Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cathreen Misery írói oldala

Bánatos Kísértet - Olivia 1980(2/2)

Egy szomorú és keserves kislány történetének folytatása olvasható.

2019. március 07. - Cathreen Misery

Olivia 1980 folytatás

1. rész ITT olvasható

 

img_20190115_122028.jpg– Nem lesz semmi baj, Olivia. Minden rendben lesz.

– Miattam veszekedtek ügye? – Kérdezte Olivia gyenge, kimerült hangon. Tommy tovább simogatta a fejét és határozott nemmel válaszolt.

– Mégis miért voltál hibás? Nem tettél semmit.

– Azért, mert egyszer hallottam, ahogy rólam veszekednek. Apa azt mondta sokba kerülök. Aznap azt is mondta, hogy anya sok pénzt elkölt. Pedig én nem kérek ajándékot csak születésnapomra és karácsonyra. George mindig kap ajándékot, amikor csak akar.

– Ki az a George? Az egyik csoport társad? – Olivia bólintott majd kiszakadt Tommy öleléséből. Az ágyán ültek tovább és úgy beszélgettek. A fiún megint piszkos, foltos, túl nagy ruha volt, és ha jobban megnézte az ember a varrása se volt olyan szabályos, mint manapság a bolti ruhák. Mintha kézzel készített darabok lettek volna az ép kézbe kerülő anyagból. Olivia mégse érezte azt a bűzt, amit a hajléktalan mellett elhaladva érzett. Sőt, a fiú bőre túlontúl sima, fehér és érintetlen volt.

– Igen, George idősebb nálam egy évvel és következő évben már megy iskolába. Mindig hozza be az újonnan kapott játékait, amit kért és oda adtak neki. Ő nem várja meg a születésnapját és a karácsonyt.

– De ez a George a szülei között ingázik nemde? Egyszer anyjánál van máskor az apjánál és jó ideje nem látta őket együtt. – Olivia hallgatott pár percig majd az ajtajára nézett, mely még mindig résnyire nyitva volt.

– Igen, a szülei elváltak.

– Ezt George mondta neked? – Olivia lehajtotta fejét és halkabban folytatta.

– Igen. Mielőtt nyári szünet lett volna, George elmondta, hogy a szülei elválnak. Ez azt jelenti, hogy soha többé nem laknak egy fedél alatt együtt és ő hol az egyikükkel lesz, hol a másikkal. Mindketten ugyan úgy igyekeznek megadni neki mindent, de soha többé nem vacsoráznak együtt. Én nem akarom, hogy apa és anya elváljanak, én szeretnék még közös vacsorákat.

– Biztos vagy te ebben? Apád már jó ideje megkeseríti a közös evéseiteket. Mindig dühös, sose higgadt és állandóan bánt téged. Csúnyán szól hozzád és anyádhoz, legutóbb ügye szobafogságra ítélt. Biztos akarod te azt, hogy együtt maradjanak?

– Tommy, én azt akarom, hogy anya és apa boldog legyen! – A lányt újra elkapta a sírógörcs. Nem ellenkezett érzéseinek, helyette visszadőlt a fiú mellkasára, aki átölelve ismét vigasztalóan simogatni kezdte feje tetejét.

– Gyere, aludj. Pihenned kell, sok volt ez a mai nap.

– Nem tudok aludni.

– És ha mesélek egy mesét? – Olivia örömittasan felnézett rá és bár szemei még úsztak a könnyeiben, arca vidámnak látszott.

– Az nagyon jó lenne! – Lelkesedett. Rég nem mondtak neki mesét, pedig nagyon szerette őket. Elhelyezkedett az ágyán, kényelmesen betakarózott majd Tommy leült az ágy szélére és kezével megérintette a lány mellkasát. Olivia csillogó szemekkel figyelt és várta Tommy meséjét.

– Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon szép hercegkisasszony, aki eleinte azt hitte, hogy jó családba született. Mint egyetlen leány igyekezet a lehető legjobb lenni, hogy megszerezze apja elismerését, de ő rendre a két fivérét dicsérte mindenért. Mikor eme hercegkisasszony szerelmes lett és szeretett volna egy esküvőt, az apja megtagadta tőle sőt, onnantól kezdve egyetlen egy udvarlója se lehetett. A hercegkisasszonyból idővel felnőtt nő vált és ő utálta minden pillanatát. Apja és testvérei már másként tekintettek rá, mint sem egy gyermekre és hamar olyan dolgokat kezdtek el művelni vele, amit soha nem szabadott volna.

