2018. augusztus 15. 21:36 - Cathreen Misery

V. Országos Gothic Találkozó Élménybeszámoló

Saját szemléletű történet. Nem mindennapi lehetőség, nem átlagos embereknek.

39176370_1925040864225305_3141425297467899904_o.jpg

Eme jeles napra külön szabadnapot kértem, hogy feltétlenül eljuthassak az eseményre. Ennek ellenére már az esemény előtti két hétben felmerültek bennem kételyek afelől, hogy biztosan szeretnék e részt venni a címben is feltüntetett rendezvényen (s amit a későbbiekben OGT rövidítéssel fogok megnevezni). Egyrészt épp előtte lévő héten sűrű programokkal megtűzdelt nyaralásban volt részem, melynek nagyon örültem, s amely beszámolót, ha szeretnéd, ITT elolvashatod, viszont kimerített. Lehet a nyaralásnak pihentetőnek és nyugodtnak kellene lennie, de az a sok vár, kastély, állatkert, tó, park, erdők mind ara vártak, hogy felfedezzem, és kalandokat keresve járjam végig az utakat. Egyetlen egy percét sem bántam a nyaralásnak mely a programok felőli oldalát jelenti, viszont nem tagadom, hogy lefárasztott. Mindezek mellé olyan változásokra derült fény, amik nem épp pozitív oldalukat mutatták s ez még inkább megerősítette bennem a feltevést: Vajon tényleg szeretnék elmenni? Ami meggyőzött abban, hogy igenis tartsam magam az elhatározásomhoz az nem más, mint sem az esemény előtti személyes kis programom és annak a lehetősége, hogy rég látott barátokkal s egy új ismerőssel találkozhatok, mielőtt belevetnénk magunkat a nagy OGT adta pezsgésbe. A továbbiakban írói álneveket vagy blog nevet használok, illetve akinek egyik sincs, őt egyszerűen „barátnő” vagy „barát” jelzővel illetem. Senkit sem szeretnék megsérteni azzal, hogy engedély nélkül használom vagy feltüntetem a valódi nevét. Ráadásul büntethető mások adatait kiadni, szóval igyekszem ezekre odafigyelni.

39109140_1049884375177614_2493034026323935232_o.jpg(Bal oldali képet Boldizsár készítette)
Igen korán Budapestre értem annak érdekében, hogy a 13 órára megbeszélt baráti társasággal találkozhassak. Szerencsésen alakult minden s végül eljutottunk az általam kiszemelt étterembe, s amiről egy véleményt hallottam s az is pozitív volt. Bár ennek ellenére ketten nem voltak túl elégedettek a hellyel s az okokat meg is értettem miért, viszont sajnos nem tudtam ellene mit tenni. Talán egyszer eljön életemben az a vendéglátó helység, ami tökéletesnek nevezhető. Eme étteremben két és fél órát töltünk durván, ha jól emlékszem. Alaposan megebédeltünk, feltöltöttük magunkat folyadékkal majd 16 óra után közösen úgy határoztunk, hogy ideje menni. Aminek én nagyon örültem az az, hogy a pincérhölgy, aki kiszolgált minket és segített, egy percig se éreztette velem vagy bárkivel azt, hogy furcsának, kivetnivalónak, idiótaságnak találná a külsőnket és megvetné az egészet. Ha volt is véleménye megtartotta magának s mi tagadás, ezt elvárnám mindenkitől. Emellett nagyon segítőkész volt, s amikor kiderült, hogy négy fő helyett inkább öt fős asztalt kérnénk, mert később csatlakozik még valaki, nem mutatta, hogy gond lenne. Készségesen keresett nekünk másik helyet s nem volt zavaró, nem kérdezte percenként kérünk e valamit, mégis remekül időzített abban, hogy mikor kell érkeznie mégis. Mivel látóhatáron kívülre esett alapvetően az eldugott asztal. 39132685_1925042464225145_3394103025265016832_o.jpg (Shadow and Light képe TheDeathGoddesről és barátjáról) Tetszett, hogy elszeparáltan lehettünk és nem kellett alkalmazkodni a külső részben lévő embertömeghez. Az étterem érdekesen volt kialakítva, mégis nagyon szép volt, elegáns és Budapesthez képest szerintem meglepően alaposan odafigyeltek a részletekre és küllemre. Utcán rá tekintve a helyre nem gondoltam volna, hogy ennyire adnak magukra. Az árak is megkövetelték a magukét, mégis azt mondom, néha vagy ritkán megengedhető az ilyesmi. – Igazán kellemes és jó hangulatban telt az idő. Mindig akadt miről beszélni, voltak témák és érdekes események, történések. Mielőtt az étterembe értünk volna, még a Népliget híresen lecsúszott rétegéből az aluljáróban TheDeathGoddes blog tulajdonosát (későbbiekben csak TheDeathGoddes) megtalálta egy fura, egyensúlyát vesztett, alkohol jellegű szaggal rendelkező férfi. Megkérdezte, milyen stílusú amire TheDeathGoddes egyenesen megmondta, vámpír. A férfi várt pár percet, mintha az információt késleltetve dolgozná fel az agya aztán tovább faggatta. Sajnos nem emlékszem a pontos mondatokra, mivel ledöbbentett a férfi közvetlensége utána meg az, ahogy TheDeathGoddes kezelte a helyzetet. Konkrétan előadta, hogy tényleg vámpír és a kedvenc vércsoportja, amit szív az nulla negatív. Szerintem a botladozó, esetlen és koszos ruházatú férfinál is jobban meghökkentem, bár neki eltartott egy darabig mire felfogta, hogy TheDeathGoddes nem viccel és nincs irónia vagy szarkazmus a hangjában. Olyan halálosan komolyan előadta, mintha azt ecsetelné mennyire fontos az oxigén az embernek. Én köpni, nyelni nem tudtam s végül a férfi magunkra hagyott mindenféle lezárás nélkül. Ki tudja mi ment végbe a fejében, de sokáig nem agyalhattam ezen, ugyanis felérve a felszínre egy kisebb társaság megállította TheDeathGoddes vámpír hölgyet és egyikük közös fotót kért vele. „Na, már kezdődik.” Gondoltam, bár egyáltalán nem rosszallóan vagy irigykedve! Inkább erősen reménykedve, hogy ez a kezdeti reflektorfény a későbbiekben is kitart. S így is lett.

39188324_1925044684224923_4817869909201518592_n.jpg(Bal oldali képet ShadowandLight készítette)
Jómagam, Árnyak költője s egyik barátnőm, kit csupán így fogok hívni, már 16 óra után megjelentünk a Dürer Kertben.
Még bőven akadtak lemezárusok, illetve a szervezők közül az OGT rendezvényhez köthetően szintén már ideje korán megjelentek a helyszínen. Mi tagadás, 17 óráig nem akadt semmi. Ácsorgás, figyelés és kevés beszélgetés után megmutattam a fotel szobát vagy részleget, amiről kiderült, hogy szimpatikus a társaimnak. Ha tudom, előbb oda megyünk, s ott várjuk az esemény fellendülését. Figyeltük, ahogy a Memento Mori igyekszik összehozni a kiállítást és kitalálják melyik alkotás hova kerüljön, mit mire tegyenek vagy hogyan s igyekeztek egy hangulatos, mégis remek alkotó bemutatót összehozni azoknak, akik arra tévednek. Azt meg kell jegyeznem, hogy miként tavaly, úgy eme alkalommal is jó volt erre betérni nem egyszer és körbe tekinteni. Sajnos az említett várakozós szakasz után csupán egyszer lestem még be a fotel helyiségbe, pedig többször szerettem volna. Ugyanis remek, egyenesen zseniális festmények voltak láthatóak és különös hangulatot teremtettek az OGT-nek úgy alapból. Szerintem viszont a kiállításhoz szolgáló helyiség nem passzolt az alkotók festményeinek aurájával, de ez az én szerény véleményem. Tudom, hogy nehéz leszervezni aztán kihasználni a hely adta lehetőségeket annak érdekében, hogy valami kiállítást összehozzanak, mégis azt mondom, egy fekete drapériával teljesen lefedett vékony válaszfalon sokkal jobban mutattak volna a festmények, sem mint a fotel szoba retro és rom kocsma keverékén. Azok a tapéták egyáltalán nem voltak alkalmasak a vásznak hátterének. Ettől eltekintve jó volt. Amit még sajnáltam, hogy nem járt a levegő. Minél beljebb ment az ember, annál fülledtebb és melegebb lett. Menekülésre késztette azt, aki arra tévedt. Ráadásul nem tudtunk túl sokat beszélgetni a fenn említett két barátommal, kikkel vártuk az esemény felpezsdülését, mivel a zene, ami a legközelebbi hangfalakból szólt ordított és a saját hangomat se hallottam. Gyakorta emiatt csak kedvesen egymásra néztünk. Ha tudom, megtanulom a jelnyelvet. Mindegy is, mert ShadowandLight blogírója megjelent és az általa felajánlott hatalmas segítségével élhettem. Ez pedig nem volt más, mint sem letehettem a szobájában a táskámat (volt nálam nem kevés holmi, hiszen nem helyi lakos vagyok), illetve átöltözhettem kényelmesen és zavartalanul. Meg kell jegyeznem, ez sem ment könnyen és lépésről lépésre olyan gyorsan, mint ahogy azt fejben, elméleti síkon elterveztem! :D Először is a fűzőt sajnos nem próbáltam fel elégszer ahhoz, hogy tudjam, mit hogyan kell csinálni és miként lenne érdemes felöltenem magamra. Végül két ember segítségével sikerült valahogy rám tenni és befűzni, mely szakasz alatt leizzadtam a fél életemet és úgy néztem ki, akár egy trópusi esőtől elázott szerencsétlen. Amikor túléltem az átöltözés tortúrát rájöttem, hogy volt egy oldalsó cipzár. Kínunkban nevettünk a dolgon s közben imádkoztam, hogy ne öljenek meg a segítőim. :D Nem volt egyszerű feltenniük rám! Komolyan nem. Ó, és amit elfelejtettem, hogy előbb a cipő, aztán a fűző. Szóval bakancsot egyenes háttal kellett felvennem kevés mozgás lehetőséggel és korlátozott szabadsággal.

39091753_1049884351844283_7986820900450205696_o.jpg(A képet Boldizsár készítette)

Végül meglett minden, ShadowandLight is átöltözött majd vissza ballagtunk az eseményre. Kiderült, hogy egy órát eltöltöttünk (elbénáztam) az átvedléssel, így meglepő esemény pezsgésre értem vissza. A résztvevők száma megnövekedett, az árusok már bőven kitették portékáikat és nagyban ment az ismerkedés, beszélgetés, járkálás. Jómagam értesítettem az Árnyak költőjét, hogy visszaértem és nem kell tovább a fotel szobában várnia. Szegényem, képes volt végig várni engem és kis barátnőmet, akinek ráadásul a megvett italát őrizte. – Remek kezdés az OGTn - gondoltam. A három muskétás kikászálódott a sötét és halvány fénnyel rendelkező Fotel szobából a népes emberekkel rendelkező kerthelyiségbe. A sok hirtelen jövő inger, új és tavaly már látott arcok és ember, a többféle környezeti hatás engem annyira lekötött, hogy nem jelentettem túl jó társaságot. Ennek ellenére igyekeztem a jelenben maradni, figyelni és azokkal is törődni kik velem vannak, vagy akikkel épp szóba elegyedtem. Találkozhattam Daven M. Darkmoor-ral s ő nem egyszer tiszteletét tette a jelenlétemben. Egy idő után úgy éreztem, jobban szeret velem, vagyis velünk lenni és elbeszélgetni, sem mint másokkal, s bár ennek örültem sajnos nem mindig tudtam aktív figyelője lenni az általa választott témáknak. Ő olyan ember, aki szeret és tud is sokat beszélni, gyakorta hihetetlenül sokat és azon csodálkozom, hogy honnan van neki ennyi ötlete, energiája és késztetése. Nem ez az első alkalom, hogy találkozhattam vele személyesen ezáltal már eme jellemét ismerhettem s mi tagadás, szeretem, hogy ilyen. Egyrészt mindig megadta a témát és nem akadtak kínos csöndes percek. Másrészt a lelkesedése ragadós, a kedvelt témái igen jók és okos fiatalemberről van szó, aki korához képest szerintem elég érett, emiatt kellemes társaság. Mondhatom ezt, kimentett azoknál a perceknél, amikor én ne tudtam mondani semmit. Így két hű társam nem unatkozhatott és nem néztünk egymásra némán és vártuk a csodát.

39141007_1925045410891517_750962331487305728_n.jpgKésőbbiekben megismerkedhettem Vuk-al, akinek szoktam követni a videóit, és amik tetszenek is, hiszen nem a megszokott stílusban adja elő az amúgy sem átlagos küllemű videóit. Téma választásai sem unalmasak, aminek mind örülök és jó volt fizikailag megtapasztalni a valódi énjét s nem csak virtuálisan látni egy embert. A Demonia shoes cipőjével sokat csalt a magasságán, de meg kell jegyeznem: tökéletesen megértem. Nekem is akad bőven kompenzálni való tulajdonság, amit nem szeretek vagy elcserélném, de mivel nem lehet, valamivel meg kell töltenem a mérleg másik tálcáját, hogy valamelyest kiegyensúlyozottnak érezhessem magam. Legalább viselhet úgy magas talpú cipőket, hogy közben nem tűnik égimeszelőnek és óriásnak. Jómagam ugyan abban a lábbeliben holtbiztos, hogy egy felhőkarcolóval vetekedhetnék. (A bal oldali képet Shadow and Light készítette)

Pár szót tudtam még váltani Susanne Monsterrel az egyik kedvenc magyar festőmmel, majd megnézegettem a legtöbb kirakodást. Szemkápráztató és pénztárca vékonyítóan remek kreálmányok és holmik voltak összehalmozva, amikre szívesen elköltöttem volna az összes meglévő fizetésem, de végül nem tettem. Mire kedvem lett volna vásárolni, addigra elfogott valami más is, amiről majd később teszek említést. A lényeg, hogy én magam végül nem vettem semmit, de szerencsére bőven akadtak vevők. Tehetséges kezek alatt született ékszerek és igazán impozáns ruhák, fűzők és kiegészítőket lehetett fellelni, ahogy Susanne munkásságából is lehetett vásárolni. Kis időre Annie Láng társaságát is élvezhettem, akit sajnos szervezői tisztsége elszólított s csupán pár mondat erejéig társaloghattam vele. MI tagadás, nem lennék egyik szervező helyében sem. Egyáltalán nem lehetett egyszerű, ahogy tavaly vagy előtte se. Egyetlen esemény leszervezése sem könnyű s ott ahol ennyire sok embert mozgat meg a dolog, végképp garantált a kihívás problémák és gondok személyében. Nem sok belátást kaptam ezekbe, de elég volt 1-2 dologról tudomást szereznem mely után úgy véltem, akkor se lennék a helyükben, ha milliós összegeket fizetnének. S ők maguktól vállalták ezt a rengeteg felelősséget, nehézséget, kihívást. Sok sok hála mellett részemről igyekeztem nem plusz gondot okozni. Remélem többetek is így próbált az esemény részese lenni. Ha más nem azzal segíthetjük a munkásságukat, hogy kerüljük a probléma és konfliktus keltést, s amit csak lehet, megoldunk magunk, hiszen nem istenek és mindenhatók. Ezer köszönet a szervezőknek és remélem a lelkesedés kitart még sokáig, hogy lehessen VI, VII és C alkalom a jövőben!

Bemutatkozott nekem nem egy ember, akit eddig csak látásból ismertem vagy úgy se, illetve köszöntem még pár embernek és szerintem ennyiben ki is merült a szocializálódás. Utána épp úgy, ahogy a többiek szép lassan lecsendesedtem és hűséges társaimmal elhelyezkedtünk ott, ahol lehetett. Este nyolckor elkezdődtek a koncertek mik erősen kihallatszottak. Olyan 21 óra után, ha jól emlékszem a kerthelyiségben is elindítottak valami zenének nevezett dolgot, s ha jól értesültem róla industrialnak nevezték. De ha nem jól mondom szóljatok, mert nem vagyok jártas ama zenei műfajban! Viszont a zenék hátráltatták annak lehetőségét, hogy ne ordítozva kelljen kommunikálni. Természetesen megértem, hogy akadtak, akik épp ezt szerették – a fellépő együtteseket, a kinti zenét és jó volt ezekre pörögni, táncolni, tombolni, bulizni. Sajnos nem készültem erre, mert ha tudom, csendesebb szegletet keresek.

39203621_1925043947558330_3027780965326913536_n.jpg(Shadow and Light képe az egyik kirakodásról)
Amit utólag sajnálok az az, hogy több meseszép vagy ötletes, egyenesen kiemelkedően szép öltözékkel rendelkező emberhez nem mentem oda legalább annyi mondat erejéig, melynél tudakolhassam vele, tetszik az összeállítása.
Pedig akadt, nem is egy! Amikor épp megfigyeltem a környezetemet és ezzel némaságba burkolóztam, általában a csoportokba és ismerősökből álló bandákba verődött emberek között azt vettem észre, hogy a fotósok előszeretettel örökítették meg a szerintük kiemelkedő öltözékkel rendelkező embereket. Sokan kértek közös képet a számukra tetszetős egyénnel, ahogy az eseményről magáról is készült nem egy, a társaságot magába foglaló kerthelyiség kép. A blogban felhasznált képeket mind mások készítették! A képeket készítő emberek facebook oldalukat feltüntetem (nem a privát, hanem ha akad másik azt), illetve a már elérhető facebook mappákat a blog végében elérhető link formájában megosztom. Nagy vonalakban úgy láttam, mint külső szemlélő, hogy miként a tavalyi, úgy a mostani is nagy siker lett. Sőt az élménybeszámoló írása alatt találkozhattam 1-2 másik olyan blog bejegyzéssel melyek ezt igazolják és alátámasztják, ahogy pár komment is az eseményhez létrehozott facebook felületeken. Nagy öröm volt látni, hogy mennyire sokan részesei a szubkultúrának s még így is, mennyire színes, sokrétű, változatos az emberek által választott stílus és annak kivitelezése. Sok ötletes, ízléses és igazán impozáns, kreatív öltözékeket láthattam melyek többségét elfogadtam volna, mint gardróbom bővítése. :D Jövőre lehet, készítek egy táblát melyre felírom, hogy Pécsiek, avagy Kaposváriak Gyűljetek össze. Nagyon kíváncsi lettem volna mennyien érkeztek a két említett településről. S vajon hány embert nem ismerek, pedig egy azon város lakosai vagyunk. Igazság szerint, hiába szeretem Pécsett az öt templom városát, sajnos nem ismerek egyelőre olyat, aki helybéli és stílusbeli lenne egyszerre. Inkább voltak, majd elköltöztek életbeli szükségleteik miatt. (:

10431492_693066280759140_3008991232105330220_n.jpg

Végül, ahogy mondhatni tavaly, úgy most is a tömegiszony és haza vágyás késztetett arra, hogy elhagyjam a programot 21.30 után. Mire sikerült vissza öltöznöm és mire elértem egy trolibuszt váratlanul 22.30 lett. Utána öt óra alvás, három órás utazás ismét és munka. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, miszerint másnap már vissza kellett állnom a szokásos mindennapok szürke mókus kerekébe.

Szerintem zárom soraimat s akkor alant pár facebook mappa melyek az esemény képeit tartalmazzák. Köszönöm, hogy elolvastál!
Shadow and Light OGT Képei --- Boldizsár OGT Képei 

Cathreen Misery

1 komment
2018. augusztus 05. 17:50 - Cathreen Misery

Nyaralás élménybeszámoló egy Goth lánytól - 2018

Újabb programokkal teli nyaralás Magyarországon (hazánk is tartogat sok szép látnivalót).

Ezennel örömmel mutatom be az élménybeszámolót. Nem bővelkedik olyan sok kalandban, mint tavaly (szerintem), de nekem megfelelt és végülis, nem bántam semmit. Közben igyekszek pár képet beilleszteni, de szerintem azok nagy része csendélet lesz, mint állatokról, helyszínekről, látképekről. Rólam, illetve az összes képet együtt az alábbi linkeken tudjátok megtekinteni. Nem illesztettem be mindet, mert így nagy eséllyel nem múlom felül a maximális kapacitást. Illetve a beillesztett, felhasznált képeket a szöveg bal oldalában helyezem el (ahogy az már megszokott tőlem) s ha túl kicsinek találjátok, csak egy kattintás rá és nagyobbá válik. Remélem érdekes lett és tetszik majd! (: 

Összes kép (ahol én is szerepelek, amiket itt felhasználok s amiket nem, de szerintem jók lettek):

Indafotó, Facebook, Instagram, Pinterest

DSC07328Nem szeretek semmivel se késlekedni és másnapra halasztani, emiatt már indulás előtt három nappal elkezdtem összepakolni. (A bal oldali képen a szálláson való "kipakolás" látható. Én ugyan nem vettem ki mindent, hiszen 6 nap múlva vissza kell úgyis tenni :D) Egyrészt azért ennyire korán, mert nem egy, hanem két főre kellett egy egész bőröndöt megtömnöm, másrészt egy nappal korábban átutaztunk a kiindulási pontra, ahol már késő lett volna bármi elfelejtett holmit összeszedni. Hűséges és hatalmas rózsaszín bőröndömet vettem elő, mely jó ideje kitartóan magában foglalja a cuccaimat, ha szűkségem van rá. Egyszerű kis története van. Amikor megvettem épp külföldön tartózkodtam s mi tagadás, nem érdekelt a színe. Illetve sok választási lehetőségem se volt. Ez, vagy a neon sárga szín. Egészen addig temérdek olcsó bőröndöt felemésztettem, ugyanis nagyon sokat utaztam haza aztán külföldre s egyiket se arra találták ki, hogy gyakori és nehézsúlyt, tartósan kibírjanak. Amikor megelégeltem a rossz minőséget úgy határoztam, kivételesen beruházok egy tartósabbra. Ha úgy tekintjük drága volt, s ha az emlékeim nem csalnak 80 euróba fájt. Viszont azóta se jött le a kereke, nem tört el a karja sőt, a cipzár is remekül bírja már egy ideje. Tudjátok, amint nagykorú lettem az életemben részvevő személyes és saját holmik mennyisége leredukálódott egy egész bőröndnyi mennyiségre. Sose voltam tartósan egy helyen elég sokáig ahhoz, hogy megállapodva gyarapíthassam a saját holmijaimat. Emiatt huszonnégy éves koromig nem rendelkeztem dísztárgyakkal, képkeretekkel, nem volt egyetlen felesleges holmim se, ami ne fért volna az adott bőröndömbe, mert ha mégis lett egy sajnos magam mögött kellett hagynom. Amikor először utaztam Pécsre azt úgy tettem, hogy az egész felnőtt életemet magába foglalta ez a pink bőrönd. Mára természetesen több személyes tárgyam lett és emlékekkel rendelkező ajándékaim, de ügyebár ezt nem engedhettem volna meg magamnak, ha nem telepszek le véglegesen. (: Szóval pontosan jól tudom milyen ingázni, folyamosan úton lenni és mindig a minimális túlélő felszerelést magaddal vinni, se több, se kevesebbet.
Az indulás maga zökkenő mentes volt. S most szeretném letisztázni, hogy kérésre nem teszek említést a velem együtt nyaraló személyekről. Emiatt saját szemszögből leírt, saját tapasztalatok megosztása lesz, vagyis erősen egoistának ható bejegyzés. Remélem nem gond. Szerencsére nem egyedül nyaraltam, ahogy az ezelőtti három alkalommal se. Bár, néha erősen elfogott a vágy, hogy kivételesen egyedül nyaralhassak és elzártan lehessek bárminemű emberi társaságtól. De, erről majd később.
DSC07260Az első napra, avagy Vasárnapra nem volt sok terv. Útközben pihenő Dunaújváros egyik Duna partján, utána tovább haladva útközben megtekinteni a Zsámbéki templom romot. Így is volt. A Duna partnak azon szakaszát sikerült kifogni, ami egyszerre volt szép és mégis rémes. A Duna túloldalán rakpart állt hatalmas beton falakkal húzódva és teherhajókkal az oldalán. Fenn emelődaruk, amik épp rakodtak. A víz felsőbb szakaszán akadt egy kisebb magaslat, amolyan domb mely körül megállt a víz és a természetes hordalék mellett emberi szemét is bőven elhelyezkedett. Több felismerhető helyi madár ott csipegetett és evett. Egyszerre volt szomorú és gyötrő látvány. A Duna azon felén, ahol megpihentem aránylag szép volt. Zöld parkos szakasz, ahol kényelmesen távol lehettem az ott lévő emberektől. Természetesen látszott, hogy használva van a hely és a legtöbb kukából már omlott kifelé a szemét. Mi tagadás, nem sokáig maradtunk. Illetve mindezektől eltekintve szép hely volt. Helyi lakosként lehet, gyakran lejárnék oda, illetve első felmérésre akadt nem egy remek terep a futáshoz is. Tovább haladva a klímatizált autóban eljutottam Zsámbékra. Addig sokféle mező, még többféle település mellett elhaladva rácsodálkozhattam a tipikus magyar parasztos házakra, ahogy a mellettük felsorakozó gazdagék házára. Az erős kontraszt ott volt mindenhol. Hihetetlenül nagy mezők mellett elhaladva azon csodálkoztam, hogy nem használtuk már ki a magyar földek adta lehetőségeket? Kár a mezőgazdaságunkért. Majd megérkezve Zsámbékra az okos GPS felvezetett egy dombtetőre. Először a helyi temetőt sikerült meglátnom majd eltekintve a túloldalra, épp a temetővel szemközt helyezkedett el az ingyen látogatható templom rom. Nagyon tetszett a kettő együtt rögvest kijelentettem, hogy szívesen laknék itt. :D A rom sajnos körbe volt kerítve, így csak kívülről lehetett csodálni. A képeken látszik is, hogy elkerülhetetlen volt a kordon és sajnos belerondít a tájba, a képbe, az egész összhatásba. Emellett épp a lehető legmelegebb napszakaszon sikerült kijutni oda, szóval az egyetlen egy szem fa árnyékába olyan sebesen iszkoltam, mint még eddig sose. Bár, engem nem zavart annyira az erős napsütés. Azt a pár percet simán ki lehetett bírni. Gótikus templomnak tűnt, viszont mélyre hatolóan nem szeretnék belemenni a művészettörténeti hátterébe. Ha érdekel, olvasd el EZT.

