Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cathreen Misery írói oldala

Egy perces Horror - Nyilvános Mosdó

Egyszer használnom kellett egy ilyen ingyenes, nyilvános mosdót. Ötletem nincs, miért alakítottam át egy abszurdan sötét történetté.

2019. március 06. - Cathreen Misery

Nyilvános Mosdó

 

pecsma.JPG

Nem szívesen tettem, de ha egyszer menni kell, akkor menni kell. Épp vásárolni indultam reggel nyolc óra magasságában, amikor a téli csípős hideg megsiettette a húgyhólyagom tartalmának ürítését. Bár lehet, hogy a reggel elfogyasztott kávé majd kiadós tea egyvelege tette ezt velem. Hogy őszinte legyek, nem szerettem a lakásomon kívül eső mosdókat használni, végképp nem a nyilvános ingyenes mosdókat, mint amilyen ez is. Mert bár, általában 10ből 7 alkalommal meglepően tiszta és rendben lévő WC-et találok, azért az a pár, ami hányingerkeltően mocskos, foltos és ki tudja, mi minden van rajta, elveszi a kedvemet. Őszinte leszek, nem akarok semmiféle betegséget elkapni. Mielőtt felmerülne a gondolat, nem vagyok hipochonder bár, néha elgondolkodom rajta. Egy banknak dolgozom, pontosabban az ügyfelek és a bank közötti kapcsolatot tartom. Az a tipikus nő volnék, akit látnak mindig, amikor bemennek a bankjukba és ott ül fél mosollyal az arcán a gépe előtt és igazán elegánsan, de barátságtalanul várja a következő ügyfelet. Én egy vagyok azok közül, aki akármilyen idióta vagy komoly panasszal is fordulnak a bankhoz, készségesen segítenem kell és a tudásom szerint megoldani a helyzetet amennyire lehet. Új bankszámlát nyitni, pénzt levenni, pénzt feltenni, átutalni, átváltani a valutát, kölcsönt intézni, és a többi. Nem egy álommunka, de igazán szép irodában dolgozhatok ahol a lehető legkényelmesebb székeket kapja mindenki, a legmodernebb gépekkel és olyan felettesem van, aki meglepően sokat tud a számítógépe nélkül is (bennem már felmerült, hogy az agya egy gép és valójában nem ember, máskülönben nem lenne képes ennyi információ tárolására), s akármikor gondom adódna, mindig segít. Szó szerint, akármi legyen. Még a nehéz, problémás embereket is képes olyan befolyással kezelni, amitől mindig eláll a szavam. Az ő mézes hangján még a legmorcosabb, legdurvább, legerőszakosabb ember is kezes báránnyá alakul. Ráadásul kialakult egy rutinom. Minden ügyfél után kézfertőtlenítőt használok. Tényleg tönkre teszi a kezet és kiszárítja, de képtelen vagyok nem tisztítani íj módon a kezem. Szóval lehet, egy szemernyi baktérium fóbiám mégis akadhat.

