Mizantróp Szösszenet
2018. június 28. írta: Cathreen Misery

Mizantróp Szösszenet

Avagy egy antiszociális, introvertált, idegen embereket utáló személy idézetei, rövid irományai.

10547519_749522478443446_6646704034555144800_n_1.jpg– Utálom az embereket!

– Én is!

– Legyünk barátok!”

**** 

– Ekkora tömegnyomort… és még karácsony sincs.

– Ne is mond! A december kész káosz és az a sok ember, mint valami hering csoportosulás egy miniatűr akváriumban. Szerinted mért szereztem be az ajándékokat már most?

– Máris? De hiszen, még csak Október van!”

**** 

– Ha választhatnál, melyiket választod? Buli vagy magányos…

– Utóbbi.

­– Ö, oké. Akkor a következő: emberekkel tömött könyvtár, vagy üres…

– Utóbbi.

– De hát, azt se tudod mit akartam mondani!

– Nem érdekel milyen körülmények között lehetek, ha lehetőségem vagy egyedül lenni, akkor kétséget kizáróan arra szavazok.”

**** 

Nem vagyok se rasszista, se diszkriminatív. Én mindenkit egyaránt utálok és elkerülök, függetlenül a külső vagy belső tulajdonságoktól.”

**** 

– Miért nem jössz velem? Na, kísérj el!

– Nem!

– Na, létszi! Nem akarok egyedül menni…

– Nem leszel egyedül, hiszen az Árkádban zsúfoltságig tele lesz emberekkel.

– O, tehát ez a bajod? Az emberek?

– Enyhe kifejezés drága, de igen. Nem megyek olyan helyre, ahol sok az ember. Akkor inkább megrohadok a négy fal között.”

**** 

Gyűlölöm a buszokat, amikor tömve vannak. Miként a koncerteket és a fesztiválokat is. Utálom a közterületeket és a népszerű programokat. Még kevésbé vágyom ki az utcákra. Ha lehetne egész életemben egy elzárt helyen tengődnék vagy egy különálló szigeten élném le az életemet az óceán közepén.”

**** 

Nyáron sokan arról mesélnek, milyen remek koncerten vettek részt, mennyire jó volt a strand vagy a wellness szállás és mennyire sok szép turisztikai látványban volt részük a külföldi országokban. Én csupán arról tudnék mesélni, hogy mennyire igyekeztem elkerülni az embereket és bármiféle szociális tevékenységtől mentes napokat összehozni. Persze, ez senkit sem érdekel, ami ironikus, hiszen nem is akarom, hogy tömegeket érdekeljek.”

**** 

12400863_835941956528260_8491034312150035747_n.jpg– Nagyon ijesztő vagy ám! És ez a ruházat?! Borzalmas azt kell mondanom.

– Helyes, nagyon helyes!”

**** 

A fekete szín megóv. Az elvont mintás sötét ruhák megdöbbentik az embereket. A túlzás benyomását keltő kiegészítők undort és ellenszenvet képesek kicsikarni az idegenekből. Na, ez az én öltözködési alapelvem. Első benyomás: Hagyjál békén, kerülj el!”

**** 

– Van kedved ismerkedni?

– Nem.

– Öhm, és később lenne kedved?

– Nem.

– De hát, egy időre össze leszünk zárva!

– Túlélem.

– Nagyon szűkszavú vagy. Miért nem mesélsz magadról?

– Igen és nem. – Nagy sóhaj, úgy tűnik, feladja.

– Reménytelen eset vagy. – Dünnyögi az orra alatt.

– Helyes. Az a jó. – Gondolom magamban.”

**** 

– Ugyan már, csak azért fütyülnek utánad, mert csinos vagy! Ne csináld, nem kell ennyire besértődni egy kis visszajelzéstől. Inkább örülj neki, hogy tetszel valakiknek és csinosnak tartanak. Hogy mi? A beszólásaik? Jaj, kedvesem nem, azok nem beszólások, hanem bókok akarnak lenni. Igaz, használnak csúnya szavakat is, de hidd el: csupán a saját módjukon akarják a tudtodra adni, hogy mennyire szépnek tartanak. Szerintem tök jó, ha a nőt dicséret éri a külseje miatt. Hiszen ez a lényeg! A ruháknak, a sminknek, a magas sarkúban való szenvedés… azért van, hogy szépek legyünk. Mi más értelme lenne? Jaj, ne nézz már így rám! Nem vagyok bolond, inkább te vagy az. Miért nem tudod elfogadni a kedvességet? Azonnal morogsz az orrod alatt meg visszaszólsz nekik, pedig nem is bántottak. Tessék? Mi? Ó, hogy nem kérted a véleményük? Nos, kedvesem, ez egy ilyen világ. Kapsz véleményt, ha akarsz, ha nem.”