– Miket tettek vele?

– Azt nem mondhatom el, Olivia. Most még nem. – A mesét egy csókkal zárta mit a lány homlokára nyomott majd kedvesen mosolyogva még simogatta egy ideig a fejét és mire a lány álomba szenderült, addigra Tommy eltűnt a szobából. Nem vették észre, ahogy Naomi elindult a lány szobája felé és belesett rajta. Mikor így tett csupán annyit látott, hogy a kislánya vidám arccal a szekrénysor felé fordulva alszik, és nyakig betakarózva ölelgeti a kedvenc plüss medvéjét. Halvány fényforrása egy asztali lámpa volt, amit Naomi lekapcsolt s elhagyva a szobát azon töprengett, vajon kivel beszélgethetett a lánya. Mert, hogy tisztán hallotta, ahogy társalog valakivel, az biztos.

 

3.

Szombat reggel Olivia keserű kávé szagra ébredt, amit nagyon nem szeret, de tudta, hogy anyja imádja ezt a furcsa italt és soha nem megy el dolgozni anélkül, hogy ne inna legalább egy kávés pohárnyit. A lány alig ébred fel máris kisietett a szobájából és épp előtte haladt el az anyja, aki láthatóan sietősen pakolászik.

– Anya, hova mész? – Kérdezi álmosan és kábán, közben egyik kezével a szemeit dörzsölgeti. Naomi megállt egy pillanatra majd megérintve a lány kezét elveszi arcától és ő szedi le a csipákat. Utána zsebkendőt ad a kezébe.

– Ezzel töröld meg magad. Ha nem használ, moss arcot.

– Hova mész anya? Szombat van!

– Tudom kiscsibém, de anyunak dolgoznia kell. Elvállaltam hétvégére is egy kis munkát, hogy legyen miből fizetni a hitelt. Á, mindegy, úgyse érted mit mondok.

– De igen! – Olivia nem szerette, ha gyereknek nézik. Naomi fájdalmasan elmosolyodott majd megsimogatta a feje tetejét, amitől összeborzolta az amúgy is kócos haját.

– Azt mondod nagylány vagy már?

– Igen!

– Akkor légy tényleg az és vigyázz magadra kiscsibém. Hívtam dadust, de nem tudom mikor fog ideérni. Remélem apád hamarabb hazaér és akkor nem kell sokáig egyedül lenned. Elméletben ő nem dolgozik, gyakorlatilag…. – Ekkor lányára nézett, ki kíváncsian várta a folytatást. Naomi sóhajtott s bár még csak reggel volt, arca máris úgy meg volt gyűrődve, mintha egy hete nem aludt volna. Kevéske smink, amivel igyekezte elfedni az elmúlt időszak fájdalmait nem sokat segített a rejtegetésben, de legalább nem nézett ki hetven évesnek. Rendezett, szépen feltűzött haja és frissen mosott ruházata valamennyire enyhített a kinti világnak megmutatkozó fájdalmon. – Valahol van, biztos dolgozik. – Fejezte be a mondatát nagy nehezen magára vette a kabátját, felvette a cipőjét és kiment az ajtón. Még mielőtt becsukta volna, visszafordult. – Légy jó kislány Olivia és ne nyúlj semmihez, amihez nem szabad! – Mondta azzal becsukta a bejárati ajtót. Olivia percekig csak áll és hallgatja a néma csendet mely a lakásra telepedett. Kintről autók és emberek zaja szűrődik be, bár alig hallhatóan. Végül úgy döntött, hogy elmegy a konyhába és készít magának reggelit. Az egyik étkezőszéket kihúzta a helyéről majd az ajtótól számolva a második felső szekrény elé tolta és a székre állva megpróbált kivenni egy müzlis tányért. Miután megvolt a széket visszatette a helyére és ekkor egy ismerős hang szólította meg.

– Szia, Olivia! – A lány elmosolyodott és gyorsan megfordult a hang irányába. Tommy ült a másik széken. Nem tudni hogyan került oda és mióta figyelt, de Olivia-t nem is érdekelte. Megölelte majd az üres müzlis tálra tekintve megkérdezte kér e. – Nem köszönöm, nem vagyok éhes.

