Tavaszi Havazás
2017. április 20. írta: Cathreen Misery

Tavaszi Havazás

Tegnapi utazás alatt született foszlány, ami most szavakat kapott. Rövid iromány.

img_1835.JPG

Tavaszi Havazás

Bolondját járatva a zárkózott emberekkel, Április közepén havazást láttam midőn utazásra kényszerültem. Jobban mondva szerettem utazni ezen a busz szakaszon, mely zöldellő és dús erdő között vezetett végig, szerpentin beton úton haladva. Számítottam havas esőre. A mai modern technológiával megjósolták, mit fog tenni a természet. Számomra érdekes, hogy pontos jóslatokat lehet alkotni csupán a gépezetek és sok évtizednyi adatmennyiség által.
De az út, mely hat kerekű csuklós buszon vitt végig lassan bevett éles kanyarulatokon át, ámulatba ejtett. Míg másokat láthatón félelembe, értetlenségbe vagy épp bosszankodásba. Sosem értettem, s nem fogom megérteni azokat, kik szidják vagy félik a természet csodáját, kegyetlen szépségét. Midőn én áhítattal és gyermeki boldogsággal tekintettem kifelé az ablakon s hagytam, hogy a busz vigyen amerre menni kell, mások mérgesen szemlélték a megállíthatatlan fehér leplet, mi egyre csak hullt és hullt alá. Néha, pár pillanatra rá tekintettem utastársaim némelyikére és meglepődtem azon, hogy ő haragudott a havazásra, a télre, az anyatermészetre. Miért rossz jelenség Április közepén egy hófedte táj? Szerencsésen kontinentális éghajlati övezetben fekszünk, valójában ok nincs panaszra Északabbra vagy Délebbre fekvő embertársainkhoz képest. Nem értem én, hogy ők nem örülnek az utolsó Tél lélegzetnek.
Lassan kanyargott a busz, óvatosan ügyelve a csúszós és fagyos aszfaltra. A súly, amit a jármú cipelt utasaival az összes kanyar kihívást biztosított mivel, egy sem volt ugyan olyan ívű. Minduntalan ettem a tájat szemeimmel, ízleltem ellentmondásos szépségét az erős kontrasztot, amit a hó és mélyzöld, csak itt fellelhető védett és egyedi növényvilág együtt jelentettek. Nem tudtam betelni mindazzal, amit láttam. Legszívesebben kiszálltam volna a buszból egy nekem tetsző helyen és egész napomat azzal tölteném, hogy gyönyörködöm az ellentmondásban, ami elém tárult. Időtlen időkig csak nézném, néha megérinteném s igyekeznék egybeolvadni a mesébe illő szépséggel. Mi szebb lehet e Földön, mint a dualizmus materializációja? Saját kezemmel, bőröm pólusaival akartam érezni, amit szememmel már jó ideje nyomon követek a hatalmas vaskos ablak mögül. Hideg, fehér hótakarót akartam érinteni, közben tölgyesek és bükkösök monumentális jelenésében gyönyörködni, felfelé tekinteni miként tartják a dermedt leplet magukon. Néhol mindenhova bejutott a hó, akár egy kegyetlenül erőszakos idegen vendég, kit nem lehet olyan egyszerűen kitessékelni. Ahova csak lehet illetlenül betekint, bemegy, miként a hó is befészkelte magát aprócska vájatokba, szegletekbe, kanyarulatokba. Helyenként ellepi az egész avart, kevéske fűszál és ritkás vérehulló fecskefűt kivéve. 
Sehol sem volt ugyan akkora magas a hóréteg. Néhol domb védte baloldalról a jobb oldalt lefelé húzódó völgyet a ráeső fagyott esőtől. Más területen hiába valónak tűnt a sűrű lombkorona, bokrok ezernyi variációja, képes volt aljzatig bejutni a hideg fehérség, kemény próba elé állítva mindent, ami él. Szúrós csodabogyó mutogatta pár égő vörös termését. Tüdőfű és vadcseresznye igyekezett kimászni jeges leple alól, miközben kis és nagy levelű hárs fák bástyaként próbálták visszatartani az égi hullást. Nézelődve azon morfondíroztam, milyen meseszép hasonlat lehetne a látványból. Belegondolva szemünk előtt találkozott a Meleg a Hideggel, a Nyár a Téllel, Élet a Halállal. Megtestesült a kegyetlenség és igazság, szépséggel és erővel. Hiszen az élet tényleg nem habos torta csodás marcipán díszekkel hanem épp olyan kemény, mint a látvány mi a buszban utazva fogad. Hihetetlenül erős, félelmetes, de ki túléli eme kihívást ő még erősebbé válhat. Ügyebár, ahogy mondani szokás: Mi nem öl meg, az erősít. Úgy véltem, ez teljesen igaz ma, holnap és mindörökké.