DSC07269Több látogatni való híján egyenest a szállás felé indultunk. Meg kell jegyezni, hogy nem volt egyszerű. A cél Budapest megkerülése volt, hiszen átdöcögni azon a szmoggal és dugókkal tömött városon nem épp egy leányálom. Cserébe a kerülő, nagy kerülőt jelentett. Olyannyira, hogy át kellett autózni a határon túlra, pontosabban a Szlovákokon át vezetett az út. Nem sok részt láthattam belőle, ráadásul közel a határhoz (főleg az Esztergom szomszédsága miatt), igen sok volt a magyar nyelvű felírat. Természetesen minél messzebb ment az ember, annál inkább ritkult. Miként arra is rá kellett jönnöm, hogy a Szlovákoknál épp úgy néz ki egy többhektárnyi termőföld és mező, ahogy nálunk. :D Végül megérkeztünk Kemencébe. Először nem akartam elhinni, hogy ez a település neve s jót nevetve azt mondtam „én aztán nem dőlök be a viccnek”. Nos, kiderült: tényleg Kemence nevű településen keresztül vezet az út! S ez még semmi. Feketevölgy szállás igen távol esik az aprócska településtől, melyhez keskeny betonút vezet sűrű erdőn át. Nagyon tetszett a kivitelezés, azt meg kel hagyni. Akár egy mesében, az erdő egyik szakaszában a fák lombkoronájából képezett alagúton át haladtunk, közben végig folyó csordogált és vezetett végig minket a szállásig. Közben láthattunk nyaralókat, valami ifjúsági tábort és egy fürdőző helyet (két medencével rendelkező, apró strand), illetve közben másik szállás is útba esett, de nekünk a lehető legtávolabbi kellett! :D Rossz útminőségnek köszönhetően a lassan haladó autóból gyönyörködhettem az erdő dimbes-dombos, helyenként hiányos, máshol igen sűrűn benőtt természeti képződéseiben. Sajnos hangulat romboló volt az autó jelenléte, ahogy a szállás és más helyi lehetőségek miatt erre látogató autós embereké. Szerintem az ember csak és kizárólag a romboláshoz ért.
DSC07272S akkor most kitérek a szállásra, melyről később nem szeretnék írni. Változatlan maradt a hét további szakaszában. Első ránézésre és felmérésre, no meg az utazás adta lendület és pörgés miatt szimpatikusnak sőt, egyenest meseszépnek hatott a hely és maga az épület. A szobára, amit kaptam (kaptunk párommal) például semmi kivetnivalót nem találtam. Álomba illő helyen feküdt, körbe fával sűrűn benőtt dombok, bástyaként emelkedtek felénk s a szállás mellett közvetlenül apró vasúti sín futott végig… valamerre messze. Vasárnaponként vagy kérésre ez a mini mozdony vitt embereket. Sajnos nekem nem volt hozzá lehetőségem, s nem is biztos, hogy lesz még. Amiről nem tudtam csupán az utolsó pillanatban sikerült tudomást szereznem az az, hogy nincs térerő. Amivel nem is lenne semmi baj sőt, aki erre vágyna, miszerint szó szerint elzárná magát a külvilágtól, azoknak pont tökéletes lehet a hely! Viszont nekem nem akadt időm felkészülni erre lelkileg. Igen, számomra szükséges a megfelelő terv összekészítése és lelki, mentális előre gondolás. Ettől érzem magam biztonságban. Illetve a helyszínen kiderült, hogy minden szobának saját vezetékes telefonja van, szóval vészhelyzet esetén semmi pánik. Az internet olyan, hogy ha akadt, akkor volt egy kevés, ha nem… akkor nem. Amikor épp a lehetőség és idő engedte, kihasználtam az internetet, igen. A szállás egyszerű szögletes alaprajzzal rendelkezett, szép bútorokkal és szobákkal. A szállásról képeket, információkat az alábbi linken találhatsz (Fekete Völgy Panzió Szállás.hu). Őszinte leszek. Emberek és gyerekek nélkül lett volna tökéletes a hely. Hiszen álmaim egyikének épp beillett. Erdő vette körül, benne a természet szívében. Magába foglalt több sport lehetőséget, mint ping pong, tollas, úszás (saját medencével rendelkezett), túrázás a környéken vagy bérelhető biciklik. A svéd asztalos reggeli és vacsorával nekem semmi bajom nem volt. Egyetlen egyszer nem tudtak valamit pótolni, de azt nem is bántam, hiszen utáltam (mákos guba volt). Amúgy kérésre, vagy amikor észrevették, igenis pótolták az elfogyott ételt, evőeszközöket, tányérokat, miegymást. Megadott idő alatt kellett reggelizni vagy vacsorázni, azon felül már csak a helyi bár láthatott el innivalóval, fagylalttal. Ami a közös étkezést érinti, szerintem az emberek többsége kulturált volt és türelmes, odafigyeltünk egymásra, bár természetesen akadtak kivételek. Az én személyes gondom egyedül egy dolog volt, de az rettenetesen rányomta a bélyegét a szálláson töltött összes percre. Ez nem volt más, mintsem a gyerekek. Ezennel szeretném megelőzni a kéretlen, befolyásolásra, vélemény módosításra, véleményem meghazudtolására irányuló kinyilatkoztatásokat, miszerint ne, ne tedd, nem kell leírni, nem kell megmondani, tudom! Felfogtam, többféle variációban megkaptam már, miért nem kellene így vélekednem és miért rossz, bár nem gondolom annak, hiszen szabad világban élünk és mindenki úgy él, ahogy akar. De ahogy az lenni szokott vélemény és akarat ellen harcolók mindig is voltak, mindig is lesznek. Magyarán akárhányszor kijelentettem, hogy legközelebb gyermekmentes szállást fogok nézni, nem akarok gyerekek között lenni sőt, utálom őket és a legtökéletesebb nyaralás számomra az lenne, ha maximálisan elszeparálhatnám magam az embertől, a közösségtől mindentől, amit az ember teremtett és képvisel, állandóan ellentmondásos érveket kaptam (akkor is, amikor nem kértem és egy csepp megértést vagy elfogadást nem tapasztaltam.). Mi ebben az elképzelésben a hiba mi az, amit rosszul gondolok szerinte, szerintem meg nem. Egyszerűen egyetlen egy embert leszámítva a nyaralás alatt szó szerint senki se vélte úgy, hogy legalább egy icikepicikét jól gondolnám azt, amit. Tehát nem kérek a kioktató, kissé erőszakosabb hangú véleményekből, ahogy semmilyen szekta vezetőre jellemző érveléses, megváltó hegyi beszédből sem! Épp eleget kaptam belőle az eltelt egy hét alatt, s bár megszokhattam volna, hiszen szinte rendszeresen hasonló helyzetekbe kerülök, amikor megnyilvánulok a véleményemmel, ennek ellenére mégse kérek ilyen kommenteket.
A folyamatos zsivaj ott volt az istenverte kölykök miatt. A házirend szerint este 22 óra után tiltott volt bárminemű hangoskodás, de addig garantáltan fenn tartottak a ricsajos gyerekek. Szóval egy fárasztó várlátogatás és kiadós vacsora után felejtős volt, hogy 22 óra előtt elaludhatok. Képtelenség volt! Az ajtók mindegyike középre nézett, így bármi is történt kinn, azt hallottad. Ha akartad, ha nem! A kiabáló, egymással ordítozó gyerekeket, ahogy a néha rendre nevelő szüleiket, vagy…. őket nem, mert nem érdekelte mit csinálnak 22 óráig. Akkor a falak olyan hajszálvékonyak, hogy nem egy éjszaka sikeresen végig hallgathattam a szomszédos gyerekek (az apró bölcsistől kezdve a nagyobb nagycsoportos óvodásig) hisztijét, sírását, szülői fegyelmezését, újabb sírását majd falon való dörömbölését. Természetesen nekem ÉPP két nagyszoba között lévő apró szobát sikerült kifogni, emiatt mindkét oldalról rendszeres volt a gyermekes család szomszédsága. Mondanom sem kell, hogy gyakorta elképzeltem, ahogy párnával elintézem az örök álmot számukra. Egyszerűen minden átkozott pillanat kész kín volt a zajongó, ordítozó, síró, rohangáló gyerekek miatt és legszívesebben mindet bezártam volna egy hangszigetelt gumiszobába. Konkrétan örültem, ha végre elmenekülhettem a helyről.Már egy ideje tudom, hogy az én álom nyaralásom az gyerekmentes és (!) embermentes időszakot jelent.

DSC07358Nos, térjünk vissza a vidámabb, derűsebb részekre. Jött a Hétfő Visegrádi várral. Nagyot nevettem, amikor a Duna TV bejelentette, hogy a nyár legnagyobb hősége várható egy egész hétre vagy többre ugyanis tavaly épp így sikerült kifogni a kánikulát nyaralás egész idejére. Nem bántam, hiszen biztosan esőmentes programok elé nézhettem. Visegrádon a vár, ahogy az várható volt, tömve volt turistákkal. Szerencsére nem először jártam itt. Ha jól emlékszem iskolai nyári program keretein belül legalább kétszer láthattam a várat és a benne rejlő apró múzeumokat. Szerettem és most se volt másként. Élveztem minden megmászott lépcsőfokát és a hőségben megtett sétákat. A kilátás, mint mindig, most is elkápráztatott és ámulatba ejtett. Ahogy a megmaradt várfalak és termei. A berendezések, korhű tárgyak, történelmi leírások. Szerintem sokatok járhatott már ott legalább egyszer életében, hiszen közkedvelt iskolai program szokott lenni, miként családi eseményként is populáris. Ha esetleg valakinek nem adódott mg a lehetőség, az ne hagyja ki! Még ebben az életben érdemes megtekinteni és legalább egyszer eljutni oda. Nekem sikerült a lehető legnagyobb hőségben, dél magasságában ellátogatni oda, de még így is élveztem! A turisták, néha nyüzsgő emberek ellenére is, bár persze jobb lett volna, ha nincsenek sokan. Már a kezdetekkor pár kínzó eszközt vehettem szemügyre, melyek azonnal belopták magukat a szívembe. Beleültem a szegecses székbe, de sajnos nem szúrt, mert teljesen elkopottak a szögek teteje. Mellette madárkalitkára emlékeztető, apró fém börtön s ezek mellett kerék, ami arra alkalmas (ha jól tudom), hogy kikötözve az áldozatot körbe pörgették vagy épp nyújtották. Bár a nyújtópad az másként néz ki. Nem tagadom, eléggé érdekelt mindig is a középkori és kultúránként eltérő kínzási találmányok és azok használata. Például vasszűz, karóba húzás, kerékbetörés. Utána visszaérkezve a bejárathoz helyben a parkoló mellett lévő apró, gyors étkezdében ebédeltem, ami hirtelen megoldás volt, mivel meg akartam halni az éhségtől s gondoltam, egy próbát megér. Sajnos nem érte meg. Ahogy az lenni szokott, drága volt és ahhoz képest a minőség csapni való. Mármint, meg lehetett enni, de szerintem jobb, ha a vár előtt vagy után inkább lenn a városban néz az ember valami rendes éttermet és ott fenn, csak vészhelyzetben eszeget valamit. Emellett a mosdóért fizetni kellett. Nem lepett meg, de egész héten ez volt az egyetlen hely, ahol fizetni kellett egy sürgős mosdóért. Nem szeretem, amikor az ember alapvető szükségleteiből csinálnak hasznot. Az étel és italból való nyereségesedést sem tekintem helyénvalónak, na de a mosdó?! Mi jön legközelebb? Levegő?.... Á igaz, már létezik ilyen. Kínában oxigént lehet venni tudtommal. Pofátlan egy világot élünk.

DSC07371A program után vissza a szállásra, vacsora, utána közös kártyázás majd alvás. S következett Kedd Bánkkal és Nógráddal. Szintén forró napra ébredtem, erősen sütő nap kísérte végig az utamat, szóval a naptej állandó utastársammá vált. Bánkra eredetileg egy Emu farm csábított, mely három éve magába foglal pár repülni képtelen madarat Ausztráliából. Viszont meg kell említenem, hogy a Bánki tó szemlevételezése, miként az ott lévő helyi kis gyors étterem kipróbálása szintúgy remek volt. Maga a tó, ha jól olvastam az ott lévő táblán, már az 1800-as évek óta várja az arra utazókat. Lehet benne fürödni emiatt a hétvégéken igen sok a turista, de az alap lakosság száma körülbelül 700 fő (a turisták ezt képesek felduzzasztani 5000 főre is). Nagyon szép hely. Ha lehetne, még mindig ott lennék. Nézném a környező erdős dombokat, a kevés fürdőző embert, azt a pár kacsát, akiket nem zavart az emberek közelsége és élvezném a nyugalmat, amit a tó adott. Igazán szép hely egyszer mindenképp érdemes arra tévedni! Az emu farm után az ott lévő gyors étteremben ettem, ahol igen finomat kaptam s ahhoz képest, hogy nem egy menő több csillagos étteremről van szó, csupán egy apró helyi kiszolgáló egységről szerintem kitettek magukért a konyhások. Szóval az étel helyben megoldott.
DSC07388Emu farm. Először is erdőn keresztül vezető földes autóúton keresztül kellett lemenni majd megláttam a két részre osztott és elkerített területet. Hirtelen nem tudom hány emut lehetett látni. Amit tudok, hogy akadt egy csoport kik az első vásárlásból származtak s akadt még egy adag, akik a második lakók voltak. Köztük egy év különbség volt. A tulajdonos szerint sajnos amiatt, mert nem együtt nőttek fel, egyszerűen képtelenek voltak egymás mellett megmaradni. Egyszer engedte össze őket, akkor is majdnem katasztrófa lett a vége. Viszont nem bántottak, nagyon kíváncsi jószágok, hatalmasak és a testükön amolyan toll és szőr keveréke látható. Mintha a fejlődés útján zsákutcába kerülve nem tudta volna a genetika eldönteni, melyik lenne a jobb, szőr vagy toll? Így lett mindkettő. Mivel nagy területtel rendelkeztek, meglepően nem csapta meg az orrom az amúgy állattartó farmokra jellemző irtózatos ürülék bűze. Illetve az egyikük igen közel jött hozzám és eleinte nem tudtam miért, majd amikor a karkötővel rendelkező kezemet felé nyújtottam és hirtelen mozdulattal megpróbálta levenni azt, rájöttem. A gömb alakú végződésre azt hihette, hogy valami ehető bogyó. Megijesztett, mégse harapta meg a kezemet és szerencsére a karkötő is megmaradt. Utána megkóstolta a fényképezőt, s amikor rájött, hogy egy deka kaja nincs nálam, ott hagyott. :D Annyira magas jószágok, hogy néha szem magasságba került a tekintetük. Hatalmas lábaik vannak, dinoszauruszra emlékeztető külsővel. S a testük…. nos, nem kicsik azt meg kell hagyni! Mikor megkérdeztem mit csinálnak télen, hogy bírják azt ennyi volt a válasz: Állnak és néznek. x’D A tavaly vagy azelőtti dermesztő telet is úgy vészelték át, hogy nem mozogtak feleslegesen. Ezzel letudtam a kérdezősködést.
DSC07410A Nógrádi várhoz valamikor délután három óra magasságában érhettem, ahol maga a vár ingyen látogatható volt, csupán fel kellett mászni a domb tetejére, ahol található. Nekem nem okozott a mászás sőt, egyáltalán nem volt vészes. Szerintem akadnak ennél meredekebb és nehezebben megközelíthető várak is. Sajnos a maradéknak a törmelékét lehetett megtekinteni. Nem sok minden maradt, bár arra utaló nyomok bőven akadtak, miszerint ide előszeretettel járnak fel inni és bandázni. Két égbe törő falmaradvány s egy bástyaszerű kiállás, melynek akadt teteje, más nem igen volt. Néhol az alapfal vonalát lehetett követni, illetve két darab fej és kéz lekötöző, ha jól tudom a megkövezésekhez használt büntető pad akadt. Mindenhova kiírva, hogy csak saját felelősségre használható, megnézhető, megmászható. Rettenetesen szép helyen feküdt, s ahogy az lenni szokott a dombtetőre épített régi romos váraknál, a kilátás ismét lélegzetelállító volt. Kár az épületért. Jobb sorsot érdemelne az a műemlék.
Visszaérkezve a szállásra vacsoráztunk, utána kisebb pihenő majd kártyázással ütöttük el az este fennmaradó részét. Mert, ahogy írtam, a gyerekek nem hagyták, hogy 22 előtt bárki is aludhasson, ha akart, ha nem.

DSC07477Szerdán kevesen, de elmentünk a Balassagyarmaton található vadaspark és fűvész kertbe. Utána Szécsényre mentünk megtekinteni a kastélyt. Mindkettő hatalmas élmény volt! Ahogy az meg lett jósolva, ismét hőségre és erős napfényes reggelre keltem s ez maradt estig. Haza uton sikerült egy kis hűsítő esővel találkozni, bár nem nevezhető drasztikus lehűlésnek. A vadaspark. Először is, nem volt egyszerű megtalálni, bár a városban akadnak táblák, amik igyekeznek elvezetni. Viszont amikor azt hittem, hogy már megérkeztem az oda tartozó parkolóhoz kiderült, hogy bőven kell még két kilométert befelé menni az erdőben, mire oda érek. A bejáratot feltűnő fából készített boltív és megritkult fenyves jelezte. Rögvest az elején apró faház fogadott minket, mármint… annyira nem volt az kicsi. Inkább más állattartó egységekhez képest tűnt aprónak. A szükséges mosdók mellett a pénztáros helye állt. Talán hátul még akadhatott valami, de nem figyeltem meg. A kezdő ház mellett játszótér. Nos, igen, ahova gyereket is lehet vinni, ott mindig készülnek valamilyen számukra érdekesebb lehetőséggel. Végül csak az állatokat néztük meg és egyszerű okból. Csupán ott akadt árnyék az erdő rengetegnek köszönhetően. Ahogy az sok vadasparkban tetszett eddig, és amit nagyon szeretek, az itt is észlelhető volt: az egészet beleépítették a fák közé. Amit kivágtak valószínűleg a szükséghelyzet hozta, de az állatok bő növényzet között lehettek. Szeretem, ha legalább ennyire igyekeznek tenni az állatok jólétéért. Emellett bőséges területet adtak s bár, csak hazánkban honos választékból lehetett találni állatokat, ettől még érdekes és igenis szép volt. Az állatsimogató fekete kecskéje annyira szeretett volna ételt kapni, hogy képes volt hatalmas szemekkel rám nézni, hátha megsajnálom. Közvetlenül mellettem, néha előttem, néha megelőzve egy csoport gyerek és pár szülő haladt hordába verődve. Természetesen vettek állateledelt és mindent megetettek, amit csak találtak. Ezzel semmi baj nem lett volna, de a hangoskodásuknak köszönhetően a félénkebb állatok elbújtak. Az aranyos kis teremtésekről beszéljenek a képek. Alattuk 1-2 mondat erejéig lejegyzetelem az elméletileg ott szereplő állat típust.
DSC07519Szécsény kastély. Az egyik kedvenc látogatott helyem, amit a héten sikerült szemügyre venni! Ahogy az lenni szokott a népszerűbb helyeknél, egyáltalán nem volt nehéz megtalálni. Mielőtt bementünk volna, előtte valamilyen Lepény nevezetű apró, magyaros étterembe tértem meg ebédelni. Finom volt, amit adtak, bár átlagosan tényleg magyaros. A kastély mellé más látnivaló is akadt, mint nosztalgia múzeum illetve két másik hely, de nem jegyeztem meg őket. Ezeket kombinált jegy vásárlás esetén, szabadon látogatható, de engem csak a kastély érdekelt. Az épület nem csak kívülről robosztus és meseszép, hanem belül is igyekeztek a renoválás tökéletességére. Elsőként lépcsőn kellett felmenni, ahol levadászott állatok koponyái és csontjai fogadtak, illetve egy medve bundája. Sajnos vagy sem, nem ez volt az egyetlen állati bunda. Akadt egy szoba, ahol zebra volt kiterítve. Valamilyen magyar vadász gyűjteménye volt, de mikor vadászta le a képeken is látható állat mennyiséget, azt nem tudom. Utána a kastély átalakult történelmi múzeummá s miután fizettem érte, fotózhattam párat. Így láthatjátok mi volt benn. Hogy őszinte legyek a történelem bemutató azon része, mely a régi nagy magyar csatákat foglalta magába, egyáltalán nem érdekelt. Gondolom igyekeztek mindenki kedvére tenni, mert akadt ott ősember történelem, kőzet és ásvány szoba, ahogy a legvégén bútorokkal berendezett királyi lakosztályok is. Utóbbi nagyon tetszett, és ha engedték volna, biztos beköltözöm. Ha erre jártok, mindenképp érdemes benézni és ellátogatni. Fedett programként akár esőben és rosszabb időben is simán betervezhető.
Vissza érkezve a szokásos program, bár most a kártyázás helyett inkább filmeztünk a hordozható winchesterről betöltött filmek egyikét. Ó igen, a szobákban akad TV, viszont a csatornák, amik közül lehet válogatni, azok mind alapok. Tehát Duna TV, RTL, TV2 és társai. Reggelente annyira gagyi műsorok mentek rajta, hogy inkább hagytam a Minimaxot a háttérben zajongani. Észveszejtő mennyire ostobának tekintik a gyerekeket és mennyire ledegradálják őket. Megértem, hogy bizonyos korban a gyerekek még nem értenek meg felnőtt témákat és fogalmakat, de ettől még nem kell szivacsagyú csigának tekinteni őket. De, mindegy is.
Még vacsora előtt sikerült edzenem a szobámban 55 percet s bár nem említettem az előző napokon, de ott is sikerült összehozni egy kis zártkörű fitnesz edzést. Hétfőn ötven perc, kedden negyven és szerda a maga ötvenöt percével. Mindegyik inkább erősítő volt, saját testsúlyos megoldásokkal, no meg kevés kardióval. Csütörtökön futottam három kilométert és úsztam a szálloda saját medencéjében. Ilyen szempontból is nagyszerű helyen fekszik a panzió, mivel a környéken tömény természet és leírhatatlanul jó érzés sportolni, futni az erdővel lefedett területeken. Az egyetlen dolog, ami nagyon zavart, az nem más, mintsem a böglyök jelenléte. Nem tudom, miért van ennyire sok, hiszen a panzió sőt, az úton befelé haladva egyetlen állattartó helyet sem láttam, mégis számtalan volt belőlük. S tudvalevő, hogy az emberi vérnek sem mond nemet. Így a péntek esti séta sajnos igen rövid lett és alig valami dombocskát másztam meg, mert elegem lett abból, hogy minél távolabb lettem a panziótól, annál több bögöly gondolt finomságnak. Pedig amikor túrázni indultam, épp akkor ment egy négy fős csapat futni a környéken.

DSC07578Csütörtök következett, a másik kedvenc napom és programom. Ez nem volt más, mintsem az Esztergomi bazilika megtekintése az összes lehetséges módon. Ismét átutaztunk a szomszédos országon majd megérkezve a szokásos turista központra jellemző nyüzsgés, ember tömeg, autók hada fogadott. Természetesen, ahogy azt a Duna TV is megmondta még az elején, hőség és még több napsütés várt ránk. Most kivételesen nem reggel, hanem ebéd körüli időben érkeztem és mielőtt mentem volna a nagy túrára, előtte ettem egy tökéletesen egészségtelen hamburgert. :D Rendben, nem volt vészes. A kék és piros nagy bevásárló áruház bejárata előtti kis apró hamburgeres bódé egyik dupla sajtos darabját kóstoltam meg. Szerintem semmi gond nem volt vele, bár nagy elvárásaim sem voltak egy ilyen hellyel szemben. Előre legyártott magvas zsemle, helyben melegített hús és zöldségek egyvelege. Néha megengedheti magának az ember, már mi tagadás: a fehér lisztes mivoltát megéreztem. Illetve azt, hogy tápértékét tekintve nem volt sok, azt később banánnal igyekeztem pótolni. A bazilika, ahogy az már annak idején iskolai látogatás alkalmával egyaránt, most is fantasztikus volt. Elől hatalmas korinthoszi oszlopok emelkedtek az égnek, mögöttük hatalmas emberi szobrok álltak akár az őrzők, akik védelmezik a bejáratot. Hosszasan elnyúló lépcső, az előtte elterülő park és macskakövekkel kirakott járható rész káprázatos volt. Olyan érzést keltett, mintha óriásoknak épített házat tekintenék meg közelebbről. Ezt kis iskolásként is így véltem és akkor szintúgy ámulatba ejtett. Kívülről körbe csodáltam a robosztus épületet és a szép rálátást a Dunán túl fellelhető Szlovák szomszédságra, majd megvettem a kombinált jegyet, mellyel mindenhova bemehettem. Egyből a katakombáknál kezdtem. Hol máshol. Hirtelen megcsapott a hűvös levegő és ott akartam maradni, amíg el nem múlik a nyár. Lenn két szép angyal szobor fogadott majd körbe nézve arra jutottam, hogy igen kevés bejárható területet hagytak a turistáknak. Sokkal nagyobb lehetett, néhol a vasrácsos kapukon túlra tekintve falba temetett helyeket lehetett látni, vagy épp további folyosó részletét. Elméletileg ott lenn a fal 17 cm vastag volt. Két ablakszerű mélyedésnél látni lehetett ezt a vastagságot. Nem szívesen lettem volna a kőművesek helyében, az már biztos. Felérkezve rájöttem, hogy fázott az orrom, annyira hideg volt. Utána rögvest a templom következett. Nagyon szép, díszes és hatalmas, ahogy az összes Istennek felemelt épület. A többit mondják el a képek. (: Onnan mehettünk tovább felfelé, ahol kincstárat, panoráma kávézót és kilátót, majd legvégén a kupolába vezető csigalépcsőt lehetett meglelni. DSC07611Mindegyikhez felfelé vezetett az út természetesen, nem kevés lépcsővel. A régi építők biztosra mentek az alapos megmozgatás érdekében. :D A panoráma kávézó nagyon hangulatos lett volna, és még tetszene is, ha nem akadt volna benn a hőség és cserélődött volna a levegő. Így inkább szaunára emlékeztetett, ahol lehetett benn kávét inni. Ha nem lenne eléggé meleged. A kincstár egyik biztonsági őrétől dicséretet kaptam a ruhámra majd közölte, hogy fényképezni sajnos nem lehet. Úgyhogy arról a részről nem tudok képekkel szolgálni. Bár, Az utamat sem örökítettem meg mindenhol. Érdemes ám saját magatoktól felfedezni a helyet, megéri! Annyi, hogy ha teheted, ne kánikulában és hőségben tedd, ahogy én. A kincstár telis-tele volt pápák és püspökök arany tárgyaival. Mint ékszerek, kelyhek, palástok, sisakok, mindenféle nyakékek, kereszt alakú tárgyak és botok. Hogy, ezek mennyire nem fogták vissza magukat! Nem tudom mennyire voltak élethűek és komolyan aranyból, szerintem inkább csak másolatok lehettek, de…. az biztos, hogy léteznek és egyszer hordva voltak. Nem szűkölködtek a gazdagságban és nem voltak restek Isten nevében úgy felöltözni, mint akit aranyba öntött az eső. A kincsekre fordított vagyont sokkal több és hasznosabb dologra is fordíthatták volna, de hát az köztudott, hogy a vallási vezetők szeretnek kérkedni a hatalmukkal és a hívőktől kapott vagyonaikkal. Az egyetlen jó oldala a vallás megjelenésének szerintem nem más, mint sem az épületeik. Sok kor jellemzőit, gondolkodás módját, aktuális társadalmi helyzetét örökítették meg és mi tagadás, grandiózus épületeket hagytak hátra.
DSC07586A lépcsőt eredetileg meg akartam számolnia a kupoláig, de nem tudtam honnan kezdjem, és mettől meddig kellene számolni, így végül feladtam és nem tettem meg. Ha valaki képes volt erre és megtudta a lépcsők számát, az közölje velem! :D Nem volt vészes, legalábbis szerintem nem. Az egyenesen a kupola tetejére vezető lépcsőnél sorba kellett állnom, ugyanis az a csapat, ami felment idővel lejött s ezt meg kellett várni. Sajnos egyemberes férőhelyes márványlépcsőt (részben úgy tűnt, hogy ebből az anyagból készült) sikerült összehozni annak idején. Amikor én mentem fel x létszámmal megvárták, míg körbe megyünk majd lefelé haladva megvárták azt is, hogy az összes látogató leérjen. A lépcső mindkét végében rádiós beszélővel rendelkező férfiak igazították útba a turistákat. Felérve rájöttem, hogy az összes megtett lépcsőfok megérte és egyáltalán nem volt olyan sok, mintsem amire emlékeztem még gyerekkoromból. A kilátás a tér összes irányába fantasztikus volt és igazán szép, elképzelhetetlenül csodás. Nehéz lenne leírni sőt, nem is lehet! Ezt látni kell! A visszaút már könnyen ment és gyorsan leértem. Utána igazság szerint máris menni kellett, amit sajnáltam. Igazán lett volna kedvem az ott lévő kávézóba kicsit beülni (nem a panoráma ahol megsülhet az ember, hanem a bazilika lábánál lenn) és ráérősen iszogatni. Főleg, hogy az a hely hűvös volt és kellemes, borászat pincéjére emlékeztetett. Vacsora előtt akadt egy kis időm a sportolásra majd ismét gyorsan eltelt egy nap. Mondanám, hogy kényelmesen elaludtam akkor, amikor akartam, de nem így volt. Olyan idő tájt alhattam, amikor a jelenlévő gyerekes családok csöppségei úgy gondolták, hogy most már lehet szundítani.