– Te tudod. Az egyik legfinomabb müzlit vette anya, kár lenne, ha nem ennél.

– Tudod mit? Egy falatot mégis kérek majd a tiédből. – Olivia vigyora nem is lehetett volna szélesebb. Úgy ragyogott akár a kora tavaszi napsugarak alatt kinyílt virágok. Elővette a müzlis dobozt, öntött belőle majd a tejet vette elő és abból öntött. Önállóan kiszolgálta magát és Tommy-nak szeme se rebbent. Miután megvolt Olivia az első kanál falatot a fiú felé nyújtotta. Ő elfogadva megette és hagyta, hogy a lány etesse. Olivia várta a véleményt. Tommy nagyot nyelve letudta a falatot és mosolyogva nyugtázta, hogy ízletes volt. Ekkor a lány neki kezdett reggelijének. Percekig nem mondtak semmit. Néha egymásra tekintettek amolyan kósza pillanatok alatt majd elnéztek amint a másik a szemükbe nézett. Végül Tommy törte meg a csendet mely újra letelepedett a lakásra.

– Nincsenek barátaim, tudod? Te vagy az első, akivel szeretnék jóban lenni, és aki nem ijedt meg tőlem.

– Miért ijednék meg? Hiszen kedves vagy és mondtad, hogy barátkozni szeretnél. Nekem sincs barátom, szóval lehetünk azok. – Mondta Olivia és evett tovább. Tommy nézegette őt mialatt evett s tekintetében valami más volt, valami, amitől egyáltalán nem gyereknek hatott. Teste és annak méretei lehettek egy gyereké, de a lélek és az a szempár mely Olivia-t vizsgálta, egyáltalán nem. Ködben úszó tekintete figyelte a lányt s mintha hála rajzolódott volna ki ajkaira s percek múlva eltűnt. –Mire gondolsz most? – Kérdezte a lány őszinte kíváncsisággal. Tommy megborzolta a haját majd a lányra nézve úgy határozott, hogy elmesél pár dolgot.

– Őszintén arra gondoltam, hogy mennyire mázlista vagy. Legalábbis eleinte azt hittem. Hiszen van saját szobád, vannak játékaid és egész sok ruhád is akad. Nem panaszkodhatnál, de idővel megismertem a szüleidet, elkezdtem érdeklődni a minden napjaid után és akkor láttam, hogy neked talán sokkalta nehezebb, mint amilyen nekem volt… nagyon, nagyon régen.

– Miért, milyen volt régen? – Tommy nem volt teljesen biztos abban, hogy Olivia érti, amit mond, de úgy tűnt korához képest jóval értelmesebb és okosabb gyermek, akinek nem okozott gondot kitalálnia a lényeget még akkor is, ha akadt, amit nem értett. Úgy határozott, hogy röviden elmondja.

– Anyám mindent megtett annak érdekében, hogy legyen miből ennem és ruhára is teljen, bár ő varrta nekem azt, amit viselek és azt is úgy készítette, hogy jó legyen éveken át. Nem engedhettük meg magunknak a különleges ételeket, nem úgy, mint mostanság oly sokan. Anya fizikailag is nehéz munkát végzett nap, mint nap s bár igyekeztem segíteni neki, nem mindig tudtam. Nagyon szegények voltunk Olivia, ami miatt sok mindent mellőzni kellett. – Olivia nem evett, míg hallgatta a történetet. Csak sejtette milyen lehetett a fiúnak, de nem tudta pontosan így úgy döntött elmond valamit Tommy-nak azért cserébe, hogy megosztotta vele a múltja egy szegletét.

– Nem tudom, milyen lehet nagyon szegénynek lenni Tommy. De van, amit még anyunak se mondtam el. Neked el szeretném mondani, de ígérd meg, hogy nem adod tovább. Titokban tartod. – Szigorú gyermeki szemekkel nézett a fiúra, aki bólintott és a lánynak ennyi is elég volt. Miután megevett egy falatnyi müzlit, folytatta. – Legutóbb szombaton apa hazahozott egy nénit játszani.

– Játszani? – Tommy egyik szemöldöke felszökött, a másik lenn maradt.

– Igen, apa azt mondta, hogy játszani fognak és ezt nem mondhatom el senkinek. A mi közös titkunk lesz. Pedig szerettem volna elmondani anyunak, mégse tettem.

