyankor gyümölcssalátát eszek.

8e61207066652dcc4476b10d26947be0.jpg- Nyaralás, szabadság, kimerültség, időhiány, energia hiány, akarathiány – kifogás gyártás abba hagyása! Valójában nincs olyan, ami akadályozna úgy, hogy te azt nem akarod, és direkt nem teszi lehetősé, hogy alkalmad legyen odafigyelten enni és sportolni. Mert mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen és ez tény. Persze keserves úton mentem végig mire erre rájöttem, mert a kifogások elhitetése önmagammal egyszerűbb volt, sem mint haragudni magamra, hogy egyszerűen lusta voltam és engedtem a gyengeségemnek. Nincs időhiány, nincs energia hiány! Persze egy nap 24 órából áll, ami rengeteg idő, még sincs kihasználva rendesen. Még nyaralás vagy más szabadság alatt sem szabad szüneteltetni! Ez egy életmód, nem ideiglenes szórakoztató hobbi.

- Komoly, romboló függőséget okozó szerek elhagyása. Alkohol, cigaretta, drogok, csokoládé, avagy cukorról való teljes lemondás. - A legnehezebb és egyben legkegyetlenebb dolgokat hagytam a végére, mivel pontosan jól tudom, mennyire lehetetlent kérek, írok le nektek. Pedig tényleg el kell hagyni ezeket végleg ahhoz, hogy ne ártsanak és károsítsanak tovább. Persze nem vagyok szent, ittam már én is alkoholt nem is egyszer és akadt, ritkán akad még most is szenvedélyem. De harcolok ellene, küzdök és igyekszem minél tovább kihúzni a mentes időszakot. Például November óta nem ittam alkoholt és erre nagyon büszke vagyok. Vagy nem ettem egyetlen egy szem csokoládét, sütit, rágcsálni valót, nasit, csokis péksüteményt az elmúlt két hétben. Nem hangzik hosszúnak, tudom. De nekem igenis sok. Következő cél, egy egész nyarat végig kibírni ezek nélkül. Ha mellé a Tavasz is menni fog, akkor istenkirály vagyok. :D (Fagyizni is csak cukormenteset fogok, ahogy nemrég azt tettem már.)

dsc06737.JPGAkadnak bőven rossz szokásaink és valójában nem helyes, mégis jónak gondolt átlagos rutinok, amiktől azért sem egyszerű megszabadulni, mert a szokás nagyúr, nagy hatalma van. Kényelmes a már ismert úton járni, hiszen gondolkodni sem kell mi lesz a következő lépésnél. Ezért is nehéz az életmódváltás, mert egy teljesen ellentétes életbe csöppenve már csecsemőkorunktól kezdve olyanra voltunk nevelve, ami gyakorta totálisan ellent mond az egészséges és tudatos életet művelő emberek tanácsainak, ötleteinek és taníttatásaiknak. Pedig be kell látni, ha ép ésszel végig gondolja az ember, hogy igazuk van és bármennyire is fáj, rossz elméletekkel és szokásokkal halmoztak el minket és igen, rosszul neveltek bizonyos dolgokban. A szerencse, hogy nem késő ezen változtatni. Testünk eddig küzdött, utána is fog. A kérdés az, meddig akarjuk húzni a változást és az egészségesebb, fittebb test felépítését mely komoly segítséget jelent majd a hosszabb élethez. Bár legyen, ne akarjunk hosszabb életet! Én nem akartam, amikor elkezdtem. De más testet igen és egyszerűen jobban akartam érezni magam a bőrömben. Ennyire egyszerű vágyaim voltak és vannak még mindig.
Tudjátok mit? Sikerült!
Ma már imádok a testemben lenni. De ehhez több, mint két év harc, küzdelem, önmagam és másokkal való csatákat kellett vívnom. Sírtam, szenvedtem, nevettem vagy végkimerüléstől össze estem, vagy csalódottan beláttam, hogy nem vagyok többre képes. Máskor ámulatba ejtett, hogy mennyi erőm volt és gondolkoztam, honnan? Egyre több energia szabadul fel és eddig nem is tudtam, hogy lehet ennyi egy emberben!
Egy szó, mint száz, a lusta, kényelmes, káros függőségektől dús élet nem vezet semmi jóhoz. Ideiglenesen boldog lehetsz, de tartósan sose.
(A képen a mai edzés után vagyok látható az új nadrágomban és egy másnak feleslegessé vált pólóban.)