DSC07639Pénteket eredetileg rövidnek lett tervezve és eme napra lett téve a többség által oly nagyon várt medve farm látogatás. A terv a következő volt: elhaladunk Vácon át, megtekintjük a boltívet majd haladunk tovább, eszünk valahol és mehetünk a medvékhez, akik nem messze Veresegyháza melletti hatalmas területen laktak. Vác kellemes meglepetés volt számomra. Nem számítottam arra, ami végül fogadott. Először is a boltív egy nagyon szépen gondozott és rendben tartott központi térre vezetett, ahol oroszlános, lovas szobrok álltak középen, többféle színben pompázó virágkertek közepette. Akadt kétféle szökőkút, egy turista szállító kisvasút, két cukrászda (ebből az egyik csillagos árakkal rendelkezett) majd megláttam a magasba tornyosuló egyik templomot. Elmentem megtekinteni. Sikerült épp abban az időben eljutnom oda, amikor a látogatás nem lehetséges. Szóval a zárt üvegajtón keresztül nézegettem befelé szorgalmasan és készítettem a képeket, amikor egy rövid hajú idősebb hölgy bukkant elő az ajtóban és kedvesen megszólított. „Honnan tetszett jönni?” Érdeklődött. Nos, nem a szállás helyét mondtam, hanem a kiinduló pontot, avagy az ország legdélebben fekvő isten háta mögötti város nevét. A hölgy meglepődve felelt „ó, hát olyan messziről képes volt eddig utazni?” Bólintottam és két pillanattal később már a templomban álltam. Betessékelt és azt mondta, hogy ha már ilyen messziről hajlandó voltam utazni, akkor velem kivételt tesz és bemehetek akkor is, ha nem szabadna. Utánam természetesen bezárta az ajtót és csak remélni tudtam, hogy azért, nehogy mások is bejöjjenek utánam. A hölgy vissza térve mellém mesélt a templomról. Eredetileg a ferencesiek építették és ez több mindenben meglátszott, de nem tudok vissza emlékezni a felsoroltakra. A város igen vallásos, püspök városként emlegetett, templomokban nem szűkölködő helynek számít. Sajnos nekem nem volt lehetőségem mindent megtekinteni, de aki arra járna, az mindenképp tegye meg, helyettem is! Ha minden igaz, egy görög templomból múzeumot készítettek, akadt egy katolikus templom is, illetve még sok más, amit szintúgy nem jegyeztem meg. Emellett kaptam bemutatót a szobrokról, rövidke történetet a kiemelhető festményekről (például akadt egy, amit sehol máshol nem lehet látni, ez pedig Jézus pokolra szállása, ahol találkozhatott a kárhozottakkal… ha jól tudom). Nagyon szép volt és a hölgy hihetetlenül kedves és barátságos. Nagyon örültem a hölggyel való találkozásnak. Ez annyira pozitív és mély emléket hagyott bennem, hogy szívesen vissza mennék. Amilyen hamar csak lehet. Ráadásul a városnak van saját strandja szóval, aki arra tévedve szeretne hűsölni, még azt is megteheti a nagy látnivalók bejárása után! :D
DSC07672Következett a Veresegyházi medvefarm. Nem volt nehéz megtalálni, a településen belül kitáblázott útvonal kísért végig és biztosított a helyes útirányról. Szép település, bár nem annyira, mint Vác. Elsőre földes parkoló fogadott egy pénztárral és nagy boltívvel, rajta a medve farm felirat. A parkolótól sajnos sétálni kellett egy kicsit befelé, amivel semmi gond nem lett volna, ha megint nem hőséget és tikkasztó meleget fogok ki a látogatásra. A gyerekeknek készült játszótér és helyi büfé tákolmányáig szemernyi árnyék nem akadt se mesterségesen, se természetesen. Benn a több hektáron elterülő állat parkon haladva igyekeztem a lehető legtöbbet árnyékban lenni, de sajnos akadtak hosszas fedetlen részek. Aki nem bírja az erős napfényt, annak tényleg bölcsebb olyan időben ellátogatni ide, amikor kevesebb az UV sugárzás. Ráadásul nem csak én vagy a látogatók, az állatok is megsínylették a hőséget. A medvék szuszogtak és alig akartak menni egyik pontból a másikba, a farkasok mély gödreikben és iszogatva igyekezték túlélni a napot. Volt egy árnyékba és erdőben felépített kecske és disznó ketrec is, bár eme állatok tartásának megoldása egyáltalán nem tetszett. Ami pozitívum volt a helyben az például a hatalmas területek az állatoknak. Többségében nem tűntek zsúfoltnak és helyszűkében sem szenvedtek. Ahol csak nőtt növény azt meghagyták vagy kiegészítették, mint medvéknek a barlangok létrehozását vagy külön választott farkasoknak a kevesebb rivalizálást. Ami viszont nem tetszett az árnyékmentes szakaszok mellett, az például a disznó és kecske együtt tartása, ráadásul őket kimondottak kicsi helyre lettek összerakva. A disznó ügyebár szereti a sarat, de a kecskének egyáltalán nem jó, ha vizesebb földben kell dagonyáznia. Oda érve úgy tűnt az egyik kis kecskének nem okozott gondot, hogy a gyerekektől több kaját kunyeráljon ugyanis szépen kimászott. Amikor lehetőség adódott rá kitépte a gyerek kezéből az eledelt magába foglaló zacskót és a földre esett magvakat és bogyókat rögvest felette. A kis szemtelen! A medvék és farkasok mellett ormányos medve és mosó medve is tartózkodott a területen. Mindegyikükről igyekeztem több jó képet megörökíteni. A mosdó használata ingyen volt, aránylag tűrhető állapotban. De mi tagadás, a nagy beharangozása, az árak és a hely kialakításához képest többet vártam. Továbbra is a Veszprémi állatkert és a Miskolci vadaspark viszi nálam eddig a legjobb állatkertek kategóriáját, s ezt a medve farmot biztos megnézetném pár hozzá értő állatvédővel és szakemberrel. Nekem úgy tűnt, hogy a hőség ellenére nem kaptak elég vizet a farkasok és a medvék árnyéka sem kimondott jó megoldással rendelkezett. Emellett nagyon gazos volt a területük. Többük bundájában vendégmarasztaló ragadt és csapzottak is voltak. Remélem, ha nem azonnal, de idővel jobbá teszik a helyet és még inkább állatbaráttá.
DSC07677Pénteken végül csak pihentem vacsoráig és igyekeztem nem gondolni semmire. Se a jövőre, se a következő hétre, se arra mi volt előtte. Csupán igyekeztem élvezni az ágy adta puhaságot, a meleg adta nyomott hangulatot és néztem valami véletlen döntéssel kiválasztott filmet. Hamar rájöttem, hogy amíg nem üti meg az óra a 22.00-öt, addig érdemes valami zajt betenni a háttérbe. Más különben gyermeki ricsaj, sikoltozás, dübörgés, rohangálás és végtelen számú zajkeltés társulna a pihenő időszakomhoz. S minél többet kellett elviselnem belőlük, annál feszültebb és idegesebb lettem. Szombat már nem szólt másról, mintsem egy reggeliről, összepakolásról és indulásról. 10.20 magasságában indulhattam és késő délután értem vissza oda, ahonnan elindultam. Nagyon hosszú volt az út, de kivételesen egy huzamra kibírtam és kétszer kellett csupán megállni. Egyszer ebédelni s egyszer tankolni. Végig klímával, napsütéssel, Paddy and the Rats-el utaztam s közben hagytam az agyam arra kalandozni, amerre csak akart. A még meg nem született történeteimre gondoltam, amikhez megint akadtak ötleteim és módosításaim. Utána eszembe jutott az OGT, akkor azon morfondíroztam: Kik lesznek ott? Milyen lesz a mostani? Vajon megint kellemes és felejthetetlen emlékekkel távozok majd onnan? Mekkora összeg bánja az OGT-t a fizetésemből? :D Aztán eszembe jutottak múltbéli emlékek és események. Jók és rosszak egyaránt. Felelevenültek az ezelőtti nyaralásaim, ahogy azok is, amiket gyerekként és serdülőként is átélhettem. Végül arra jutottam, hogy szörnyű, borzalmas, egyenesen átkozottul kegyetlenül rossz volt serdülőnek, tinédzsernek lenni s mennyivel jobb most, hogy egyrészt felnőtt vagyok, másrészt érettebb és értelmesebb. Ha újra élhetném az életem az biztos, hogy a serdülő részt kihagynám. Szerintem az volt életem egyik legrosszabb és leginkább utált időszaka. Akadtak persze utána is szakaszok azt nem tagadom, s lehet, hogy mindezek kellett ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok. Mégis… ha esetleg lehetőségem lenne visszamenni és átírni vagy kivágni azt a szakaszt, megtenném. Habozás nélkül. Körülbelül 14-22 éves korom közötti szakasz. Arra azt mondom, semmi haszna se tanulsága nem volt azon túl, hogy túléltem. Kiderült, túlélő típus vagyok.

Nos, ezennel búcsúzom s bár nem volt olyan bőséges, mint tavaly, igyekeztem a lehető legtöbb emlékkel szolgálni és megmutatni pár kalandot. Ha kedvetek tartja mesélhettek pár apróságot a ti nyaratokról is kommentben ott, ahol kényelmesebb! Legközelebb szerintem az OGT beszámolóval találkozhatunk újra. Addig is, szegjetek meg minden szabályt és legyetek kicsit őrültek a nyár utolsó hónapjában! Köszönöm a figyelmet.

Cathreen M.

Szólj hozzá!
2018. július 28. 19:25 - Cathreen Misery

Letűnt Idők Elbeszélés

"Azok az idők, amik többé nem jönnek vissza. Nem kapom meg ismét az esélyt ahhoz, hogy velük lehessek. Pedig, bármit megadnék… szó szerint."

letuntidokkephangulat.jpg

Letűnt Idők / Extinct Times

Kedves Naplóm!

Mivel is kezdhetném az első és egyben utolsó írásomat? Tudod, tanácsra vettelek meg és fogtam neki az írásnak, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Azt mondta, hogy majd segíteni fog és jobban leszek tőle, illetve neki is segíthetek egy tanulmányban. Nem tudom, egyelőre nem érzek semmit s csak időpazarlásnak tartom az egészet. Persze kérdezhetnéd, hogy akkor minek kezdtem neki és minek írok most neked? Ne aggódj, ez bennem is felmerült. Úgy tűnik a hosszas magány és az üres, semmit tevős napok hatására cselekszek. El kell ismernem, így kevésbé érzem magam egyedül.

Voltak évek, amikor nem csak az árnyékom volt az egyetlen társam. Szép idők voltak azok. Többre úgy emlékszek vissza, mint életem legjobb pillanataira és megismételhetetlenül a legszebbekre. Sok évem adódott szerencsére, amelyek alatt boldog lehettem és kivételesen viszont szerettek. De ezeknek az időknek vége, már csak a magányt tudhatom magam mellett, illetve egy hete téged, naplóm. Bár, nem tartalak túl jó társaságnak. Néma vagy, nem tudsz megölelni és egyetlen egy kedves szavad se volt hozzám. Jól esik a hallgatásod és az, hogy bármit elmondhatok neked – s így is fogok tenni – viszont hiányoznak azok az idők, amikor hús-vér emberek és élőlények szerettek engem. Nem tudom mi a rosszabb. Tudni, hogy milyen, ha kölcsönös a szeretet és hiányolni azt, vagy nem tudni, mert nem tapasztaltad meg, mégis a vágyódás fenn tartja a reményt? Ördögi egy dilemma. Mert néha azt kívánom, bárcsak sose lett volna részem azokban az élményekben, amik felelevenednek előttem. Bárcsak egyik se történt volna meg és csak azt a fogalmat ismerném: egyedül. Akkor jelenleg nem volnék ennyire letört, szomorú és… hideg. Olyan nagyon hideg van! Utálom ezt az érzést. Eddig kétszer voltam hasonló állapotban s tudod, szerintem így harmadjára nem lesz senki, aki megtörje a fagyot a szívemben. Nem jön senki értem és nem ment meg egyetlen árva, kósza lélek se. Elgondolkodtat, hogy vajon jobb lenne e nekem inkább holtan. Lehet, szellemként találnék pár itt ragadt lelket, akikkel végre együtt lehetnék és elmúlna a magány érzése. Annyira gyötör, annyira kínoz, gyakran lehetetlennek érzem felkelni az ágyból. Nem akarok felkelni. Végleg elaludnék, ha lehetne.

Nem érted miért írom ezeket ügye? Miért is értenéd, hiszen csak pár napja vagy az életem része és alig fél órája kezdtelek beavatni az én kis életem történetébe. Nem kell aggódni, nem leszek hosszú. Nincs sok minden, amiről érdemes lehet írni. Talán, az a pár kellemes emlék, amik néha fényt hoznak a szürke, egyszerű és unalmas életem minden napjaiba. Igen, esetleg őket elmesélhetem. Szeretek vissza gondolni azokra az esetekre mielőtt elalszok, mert olyankor nagy eséllyel arról álmodom. S amíg így van, az álomvilágban boldog vagyok. Ismét olyan, mint akkor. Aztán eljön a reggel és valamiért felébredek. Bárcsak örökre elaludhatnék! – Gondolom már leesett, hogy nincs sok kedvem létezni. Nem látom értelmét és célom sincs, amiért érdemes lehet a Földön maradnom. No, de ahogy ígértem, elmesélek pár kellemes emléket is, hogy ne csak a gyászos szomorúságomat tartalmazd szűz lapjaidon. Aztán a történet végén majd meglátod, miért érzek most úgy, ahogy.

Nagymamám elmondása szerint hajnali gyermek voltam. Mielőtt felkapaszkodott volna a kórház ablakán a Nap fénye, még azelőtt világra jöttem és elsőként felsírtam majd jöttek a fényfoszlányok nyomban utánam. Nagymama azt mondta, hogy látta, amikor az orvos felemelt és második felsírásomra halványan napfény csíkok rajzolták körbe alakomat s akár egy csoda, egy jelenés, ott mozogtam az orvos vaskos ujjai között. Lehetetlenül kicsi voltam, sajnos a normálhoz képest kevés súllyal rendelkeztem a korai születés miatt. Nagymama mindig azt mondta, hogy anya feláldozta magát értem és azért, mert meg akart ajándékozni egy élettel. S bár nem számított rá, sajnos a saját élete árán kellett átadnia az ajándékot. Kiskoromban sokat mesélt róla és gyakran elképzeltem, ahogy ott van mellettünk és hallgatja az esti meséket. Hallja, ahogy anyja elmeséli a lánya fiatalkori élményeit, beszámol a csínytevéseiről vagy beavat a rejtett titkaiba, amit csak ő tudott. Még olvasni sem tudtam, de már anya régi naplóit forgattam és mama felolvasva az írásait esténként. Azok alkalmainál úgy érezhettem, hogy anya életének a részese lehetek. Anya… anya sajnos meghalt a szülőágyon. Gyenge szervezettel rendelkezett, amit megviselt a szülés s bár szóltak neki az orvosok, hogy nagy kockázatnak teszi ki magát, ha vállal egy gyereket, mégis megtette. S most itt vagyok. Anya oda adta az életét értem, s bár számtalan fotóalbumot és még több történetet hallottam róla, mégsem kaptam meg a választ, miért. Miért tette ezt? Miért vállalta ezt a nehézséget és miért nem élte le inkább az életét? Mégis kijelenthetem, hogy kellemes emlékeim is kötnek anyához, hiába nem érinthettem fizikailag. Nem ölelhettem és nem csókolhattam lefekvés előtt, nem köszönhettem meg neki az életemet és nem lehettem hálás neki, amiért önzetlen volt. Mégis akadnak emlékeim. Azok, amiket ő leírt és megörökített képeken, amikről rajzolt, vagy amiket mama elmesélt, mind életem részei lettek. Élénk, részletes és gazdag fantáziával megáldott lányka volt, aki kereste a kalandokat és a kihívásokat. Rajzai által megtudhattam, hogy anya nagy vágya volt egy saját motor és be akarta járni vele a világot. Már gyerekként arról álmodozott, hogy sokat fog utazni, járja majd az idegen országokat és különleges állatok mellett megnézi a Párizsi Eiffel tornyot és személyesen megtekinti a Bécsi Stephanplatz templomot. Szerette volna a Kínai nagyfalat is látni, ahogy Japán híres Tokió városát is. Anya kereste a kalandokat, az izgalmakat és soha nem tudott megmaradni egy helyen. Nem is értem… hogy volt képes ezeket az álmokat feladni? Hogy tudta… eldobni?

Mama és papa sok szépet és mesés emléket adtak nekem, amíg éltek. Sajnos apa, aki nagyon szerette anyát és mama elmondása szerint ők voltak a tökéletes pár kerek e világon, hamar elveszítette élete szerelmét és ez rá ment az egészségére. Épp betöltöttem a tízedik születésnapomat, amikor kiderült a szörnyű hír. Apa nem mondta el a születésnapomon pedig a hívásra pontosan emlékszem, ugyanis amiatt várnom kellett a gyertyák elfújásával. Másnap vagy harmadnap árulta el nekem, miszerint az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála. Ő csak egyszerű fejfájással ment el orvoshoz, mely annyira kínozta már egy ideje, hogy dolgozni alig tudott tőle, erre tessék. Kiderült, egy csúnya golf labda növögetni kezdett a koponyája belsejében ráadásul olyan helyen, olyan módon, amit lehetetlenség eltávolítani. Még a legjobb sebész se merne hozzá érni, nem hogy az, aki épp ügyeletes. Mama szerint a bánat tette ezt vele s bár én itt voltam neki, anya elvesztése mély sebet és szomorúságot hagyott benne s ez átalakult egy gonosz, ártalmas rákká. Miután felvágtam életem legszebb tortáját – sose felejtem, megkaptam a hőn áhított Barbie mintás tortámat – pár nap múlva sírva mentem iskolába és képtelen voltam tanulni vagy figyelni. Emlékszem, hogy amikor az iskolát hívták az osztályfőnök könnyes szemekkel vitt az igazgatóhoz és onnan mamával tértem haza. Szerettem az osztályfőnökömet, mivel mindent megtett annak érdekében, hogy kevésbé legyen rossz. Vigasztalt, meghívott fagylaltra iskola után vagy beszélgetett velem a szünetben, amikor senki más nem akart tudomást venni rólam. Ingyen korrepetálásokat adott, hogy a gyász miatti lemaradásomat bepótoljam és neki köszönhetően sikeresen felső osztályba léphettem. Sok hálával tartozom annak az osztályfőnöknek. Nem csak írni és olvasni tanított meg, nem csak az első öt évemet kísérte végig mely alatt kényszerültem az iskolai rendszer részévé válni, de akkor is ott volt, amikor senki más. Ötödik év végén a ballagás napján ajándékba egy könyvet kaptam tőle. Az első lapjára saját gyöngyírásával sok sikert és kitartást kívánt a jövőre és azt, hogy sose feledjem: sötétség nélkül nem látnánk a fényt. A könyv még mindig ott pihen a kedvenc polcomon. Ha most feltekintek épp rálátásom van. Nem akarok sírni, még nem.

Vajon gondol még rám? Eszébe jutok, ahogy ő nekem? Lesz még valaha olyan ember az életemben, mint amilyen ő volt? Önzetlen és barátságos? Apa, amíg élt szeretettel és odafigyeléssel nevelt. Még a daganata előtt elárasztott mindennel, amivel csak tudott. Életem első szoknyáját ő vette nekem, s hogy ne érezzem magam magányosnak, születésnapomra felvett egy saját szoknyát. Sose felejtem, nagyon vicces nap volt és sokat nevettünk. Apa tanított meg biciklizni is! Alig két hónap alatt nem csak tekertem akár egy őrült, de a kormány fogása nélkül is képes voltam haladni sőt, kanyarodni is! Ezzel a mutatvánnyal mondjuk néha a szívbajt hoztam rá, de mindig épségben megúsztam. Gyakran jártam a város utcáit apától kapott biciklivel. Nagyon szerettem. Amikor apa nem dolgozott és akadt egy kis szabad ideje, olyankor velem jött és bejártuk a város mellett elterülő erdőket, mezőket és rejtett ösvényeket. Imádtam, amikor elindulva felfedeztük a környéket. Új, ismeretlen helyekre tekertünk, s amikor kellett megálltunk egy kis pihenőre. Apa hozta a szendvicseket, amiket ő készített, az én biciklimre a víz volt felhelyezve pókgumival. Egyik nyári késő délutánon olyan sokáig tekertünk, hogy már nem tudtam hol vagyunk és az este elkezdett vészesen felszökni az égre. Azt mondtam apának haza kellene mennünk, de ő azt mondta maradjunk és nézegessük a csillagokat. Így lett. Bementünk a mezőre, elfektettük a járgányokat majd mi magunk is kiterültünk és figyeltük a lassan előbújó csillagokat. Életemben nem láttam olyan sok világító pöttyöt a fekete égen, mint akkor. Tiszta, felhőtlen és hatalmas ég tárult elénk. Ilyen lehet a végtelen. Kis szellő játszott a mező szélein álló fák lombkoronáival és halk susogását hallgatva figyeltem a különböző méretű fénygömböket. Apa megmutatta melyik a kisködmön, a skorpió csillagjegy és melyik az enyém, a mérlegé. Többit sajnos nem ismerte fel, de hamar elkezdtük a saját szimbólumainkat felfedezni a csillagok képeiben. Olyan volt, mintha pont összekötős rajz játékot játszanánk, csupán a papír az égbolt volt s a pontok maguk a csillagok. Életem egyetlen boldog éjszakája aznapra tehető. Sose felejtem, hogy apa nagyon szerette a keresztrejtvényeket. Amikor születésnapja volt az addig összespórolt zsebpénzemből vettem neki egy halom újságot és magazint, amikben mindenféle keresztrejtvény volt és rendszerint örült nekik. Aznap, amikor kórházba került, akkor is vittem neki párat. Épp úgy boldoggá tette őt a szándékom, mint az előtt mindig. Az egyetlen különbség viszont mély szomorúsággal töltött el mindkettőnket. Egészen addig, apa megoldotta mindet, egytől egyig. Alkalom adtán versenyt csinált abból, mennyi ideig tart megoldania azt, amit kapott. De aznap… ott a kórházi ágyon már nem tudta megfejteni. Gondolkodni is alig tudott. Jelen volt, beszéltem vele és értett engem. De a szavak, a betűk, maga az olvasás, írás és szövegértés már nem ment. Végül én oldottam meg őket helyette és addig maradtam, míg el nem aludt. Sajnos azt már nem tudtam, hogy többé nem ébred fel.