**** 

– Miért öltözöl így? Borzalmas és túl sok a fekete. Minek neked ez a sok sötét szín? Öltözz színesebben drága.

– Nem akarok. Szeretem a feketét.

– De hát, nyár van!

– A fekete megvéd, és a lelkemet tükrözi.

– Jézus szent Mária, segíts meg! Mi lett az unokámból?!

– Semmi, jó mama. Semmi jó…”

**** 

– Gyere, menjünk és üljünk ki a parkba!

– Sok ember lesz ott? Mert ha igen, akkor ki nem megyek.

­– Oké, akkor menjünk múzeumba.

– Csak hétköznap délelőtt, amikor alig akad szabad ember. O, nem lehet! Hiszen dolgozom! Akkor nincs múzeum, csúcsidőben ott is sokan vannak.

– Rendben, akkor menjünk moziba.

– Elmentek otthonról? Oda akkor se megyek, ha fizetnének érte! Lehet ülnek, de az kifejezetten ember gyűjtő hely, ahol egy perc nyugtod nincs! Rúgják a széked, a középső rendszeresen kimászkál mosdóba, kortól függetlenül túlkiabálják és túlcsámcsogják a filmeket, hangosan beszélnek vagy röhögcsélnek s akkor nem is említettem azt, hogy leöntenek meg rám dobálják a mozi büféjének a termékeit. Nem kösz, kihagyom. Akkor inkább itthon nézek valamit a saját szobámban, a saját TV-en, egyedül és nyugalomban. – Feladva sóhajtott majd halvány mosoly után csak annyit kérdezett:

– Veled tarthatok? A jelek szerint nincs más lehetőségem a közös programra."

**** 

tumblr_mvv9amqwi91s3979jo1_500.jpg– Menj oda és kérdezd meg!

– Nem akarom!

– De miért? Csak odamész és megtudod, amit akarsz, csupán két perc az egész!

– Nem akarom, nem egy. Kérdezd meg te!

– Istenem, miért nem mered megkérdezni? – Vállat vontam és nem mondtam semmit. Tudtam, hogy felesleges lenne elkezdeni magyarázkodni arról, hogy már maga a gondolattól írtózom, nem hogy meg is tegyem. Majd, ha életveszélyes helyzetbe kerülök, megkérdezem és odamegyek egy idegenhez. De lehet, akkor se. Inkább megdöglök, de távol akarok maradni másoktól. Ezt ő sajnos, nem érti meg. Sose fogja.”

**** 

– A minap jártam a bevásárló áruházban. Hogy mennyi ember volt, te! Rettenetesen sok! Ezek sose dolgoznak?

– Úgy tűnik. De az még hagyján. A szomszéd épületben tegnap este valami bulit rendeztek nem törődve azzal, hogy valaki este aludna. Hétköznap este. Hiszen, kinek kell az? Kinéztem az ablakon és azt hittem elájulok annyi embert láttam!

– És igazából nem is panaszkodhatnánk, mert akadnak sokkal tömöttebb helyek is.

– Igaz, igaz. Például a turista látványosságoknál, mint a piramisok vagy a főváros parlamentje. Tényleg, te láttad már testközelből?

– Megbolondultál? Olyan sok ember közé menjek ki csak azért, hogy lássam a parlamentet? Inkább maradok a képnézegetésnél.

– Jogos. Én is így vagyok vele. Te, tudok egy csendes és eldugott helyet. Érdekel?

– Csak nem a temetőre gondolsz? – Ízlelgette a gondolatot majd megrázta a fejét.

– Nem, bár nem rossz ötlet. Annál nyugodtabb és ember mentes helyet nehéz lenne mondani. Viszont az én ötletem egy romház. Pontosabban több évtizede elhagyatott épület, amit az idő szépen lassan megesz. Érdekelne?

– Hogy, a fenébe ne! Kezdhetted volna ezzel is. Induljunk még most! Nem akarok az utcán tengő - lengő, semmirekellő emberek között túl sokáig lenni. És minél később indulunk, annál több lesz az utcán járkáló, idegesítő ember.

– Valóban. Máris indulhatunk.

– Mond csak, te élnél egy elhagyatott helyen?

– Persze! Egy percig sem gondolkoznék, ha adódna lehetőségem elzárkózni a nagyvilágtól.

– Na, ezért szerettem beléd. Imádlak!”

**** 

Kétféle ember létezik…. Mindegyiket utálom.” (Forrás: Internet, nem saját.)