Remélem, egy nap kijelenthetem, hogy sikeresen megszabadultam minden függőségtől, kivéve a sporttól. Ha ez meglesz, kiemelkedő mérföldkőként fogom elkönyvelni. De addig is, harcolok érte. Minden nap, amikor felkelek, egy új csata kezdetét jelenti, ahol ismét megpróbálhatom. Aztán ismét majd ismét.
Cathreen M.

Szólj hozzá!
2018. április 26. 08:21 - Cathreen Misery

Égess El - Rögtönzött írás a Naphoz.

1412800202291.jpg

Égess El! 

Bomlassz hamuvá drága nyári napfény. Tégy semmivé, tüntesd el testemet, égesd el lelkemet. Tűz csapjon fel bőrömön s perzselje fel szőrömet, sejtemet. Lobbanjon lángra hajam majd testem és csontig színezzen át feketére. Tegyél foszladozó széndarabbá, élettelen sötét bábbá. Kérlek Nyár, csak gyorsan tedd, siess, ne gondolkozz soká!
Hatoljon át ibolyád láthatatlan rétegei pigmentjeimen és késztesse őket védekező barnává vagy pirítsd meg jól és érd el a vörös ezernyi árnyalatát. Ne csak adj fényt a látáshoz, vedd el azt vakítóan fehér gömböddel. Oly távol mégis oly közel éltetsz és megölsz, hisz kiszárad, elpárolog, elolvad, megolvad mindaz, mire rá tekintesz. Okozott hőséged nem ismer határokat, nem ismer kegyelmet és nem ismer együtt érzést. Még az utolsó ziháló aprócska állatot se kíméled, és földterületeket teszel lakhatatlan síksággá, pokolian sivár és kietlen pusztasággá. Nem marad meg sokáig, ki megtapasztalja haragod valódi mérsékletét. Nem létezik az, ki nem menekül az árnyak világába előled.

Én mégsem félek. Pusztán csak azt akarom, égess el. Hamar, gyorsan, sietősen, mielőtt meggondolom magam. Kifekszem, kezeimet szét teszem, szemeimet lehunyom és várok. Látod? Könnyen porrá zúzhatsz, eggyé tehetsz a mellettem fekvő szikladarabbá. Vagy tégy morzsává. Mardossák vörös és sárga lángok apró kék szemekkel kezemet, lábamat és ruhámat. Párologtasd el a vizet testemből, hadd legyek emberi mazsola. Csupán annyit kérek, hogy testem hasonlíthasson egy fáraó eleganciájához. Halálom után ne csúf, ne undor látványaként emlékezzen a még élő. S ha mégis rám találnának, akkor találjanak a Nap szeretete és haragjában elhunyt, önfeláldozó egyszerű lényt, ki nem ellenkezett az égitest akaratával. A neki rendelt végzetével. Hiszen ezt akarod nem? Megenni sugaraiddal mindazt, mi él. Felzabálni az ózon réteg alatt védekezni próbáló gyenge létezéseket. Hisz mi más okból perzselsz fel tájakat, okozol bőrrákot és hozol halált arra, ki nem csatlakozik a sötétséghez? Mi másért irtod a vízből teremtett lényeket?  

O, drága nap, csak égess el! Égess már végre el!

10250122_579022692195225_6420212891427672937_n.jpgUtószó: 
Sose szerettem a nyarat igazán. Talán gyerekként azt a részét, amikor mentünk nyaralni és lehetőségem volt a Balatonban fürödni (akkoriban még meg engedhették maguknak néha az emberek). Vártam a záporos nappalokat, amikor fürödhettem az esőben. Vártam a hideget hozó estét és hűvös hajnalokat, amikre kellemes volt felkelni kora reggel. Sose felejtem azt az élményt, amikor a Balatonban fürödve ránk szakadt az ég és felszabadultan nevetve fürödtem tovább élvezve a hűsítő vizet alattam és hideg zuhanyt felettem. Sok emberi viselkedést nem értek, de akkor nagyon meglepett a látvány, ahogy sokan kétségbe esve kimenekültek a vízből aztán beálltak egy fedett helyre csurom vizesen, hiszen a Balatonból mentek ki! A mai napig nem értem ezt a viselkedést. Vízben voltak, akkor mit árt egy kis eső? Nem mindegy milyen formában ér az éltető víz?
Sose szerettem a nyár tikkasztó időszakait. Amikor látni lehet az aszfalt távoli tájat homályosító függönyét. Szerintem sose leszek a nyár gyermeke. Mindig a tél, a hideg havasi táj leánya leszek, aki ha tehetné, biztos a bolygó valamelyik sarkához költözne közel, hogy a hó fedte tájak minden naposak legyenek az életében.