– Tudod, hogy mit játszottak? – Olivia hevesen megrázta fejét és kanalát a szájához emelte. Míg rágott csend telepedett az asztalra. Mielőtt folytatta volna körbe nézett, mintha azt keresné, valaki nem figyeli e épp őket és hangját lejjebb vette.

– Én épp játszottam a babaházammal és berendeztem abból a kevéske bútorból, amim van, amikor hallottam, ahogy apa megjött. Kirohantam hozzá és szerettem volna behívni a szobába, hogy lássa a baba házamat, de megláttam a nénit. Úgy sminkelte magát, akár a diszkó babáim és a haja is hasonló volt. A ruhája, miután levette a kabátját nagyon…. laza volt. – Olivia kicsit elgondolkodott azon, hogyan fejezze ki magát, majd az anyjától hallott szavakkal élt. – Gyengén öltözött úgy, amitől anya szerint nagyon könnyen fel lehet fázni.

– Értem.

– Ez a néni sokat viháncolt és nevetett. Aztán meglátott és csak annyit kérdezett „ki ez?”. Ekkor apa elvitt a konyhába ahol elmondta, hogy játszani hozta a nénit, mert neki is kellenek a barátok és nem mondhatom el anyunak. Megígértette velem és én a kisujjammal megígértem, hogy soha senkinek nem árulom el apa játszó barátját. Nem tudom meddig volt itt. Apa hangosan bekapcsolta a TV készüléket és valami műsornak a zaja jött ki a szobából. Sokáig. Én igyekeztem tovább játszani a babaházammal s bár egyedül kellett, nem tudtam befejezni a berendezést.

– Miért nem?

– Furcsa hangokat hallottam. Olyat, ami biztos nem a TV-ből jött.

– Mégis milyen hangokat, Olivia? – Tommy közelebb hajolt, de a lány megrázva a fejét inkább nem mondott semmit. Láthatóan küszködött az érzéseivel és minden erejét össze kellett szednie azért, hogy ne bőgje el magát. Olyan sokat sírt, nem akart többet. Helyette evett tovább s bár nagyon nehezen ment le neki az a pár falat, igyekezett nem sokat ott hagyni. Tudta, hogy ha anyja hazaérkezve meglátja a kaja maradékot kiabálni fog vele és elmondja ismét, mennyire jó helyzete van neki az éhező gyerekekhez képest. Hogy ők mit meg nem adnának csak egy falat müzliért. Most ha tehette volna, oda adta volna az egészet egy olyan gyereknek, akinek kell. De nem ismert egyet se. Tommy hátradőlt és kitekintett az ablakon. A napfény mely bezúdult az egy szem ablakon, mintha átment volna a fiú testén. Nem képzett árnyékot a földön és testén se akadt éles sötétebb rész. Olivia érdekesnek vélte a fiú halvány kinézetét és úgy vélte, biztos azért nem fogja meg a napsugár, mert szegény. Hogy mi a logika benne? Nos, azt talán még maga Olivia se tudta.

– Ügye tudod, hogy anyukád enélkül is sejti, hogy az apád hűtlen? – Az utolsó szó akár egy égbe kiáltó bűn, késként szúrt hirtelen Olivia mellkasába. Nem értette a szó pontos jelentését, de tudta, hogy rossz dolog. Nagyon rossz. S elméje tagadta, hogy apja ennyire rossz legyen.

– Akkor anya tud apa barátjáról?

– Olivia, az a nő vagy a többi nő, nem a barátja apádnak. Olyan hölgyek, akiknek sikerült elcsavarnia a fejét, esetleg fizetett nekik azért, hogy vele legyenek, de mindegyikkel olyat tett, ami indok egy válásra.

– Mint George szüleinél? Ők is elváltak.

– Igen ők is, de más okból. Tudod, sok oka lehet annak, ha a házastársak külön mennek. De tieid olyan hibát vétenek nap, mint nap, ami megbocsájthatatlan. Egyikük se veszi észre, hogy veled mit művelnek. Mégis mit érzel, mire gondolsz, mit… kell átélned. – Olivia kis kezecskéje remegni kezdett. Letette a kanalat s bár alig két falatnyi müzli maradt tudta, hogy megvárja az estét. Képtelen tovább enni. Letekintett ölébe ahol ujjait összekulcsolta és babrálni kezdett velük. Képtelen volt a fiú szemeibe nézni, mert szavaitól érzések törtek fel. Olyanok, amiknek nem ismerte a neveit és pontosan nem is értette a jelentésüket, mégis könnyre fakasztotta szemeit. Szája széle legörbült és ismét eluralkodott rajta a sírás, mely oly sokszor volt már társa az idők folyamán. Talán túl sokszor is sírt, erre is gondolt már.