Mama és papa. Nagyon szeretem őket. Azonnal befogadtak amint szülő nélkül maradtam. Hozzájuk költözve megkaphattam anya volt szobáját. Így nézve anya mindig is velem volt, életem összes szakaszában, ahogy én neki. Bárcsak, egyszer megölelhetném. Mama otthon maradt asszonyka volt, aki gondozta a kertet, foglalkozott a tyúkokkal, néha megetette a két kutyájukat és három macskájukat, főzött, sütött és fenntartotta a házi rendet és tisztaságot. Büszke, mégis melegszívű és nagyon rendes hölgy volt, akire mindig felnéztem. Emlékszem, egyszer azt mondtam az iskolában, amikor megkérdezték mi akarok lenni, hogy a nagymamámhoz hasonló hölgy. A tanárnő eleinte nem értette, de amikor elbeszélgetett vele egy értekezlet keretein belül később azt mondta, jól döntöttem. Legyek olyan erős és bátor, mint amilyen ő és akkor bármit elérhetek. Mama pogácsája és almás lepénye volt a város legfinomabbja, senki se érhette utol. Papa és én rendszeresen degeszre ettük magunkat és hasunkat fájlalva panaszkodtunk arra, mennyire tele vagyunk. De egyszerűen nem lehetett abba hagyni! Azok a pogácsák kérették magukat! Mama főztjei és sütijei isteniek és egyszerűen megismételhetetlenek voltak. Próbálkoztam az ő receptjeit megcsinálni én is, de egyszerűen nem ugyan az. Nem tudom, pontosan mi hiányzik belőle, hiszen a kézzel írt saját ötleteit készítem el az összes lejegyzetelt hozzávalóval és pontosan kimért mennyiséggel és nem! Nem megy. Bármit csinálok, az az íz, ami akkor mámorítóan boldoggá tett elveszett. Kár, hogy mama nem tud többé ilyen finomságokkal ellátni. Emlékszem, akárhányszor hazajöttem az iskolából, mama mindig várt valami ajándék süteménnyel s csak akkor láthattam meg mi az, ha ettem rendesen uzsonnát és vacsorát. Pontosan tudta mit szeretek és képes volt a sárgarépától kezdve a spenóton át a zöldborsóig és karfiolig megszeretnie velem olyanokat, amiket kortársaim nagyban utáltak. Mama törekedett arra, hogy egészségesen és sokat egyek, néha talán túlságosan is. Mégis, neki volt a legfinomabb karácsonyi pulykája, ahogy az ő mákos réteshez hasonlót még sose ettem. Pedig jó pár cukrászdában jártam már. És papa! Istenem, az a vén félnótás! Sokat poénkodott és rengeteg viccet mesélt. Mindig volt valami poénja. Állatos, tanáros vagy épp perverz vicce, amiket persze serdülőként értettem csak meg, addig mamát hozta vele zavarba. Mama folyton leszidta, ha előttem mesélt valami mocskosabb viccet és ledorgálta, hogy ez nem illik. Persze utána összenéztünk majd miután Papa megjegyezte, hogy mamának vörös lett a füle elnevettük magunkat. Mama nem tudott sokáig haragudni ránk és velünk kacagott. Papa sokáig dolgozott és sok helyen. Sajnos, én nem várt plusz anyagi terhet jelentettem, bár erre csak utólag jöttem rá. Gyerekként nem értettem miért van olyan sokáig távol és miért látom őt reggel, ritkán este és kivételesen a munkaszüneti napokon. Mikor mama úgy vélte elég idős vagyok hozzá, hogy megtudjam elmondta, miszerint papa három munkahelyen is dolgozott egyszerre ameddig csak bírta. Egy étterem konyhai kisegítőjeként, hétvégeken piaci árusként és az egyik közeli nagyáruház áru feltöltőjeként váltogatta a napokat. Papa végülis kidolgozta a lelkét azért, hogy nekem meglegyen a szükséges és annál több. Iskolai tanszerek és oda kellő felszerelés, öltözködés, tisztasági, étkeztetés. Papa mindenről gondoskodott. Mindenről. Mégis volt ideje és ereje késő este olyan viccet mesélni, amitől mama örömittasan könnyekben tört ki és nevetése melegséggel töltötte meg az öreg ház falait. Egyszerűen olyan férfi volt a papám, akiről elmondható, hogy erős volt és hihetetlenül sok energiával áldotta meg a sors. Ráadásul a helybéliek imádták. Mindenki ismerte, tudta ki ő és viszonzott volt a dolog. Segítettek egymásnak a vele egy idős férfiak, s ha papának kellett kölcsönbe egy fűnyíró adtak, s ha a szomszédjának kellett kölcsönbe valami, papa gondolkodás nélkül átvitte. A helybéliek között nem volt ellenszenv, rivalizálás vagy szándékos ártalom okozása. Mama és papa a falu legbölcsebb és legjobban becsben tartott lakosai voltak. Emiatt nekem sok játszó pajtásom akadt, amíg itt éltem, és amíg a nagyszüleim is éltek. Akárhányszor kimentem biciklizni vagy csak kutyát simogatni, sétálni, elmenni a közeli dombokra hülyéskedni, állandóan akadtak társak az időtöltésben. Aztán, egy nap mama és papa túl idősekké váltak. Eljárt felettük az idő. Egyszer már felneveltek egy kislányt, még egyre nem futotta a nekik szánt évekből. Mama és papa egy hét alatt hagyták el az emberek világát. Papa egy este hazajött a munkájából, megvacsoráztunk és kibeszéltük az ostoba munkatársait, elmondott pár tanár és perverz viccet, majd lefeküdt aludni, ahogy én is. Mama még olvasott nekem mesét, de másnap reggel arra ébredtem, hogy zajokat hallok kintről. Sok lábdobogást, kiáltozást, fájdalmas sóhajokat és sírást. Kibotorkálva a szobámból mama karjai közé temetett és nem láttam mást a felkarja felett kilesve, mint sem két egyenruhás férfit, ahogy kifelé visznek egy hosszan elfekvő, letakart testet. – Ki az mama? Mit csinálnak? – Kérdeztem s mama próbált pár szót kimondani, de nem ment. Elsírta magát, erősen karjai közé zárt majd a mellettünk álló szomszéd házaspár férfi tagja mondta el nekem percekkel később, hogy papa nem ébredt fel reggel. Aznap nem mentem iskolába. Egész héten nem mentem, majd utána se. A harmadik héten már igen, bár nem akarták engedni. Viszont otthon sem tudtam maradni, hiszen egy héttel később mama is eltávozott. Ő rá én találtam. Ironikus módon épp úgy nem ébredt fel, mint papa. Az orvos szerint, aki mindkettejüket megvizsgálta úgy vélte, egyszerűen álmukban leállt az agy és szívműködésük. Nem tudta megmondani mi történt pontosan, viszont abban biztos volt, hogy nem szenvedtek. Talán észre se vették, hogy hirtelen már nincsenek az élők között. Ez valamelyest vigasztalni tud. Nem sokat, de énem egy része örül annak, hogy nem éreztek fájdalmat. Végülis beteljesítették életük összes elrendelt részét. Vagy nem? Hiszen amit nálam hagytak az felbecsülhetetlen. Az a sok boldog perc, örömittas pillanat, azok a felejthetetlen viccek és késő estig tartó beszélgetős éjszakák… mind ajándékok tőlük, nekem.

A nagykorúságomig nevelő szülőkhöz kerültem valahova az isten háta mögé.  A kezdésnek kapott vagyont, a nagyszüleimtől megörökölt ház és telek árából, illetve az addig sikeresen véghez vitt iskolai végzettségeim révén sikerült egy stabil és megbízható karriert felépítenem. Hogy pontosan mit, azt szerintem felesleges leírnom neked. Egyrészt, mert nem szerettem másrészt az első ötlet, ami nem tűnt lehetetlennek (mint például az, hogy egyszer a Holdra juthassak), megragadtam és úgy határoztam, megcsinálom. Nos, igen, amire rájöttem az eltelt évek alatt nagyszüleim halála után még az, hogy belém hihetetlenül sok makacsság és akaraterő szorult. Lehet mamától örököltem vagy papától tanultam, ahogy kitartóan igyekeztek felnevelni és ameddig csak lehetett, megadni mindent. Amint saját lakásom lehetett részletre rögtön magamhoz vettem egy árva kismacskát. Az út szélén találtam rá hazafelé menet. Az éjszaka sötétjében s a téli csillagos égbolt alatt épp sétáltam hazafelé, amikor a mellettem húzódó vízelvezető árok felől meghallottam egy síró kölyökmacska nyávogását. Vagyis kezdetleges próbálkozása volt, ráadásul igen halk. A mai napig csodálkozom azon, hogy sikerült eljutnia a tudatomig az ingereknek. Amint feleszméltem gondolkodás nélkül lemásztam és bokáig ázva a nappal elolvadt hó víz maradékában megragadtam egy zsákot, melyből a hang jött majd vissza mászva kinyitottam. Apró, törékeny és nagyon gyenge, lesoványodott kiscica pislantott fel rám. Két vagy három feltekintés után feje oldalra csuklott és hirtelen azt hittem, meghalt. Teste elernyedt s bár csak az utcai lámpák narancssárgás fénye adott valamennyi körvonalat a kezeim között tartott kicsi teremtésnek, abban mégis biztos voltam, hogy utolsó feltekintése egy hálás búcsúzás volt. Abban a pillanatban éreztem, ahogy kezd eluralkodni rajtam a pánik, majd valahogy sikerült legyűrnöm és rögtönzött ötlettől vezérelve elrohantam vele a legközelebbi kórházba. S bár embereknek fenntartott ügyeletet találtam csupán, igazán empatikus és rendes ápolóval sikerült találkoznom. Ő keresett nekem egy állat szerető orvost s együttes erővel sikerült megmenteniük a kiscicámat. Pár jó tanács és információ átadása után útnak engedtek. Másnap kora reggel betegszabadságot kértem és elmentem Ecsettel a legközelebbi állatorvoshoz. Elsőként érkeztünk, nyitásra. Igen, jól olvastad, Ecset lett a neve. Szegény kölyök macskán az összes létező bundaszín fellelhető volt, felismerhetetlen rendszerrel s fején a kis pihe szőrszálak úgy álltak felfelé, akár egy ecset vége. Ráadásul a „cs” betű miatt azonnal hallgatott rá. Legalábbis úgy vélem, ez az a hang a szóban, ami miatt első kiejtésre felém fordította az arcát. Az orvos elvégezte rajta a szükséges vizsgálatokat, adott kölyökmacska tápszert, felvette őt az adatbázisba ellátta, amivel csak kellett majd vissza adva őt azt mondta: - Óriási szerencséje volt magával. – Vissza kérdeztem, hogy miért mondja ezt. – Perceken múlt az élete. Ha maga nem arra megy haza, vagy aznap nem dolgozik, nagy eséllyel már halott lenne. – Tehát megmentettem őt. Büszke voltam magamra és nagyon örültem a véletlen egybeesésnek. Ahogy a kismacskára is büszke voltam. Tarka foltjai ellenére alig egy hét alatt egy energiával megtelt, virgonc és aludni képtelen kisállatot kaptam. Fellélegzés volt látni, ahogy ugrál ágyról a székre majd onnan az asztalra vagy az, ahogy leveri a poharaimat és tolltartómat. Nem bántam, hiszen ez azt jelenti, hogy felépült és minden rendben. Egyre erősebb és szebb lett. Bundája selymessé és fényessé vált, melytől a foltok értelmet kaptak. Minél jobban érezte magát, annál élénkebbek lettek a színek és annál jobb az összhatás. Kevertségének pontos mivoltára sajnos se nekem, se az állatorvosnak nem sikerült rájönni, bár ha jobban belegondolok, épp ebben rejlett igazi különlegessége. Szeretett az ágyamon aludni, s amikor nyugovóra tértem egy fárasztó nap után, Ecset mindig odajött vigasztalni. Hagyta, hogy simogassam, dögönyözzem majd kedvesen dorombolt és addig csinálta, míg el nem aludtam. Szerettem a hangjára aludni. Biztonságérzetet adott és nyugalmat. Naponta kétszer legalább elvittem sétálni. Ahogy mások a kutyáikat, úgy vittem én Ecsetet. Testre helyezhető hevedert kapott, hozzá szabályozható hosszúságú pórázt és akárhányszor meghallotta, ahogy leakasztottam a bejárati ajtó kabát tartójáról, rögvest előkerült és boldogan nyávogott. Szeretett kimenni és a szabadban lenni. Én is szerettem. Frissítő jellege feltöltött energiával és újult erővel tudtam belevágni a következő nap nehézségeibe. Ehhez hozzá járult még a tudat, hogy Ecset otthon várt rám hűségesen s más macskákkal ellentétben, sose kóborolt el. Egyszer véletlenül résnyire nyitva hagytam az ajtót s este arra tértem haza, hogy őrzőként ült az ajtónál és nézte a folyosót. Nem engedett se ki, se be egy árva lelket sem. Szerettem a kis dögöt. Nem gyakran, de fürdettem. Meglepő, de még azt is szerette! Sikerült megtanítanom a pacsit és a WC használatát, ami miatt később, sokat spóroltam az almon. Sose felejtem Ecset első karácsonyfáját és az én első, egyedül összehozott karácsonyomat. Ecset nagyon megijedt az alig egy méter magas műfenyőtől, amit vettem és felállítottam. Napokig nem ment a nappaliba, majd kezeimben hagyta, hogy közel vigyem az ismeretlen tárgyhoz. Amikor rájött, hogy nem ártalmas az új szerzemény saját erődjeként kezdte felfedezni és használni. Egy két díszgömböt leszámítva nem tett nagyobb kárt a fenyőben és meglepően jól bírta a karácsonyfa az ünnepeket. Majd, mintha gondolatban utasítást adtam volna a kis Ecsetnek, január utolsó hetének első keddjén arra tértem haza, hogy lecsupaszítva és majdnem megkopaszítva állt a fa, tetején két sárga szempár mered rám, majd büszkén előmászik és leülve a lábamhoz azt sugallja felém „látod? Én eleget tettem a kérésednek”. Előtte napokig azon tanakodtam hangosan, hogy vajon mikor kellene leszednem a díszeket és mégis meddig hagyjam állni. Nos, Ecset megoldotta a kérdést, viszont a következő évben új műfenyőt kellett vennem. Helyenként annyira megritkította a műtüskéket, hogy úgy tűnt a fám kemoterápiás kezeléseken esett keresztül a macska jóvoltából. A legalsó ágai például teljesen tüske mentesek lettek s csak meredtek a zöld zord valóságukban a tér legtöbb irányába. Ahogy ezt az emléket, úgy Ecset első sétálását sem felejtem. Félt és tartott mindentől, gyakran a lábaim mögül leskelődve figyelt és próbálta felmérni, hogy a látott kutya, macska, ember vagy épp kuka, bokor ártalmas e, a számára. Az első alkalom nehézségeihez képest igen hamar megszokta a környéket és alig egy év alatt, ő lett a helyi királynő. Akadt három apró tacskó termetű kutya, akiknek egyszer elég volt neki mennie és félelmetesen fújtatnia, utána előre engedték és engedelmeskedtek neki. Tavasszal már arra lettem figyelmes, hogy a helyi közösség parkjában, ahova a környező állattartók hozták házi kedvenceiket, Ecset mindről tudta pontosan mitől fél és ezt felhasználva, amikor kivittem az volt, amit ő akart. Ha játék, akkor az. Ha enni akart, akkor valahogy szereztek neki, s ha a közösség kedvencét, az eredetileg gyerekeknek emelt, csúszdával rendelkező mini házat akarta magáénak tudni, megkapta. Nagyon szerettem ezt az elszántságot és akaratot. Gyakran gondoltam arra mennyire könnyebb lenne az életem, ha én is csak megszerezném, amit akarok, megfenyegetnék, akit kell és megkapnám, amit csak lehet. Ecset volt életem legbátrabb és legmerészebb barátja, akit valaha ismerhettem. Igen, múlt időben írok róla. Hogy miért? Sajnálatos módon a társasház, ahol sikerült saját lakást szereznem hitel törlesztés ellenében, akadt egy földszinti lakó, ki utálta az állatokat. Mindegy miről volt szó patkány, kutya, macska, csótány, papagáj, egytől egyik ki nem állhatta mindet és folyton átkozódott, ha állattartóval találkozott. Ennek ellenére az egész társasház rendelkezett állattal, csupán ő élt egyedül és magányosan (lehet, épp ez volt a baja). Már két év és négy hónapja éltünk együtt a virgonc és élettel telt Ecsettel, amikor egy rideg, korán sötétedő enyhén hideg munkanapon arra értem haza, hogy nem volt a lakásban. Nem hagytam nyitva az ajtót, mégis úgy találtam. Pontosan emlékszem rá, hogy odafigyelve kétszer is rázártam, hiszen nem akartam megint nyitott ajtóra érkezni. Nem bíztam a többi lakóban. S ami azt illeti, jól tettem, bár még óvatosabbnak kellett volna lennem. Kimentem a társasház elé és a macskám nevét kiáltottam. Nem jött válasz. Pedig vártam, hogy az a két éve hallt gyenge nyávogás ismét megüti a fülem, de nem. Többször a levegőbe kiáltottam Ecset nevét és semmi. Nem tudom milyen késztetés miatt, de elindultam a társasház mögött elterülő autó parkolóba, s a túloldalt lévő szemét tárolók sorához érve benéztem mindegyikbe. Mobilomat elemlámpaként használva bevilágítottam majd az utolsóban megláttam Ecsetet. Ott feküdt élettelenül egy megtömött fekete szemetes tetején és a résnyire szétnyílt anyagból kifolyt vöröses trutymó összepiszkolta a bundáját. Kiemeltem és kezeim közé vettem. Utána észre vettem, hogy a kuka nem szakadt el a vöröses folt az Ecsetből származott. Szólítgattam, hívogattam, de semmi. Feje leesett amint nem támasztotta alatta ujjam és szemei csukva, teste élettelenül és kihűlve ernyedt el kezeimben. Akár egy rongybabát fognék, vagy használt ruhát próbálnék arra kérni, hogy fújja fel magát sátorrá. Nem ment. Ecset nem moccant hangomra. Nem üdvözölt engem örömteljes nyávogással. Nem dörgölte magát a lábamhoz, amikor éhes volt és akkor este, nélküle kellett lefeküdnöm aludni. Mire az agyam visszatért eredeti állapotába arra lettem figyelmes, hogy letérdeltem és a kezemben tartott szeretett macskámat síratom. Halkan, csendben potyogtak könnyeim és számat erősen összeszorítva igyekeztem némán gyászolni. Nem akartam, hogy bárki észre vegye. Nem kellett egyetlen hazug, álszent szomszéd vigasztaló szava se. Hiszen bárki lehetett. Bárki tehette. Akárki. Ecset cicámat megszúrták és a seb mélyre sikerült, amitől elvérzett. Ráadásul biztosan utána a kukába dobták, mert magától nem mászott volna oda. Ecset sose. Ecset szerette a tiszta ágynemű illatát és rögvest belevetette magát, amint sikerült felhúzni mindent. Ráadásul az ajtóm zárva volt. Valakinek, akinek rajtam kívül még volt kulcsa, ki kellett nyitnia aztán vagy egyedül, vagy többen, kivitték Ecsetet és megszúrták. Csak remélni tudtam, hogy kegyetlenebb bánásmódban nem volt része, bár hagyni elvérezni egy élőlényt sem leányálom halálnem. Ecset bundája kifakult, a színek elhalványultak és végtagjai csüngtek alkarjaim mellett. Végül úgy döntöttem, hogy a kedvenc parkja mellett temetem el. Elég későre járt ahhoz, hogy alig legyen ember az utcákon főleg késő télen. Az emberek errefelé nem szerették a hideget. Én igen. Amikor behatolt a csontomig és éreztem, hogy csíp, szúr a dermesztő fagy, akkor éreztem igazán, hogy élek. Most se volt másként. A fagyos szél észhez térített s így lett elég lélekjelenlétem ahhoz, hogy a lakásomhoz tartozó pincémből elő keressek egy ásót, a lakásomból kihozzak egy fekete kukazsákot majd Ecset testével együtt elballagjak a kedvenc parkjához. Ott a lehető legbokrosabb, legtöbb fával beültetett helyet felkerestem és azok sarkába, lehetőleg minél elszeparáltabb ponton elkezdtem ásni. Nem akartam túl mélyet, de túl kicsit se ásni, hiszen nem vágytam viszont látni Ecset testét, ahogy az egyik itteni kutya kiásva a szájában cipeli. A képtől, ami szemeim elé villant, s amelyben ez a kutya leszedte Ecset fejét és két lábát, majd a maradékot a hullájából fogai közé veszi és széttépi eléggé felzaklatott. Érzésektől felhevülve végül csak sikerült combközépig leásnom és jó mély sírt csinálnom szeretett cicámnak. Belehelyeztem, intéztem pár kedves szót hozzá, gondolatban megígértem, hogy sose fellejtem el őt, majd betemettem. Az est hátralevő részében nem tudtam aludni.

Kijelenthetem naplóm, hogy végérvényesen elvesztettem mindenkit, aki fontos volt vagy lehetett volna a számomra s a sors azt akarta, hogy szenvedjek. Mond, ha nem így van! Na, látod. Némaságodat egyet értésnek veszem. Természetesen kérdezhetnéd, hogy életem folyamán volt e párkapcsolatom. Többször megkaptam ezt a kérdést, sem mint ahányszor ittam egy igazán finom kávét. Nem, mintha érteném, hogy miért ez a legfontosabb tudnivaló közvetlenül a „hogy vagy?” kérdés után vagy az unalmas és semleges időjárás téma után. Mintha nem létezne más fontos tudnivaló a másikról, mint sem van e jelen pillanatban élettársa, s ha nem, akkor miért. Őszinte leszek, nekem sose volt párom, se élettársam. Ezt a tényt csak kevés alkalommal mertem beismerni. Eleinte, még a húszas éveim naiv szakaszában gyakran el mertem mondani, de mindig megbántam, mert utána jöttek a kínos és akaratom ellenére sokáig tartó vallatások, kérdések és követelések áradata. Mintha meg kellene magyaráznom azt, hogy miért nem és ráadásul ezt bárkinek joga lenne tudni. Pedig nincs így! Senki sem követelheti meg, hogy magyarázzam meg az én életem egyik aspektusát, melyben én döntöttem és nem ő! Szóval hamar rájöttem, hogy terelni kell vagy figyelmen kívül hagyni a kérdéseket és egyszerűen nem törődni vele. Bár, amint egyre jobban elszigetelődtem az emberek elől, ez nem jelentett problémát. Én vagyok a zárkózottság és magányos farkas fogalmak élő díszpéldánya. Az, aki tökéletesen megmutatja, mit is jelentenek ezek a fogalmak. Jó mi? Szeretek egyedül lenni. Megszoktam. S hát, kinek hiányzik egy újabb csalódás? Csak azért együtt élni valakivel és szerelmesnek lenni, hogy utána ő is elhagyjon? Ráadásul nagyobb eséllyel megcsalna és szakítana velem, sem mint a halál ragadná el. Bár, azt sem tudnám elviselni. Ahogy az esküvői fogadalomban van, amíg a halál el nem választ. Képtelen lennék rá! Apa és mama is emiatt halt meg, mert életük szerelme itt hagyta őket és ebbe belebetegedtek. Mama biztosan azért követte olyan hamar papát, mert képtelen volt tovább élni nélküle. Az a pár nap, amíg egyedül kellett lennie a poklok poklát jelentette számára. Szomorú volt, keserű és képtelen voltam megvigasztalni. Hiába vittem jó jegyeket, hiába szónokoltam olyan szépen a versmondó versenyen, semmi se hatott. Bánatában már nem akart élni, ennyire egyszerű. Ahogy apa se. Egyikük se akart a másik nélkül lenni. S ha ez a szerelem, én nem kérek belőle! Épp eléggé keserű és sanyarú volt az életem, amit a sors, isten vagy ki tudja micsoda, nekem szánt. Ecset volt az egyetlen, akit közel engedtem magamhoz szüleim és nagyszüleim után. S mi történt? Elvették tőlem! Mindenféle ok vagy indok nélkül! Még a saját nevelőszüleim és munkatársaim se tudták soha pontosan ki vagyok, és mire gondolok. Erre mindig vigyáztam. Soha, sose adtam jelét annak, hogy…. érző ember lennék. Néha kaptam gúnyneveket, mint jégkirálynő vagy fagyos szuka (miután egy munkatársam randevú ajánlatát visszautasítottam), fagyasztóláda és társai. De, nem érdekelt. Biztonságban voltam, nem kötődtem senkihez és egyetlen személy arca vagy jelleme sem maradt meg. Csak és kizárólag azokra emlékszem, akikre kell, akik megérdemlik, és akik komolyan fontosak voltak a számomra. Csak ők számítanak és az emlékeik.

Azok az idők, amik többé nem jönnek vissza. Nem kapom meg ismét az esélyt ahhoz, hogy velük lehessek. Pedig, bármit megadnék… szó szerint. Az életemet is akár. Ha csak egy napra láthatnám egyiküket és velük lehetnék arra a 24 órára gondolkodás nélkül belemennék az alkuba. Nem is tudom napló, hogy miért írok még mindig neked vagy miért kezdtem bele igazán. Mert bár elmondtam a rövidke kis életemet mégsem változott semmi. Eleinte… azt hittem, fog. Mást érzek majd, a sötét üresség megtelik valamivel, ami elfelejtteti velem a fájdalmakat és nem hiányolok tovább semmit. De nem így lett. Aki tanácsolta a naplót, ő… nos, egy pszichológus ismerős, akit nem is tudom már hogyan sodort az élet az én utamra. Egyelőre tanul csupán és erős a gyanúm, hogy engem szeretne a szakdolgozata témájának, kulcs szereplőjének, mivel ha jól tudom, épp az antiszociális viselkedés fázisait, azok erősségét vagy szintjeit kutatja és azt, hogy miért és kiből lesz az introvertált ember és mennyire. Szerintem ez a naplóírás is ahhoz kell, hogy kielemezze és részben ez alapján állítson fel egy elméletet. Bárhogy is, ha hozzá kerül, ha nem, végérvényesen azt kezd a következő tulajdonos veled, amit akar. Mivel te napló, nem tudsz megszólalni, így azt sem mondhatod meg, hagyjanak e egyben vagy se, a tűz martalékává válj vagy se. Legalább arra jó voltál, hogy kiírjam magamból mindazt, ami a fejemben volt. Jobban mondva részben. Mert egyfolytában azon merengek, hogy miért? Miért kell nekem élni? Mi értelme van a létezésemnek? Miért kellett átélnem mindezt? Ha tudnál válaszolni, vajon mit mondanál ezekre a kérdésekre? Őrültség tudom, de egy részem keresné ezekre a válaszokat. A másik énem meg azt mondja, felesleges. Mindenem megvan, amit a múlt adni tud, a jelen már nem tud ígérni afelől semmit, hogy a jövő jobb lesz e. Sőt, semmit se tud. A jelen és a jövő haszontalan és lényegtelen dolgok számomra. A múlt meg örökre ott marad azon a távoli ponton. Néha beletekintve átélhetem újra azt, amit szeretnék, s ismét részese lehetek, egy boldog percnek majd visszarángat valami idegesítő dolog a szürke hétköznapokba és vissza kell térnem a céltalan jelenbe.

Köszönöm napló, hogy voltál nekem és egy ideig a hallgatóságommá váltál. Ezennel befejezem az írást és szerintem az életemet is. Úgy döntöttem, hogy az álmatlanságra hivatkozva kapott altatókból beveszek annyit, amennyit csak tudok, s közben igyekszem felidézni az egyik kellemes emléket. Még nem tudom melyiket. Talán azt, amikor mama felolvasott egy mesét vagy azt, amikor frissen sütött pogácsával várt egy fárasztó biciklizős nap után. De lehet, hogy anyáról mesélt történeteinek egyikét hozom a felszínre. Annyira részletesen mesélte őket, melytől úgy érzem, jobban ismerem anyát, mintsem bárki ezen a világon. Apára is szeretnék gondolni. Szerettem vele strandra járni, mert mindig vett nekem lángost, ahogy a nyarat sem kezdhettük fagylaltozás nélkül. Apa szerette a csokoládé fagylaltot. Igen, akad is egy emlékem róla, ahol nagyban eszegeti és azon nevetek, hogy az egész arca csupa csokoládé, még a szakállára is jutott, amit alig bír leszedni. Emlékszem a mély, mézesen dörmögő hangjára, ahogy „kincsem”-nek becéz. Igen, én voltam az egyetlen kincse. Anya meg az egyetlene. S az egyetlen nélkül nehezebb élni, mint sem a kincs nélkül, nemde? Tudod, remélem a mennyország csupán egyszerű múltban való merengés. Mert nem akarok mást, mint sem az emlékemben élni újra, újra és újra. Szurkolj, hogy így legyen!

Viszlát, kedves Napló! Köszönöm, hogy itt voltál nekem az utolsó pillanataimban. A soha viszont nem látásra. 

C. 

Szólj hozzá!
2018. július 23. 16:10 - Cathreen Misery

Olvasási Szokások Book Tag

Avagy újabb könyvtémájú kihívással állok elétek.

