2018. március 25. 13:51 - Cathreen Misery

Egészségesebb és diétásabb étrend – Kezdetek

Avagy miértekre igyekszek tapasztalat és tudás által válaszolni, tanácsot adni.

1c0fdf522a622647edb0b6865fb0932d.jpgSose felejtem el a kezdet amaz nehézségét, amikor igyekeztem sajátos étrendet kialakítani és utána járni a jobb, helyesebb étkezésnek. Már a kezdetekkor megtudtam és alapos információ szerzés után el is hittem azt a tényt, miszerint az alakváltoztatás (legyen szó a felesleges zsírtömegek elvesztése vagy izomépítésről), bizony 70%ban étkezéseinken múlik és a maradék 30%ot teszi ki az edzés. Természetes ez a kettő kéz a kézben a leghatásosabb és érhetjük el a 100%ot, viszont azoknál is elindulhat egy változás, kik kevesebbet sportolnak, vagy egyáltalán nem egészítik ki a mindennapjaikat valami plusszal. S bár alkattól függően, nagyobb eséllyel a sportot mellőzők vagy bármilyen plusz mozgást nélkülözök lassabban és nehezebben szabadulhatnak meg a felesleges zsírszövetektől, valamennyit akkor is vesztenek.
Serdülőként én az egyik legegészségtelenebb, legrosszabb megoldáshoz igyekeztem folyamodni (ahogy egyszer húsz éves koromban is, miután a mérleg 90kg-nak mutatott), mégpedig az élet megvonáshoz. Fiatalon és bután radikális ételmegvonáshoz folyamodtam mely után utólag úgy vélekedek: rettenetesen rossz döntés volt és csodálom, hogy eddig nem tapasztaltam maradandó károsodás által okozott rendellenességet. Feltéve, ha nem tekintjük az érzelmi alapú étkezési zavaromat, mely pótcselekvésként van jelen és igen, néha vagy ritkán, de még mindig kísért.  
Tudva a múltamban elkövetett helytelen táplálkozási időszakokat és a jelenben folyamatosan meglévő, nem hangoztatott betegségemet igyekeztem úgy elkezdeni az étkezés változtatást, hogy az alapos, tudás forrását tekintve igaz legyen és jó. Ezt a megszerzett tudást, melyet felhalmoztam egy év és tíz hónap alatt, szeretném átadni, érthető információvá átkonvertálni és úgy közzé tenni, hogy azt bárki felfoghassa. Tudom milyen, amikor egy szaklapot olvasgatva a szöveg felét nem értem, de örülök annak, hogy a másik felét igen.

