Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cathreen Misery írói oldala

Halál Közel - Idézetek, Elvont gondolatok

Az Odaát elbeszélésem ihlette eme írásokat. Fő témája a Halál, az Elmúlás.

2019. március 06. - Cathreen Misery

Megjegyzés: Ha szeretnél vinni szöveget vagy mondatot, nyugodtan! Csupán kérlek írd oda a nevem és ha tudsz, tegyél oda egy linket ami ide, vagy egy oldalamra mutat. Az Odaát - Elbeszélés ITT olvasható! 

 

tumblr_n0r48tu6f91s3gc6bo1_500.jpg„Eddig féltem a sötétségtől és a haláltól. Mindkettő ismeretlen, bizonytalan, megfoghatatlan, felfoghatatlannak tűnt. Mióta jártam a sötétben és érintett a halál azóta nem félek. Ma már tudom, hogy ezeknél stabilabb, érthetőbb, biztonságosabb dolog nincs az életben.”

 

„A halál több választ ad, míg az élet, kérdésekkel áraszt el.”

 

„Nehezebb élni, mint halni.”

 

„Tudod milyen nem érezni? Lebegve a semmire gondolni? Tudod milyen, ha érinthetetlen és sebezhetetlen vagy? Megtudod, amint meghaltál. Mert odaát mindez vár.”

 

„Megöltél. Átsegítettél a túloldalra. Nem tudom, milyen lehet gyilkosnak, egy hóhérnak lenni, de nem is érdekel. Átküldtél a másvilágra. Megtetted, megtörtént és az énem egy részre, örökre ott ragadt.”

 

„Amikor bepillantást nyersz a túloldalra Odaát, akkor visszaérkezvén azt veszed észre, hogy valami hiányzik, és nem stimmel.”

 

„A halál közeli élmény után soha nem leszel ugyan az az ember. Mert a halál megváltoztat és kicserél valaki… valami mássá.”

 

„Eddig azt hittem, tudom mi a félelem. Azt hittem, tudom mit jelent a magány és tudom mit jelent az élettelen lét. De, most már tudom, hogy ez önámítás és illúzió volt csupán. Senki sem tudja ezeket valójában, amíg meg nem tapasztalja a halál érintését.”

 

„Sokan úgy gondolják, hogy a fulladásos halál az egyik legkegyetlenebb és legszörnyűbb, legszenvedősebb halálnem, amit egyszerűen elő lehet idézni, és amivel elhagyhatjuk a földi életet. Pedig nem az. Amikor az agy nem kap oxigént az idő folyása megszűnik létezni, és míg külső szemlélők szemszögéből percekig is gyötrődhetünk két fojtogató kéz között, addig számunkra megszámlálhatatlan másodpercek töredéke alatt történik az egész. Vissza emlékezve lehetetlen megmondani mennyi ideig tartott a fojtogatás, s amikor az agy túlélés szempontjából kikapcsolja magát, egyszerűen elsötétül minden, eltűnik a világ, a létezés értelme és kérdései felejtésbe merülnek. Megszűnik az idő és a tér létezése, ahogy az egész életé. Nem érdekel semmi, csak lebegsz vagy, csak létezel valahol és még az se érdekel, hol és miért. Egyszerűen nem gondolkozol. Amint az agy önvédelmi mechanizmusa bekapcsol, megszűnik a fájdalom. Megszűnik minden. Emiatt igazság szerint a fojtásos halál az egyik legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, legalapvetőbb funkciót megakadályozó folyamat, mely hamar megtörténik, és gyorsan túl leszünk rajta. Az oxigén hiány miatt fellépő furcsa égető érzés a tüdőben meg elmúlik és vissza emlékezve felidézhetetlen a pontos érzés. A fojtás általi halál egyszerű és átlagos. Semmi kegyetlen nincs benne. Tiszta naturális megoldás.”

 

„Magához ölel a sötétség és karjaiba zár a semleges nyugalom. Békességre lelsz Odaát.”

 

„Megszámlálhatatlan alkalommal bántottak, többször megaláztak, számon tarthatatlan mennyiségben fájdalmat okoztak, csalódásba és szenvedésbe taszítva kínoztak napokon, ha nem heteken át. Életemnek nem láttam értelmét, se célját, se lényegét. Kérdésekre kerestem a választ: Miért, Miért és Miért? De elfordult tőlem az univerzum és magamra hagyott a Föld nevezetű poklon. Az igazság az, hogy jó volt meghalni. Mert ott megszűnt mindez és csupán a korom fekete békesség fogadott. Semmi más. Kiszabadultam a Pokol büntető teréből és többé nem ért fájdalom, szenvedés, bánat, csalódás, megaláztatás. Velem együtt ezek is megszűntek létezni.”

