Kialudt Töklámpás - 7. A Fej nélküli Lovas
2018. december 22. írta: Cathreen Misery

Kialudt Töklámpás - 7. A Fej nélküli Lovas

Eljött hát, az utolsó Halloweeni rém mesém hetedik része. Kellemes olvasgatást!

Üdvözöllek! 
Köszönöm, hogy benéztél és eddig türelemmel voltál a történet megírásához. Tudvalevő, eme történeteken nem előre megírtam és aztán tettem közzé, épp ellenkezőleg. Amint kész volt az egyik rész átolvastam s utána meg is osztottam. Mikor ezzel végeztem elkezdtem írni a következőt. Remélem elnyeri a tetszéseteket! Eme utolsó hetedik rész az összes többi előtt játszódik három nappal. Amolyan legelső epizód amit legutoljára írtam meg. Igen, lehet furcsa, de direkt terveztem így. 
Ha lemaradtál volna a többi részről, akkor sorban feltüntetem mindegyiket és a címekre kattintva elolvashatod őket. Kellemes olvasgatást! 

1, Csalfa Mátka  *  2, A Szabó és a Nemes 

3, A Rózsató Gyermeke  *  4, Kísért a Múlt  *  5, Incubus  *  6, Succubus 

kep-2.jpg

A Kialudt Töklámpás 

A Fej nélküli Lovas

Holt volt, hol nem volt, több száz évvel ezelőtt Rosewood város helyén hatalmas hulla és vérmező feküdt történelme legnagyobb csatája nyomaként. A hatalom éhes királyok foglalási vágya és terület szerző céljaik több száz, ha nem több ezer ifjú erős harcost küldtek a halálba s ezzel sok ember vérével felitatták a területet. A halottak balszerencséjére épp eme mészárlás térítette észhez a királyokat s mondtak le a véget nem érő harcokról és csatákról. Eme óriási s egyben utolsó csatában akadt egy harcos, kit csak a fekete lovas néven emlegetnek a mai idősek. Lova hollófekete színárnyalatokban pompázott, miként a rajta ülő páncélos lovag is fekete színbe öltözött. Obszidián jellege misztikussá és félelmetessé tette a harctéren. S akkor ellenfelére akadt a másik hadvezér személyében, kinek sikerült fejét vennie az említett rettenthetetlen és félt lovagnak. S bár végül mindkettejüket elvitte a halál sok-sok, hűséges és bátor harcossal együtt, azt egyikük se vette észre, hogy a csata szélén a sűrű erdő közt megbújt egy boszorka. Kívülálló, egyik királyság uralma alá se tartozó szegénységben és természettől függő hölgy leskelődött s nézte végig a harcot és a mészárlást. Férfiak halál sikolyait hallgatta végig, ahogy kínlódó vérveszteségüket végig figyelte. Némán nézett maga elé s nem fedte fel magát egészen addig, míg a fekete lovag földre nem került s feje eltávolodott testétől. Ahogy mindkét hatalmas vezér földre terült s utolsó parancsukkal végső csatába küldték harcosaikat, úgy vegyült el köztük a törékenynek tűnő szakadt ruhás nő. Nem foglalkozott vele senki, ha mégis, a másodperc töredékében, míg elsuhant egy két harcos szeme sarkában csupán arra gondoltak „bolond ez, ha itten járkál” majd folytatva a küzdelmet csatáztak tovább. Kardok élei ütköztek egymásnak, buzogányok zúzták szét a páncélokat. Vér fröccsent élő és holt testből és sorra estek össze a bátor hősök. A nő, kinek ágas-bogas haja valamiért senkibe s akadt bele, koszos rongyruhája hozzásimulva megérinthetetlenné tette eljutott a fekete lovag fejéhez. Nem messze a testtől, úgy két méterre megállt s a leesett sisak alól undorítóan félelmetes arc meredt az ég felé. Szürkés, felhőbe borult néma és hideg fellegeket kémlelte mikor a vadonban élő nő felemelte és mosolyogva elcipelte onnan. A test nem kellett, legalábbis egyelőre nem. A test magától elindult megkeresni fejét miután a csata napokkal ezelőtt véget ért.