– Talán ha nem lennék, nem veszekednének. – Kezdett bele halkan Olivia. Tommy türelmesen várt és nem szólt közbe. Tudta, hogy folytatni fogja. Eljött az őszinte kitárulkozás ideje. S épp ezt akarta. A lány nem látta, de halványan elmosolyodott. Nem a kedvességtől vagy barátságtól, sokkalta inkább valami természetfeletti gonoszság bújt meg az alig észrevehető vigyora mögött. – Egyik este megint veszekedtek és akkor apa azt mondta, hogy sokba kerülök. – S bár ezt már Olivia mesélte úgy tűnt ismétli önmagát, Tommy meg se rezzent. Hagyta, hadd mondja el újra akár azt, ami mélyen megmaradt a lelkében. – Anya szerint ő meg túl sokat dolgozik a semmiért, mert apa nem ad haza már jó ideje pénzt. Nem tudom ez mit jelent, de apa jól keres. Mégis, anya szerint nem ad belőle. Sokat veszekednek a pénz miatt. A házon amolyan…. kölcsön van, tudod? Nem tudom mit jelent, de ezen is sokat veszekednek. Gyakran maradok sokáig az óvodában. Már megszoktam, hogy elsőként érek be az oviba és utolsóként visznek haza, de amikor kérdeznek a többiek, hogy miért, nem tudom, mit mondjak. George szerint ugyan az történik velem, mint vele. Bár már időben hazaviszik, néha őt is benn hagyják kicsit tovább. Az óvónéni szerint ilyen, amikor mindketten dolgoznak, és sajnos előfordul a többi csoportban is. De… én nem akarok első lenni aztán az utolsó.

– Meg tudlak érteni.

– Tommy, nincs kedved inkább játszani? Nem akarok tovább beszélgetni. – Tommy leszállt a székről majd kedvesen kezét nyújtotta.

– De, hogy nem! Azt játszunk, amit szeretnél. – Olivia elmosolyodott és lelkesen megragadta a fiú kezét majd bevitte a szobájába. Ajtaja résnyire nyitva maradt s először a lány azt se tudta, mivel kezdjék. Rég járt nála gyerek, akivel tudott játszani és még régebben kellett azon tanakodnia, hogy mivel szeretne a legjobban. Végül Olivia úgy döntött, hogy először a Baba szépségszalonnal kezdik ahol egy babafej állt és hosszú haját kedve szerint formálhatta a hozzá kapott kiegészítőkkel, mint csattok, hajgumik, miegymás. Tommy segített neki a hajformázásban. Utána puzzle-t raktak ki, majd Olivia beüzemelte a vetítőt és kedvenc meséit végig nézték szobája falán. Rajzolt képek és alatta húzódó feliratokból álló képkockák jöttek egymás után. Tommy felolvasott és míg Naomi haza nem ért, megnéztek több tekercset is.