 

„Átléptem az élők és holtak mezsgyéjének határát. Bekukucskáltam a halottak birodalmába és szippantottam az Odaát levegőjéből. Azóta hív és vonz magához. Vágyódom odaát. Ismét át akarom lépni azt a határt. Mióta belestem a kulisszák mögé, azóta nem félek a színpadtól se a felhúzott fal túloldalára lépni.”

 

„Rettegtem sötétedés után az utcákra lépni, nehogy megöljenek vagy megerőszakoljanak. Féltem az iskola végeztével nem egyenest haza menni, hiszen bajom eshet, ha kinn maradok. Abban a veszélyes emberi közegben. Sokszor hallható, hogy nem bölcs dolog egyedül menni körülbelül sehova. Se koncertre, se fesztiválra, se diszkóba, még egy ártatlannak tűnő házi buliba sem tanácsos egyedül menni, főleg nem lányként. Egyszerűen születésünk pillanatától kezdve ki voltam téve lányként a világ hatalmas, csúnya, gonosz dolgainak – erőszak, molesztálás, megölnek, csak mert épp a gyilkosnak tetszem, és mert nő vagyok. Ideje korán félni és tartani kezdtem az idegenektől és bárkitől, aki potenciális veszélyforrásnak tűnt és okozója lehetett a halálomnak. Kerültem boldog és boldogtalant, távol tartottam, akit csak lehetett és elzárva igyekeztem a négy fal között lenni, nehogy tudomást szerezzen bárki a létezésemről. Aggódtam. Sokat és sokszor feleslegesen féltem a haláltól attól, hogy valaki megöl csak úgy. Mert épp rosszkor voltam rossz helyen. Tudod, amikor akaratod ellenére bajod esik, pedig csak kivételesen, most az egyszer maradtál tovább este vagy egyedül mentél a barátnőd partijára, Kivételesen, most az egyszer nem volt kísérőd. Hiszen eddig se esett bajod. Emellett féltem attól, hogy halálra gázolnak és elütnek valamivel. Féltem, hogy leesek valahonnan és helyrehozhatatlanul szétroncsolódok. Féltem, hogy álmomból nem kelek fel, megmérgeznek, balesetet szenvedek repülővel, vonattal, biciklivel. Nem akartam, hogy az életemnek vége legyen és ennek eleget tettem, egészen idáig. Miután megtudtam mi vár odaát. mi van ott és milyen a létezés azon az oldalon, már nem félek. Egyedül megyek oda ahova akarok és ha kedvem tartja kinn maradok sötétedés után. Nem kell folyamatosan kísérő sőt, szeretek egyedül lenni. Már nem rettegek az autóban, vonaton vagy repülőn utazás alatt, mert nem érdekel, meghalok e. Nem húzom össze magam furcsa és veszélyesnek ítélhető emberek mellett, mert nem érdekel, megöl e. Nem félek már a haláltól és emiatt hatalmas teher esett le rólam, amit már többé nem kell cipelnem. Tudom, mi vár rám, akkor miért kellene tartanom a „rosszkor voltam rossz helyen” véletlenektől? Nem félek a sorsomtól. Csapjon belém a villám, égjek el egy kigyulladt épületben, egyen meg egy vadállat vagy lőjenek fejbe, verjenek agyon, üssön el az autó, nem érdekel. Mérgezzenek halálra, bántsanak lelkileg, fizikailag, nem érdekel. Már nem félek. Már nem rettegek. Már nem érdekel, és nem érzek semmit, ami vissza tarthatna. Eltántoríthatatlan, külső szemlélőnek nem törődőm és üres lehetek. Egy rideg vasrúd. Aki nem érzi, ha megszúrják és fel se szisszen, ha átvágják a kezét. Nem síkit, ha eltörik a csontját és nem néz körbe, amikor át kel az úton. Mióta jártam Ott, azóta nem érdekel a biztonságnak nevezett nehezék. Nem érdekel a halál eljövetele. Várom és nem tartók tőle. Nem menekülök, nem akarom megúszni. Nem akarok örökre egy steril burokban élni csak azért, nehogy meghaljak. Nem akarok az óvatosságnak, örök aggodalomnak, stressznek, futási kényszernek és rettegésnek alárendelni magamat. Nincs Odaát semmi, amitől félni kellene. Nincs olyan, amitől nem akarhatunk átkerülni. Semmi se rosszabb ott, mint itt sőt, barátságosabb és őszintébb az egész emberi létnél. Végülis, csak más, de lényegében ugyan az.”