tumblr_oqg1hfebto1v4v4kjo1_1280.jpgA Tudatos Életmódváltás szópárost nem viccből adtam a menünek, ahogy nem véletlenül neveztem el ezt az egész változást a fenn említett módon. Mivel bármennyire is közhelyesnek tűnhet (és igen, lesz még itt agyon szónokolt, ezerszer is hallott, szinte már unalmasra rágott mondatok mik, TÉNYEK és tapasztalatból mondhatom, igazak) az egész fejben dől el. Ahhoz, hogy elhatározd magad, agyban kell lefixálni az eszmét és álmot, melyhez erős vágyat párosítva folyton előjön és emlékeztetni fog az elérni kívánt célra. Hetekig egyetlen egy dolog foglalkoztatott és minden nap olvastam cikket, érdeklődtem források által a témában, kutakodtam és úgy feküdtem le aludni, hogy előttem lebegett az elképzelt célom. Fejben kell elhatároznod magad és ha az megvan, következhet a nagyon nehéz lépcső, melynek minden fokáért meg kell küzdened – leginkább saját magaddal.
Ha olvasgattál a témával kapcsolatban, vagy csak most kezded el, sokszor szembe találkozhattál olyan kijelentésekkel, mint „hagyd el a cukros ételeket és italokat” vagy „hagyd el a gyors kajálda féle ételeket és legyen minél természetesebb, amit eszel”. – Ezek sem tréfából terjednek szállóigeként, már-már mantraként azoktól, akik sikeresen felmásztak az Egészséges Életért lépcsőn. Miért mondják ezeket és miért tanácsolják, hogy változtass ezeken? Saját tapasztalatból tudom mondani, hogy nem ostobaság és nem kamu kijelentések! Nemes egyszerűséggel tedd fel magadnak a kérdést: Vajon mennyi cukorhoz jutnál, ha nem létezne az emberi beavatkozással átformált ételipar? Nagy valószínűséggel minimális vagy elenyésző mennyiségben s azt is gyümölcsök, no és a méz szolgáltatná jobban. Tény, hogy jelenleg mindent megcukroznak mesterségesen kinyert formában (plusz pár kémia adalék) és emiatt szinte nincs is olyan termék, mely az édes ízét ne cukortól kapná. Kis mennyiségben nem ártalmas sőt, valamennyi természetesen kell. Viszont az a mennyiség, amit manapság egy átlagember bejuttat a szervezetébe cukros üdítők, cukros édesség, cukros müzli, cukros péksütemény, cukros isten se tudja még mi mindennel, már beteges. A cukor túlzott mennyiségben bevéve a szervezetbe egyszerűen fehér méreg, ami alapvetően semmi hasznos tápanyagot nem tartalmaz. Huzamosabb és nagy mennyiségben fogyasztva csak ront az ember szervezetén. Fogszuvasodást okoz, cukorbeteggé tesz, gyengíti az immunrendszert, bőrbetegséget és gombásodást, kövérséget okozhat. Hihetetlenül hangozhat, de meglepően durva a tény, mennyire sok és felesleges cukor kerül az ember szervezetébe nap, mint nap! Egyszer, ha kíváncsi vagy rá, nézz meg minden megevett vagy meg itt termék cukortartalmát, add össze este és nézd meg az eredményt. Ráadásul a mellé adott mesterséges kémiai anyagok, amiket plusz adalékként szoktak tenni legyen szó csokoládéról, süteményről, édességekről, édes italokról vagy más termékről, még inkább növelik az élvezeti értéket és jóleső érzést váltanak ki. Emiatt többször és jobban akarod, mint egy darab friss almát vagy nyers zöldség salátát. – Egyszerű átverés, hogy újra és újra megvedd azt a terméket.
Egyszerű hétköznapi és sajnos, szomorú tény: Ha egy óvodás vagy alsó tagozatos iskolás gyermek elé állsz egyik kezedben alma a másikban egy tábla csokoládé, szerinted melyiket fogja előbb elvenni? Na, ügye. Alapvetően rosszul lettünk felnevelve, sokunk nem tud semmit a helyes táplálkozásról és a szüleink mellett megtanult és megszokott étkezést visszük tovább bele sem gondolva, ezzel mit okozunk saját magunknak. Mennyire helytelen az a táplálkozási tudás és rendszer, amit átadtak, gyakorta ők sem tudva a káros mivoltáról.

Felmerülhet a kérdés: Mégis miért tartalmaznak természetes táplálékok mégis cukrot? Nos, a fehér cukor, avagy a kristálycukor emberi beavatkozással feldolgozott végtermék, mely egyetlen egy célt szolgál: a fogyasztót rávenni az újabb vásárlásra. A természetes cukor mely nincs átdolgozva (például nyers nádcukor vagy kókusz cukor, no meg a méz) és feldolgozva, tartalmaz magában aminosavat, ásványi anyagokat, vitaminokat és még antioxidánsokat is. Tehát kis mennyiségben hasznos és remek, gyors energiaforrást jelenthetnek a szervezetnek viszont, ezekből szintén érdemes keveset fogyasztani! Tekinthetjük úgy is a természetes cukrok hasznát, hogy ősember példával élünk. Igen, az ember jelenlegi genetikai mivolta még bőven tartalmaz magában az ősöktől, mely egyetlen egy törvényhez alkalmazkodik 315 ezer éve: a túlélés. S hát, vadászat vagy menekülés során rettentően jól jött egy kis gyors energiaforrás cukor formájában. Ma már erre nincs szükségünk, ezért is érdemes csökkenteni vagy akár teljesen elhagyni. Hiszen, a XXI. században nem kell menekülni a ragadozók elől és nem kell megölni a vacsoránkat.