img_20190115_122056.jpgCraig mire hazaérkezett már felhőkkel eltakart csillagos égbolt nézett le a világra és Olivia épp éhesen várta a vacsorát. Tommy egy ideje eltűnt és nem mutatkozott. Biztos a szülei miatt. Meg tudta érteni. Szerette volna apját üdvözölni, hiszen régen látta, de anyja megelőzte és Olivia megállt a szobája előtti folyosón. Ijedten megtorpant, amikor meghallotta anyját kiabálni majd lábai a földbe gyökereztek mikor apja vissza ordított és hirtelen félelem járta át. Nem tudta pontosan mi az érzés neve és mi ez, de valamiért rettegett. Olyan szavakat dobáltak egymáshoz, amiket eddig ő előtte ki se ejtettek vagy nagyon ritkán és akkor meg lett neki mondva, hogy ne jegyezze meg, mert csúnya szó. Egyre hangosabban és hangosabban veszekedtek, már egymás szavába vágva mondták a magukét meg se hallgatva a másikat. Olyan fogalmakat fog fel Olivia a nagy viszály közepette, mint „te megcsalsz engem/ miért teszed ezt velünk?/ a te hibád az egész/ nincs elég pénz, de lenne, ha hazaadnál, lenne, ha te meg normális munkát végeznél”. Olivia-t azon része bántotta a legjobban, ahol vele hadakoztak. Anyja szerint az apja nem szereti őt, egyáltalán mert ha nem így volna, akkor időben elmenne érte az óvodába és nem neki kellene az utolsó pillanatban berohannia érte. Ha szeretné a kislányt, akkor a pénzét nem más nénikre költené (itt anyja nagyon csúnya szót használt amit Olivia nem értett), s az ideje nagy részét is kislányának szentelné. De ehelyett folyton kimaradozik, sokáig távol van, alig van itthon, ha mégis elzárkózik a család elől és ebből az anyjának elege van. Az apja akár a fekete égboltú mennydörgés visszaszól és megvádolja a feleségét azzal, hogy nem végzi kellően jól a kötelezettségeit, hogy egyáltalán nem olyan feleség, mint akit elvett annak idején és nem lennének ilyen helyzetben, ha tovább tanul és valami normális állást találna magának. Apja szerint az egész amiatt van, mert az anyja képtelen túl lépni azon az istenverte munkahelyén ahol ott robotol már vagy tíz éve és egyszerűen kihasználják őt. Végül apja mérgében kijelenti, hogy elmegy, és nem tudja mikor jön vissza, de ne is várja egyhamar. Anyja könyörög, kérleli, hogy maradjon vagy legalább egy puszit adhatna a lányának, de az apja feltépi az ajtót és hatalmas durranással bevágja maga után. Naomi könnyes szemekkel megfordul, és ekkor meglátja Olivia kétségbe esett, félelemtől terhes kerek arcocskáját és apró ujjaival ruháját fogja erősen, mintha ez megvédeni őt a fájdalomtól. A nő percekig nézi majd megtörölve az arcát nagy levegőt vesz és mintha mi sem történt volna, kedvesen kérdez.

– Kiscsibém mond, éhes vagy? Van egy kis zöldségleves és kevéske pörkölt, készítek ki neked. Ehetnénk együtt.

– Elváltok anya? – Kérdezte Olivia mielőtt anyja akár egy lépést is tehetett volna. Naomi megtorpant a váratlan szavaktól és nagy szemekkel nézett le lányára. Leguggolt, hogy az ő szintjén legyen. Vörösre sírt szemeiben a világ összes fájdalma ott fénylett, Naomi mégis magabiztosságot és nyugodtságot igyekezett sugározni.

– Nem tudom, kincsem. Lehet. Miért kérdezed?

– Mert George is így járt az oviban. Állandóan ide meg oda utazik. Azt mondta, hogy fárasztó a két szoba, ami neki fenn van fenntartva, ráadásul lettek féltestvérei, akiket nem szeret, pedig elvárják tőle, hogy így tegyen. Anya, én nem akarok féltestvéreket és nem akarom, hogy elváljatok. Miért nem szeretitek egymást? – Naomi keservesen elmosolyodott majd megsimogatta lánya feje tetejét.

– Ez bonyolult lenne neked. A legfontosabb most tudod mi? – Olivia megrázta a fejét. – Az, hogy amikor majd a bíróságon kérdeznek téged, azt feleld, hogy velem akarsz maradni.

– Miért anya? Mi az a bíjóság? – Új fogalom, amit keveset hallott, nem akart helyesen az ajkaira kiülni, emiatt az egyik betűt rosszul ejtette: Naomi nevetett volna, ha a helyzet nem lenne reménytelenül szerencsétlen.

– A bíróság egy olyan hely, ahol a felnőttek elrendezik a konfliktusaikat. Ott azt kell mondanod, hogy velem akarsz lenni és azért, mert ha nem így teszel, apádnak ítélnének.

– Miért kell választanom? – Olivia elcsukló hangon kérdezett. Küszködött a könnyeivel és alig tudott beszélni. Naomi se volt más állapotban, csupán neki már több gyakorlata volt az érzelmek elfojtásában.

– Azért kincsem, mert ha nem maradunk együtt, valamelyikünkkel élned kell. És én szeretném, hogy velem maradj.