 

„Mióta ismerem a titkot, azóta érzem igazán azt, hogy szabad vagyok.”

 

„A halál az útitársam lett. Nem engedi el vállam és mindig ott ül velem szemben a vonat fülkében vagy helyet foglal az iskolapadban közvetlenül mellettem. Elkísér, ha étterembe megyek vagy találkozok valakivel. Szénfekete ruhája néha foszladozásnak ered, máskor csontos kezeivel mutat, de soha nem beszél. Nem örül, nem bánatos, sose lehet tudni mire gondol, vagy egyáltalán gondolkodik e. A halál küldönce végig fog kísérni utamon. Tudom, bár csak én látom őt. Hiszen, csak én kukkantottam be Odaát ajtaján. Igaz, nem volt szándékos és lehet, ezt tudja, azért nem vitt még vissza. Pedig mindketten tudjuk, hogy ott a helyem. Nem itt. Nem a Földön. Nekem nem kellett volna visszatérnem. Eredetileg Odaátra jutva az ember ott marad. Nem tér vissza. Csak nagyon kevesen, de ők sem teljesen és mind tudjuk: a halál nem hagy nyugtot és folyamatosan emlékeztet majd. Legyen dolgos nappal vagy álmatlan éjszaka, ő ott lesz és vár. Türelmesen társként mellénk szegődik és várja a percet, hogy lelkünk elhagyja testünket és elvihessen oda, ahova valójában tartozunk. Odaátra.”

 

„Kedves Gyilkosom. Tudom, furcsa lehet annak írni, aki meg akart ölni, de hát mit tehetnék? Nem sikerült, élek és valamit mondanom kell. Ha már újabb esélyt kaptam, miért ne mondjam el? Hiszen tudnod kell. Az ember által kitalált jog és büntető rendszer nem más, mint visszaszorítás a káosz megelőzése. A rend fenntartása. De valójában a gyilkosság nem bűn. Nem baj elvenni más életét. Kellemetlen, hiszen az áldozat nem akarja. Én se kértem, hogy próbáld elvenni az életem. De mit lehet tenni ez ellen? Te meg akartál ölni, én nem akartam meghalni és kettőnk akarata közül a tiéd bizonyult erősebbnek. Ez van. Természetes kiválasztódás, ha úgy tetszik: az erősebb nyer. Viszont nem haragszom. Tudod miért? Mert neked hála, drága hóhérom, sikerült megnéznem mi vár majd rám. Mi lesz ott, ahova az ember jut. Nem kell a túl giccses mennyekre vagy horrorisztikus pokolra gondolni, még véletlenül se. Szerintem ott, nincs ilyesmi. Csak vagy valahol. Valamiként. Valamiért. De nem fog érdekelni, mert a tudatod átalakul egy semleges, gondolkodás mentes állapottá. Jó érzés volt tudod? Majd meglátod, amikor te is oda jutsz. Csupán azt akartam írni, hogy köszönöm. Mióta visszatértem – bár ez sem az én akaratom volt – egészen máshogy látom a világot. Teljesen más minden. Második esélyként emlékezve a halál előtti életemre… furcsa, de jó. Újabb lehetőség. Igyekszem élni ezzel az eséllyel. Kívánom gyilkosom, hogy ne töprengj sokat azon, mi lehet a halál után és ne azért ölj, hogy mások előbb megtudják te előtted. Hidd el, mindenki egy helyre jut, egy azon szintre vagy dimenzióba, ahogy jobb elképzelni. S ott nem számít milyen életed volt. Semmi se számít. Szóval, nekem se fontos az, amit tettél. Nem érdekel és hidegen hagy. Talán a sors akarta így vagy egy morbid isten, de végülis megpróbáltál megölni és elintézted, hogy halál közeli élményem legyen. Nos, nem tudom, milyen lenne az életem enélkül, de már nem is akarom tudni. Szóval, köszönöm, hogy megöltél.

 

„Igazán élem és értékelem az életem, mert már tudom, hogy a halál nem véget vet annak, hanem másik helyre visz és folytatódik a kaland.”

 

„Akik visszatértek Odaátról, azok szökevények. Tudják az igazat, de nem mondhatják el senkinek, hiszen nem hisznek bennük. Mégis ki hinne egy fél lény, majdnem halott léleknek?”

 

„Üdv Halál. Rég láttuk egymást. Már vártalak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr2814670995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.