Rosewood legendája szerint eme fekete harcos tér vissza azóta minden átkozott év Mindenszentek estéjén s azért, hogy megtalálja végre a fejét és nyugalomra lelhessen. Mely házat nem védik a töklámpások oda betér s legalább egy emberi fejjel távozik. Természetesen a legenda szól más természetfeletti lényekről is, miként a túlvilágról származó ijesztő, gonosz jövevényekről. Mégis eme lovag jelenti az idősek és babonás emberek legmélyebb félelmeit és álmatlan éjszakáit. A legenda emellett úgy tartja, hogy a kifaragott töklámpás, melyben gyertya ég azért hatásos, mert az első kísértet járta éjszakán csupán az a ház maradt sértetlen Rosewood városában, hol gyertyát gyújtva betették a töklámpás üreges belsejébe. Nem tudni miért, hogyan s a városi lakónak honnan származott az ötlete, de sikerült: azóta követett példa minden démont félő embernek.

 

Mindenszentek előtt három nappal járunk. A Hold alig kerek, bár kevés hiányzik a teljes pocakhoz. Eme jelenséget alig látni a Nap erős fény sugarai közepette. Csalóka időjárás játszadozik a városlakokkal. Árnyékban megfagynak, de a napfény alatt túlmelegszik a bunda s szőrmével kitömött kabát. Gróf Luther Grubb-nak hatalmas, majd 15 holdnyi területén összesen tizenkét család él. Mindegyikük hasznos mezőgazdagság vagy állattartás szempontjából s Gróf Luther Grubb belőlük szerzi vagyonának nagy részét. Jelenleg viszont egyetlen egy család fontos a holdak legszélén található kőből, fából és agyagból összerakott aprócska, földszinti lakáshoz tartozó állattartásból élők. Leginkább disznókat és teheneket tartanak, bár utóbbi állat tartomány eléggé megcsappant tavaly télen egy betegség miatt. Ennek ellenére úgy tűnik elegendő a tej mennyisége, miként a disznók is megfelelően meghíznak a vágásokhoz. Eme család Erketu néven ismert és a város összes polgárát ők látják el tej és hús termékekkel. Ha nem más exportáruval töltik fel kamráikat. A családfő Henry igazán szorgalmas és odaadó dolgozó, aki lelkén viseli az állatok jólétét és táplálását. Mindhárom fiát már kiskoruk óta arra nevelte, tanítatta és szorgalmazta, hogy idővel örökölve az állattartást a lehető legjobb és legbőségesebb gazdasággá varázsolják a nemzedékek óta tulajdonban lévő foglalkozást. Erketu család lassan kilenc generáció óta a Grubb családhoz tartozva látta el állatokkal a gazdaságot, s ezt Henry szerette volna tovább adni. Két legfiatalabbik fia igen tehetségesnek sőt, mi több, tökéletesnek tűnt az örökséghez. Ráadásul legidősebb lánya sikeresen beházasodott a tizenkét farmcsalád gazdagabbik részéhez, így az Erketu és LaMenda gazdaság eggyé válhatott három évvel ezelőtt. Henry szerint ez sokat lendített mindkettejük anyagi helyzetén és bebiztosították mindkét családnak a stabil termőföldeket, miként állatokat. Ugyanis, így a takarmány nagy részét már nem kell mástól megvenni, ahogy LaMenda család se szenved majd a hús és tej hiányban. Mindenki jól járt s úgy tűnt, hogy Henry lánya Ruth boldog a választott férje mellett. Hamarosan érkezik az első unoka, ezt már sejteni lehetett a lány gömbölyded hasa láttán.