6x4gon9cl2gz1z212ms.jpeg

Aztán elérkezett a pillanat, mikor lakott területre érkeztünk és az erdőket felváltották a házak, vas ráccsal vagy fa cölöpökkel elkerített telkek, fázó emberek havat lapátolva és ritkásra vágott növényzet. Utána hamar eljött a leszállás pillanata több betontömb panel lakás között. Sajnáltam az út végét, de nagyon, hiszen örök időkig eltöltöttem volna az időm csupán azzal, hogy kémlelve a megszokott látványt gondolataimba mélyedve elmélkedjek, ábrándozzak és hagyjam agyam sejtjeit szabadon úgy, ahogy arra ritkán van lehetőség. Nem tudom, ki tett még hasonlóan egyáltalán, kinek jutott eszébe bármi olyasmi, mint rejtett szépség és báj észrevétele a megszokott környezetben. A megszokott, tán minden nap látott erdő igenis csodálatos és az összes megtett út alatt adott valami újat, valami egyedit és emlékezeteset. Megszokta már az ember, hogy ami körbeveszi az állandó és ott marad végig, akár a Nap vagy a Hold az égen, míg leéli életét. Az ember könnyen elfogadja, hogy ami ott van, az ott is marad változatlansága miatt rá un, érdektelenné válik számára, eltekint mellette vagy felette, mintha ott sem lenne. Stabilitása végett általában azonnal elveszti a varázsát a Mecsek Flóra és Faunája, ahogy szétterül a dombokon és völgyekben. Itten 20-30 különleges növénytársulat él, melyek Kárpát-medencében máshol nem, így beépítve a tájat kuriózumokkal. Eltekintenek ettől, nem hordoz magában figyelemfelkeltő reklámot és mobilkészülékekhez képest elenyésző, már-már nem létezővé válik az Anya Természet. De kérdem én, mégis mi izgalmasabb annál, mint sem felfedezni a részleteket az életben? Nem fektetünk elég energiát, sőt semennyi pillanatot abba, hogy alapos megfigyeléseket végezzünk, felmérjünk egy korai vagy hegyi juhart tetejétől a talpáig, alaposan megnézzük a hótakarót s végül felfedezzük az egyik fehér kupacban pár bánáti bazsarózsát.
Miként leszálltam a buszról, mert hívott a kötelesség drágalátos emberi mókuskerékbe, vissza tekintettem az útra melyen jöttünk és amin újra utazni fogok hazafelé. Sóvárogtam a pillanatot, midőn ismét gyönyörködhetek benne, ismét felfedezhetek valami rejtett csodát, vagy újra feltérképezhetem azt, amit nem teljesen sikerült memorizálni. Beleégetni akarom agyam sejtjeibe a látott képeket, mint fényképezőgép a tekercs kockáira rögzített pillanatokat. Soha nem felejteni azt a természeti csodát, amely bár körbe vesz minket, s melyet pusztítunk, melyre nem vigyázunk és melyet sokan unalmasnak tartanak. Örökre szívembe tenni, hiszen sosem tudhatni eljő e a holnap, láthatom e ismét Természet Anya mágiáját. A létezés ezernyi, több milliárdnyi formája minden napos létező csodája, mi éjszaka nem tűnik el hanem ott vár ismét épp, mint tegnap. Olybá tűnik szeretek utazni, mert úgy vélem e-nélkül nem látnék ennyi elbűvölő szépséget, teremtő és pusztító eleganciát. 
Végül haladtam tovább kötelezettségemnek eleget tenni, mit ember teremtett önmagának a betondzsungellel elhatárolt, zárt területen, saját maga ízlése által megteremtett, szürke és számomra unalmas, természetellenes környezetben. Látom a kegyetlen pusztítást az ember magának létrehozott életkörnyezetében, miként megláthattam az úton létrejött Április közepei Élet-Halál harc táncát. Tetszik bizonyos életmód mit teremtettünk, de épp így ragaszkodok az emberen kívül eső, előttünk milliárdnyi évvel ezelőtt már létező természeti létesítményekhez. Midőn haladtam, hagyva betonfalaknak az elrejtésemet arra gondoltam: nem akarom, hogy eltűnjön. Nem akarom, hogy egyszer ne legyen több erdő, ne legyen több áprilisi havazás. Nem akarom, hogy ritkaságnak tekinthető legyen a dús és buja kocsánytalan tölgy, több ezernyi kasztbokorerdővel és sziklagyepekkel, ha nem milliónyi életformával. Nem akarom, hogy az élet – halál, meleg – hideg, nyár és tél harcba az ember közbe avatkozzon oly rút módon, hogy az helyreállíthatatlan roncsolást eredményezzen.
Vigyázni akarok arra a szép látványra, amit az előbb láttam. Újra hagyni, hogy magával ragadjon varázslatával, rabszolgájává tegyen a végtelen tájaival, búbájával és kihívásaival. A természet őszintén kegyetlen és igaz. S az ember ettől akar elzárkózni, falat emelve kiválni. 
Bárhogy is, jövő héten újra utazom. S ismét láthatom Természet Anya Mecseken alkotott csodálatait.

Vége

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr7712439333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.