7ed937492bb06446f4a0272db74142d4.jpgIdejét sem tudom pontosan, mikor töltöttem ki a legutóbbi és egyben legelső Book tag, avagy könyv témájú kihívásomat. Vissza keresve eme év Januárjában teljesítettem a Book Blogger Teszt nevezetű kihívást. Azon szerencsések egyike vagyok, aki nagyon szeret olvasni és szívesen tölti a szabadidejét olvasással. Sajnos nem mindig volt ez így, 14 éves korom előtt például utáltam olvasni, és ha nincs J. K. Rowling nagyszerű varázsló univerzuma, szerintem nagy eséllyel így maradtam volna. No, de a lényeg, hogy most itt vagyok a molyok egyikeként, és ahogy csak szabadidőm engedi, egyre több könyvet tudhatok magaménak. S mint az egyik érdeklődési köröm és hobbim, úgy véltem nem lenne rossz egy újabb kihívást teljesíteni. Mint ahogy az megszokható, kérdésekre fogok válaszolni s ezáltal személyesebb jellegű tényeket is megtudhattok rólam, miként pár kevésbé ismeretes tényt vagy véleményt. Természetesen mindez csak és kizárólag a könyv és olvasás hobbihoz köthetően.
Ha akadna olyan olvasóm, ki szívesen elkészíteni ezt a kihívást, csak tegye! Szerintem érdemes lehet népszerűsíteni ezt a különleges hobbit és a mélyebb ismeretekkel szolgáló önvallomások elősegíthetik a kevésbé olvasni szerető egyéneknél azt, hogy mégis többször forgasson írott alkotást kezei között. Hiszen ahány könyv, annyi élmény és annyi plusz élettapasztalat. ;)
A kihívást az alábbi oldalon találtam: Ellamara – bookranahn.blogspot.com

1, Van külön olvasókuckód?
Egyelőre nincs. Általában az ágyon szeretek olvasni, ahol úgy helyezem a párnákat és az ágyneműt, hogy az hosszan kényelmes legyen. Párom néha furcsán tekint rám a szerinte érdekes formák felvételénél, de ha egyszerűen fontos a tartós kényelem, akkor nincs mit tenni! Az elmúlt hónapokban előtérbe helyeztem a láb felhelyezést, ha olvasok, vagyis ne lógjon lefelé. Egyrészt jót tesz a vérkeringésnek, másrészt az olvasás alatt inkább a hátsóm fog elzsibbadni, sem mint a lábam. De, például nyáron nagyon szeretek a szabadban, a kertben olvasni. Idővel viszont, mindenképp szeretnék egy saját olvasó helyiséget kialakítani, ha majd lesz saját lakásom és lehetőségem rá. (:

baace92769cfbe49359513cde2d57e6c.jpg2, Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz a könyvben? Könyvjelzők vagy papír fecnik?
Valamiért nekem nem sikerül olyan könyveket kifogni, amihez alapból járna könyvjelző, már egy jó ideje. Viszont a szamárfül készítést igyekszem elkerülni, így általában azt használom jelzőnek, ami épp a kezembe akad. Mostanában például egy pólóról levett termék információval rendelkező karton négyszöget használok, amin Marvel hősök vannak (igen, a felső a páromnak lett véve). Őszintén, nagyon szeretem a külön szalagos könyvjelzővel rendelkező könyveket, csak nem mindig engedhetem meg magamnak, hogy az említett verzióból vásároljak. Mivel keménykötésűek is mellé, általában többe kerülnek. Bár, gyakran úgy vélem, a könyvek ára igenis megéri.

3, Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?
Szeretem pont a fejezet végénél abba hagyni, ha úgy hozza a helyzet. De nem leszek mérges vagy ingerült, ha környezeti behatások miatt előbb kell félbe hagyni az olvasást. Illetve előfordult már olyan, hogy a kalandos cselekmény annyira ütős csattanóval zárt vagy tűztek be egy ilyen jelenetet, amitől kénytelen voltam letenni a könyvet. Hiába tudtam, hogy a következő lapon már megnyugszok és a történet szépen halad tovább, egyszerűen annyira beleéltem magam, hogy az izgalom tetőfokára hágott. S ekkor a szívem és agyam megnyugtatása végett kis időre pihentetem. Van, hogy csak 5 percre, de akad, hogy fél napra. A fordulat és váratlan lépés vagy döntés súlyosságától és mélységétől függ. Ha a könyv kellős közepén van, akkor ott teszem le.

4, Szoktál nassolni vagy inni közben?
Esetleg vizet bekészítek magamnak, de ha iszok, mindig ügyelek arra, hogy a könyvnek véletlenül se essen baja. Nyomtatott könyvek mellett nem szeretek enni se olyat inni, ami ízesített, színezett, tehát helyrehozhatatlan nyomot hagyhatna a kötet lapjain. Egyedül akkor eszek olvasás közben, ha a gépemen épp e-bookot olvasok. Hiszen ott nem eshet baja a történetnek, nemde? :D (a laptop már más kérdés)

5, Szoktál zenét hallgatni, esetleg TV-t nézni?
Nem, utálom a zajt közben. Persze el tudok vonatkoztatni a külső ingerektől, és ha elég jól koncentrálok, idővel a könyv annyira magába tud szippantani, hogy többször kell a nevemen szólítani, mert nem hallom, ha hívnak. Emiatt tudok vonaton olvasni vagy más tömegközlekedés alatt, hiába lármázik épp egy kibírhatatlan gyerek vagy beszélgetnek hangosan közvetlenül mellettem. De, ha lehet, akkor igyekszem megtalálni azt a csendes és nyugodt helyet és időpontot, amikor a lehető legkevesebb zavaró hang és kép érkezik felém. Mint, például az otthoni szoba négy fala között.

6, Egyszerre hány könyvet szoktál olvasni?
Egyszerre csak egyet. Ez alól kivételt képez a lassan egy hónapja, ha nem több ideje elkezdett Ördögi körök című matematikai kötet. Nem rossz egy olvasmány, a kettes matematikai szintemmel is meg tudom érteni, amit ír, viszont tömény és bőven kell idő a feldolgozására (mégis annyira jó, hogy még mindig emlékszem az elméletekre és pár fontos információra!). Ennél a kötetnél muszáj mást is olvasni, mint sem azt. Viszont ha belekezdek egy sorozatba vagy egy önálló regénybe, addig nem kezdek bele egy másikba, amíg az véget nem ér. Utána még várok pár napot, amíg elcsendesül és elapad, hogy ne keverjem a kettőt. Sajnos az agyam hajlamos összekötni az egymástól független történeteket és nem szeretem, amikor az emlékeimben elmosódások keletkeznek, aztán utólag tisztázhatom magamban a dolgokat. A mély beleélés miatt a kialakított képek egy ideig élénken élnek és kell nekik egy kis idő, mire elhalványulnak.

4f6d08146a1f41704cfb1e75fd781e1b.jpg7, Otthon vagy máshol olvasol szívesebben?
Őszintén? Leginkább otthon, a zárt szobák és kerítésen belül. Ha a természetbe vágyom olvasni, jobban szeretem, ha az elzárt és elszigetelt kertben történhetne, mert utálom az embereket. Alapvetően, de olvasás közben is. Ha az időjárás ezt nem teszi lehetővé, akkor a négy fal közé a kedvenc ágyam legjobb sarkába, feltorlaszolva a sok ágyneműt és kialakítva egy mélyedést elmerülhetek a történetben. Szeretem a falak adta zárt biztonságérzetét. Olyankor nyugodt vagyok és az elengedhetetlen egy kellemes olvasáshoz.

8, Hangosan vagy csak magadban olvasol?
Csak magamban. Akkor olvasok fel hangosan, ha páromnak szeretnék megmutatni egy vicces vagy megdöbbentő részletet, de amúgy jobb fejben hallani a hangomat (á, nem vagyok őrült). Már kisiskolásként is utáltam hangosan felolvasni és folyton erőltetnem kellett magamat, ha felszólítottak, hogy tegyem meg. Egyrészt a beszédhibám miatt folyton kinevettek, ha elakadtam, dadogtam vagy hadartam. Kisgyerekként elég megalázó volt. Ma már együtt élek ezzel a „jellemvonásommal” s bár jelent még kihívást bizonyos helyzetekben, azért sikerült javulni. Ritkán akadtak olyan pillanatok, hogy hangosan olvastam reménykedve benne, hogy segít a beszédkészségemen és javít rajta. Nem tudom használt e, de hogy rettentően kiszáradt a szám, az biztos.

9, Szoktál előre olvasni vagy kihagyni oldalakat?
Előre olvasni nem. Fülszöveg, cím és esetleg a borító belső felében lévő vélemény, ha akad. De maga a történetbe sose olvasok bele előre. Ha épp haladok a történettel, akkor se megyek előre. Tud kínozni a kíváncsiság, de a becsület erősebb. Olyan viszont akadt, hogy kihagytam szakaszokat, akár egész oldalakat. Az Egri Csillagokat például úgy „olvastam”, hogy egy oldalt ledaráltam aztán hármat lapoztam. :D Illetve sajnos, ha nagyon unalmasnak tűnő szakaszhoz érek, mint a túlzottan részletes tájleírás vagy környezet jellemzés, akkor ugrok pár mondatot. Ha még ott is ugyan ott tart az író, akkor tovább ugrok. Nem régi esetem a Böszörményi Gyula - 9…8…7 című kötetnél volt, ahol amikor *spoiler* kiderült, hogy a lány csak hallucinál és pszichiátrián kezelik aztán felvetődött, hogy mégse *spoiler vége*. Na, akkor átugrottam oldalakat is. Az a befejezés vagy vég húzás, felesleges lapkitöltés (az volt az egész jelenet) egyenesen irritált és felbőszített. Szóval átlépdeltem rajta és az utolsó oldal elolvasásával nem éreztem egy cseppet se úgy, hogy kihagytam volna valamit is.

10, Megtöröd, a könyvek gerincét vagy úgy vigyázol rájuk, mintha újak lennének?
Igyekszem vigyázni rájuk, de megtöröm. Szeretem rendesen kinyitni a könyvet és nem tudok úgy olvasni, hogy V vagy L alakot vesz fel. Amennyire lehet, kinyitom, hogy mindkét oldalt kényelmesen lássam és ne keljen sokat mozgatni. Már a lapozás is néha túlzás számomra, nem még ne lássam a túloldalt. Mi van, ha a szereplő meghal, és nem tudok róla? Vagy eltűnik, mialatt igyekszem a könyvet a megfelelő szögbe tenni? Nem tehetem! :D

d4f39e4be1965d2032516bad71332757.jpg11, Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük? Egyedül az iskolai tankönyvekbe firkáltam, de akkor rengeteget! Persze igyekeztek róla lenevelni és néha bírtam is türtőztetni magam, de amikor unalmassá vált egy óra, akkor muszáj volt valamivel elütni az időt. Emellett szerettem kidekorálni az iskolai köteteket. De könyvet, főleg azt, amit szeretek, soha! Még amik csalódást okoztak, se lennék képes így megrongálni, nem hogy amit tetszettek! Ennyire nem vagyok barbár.

12, Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyveket a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?
Nem, képtelen lennék szándékos ártalmat okozni egy könyvnek még akkor is, ha felidegesített (volt erre példa). Olyankor elteszem, ha úgy van szó szerint szem elől és igyekszek lehiggadni, mielőtt valaki ártatlan a szemem elé kerülne. Ami érdekes tény, hogy a felbőszített regények egyike sincs meg. Valamilyen formában eltávolodtak tőlem, például kölcsön adtam vagy… nos, lehet elhagytam. x’D Sajnos sok szeretett regényt és kötetet is újra meg kell szereznem, mert… nos, igen, ők is eltűntek. Vajon rongálásnak számít a kötet elhagyása, eltüntetése? :D

13, Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Nem, először rákérdezek a hozzám legközelebb álló személynél (rendszerint páromnál), hogy mit jelent és magyarázza el. Ha ő sem tudja, akkor igen, guglihoz fordulok segítségért és nem olvasok tovább, amíg az adott fogalmat nem tisztáztam. Szeretem érteni a könyv összes fogalmát.

14, Mit olvasol most?
Jelenleg épp szüneteltetek, de nem sokáig tervezem ezt az állapotot fenntartani. Sajnos akadtak évek is az életemben, amikor nem olvastam. Ezt a lemaradást pótolni kell!

15, Milyen könyvet vettél legutóbb?
Legutóbb azt a kötetet, amit képtelen voltam ott hagyni egy átlagosnak indult vásárlás során. Sienna Cole – Lefelé a Folyón című könyvét. Tervezem minél hamarabb elkezdeni olvasni és remélem, nem okoz majd csalódást. Főleg, hogy eddig valamiért nem éreztem késztetést az iránt, hogy magyar íróktól, magyar kiadó által gondozott olvasmányt vegyek a kezeim közé. Nincs konkrét indokom, szerintem egyszerű megszokás lehet mögötte. Remélem eme kötet megtöri ezt a csúf szokást, bár ő mellette más írások olvasásával is próbálkozom a magyar írók közül. Például Szemán Zoltán történeteivel.

dsc06294.JPG16, A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Mindkettő jöhet. A sorozatoknál csak egy dolgot utálok, ha például az 5 kötetből csak 3 lett magyarra fordítva (remek példa a Nem vagyok sorozatgyilkos könyvsorozat). Mivel ha egyszer elkezdem, akkor igenis befejezem és jó lenne nem félbehagyni. Nem szeretem félbe hagyni. Viszont az egyrészes könyvek is jók, hiszen ha a történet nem igényli a folytatást, akkor minek erőltetni? Sajnos az sem jó, ha a könyv folytatása úgy jár, mint a filmeké. Egyszerűen felesleges és fa pazarlássá válik. Ami biztos, hogy ha tudom a kötetről, miszerint sorozatról van szó, igyekszem megvenni az összes részét és sorban olvasni. Nincs kivétel, ez szent olvasási szabályok egyike.

17, Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
De, még mennyire, hogy akad! Ilyen a sokat hangoztatott Donato Carrisi – Démoni Suttogás kötete. Imádtam, egyszerűen lehengerlően jó és félelmetesen zseniális egy darab! Mellette több Stephen King könyvet ajánlok (ha muszáj, lenne kiemelnem, akkor a Ragyogás és a Halálos Árnyék köteteket emelném ki), ha szóba kerül az író, de mint rajongótól, ez szerintem nem meglepő. Emellett akad még Joanne Harris - Kék szemű fiú című könyve. Ez után szeretnék még az említett írónőtől könyveket szerezni és vásárolni, remélem idővel, sikerrel járok.

Ennyi lenne. Nem sok, igyekeztem a kérdéshez hű maradni több, kevesebb sikerrel és megosztani pár kulisszatitkot arról, hogy jómagam is halandó emberke volnék. Furcsa, netalántán szimpatikus, vagy épp azonos szokásokkal, ami bárki másnak is megadatott. Egyszer remélem, találok egy írással és alkotással kapcsolatos kihívást is, amiben szintén feltárhatok pár részletet. Remélem élvezhető volt és nem kellett átugorni részeket az unalom miatt. S remélem, még többen kitöltitek. Aki így döntene, kérem, jelezze felém vagy juttassa el nekem a kész blog bejegyzését, mert szeretnék másoktól is megtudni pár személyesebb titkot és szokást. Tudvalevő, hogy irtózatosan kíváncsi vagyok. :3 (Persze, ezt gyerekként erősen igyekezték kinevelni belőlem és nagyrészt sikerrel is jártak, de manapság egyre többször engedek a kíváncsiságnak és hagyom, hogy vezéreljen a válaszok megtalálásában. Szerintem jobb megtudni azt, amit eddig nem tudtunk, mint sem tudatlanul létezni. S hát az emberi agykapacitás szinte végtelen, simán elfér az a pár kihívás, amit elolvasok – remélem minél hamarabb).

127fd1919fa2e11fd5719336266e1f65.jpg

Kellemes és sok olvasásban gazdag nyarat!

Ui.: Vasárnap reggeltől egy hétig távol leszek, nyaralni fogok. Azon szerencsések egyike lehetek, ki megteheti és megengedheti magának, hogy távol lehessen s bár, nem megyek külföldre (itthon, eme szép országban is akad bőven látnivaló), az internetet mellőzni fogom, leginkább a blogomat és a hosszas válaszokat. Megértéseteket köszönöm! Ahogy az eddig megszokható volt, tervezek majd egy nyaralásról szóló bejegyzést is írni, szerintem abban láthattok majd viszont. Köszönöm a figyelmet.

Cathreen Misery

Címkék: könyv én booktag
6 komment
2018. július 20. 14:17 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Mesterséges Cukor nélküli élet.

Avagy ne tömd magad feleslegesen üres szénhidrátokkal!

76d0db70cb25811172a30d93e49b2520.jpgAmikor végre valahára sikerült egy hetet letudnom úgy, hogy mellőzni tudtam a mesterséges cukorral ellátott élelmiszereket és magát a cukrot is elhatároztam, hogy ezt az időintervallumot megnövelem és arra törekszem, hogy végleg leszokjak a cukorról. Igen, jól olvastad. Úgy vélem, hogy már gyerekkorunkban kialakul egyfajta függés a mesterségesen kinyert és sok termékhez hozzá adott cukor felé, amiről épp oly nehéz leszokni és lemondani, mint bármi más függőséget okozó szerről. Főleg azoknak kegyetlenül nehéz, akik ezzel pótolni szeretnének valami mély hiányosságot. Ha jobban beleássa magát az ember a pszichológiába, gyakorta találkozhat olyan elmélettel, mely szerint a függőség maga azért alakulhat ki embereknél, mert az adott anyag (cukor, alkohol, nikotin, más kémiai vegyszer), ideiglenesen képes pótolni valamit, ami alapvetően hiányzik és üres érzetet kelt. Ez lehet megtagadott szeretett a szülőktől, sérelmek, traumák, önbizalomhiány, friss csalódás a szerelemben, bármi űrt hagyhat maga után. S ügyebár ezek a szerek ideiglenesen elfelejtetik, vagy épp boldoggá tesznek. Mint, például a cukor. S mi tagadás, nagyon könnyű rászokni arra, ami boldoggá tesz. Az agy hamar „megszereti” és rendszeresen akarja, emiatt is nehéz mellőzni. Én, már csak tudom. Az evészavaraim egyike a cukorfüggőségem, mármint lassacskán csak múlt időben beszélhetek róla.
Nem tagadom, én is pótolni igyekeztem vele valamit sőt, még mindig ott tátong az a bizonyos sötét űr, ami folyamatosan érezteti, hogy valami hiányzik. De ez nem adhat okot arra, hogy tönkre tegyem magam. Év eleje óta igyekszem és próbálom mellőzni a mesterségesen cukrozott ételeket, még az édesítőszerekkel ellátottakat is, több kevesebb sikerrel. Sajnos úgy érzem, hogy ilyenkor a reális logika versus ösztönös vágy dacol egymással az agyamban. Hiszen tény, hogy a cukor, mármint az ember által külön kinyert mesterséges cukor (fehér, barna, akár lila is lehet, egyre megy), igenis egészségtelen. A későbbiekben kifejtem miért, s bár eleinte tudtam magyarázat nélkül is, hogy csökkenteni kellene a mennyiséget, nem ment. Esetleg 1-2 nap erejéig. Majd ismét egy héten át, utána megint két naponta elfogyasztottam valamit, ami mesterségesen túlcukrozott. Májusban sikerült egy egész hónapot megcsinálnom azóta viszont, sikerült elkanászodni megint. Az új környezeti változás, amitől könnyen elfáradok estére arra késztet, hogy cukorral pótoljam az energiát, ami bizonyos szempontból nem rossz dolog, mert mint energiaforrás kell és hasznos is. Viszont az agyam vágyakozó része mesterséges cukorral, mint édesség, sütemény, csokoládé termékekkel szeretné pótolni. A reálisan gondolkodó, logikus agyrészem viszont tudja, hogy 1, egészségtelen 2, rosszabb energia pótló, mint a természetes eredetű 3, vissza szokhatok rá. – Az eltelt másfél hónapra nem vagyok büszke, mert ha egy hét cukormentes időszakot sikerült összehozni, akkor már sokat mondok. De, nem szabad feladni! Új reggel, új nap, új lehetőség! Az új alkalomra úgy tekintek, mint egy új próbálkozás alkalma, ahol erőt és akaratot véve magamon igyekszek kitartó lenni és nemet mondani. Természetesen Május óta nem egyszer megkaptam arra a kijelentésemre „nem akarok cukros ételeket enni, mesterséges cukorral megtömötteket”, miszerint „jaj, de hát az túlzás! A szervezetnek kell a cukor, nem mellőzheted teljesen!”…. (Magyarán igenis nassoljak néha, egyek süteményt, stb., ahogy a többiek). Illetve pár furcsálló, meg nem értő, ítélkező tekintettel is találkoztam, de ezeket megszoktam már. Ahogy azt is, hogy az új étkezési szokásaimat piszkálják, gúnyolják, furcsának meg hihetetlennek tartják, pedig annyit csinálok lassan másfél éve, hogy nem eszek ebédet vagy vacsorát (sőt, szinte mindig, mindkettő fő érkezésnél bevezetem egy nap) friss zöldség nélkül. Akad, hogy csupán 3 fajta zöldséget vagdosok a fő étkezéshez, máskor akár 4-5 különbözőt. Ha úgy érzem, hogy szükségem van rá, főtt tojással kiegészítem és lassan ott tartok, hogy ideje lenne bevezetnem: a fő étkezések előtti saláta evést, melyben friss zöldségeket össze aprítok, tojást teszek bele és öntet nélkül elfogyasztom. Tervezek így változtatni az étkezési szokásaimon, de tény, hogy a módosításaim mértékének függvényében egyre kevesebb támogatást, inkább gúnyolódást és meg nem értést kapok. Bár, olyankor csak jót nevetek a másikon, aztán ha nem hagyja abba két kedves szó után, szembesítem a ténnyel: nézzen magára aztán rám a tükörben. Szerintem látható az életmód alapján, melyik milyen eredménnyel jár. Illetve akikre a kezdetekben is számíthattam, ők a továbbiakban is támogatnak és elfogadják a döntéseimet, igyekezeteimet a fenn említett módosításokról. Valamilyen szinten még hatással is vagyok rájuk a visszajelzéseik alapján pozitívan. S bár ezek apróságnak tűnnek a hátráltató és lenéző emberek mellett, mégis elegek ahhoz, hogy folytassam.

tumblr_ofksufovac1ugjyx6o1_1280.jpgMiért is ártalmas a mesterségesen kinyert cukor túlzott fogyasztása? Ezt józan paraszti ésszel is végig lehet gondolni, nem kell hozzá kémikusnak vagy vegyésznek lenni. Egyrészt a természetes eredetű, Földanya által teremtett élelmiszerek bőven magukban foglalják azt a mennyiségű cukrot (fruktóz – gyümölcs, laktóz – tej, és a legegészségesebb a méz), ami kell a szervezetnek a minden napos működéshez. Ezt az ember beviheti gyümölcs evéssel, napi egy kis kanálnyi mézzel, illetve akár aszalt gyümölcsös készítményekkel. Naponta egy alma és egy banán akár, bőven pótolhatja és kielégítheti a szükségleteket (csak egy példázat, mindenkinek sajátos szükséglete lehet!). Minden más termék, mely mesterségesen megtoldott cukorral rendelkezik (italok, édességek, sütemények, csokoládék, péksütemények, teás sütemények, müzlik, stb.), annak fogyasztása teljesen felesleges! Mert az már túlzás, annyi nem kell a szervezetnek! Nincs felhasználva, mert a jelenlegi társadalmi berendezkedésben egyáltalán nem kell az a sok energia, illetve ha nagyon paleolit akarok lenni, nemes egyszerűséggel kijelenthető: soha nem fogyasztott az emberi faj ennyi cukrot, mint most. Az ősember nem jutott hozzá kinyert formában, mégis életképes volt! Mi történik a túlzott cukor bevitellel? Mit csinál vele a szervezet? Nos, elsődlegesen gén függő, kinek hogyan reagál rá a teste. Jelen esetben konkrétan a mesterségesen kinyert cukorról szeretnék írni, melyet Európában általában répacukorból nyerik finomítás, kivonás és többféle letisztítás után. A hófehér állapota konkrétan natúr, tömény szénhidrát vagyis szacharidok és nélkülöz bármiféle hasznos ásványt, esszenciát, vitamint vagy akár csak picit hasznosnak nevezhető összetevőt. A barna cukor szerintem nem egészségesebb, mert bár nem tisztítják meg annyira, mint a fehéret, ettől még nagy mennyiségű fogyasztása épp oly káros, mint fehér társáé. A test ezzel a tömény szénhidráttal általános esetben annyit tesz, hogy elraktározza éhínségesebb időkre. Mivel a hétköznapi életvitel általánosan kijelenthető, hogy minimális energiát igényel (autóval megyünk mindenhova, ülünk otthon vagy a munkahelyen, egyszerűen minimális a mozgás, amire energia kell), így a bevitt energiaforrás szó szerint drasztikusan sok ahhoz képest, mennyire lenne szükség. Maradva a cukor megnevezésnél, eme anyag lebontásához a szervezetnek B1 vitaminra van szükség, s belegondolva mennyire sokat zabál belőle az ember nap, mint nap, kijelenthető: nagymértékben elsajátítja a cukor magának ezt a fontos vitamint. A B1 vitamin a B-vitamin családba tartozó többi anyagokkal egyaránt, létfontosságú az enzimek működéséhez és sejtanyag cseréhez. Hiányától ingerültek leszünk, fáradtak és gyomor-bélmozgás lassulásához vezet. Arányosan kellene a szervezetnek hozzá jutnia ahhoz képest, mennyi szénhidrátot veszünk magunkhoz, de a szükséges értéket túllépve a mérleg könnyen megborulhat. Nagyon súlyos B1 vitaminhiánynál mely tartósan fenn áll, beriberi nevű betegségben csúcsosodik ki (amilyen vicces a neve, épp olyan komoly). Nem akarok halálosan ijesztő lenni, bár néha úgy érzem, sok emberre ráférne egy alapos rémálomba illő állapot, máskülönben nem hagy fel az adott életmódjával. A cukor ügyebár hirtelen inzulin szintemelkedést okoz, mely után jön a csökkenés és annyira gyorsan történik, hogy éhínség tör az illetőre amellett, hogy a megnövekedett inzulin szint miatt a test szépen raktározni kezd. Magyarán a cukor rafináltan összezavarja az agyaddal együtt az érzékszerveidet és emiatt nem, hogy megállsz a kellő mennyiségnél, még jobban magadhoz veszel az említett anyagból, akár egy drog vagy alkohol függő. Bizony, ez egy ördögi kör. Kiemelek még egy kis részletet a Webbeteg oldalról (hasznos honlap, érdemes lehet olvasgatni rajta): Mivel a mindennapi energiaszükségletnek csak mintegy 10 százalékát kellene cukorból fedeznünk, az pedig az elfogyasztott gyümölcsök és tejtermékek révén hamar összeadódik, a finomított cukor nemcsak a diabétesz kialakulásáért felel, de szerepe van az elhízásban is. Lebontása B1-vitamint von el a szervezetből, s így ingerültséghez és agresszióhoz vezethet. Serkenti az adrenalintermelődést, s túlzott adrenalintúlpörgést, székrekedést, légzési panaszokat és további stresszes tüneteket okoz. Megköti a vérben a húgysavat, amely köszvényt eredményezhet. A szervezet, hogy a vér savtartalmát közömbösítse, kalciumot von ki a csontokból, csontritkulást és fogszuvasodást idézve elő.”