Ahogy lenni szokott az Erketu famíliában akadt egy különc gyermek a másodszülött, ki valamilyen oknál fogva szembement az elvárásokkal s a neki szánt sorsával. Se apja, se anyja Mary Anne nem tudta jobb belátásra bírni. Bármennyire is igyekeztek, bárhogy próbálkoztak, a kis Solomon fiúból igen makacs és akaratos férfi vált, ki ment a saját feje után. Nem akart állattartással foglalkozni s bár besegített a minden napos teendőkben, hogy ne két fivérét terhelje a munka összes szegmense Solomon legszívesebben világgá ment volna. Bárhová, csak el innen. Szabad akart lenni s nem függni a zsémbes és parancsolgató Gróf Grubb úrtól. Elege volt abból, hogy megszabják, miként éljen s miként haljon. Ő teljesen más életről és sorsról ábrándozott, amit saját maga irányít. Tavasszal múlt tizennyolc éves s azóta Mary Anne szerint kezelhetetlenné és önfejűvé vált, akár egy öszvér. Nem hajlandó beházasodni egyik farm családba se, miként egyetlen egy nő se érdekli a városon belül. Nem szándékozik megházasodni még annak ellenére se, hogy fivérei jegyben járnak, nővére várandós, hamarosan családos feleség. Henry rég feladta a harcot és nem törődött már azzal, hogy mit művel a fia. Nappal elvégzi, amit el kell, majd munkaideje lejártával eltűnik s vacsoráig nem is látják. Néha eme közös étkezést is kihagyja. Merre jár, és miket tesz? Azt senki sem tudja. Mary Anne, amikor csak lehetőségei engedik, faggatja fiát s szépen kérleli meséljen az útjairól. Aggódik érte, hát miért nem érti meg? Solomon nem mesélt és semmi se hatotta meg. Talán, ha mégis elmondja és tudnak arról, hogy merre jár, s mit tervez, másként alakultak volna a dolgok. Talán, ha nem ragaszkodik mindenáron a vágyálmához, miszerint meghazudtolja életét, amibe csöppent s nem akar teljesen mást, mint amit szülei neki szánnak, akkor még ma is élne. Talán mesélhetne és elmondhatná, milyen volt fiatalon. Milyen volt az az év, amikor a városban megszülettek az újabb legendák alapjai. Amikor mindenszentek estéjén furcsábbnál furcsább lények lépték át az emberekhez vezető mezsgyét s tettek olyat, amire eddig nem volt példa. De Solomon nem volt ilyen férfi. Fiatal, erős, határozott és álmokat dédelgető, energikus tűz égett benne mely hajtotta és kíváncsiságát perzselte.

Mindenszentek előtt három nappal ama feladatot kapta apjától, melyben arra kérte, most menjen ő a piacra kereskedni. Henry és Mary Anne öregek voltak már a feladathoz s két fivérét lefoglalták a gazdaság teendői. S bár nővére LaMende házasságából akadt segédmunkás nem is egy, úgy tűnt nem elegek. A tehenek között három új borjú is született, s a disznók között is ellett két koca. A kis jövevények gondozása, emellett az istállók és ólak takarítása és melegen tartása nem volt egyszerű feladat. Egy szó, mint száz, csupán Solomon maradt kit el lehetett küldeni eme napon kereskedni a városi főtérre, hol kora reggeltől késő délutánig piacként helyt adott a gazdáknak. Városon kívülről is érkeztek kereskedők, miként az ország számos területéről. Minden hónap egyik kiemelt napján összejárt a legtöbb kereskedő és csereberével igyekezték megszerezni, amire szükségük volt s eladni, amire már nem. Solomon igen sok disznóhúst és talán még több tejet vitt a loval húzott szekerén. Amint megérkezett a főtérre, mely hatalmas területként sok szabad hellyel és látványos szoborral a közepén látta el az erre látogatókat, kipakolt a megszokott bódéjuknál. Az étel árusok nagyja egy helyre tömörült, ahogy az állati bőrből készült ruhákat és kellékeket árulók vagy az agyag és porcelán mívesek, miként a kovácsok és fegyver kereskedők. Csoportokra osztódtak. Így ment ez már emberöltők óta. Solomon-tól három bódéval arrébb halász kereskedett a büdös tengeri állataival, s azon túl élő és holt tyúkokkal egy másik. Az ellentétes irányban pár kereskedő élő állatokat is árba bocsájtott, mint kutya, disznó, pár egzotikus és ritka állat. Solomon nem foglalkozva a többi árussal megtette, amit lehetett és míg fenn ólálkodott a nap az égen, addig adott és vett, cserélt és megszabadult mindentől mivel jött. Szerencsére igen kelendő termékekkel rendelkezett s mivel az Erketu család árui jó hírnévnek örvendezett, így mind elkélt. Talán dél múlhatott pár perccel, mikor Solomon-ál vásároló két hölgy pletykálkodásba kezdett. Mialatt Solomon felkészítette a kért mennyiségű húst s becsomagolta, az alatt heves csevej alakult ki a láthatóan gazdag és tehetős, korosodó két hölgy között.

