Idézetek, Versszakok, szösszenetek.
2016. január 16. írta: Cathreen Misery

Idézetek, Versszakok, szösszenetek.

11063584_1019866951377699_3424695174522297644_n.jpg

Ahogy a cím is mutatja, mindezek rövidek. Illetve tényleg mindegyik saját fejből pattant ki, ha valaki más hasonlóságot vél felfedezni a sajátja és az enyém között, az egyszerűen véletlen műve. Komolyan igyekeztem nem lopni senkitől és ugyan ezt elvárom másoktól is. Ha bárki úgy érezné, hogy szeretne élni az egyik - másik idézetet, versszakkal vagy mik ezek, lehet, csupán tegye oda a forrást, ha kérhetem. Mára nem terveztem amúgy sem sokat írni, illetve őket már íróm egy ideje. Általában zene hallgatás és valamilyen, mély elmélyülés egy emlékben, hozza meg az ihletet. Épp ezért is, ritkák és nehezen jönnek össze, bármennyire is rövidek. Az idézetek ugyan így, mivel átgondolt mondat/ mondatok azok. És lényegében őszinték is. Fogadjátok, feltéve ha olvassátok. 
Illetve, folyamatosan bővülő részleg is, szóval lehet, hogy többször látható lesz megosztva, ha épp új írással bővítettem eme bejegyzést. 

Idézetek/Versszakok/ szösszenetek: 

Másnak lenni kiváltság és szabad akarat kérdése!
Extrémnek lenni önkifejezés és őszinteség.
Nem átlagosnak lenni áldás, nem átok!”

„Mások szerint az extrém külső nem más, mint ideiglenes lázadás.
Szerintem meg végre őszinte vagyok magammal.
Nem azt várom, hogy meg értsenek, hanem hogy elfogadjanak úgy, ahogy vagyok.”

„A szerelem szembesít: sosem éltél igazán.”

„Sírod lesz az otthonunk,
Ahol fohászkodunk és imádkozunk.”

„Átkom kísérje életed! Gyötrő, hosszú szenvedésekben!”

„Minden nap látom mosolyod,
Szívem hevesen ver, elolvadok.
Minden pillanatban mikor nézel,
Égszínkék szemed, mennyekig repít el.”

„Kérdezik, hogy vagyok. S válaszom csak egy, Jól vagyok.
Az igazság nem érdekel senkit. Hiszen, hosszú.„

„Elhiszed, ha azt mondom mindegy?
Ha nem, akkor te vagy az, aki kellesz!”

„Sok ember vesz körül, nap mind nap.
A környezetemben mindig van valaki, aki ott van.
Mégis egyedül érzem magam.
Örök magányban, a sötétben.”

„Fáztam, megöleltél.
Hiányoztál, kerestél.
Magányos voltam, megcsókoltál.
Egyedül lettem, odabújtál.
Szomorú lettem, kedves szavakat suttogtál.
Elvesztem, utat mutattál.
Elestem, felállítottál.
Össze törtem, támogattál.
Sírtam, vigasztaltál.
Ordítottam, csitítottál.
Nem szerettek, szerelmet vallottál.„

„Van, amit csak akkor ért meg a másik, ha ő is szenved benne.
Ezért keresem, a hozzám hasonlóan átkozott, sötét lelkületű személyeket.
Ők megértenek.”

„Meghaltam.
Belül a hatalmas üresség, kívül az elvárt viselkedés.
Nem tudja senki, de igazából nem élek már.”

„Bántottál, tönkre tettél az évek alatt.
S így erősebb vagyok, mint valaha.”

„Nem vigasztalnak a hazug szavak.
Nem akarok átlagos dolgokat.
Nem leszek olyan, akit akarsz.
Nem játszom tovább azt, amit akarsz.

Hagyj, csak hagyjál békén.
Hagyj, messze tőlem éljél.
Hagyj, nyugtomat nem lelem.
Hagyj, végre elég legyen!”

„Miért ragaszkodsz hozzám?
Miért keresel?
Nem volt egyértelmű az, hogy vége?”

„Soha, az soha. Nem fog változni. Soha.”

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr668278208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.