a95cd078e187f049063d9ef45ed6ba63.jpgTehát, ha olyan mázlista és szerencsés alkat lennél, akin egyelőre nem jelentkeztek a cukor mérgezés okozta tünetek, nem lettél beteg (diabéteszes például), egyelőre nem tapasztalsz rosszabb tüneteket, mint sem ingerültség, fáradékonyság és komoly éhség érzet még akkor is, ha ettél egy tábla csokit, akkor érdemes még MOST abba hagyni. Természetesen nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra. Az sajnos nekem se ment, akkor miért várjam el mástól? De csökkentésével pozitív és jelentős javulást tapasztalsz majd meg. S hogy bebizonyítsam, elmondom a saját változásaimat. Amikor sikerül tartósan mellőznöm a mesterséges cukor tartalmú élelmiszereket, sokkal jobb a kedvem. Több lesz az energiám, az arcom kisimul és szebbé válik, emellett eltűnnek a pattanásaim. Igen, nálam hazudtak azzal, hogy ha kinövöm a serdülőkort, akkor majd elmúlnak a pattanások. Fenéket! Sokkal korábban megszabadulhattam volna tőlük, ha előbb felvilágosítanak, vagy utána nézek mindezeknek és korábban megpróbálok „leszokni” a cukorról. Nem kell semmiféle smink és mégis kapom a bókokat az arcbőrömre. Arra a bőrre, amit világ életemben zsírosnak, pattanásosnak, kezelhetetlennek hittem! Emellett az eltelt két év alatt többször is megkaptam, miszerint fiatalabbnak nézek ki a koromhoz képest. Persze, ezt nem kizárólagosan a cukor mellőzésének tekintem, hanem sok tényező együttes hatása és eredményeként, viszont az egyik tényező igenis ez. Elmúlik az éhség, nem gyötör feleslegesen a vágy, hogy egyek ameddig van mit és zabáljam fel, amit látok. Amikor mégis elcsábulok és megeszek valamit, amiben mesterséges cukor van, rögvest elfog a kapzsi éhínség és mi tagadás, utálom ezt az érzést! Nem szeretem, amikor befolyással van rám… bármi is. Ha eltelik a nehéz időszak, utána könnyebben mondok nemet a cukorra. Tartósan akkor tudtam arra késztetni a testemet, hogy használja fel a raktárait, amikor a mesterséges cukrokat mellőztem. Nem volt mivel pótolnia. Nem leszek ingerült, jobban tudok koncentrálni, a fejem sem fáj olyan furcsán és nem leszek hamar fáradt, kimerült. Több inspirációm van, jobban tudok alkotni és a sport is jobban megy, miután enyhült az elvonástól keletkező kényszeres vágyakozás. Az agyam nincs átverve. Így ma, már ha éhes vagyok és vágyok valamire, akkor az eszem tudja, mit akar és a testemnek mire van szüksége. Nem egy Milka tábla csoki kerül a szemem elé, vagy nem pizza, nem sütemények, nem puding, hanem konkrétan alma, banán vagy zöldségtál. Délutánonként gyakorta jól esik egy teljes kiőrlésű gabonákból és aszalt gyümölcsökből álló müzli tál, banánnal. Az agyam tudja, mire van valójában szüksége és a boltban is eszerint haladok a sorok között. Ma már nem érzek késztetést arra, hogy elmenjek a csokoládé részleg mellett. Nincs rá szükségem. Ó, és mióta sikerült drasztikusan lecsökkenteni a cukor bevitelt (ezt ahhoz képest mondom, mennyit fogyasztottam 24 évesen és előtte éveken át), azóta érzem az ízeket! A természetes, aroma dús, mennyei finomságok zamatát. A gyümölcsökét, a zöldségekét. Leírhatatlanul finomak lettek. Már nem ellenkezek zsigerből, hogy „fúj, de hát ennek borzalmas íze van!” vagy „Nem szeretem, mert furcsa az íze”. Nincs meg az a gyerekkori berögzülés, miszerint a csokit akarom inkább, sem mint az egészséges zöldséget. S tudjátok mit? Nagyon rossz viselkedésnek tartom azt, hogy egyáltalán megengedhető az, hogy a gyerek igen korán megtapasztalhassa, milyen a mesterséges cukorral, ízesítőkkel, ízfokozókkal rendelkező édesség megevése. Már nem azért, de melyikünk volt olyan gyerek, aki jobban szerette a zöldségeket, mint sem a csokoládét, fagylaltot vagy süteményt? Na, ügye. S itt a hiba! Már kis gyermek korban elrontják az agyat és befolyással van éveken át ez az iparilag túldolgozott kémiai anyag társaival egyetemben. Aztán csodálkoznak a szülők meg a gyerek környezetében lévő felnőttek (óvónénik, tanárok, orvosok, stb.), hogy a gyereknek valamilyen rendellenessége alakult ki, makacsul nem akar mást enni csak csokoládét, furcsa a viselkedése. Még olvasni sem tud, de már kövér és a normális súlyának háromszorosa. Nem kell ezen csodálkozni! A gyerek úgy táplálkozik, ahogy azt a környezete teszi és megenged neki. Ergo, ha a szülei sem étkeznek egészségesen, ahogy az óvodai és iskolai környezetében se más, akkor ne várjon csodát a felnőtt világ! Tessék tenni az ellen, hogy ne diabéteszes gyerekeink legyenek, ne keljen kövéren leélni a fiatal korukat és ne szenvedjenek egészségügyi és társadalmi hátrányt csak azért, mert azt és úgy esznek, ahogy azt ők látják, tapasztalják. Emellett elég korán ésszerűvé válnak, s olyankor el lehet magyarázni az adott kora szintjéhez megfelelően azt, hogy miért kell megennie pár zöldséget és miért egészségtelen a csokoládé. Illetve lehet helyettesíteni s most, következzék eme szakasz.

8f122e3289ef87121b36a346673b3b52.jpgMivel lehet helyettesíteni a cukrot, az édes ízt? Szerintem amennyire csak lehet, sikerült kitapasztalnom eme témát, mivel alapvetően nagyon édesszájúnak vallom magam. Gyerekként imádtam a csokoládét, egy időben akárhol fagylaltoztam az egyik gombóc biztosan csokoládé volt. Sőt, eme nyáron is akadt 1-2 gombóc, ami a hagyományos csokoládé ízben lett elfogyasztva. Sőt, legutóbb májusban kaptam egy tábla csokoládét (annak ellenére is, hogy ezt megtiltottam az ismerőseimnek) s igen, elgyengültem, befaltam az egésze egy ültő helyemben. Szóval az a születésnap arról emlékezetes, hogy sajnos rabja vagyok, ami miatt rettentően sok energia és kitartás kell ahhoz, hogy mellőzzem az életemből a cukrot. De ha egyszer más sikerült egy egész hónapig, akkor miért ne menne tovább? Ehhez olyan helyettesítőket alkalmazok, mint a méz. Sajnos, aki diabéteszes, egyáltalán nem vagy csak csínján eheti, pedig a természet adta legegészségesebb édesítő, amit valaha a Föld látott. Mondanom sem kell, nagyon megszerettem az idő alatt, amikor mellőzni próbáltam a cukrot. Ma már a kávémat azzal iszom. Emellett próbáltam mesterséges édesítőszerekkel készült termékeket is, de a furcsa és néha rossz mellékíze vagy utóíze miatt, mesterségesebbnek hatott, mint sem a cukor. Illetve nem tudom milyen hatással lehetnek a szervezetre, mert bár a nyelvem receptorait átverhetik, a felszívódott összetevői egyelőre bizonytalan hatással lehetnek a szervezetre. Emellett ha nagyon éhezem az édes ízre, gyümölcsöt eszek. Banán, nektarin, dinnye, körte, gyakorta akár alma, télen narancs és mandarin (nem édesek, de mégis képesek elkergetni a sóvárgást), szilva, bogyós termékek, a lista sokáig folytatható. Olvastam olyat is, mely a nádcukrot is ajánlja, folyékony kinyert állapotában, amit nem dolgoztak át. Általában bio boltokban kapható és biztos nem olcsó mulatság, így egyelőre nem teszteltem. Illetve, amit tehetek, hogy mellőzőm. Nemet mondok és nem eszem meg azt, amiről tudom, hogy cukrot tartalmaz. Ma már ezeket feltüntetik a termékeken, vagy ha házilag készített, akkor megkérdezhető vagy tudható, ha ismerjük a szakácsot. Az biztos, hogy érdemes kísérletezni és megtudni, személyre szabottan kinek, melyik helyettesítő lehet az ideális. Süteményekbe például méz és gyümölcs hozzá adásával érhetjük el az édes ízt és nem, nem kell több. Kávé vagy ital édesítésénél szintén méz, ha azt nem lehet, akkor esetleg egy mesterséges édesítőszer. Persze a legjobb lenne megszokni az állandó édes mentes életet. Néha az a benyomásom, hogy az emberek többsége képtelen elképzelni a minden napjait az édes íz nélkül, magától az édestől az életét. Pedig érdemes megbarátkozni a gondolattal, mert a függőség másként nehezen leküzdhető.
Ma már több ezernyi diabetikus recept létezik, ahogy egészségesebb és cukormentes megoldás. Ha nem gond, erre nem pazarlom a klaviatúrám betűit, hiszen csak azt írnám le, amit bárki más (az internet hatalmas hálóján rengeteg oldalt fellelhettek!). Egyedül azt véltem fontosnak, hogy a személyes tapasztalatom és tudásom együttesével minél több embert megtérítsek, akár egy jó szektavezető. :D Remélem segíthettem megérteni a miérteket és válaszokat kaphatott az, aki eddig csak kereste őket. A tapasztalataim valósak, tanúim és bizonyítékaim vannak rá. Higgyétek el, hogy egyáltalán nem akkora áldozat eldobni a cukrot magunktól, mint sem amekkorának tűnik. Sőt, sokkal több hasznos hozama és pozitív változása lesz, nagy eséllyel olyan is, amire nem számítottál. Emellett az egészség megőrizhető, ápolgatható, de akad egy betegségi szint, amin a legjobb orvosok sem tudnak javítani. A te kezedben van a döntés, hogy mihez kezdesz az életeddel, a testeddel és mennyire akarod hagyni, hogy befolyással legyenek rád a két másodperces örömpercek. Megéri e neked megenni azt a szelet süteményt vagy inkább türtőzteted, magad s ezzel megkíméled a szervezeted egy újabb felesleges szénhidrát bombától? A döntés a te kezedben van! Minél nehezebb, annál mámorítóbb a végeredmény! (:

Ezennel zárom soraimat. Legközelebb a lisztekről tervezek írni azzal kapcsolatban megválaszolni pár dolgot, illetve leírni a tanácsaimat. Kérlek, ha úgy véled valamit rosszul tudok, szólj, illetve hagyj véleményt kommentben ott, ahol neked kényelmesebb. Cathreen Misery

Címkék: fitnesz
1 komment
2018. július 03. 14:47 - Cathreen Misery

Odaát – Halálközel

Idézetek, Szösszenetek, Halál közeli élmény gondolatok az egyik Elbeszélésemhez.

tumblr_ot3jfw7gyc1vaa7r6o1_540.jpgMegihletett egy nemrég írt elbeszélésem az Odaát című írásom (a névre kattintva elolvasható) és hozzá kapcsolódóan írtam pár gondolatsort. Idézeteket, rövid szakaszokat. Ahogy az megszokható tőlem. S bár úgy vélem, hogy rég írtam ilyen bejegyzést, ennek meg volt az oka. Nem adódott ihlet és ötlet, se inspiráció. Nem tudom mikor lesz e újabb vagy készül e majdan a jövőben másik, de ha így lesz, arról biztosan értesül az, akinek kell. Annyit elárulok, hogy jelenleg egy nagy volumenű alkotáson dolgozok elsődlegesen. Aki olvasta a Nyári Bakancslista (olvasáshoz kattints a névre) bejegyzésemet vagy jó ideje nyomon követ tudhatja, hogy nagyon szeretném még az év végére, télre megírni Az Utolsó Advent történetemet. Ezúttal harmadjára és szerintem utoljára kezdtem bele a megírásába. Egyelőre úgy érzem, hogy jobb lesz, mint az elődei és a háromszori átírás szükséges volt. Egyrészt sok gyakorlást jelentett és jelent még most is, melytől úgy vélem egyre jobb vagyok és a stílusom határozottan kezdi megtalálni a saját kis alapját, világát. Bár, akadnak ütközések és ellentétek írásom és írásom között. De, ez szerintem természetes. Az Odaát elbeszélésemet nem tervezem újra írni vagy folytatni. Ő önmagában jó úgy, ahogy van. Viszont a téma, amit érint, vagyis több téma és tabu dolog az a jövőben mindenképp visszaköszön majd. Emiatt nem kell aggódni. A jelenlegi dokumentumban elsődlegesen a halál közeli élményt, a túlvilági kalandot, azt a témát szerettem volna kiemelni, ami ott történt. Akkor, amikor a főszereplő meghalt egy kis időre. Tehát, központi témája a halál.

Figyelem: Ezzel nem szándékozom se motiválni, se inspirálni senki olyan személyt, aki eme írásom olvasván kiontja saját életét! Akit az öngyilkosság gondolata vagy a halálvágy tart markában már egy jó ideje az kérem, ne olvassa el és keressen fel szakembert! Senki isten teremtette lény miatt nem vagyok hajlandó elzárni az írásaimat csak azért, mert a lelki betegek között akadhat olyan, aki rám hivatkozva megteszi az egyik legborzasztóbb dolgot. Nem tekintek senkit önzőnek, viszont ne hátráltasson egyikőtök se az önkifejezésemben, avagy írásaim szabadon megosztásában és azok szabad téma választásában azzal, hogy miattam megteszi, amit eddig nem mert. Nem! Kijelentem, hogy nem felbujtó, nem támogató, nem bátorító bejegyzés akar ez lenni, hanem csupán egy írás a sok között, amely a halál témáját érinti. Nem lehet felellőségre vonni senki esetében sem, aki esetleg valamilyen formában elhalálozik és a böngészési előzményei között ott szerepel a blogom. Ha mégis így alakulna, a nem létező istenre esküszöm: megtalállak a túloldalt és nem állok jót magamért! Engem ne hátráltasson senki még az se, akinek lelki gondjai vannak. Tessék szakemberhez fordulni, nem dísznek vannak!
Köszönöm!

*****

tumblr_ojbhn1pded1ubj601o1_500_1.jpgEddig féltem a sötétségtől és a haláltól. Mindkettő ismeretlen, bizonytalan, megfoghatatlan, felfoghatatlannak tűnt. Mióta jártam a sötétben és érintett a halál azóta nem félek. Ma már tudom, hogy ezeknél stabilabb, érthetőbb, biztonságosabb dolog nincs az életben.”

*****

A halál több választ ad, míg az élet, kérdésekkel áraszt el.”

 *****

Nehezebb élni, mint halni.”

 *****

Tudod milyen nem érezni? Lebegve a semmire gondolni? Tudod milyen, ha érinthetetlen és sebezhetetlen vagy? Megtudod, amint meghaltál. Mert odaát mindez vár.”

 *****

Megöltél. Átsegítettél a túloldalra. Nem tudom, milyen lehet gyilkosnak, egy hóhérnak lenni, de nem is érdekel. Átküldtél a másvilágra. Megtetted, megtörtént és az énem egy részre, örökre ott ragadt.”

 *****

Amikor bepillantást nyersz a túloldalra Odaát, akkor visszaérkezvén azt veszed észre, hogy valami hiányzik, és nem stimmel.”

 *****

A halál közeli élmény után soha nem leszel ugyan az az ember. Mert a halál megváltoztat és kicserél valaki… valami mássá.”

 *****

Eddig azt hittem, tudom mi a félelem. Azt hittem, tudom mit jelent a magány és tudom mit jelent az élettelen lét. De, most már tudom, hogy ez önámítás és illúzió volt csupán. Senki sem tudja ezeket valójában, amíg meg nem tapasztalja a halál érintését.”

 *****

Sokan úgy gondolják, hogy a fulladásos halál az egyik legkegyetlenebb és legszörnyűbb, legszenvedősebb halálnem, amit egyszerűen elő lehet idézni, és amivel elhagyhatjuk a földi életet. Pedig nem az. Amikor az agy nem kap oxigént az idő folyása megszűnik létezni, és míg külső szemlélők szemszögéből percekig is gyötrődhetünk két fojtogató kéz között, addig számunkra megszámlálhatatlan másodpercek töredéke alatt történik az egész. Vissza emlékezve lehetetlen megmondani mennyi ideig tartott a fojtogatás, s amikor az agy túlélés szempontjából kikapcsolja magát, egyszerűen elsötétül minden, eltűnik a világ, a létezés értelme és kérdései felejtésbe merülnek. Megszűnik az idő és a tér létezése, ahogy az egész életé. Nem érdekel semmi, csak lebegsz vagy, csak létezel valahol és még az se érdekel, hol és miért. Egyszerűen nem gondolkozol. Amint az agy önvédelmi mechanizmusa bekapcsol, megszűnik a fájdalom. Megszűnik minden. Emiatt igazság szerint a fojtásos halál az egyik legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, legalapvetőbb funkciót megakadályozó folyamat, mely hamar megtörténik, és gyorsan túl leszünk rajta. Az oxigén hiány miatt fellépő furcsa égető érzés a tüdőben meg elmúlik és vissza emlékezve felidézhetetlen a pontos érzés. A fojtás általi halál egyszerű és átlagos. Semmi kegyetlen nincs benne. Tiszta naturális megoldás.”

 *****

10255963_537239229766173_8729597318543972732_n.jpgMagához ölel a sötétség és karjaiba zár a semleges nyugalom. Békességre lelsz Odaát.”

 *****

Megszámlálhatatlan alkalommal bántottak, többször megaláztak, számon tarthatatlan mennyiségben fájdalmat okoztak, csalódásba és szenvedésbe taszítva kínoztak napokon, ha nem heteken át. Életemnek nem láttam értelmét, se célját, se lényegét. Kérdésekre kerestem a választ: Miért, Miért és Miért? De elfordult tőlem az univerzum és magamra hagyott a Föld nevezetű poklon. Az igazság az, hogy jó volt meghalni. Mert ott megszűnt mindez és csupán a korom fekete békesség fogadott. Semmi más. Kiszabadultam a Pokol büntető teréből és többé nem ért fájdalom, szenvedés, bánat, csalódás, megaláztatás. Velem együtt ezek is megszűntek létezni.”

 *****

Átléptem az élők és holtak mezsgyéjének határát. Bekukucskáltam a halottak birodalmába és szippantottam az Odaát levegőjéből. Azóta hív és vonz magához. Vágyódom odaát. Ismét át akarom lépni azt a határt. Mióta belestem a kulisszák mögé, azóta nem félek a színpadtól se a felhúzott fal túloldalára lépni.”

 *****

13007339_1180477021985784_763131865484163701_n.jpgRettegtem sötétedés után az utcákra lépni, nehogy megöljenek vagy megerőszakoljanak. Féltem az iskola végeztével nem egyenest haza menni, hiszen bajom eshet, ha kinn maradok. Abban a veszélyes emberi közegben. Sokszor hallható, hogy nem bölcs dolog egyedül menni körülbelül sehova. Se koncertre, se fesztiválra, se diszkóba, még egy ártatlannak tűnő házi buliba sem tanácsos egyedül menni, főleg nem lányként. Egyszerűen születésünk pillanatától kezdve ki voltam téve lányként a világ hatalmas, csúnya, gonosz dolgainak – erőszak, molesztálás, megölnek, csak mert épp a gyilkosnak tetszem, és mert nő vagyok. Ideje korán félni és tartani kezdtem az idegenektől és bárkitől, aki potenciális veszélyforrásnak tűnt és okozója lehetett a halálomnak. Kerültem boldog és boldogtalant, távol tartottam, akit csak lehetett és elzárva igyekeztem a négy fal között lenni, nehogy tudomást szerezzen bárki a létezésemről. Aggódtam. Sokat és sokszor feleslegesen féltem a haláltól attól, hogy valaki megöl csak úgy. Mert épp rosszkor voltam rossz helyen. Tudod, amikor akaratod ellenére bajod esik, pedig csak kivételesen, most az egyszer maradtál tovább este vagy egyedül mentél a barátnőd partijára, Kivételesen, most az egyszer nem volt kísérőd. Hiszen eddig se esett bajod. Emellett féltem attól, hogy halálra gázolnak és elütnek valamivel. Féltem, hogy leesek valahonnan és helyrehozhatatlanul szétroncsolódok. Féltem, hogy álmomból nem kelek fel, megmérgeznek, balesetet szenvedek repülővel, vonattal, biciklivel. Nem akartam, hogy az életemnek vége legyen és ennek eleget tettem, egészen idáig. Miután megtudtam mi vár odaát. mi van ott és milyen a létezés azon az oldalon, már nem félek. Egyedül megyek oda ahova akarok és ha kedvem tartja kinn maradok sötétedés után. Nem kell folyamatosan kísérő sőt, szeretek egyedül lenni. Már nem rettegek az autóban, vonaton vagy repülőn utazás alatt, mert nem érdekel, meghalok e. Nem húzom össze magam furcsa és veszélyesnek ítélhető emberek mellett, mert nem érdekel, megöl e. Nem félek már a haláltól és emiatt hatalmas teher esett le rólam, amit már többé nem kell cipelnem. Tudom, mi vár rám, akkor miért kellene tartanom a „rosszkor voltam rossz helyen” véletlenektől? Nem félek a sorsomtól. Csapjon belém a villám, égjek el egy kigyulladt épületben, egyen meg egy vadállat vagy lőjenek fejbe, verjenek agyon, üssön el az autó, nem érdekel. Mérgezzenek halálra, bántsanak lelkileg, fizikailag, nem érdekel. Már nem félek. Már nem rettegek. Már nem érdekel, és nem érzek semmit, ami vissza tarthatna. Eltántoríthatatlan, külső szemlélőnek nem törődőm és üres lehetek. Egy rideg vasrúd. Aki nem érzi, ha megszúrják és fel se szisszen, ha átvágják a kezét. Nem síkit, ha eltörik a csontját és nem néz körbe, amikor át kel az úton. Mióta jártam Ott, azóta nem érdekel a biztonságnak nevezett nehezék. Nem érdekel a halál eljövetele. Várom és nem tartók tőle. Nem menekülök, nem akarom megúszni. Nem akarok örökre egy steril burokban élni csak azért, nehogy meghaljak. Nem akarok az óvatosságnak, örök aggodalomnak, stressznek, futási kényszernek és rettegésnek alárendelni magamat. Nincs Odaát semmi, amitől félni kellene. Nincs olyan, amitől nem akarhatunk átkerülni. Semmi se rosszabb ott, mint itt sőt, barátságosabb és őszintébb az egész emberi létnél. Végülis, csak más, de lényegében ugyan az.”

 *****

Mióta ismerem a titkot, azóta érzem igazán azt, hogy szabad vagyok.”

 *****

A halál az útitársam lett. Nem engedi el vállam és mindig ott ül velem szemben a vonat fülkében vagy helyet foglal az iskolapadban közvetlenül mellettem. Elkísér, ha étterembe megyek vagy találkozok valakivel. Szénfekete ruhája néha foszladozásnak ered, máskor csontos kezeivel mutat, de soha nem beszél. Nem örül, nem bánatos, sose lehet tudni mire gondol, vagy egyáltalán gondolkodik e. A halál küldönce végig fog kísérni utamon. Tudom, bár csak én látom őt. Hiszen, csak én kukkantottam be Odaát ajtaján. Igaz, nem volt szándékos és lehet, ezt tudja, azért nem vitt még vissza. Pedig mindketten tudjuk, hogy ott a helyem. Nem itt. Nem a Földön. Nekem nem kellett volna visszatérnem. Eredetileg Odaátra jutva az ember ott marad. Nem tér vissza. Csak nagyon kevesen, de ők sem teljesen és mind tudjuk: a halál nem hagy nyugtot és folyamatosan emlékeztet majd. Legyen dolgos nappal vagy álmatlan éjszaka, ő ott lesz és vár. Türelmesen társként mellénk szegődik és várja a percet, hogy lelkünk elhagyja testünket és elvihessen oda, ahova valójában tartozunk. Odaátra.”

 *****

tumblr_mg85fhup411qjq9wfo1_500.pngKedves Gyilkosom. Tudom, furcsa lehet annak írni, aki meg akart ölni, de hát mit tehetnék? Nem sikerült, élek és valamit mondanom kell. Ha már újabb esélyt kaptam, miért ne mondjam el? Hiszen tudnod kell. Az ember által kitalált jog és büntető rendszer nem más, mint visszaszorítás a káosz megelőzése. A rend fenntartása. De valójában a gyilkosság nem bűn. Nem baj elvenni más életét. Kellemetlen, hiszen az áldozat nem akarja. Én se kértem, hogy próbáld elvenni az életem. De mit lehet tenni ez ellen? Te meg akartál ölni, én nem akartam meghalni és kettőnk akarata közül a tiéd bizonyult erősebbnek. Ez van. Természetes kiválasztódás, ha úgy tetszik: az erősebb nyer. Viszont nem haragszom. Tudod miért? Mert neked hála, drága hóhérom, sikerült megnéznem mi vár majd rám. Mi lesz ott, ahova az ember jut. Nem kell a túl giccses mennyekre vagy horrorisztikus pokolra gondolni, még véletlenül se. Szerintem ott, nincs ilyesmi. Csak vagy valahol. Valamiként. Valamiért. De nem fog érdekelni, mert a tudatod átalakul egy semleges, gondolkodás mentes állapottá. Jó érzés volt tudod? Majd meglátod, amikor te is oda jutsz. Csupán azt akartam írni, hogy köszönöm. Mióta visszatértem – bár ez sem az én akaratom volt – egészen máshogy látom a világot. Teljesen más minden. Második esélyként emlékezve a halál előtti életemre… furcsa, de jó. Újabb lehetőség. Igyekszem élni ezzel az eséllyel. Kívánom gyilkosom, hogy ne töprengj sokat azon, mi lehet a halál után és ne azért ölj, hogy mások előbb megtudják te előtted. Hidd el, mindenki egy helyre jut, egy azon szintre vagy dimenzióba, ahogy jobb elképzelni. S ott nem számít milyen életed volt. Semmi se számít. Szóval, nekem se fontos az, amit tettél. Nem érdekel és hidegen hagy. Talán a sors akarta így vagy egy morbid isten, de végülis megpróbáltál megölni és elintézted, hogy halál közeli élményem legyen. Nos, nem tudom, milyen lenne az életem enélkül, de már nem is akarom tudni. Szóval, köszönöm, hogy megöltél.