sikeres_kezdes_onfegyelemmel.jpgS akkor kitérek az egyik legjobban hátráltató tényezőre a Tudatos Étkezés folyamán. Ez nem más, mint az a bizonyos rossz megszokás, kényelmes rutin és lustaság! Nagyon nehéz elhagyni, eleinte kétségbe ejtően soknak tűnik a változtatni kívánt étkezési szokás és emiatt, lehetetlennek tűnik a kihívás. Természetesen nem kell azonnal, egyik napról a másikra drasztikusan lecserélni a konyha tartalmát bár, nem árt elkezdeni. Még véletlenül se legyen kísértő tényező az otthonunkban, épp eleget kell küzdeni a boltokban. Tudatosan kell vásárolni még akkor is, ha nagyon megkívántál egy egészségtelen terméket (Miért is kívántad meg? Az agyad úgy emlékszik, hogy az finom és nagyon jó, boldog leszel tőle. Amit az agyad nem tud, ezt az érzést mesterségesen idézték elő, egyáltalán nem természetes anyagokkal). Bármennyire is drágább lesz, így az étkezésed megéri, mert később ez kifizetődik egyszerűen úgy, hogy szervezeted helyre jön, hosszabb ideig képes hű társadként jól működni és ezzel késleltetve vagy megelőzve több száz, ha nem ezer betegségfélét!
Első lépés: igyekezz mellőzni mindent, ami mesterségesen sok cukrot tartalmaz! Arra figyelj oda, hogy amire az van írva „kalória szegény/ csökkentett cukor tartalmú/ diétás” nem garancia arra, hogy egyáltalán nincs benne cukor! Vagy ha ráírják, hogy mi mindentől mentes „glutenfree/ lactozfree” és társai, cukor ettől még lehet benne. Ha elolvasod az összetevőit, általában akad benne és elenyésző mennyiséggel kevesebb. Kezdetben szerintem nem baj, ha mézzel pótolod az édes ízt, természetesen módjával. Én napi egy kávéskanálnyi mézet ettem, amikor rettenetesen megkívántam az édességeket. Sőt, egy időben gyümölcssalátára tettem és az volt a délutáni nasim. – Ez abban az esetben nem okoz szénhidrát bevitelt tekintve többletet és zsírraktár gyarapodást, ha mellé elhagyod az édesített, ízesített italokat, ha elhagyod a csokoládékat és süteményeket, ahogy az édes péksüteményeket is!

Nagyon jó kezdésnek, ha sikerül megszokottá tenned magadnak azt, hogy csak sima ásványvizet fogyasztasz! Igen, natúr. Kávét tudtommal nem kell elhagyni, viszont aki cukorral itta eddig (jelentkezem), azoknak érdemes más alternatívára váltani vagy, megszokni anélkül inni. Teázásoknál érdemes barna cukrot vagy cukor mentesen inni, illetve ahogy fenn írtam, mértékkel akár mézzel. Arra figyelj, hogy ha aznap ittál / ettél egy kávéskanálnyi mézet, többet nem szabad! Diétázás szempontjából a méz ellenség sajnos, mivel bár természetesen módon, de rettenetesen sok cukrot tartalmaz. Ami érthető, hiszen a kis méh utódoknak komoly táplálékforrás kell. (:
Ha sikerült elhagyni nem is örökre (bár ez lenne a legjobb és én erre törekszem), de tartósan az édességeket, rágcsálni valókat, süteményeket, édes pékségeket, cukrozott puffasztott vagy pelyhesített termékeket (müzli, cerbona), akkor a lépcső felénél túlhaladtál és a nagyján sikerült változtatni, így sokkal közelebb érni a célhoz. Sajnos lényegében bármi, ami csomagolt és egyértelműen mesterséges környezetben előállított, ételipar termék, nagy eséllyel ártalmas és nem képezheti az egészséges étkezést. Kivéve az olyan termékek, mint barna rizs, durum tészta, teljes kiőrlésű vagy inkább durum kenyerek, magvas kenyerek. Ezeket ajánlott fogyasztani a rég megszokott társaik helyett. Mindenek előtt tudakoljuk meg, hogy tényleg abból készült, amiből és nem tartalmaz mást! Ezt kötelesek a gyártók feltüntetni az összes terméken, szóval remélhetőleg hihetünk a tasak, fólia, műanyag zacskó tartalmának. Malomipari termékeknél érdemes elhagyni a péksüteményeket és pékségeket. Kevés készül egészségesen például teljes kiőrlésű lisztből és természetes alapanyagokból. Ha mindenáron pékséget szeretnél enni jobb, ha otthon készítesz magadnak!