**** 

tumblr_na5q5g5mnm1tanynzo1_500.jpgInkább kerülök a hosszabbik úton, csak ne kelljen emberekkel találkoznom még két másodpercre se. Inkább nem megyek el egy programra, csak elkerülhessem a tömeget. Inkább sétálok, és nem megyek busszal, csak ne érjenek hozzám a zsúfoltság miatt és elkerülhessem azt a borzalmas nyomort. Az akaratom ellenére történő fizikai kontaktustól kivagyok, és legszívesebben ordítva menekülnék az olyan helyzeteknél. Inkább a négy fal között maradok, csak nyugodtan élvezhessem a szocializálás mentes létezést. Ha kell valami, emberek közé kell menni. Ha dolgozni kell, emberek között kell. Tanulni vagy szórakozni is, csak emberek között van lehetőség. Inkább hamar túlesek rajta, és arra áldozok időt és energiát, hogy idővel ne kelljen ezeket újra megélnem. Inkább a virtuális világ, mint sem a valóság. Ott a számítógép és a szoba biztonsága ezerszer többet ér. Inkább email, sem mint telefon. Ki akar beszélni egy idegennel? Hülyeség. Inkább nem megyek sehova, sem mint állandóan jöjjek, menjek. Ami kell, megvan otthon és csak akkor vásárolok, ha már muszáj. Inkább egy csendes kávézó, sem mint egy parti helyszín. Előbbinél is, lehetőleg minél elszeparáltabb, eldugottabb sarok, ahol remélhetőleg észre sem vesznek. Inkább legyek kísértet, egy pillanatnyi villanás, sem mint feltűnő jelenség, akire mindenki felfigyel. Kell a halálnak a figyelem és az idegenek kéretlen közeledései. Inkább legyek láthatatlan, csak ne kapjak véleményeket anélkül, hogy kértem volna. Inkább észre se vegyenek, csak ne akarjanak közeledni, beszélgetni velem, jó pofizni és kedveskedni. Úgyis egyetlen szándék vezérli az összes ilyen embert valami hasznot vár a dologból, de én csak egyet akarok, nélküle létezni. Mások nélkül. Az összes ember nélkül. Kerüljenek csak, azt szeretem. Utáljanak csak, az már egész jó. Féljenek tőlem, akkor közeledni se mernek, és én boldog vagyok. Botránkozzanak csak meg, azt imádom. Csak felejtsenek el, nézzenek át rajtam, menjenek el mellettem és nem, nem érdekelnek. Se az, hogy léteznek, se az, hogy lélegeznek. Legyen ez az állapot kölcsönös és hagyjuk békén egymást. Könyörgöm, hagyjanak magányosan boldognak lenni! Miért olyan nagy kérés ez?”

**** 

Jó egyedül lenni. Jó más emberektől távol lenni. Szeretem az olyan helyeket, ahol nincs ember. Miért? Mert nem kell jó pofizni, nem kell kedveskedni és illemtudónak lenni. Nem kell udvariasnak lenni és végig hallgatni a kéretlen mondandóját. Nem kell elviselnem, ha hozzám érnek akár véletlenül is. Nem kell attól rettegnem, hogy melyik egy elmebeteg őrült, aki épp engem szemelt ki áldozatául. Nem kell alkalmazkodnom. Nincs kényszeres elviselés. Nem kell a gyakran lakott település részeken elviselnem, ha hangoskodnak, buliznak, kiabálnak, fúrnak és faragnak, autót meg buszt használnak. Nem kell szocializálódni és emiatt néha akaratlanul is részt venni ilyen tevékenységekben. Ha egyedül vagyok, azt teszek, amit akarok, arra gondolok, amire akarok, olyan környezet vehet körbe, amit akarok és megszabadulhatok a társadalom általi nyomástól, mely az íratlan és írott szociális és társasági szabályok nyomnak rám. Nem kell elviselnem vicsorgó szájjal semmit se. Egyedül lenni jó, egyedül élni a legjobb dolog a világon.”