 *****

Igazán élem és értékelem az életem, mert már tudom, hogy a halál nem véget vet annak, hanem másik helyre visz és folytatódik a kaland.”

 *****

Akik visszatértek Odaátról, azok szökevények. Tudják az igazat, de nem mondhatják el senkinek, hiszen nem hisznek bennük. Mégis ki hinne egy fél lény, majdnem halott léleknek?”

 *****

Üdv Halál. Rég láttuk egymást. Már vártalak.”

*****

Köszönöm, hogy olvastál!
Megjegyezném így a végére, hogy engem nem foglalkoztat az öngyilkosság gondolata és nem akarok meghalni, de ettől még érdekel. Egy örök kedvenc témám marad, bármi is történjen. Illetve igen, egy időben még serdülőként foglalkoztatott a gondolat és erősen meg akartam halni. De azóta más lettem. Ahogy a lelkivilágom is. Minek mennék el, ha a földieket megbotránkoztatva élvezhetem a förtelmet és undort az arcukon? Egyszerűen élvezet nézni ahogy mások félnek. Ezt nem dobnám el egyhamar. ;) 
Cathreen Misery 

Szólj hozzá!
2018. június 28. 16:06 - Cathreen Misery

Mizantróp Szösszenet

Avagy egy antiszociális, introvertált, idegen embereket utáló személy idézetei, rövid irományai.

10547519_749522478443446_6646704034555144800_n_1.jpg– Utálom az embereket!

– Én is!

– Legyünk barátok!”

**** 

– Ekkora tömegnyomort… és még karácsony sincs.

– Ne is mond! A december kész káosz és az a sok ember, mint valami hering csoportosulás egy miniatűr akváriumban. Szerinted mért szereztem be az ajándékokat már most?

– Máris? De hiszen, még csak Október van!”

**** 

– Ha választhatnál, melyiket választod? Buli vagy magányos…

– Utóbbi.

­– Ö, oké. Akkor a következő: emberekkel tömött könyvtár, vagy üres…

– Utóbbi.

– De hát, azt se tudod mit akartam mondani!

– Nem érdekel milyen körülmények között lehetek, ha lehetőségem vagy egyedül lenni, akkor kétséget kizáróan arra szavazok.”

**** 

Nem vagyok se rasszista, se diszkriminatív. Én mindenkit egyaránt utálok és elkerülök, függetlenül a külső vagy belső tulajdonságoktól.”

**** 

– Miért nem jössz velem? Na, kísérj el!

– Nem!

– Na, létszi! Nem akarok egyedül menni…

– Nem leszel egyedül, hiszen az Árkádban zsúfoltságig tele lesz emberekkel.

– O, tehát ez a bajod? Az emberek?

– Enyhe kifejezés drága, de igen. Nem megyek olyan helyre, ahol sok az ember. Akkor inkább megrohadok a négy fal között.”

**** 

Gyűlölöm a buszokat, amikor tömve vannak. Miként a koncerteket és a fesztiválokat is. Utálom a közterületeket és a népszerű programokat. Még kevésbé vágyom ki az utcákra. Ha lehetne egész életemben egy elzárt helyen tengődnék vagy egy különálló szigeten élném le az életemet az óceán közepén.”

**** 

Nyáron sokan arról mesélnek, milyen remek koncerten vettek részt, mennyire jó volt a strand vagy a wellness szállás és mennyire sok szép turisztikai látványban volt részük a külföldi országokban. Én csupán arról tudnék mesélni, hogy mennyire igyekeztem elkerülni az embereket és bármiféle szociális tevékenységtől mentes napokat összehozni. Persze, ez senkit sem érdekel, ami ironikus, hiszen nem is akarom, hogy tömegeket érdekeljek.”

**** 

12400863_835941956528260_8491034312150035747_n.jpg– Nagyon ijesztő vagy ám! És ez a ruházat?! Borzalmas azt kell mondanom.

– Helyes, nagyon helyes!”

**** 

A fekete szín megóv. Az elvont mintás sötét ruhák megdöbbentik az embereket. A túlzás benyomását keltő kiegészítők undort és ellenszenvet képesek kicsikarni az idegenekből. Na, ez az én öltözködési alapelvem. Első benyomás: Hagyjál békén, kerülj el!”

**** 

– Van kedved ismerkedni?

– Nem.

– Öhm, és később lenne kedved?

– Nem.

– De hát, egy időre össze leszünk zárva!

– Túlélem.

– Nagyon szűkszavú vagy. Miért nem mesélsz magadról?

– Igen és nem. – Nagy sóhaj, úgy tűnik, feladja.

– Reménytelen eset vagy. – Dünnyögi az orra alatt.

– Helyes. Az a jó. – Gondolom magamban.”

**** 

– Ugyan már, csak azért fütyülnek utánad, mert csinos vagy! Ne csináld, nem kell ennyire besértődni egy kis visszajelzéstől. Inkább örülj neki, hogy tetszel valakiknek és csinosnak tartanak. Hogy mi? A beszólásaik? Jaj, kedvesem nem, azok nem beszólások, hanem bókok akarnak lenni. Igaz, használnak csúnya szavakat is, de hidd el: csupán a saját módjukon akarják a tudtodra adni, hogy mennyire szépnek tartanak. Szerintem tök jó, ha a nőt dicséret éri a külseje miatt. Hiszen ez a lényeg! A ruháknak, a sminknek, a magas sarkúban való szenvedés… azért van, hogy szépek legyünk. Mi más értelme lenne? Jaj, ne nézz már így rám! Nem vagyok bolond, inkább te vagy az. Miért nem tudod elfogadni a kedvességet? Azonnal morogsz az orrod alatt meg visszaszólsz nekik, pedig nem is bántottak. Tessék? Mi? Ó, hogy nem kérted a véleményük? Nos, kedvesem, ez egy ilyen világ. Kapsz véleményt, ha akarsz, ha nem.”

**** 

– Miért öltözöl így? Borzalmas és túl sok a fekete. Minek neked ez a sok sötét szín? Öltözz színesebben drága.

– Nem akarok. Szeretem a feketét.

– De hát, nyár van!

– A fekete megvéd, és a lelkemet tükrözi.

– Jézus szent Mária, segíts meg! Mi lett az unokámból?!

– Semmi, jó mama. Semmi jó…”

**** 

– Gyere, menjünk és üljünk ki a parkba!

– Sok ember lesz ott? Mert ha igen, akkor ki nem megyek.

­– Oké, akkor menjünk múzeumba.

– Csak hétköznap délelőtt, amikor alig akad szabad ember. O, nem lehet! Hiszen dolgozom! Akkor nincs múzeum, csúcsidőben ott is sokan vannak.

– Rendben, akkor menjünk moziba.

– Elmentek otthonról? Oda akkor se megyek, ha fizetnének érte! Lehet ülnek, de az kifejezetten ember gyűjtő hely, ahol egy perc nyugtod nincs! Rúgják a széked, a középső rendszeresen kimászkál mosdóba, kortól függetlenül túlkiabálják és túlcsámcsogják a filmeket, hangosan beszélnek vagy röhögcsélnek s akkor nem is említettem azt, hogy leöntenek meg rám dobálják a mozi büféjének a termékeit. Nem kösz, kihagyom. Akkor inkább itthon nézek valamit a saját szobámban, a saját TV-en, egyedül és nyugalomban. – Feladva sóhajtott majd halvány mosoly után csak annyit kérdezett:

– Veled tarthatok? A jelek szerint nincs más lehetőségem a közös programra."

**** 

tumblr_mvv9amqwi91s3979jo1_500.jpg– Menj oda és kérdezd meg!

– Nem akarom!

– De miért? Csak odamész és megtudod, amit akarsz, csupán két perc az egész!

– Nem akarom, nem egy. Kérdezd meg te!

– Istenem, miért nem mered megkérdezni? – Vállat vontam és nem mondtam semmit. Tudtam, hogy felesleges lenne elkezdeni magyarázkodni arról, hogy már maga a gondolattól írtózom, nem hogy meg is tegyem. Majd, ha életveszélyes helyzetbe kerülök, megkérdezem és odamegyek egy idegenhez. De lehet, akkor se. Inkább megdöglök, de távol akarok maradni másoktól. Ezt ő sajnos, nem érti meg. Sose fogja.”

**** 

– A minap jártam a bevásárló áruházban. Hogy mennyi ember volt, te! Rettenetesen sok! Ezek sose dolgoznak?

– Úgy tűnik. De az még hagyján. A szomszéd épületben tegnap este valami bulit rendeztek nem törődve azzal, hogy valaki este aludna. Hétköznap este. Hiszen, kinek kell az? Kinéztem az ablakon és azt hittem elájulok annyi embert láttam!

– És igazából nem is panaszkodhatnánk, mert akadnak sokkal tömöttebb helyek is.

– Igaz, igaz. Például a turista látványosságoknál, mint a piramisok vagy a főváros parlamentje. Tényleg, te láttad már testközelből?

– Megbolondultál? Olyan sok ember közé menjek ki csak azért, hogy lássam a parlamentet? Inkább maradok a képnézegetésnél.

– Jogos. Én is így vagyok vele. Te, tudok egy csendes és eldugott helyet. Érdekel?

– Csak nem a temetőre gondolsz? – Ízlelgette a gondolatot majd megrázta a fejét.

– Nem, bár nem rossz ötlet. Annál nyugodtabb és ember mentes helyet nehéz lenne mondani. Viszont az én ötletem egy romház. Pontosabban több évtizede elhagyatott épület, amit az idő szépen lassan megesz. Érdekelne?

– Hogy, a fenébe ne! Kezdhetted volna ezzel is. Induljunk még most! Nem akarok az utcán tengő - lengő, semmirekellő emberek között túl sokáig lenni. És minél később indulunk, annál több lesz az utcán járkáló, idegesítő ember.

– Valóban. Máris indulhatunk.

– Mond csak, te élnél egy elhagyatott helyen?

– Persze! Egy percig sem gondolkoznék, ha adódna lehetőségem elzárkózni a nagyvilágtól.

– Na, ezért szerettem beléd. Imádlak!”

**** 

Kétféle ember létezik…. Mindegyiket utálom.” (Forrás: Internet, nem saját.)

**** 

tumblr_na5q5g5mnm1tanynzo1_500.jpgInkább kerülök a hosszabbik úton, csak ne kelljen emberekkel találkoznom még két másodpercre se. Inkább nem megyek el egy programra, csak elkerülhessem a tömeget. Inkább sétálok, és nem megyek busszal, csak ne érjenek hozzám a zsúfoltság miatt és elkerülhessem azt a borzalmas nyomort. Az akaratom ellenére történő fizikai kontaktustól kivagyok, és legszívesebben ordítva menekülnék az olyan helyzeteknél. Inkább a négy fal között maradok, csak nyugodtan élvezhessem a szocializálás mentes létezést. Ha kell valami, emberek közé kell menni. Ha dolgozni kell, emberek között kell. Tanulni vagy szórakozni is, csak emberek között van lehetőség. Inkább hamar túlesek rajta, és arra áldozok időt és energiát, hogy idővel ne kelljen ezeket újra megélnem. Inkább a virtuális világ, mint sem a valóság. Ott a számítógép és a szoba biztonsága ezerszer többet ér. Inkább email, sem mint telefon. Ki akar beszélni egy idegennel? Hülyeség. Inkább nem megyek sehova, sem mint állandóan jöjjek, menjek. Ami kell, megvan otthon és csak akkor vásárolok, ha már muszáj. Inkább egy csendes kávézó, sem mint egy parti helyszín. Előbbinél is, lehetőleg minél elszeparáltabb, eldugottabb sarok, ahol remélhetőleg észre sem vesznek. Inkább legyek kísértet, egy pillanatnyi villanás, sem mint feltűnő jelenség, akire mindenki felfigyel. Kell a halálnak a figyelem és az idegenek kéretlen közeledései. Inkább legyek láthatatlan, csak ne kapjak véleményeket anélkül, hogy kértem volna. Inkább észre se vegyenek, csak ne akarjanak közeledni, beszélgetni velem, jó pofizni és kedveskedni. Úgyis egyetlen szándék vezérli az összes ilyen embert valami hasznot vár a dologból, de én csak egyet akarok, nélküle létezni. Mások nélkül. Az összes ember nélkül. Kerüljenek csak, azt szeretem. Utáljanak csak, az már egész jó. Féljenek tőlem, akkor közeledni se mernek, és én boldog vagyok. Botránkozzanak csak meg, azt imádom. Csak felejtsenek el, nézzenek át rajtam, menjenek el mellettem és nem, nem érdekelnek. Se az, hogy léteznek, se az, hogy lélegeznek. Legyen ez az állapot kölcsönös és hagyjuk békén egymást. Könyörgöm, hagyjanak magányosan boldognak lenni! Miért olyan nagy kérés ez?”

**** 

Jó egyedül lenni. Jó más emberektől távol lenni. Szeretem az olyan helyeket, ahol nincs ember. Miért? Mert nem kell jó pofizni, nem kell kedveskedni és illemtudónak lenni. Nem kell udvariasnak lenni és végig hallgatni a kéretlen mondandóját. Nem kell elviselnem, ha hozzám érnek akár véletlenül is. Nem kell attól rettegnem, hogy melyik egy elmebeteg őrült, aki épp engem szemelt ki áldozatául. Nem kell alkalmazkodnom. Nincs kényszeres elviselés. Nem kell a gyakran lakott település részeken elviselnem, ha hangoskodnak, buliznak, kiabálnak, fúrnak és faragnak, autót meg buszt használnak. Nem kell szocializálódni és emiatt néha akaratlanul is részt venni ilyen tevékenységekben. Ha egyedül vagyok, azt teszek, amit akarok, arra gondolok, amire akarok, olyan környezet vehet körbe, amit akarok és megszabadulhatok a társadalom általi nyomástól, mely az íratlan és írott szociális és társasági szabályok nyomnak rám. Nem kell elviselnem vicsorgó szájjal semmit se. Egyedül lenni jó, egyedül élni a legjobb dolog a világon.”

**** 

A Mizantróp és antiszociális ember ismérvei: Egyedül van. Mindig. Vagyis, amikor csak teheti. Magányos. Mindig. Amikor csak lehetőség adódik rá. Nem, nem szomorú emiatt sőt, boldoggá teszi a magány. Elvonul egy számára kedves világba, legyen szó könyvről, animétől, filmről, képregényről. Gyakran elmenekül a kitalált világokba és többet „él” ott, sem mint a valóságban. Nem érdekli más ember. Akkor sem, ha haldoklik. Akkor, se ha segítségért kiált. Sőt, akkor se, ha kunyerál. Átnéz az embereken és mozgó stressz forrásként, potenciális idegesség okozó tényezőként tart számon bárkit, aki elhalad mellette vagy kényszerhelyzetből egy légtérben tartózkodik velük. Folyamatosan zenét hallgat. Kit érdekel az emberek ostoba zagyvasága, zavarós és idióta, cseppnyi gondjai, amiből elefántot csinálnak? Ki akar kéretlen beszélgetést meg idegesítő vélemény megnyilvánulást? Senki. A zenével elzárja fülét az emberektől és az általuk keltett zajtól. A mobil a legjobb barátjuk. Ha már a fül nem érzékel ingereket, akkor a szemnek miért kellene hagyni? Amennyire csak el lehet zárkózni egy emberektől zsúfolta helyen, ők megtalálják erre a megoldást és meg is teszik. Tartósan. Amíg ki nem kerülnek az emberi birkanyájból. A mobil számukra a világ legjobb menekülés eszköze, hiszen a zene hallgatás mellett akár olvasással vagy más lehetőséggel megadja az ideiglenes egyedül lét érzését. Persze, másokat zavar és nem értik a dolgot, de olyankor nem gondolnak bele, hogy ez fordítva is igaz. Az antiszociális ember utálót meg viszont zavarja már alapvetően az ember jelenléte és sosem értik, miért állnak le beszélgetni velük, ha egyértelműek a jelek, miszerint nem kíváncsi senkire. Akadnak, akik a könyvek világába menekülnek. Az olvasás erős és intenzív fantáziaképeket képes megjeleníteni az agyban, amitől élethűnek, már-már valóságosnak hat az olvasott kaland és világ. Emiatt nagyon könnyen beszippant bárkit, aki csak kicsit vagy nagyon, vagy örökre el akar szigetelődni az emberektől. Sok köztük a könyvmoly, ha úgy tetszik. És a művész. Az alkotás menete alatt az agy csak egy dologra koncentrál: az adott alkotásra. Emiatt a saját világunk kerül előtérbe és nem a valóság, ami épp körbevesz. Nem viccből vonulnak el az alkotók akár a négy fal közé, kihalt erdős területre vagy bárhova, ahol kívül tudhatják az embereket és az egész társadalmat. A művészek kiváltsága, hogy az alkotás idejére mellőzhetik a világot, a valóságot és legfőképp az embereket. A mizantrópok nem félnek az emberektől és nem rettegnek tőlük. Sokkal inkább utálják, megvetik, gyűlölnek mindenkit, aki idegen és a szemükben nem többek, mint egy csótány vagy élősködő gombafajta. Azért kerülik az embert, a szocializálódást, a társaságokat, mert nem kíváncsiak a gonosz megjegyzésekre, a gúnyolódásokra és piszkálódásokra. Nem akarnak random emberek bajairól hallani vagy hagyni, hogy rájuk tegyék a saját életük terhét és magukkal rántsák a mélybe, ahol ők már ott dagonyáznak. A kínok tavában, ha úgy tetszik. Az antiszociális szó szerint ellene van minden szociális mozzanatnak. Mert így elkerülheti az idegeskedést, a stressz helyzetet. Elkerülheti a sértő szavakat vagy a kéretlen flörtöléseket, a bunkó megnyilvánulásokat és rivalizálást. Elkerülheti a lenéző tekinteteket vagy azt, ahogy hangosan megjegyzik mennyire csúnyán/ szexin néz ki. Elkerülhet mindent. - Tehát nem kell sajnálni a magányt kereső mizantrópokat. Nem kell odamenni, ha elmerülve olvas, vagy a mobillal foglalja el magát. Hagyd békén.”

**** 

Amikor karomhoz ér egy idegen karja olyan, mintha izzó vassal karistolták volna meg a bőröm felszínét és kényszeredetten oda nézek, mert a fájdalom igazi.”  

**** 

10431492_693066280759140_3008991232105330220_n.jpgCsak is a kemény önuralmamnak köszönhető az, hogy még nem vertem meg senkit azért, mert fizikailag megérintett. Pedig legszívesebben az összes idegent és értetlen ostobát addig rúgnám, amíg lélegzik. Nem értem, miért gondolja bárki is azt, hogy hozzám érhet? Megfoghatja a vállam vagy a kezemet? A hátsó fertályamról nem is beszélve, amit nőként folyton kiszemelnek a perverz idióták! Az összes, akaratom ellenére megtörtént érintésnél hirtelen haragba jövök és fogcsikorgatva nem mélyesztem az öklöm egyik idegen arcába se, mert persze én lennék a büntethető nem az, aki tapizik meg megfog, megérint, megpróbálja átlépni a három lépés távolságot. Számtalan ilyen kellemetlen és rossz élmény után, igyekszem szerzetesekhez hasonló életmódot élni – s még ők csodálkoznak rá erre. Kész vicc….”

**** 

Szerintem ennyi lenne.
Köszönöm, hogy elolvastad a kis szösszeneteimet, amit az egyik erős jellemvonásom hozott ki belőlem. Mert igen, én ez vagyok. Ilyen vagyok. Mégis emberek között kell dolgoznom. Nem túl könnyű, de nem is tervezek sokáig benne maradni. (:

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. június 24. 11:45 - Cathreen Misery

Gardrób Bejegyzés – Egyszerű DIY Metal/Rock holmik

Avagy házilag átalakított ruhák, kiegészítők bemutatója s pár új szerzemény (a végén bónusszal)

dsc07074.JPG

Ezennel szeretnék betekintést engedni a szekrényem, avagy gardróbom belsejébe ami, természetesen változik miként az egész világ. Igen régóta igényt tartok arra, hogy olyan ruháim és kiegészítőim legyenek, amelyek tökéletesen visszatükrözik az elképzeléseimet és személyiségemet. Az effajta önkifejezésre serdülő korom óta vágyom, s bár egy időben azt hittem kinőhetem eme késztetésemet, tévednem kellett. Lehet, hogy akadnak olyan felnőtt nők és férfiak egyaránt, akik nem áhítoznak az olyan küllemre, amivel teljesen önmagukat tudják vissza adni és az első benyomás nem épp arról szól számukra, hogy amennyire csak lehet, önmagunkat adja. Mióta az eszemet tudom élt bennem egy kép, egy elképzelés arról, milyen vagyok vagy milyen szeretnék lenni. Ezen forma egyre csak távolodott, néha eltűnt, mert annyira elhalványult, majd ismét előkerült. S most, hogy a lehetőségeim adottak megragadtam és nem engedem el. Hagytam a régi vágyaimnak az eluralkodást és ma már bőven küzdök azért, hogy teljesen olyan küllemem lehessen, mint amilyet mindig is akartam, hiszen a kép, amit látok magamról az egészen más, mint ami a tükörben visszatekint rám. Jobban mondva, egészen idáig. Sok segítségnek hála az eltelt két év alatt olyan közel kerülhettem ehhez az ideálhoz, mint még eddig soha. Külsőre már-már önmagamat is meglepve egyéniséget tükröző változások következtek be, melyeknek mind örülök. S szerencsére anyagilag is akadtak megoldások, lehetőségek a kiteljesedés céljáért. Ezek közül szeretnék egyet kiemelni, az aránylag olcsón megszerezhető eszközök segítségével, a már megvásárolt holmik átalakításának lehetőségét. Illetve ugyan ezen eszközök segítségével a saját ékszerek vagy kiegészítők megvalósítását. Nem kell más hozzá, mint sem internet, bankkártya, rajta egy kis pénz és mehet a gyártás! (A képen a munka asztalom látható. Bár, ez az asztal sok oldalú, mivel itt írok, rajzolok és néha átalakítok. :D)

dsc07078.JPGNem kell elkeseredni, ha nem tudsz megvásárolni egy szegecses műbőr kabátot, nadrágot vagy felsőt, esetleg karkötőt. Mindezeket házilag is előállíthatod sőt, saját ízlésednek megfelelően sűrű vagy ritka megoldással gyarapíthatod a szegecseket. Ami elengedhetetlen az a türelem. Én elsőként a négyzet alakú alap szegeccsel próbálkoztam, mely nagyon egyszerű dekorációs eszköz. Ruhához tudnám elsődlegesen ajánlani, aránylag vékony textilhez, mert kicsi a hegyes vége. Én ezeket Ebayről vettem és aránylag igen olcsón. Tanácsos az oldal kereső paramétereket az alábbiak alapján beállítani, mint Free International shipping (ingyenes nemzetközi szállítás) és Buy now vagyis vásárlás most. Felesleges a licitálható oldalakat nézegetni. Emellett még beállíthatod, hogy a legolcsóbb legyen legelöl, bár én ezt nem mindig szeretem. Ugyanis, olyankor oldalakon keresztül maximum 3 variáció ismétli önmagát, minimális forint eltéréssel. Ha először nagyobb választékból szeretnél szemezni, hagyd az alap listázási beállításokat. Ami még nagyon fontos, hogy mielőtt vásárolsz, a kommentek és visszajelzések alapján győződj meg arról, hogy a regisztrált névről mik a vélemények! A több az elégedettség nagy eséllyel, nem ver át. Mert bár, csak pár száz forintról van szó, azért az is számít. Aztán vigyázz, mert az Ebayen könnyű eltévedni és a sok nézelődéssel órákat eltölteni csak azzal, hogy csorgatod a nyálad!(Tapasztalat :D) Ha megtanulja a kereső, hogy milyen kulcsszavakra szeretsz rákeresni, hamar megjegyzi és igyekszik mellékesen eléd tenni a szerinte megfelelő, eladó termékeket. És igen, akadnak bőven a Dark-Goth Szubkultúrához illő, aránylag olcsó ruhadarabok is! :D (A képen az én kis teljes készletem látható. Számomra kedves barátom készítette/vette nekem születésnapomra ezt az apró barkácsoló standot.)

product-hugerect-52665-10507-1348829344-227cd2625b918c9ccea3a24c89be40e1.jpg

Silver Pyramid Rivets – vagyis ezüst piramis szegecs. Egyszerű, de nagyszerű kis találmány. Nem kell hozzá lyukasztani se átalakítani az anyagot, bár arra érdemes figyelni, hogy csak vékonyabb textilekre tudod ráhelyezni. A szögletes oldalain négy kicsi, háromszög alakú, a végén hegyes kiállásai vannak, amiket ha átjutattál az anyagon csak behajtod őket és ott maradnak. Mivel vékony alumínium anyagból van, 2-3 hajtogatás után ezek a kis „lábak” leesnek. Mivel, én időnként kiszedtem majd újra betettem őket. Ha meguntam az adott variációt, de nem akartam egy használat után kiselejtezni, kivettem az anyagból és szemöldök csipesszel vissza egyengettem a lábakat egyenesbe. Ekkor újra használhatóvá vált. Amikor nem nos, akkor került a kukába. Az alábbi rövidnadrágomon és hosszú nadrágomon is ez látható. Az egyetlen hosszadalmas művelet vele, az az egyesével való beillesztés vagy kivétel. Amúgy egyszerű és teljesen kezdőknek bátran ajánlom, mint első kísérlet alapanyagaként. Arra viszont ügyelj, hogy elsőre olyan ruhát válassz, amit nem sajnálsz! Mert végeredményben ennek a kis lábai is kilyukasztják az anyagot és az tartós, maradandó! Anyag függő, de idővel foszladozni is kezdhet, bár tapasztalatim szerint a manapság lapható ruhák nem kezdenek el szétjönni. – Ez a többi átalakításra is érvényes! Első próbálkozásaidat mindenképp egy nem sajnált „kukában lenne a helye” ruhán vagy textilen végezd, hogy ha valami gikszer történne, ne legyen belőle gond!

44335.jpgA rövidnadrág viselve és anélkül. Kínaiban vettem és a szegecseket rá varrtam. Nem kell hozzá varrónői tudás ahhoz, hogy meglehessen csinálni.

Ezek a szegecsek voltak az első próbálkozásaim. Tavaly nyáron már viseltem őket, a nadrágot télen is, gyakorta. Akkoriban a térdén is akadt egy sor szegecs, viszont azokat kivettem. Mivel teljesen testre simuló nadrágról van szó, aminek erős, farmer jellegű anyaga van a térdnél betett szögletes kúp szegecsek nem voltak jó ötletűek. – Saját tapasztalatból fakadó tanács: Ahol tudod, hogy feszülhet a ruha ülés, járás, kar emelés, hajolás miatt, azon a részre ne tegyél semmit és legfőképp ne lyukassz! Nekem az említett térd résznél az anyagba szúrt apró lyukak szépen lassan elkezdtek tágulni. Amikor ültem, az megfeszítette a nadrág anyagot. S nem tudtam rajta engedni, hiszen a manapság kapható Skinny (és ennek többféle módosulása) alapvetően úgy van szabva, hogy teljesen a lábra simuljon. Jelenleg még gondolkodom, mivel lehetne megoldani a lyukakat, miután kivettem a szegecseket. Szerintem hosszanti felvarrókkal letakarom majd és belül egy plusz textilanyaggal levarrom, hogy télen ne szellőzzön. Eszembe jutott az is, hogy átvágom és nekem is lesz, egy térdnél szakad nadrág, de…. nem, ezt a darabot nem áldoznám fel a divat oltárán. Vastag nadrág, ami tökéletes viselet télen s ilyenkor NEM érdemes szellőztetni a testrészeket. Nem is értem és sose fogom azt, hogy télen alul öltözöttnek lenni menő és divatos. Kilátszó és fedetlen csípő, boka és térd az élen. Aztán reszket, mint a frissen lehullott nyárfalevél.