– Hallottad mit művelt Mary?

– Melyik Mary?

– Hát, a horgász felesége! Egyedül ő olyan bolond, hogy érthetetlenül viselkedjen.

– Nem hallottam semmit. Miért mit csinált? – Ekkor a piros ruhás hölgy közelebb hajolt a zöld ruháshoz és suttogni kezdett. Solomon a piactéri nagy zsivaj ellenére is hallotta, mit mond az egyik a másiknak.

– Állítólag annyira megőrült a gyermeke elvesztésétől, hogy eladta a lelkét az ördögnek. Látták, ahogy furcsa nem az átlagos háztartáshoz kellő tárgyakat vett a gyógynövényes boltban, miként egyáltalán nem szokványos virágokat vagy növényeket kért a helyi virágárustól beszerzésre. Sőt, pár napja céltalanul ólálkodni látták a közeli erdőben és kántált közben.

– Édes szűz Mária! Mégis miért tenne ilyesmit? Minek vesz haszontalan dolgokat? Na és a férje tud ezekről? – A piros ruhás hölgy vállat vont.

– Nem tudom, de szerintem nem is érdekli. Ő beletemetkezik a horgász szenvedélyébe és amennyire csak lehet, elmenekül a bánata elől. – A zöld ruhás épp mondani szeretett volna valamit, de szavai megakadtak félúton amikor Solomon odanyújtotta a kért árut.

– Ó, köszönöm! – Mondta majd fizetve pár arany tallérral elvették a húsukat és tovább álltak. Természetesen a csevej tovább folytatódott s ebből Solomon mit sem hallott. Nem mintha érdekelte volna, mert bár figyelmét felkeltették kötelezettsége fontosabb volt jelenleg bárminél. Miután kifogyott a portékából s a lassan lenyugvó napot nézte, mely elbújt a főtér szélén lévő, magasan az égbe nyúló templom teteje mögött, Solomon összepakolt s épp felülve szekerére elindult volna haza, amikor meglátott egy fura alakot. Valamiért szeme megakadt a pakolászó, vagy épp aktívan kereskedő tömeg szélére szorult fekete csuklyás alakon nem messze az ételárusok mellett s ötlete nincs miért, de az az érzése támadt, hogy követnie kell. A megpillantott fekete palástos és arcát takaró csuklyás ember kitűnt a vásárló és eladó tömegből. Viselkedése titokzatos és túlontúl óvatos volt. Ennek ellenére egyedül Solomon figyelmét keltette fel a misztikus alak. Nem gondolkodott sokáig és hamarosan az ismeretlen nyomába indult. Lovát és szekerét rábízta a vadhúst áruló kereskedőre, kinek testvére vadászattal szerzi az alapanyagokat s percek múlva Solomon átvágott a tömegen. Jöttek és mentek az emberek, vettek és adtak, hangosan beszélgettek, nevetgéltek s lófráltak. Solomon utálta a tömeget, de túltéve magát az érzésein sikeresen elhagyta az ételárus bódékat. Ekkor a csuklyás alak kilépett a főútra s elindult rajta kifelé a városból. Hatalmas boltíven át vezetett az út, mellette két hatalmas bástya magasodott felfelé s tovább tekintve kőfal emelkedett több méteren át. Eme fal védte a város belsejét és főbb épületeit. A főbejáratot elhagyó alakot Solomon óvatosan, de követte. S bár a nap egyre kevesebb fényt bocsájtott ki magából, az ifjúnak nem okozott gondot az idegen követése, ki a kőfal mentén visszafelé haladt s végül megállt egy hatalmas fatörzs mellett. Eme diófa óriási volt s talán idősebb, mint az emberiség maga. A csuklyás mellett hamarosan megjelent egy másik titokzatos alak s Solomon biztonságos távolban lévő bokorból figyelte a jelenetet. Szerencsére a kevés fényviszonynak köszönhetően nem tűnt fel az alakja a meztelen bokor ágai között. Mikor levetették az arcukat fedő ruhát, Solomon majdnem leleplezte magát a döbbenetében kiadott hanggal.