**** 

A Mizantróp és antiszociális ember ismérvei: Egyedül van. Mindig. Vagyis, amikor csak teheti. Magányos. Mindig. Amikor csak lehetőség adódik rá. Nem, nem szomorú emiatt sőt, boldoggá teszi a magány. Elvonul egy számára kedves világba, legyen szó könyvről, animétől, filmről, képregényről. Gyakran elmenekül a kitalált világokba és többet „él” ott, sem mint a valóságban. Nem érdekli más ember. Akkor sem, ha haldoklik. Akkor, se ha segítségért kiált. Sőt, akkor se, ha kunyerál. Átnéz az embereken és mozgó stressz forrásként, potenciális idegesség okozó tényezőként tart számon bárkit, aki elhalad mellette vagy kényszerhelyzetből egy légtérben tartózkodik velük. Folyamatosan zenét hallgat. Kit érdekel az emberek ostoba zagyvasága, zavarós és idióta, cseppnyi gondjai, amiből elefántot csinálnak? Ki akar kéretlen beszélgetést meg idegesítő vélemény megnyilvánulást? Senki. A zenével elzárja fülét az emberektől és az általuk keltett zajtól. A mobil a legjobb barátjuk. Ha már a fül nem érzékel ingereket, akkor a szemnek miért kellene hagyni? Amennyire csak el lehet zárkózni egy emberektől zsúfolta helyen, ők megtalálják erre a megoldást és meg is teszik. Tartósan. Amíg ki nem kerülnek az emberi birkanyájból. A mobil számukra a világ legjobb menekülés eszköze, hiszen a zene hallgatás mellett akár olvasással vagy más lehetőséggel megadja az ideiglenes egyedül lét érzését. Persze, másokat zavar és nem értik a dolgot, de olyankor nem gondolnak bele, hogy ez fordítva is igaz. Az antiszociális ember utálót meg viszont zavarja már alapvetően az ember jelenléte és sosem értik, miért állnak le beszélgetni velük, ha egyértelműek a jelek, miszerint nem kíváncsi senkire. Akadnak, akik a könyvek világába menekülnek. Az olvasás erős és intenzív fantáziaképeket képes megjeleníteni az agyban, amitől élethűnek, már-már valóságosnak hat az olvasott kaland és világ. Emiatt nagyon könnyen beszippant bárkit, aki csak kicsit vagy nagyon, vagy örökre el akar szigetelődni az emberektől. Sok köztük a könyvmoly, ha úgy tetszik. És a művész. Az alkotás menete alatt az agy csak egy dologra koncentrál: az adott alkotásra. Emiatt a saját világunk kerül előtérbe és nem a valóság, ami épp körbevesz. Nem viccből vonulnak el az alkotók akár a négy fal közé, kihalt erdős területre vagy bárhova, ahol kívül tudhatják az embereket és az egész társadalmat. A művészek kiváltsága, hogy az alkotás idejére mellőzhetik a világot, a valóságot és legfőképp az embereket. A mizantrópok nem félnek az emberektől és nem rettegnek tőlük. Sokkal inkább utálják, megvetik, gyűlölnek mindenkit, aki idegen és a szemükben nem többek, mint egy csótány vagy élősködő gombafajta. Azért kerülik az embert, a szocializálódást, a társaságokat, mert nem kíváncsiak a gonosz megjegyzésekre, a gúnyolódásokra és piszkálódásokra. Nem akarnak random emberek bajairól hallani vagy hagyni, hogy rájuk tegyék a saját életük terhét és magukkal rántsák a mélybe, ahol ők már ott dagonyáznak. A kínok tavában, ha úgy tetszik. Az antiszociális szó szerint ellene van minden szociális mozzanatnak. Mert így elkerülheti az idegeskedést, a stressz helyzetet. Elkerülheti a sértő szavakat vagy a kéretlen flörtöléseket, a bunkó megnyilvánulásokat és rivalizálást. Elkerülheti a lenéző tekinteteket vagy azt, ahogy hangosan megjegyzik mennyire csúnyán/ szexin néz ki. Elkerülhet mindent. - Tehát nem kell sajnálni a magányt kereső mizantrópokat. Nem kell odamenni, ha elmerülve olvas, vagy a mobillal foglalja el magát. Hagyd békén.”

**** 

Amikor karomhoz ér egy idegen karja olyan, mintha izzó vassal karistolták volna meg a bőröm felszínét és kényszeredetten oda nézek, mert a fájdalom igazi.”  

**** 

10431492_693066280759140_3008991232105330220_n.jpgCsak is a kemény önuralmamnak köszönhető az, hogy még nem vertem meg senkit azért, mert fizikailag megérintett. Pedig legszívesebben az összes idegent és értetlen ostobát addig rúgnám, amíg lélegzik. Nem értem, miért gondolja bárki is azt, hogy hozzám érhet? Megfoghatja a vállam vagy a kezemet? A hátsó fertályamról nem is beszélve, amit nőként folyton kiszemelnek a perverz idióták! Az összes, akaratom ellenére megtörtént érintésnél hirtelen haragba jövök és fogcsikorgatva nem mélyesztem az öklöm egyik idegen arcába se, mert persze én lennék a büntethető nem az, aki tapizik meg megfog, megérint, megpróbálja átlépni a három lépés távolságot. Számtalan ilyen kellemetlen és rossz élmény után, igyekszem szerzetesekhez hasonló életmódot élni – s még ők csodálkoznak rá erre. Kész vicc….”

**** 

Szerintem ennyi lenne.
Köszönöm, hogy elolvastad a kis szösszeneteimet, amit az egyik erős jellemvonásom hozott ki belőlem. Mert igen, én ez vagyok. Ilyen vagyok. Mégis emberek között kell dolgoznom. Nem túl könnyű, de nem is tervezek sokáig benne maradni. (:

Cathreen Misery

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr4814080015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.