– Nem akarok egyikőtökkel se lenni! – Olivia kirohanása olyannyira megdöbbentette Naomi-t, hogy amikor a lány berohant a szobájába arra eszmélt már csak fel, amikor az ajtaját becsapta – akár az apja. Naomi szomorúan felkelt majd a konyhába vitte útja.  Abban a ruhában, amiben elment itthonról visszatért a konyhából a nappaliba, kezeiben egy pohárral és egy üveg borral majd a nappali ajtót magára csukva bekapcsolta a TV-t és hangosan hallgatni kezdte. Olivia tisztán hallotta Charlie Angyalai sorozat zenéjét majd a szokásos akcióra jellemző zajokat. Az ágyára mászva sírni kezdett és a nemrég gyomrát kínzó éhség is elmúlt a benne tomboló érzésektől. Épp igyekezet valahogy rávenni magát, hogy végre abba hagyja, és ne kezdjen ismét könnyezni amint apja vagy anyja eszébe jutott, mikor Tommy megjelent az ajtajában. Alig egy pislantás volt csupán, míg nem nézett oda s mire ismét az ajtaja felé tekintett, a fiú már ott állt teljes egészében.

– Itt vagyok Olivia. Gyere. – Mondta a fiú majd széttárva a karjait várt. Olivia gondolkodás nélkül lemászott az ágyáról és úgy rohant a fiú karjai közé akár a segítségért fohászkodó szegény a paphoz. Könnyes szemekkel arcát beletörölte a koszos, néhol sérült és túlméretezett durva ruhába. Tommy magához ölelte a lányt s bár arcáról nem lehetett leolvasni semmiféle érzelmet Olivia-t ezt nem zavarta. Percek múlva elengedték egymást és ekkor a fiú valami nagyon érdekeset mondott. – Tudom, mi lehet a megoldás a helyzetre.

– Hogy érted? – Olivia gyanakodva végig mérte a fiút. Tényleg egy szót se értett. A fiú megfogta a feje tetejét majd igyekezett úgy fogalmazni, hogy a lány szintjéhez elegendő legyen.

– Elvihetlek magammal és akkor a szüleid nem bánthatnak tovább sőt, akkor tényleg nem kell választanod kettejük közül. Megtanítalak repülni, átmenni a falon és örökké játszhatnánk. Azt, amit csak szeretnél és soha, senki nem mondaná meg, hogy mit tegyél vagy mit ne. – Olivia szemei felcsillantak, szája szélesre húzódott és boldogság jelent meg tekintetében.

– Repülni? Komolyan tudsz repülni?

– Így van.

– És sokat játszanánk? Annyit amennyit akarok?

– Bizony és azt, amit szeretnél. Sőt, kaphatnál új játékokat is. A ruhád is olyan lenne, amilyet csak akarnál.

– De ha elviszel, akkor anyu és apu nem talál majd meg, ügye? – Olivia gondolkodva fogdosni kezdte a szoknyáját és láthatóan kétségbe esve harcolt a fejében. Tommy kedvesen megérintette a vállát.

– Ha eljössz velem, akkor anyukád és apukád abba hagyja a veszekedést. Jobb lesz nekik, hidd el. Akkor nem lesz, mi itt tartsa őket és külön válhatnak utjaik. Hidd el nekem, hogy csak jót tennél vele, ha itt hagyod őket.

– Mert akkor nem költenek több pénzt? – Tommy vállat vont.

– Végülis, így is fogalmazhatunk. Nos? Szeretnél velem jönni? – Olivia épp nyitotta volna a száját, de Tommy megelőzte. – Ha igen, tudnod kell, hogy bíznod kell bennem és azt tenned, amit mondok. Nem hátrálhatsz meg, nem gondolhatod meg magad és nem mondhatsz nemet. Érted? Ha komolyan, tényleg velem akarsz jönni, akkor amint kilépünk az ajtód küszöbén azt teszed, amit mondok. S bármennyire is furcsának, érthetetlennek és félelmetesnek is hat majd, tudnod kell, mindet érted teszem. Csak is érted, Olivia. Azt akarom, hogy sokkalta jobb helyen légy. Ahol szeretnek, ahol szükség van rád, ahol veled lehetek, és örökké játszhatunk, ahol… örökké barátok lehetünk. Hiszen ezt akarod ügye? A barátom maradni örökkön, örökké. – Olivia bólintott s bár egy kis hang megszólalt a feje hátsó szegletében mely ellenezte a fiúval való távozást, a lány nem hallgatott erre a hangra és elnyomva már haladt is a fiú után. Naomi bezárva az ajtót és hangosan, ittasan nézve az aktuális sorozatot észre se vette, ahogy lánya elballag a fürdőszobába és ott magára zárja az ajtót. A bor több, mint fele eltűnt már és épp az utolsó nagyobb pohárnyi adagot igyekezett magába gyűrni. Naomi-t nemsokára elnyomja a mély és keserű, szomorú álom.