36f8bfdc4b82449e76a5ff5e908c1d87.jpgNem szívesen ismerem el, mivel utálom, de tény: legjobb, ha otthon főz, süt az ember magának ételt. Egyrészt tudod, miből készül másrészt, legegészségesebben így étkezhetsz. Persze, biztosan akadnak olyan éttermek és akár házhoz szállításos étkezési lehetőség, ahol garantált a maximális természetes alapanyag és egészséges összetevők használata. De anyagilag nem sokan engedhetjük meg ezt magunknak. Mára annyira megváltozott az étkezési szokásom, hogy ha boltba megyek vásárolni először a zöldség és gyümölcs részlegre megyek, ahol nagyon sok mindent felvásárolok és nem, nem sajnálom rá a pénzt. Tekinthetsz az ilyen bőséges, természetes ételek vásárlására úgy is, hogy a McDonald, Burger, Pizzafélék és más gyors éttermi olcsó, egészségtelen kaják árából inkább ezeket veszed meg. Máris nem tűnik soknak ügye? Ha hozzá adod a cukrozott, édesített vagy ízesített üdítők és eddig megvásárolt édességek, nasik árát, végképp nem lesz sok! Pontosabban felcserélhető az, hogy az adott pénzedből mit veszel meg és mit nem. – Például egy nagyobb Meki menü árából legalább 3féle gyümölcsöt vagy zöldséget vehetsz magadnak, ha nem többet, mert kifogsz egy remek akciót. Plusz ásványvizet ahol egy hatos csomag is igen olcsó és sokkal hasznosabb, ha azt iszod, sem mint a drágább és egészségtelenebb italokat.

Mi mindent érdemes beiktatni az étrendedbe? Felsorolok pár élelmiszert, ami segíthet a jövőben vásárlás és étrend változtatást tekintve, viszont ha speciális étrendre szorulsz allergia vagy más egészségügyi gond miatt kérlek, fordulj szakemberhez! Nem szégyen segítséget kérni sőt, támogatni fognak és megadnak minden szükséges információt!
Amit beiktatsz az étrendedbe, azt lehetőleg valami más helyett tedd, vagyis el kell hagynod ezt, azt és idővel megszokhatóvá válik az új étkezés, ami beépül a minden napi rutinokba. Nem lesz könnyű ez tény, de minél jobb és ügyesebb leszel benne, minél jobban ragaszkodsz az új és alapvetően egészségesebb, természetesebb étkezésedhez, annál könnyebb lesz tartani és ragaszkodni hozzá. Idővel természetes lesz, magától értetődő, hogy nem étkezel úgy, mint a túlsúlyos és/vagy egészségtelen embertársaid. Például ha elmész egy bevásárló áruházba, eleinte tudatosan kell irányítanod magad, de idővel automatikus lesz az, hogy nem a mekit, burgert, pizzázót támadod meg elsőnek és fogyasztasz tőlük valamit…. amiről azt sem tudni biztosan, miből is van. Inkább elmész, egy pékséghez ahol tudod, hogy akad teljes kiőrlésű lisztből készült zsemlés szendvics, szintén látható tartalommal és nagyobb eséllyel találsz a kínálatukban olyat, ami alkalmazkodik a te étrendedhez vagy, olyan éttermet keresel fel, akiknél van saláta. Esetleg más főtt étel és elméletileg jobban hasonlít egy rendes konyhás kosztra, sem mint a nagy népszerűségnek örvendő gyors éttermek ételei.
Bármennyire is különcnek érzed majd magad ettől, ne hagyd, hogy az érzés eltántorítson a helyes úttól! Eleinte szégyenkezve és zavartan ültem le egy Árkádban a tömeg közé enni, hiszen teljesen másként étkeztem, mint a többiek. Illetve, alapból nekem nehéz idegenek előtt enni. De, mivel alapból és állandóan különcnek, nem oda illőnek érzem magam mindegy, hol vagyok, milyen közterületen, már nem érdekel. Sikerült elérni ezt a szintet. Ahogy azt is, hogy a közvetlen környezetemben ért megjegyzések, vicces vagy nem épp vicces értetlen beszólásokkal se foglalkozzak. Helyette azokkal a barátokkal és ismerősökkel beszélgetek erről, akik szintén hasonlóan vagy így, egészségesen szeretnének és akarnak élni emiatt, megértenek és támogatnak. – Tanácsolom, hogy ti is tegyetek így! Könnyebb egymást támogatva haladni azon a bizonyos lépcsőn, sem mint állandó akadályokba ütközve. Morzsold le az ártani és hátráltatni akaró személyeket és amennyire lehet, nélkülözd mind! Az ő testük és az ő életük, ha tönkre akarják tenni a sajátjukat, legyen. De neked egy van és az csakis a tiéd!