– Hihetetlen! – Suttogta saját magának. – De hisz, ez Harry és Mabel kisasszony! Mégis mit keresnek itt? – S mintha válaszolni akartak volna a kérdésére, Harry közelebb lépett Mabel kisasszonyhoz majd gyengéd csókot váltottak egymással. Ekkor Solomon-nak leesett az álla. Ismerte mindkettejüket sőt, Harry kiskora óta a barátja. A Woodash és Erketu család igen szoros barátságot ápolt melynek gyermekeik is részesei lehettek s mit megpecsételtek két gyermekük egybeköttetésével is, mégis a jelenet fagyos fuvallatként hatott. Solomon végig nézte, ahogy pár mondatot váltanak egymással, majd egy újabb csók után elválnak útjaik. Úgy tűnt nem vették őt észre. Mikor Solomon biztos volt abban, hogy mindketten elég messze járhatnak, és nem veszik észre visszatért a saját bódéjához. Ott hálálkodva megköszönte a vadhús kereskedőnek az őrzést majd pont vacsorára haza is ért. Henry és Mary Anne kérdezgették a kereskedésről, de többről nem. Persze Solomon úgyse mondott volna semmit. Henry büszkén megveregette fia vállát, amiért ennyire sok jó üzletet kötött majd asztali áldást mondva megvacsoráztak. Solomon közben mindvégig gondolatában kalandozott s nem hallotta, amikor Ruth nővére a közelgő szülésről beszélt vagy arról, hogy mi lesz a gyermek neve. Fel se tűnt anyja aggodalma mely a felcseperedő, már felnőtt gyermekeinek látványa teremtett s mellyel óvta volna őket a világ összes gonoszságától. Solomon egyszerűen kimaradt a családi beszélgetésekből s miután jóllakott egyszerűen megköszönte a vacsorát és felkelve az asztaltól elhagyta a házat. A szegényes, szelíd közegben étkező többi családtag némán végignézte, ahogy Solomon magára veszi kabátját és kilép az ajtón. Jeges fuvallat csapott arcába, ahogy átkelt a telken és arcát csipkedte a hideg. Nyakába húzta kabátját, kezeit zsebeibe rejtette és a felfelé igyekvő Hold fényében elsétált a telkük határában húzódó erdő széléig. Eredetileg csupán magányra vágyott és azért jött ide, hogy egyedül lehessen, de amint szeme sarkában megpillantott egy újabb csuklyás alakot tudta, ez a terve kudarcba fulladt. Kíváncsisága felülkerekedett rajta s a meglesett Harry Mabel páros után úgy vélte, valószínűleg Mabel oson ki megint az éj leple alatt. Akár szép dolog akár nem, végül úgy határozott követi és tisztes távolságból utána eredt. Az erdő sűrűjében, hol a fák többsége lehullajtotta lombját és meztelen bokrok karistolták nadrágját kihívásnak tűnt követni az ismeretlen személyt. Fekete leplező ruhája tökéletesen beleolvadt az erdő mély sötét árnyékaiba s csupán néhány érdekes mozzanatával sikerült kivennie az átszürödő holdfényben, hogy merre tart vagy mit csinálhat. Sietős léptekkel vágatott át az erdőn és Solomon kétszer is, majdnem nyomát vesztette annyira fürgén és ravasz mód cikk-cakkozva vette a kanyarokat. A követett személy szoknyája csak úgy lobogott a heves léptek után. Végül egy kisebb tisztásra értek, mely domboldallal folytatódott s közvetlenül az erdővel szemközt egy barlang nyílása tátongott. Solomon megállt a biztos rejtekhelyül szolgáló fatörzsek között és várt. Az ismeretlen csuklyás alak körbe tekintett majd óvatosan belépett a barlang bejáratán és eltűnt az ott uralkodó semmiben. Percekig várt, fülelt és figyelt hátha kivehet valamit, de semmi se érkezett a kőhalom felől. Nem tudta eldönteni, hogy természetes vagy inkább mesterséges úton képződött a barlang bejárata mivel ennyire pontos boltívszerű bejáratot kis eséllyel képes a természetanya megalkotni. Épp elmerült volna filozófiai gondolataiban, amikor kizökkentve őt az ismeretlen előjött és bal kéz felé véve az irányt elhagyta a barlangot. Nem látott a kezeiben semmit, bár a köpenye szinte mindent eltakart. Egyedül a hosszú és sok réteggel ellátott szoknya volt látható alul sok fodorral és csipkével. Ebből ara következtetett, hogy gazdag személy lehet. Mikor úgy vélte elég ideig várt és az ismeretlen nem jön vissza, kilépett az erdő védelméből és belépett a barlangba.