Olivia bezárta a fürdőszoba ajtót egy eltolható kis retesszel majd a fiú felé fordult, aki a kád szélénél megállt. Várta az utasításokat.

– Fel kell másznod és levenned a kézmosó feletti szekrényből apukád borotváját. Mivel cserélhető pengés, így lennie kell külön doboznak, amiben csak pengék vannak. Az kell nekem. – A lány nem kérdezett. Pedig felmerülhetett volna benne a kérdés, hogy a fiú miért nem magának szerzi meg, amit akar, de ehelyett tekintete olyan volt akár a fátylat viselő gyászoló asszonyoké. Máshol járt és csupán teste volt jelen, elméje rég eltompult. Egyik kezével megtámaszkodott a kézmosó szélében, majd felügyeskedve magát lábaival felállt a kád szélére és a szabadon maradt kezével felnyúlt a szekrényhez. Kinyitva azt a legalsó polcon megtalálta, amit keresett, egy karton dobozt a kép szerint tele pengékkel. Tommy örömittasan megdicsérte a lányt majd amint lemászott a kádról elfogadta az átnyújtott dobozt.

– Most pedig mássz be a kádba és feküdj bele… mármint ülhetsz is, ahogy neked kényelmesebb. – Olivia nem kérdezett nem szólt semmit, hanem úgy tett, ahogy megmondták neki. Hátát a kádnak támasztva félig meddig ült és várt. Szemei épp olyan ködössé és élettelenné váltak akár Tommy-é. A fiú odaült a kád szélére majd felemelte a hozzá legközelebb eső kezet és elővéve az egyik pengét lassú, mélyen a bőr alá vágó csíkot hasított a lány alkarjára hosszan épp, ahogy az ín szalad. Olivia felszisszent, de csak ajka mozgott, arca rezzenéstelen maradt. Mintha már halott lenne. Nem számít semmit, ha érez fájdalmat, ha nem. Tommy rápislantott a lányra, aki ült tovább a kádban és nem mutatott ellenkezést. Halványan elmosolyodott.

– Jó kislány. Biztosra kell mennünk, szóval kérem a másik kezedet is. – Olivia máris nyújtotta és Tommy ugyan olyan hosszanti csíkot vágott az alkarjára, mint az előzőnél. A penge mélyen szántotta végig a bőrt, akár forró kés a vajat és amint a bőr kettényílt azonnal vér bukkant elő a résből. Percek alatt Olivia vérben ült, a saját vérében. Tommy elégedetten nézett le rá, majd bemászott a kádba és a lány lábánál megmaradt kis résbe leült. Onnan figyelt és nézte, ahogy a lány lassan, de biztosan elvérzik. Teste remegni kezdett majd megfeszült, szemei felfordultak és a plafonra meredtek. Szája remegett majd megharapta a saját ajkát, ettől kevés vér elindult az álla felé. Mikor Olivia már nem szenvedett tovább és már nem mozgott a mellkasa, amikor kiadta magából az utolsó lélegzetvételt, akkor Tommy felé mászott és kedvesen magához ölelte a lányt. – Üdvözöllek itthon, Olivia. Anya majd vigyáz rád, ígérem.

A lány testét reggel találták meg, miután Naomi baltával szétszedte az ajtót. A látvány mely fogadta annyira borzalmas és rettenetes volt, hogy rögvest elhányta magát. Amint képes volt rá hívta a férjét, utána a rendőrséget és a továbbiakról ezen emberek intézkedtek. Naomi soha többé nem volt képes feldolgozni a látottakat és történteket.

Vége

A bejegyzés trackback címe:

https://cathreenmisery.blog.hu/api/trackback/id/tr7514675776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.