Miként élitek meg a nyarat? Szeretitek vagy sem?
Ha igen vagy nem miért?
Van nyaralás, pihenés, kiemelkedő program terv a nyárra? Ha igen mi lenne az?

– Aki szeretne, válaszolhat nekem alul kommentben vagy ott, ahol jól esik. Kíváncsi vagyok és érdekelnének a válaszok. No meg persze az is, mit gondoltok a nagyon rövid írásomról, amit a Napnak írtam.

Köszönöm, ha elolvastad és a válaszokat is! Cathreen Misery

Címkék: én
Szólj hozzá!
2018. április 19. 07:48 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Nincs lehetetlen, csupán nehéz

Avagy élő példákkal érvelt motivációs írás nekem, neked, nektek.

e723521becbb19b1655e9f71d09eb0b2.jpgMinden kezdet nehéz. Az első lépés a legnehezebb. Küzdeni visszajelzések nélkül már-már lehetetlen. Nem szabad azonnal akarni, türelmesnek kell lenni. Türelem, rózsát terem. – Sok bölcselet, szóbeszéd melyeket hallva vállat vonunk és ballagunk tovább. Nem feltétlenül fogadjuk meg a tanácsokat sőt, legtöbbször nem is értjük mire mondják emiatt légből kapott zagyvaságnak véljük mely egyik fülön be, majd a másikon ki és el sem gondolkozunk azon, vajon miért mondanak ilyenek?
S bár egyáltalán nem könnyű testváltozást elérni azt tartani vagy új célt kitűzve tovább haladni, ez bizony az élet számtalan másik területére is igaz, ahol küzdeni kell egy jobb állapotért, harcolni az álmokért és tovább menni az akadályok ellenére. Szerencsére a sportolás és az abban elért lassú, de stabil eredmények olyan jellemváltozást, személyiség fejlődést okozhatnak, melyek segítenek a kitűzött célhoz vezető útón maradni, motiváltnak lenni és segítenek más élet területeken is, mint magánélet vagy karrier. Magamon tapasztalva kijelenthetem, hogy az elmúlt két év alatt sokkal türelmesebb lettem magam felé (mások épp úgy képesek idegesíteni, mint eddig), kitartóbb lettem és bátrabb, már kevésbé félek az újdonságtól vagy ismeretlentől, bár izgulni még mindig izgulok egy ilyen esemény, nap előtt. Kiegyensúlyozottabb lettem lelkileg és ez segít a stresszes helyzetekben. Mivel látom az eredményeket, tapasztalom a változásokat, egyértelművé vált számomra, hogy az eltelt két év nem volt hiába, mert minden jel arra enged következtetni biztos bizonyítékként, miszerint fejlődtem és haladtam, így képes vagyok belekezdeni másba is melyben szintén kitartok. Apránként más területen is egyre több siker élménnyel gazdagodhattam, nem csak a sport teljesítményemben, hanem más területeken szintén (rajzolás, írás, munka világa). Már egyáltalán nem kilátástalan az életem, nincsenek reménytelen napjaim vagy hitet vesztett álmatlan éjszakáim. Nem gondolok folyamatosan arra, hogy hasztalan és felesleges az életem, mert nem tartogat semmi jót, semmi izgalmasat, semmi kihívást, semmi szépet. A sport mellett megtanultam örülni az apróságoknak és néha hagyni az érzelmeknek, hogy irányítsanak. Felszabadító tud lenni, amikor nem nyomom el saját magam. A sport miatt megszerettem a kihívásokat pedig, eddig kerültem mindent, ami kicsit is nehéznek tűnt és megpróbálta megérinteni a versenyszellememet. Már kisgyerekként megutáltam mindent, ami versenynek mondható, ahol össze kellett mérnem az adott tehetségemet és tudásomat másokkal vagy szerencsén múlt a győzelem. Utáltam aztán egyenesen direkt kerültem az összes ilyet s hát, az élet alapvetően tartogat magában kihívással teli verseny helyzeteket amiket igen, kerültem. Így nem jutottam egyről a kettőre, hanem maradtam inkább az adott alacsony szinten. De az eltelt két évben legyőztem a versenyekből származó sérelmeimet, mivel nőtt az önbizalmam és a magamba vetett hitem. Így nagyobb eséllyel én nyerem meg a versenyeket sőt, az edzésekben már rendszeresen keresem a kihívásokat és elém tárt nehézségeket, hogy aztán legyőzhessem és jobb lehessek ezáltal. Például ha olyan edző videót találok, ami nem megy tökéletesen, addig gyakorlom, míg menni fog. Amint elérem azt a szintet, fizikailag és szellemileg egyaránt érezhető, tapasztalható a változás mely végbe ment a győzelem érdekében. – Ha úgy tetszik, önmagamnak tett bizonyítás és siker. Mert továbbra se szeretek másokkal versenyezni és nem szándékozok sport versenyeken indulni. Ha egyszer mégis így döntenék, annak sokkal több oka lenne, mint sem díjat nyerni célba érve.