 moon-1974150_960_720.jpg

Vak sötétség uralkodott, amihez a szeme egy idő után hozzá szokott és sikeresen kivett pár halvány alakzatot, de minél beljebb haladt annál inkább szertefoszlott az a kevéske holdfény, mi kívülről befelé igyekezett haladni. Solomon kezeit felemelve tapogatta a falat és az érintés segítségével haladt tovább. Elveszítve időérzékét nem tudni meddig haladt majd váratlanul halvány és apró fényforrást pillantott meg egy kanyar után. Lassan ment, hogy szemei hozzá szokjanak az új körülményekhez s a fény aranysárgás árnyalatából következtetve mesterséges, olajlámpa és fáklya keveréke lehetett. Mikor megérkezett egy teremre hasonlító helyiséghez s megállt a bejáratnál, ámulatában hangot adott döbbenetének.

– Istenem, mi ez a hely? – Kérdezte a falaktól vagy ki tudja mitől, viszont választ nem kapott. Annál többet nem, mint amit látott. Hamar megszokva az új fényeket átvizslatta a terem észlelhető összes négyzet centiméterét. Egyértelműen a barlang belsejében volt, erről a kőfal és a kőpadló árulkodott. Viszont láthatóan mesterségesen vájt, nem természetes úton keletkezett. Ennyire egyenes padlót ritkán vagy egyáltalán nem képes alkotni a fizika törvénye emberi behatás nélkül. Aránylag kör alakúra sikerült a terem kialakítása, amely közepén pódiumként felemelkedő kő emelvény állt rajta egy könyv s mellette két gyertya, mik jó ideje éghettek már. A falra fáklyák és olajlámpák vegyesen voltak felaggatva s mivel enyhén dőlt befelé a fal egyfajta félgömb alakban kupolaszerű plafont alkotva, nem akadt más rajta. De a földön vagy az alacsonyan elhelyezett asztalkákon és székeken egyre furcsább és érdekesebb holmik voltak fellelhetőek. Solomon észre vette, hogy a pódium előtt bordó színnel egy ötágú csillag van felfestve egy dupla körben s benne mindenféle motívum. Nem ismerte őket, így nem mondtak semmit és figyelmét nem tartották fenn sokáig. Helyette elindult körbe tekinteni. Bal keze irányába lépett először, ugyanis a legközelebbi emelvényen mely térdéig is alig ért fel, vegyes koponyák sorakoztak. Mint állattartó család sarjaként felismerte a tehén és disznó koponyát, de akadt más ismeretlen élőlénytől származó darab is. Köztük néhány elaludt gyertya miknek viaszrésze néhol ráfolyt a csontokra.

– De undorító. – Szólalt meg ismét és ekkor a bejárathoz tekintett. Arra gondolt, hátha valaki meghallotta s emiatt előlép a sötétségből. De nem történt semmi és Solomon haladt tovább a megfigyeléssel. Ha már itt van, alaposan körbe néz. További könyveket látott ismeretlen jelekkel rajtuk. Többségük régóta használt és íródott, szakadt vagy gyűrött küllemmel rombolta az összképet. A pódium mögé érve kényelmesen elérhető magasságban kinyitott papirusz tekercset látott. Egy pillanat múlva már az ott lévő írást olvasta, kivételesen értette mi van oda írva. Pontosabban nevek sorakoztak egymás alatt s mindegyik mellett egy-egy vérfolt éktelenkedett. Látott már vért, bár az inkább állati volt, sem mint emberi. A tekercs igen hosszan nyúlt el s láthatóan még akadt feltekert része. Hangosan elkezdte olvasni a neveket, maga se tudta miért. Talán az, hogy nem csak látta, de hallotta is képes volt elhitetni vele, hogy mindez igaz.