Szombat volt, január közepe. Ez volt az az időszak, amikor az emberek visszatértek szépen a minden napos életükbe és szorgalmas mókusként újra nekiálltak a szürke hétköznapok kerekének taposásába. Nekem a szabadnapom megengedte azt, hogy kivételesen úgy töltsem az aktuális 24 órát, ahogy akartam és úgy határoztam, hogy sokat sütők és főzők délután. Általában egy hétre elegendő szokott lenni az, amit szombatonként elkészítek. Nem vagyok nagyon tehetős, de igyekszem minél egészségesebben étkezni és vegetáriánus receptekkel bővíteni a tudásomat. Bár a tejtermékeket nem tudtam még teljesen elhagyni, de a húst már lassan három éve kizártam az életemből. Feljebb húztam a szövetkabátom nyakát, hogy a hideg szél ne karistolja tovább és kezeimet bedugtam a zsebeimbe. Nem öltöztem fel rendesen, belátom. Legalább a siltes kötött sapkámat felvettem, így a fejem nem fázott annyira. Hajammal durván játszott a szél és gyakran a számba vagy szemembe fújta, amit nagyon utáltam. Amint megérkeztem a nyilvános mosdó ajtajához undorral megfogtam a kilincset (ki tudja mennyien fogdosták már meg és azok közül kik mostak kezet?) Majd beléptem az üvegfalakkal körbevett kis bódéba. Az oldalfalak nagyja reklámokkal volt telezsúfolva, amik az utcára néztek és egyedül a bejárati ajtóra kitett férfi és női ikon, illetve az alá írt felirat tudatta velem, hogy épp hova készülők menni. Igen apró szöveggel még azt is kitették, hogy ingyenes. Hurrá. Két lépés után azonnal egy lépcső vezetett le a sötétségbe, de mire leértem szemeim már meg is szokták a körülményeket. Lenn újabb ajtó, egy fehér műanyag keretes, középen üvegablakkal rendelkező kilincses darab, amit ismét meg kellett érintenem ahhoz, hogy bemehessek. Rögvest balra fehér asztal fogadott rajta egy régi pénztárgéppel, pár papírlappal és egy érme gyűjtő tálcával. Amaz mellett egy tábla hirdette a becsületkassza lehetőségét. Nem is gondolkodtam tovább, elővettem válltáskámat és kiemeltem a pénztárcámat, amit azonnal megbántam. Megláttam az asztal túloldalán ülő idős, nyúzott hölgyet, ahogy karvaly szemeivel figyeli a kezeim mozdulatát és azonnal az a gondolat jutott az eszembe, hogy ha tehetné, simán kirabolhatna. Úgy látom egyedül van, de sose lehet tudni nem e rejtőzködik épp valaki az egyik mosdóban vagy a mögötte lévő ajtó mögött. Elhessegetve a paranoiás képeket kiemeltem egy adag aprót és betettem a tányérra. A nő biccentett és rágott tovább… valamit, nem tudom mit. Keresztbe font karokkal figyelt, míg el nem tűntem a női mosdót jelölő ajtó mögött. Narancssárga fény árasztotta el az apró helyiséget. Két WC kagyló újabb ajtókkal kapott helyet közvetlenül velem szemben. Az ajtó mellett közvetlenül két kézmosó és felettük egy hosszan elnyúló tükör, mely tetején égősor biztosította a kellő fényerőt egy sminkhez. Volt itt, minden. Szappan, kézmozdulatra érzékeny csap (de jó, ezt legalább nem kell megérinteni), papírtörlő és egy mindenes automata. Ilyesmivel legelőször életemben az első repülő utamon találkoztam, amikor kimentem Németországba rokonlátogatásra. Az ottani repülőtér mosdójában a falra szerelve egy automata biztosított tampont, óvszert, betétet azon nőknek, akiknek szüksége lehetett rá. Csupán kellett, hogy legyen nálad apró. Most is ilyennel találtam szemben magam a nagy különbség az volt a kettő között, hogy ennek szétszedték az alját – pontosabban szétverhették és erőszakosan eltávolíthatták – mert az alja lógott és az üveg csíkok mögött egyetlen egy darab terméket se láttam. Még szerencse, hogy egyikre sincs szükségem. De ha lenne is, alig öt percre a következő sarkon egy gyógyszertár található. Megoldhatnám.

Kelletlenül a jobb WC kagylót választottam és belépve oda magamra zártam az ajtót majd felakasztottam a táskámat és a kabátomat. Utána kiszabadítottam magam a farmer nadrágomból és hátra nézve magam mögé nagyot nyeltem. Igazán tisztának tűnt a hely sőt, a domestrosra jellemző szagok alapján nemrég takaríthattak és szó szerint minden csillogott – villogott. Ettől függetlenül agyam egyre jobban gyártani kezdte a rémképeket az ezerféle baktériumról és gombáról, amik most is ott ülhetnek a műanyag ülőkén vagy a porcelán szélén, ami akkor marad védtelen, amikor felhajtják a műanyagot. Húgyhólyagom lázadva jelet küldött, miszerint ha nem űritek most azonnal, akkor ő fog és nem érdeklik a körülmények. Nem akarva, de kényszeredetten leültem a műanyagra és hagytam, hogy a természet elvégezze a dolgát. Pisiltem. Döbbenet mennyire sok folyadék fér el az ember húgyhólyagjába, s erre akkor döbben rá az ember, amikor szokatlanul sokáig trónol a WC-n. Miután megkönnyebbülten nyúltam a WC papírért valami nagyon váratlan dolog történt. Konkrétan éreztem, ahogy hozzá ér a farpofámhoz egy ujj és nyom, mintha valaki azt akarná jelezni „itt vagyok, épp alattad”. Úgy pattantam fel a helyemről akár a kínai kínzószékre ült turista és döbbenettel vegyes rettegéssel néztem magam mögé.