0a1b0c6a34ffb52bfb6270fff48ad876.jpgMialatt kutakodtam az interneten, az okos motorikus keresők egyike olyan hölgyeket dobott elém, kik nem csak példaképek lehetnének, hanem már bebizonyították, hogy az általam (is) kitalált és elképzelt jövő nem lehetetlen és nem álom csupán. Úgy vélem, mint a képeik, mint az élettörténetük alapján, hogy ők is hasonló fejlődéseken és változásokon mehettek keresztül, ahol nekik is nagy szerepet játszhatott az elhatározás, döntés és kemény akarat. Szeretném ezeket a hölgyeket és férfiakat bemutatni, kik után ti is nézhettek és kutakodhattok. Szerintem nem kell kételkedni abban, hogy amit ők elértek lehetetlen vagy photoshop eredménye az egész! Hiszen az emberi test olyan változásokra képes, amiről már írtam, és amiket saját magam megtapasztaltam. Ahogy mondani szokás: a változás először agyban dől el, s azt követi a tested.
Azt természetesen nem tagadom, hogy esetleg segítő szereket vettek magukhoz, bár a kemény, kitartó edzéseknek és odafigyelt, rendszeres táplálkozásnak igenis lehet nagyon közeli eredménye. Igen, az ember örökölt DNS-e befolyásolhatja a végleges eredményt, de sosem úgy, hogy akkor az illetőnek örök életére túlsúlyos, kövér, zsírraktárakkal alaposan megtömött testtel kell rendelkeznie élete végéig. Ha mégis, az valami ritka betegség lehet, amiről egyelőre nem hallottam, mert bármennyire is lehetséges sokféle kifogás gyártása (pajzsmirigy probléma, cukorbetegség, fizikai leépülés vagy korlátozottság, anyagi háttér, akadályozó környezet – család / rokonok / barátok), ez mind csak ostoba bemagyarázás és menekülés! Igazából nincs, ami hátráltassa az embert, egyedül saját magunk jelentjük a legnagyobb akadályt! Bármilyen genetikával is rendelkezz, bármilyen környezetben is kell élned, bármilyen állapotod legyen jelenleg, megoldás mindig van, a sport és odafigyelt étkezés csak és kizárólag rajtad áll nem máson, s azok megvárnak. Elkezdhető akármikor és érdemes abba nem hagyni, soha. (: Ez félelmetesnek hangzik, de valójában remek érzés. Én már el sem tudom képzelni a minden napjaimat edzés nélkül! Szeretem, jó érzést ad és tovább fejleszt. 