6499e967e990f39cac2040f8aa51f38f.jpgA legjobb és legbölcsebb, ha étkezést tekintve úgy gondolkodsz, hogy az minél természetesebb legyen, lehetőleg minél kevesebb vagy minimális feldolgozással. Zöldséget és gyümölcsöt tekintve a legjobb, ha friss és teljesen nyers illetve, a zöldséget még párolva érdemes enni köretként. Hidd el, ahogy kiürül szervezetedből a fehér méreg tested és te magad is megszokod, majd megszereted ezeket a finomságokat.
A fehér lisztet sürgősen cseréld le teljes kiőrlésűre, rozslisztre, durum (mediterrán eredetű, sok benne a fehérje) vagy Graham lisztre (utóbbi diétázóknak ajánlott, kevés a szénhidrát tartalma). Nézz utána, hogy mely lenne neked az ideálisabb vagy praktikusabb és ha lehet, ezen lisztekből készült termékeket fogyassz még akkor is, ha drágábbak! Ha kell, készíts magadnak otthon sütéssel kenyeret vagy más terméket. Hidd el, tested és gyomrod egyaránt meghálálja!
Fontos a hús evés. Jómagam úgy vélem, hogy bár a vegetáriánusok nemes célért harcolnak és küzdenek a húsmentes étkezéseikkel, mégis nagyon fontos élelemforrást vonnak meg maguktól. Egyáltalán nem jó, hogy állatokat kínoznak, és persze ha lehetne, állatbarát helyekről szerezném be a húst. Viszont az ember mindenevő és nem viccből. A húsban lévő fehérjék, vitaminok és vasak értékesek a szervezetünknek! Amire fontos odafigyelni, hogy azt mikén készítjük el mivel ettől függően lehet az elhízás okozója is! A legjobb, ha a húst otthon sütjük meg lehetőleg Oliva olajban vagy natúr serpenyőben, esetleg grillezzük. Kerüljük a húsipari készítményeket, mint felvágott, virsli, sonka és társai mivel annyira közel állnak a húshoz, mint én a Kínai nagy falhoz. – Magyarán nem tudhatjuk, mit tesznek bele és mit eszünk meg így! Ha előre elkészített húst veszel, mindenképp ügyelj arra, hogy ha lehet ne rántott legyen. A hús el tud sülni magának a sütőben, aminek ideje alatt más hasznos dolgot is csinálhatsz. Azt az időt érdemes rá áldozni!
Tengeri herkentyűk sajnos rettentően drágák, pedig annál értékesebb tápértékkel rendelkeznek! Természetesen a nem feldolgozott halakra gondolok, mint a hal rudacska! Tudom, hogy drága halat venni nyersen akár élve akár holtan, így talán megfelelő alternatíva lehet a konzerv. Ott viszont ügyelni kell a szószra, mint plusz adalék anyagra és annak összetevőire!
Köretnek nem árt, ha lecserélünk egysmást. Kezdésnek jómagam igyekszem elhagyni a krumplit, mint köretet. Bár, kevés mennyiségben nem árthat, viszont sütve-főzve nincs érdemi rosttartalma és gyorsítja a szénhidrát felszívódását emellett, tápértéke sem kiemelkedően sok ahhoz, hogy nélkülözhetetlenné váljon. Érdemes inkább durum tésztás készítményekhez folyamodni, rizshez (ha lehet barna rizs), zöldségköret, bulgur (török rizs), köles (egynyári fűféle), hajdina (olyan növény, mely remek helyettesítő lehet a búzának és felettébb egészséges).
Plusz kiegészíthetjük az étrendünket tojással, amely bővelkedik fehérjével és így az izmoknak szükséges energiával, nyomelemekkel (ahogy a hús is, a kettő együtt elengedhetetlen egy komolyabb testépítőnek). Zsírszegény sajt és tej, bár személy szerint kevés tejet fogyasztok és ritkán. A sajtot viszont rettentően szeretem és nem kötelező elhagyni, inkább mértékkel lehet csupán fogyasztani.
Zöldségeknél ne féljünk az olyanoktól, mint brokkoli, karfiol, cékla, saláta, káposzta, uborka, paradicsom, paprika és társai! Ha kell, nézzünk párolás vagy főzés módszereket ahhoz, hogy ezeket könnyebben elfogyaszthassuk!
Sütésnél ügyeljünk arra, hogy ne alkalmazzunk zsírt vagy sok napraforgó olajat. Ha lehet, helyettesítsük zsírpapírral, ami megelőzi a letapadást vagy más olajat vegyünk még akkor is, ha az sokkal drágább! Elég minimális olajban sütni ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást. Főzni leginkább rizs, tészta köreteket vagy tojást érdemes készíteni, ha lehet, a zöldségeket igyekezzük minél frissebben fogyasztani vagy, rakottként sütve, párolva vagy grillezve. A grillezés általában nyáron hagyomány, mely kertben sütést jelenti parázson és grillezőn vagy a tűzön. Érdemest ezt a jó szokást bevinni a konyhába illetve a jó idő közeledtével gyakorivá tenni! A grillezés áll legközelebb ahhoz, ahogyan őseink étkeztek és tény, ennél egészségesebb nincs. Viszont a húsokat tényleg érdemes megsütni vagy grillezni, nyersen nem érdemes fogyasztani. Nemes egyszerűséggel a nyers húsban található baktériumok és mikrobák elpusztítására az emberi gyomor és szervezet már kevésbé alkalmas, mint egy ragadozó farkas vagy vadmacskáé és igen, elszoktunk tőle. Nem véletlenül esszük sütve, mióta felfedeztük a tűzet. – Szóval a paleo étrenddel csak akkora mértékben értek egyet, mely foka még nem tartogat káros és romboló mellékhatásokat.