– Mi a f*szom? – Csúszott ki számon az egyik obszcénabb szó, ami valaha elhagyta a számat. Nem szerettem sose káromkodni, de most cseppet se érdekelt mit mondok. Amit láttam az maga volt a lehetetlen. – Mi az ördög vagy te? – Az apró csúnya lény a maga harminc centiméterével a Szörnyecskék című film egyik gonosz lényére emlékeztetett. Arra, amelyik a víz miatt kialakult tojásból született. Nem az aranyos és cuki kisszörny nem, a groteszk és ijesztő verziója állt vagy… volt ott abban a WC kagylóban, amibe az előbb… és ő benne… inkább végig se gondolom.

– WC kívánság kobold vagyok, kívánj hát valamit.

– Ez valami vicc. Egy nagyon rossz tréfa. Beperelem ezt a céget, az már biztos. – Arra gondoltam, amint a Szörnyecske megszólalt a nyomos játékokra emlékeztető magas hangján, hogy biztos egy idióta tréfájának áldozata lehetek. Idetettek egy játékot és képes volt valaki átlépni ezzel azt a személyes szférát, amit én már nem tűrők el. Félelmemet mély düh váltotta fel és észre se vettem, hogy lábszáraimon a le nem törölt maradék vizelet már rég végig folyt. Felhúztam mindent, ami addig letolva láttatni engedte a derék és térd közötti részt majd hevesen magamhoz vettem a cuccaimat. Ekkor a Szörnyecske film játékszer ismét megszólalt.

– Kívánj valamit! Muszáj kívánnod!

– Nem fogok kívánni. Helyette beperelem magát… magukat akárkit, aki e mögött a botrányos személyes jogsértés hátterében áll. Nem ússzák meg!

– Kívánj, vagy meghalsz. – Csipogó játék hangja dörmögővé és keménnyé változott, amitől megállt ereimben a vér. Egyik kezemben a kabátom, másikban a táskám, amit épp vállamra akartam tenni és a mozdulat félbe maradt. Nem mertem hátranézni és bár agyilag úgy véltem ostobán viselkedik a testem – ez is a tréfa része és direkt csinálja valaki – mégsem tudtam parancsolni magamnak. Lábaim nem mozdultak. A szörny ekkor megismételte. ­– Kívánj, vagy meghalsz. – Ha filmet néznék, amiben ehhez hasonló jelenetet látnék biztosan a hasamat fogva nevetnék vagy mérgesen lehordanám negatív kritikákkal a film készítőjét. Sőt, egy ennyire béna jelenetet egy másik filmből koppintott lénnyel erősen ZS kategóriás horror filmnek titulálnám, mely egy a sok béna alkotások között. De sajnos nem egy filmben voltam és nem én néztem, ami történik, hanem átéltem. Képtelen voltam megszólalni és hátsó felemen ismét egy ujj érintését éreztem mely egyre jobban nyomott.

Magas sikítás rázta meg a csempékkel kirakott földalatti mosdó falait. A pénztár mögött ülő hölgy épp szunyókált, amikor az éles hangtól szabályosan felugrott helyéről és a gyors falnak támaszkodás mentette meg az azonnali eleséstől. Agya még aludt, amikor teste reagált a hangra. Újabb sikítás majd dulakodás hangjai.

– Az isten verje meg ezt a szennytelepet! Nem fizetnek ezért eleget! – Zsörtölődött az asszony majd magához vette a legközelebb eső eszközt: egy seprűt. Rámarkolt és maga előtt tartva elindult felkutatni a hang forrását. Mire így tett, addigra némaság honolt a földalatti illemhelyen, csupán a rádió zenéje törte meg néhol, ha az elem életre kelt. Görbe hátú, kövér nő volt, akinek elefánt lábai lassan csoszogtak. Nem emelte fel, hanem tolta a padlón őket. Benyitott a férfi WC-be. Körbe nézett s miután meggyőződött arról, hogy nincs ott senki átment a női mosdóba. Ott csupán az egyik WC ajtaját találta csukva a másik nyitva mutatta, hogy üres. – Van itt valaki? – Kérdezte a több évtizedes cigizés miatt elmélyült és rekedt hangján. Köhintett egyet majd előrébb lépett. Lenézve az ajtó résében egy kabátra emlékeztető szövetanyag lógott kifelé és amikor kinyitotta az ajtót nem talált mást, csupán a kabát további részeit és egy táskát. Ott hevertek a földön gazdátlanul.– Mi az isten lóf*sza történt itten? – Kérdezte magától vagy épp az üres szemközti csempe faltól. A WC tartályban épp újratöltődött a víz. Bon Jovi - have a nice day dala szólt a háttérben mely alig hallhatóan, de a kasszánál elhelyezett régi tekerős rádióból jött. Az asszony felvette a kabátot és a táskát a földről, majd a pénztárhoz cipelve a holmikat hívta a 107-es számot.

Vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr9014671033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.