Következzenek a példaképek, akikhez hasonló én is szeretnék lenni. Rövid élettörténettel, amit angol szövegből fordítok le nektek. S ha nekik sikerült, nekünk miért ne? (:

bac33e36b45950921756e6bbc1fc1f7c.jpgWendy Ida
Jelenleg 68 éves. Egy két évvel ezelőtti cikk szerint már akkor nagymamaként sokkolta a világot azzal, hogy meghazudtolja saját korát és kinézete alapján senki meg nem mondaná se a korát se azt, hogy nagymama.
Miután véget vetett egy bántalmazó kapcsolatának, s mely alatt az önbecsülése, önértékelése a béka hátsó fertálya alá esett, gondolt egyet és elment 43 évesen az edzőterembe. Elhatározta magát, hogy erősebbé válik és jobb lesz, mint ezelőtt. Jelenleg a olyan jól néz ki, hogy a 42 éves lányával mutatkozva azt hiszik róluk, hogy testvérek. Instagram oldalán motiváló képeket is feltesz, illetve saját honlapján elmeséli életét és a fitnesz tapasztalatait. – Minden nap másfél, két órát sportol vagy edz. Izomerősítő edzőtermi súlyemelést és kardiót egyaránt végez, emellett otthon futni szokott és szereti még a Hip Hop és Salsa táncos gyakorlatokat is. Hatvanadik születésnapján felállított egy világrekordot a Burpees gyakorlattal, amiből 37-et csinált egy perc alatt (Burpee-ről ITT olvashatsz).

078a36ded951973b9d24b9f05cdb1f15.jpgErnestine Shepherd
Jelenleg 81 éves (!), még mindig sportol, de már nem versenyszintű testépítőként. Előtte viszont 2010ben és 2017ben a legidősebb testépítőként bekerült a Világ Rekordok könyvébe (Guiness World Records). Annak idején 56 évesen testvérével együtt kezdtek el járni aerobik órákra, miután testvére felpróbált pár fürdőruhát és úgy látta, egyáltalán nem néz ki jól bennük. Sajnos idővel testvére elhunyt agyi aneurizmában, de közös álmukat tovább csinálva Ernestine nem adta fel. Azóta megnyert két testépítő címet, miként lefutott kilenc maratont. Baltimore-ban edzéseket, órákat tart időseknek és személyi edzőként is dolgozik. Emellett kiadott egy könyvet még 2016-ban: Disciplined To be Fit címen.
– Mit mondjak? Nagy örömmel lennék olyan idős hölgy, mint ő, aki még nyolcvanon túl is képes sportolni és nem, nincs szüksége segítségre, ápolóra, hatszázezer gyógyszerre, amit szedni kell a másik mellékhatása miatt. Nem kell pelenkát cserélni alatta, el tudja fújni egyedül a tortáján lévő gyertyákat sőt, szerintem simán elkészíti magának. Én ilyen nyugdíjas akarok lenni! Akinek bőven marad ereje és fizikuma arra, hogy bejárja a világot, tovább folytassa hobbijait és nem szorul semmiféle segítségre. Nem kell mesterségesen etetni, másoknak fürdetni, nem kell bottal járni és nem görbe a hátam vagy bármi más. Természetesen látható, hogy idős és ezzel párhuzamosan teste is öregszik. Hasa sose lesz feszes, ahogy arcán is egyre mélyebb és gyarapodó a ránc, miként bőre bizonyos helyeken elengedte már magát. DE (!) még mindig ezerszer jobb fizikai állapotban van, mint az összes Magyar nyugdíjast egybevetve! Melyikünk lesz a második legidősebb testépítő? (: A címért érdemes lehet küzdeni.

Férfi Testépítő példák 2016-os cikkben a Body Building blog oldalon:
A világ top 5 legidősebb testépítője, akik 60 felett is csúcsformában vannak. – Egy kis motiváció ellenkező nemű társaimnak is. Nevükre rákeresve, többé kevésé szintúgy olyan élettörténettel rendelkeznek, mely keserves, rettenetesen nehéz élet szakaszokat említ és mely után jó pár honfitárs feladná az egészet. De ők megcsinálták sőt, csinálják és ellent mondva a tipikus idős férfi ideálnak, meghazudtolva a várt időskori képet és lenyomva a fiatalokat, bebizonyították: nincs lehetetlen és nem, nem kell sörhasat növeszteni a nyugdíjhoz közelítve és utána!