– Mabel Lebesque kisasszony a földesúr felesége, Helga Woodash Harry legidősebb nővére, Catherin Zelior vagyis Archie Milton Zelior nemes felesége, Mary Piers Amos Piers horgász felesége, Ruth LaMenda a saját nővérem és saját anyám Mary Anne Erketu. Te szent szűz Mária, mégis miért szerepel itt a nevük? – Solomon megérintette a pergamentett és ekkor halk zörej ütötte meg a fülét közvetlenül mögüle. Gyorsan megfordult, de a teremben nem volt senki rajta kívül. A sötét folyosóra nem látott ki, így lehetséges, hogy valaki ott ólálkodik. Nagyot nyelve előre lépett és kiáltott egyet az alagútba. – Hahó! Van ott valaki? – Várt, de nem jött válasz. Remegő lábakkal tovább haladt s magában azért imádkozott, hogy ne legyen ott senki. Vagy ha igen, akkor pár denevér legyen, akik a frászt hozták rá.  Körbe érve a termen hirtelen feltűnt neki egy újabb írás a következő alacsony asztalon. Oltárnak vagy valami szertartáshoz kellő helyiségnek tűnt, a maga számtalan motívumával, csontokkal, levágott nyúllábakkal és gyertyákkal. Apró tőr és egy faragott bot is helyet kapott. Középen újabb pergament darab, de ez most apró volt és egyetlen egy nevet viselt: Navali Taylor.

– Hiszen, ez az eltűnt lány! Mégis mi közük van hozzá? – Morfondírozott hangosan Solomon elfeledkezve a pár perccel ezelőtti félelméről. Feltekintett a falra és arcára egy ötlet megszületése ült ki. Hirtelen jött gondolattól vezérelve visszatért a neveket magába foglaló pergamentért, amit felemelt s összetekert, majd Navali nevét tartalmazó papírt is felemelte és eme két bizonyítékkal a kezében úgy döntött, minél hamarabb elmegy a városba. Ott segítséget kér…. akárkitől, aki épp hajlandó rá. Sietős léptekkel belépett a sötétségbe és egész jól eligazodott az újbóli feketeségben. Kiérkezve az apró tisztásra azonnal az erdők felé vette az irányt, de hirtelen megállt félúton és figyelt. – Ki az? – Kérdezte újra. Hangjában megbújt a rettegés keserű íze. – Van ott valaki? – Próbálkozott megint. Váratlanul köpenyes alakok kezdtek rohangálni. Jobb oldalt majd bal oldalt, aztán szemből s közben apró kacajok és nevetések törték meg az alvó természet némaságát. Solomon nagyot nyelt. Egyik alakot se tudta sokáig követni, mert amint megpillantotta hirtelen eltűnt a legközelebbi csupasz fatörzs mögött.

– Hé! Kik vagytok? Mi folyik itt? – Hangját hallatva bénának és elesettnek érezte magát. Nagyot nyelt és a papírokat szorosan mellkasához fogta közben próbálta kivenni hányan lehetnek és mennyire vették körbe. S bár ösztöne menekülést javasolt, minél hamarabbi futást lábai nem engedelmeskedtek. Helyette a földbe gyökereztek és mereven egy helyben tartották a fiút.

– Solomon! – Hallotta a suttogó női hangot. – Solomon, te kellesz nekünk! – A hang elsuhant mellette s mire odanézett, addigra a köpenyes alak eltűnt a sötétségben. Ismerősnek csengett a női hang, de nem tudta megmondani hirtelen kié lehetett.

– Solomon, drágám. – Anyja szólt hozzá és egy pislantás múlva ott állt előtte.

– Anyám… Mit keresel itt? – Nem tudta sírjon vagy nevessen meglepetésében.

– Ugyan ezt kérdezhetném tőled, fiam. Minek jöttél el idáig? Miért fedezted fel a tekercseket? Sokat láttál a belső teremből igaz? – Solomon akarata ellenére gyengéden bólintott és megbánást mutatva lehajtotta fejét. Anyja kedvesen megérintette hidegtől szétcsipkedett arcát és gyengéden megsimogatta. Feltekintett rá s bár anyja alacsonyabb volt nála kiállása és kisugárzása tiszteletet parancsoló hatással volt a fiúra. Megmagyarázhatatlanul félt tőle és bízott benne egyszerre.