6c6ce096cded51eec93da8835fe002bc.jpgMindemellett arra érdemes még odafigyelni, hogy jelenlegi zsírraktáraink mekkora mértékben jelentenek többletet és ehhez képest, mennyi mozgást veszünk igénybe. Hiszen, a kevesebb kalória, avagy energia bevitel arra készteti a szervezetet, hogy a raktárokhoz nyúljon viszont az éheztetés nem megoldás erre! Táplálkozni kell rendszeresen, és ahogy szükségét érezzük. Inkább csak picivel csökkentsük az eddig megszokott adagot. Ha ezt a csökkentett mennyiséget megszokod, ahogy én már megszoktam, nehezen vagy egyáltalán nem fog lemenni egy átlagos éttermi adag és ebben, nincs semmi rossz. Kisebb tányért használj, mint eddig és kezdésnek egy evőkanállal kevesebbet szedj ahhoz képest, ahogy eddig tetted. Legyen változatos a fenn leírtakból és lehetőleg állandóan juttasd a szervezetedbe.
Hidd el a megvont mesterséges cukros és szénhidráttal dúsított ételek mellőzésével szervezeted átáll és rájön, hogy a zsírraktár tovább gyarapítása felesleges sőt, inkább érdemes hozzá nyúlni! A természetes ételek nem fognak deformációt okozni mindegy, ki milyen genetikával rendelkezik! Azok, kik soványságban szenvednek és képtelen hízni, szintén hasznos lehet egészségesen és tudatosan étkezni sőt, nekik is ajánlott! Hiszen testünk alapvetően természetes eredetű, mi kárt tehetne benne a természetes táplálék? Bármennyire át akarja az ember formálni ezt az egész világot a saját elképzelt képére, végül szembesülnünk kell azzal, hogy amit teszünk rossz, és amit a Föld eredendően ad nekünk, jó. Ha nem így lenne, nem léteznénk, hiszen már az ősember őseink meghaltak volna Föld Anya adta tápláléktól.
Jusson eszedbe az összes helyes döntésnél, ahol hozzájárulsz az egészséges étkezésedhez, hogy te teszed jól és nem azok, akik mekit meg burgert vesznek halomszámra! Te teszed jól, akinek fontos a teste, a szervezete az, amiben élnie kell!
Remélem sikerült válaszokat adnom és segítséget nyújtanom azoknak, akiknek kellett.
Folytatásként később tervezek pár egyszerű receptet ahol, magamból kiindulva főzni, sütni nem tudó emberekre is gondolni fogok! Nem szégyen az, ha nem tudunk a konyhában mesterszakácsként tevékenykedni. A szégyen az, ha kifogások miatt inkább felelőtlenül szemetet eszünk!
Cathreen Misery

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr1813776440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.