6c6ce096cded51eec93da8835fe002bc.jpgSzámos élő példa létezik arról, hogy nincs lehetetlen és csupán saját magunktól függ a jövő, a lehetőségek megteremtése és az elérni kívánt célért való küzdelem. Igyekszem követni a fenn említett két nő példáját olyan értelemben, hogy ha nem is pontosan ugyan olyan, de megközelítőleg hasonló lennék, lehetek, már megérte minden tudatosabb életmóddal töltött nap! Jómagam amúgy is félek attól, hogy olyan időssé válok, aki egyre szenilisebb lesz, egyre jobban kihagy a memóriája vagy a fizikai adottságok hagynak cserben, mint remegő kezek vagy elvesztett lábak. Egyenesen taszító az olyan időskori kép, melyben engem pelenkáznak, mesterségesen életben tartanak, mások etetnek és fürdetnek, mint valami ostoba babát. – Inkább meghalok, sem mint ezeket át kelljen élnem! Vagy, akár küzdhetek is azért, hogy csökkentsem a kockázatokat és minimalizáljam annak lehetőségét, hogy bármelyik is bekövetkezhessen! Hiszen ha sikerül fenntartani vagy kiépíteni egy erősebb izomvázat, az már önmagában is sokat segít a későbbiekben és kisebb eséllyel leszek fizikailag nyomorék. Engem ez motivál rettenetesen és az, hogy meg tudjam védeni magam.
Szeretnék önvédelmi órákat venni, azokat gyakorolni és ha Ernesitne-hez hasonló nyugdíjas lehetnék, nos, ki merné elvenni a táskámat? :D Ki merne kötekedni egy hozzá hasonló idős hölggyel? Na ügye! S ha neki, nekik sikerült, nekem miért ne? Miért ne küzdjek egy hasonló célért egy hasonlóan jó fizikai állapotért és egészségesebb életért? Mert bár, nem akarok fitnesz versenyző lenni, se testépítő versenyző. Nekem elég az a díj, amit kapok az élettől, a testemtől, miszerint fizikailag és szellemileg egyaránt egészséges és fit maradok. Tovább, mint az átlag. Már most, lassacskán felülmúlom nem csak magam, de egy-két kortársamat is. S tudjátok, várom a harmincat, hogy betöltsem! Mert aznap meg fogom mutatni a világnak, magamnak, barátoknak, irigykedő riválisoknak és kedves támogatóimnak egyaránt, hogy egy nő lehet másként harminc éves, mint ahogy általában betöltik a nők ezt a kritikus és misztikussá tett napot! Meglátjátok, számomra nem rossz, nem rettenetes, nem átkozott harmadik X lesz az a nap, hanem egy saját magam által kialakított és megtervezett, büszke nap! Amikor felmutathatom az eredményeimet, sikereimet és bebizonyíthatom én is azt, amit akarok!
Mégis, ki ne akarna ilyen 30.-ik születésnapot? Aztán 40,50,60? Te milyen leszel ezeken a napokon? Milyen akarsz lenni ezeken a napokon? – Csak rajtad áll!

Zárásnak pár motiváló, ösztönző képcsokor, amit a Pinterest oldalon találtam.

6359842c0433de87aec1b69e5a8ca678.jpg

e69da46bcea0e475dbb11859e04e7504.jpg

7b02ad6f2ffad4a7c5570ab418048dc0.jpg

(59 éves nagymama fürdőruha modell)

adfedec284b85a34e73cb054bb0a4321.jpg

Plusz érdekesség: Hogyan néz ki a tested ha a zsírraktár túlhalmozódott vagy ha normális a mennyiség? 
Itt egy kép, mely megmutatja, hogyan néz ki a test belülről. Ha valaki túlsúlyos avagy kövér, ott bizony nem nehéz csont hanem nehéz és felesleges zsír van, ami nagyon sok túlsúlyt jelent a szervezetnek!

0e01a44505430faad46516b830aaf92c.jpg

Szólj hozzá!
2018. április 14. 10:25 - Cathreen Misery

Könyvkritika – Vérbe öltözött Anna

Kendare Blake egyik irományának véleményezése

covers_181239.jpgEl kel ismernem, hogy ennél a könyvnél elsőre a címe fogott meg és keltette fel az érdeklődésemet. Úgy véltem, ilyen címmel rossz nem lehet és a horror műfajt frissítő jelleggel valami újat és valamit nagyon jót ad, majd ha elolvasom. Természetesen elolvastam a fülszöveget is, anélkül nem veszek meg egyetlen könyvet sem. S bár végül az irományt elektronikus formában olvastam el, megbántam még azt is, hogy egyetlen percet is szántam rá.
Mert csalódást okozott. Ilyen címmel, olyan fülszöveggel és ama borítóval teljesen másra számítottam és igazság szerint, szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni abból a történetből. Ehelyett az egész külsőség csak figyelemfelkeltésből volt, nem több. Keserű szájízzel fejeztem be a gépemen a történetet.Kár érte. Nagyon kár.