– Sajnálom anya, én…

– Csitt, gyermekem. Most, már mindegy. Nem változtathatunk azon, ami megtörtént. Nem te kellettél eredetileg, de ha már így alakult, akkor így lesz. – Solomon kérdőn nézett anyjára. Egy szavát se értette. Idős, fáradtan ráncos arcán sötét árny suhant át amitől Solomon-t kirázta a hideg. Anyja eddig nem ismert gonosz énjét sikerült meglátnia, mely az öregsége és négy gyermek felnevelés ellenére is fiatalította. Kontyba fogott hófehér hajából pár kósza tincs kilógott fülei mellett s játszadozott velük a szél. Ugyan olyan köpenyt viselt, mint a körbe felsorakozó egyének, legalábbis az esti sötétségben sok különbséget nem vélt felfedezni köztük. Mindegyik alatt szoknya folytatódott egészen a földig. Ezek szerint mind nő.

– Anya… - Kezdett bele Solomon, de szavait belé fojtották egy igen erős ütéssel mely hátulról érte a fejét. Előre bukva elesett kezéből kiestek a papírok mik két felé szóródtak a földön s a fiú eszméletét vesztve lenn maradt.

– Nem estünk ezzel túlzásba? – Lépett előre az egyik csuklyás alak s levéve az arcát takaró textilt kirajzolódott Catherin arca. Aggodalommal átitatott kérdését a vaskos farönkkel rendelkező másik hölgy válaszolta meg.

– Ő kereste a bajt! Minek jött ide? Nincs mit tenni, ő lesz az. – A hanghoz Mabel arc tartozott. Mindenki levetette a köpenyének csuklyáját s feltárultak az ismeretlen arcok. Mindenki itt volt, kiknek nevét felolvasta Solomon kivéve Navali.

– De miért kellett leütni? – Kérdezte Catherin. Mabel unalmasan sóhajtott és rátámaszkodott a fegyverére.

– Miért ne? Túl sokat kérdezett és már untam. Különben se hagyta volna magát. Ügye nem baj Mary Anne? Mégis csak a te fiad. – Az említett hölgynek szeme se rebbent az ütés láttán s most se ült ki harag, düh vagy más fiát féltő és védő érzelem. Helyette jeges tekintettel méregette Solomon fekvő testét s csak annyit mondott:

– Hozzátok be a terembe. Mihamarabb el kell kezdenünk az idézést. – Mary Anne előre ment s a fiatalabb lányok Mabel és Helga cipelte az ifjú férfi testét. Catherin igyekezett segíteni, de nem sok haszna volt. A többiek utánuk mentek s végül mindannyian eltűntek a barlang fekete bejáratának homályában.

dullahan.jpg

Mindenszentek estélyén pontosan akkor, amikor a telihold magasra feltornázta magát az égen egy ló s utána egy fej nélküli páncélos harcos lépett ki a barlang bejáratából. A ló eggyé olvadt az éjszaka sötétségével egyedül vörösen izzó szemei és a port felkavaró patái voltak kivehetőek. Alakját néhol ezüstös szegéllyel megrajzolta a hold, miként a páncélt s a lóra ült lovagot, ki szintén azonosult az est színeivel. Feje helyén csupán a páncél végződése által képzett lyuk tátongott s eme teremtmény egyszer csak elindult Rosewood városa felé. Mikor elnyelte őt az erdő sűrűje, hat nő lépett ki a barlang rejtekéből.

– Mit tettünk? – Kérdezte Catherin.

– Azt, amit már jó régen meg kellett volna. – Mondta Mabel csípősen. – Megérdemli az a sok idióta, hogy a lovasunk elvigye őket!

– Mi van, ha nem csak a démoni lovast hoztuk vissza? Mi van, ha megnyitottuk az átjárót egy eddig ismeretlen világ felé? – Úgy tűnt Catherin képtelen nyugodni s Mabel haragosan szisszentet egyet. Már nagyon elege volt a nő folyamatos kérdéseiből. Mary Anne higgadtan nézte a távolt s egyenes testtartással figyelt.

– Nincs abban semmi rossz. – Mondta Helga csendesen. Ő is figyelt, s láthatóan gondolatai elkalandoztak.

– Megtettük, amit ősanyánk ránk hagyott. Bevégeztük, amit elkezdett. Ő levágta a fejét, mi életre keltettük azt. Ennyi az egész. Most pedig térjünk haza és várjunk. Holnap reggelre kiderül tettünk következménye. – Mary Anne szavait követve a hat nő hat irányban elhagyta a barlang előtti tisztást és soha többé nem tért vissza egyikük se.

Vége

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr8514506996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.