A történet ügyebár mondhatni majdnem olyan, mint minden más kísértet históriás darab. Akad egy szereplő, aki látja az elhunytakat és ez jelenti az alapkonfliktust. Utána képbe kerül a kísértet, akivel valamiért egészen más kapcsolatba kerül, mint az eddigiekkel és ez jelenti a különleges helyzetet és kalandot. – Mindezzel nem lenne bajom még annak ellenére se, hogy bőven rejt magában sablonos, már-már unalmas elemeket és alap tényezőket. Úgy vélem bizonyos műfajoknak már eléggé kiaknázták és szerte ágazóan szétszedték ahhoz, hogy ne lehessen teljesen újat alkotni benne, ilyen a kísértet történetek is. Ha cselekményt akarunk, ott vagy szellemeket látó szereplőt kell beletenni vagy olyan kísértet, aki képes az eddig hitetlen emberek előtt parajelenségeket produkálni. Illetve alternatív fogalommal is felruházható a kísértet vagy szellem fogalom, de azt nehéz lenne horror műfajba öltöztetni. S ahogy már írtam, szerény személyem egyenesen szereti az alap konfekciót. Ami csalódást okozott az nem más, mint hogy nem mutatott ezen tovább. Nem adott valami pluszt, nem jelentett nagy élményt az elolvasása és a horrorhoz annyi köze volt, mint nekem egy újabb űr utazás tervezéséhez. – Pontosan, semennyi. Még thrillernek se nevezhető, mert olyan elemeket se tartalmaz. Csupán van két szereplő meg pár mellék és néha tesznek valamit, döntenek valahogy, alakulgatnak a dolgok, de az izgalmat jelentő részek se tettek feszültté vagy érték el nálam azt, hogy együtt féljek, vagy épp izguljak a karakterrel. Nem ismertem meg egyiket se igazán, így nem álltak közel, tehát nem érdekelt mi lesz velük.
Bár, ha valaki csak most kezdett el barátkozni az olvasás műfajával és nem akar gyerekeknek írt meséket olvasni, vagy csupán nagyon könnyű, agyat jobbára nem igénylő olvasni valót keres, azoknak tudom ajánlani. Nem kap, az ember szívrohamot tőle s ki tudja? Lehet a sok horror történettel találkozott lelkemet már nem tudta meglepni, de azt, aki még csak most kezdett el ismerkedni a műfajjal, ahogy a kísértet történetekkel egyaránt, őt még megajándékozhatja a kellemes időtöltéssel.

tumblr_n2dp2uod9j1qb23uro1_500.jpgSpoiler rész következik. Ha nem szeretnéd megtudni a történet poénját, csavarját, akkor kérlek, ne olvass tovább egészen addig, míg azt nem látod, Spoiler vége.
Spoiler! A semmit mondó történet menet mellett olyan dolog jelentette a nagy csavart, amire nem számítottam, de leginkább azért, mert azt hittem: a többség író lemondott végre a lehetetlen, abszurd, nevetséges szerelmi szálakról. Igen, itt sincs másként. A kísérteteket látó fiú szerelmes lesz a már halott lányba és persze, ő ezt viszonozza. Még csók is csattan közöttük, aztán a lány eltűnik valami kísértet dimenzióban vagy a túlvilágon, ötletem nincs. Van folytatása, ami ezzel foglalkozik, engem mégis hidegen hagyott. Minek kellett ez megint? Nem elég a misztikus lényeket kinevető, gúnyként kezelő alkonyat alkotásokból és társaiból. Zombi szerelem után, még ez is? Rendben tudtam, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Mert egyszer minden idiótaságot meg kell csinálni különben honnan tudjuk, hogy nem érdemes? De az isten szerelmére miért Vérbe öltözött Anna, ahol egy nyávogó, hisztis kísértet lányról szól, aki beleszeret az élő fiúba és viszont? Mert igen, a címnek semmi köze nincs az egészhez! Anna lehet véres a kísértet külalakjával, de komoly tömeggyilkosságokat nem csinált, nem tapad kísértet kezéhez emberi vér sőt, életéről alig tudunk meg valamit. Sajnos élve se volt egy nagy gyilkos. Akkor miért is véres? O, legelőször ijesztően jelenik meg a fiú előtt, hogy elkergesse! Ennyi, ez az indok. Mert hamar átváltozik kedves, cuki kísértet lánnyá, aki megragadt egy helyen. Nem több. Véres Anna nem véres, nem ijesztő, nem nevezhető kísértetnek se.
Teljesen átlagos, szokásos, már tömegével létező és akkor is létezett ifjúsági szerelmi történet, ami csak egy dologgal tér el a többitől: most túlvilági romantikát firtattak, vagyis próbálkoztak vele. Spoiler vége.

Egy szó, mint száz ezerszer többet vártam el a történettől, ha már azt a címet viseli, amit és olyan fülszöveget írtak hozzá, mi felkeltette az érdeklődésemet. El kell ismernem, hogy utálok csalódni akár filmről, akár könyvről, akár emberekről legyen szó. Nem csak az érzés miatt, mely olyankor hatalmába kerít és keserű ízt hagyva maga után bizonytalan ideig melankolikus hangulatba taszít, hanem inkább a tudat miszerint mennyi időt és energiát pazaroltam. Ahogy azt oly sokszor kiemeltem, ezek nekem fontosak és igenis az életem minden egyes percét hasznosan akarom tölteni, mert pontosan jól tudom, milyen elpazarolni azt! És sose kapom már vissza. Egy könyv elolvasása épp úgy elvesz az ember életéből, mint bármi más. Természetesen sok embernél látom és tapasztalom, hogy jobbára senki se értékeli a kapott időt és életet. Amikor mégis rádöbbenne, hogy elpazarolta a lehetőségeit, már késő. Viszont az olvasásnak, mint hobbinak és szabadidő tevékenységnek van egy nagyszerű oldala még akkor is, ha az adott könyv nem jelentett felüdülést és euforikus érzést! Mégpedig ez nem mást, mint hogy tanít. Rossz könyv, jó könyv esetében egyaránt és nem csak író palántákat. Én a Vérbe öltözött Anna óta kétszer meggondolom, milyen könyvet vegyek meg és forgassam a kezeimben. Ha teljesen új, számomra ismeretlen íróról van szó, utána nyomozok és legalább egy kritikát elolvasok róla. A pontos elképzeléseim alapján igyekszek keresni és már elkezdtem írni egy könyv listát, melyeket mindenképp szeretnék megszerezni, olvasni legalább egyszer az életemben.
Megtanultam, hogy ha saját könyvet szeretnék, mit ne tegyek meg benne és milyen hibákat kerüljek el. Tudat alatt elhatároztam magam minden számomra nem tetsző részén a könyvnek, hogy bizony én ezt nem ismétlem meg és törekedni fogok arra, hogy ne essek abba a hibába, amibe az az író is. Természetesen, már eszembe jutott, hogy lehet, én vagyok túl maximalista önmagammal szemben és ezt a szintet néha átruházom már sikeres írókra is és emiatt durva kritika alakul ki bennem. Mégis úgy vélem, nem baj, ha hajt a tökéletességre való törekvés, ez egy bizonyos szintig teljesen egészséges.

anna-dressed-in-blood.png

(A történet két részes, ha valakit érdekel)

Végmondatokban az alap ötlet jó lett volna, láttam benne potenciális lehetőséget egy siker sztorira. De nem lett kihasználva, ráadásul az említett alkotás vonalát követte, ahol az agy csupán annyira kell, hogy feldolgozza a szöveget. De egy általános iskola alsó tagozatos diákja is képes megemészteni a könyvben foglaltakat, s így tekintve kezdő olvasóknak vagy kísértet témával foglalkozó fiataloknak ajánlanám. De semmiképp sem olyanoknak, akik szeretik a horror műfajt és jártasak a témában.
Remélem, idővel pozitív véleményű könyv kritikákat hozhatok.
Addig is kívánok sok olvasással töltött szabadidőt!
Cathreen

Szólj hozzá!