41ghymgccjl.jpg

Tree Rivets Screwback Spots – Hosszú és hegyes szegecs, amihez lyukasztani kell az anyagot, amibe szeretnéd tenni. Egyelőre nekem az egyetlen ezzel átalakított kiegészítőm egy műbőr csuklópánt, amin eredetileg kicsi szegecsek voltak. Viszont azok egyszerűen kiestek és kijártak, így egy percig sem gondolkodtam azon, hogy kicseréljem e őket. A kicsiket is kicseréltem, mivel az eredetihez képest sokkal strapabíróbbakat helyeztem a lyukakba (menetes csavarokkal rendelkeznek, az előzőn nem volt ilyesmi). Nagyon szeretem és az egyik kedvenc kiegészítőm főleg akkor, ha nagyon Metal Lady stílusra szeretném fogni a kinézetemet. Életem első nagy szegecses holmija és remélhetőleg nem az utolsó
(Bal oldalt az átalakított karkötőm látható. Eredetileg kicsi szegecses volt, de meguntam. A jobb oldali képen egy szintén átalakított, eredetileg szegecs nélküli csipke nyakörvem látható. Nem tetszett önmagában, így gondoltam feldobom. Nagyon büszke vagyok mindkettőre. Az alap kellékeket a Rockpincéből vettem és 1-2 ezer forintnál nem több egyik se. Szerintem simán megérte főleg ha azt nézzük, nem nekem kellett rávarrni a csipkét vagy megoldani a patent, csatt részt.)

dsc07065.JPG  dsc07072.JPG

Skull Head Screwback Rivets Spikes – Koponya szegecs, amihez szintén kell lyukasztás az anyagba. Egyelőre nincs átalakított holmim ilyesmivel, de az alábbi képen látható, nekem milyet sikerült rendelni. Ehhez nem csak át kell lyukasztani az anyagot, de a hozzá kapott csavar, vagyis hátulsó részét bele kell préselni a koponyába. Nem lenne gond, hiszen ennél stabilabb és maradandó megoldás ritkán létezik, viszont az eltávolítása már kevésbé lehet könnyű. Emiatt kétszer meggondolandó, hova és miként helyezem. Először karkötőt tervezek vele készíteni, aztán idővel máshol is viszont látnám. Ha így alakul, megmutatom majd.

61fojr8azwl_sy355.jpg

Rivets Spikes – Nyersen fordítva szegecsek tüskékkel. Ha ezzel a szópárossal keresel rá E-bayen vagy más angol nyelvezetű felületen, akkor sokféle mintázatú, színű, megoldással rendelkező, dekoráláshoz alkalmas szegecseket dob ki. Tengernyi választék akad, egyedül az elképzelés és a pénztárca szab határt. Megjegyezném, hogy szerintem egyáltalán nem drágák. (Bal oldalt a lyukasztás után csavarható apró tüske látható, balra viszont - amiről nem írtam - a cérnával felvarrható szegecs. Utóbbival készült az oldalt szegecses rövidnadrágom. Ez azért praktikus, mert nem kell lyukasztani, mégis stabilan fenn marad). 

50pcs-7-9-5mm-silver-punk-rock-studs-and-spikes-for-clothes-metal-bullet-rivets-for_jpg_640x640.jpg    il_fullxfull_419846247_akbs.jpg

 Punch Pliers – a lyukasztó, amivel a szegecsekhez megfelelő méretű lyukat tudod készíteni az anyagra. Általában több mérettel rendelkezik. Hasznos, mert a koponya fej és a hosszú szegecsek igénylik a lyukasztást és ezzel megfelelő méretűeket lehet készíteni, egyszerűen. Olyan, mint egy otromba csipesz. Alsó ajka lapos, a felső meg hegyes és erős kézszorítással a nyomás átlyukasztja az adott anyagot, legyen szó műbőrről vagy textilről. Hallható csattanás jelzi a sikert. Amikor lyukasztani kell olyan érzés fog el, mintha az eddig elfojtott rombolás és tárgyak tönkretételéhez érzett elnyomott vágyamat kivételesen kiélhetném. :D

s-l500.jpg

Die Punch Tool – Ügyebár ha karkötőt készítesz műbőrből, valamivel össze is kell fogni a végét. Pontosan patentos megoldáshoz kínál ez az eszköz lehetőséget. Igaz a patentot külön meg kell venni, de ezzel bele tudod igazítani és összerakni a végső megoldást. Természetesen a patent behelyezéséhez szintén kell a lyukasztó. Ez az utolsó darabja egy szegecses karkötőnek, de ha olyan ruhadarabot vagy táskát készítesz, még oda is alkalmas lehet. Csupán azzal kell számolni, hogy a patentnak megvan a maga mérete s például gyűrűhöz vagy kis méretekhez nem feltétlenül alkalmas. Illetve gyakorlás kell ahhoz, hogy sikerüljön a megfelelő összeillesztés, mert szó szerint össze kell préselni őket egymásba. Emiatt eleinte kidobható, nem kell, anyagokon használd először és számítsz a felesleg keletkezésére! Tapasztalatból mondom. :D

Lényegében ezek kellenek egy ruha, műbőr, esetleg cipő vagy táska átalakításához. Természetesen tetszés és igény szerint lehet bővíteni, válogatni vagy akár kihagyni, kinek melyik kényelmesebb vagy kell. Hogy őszinte legyek, jómagam nem érzek vágyat és késztetést arra, hogy ennél több átalakítást vagy formázást hajtsak végre egyes holmijaimon. Sose akartam varrónő lenni és a legkevésbé az a terület vonz. Én az az alkatú ember vagyok, aki inkább elmegy fizetni egy szakmabelinek és megkéri, hogy segítsen megvalósítani az álmát, sem mint saját kezemben átalakítsam és átszabjam az anyagot. Emellett szeretek kész termékeket vásárolni igen, én is azon a réteghez tartozom, akiknek fontos ez a fajta kényelem és emiatt fel is kerestem olyan boltokat, akik a stílusomhoz közeli termékeket árulnak. Persze tudom, hogy az effajta boltok ki is használják az emberek kényelmét és vágyait arra, hogy úgy juthassanak a saját ízlésüknek megfelelő holmihoz, hogy ahhoz ne keljen többet tenni, sem mint 3 kattintás és már érkezik postán. Szerintem ebben semmi meglepő vagy rossz nincs. Viszont a fentebb felsorolt eszközökkel olyan átalakításokat tudok végezni már kész termékeken, vagy létrehozni újat a műbőr szalagoknak köszönhetően, ami számomra nem jelent akkora energia és idő igényt, mint mondjuk egy ruha átszabása. Ennyi, a szegecsek behelyezése, áthelyezése és kivétele olyan átalakítás, ami szerintem a hozzám hasonlóan lusta, de anyagilag mégsem a luxus kategóriába eső személyeknek megfelelhet. Főleg, hogy egy énem örökre amolyan Metal lady, Metalhead és Rocker marad, aki imád lázadni, néha kirívó és megdöbbentő lenni a tudatlan halandók szemében ( 3:) muhahaha). Ennél egyszerűbb egyedi Metal stílusú holmikat el sem tudok képzelni. Idővel szeretnék még több kitűzőt és felvarrót venni, amik szintén annyiból állnak, hogy készen megérkeznek, s én csupán oda teszem, ahova az ízlésem diktálja.
Például a műbőr kabátom már várja egy ideje, hogy átalakításokat végezzek rajta, de ő vele még várni szeretnék. Majd akkor esek a lyukasztóval és cérnával az anyagának, ha más biztos vagyok a tudásomban, az elképzelésemben és kezeimben. Nem mintha bánnám, ha sérülne. Ahhoz képest mennyiért lehet kapni például egy Killstar féle kész motoros dzsekit, ennek az ára nevetségesen olcsó volt három évvel ezelőtt. Illetve akad egy új nadrágom, amit inkább felvarrókkal dekorálnám ki, ahogy a műbőr kabát hátát is. Illetve nagyon szeretem a kitűzőket a táskáimon hordani, bár a sok természeti hatás miatt elkezdtek oxidálódni és elgyengülni. Amin nem lepődök meg, hiszen őket aránylag olcsón lehet kapni.

dsc0709933.jpgS ha már táska! Nemrégiben sikerült helyrehozni egy övtáskának a cipzárját (nem én oldottam meg a gondot, hanem egy kedves barátom) és utána rögvest neki láttam szegecsekkel kidekorálni. Ő az első olyan vászon anyagú holmim, amit lyukasztóval merészen „tönkre” tettem. Bár, úgy tűnik, hogy az az anyag, amiből készült nem kezd el foszladozni ennyitől, szóval remélhetőleg tartós. Imádom ezt a táskát és bár nincs tele szegecsekkel (igen, azon is elmorfondíroztam, hogy mi lenne, ha beborítaná, és mindenhol lenne, ahova a lyukasztóval hozzá férek), egyelőre úgy vélem, hogy épp így jó. Tény, hogy a „hasitasi” gúnynévként ismeretes, régi viselési módja, amit általában nyugdíjhoz közeli férfiakon lehetett látni, nem tudom kiverni a fejemből. Ez valami olyasmi lehet, mint a szandál zoknival: mindkettő idiótaság, ökörség és visszataszító. Mégis, el kell ismernem, hogy az övtáskának avagy „hasitasi”nak van haszna. Kényelmes a viselete, aránylag sok szükséges holmit magammal tudok cipelni úgy, hogy a kezeim szabadok és folyamatosan vele vannak. Láttam már úgy viselni eme táska típust, hogy azt menőnek és lazának lehetne nevezni, persze a fiatalok kreativitásának köszönhetően. Annak érdekében, hogy elkerüljem a „hasitasi” jelenséget, én hátra teszem féloldalasan. :D S mi tagadás, a szegecsekkel már inkább menő, sem mint idős férfiak jellemző viselete lenne a nyáron. Természetesen szegecses övtáska kapható az előbb említett márkánál (Killstar), de az én megoldásom olcsóbb és szerintem jobb is, hiszen a szegecsek (vagy bármilyen más dekorációs apróság) úgy helyezkedik el, ahogy tetszik és akarom. Nem egy nagy ördöngösség tény, de ha csak minimálisan is, sikerült valamelyest a magam ízlésére formálni. Hasonlóan bármilyen táskát ki lehet dekorálni feltéve, ha az anyaga is engedi. Mert például egy eredeti bőr táskát nem tanácsolnék bár, aki ilyesmit szeretne inkább, valószínűleg aránylag olcsón beszerezhető táska után vadászik. Ajánlatos a használt holmik, turkálók boltjaiban körbe nézni vagy az interneten, hátha árulnak olyat, ami tetszhet, és ha elképzeled átmódosítva, akkor ideális lehet a számodra. Az ilyen olcsóságokon érdemes gyakorolni és átalakításokat végezni.

dsc07106.JPG

Következő képeken szeretném bemutatni a rövid és hosszú nadrágot, amiket nemrégiben sikerült vásárolnom, pontosabban egy héttel ezelőtt hétvégén. Nem saját pénzből, hanem támogatás során jutottam hozzájuk és el kell ismernem, elég drágának mondhatóak bár, attól függ ügyebár honnan nézzük. (Értem ez alatt, hogy egy külföldről vásárolt, stílushoz hozzám közel álló bolt valószínűleg drágább lett volna forintban tekintve). Eme rövidnadrágról és hosszú nadrágról szeretnék kicsit mesélni. Először is felismerhető lehet azok számára, akik rendszeres vásárlói a New Yorkernek. Elismerem, szeretem azt a boltot, mert gyakran akadnak olyan ruhák náluk, ami tetszik és stílushoz közel állóak. Mert bár igen, meglovagolják a rocker-nek lenni jó divathullámot, de…. nem érdekel. Ez a két termék szerelem volt első látásra sőt, a rövidnadrággal osztozkodok egy számomra kedves baráttal (vagyis, neki is pont ilyenje van) és szerintem nagyon jó darab. A New Yorker nekem mindig is olyan bolt volt, ami szíven ütött és gyakran lehervadtan távoztam tőlük, mivel a túlsúlyos állapotomban gyakran nem találtam a méretemnek megfelelő darabot egy kiszemelt fazonból sőt, egy időben a szerintük XL-nek titulált méret is, épp hogy megfelelő volt. Három évvel ezelőtt vettem náluk egy műbőr nadrágot XL méretben. Talán mondanom sem kell, hogy manapság bő rám, bár ez a nadrág kivételesen még így is kényelmes. A műbőr dzsekim szintén tőlük van és XL méret, ennek ellenére épp így kényelmes, hiszen jelenleg alá tudok öltözni most, hogy nem szorul a karomra és nem nehéz felcipzárazni (annak idején az volt).

dsc07039.JPGA mostani két nadrág euforikus vásárlási érzést hagyott maga után. Remélem, nem leszek boltkoros. :D Ez pedig nem más volt, mint sem jó lett rám olyan méret, amiről eddig álmodtam. A New Yorker termékei általában hiába tetszettek, gyakorta le kellett mondanom róluk, hiszen az XL nem volt gyakori és a többi fel se jött rám. A nadrágokról nem is beszélve. Meg láttam egy 38-as Skinny nadrágot és elszorult a torkom, mert arra gondoltam: ennyire vékony soha nem leszek. S persze a legjobb, nekem leginkább tetsző darabok mekkora méretben léteztek csupán? 38 vagy annál kisebb. Elvétve akadt 40es vagy XL nadrág, de azok…. nos, nem a stílusomnak megfelelőek voltak és elég makacs, no meg önfejű vagyok ahhoz, hogy akkor se veszem meg, ha itt a világvége. Nem tetszik és nincs bizsergés, akkor feje tetejére állhat a világ, akkor se. Nos, a rövidnadrágnál először az L-est emeltem ki, mivel tapasztalatom az sugallta, hogy a New Yorkerben árult márkáknál másabb a méretezés, mint egy konkurencia társánál. Aztán a hiúság azt súgta: Ugyan, vedd ki az M-es méretűt is! Ne félj, egy próbát megér! De szerintem jó lesz az rád! – Igaza lett. Pont jó lett rám az M méretezésű rövidnadrág és azt hittem felsikoltok örömömben az öltőzőben. Csupán a velem jött kísérőm miatt nem akartam kellemetlen helyzetet teremteni. :D Utána megakadt a szemem egy fekete nadrágon, legtetején 38-as méretjelzéssel. Elszorult a torkom. Próbáljam vagy hagyjam? A hiúság ismét megszólalt: Mérd csak magadhoz! Nézd meg és hidd el nekem, jó lesz az! Nem fogsz csalódni! – Megtettem. Első ránézésre jónak tűnt, de fel kellett próbálni. Megtettem. És RÁM JÖTT! De nem a beletömöm magam, mint pulykába az utolsó túlmért tölteléket és nem, nem egy kötözött sonkának néztem ki benne, hanem pont jó lett rám. Patent, tökéletes. Sőt, a dereka még bő is lett, viszont a lábaimra pontosan jó, így nem mertem kisebb méretet. Inkább hordok övet. Alig akartam elhinni a szememnek! 38-as nadrág RAJTAM? És igen, megtörtént! Ma már kijelenthetem: bátran nézelődhetek kedvem, kényem szerint bármelyik szimpatikus boltban, mert nem kell félnem és attól tartanom, hogy megint csalódottan távozok az üzletből. Ugyanis már biztos, hogy lesz rám való méret is. Főleg az M-38as párossal. Ez épp az a tökéletes közepes méret, ami se nem túl kicsi, se nem túl nagy és mindig van belőle! Imádom, az a nap csúcspontja volt egészen addig, míg el nem mentünk a Székesfehérvári Árpád Fürdőbe. Utána az lett a nap csúcspontja. Felettébb boldog lettem és ezt az érzést valójában lehetetlen leírni. Amikor serdülőkorod óta áhítozol a vékonyabb alkatra, vágysz arra a méretre, aminél nem kell lemondásokkal és alkukkal vásárolnod. Nem kell otthagyni egy nagyon tetsző ruhát amiatt, mert nincs a méretedben. Nem kell elviselni többé a tükör szörnyű látványát, ahol hiába a megszerzett nagy méret, mégis csúnyán áll, mert az egész küllem egy túlméretezett bolygó. Nagyon sokáig csak álmodoztam arról, hogy milyen jó lehet azoknak, akik bárhová betérnek, szinte mindig találnak maguknak való ruhát és nem kell azon gondolkodniuk, hogy vajon mit tegyenek vissza a polcra. Milyen lehet olyan vásárlónak lenni, akit csak a pénztárcája tart vissza, de a teste adottságai nem. – Már lemondtam arról, hogy ilyesmi érzésben és életvitelben részem lehet. De, sikerült! Megcsináltam! Eljutottam oda, amiért elkezdtem az edzéseket. Sikerült elérnem azt a test kinézetet és paramétereket, amiért elhatároztam magam! S bár eltelt két év és két hónap durván, megérte! Megérte az összes harc és küzdelem, az izzasztó és néha lehetetlennek tűnő állapot! Megérte az összes olyan reggel, amikor újra elhatároztam magam, hogy ma más lesz, ma nem csalok, ma nincs édesség csak edzés és tudatos táplálkozás. Megérte, hiszen végül sikerült. A sok próbálkozás beépült egy megszokott, minden napos rutinná és ma már az agyam nem átverhető ízfokozókkal, kristálycukorral és egyéb mesterséges úton előállított kémiai vegyszerekkel – kiürültek és kerülöm őket. Megérte, az eredmény önmagáért beszél! (A csillagos nadrág leárazottan és sürgősen vett HM darab (elszakadt az egyik nadrágom és javíthatatlanul) ami bár 42es, nagyon kényelmes és 2ezer forintért vesztegetett összegét tekintve szerintem, jó vásárlás volt. Tervezem, hogy idővel a csillagok közepére szegecset teszek, de még nem tudom milyet. Nagy esélyt látok rá, hogy a piramis lesz, hiszen csillag minta hátul is van és le kell tudnom ülni benne. De lehet, inkább így hagyom. Még nem tudom. De szeretem, főleg az együtteses pólóval.)
Szóval, nekem elhihetitek: „A legnehezebb célokért való küzdelem a legerősebb emberré kovácsol s végül az elért út vége elhozza a mámort.”

ujrovidnadragmmeret.jpgAz új rövidnadrág a láncommal, amivel kicsit feldobtam a küllemét. 

dsc0447157.jpgÚj, 38-as fekete nadrágom. 

A bejegyzésem zárásaként szeretnék egy bónusz képpel kedveskedni. Ügyebár egyszer közzé tettem kétféle öltözék ötletet az OGT nevezetű esemény kapcsán. Rendben, igazság szerint egyedül a fűzőt nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen az adott szoknyát illetően. (Facebook kép ITT megtekinthető). De akadna egy harmadik verzió is, ami kicsit vagányabb és extravagáns az én személyiségemhez és prűd mivoltomhoz képest, bár a bennem szunnyadó és néha felszínre törő lázadó Metalhead énem erre szavazna. :D Nemes egyszerűséggel a cipzár mintás fűzőhöz az elég olcsón vásárolt harangszoknyámat venném fel, mely rövid mivolta miatt olyan… kihívó talán? Nem tudom minek megfelelő nevezni. Viszont jó párosítás lehet ez is. Emellé a hálós kesztyűm (ahogy tavaly, szeretem ezt a kiegészítőt), hálós vagy más mintás harisnya, bakancs és szerintem fekete szegecses karkötő a madár koponyás nyakékhez. Bár, gondolkodtam a szegecses kiegészítőkőn is, hogy vegyítem a stílusokat, de az igazság az: nem tudnék dönteni. Így is örülök annak, hogy egyelőre egy elhatározásra jutottam.
Megmutatom az elképzeléseket, és ha nem is az eseményen, de remélem, idővel egy fotózás miatt viszontláthatóak lesznek vagy lesz valamelyik szett. - Természetesen várom a véleményeket az öltözék összeállításról és a blog adta DIY témáról egyaránt! 

masokogtosszeallitasterv.jpgEgér koponyás variáció egy fekete szegecses karkötővel. A harisnya új, nem régi szerzeményem. (: 

vegyesstiluskinezet.jpgNem tudom mennyire kivehető, de itt viszont kezeimen szegecses karkötők vannak, ahogy a nyakamon is, a fentebb már ismertetett csipkés nyakörv, szegeccsel. Gondolkodom valami alatta lógó nyakéken, mert így túl üresnek hat számomra a kulcscsont mentén a hosszanti mellkas rész. Vettem fel egy nyakéket, de az lelóg a fűzőre és fénylik is, emiatt nem észre vehető. Talán a koponya medál nyaklánc megfelelhet vaaagy, majd vásárolok az OGT-n! *-* (Bele se merek gondolni, mekkora összegeket hajlandó lennék elkölteni ott, ha lenne.)

Köszönöm, hogy benéztél, olvastál és remélem hasznos DIY
(
do it yourself rövidítés, vagyis csináld magad
) tanácsokkal, tippekkel láttalak el.
Kellemes Nyarat mindenkinek és kreativitásban,
sportban és elhatározásokban gazdag időszakot kívánok
az összes kedves olvasómnak!
Cathreen Misery

2 komment
2018. június 20. 19:15 - Cathreen Misery

Horrorisztikus és Különc Sorozatok

Avagy kedvenc sorozataim nem mindennapi témával, történettel, ötletekkel.

547b29a86f5d537250c276b921935d95.jpgA sorozatok átmenetet képeznek egy hosszú film és egy igen rövid anime epizód között. Emiatt szerettem meg nézni a sorozatokat, mivel nem tartottak túl sokáig, de nem voltak sose túl rövidek se, hogy megunhassam őket. Egy időben olvasgattam arról is, mennyire másként írják a forgatókönyveket és osztják be az egy évadra jutó pénzt (támogatást) a sorozatkészítők s hát, amikor ezen elmorfondíroztam rájöttem, az egyik legnehezebb szakma lehet a sorozat forgatókönyv írás. A filmekhez írt forgatókönyvek sem egyszerűbbek, bár a szembetűnő hasonlóság mindkettőben szerintem az, hogy korlátozottak épp azért, mert x idejű film vagy x darab epizódhoz kell alkalmazkodni. Mondjuk, az észrevételeim azt mutatják, hogy bőségesen akadnak történetet előállító, tehetséges emberek, s ha már nem, már létező könyvet vagy híres történetet dolgoznak fel ismét, sorozat keretein belül. Szerintem a sorozat olyan téren jobb a filmeknél, miszerint több lehetőséget ad a részletesebb cselekmény, személy, helyszín bemutatására. Ha a sorozat anyagi háttere engedi, elhúzhatnak dolgokat és ez jó, mert lehetőséget és teret adhat karakterek kibontakoztatására, izgalmas és kalandos cselekmények elnyújtására vagy részlet gazdag szakaszokra, mint a múltjukkal való megismerkedés. Ritkán csöppen a néző hirtelen egy szituációba, s ha mégis, idővel legalább egy epizódot arra fognak szánni, hogy megmutassák a kezdeteket.
Magamat sose tartottam sorozat őrültnek és kevés olyan volt, ami hosszú ideig vagy akár a végéig képes volt rabjául ejteni. Ilyen volt serdülő koromban (lehettem 14 éves talán), amikor a Viasat3-on adták a Bűbájos Boszorkákat. Gyakran azért siettem haza, hogy a délutáni részről nehogy lemaradjak. Szerintem az volt életem első olyan sorozata, amiért rajongtam, szerettem és rabjául ejtett. Izgalommal és kíváncsian vártam a következő részt még akkor is, amikor csalódást okoztak (Prue, a kedvenc karakterem meghalt benne). Természetesen később az interneten utána olvastam, hogy a színésznőt muszáj volt kiírni a sorozatból, mert idegesítő és sokakkal rosszban lévő személy volt a stábnál.
Kiírni… Milyen érdekes fogalom, nem? Vajon amikor a rendező (vagy pénzzel rendelkező támogató) kitalálta, hogy Prue haljon meg és ezzel megváltoztatta a sorozat egy alap tégláját, miként viszonyulhattak a forgatókönyv írok?  Én biztosan képtelen lennék változtatni egy történetemen, ha már egyszer készen van. Bár, tudtommal a sorozatok története is folyamatosan készül, mialatt forgatják a részeket. Illetve egy rutinos és gyakorlott sorozatnéző fellelheti idővel a sablonosnak nevezhető, de jól bevált trükköket, amikhez előszeretettel nyúlnak azon sorozatok, akik sikeresek akarnak lenni. Mert hát, el kell ismerni és tudatosítani kell: a készítők, mindegy kiről és miről legyen szó (film, sorozat, könyv, anime, reklám film vagy plakát, stb.), mindenki arra utazik, hogy híres, sok pénzt bevonzó, amolyan kasszasiker alkotást hozzon össze, amit a többségnek el lehet adni és veszik is, mint a cukrot. Ehhez persze, egyrészt a jól bevált megoldásokhoz kell nyúlni igen gyakran, másrészt alkalmazkodni próbálnak a többség igényeihez (érdekes, hogy emiatt egyre több a „hülyenéző”, rettenetesen ostobának, bugyutának tekintő film is). Sajnos emiatt a megfelelési kényszernek köszönhetően, sok remekmű borzalmassá válik. Kevés a kiemelkedő alkotás és rendre miért? Mert amiket rákényszerítenek az alkalmazkodásra, azokból az egyediséget jelentő kulcs veszik el. Gyakran hallom a film kritikusoktól azt, hogy mennyire rossz a film, mert bután van levezetve, ordítóan nagy baklövéseket csinálnak, ami nem oda illő, stb.. De egyik sem emeli ki, hogy amíg a nézők többsége az agyat kímélő és mellőző, már-már zombikat szórakoztató filmekre vágynak és azokra veszik többségében a jegyeket (igen, a mozi jegyek eladása nagy befolyásoló tényező tud lenni), addig nem várhatjuk el, hogy minőségileg intelligensebb alkotásokkal gyarapíthassuk a személyiségünket.
Szerencsére, nem kell elkeseredni, mert akarnak alkotók, akik szembe menve az elvárásokkal, trendekkel, népszerű buta tézisekkel és a buta emberek igényeivel, olyan sorozatokkal gazdagítják az ember minden napjait, amik szórakoztatásuk mellett még jók is. Bár nem tagadom, még ezek között is akadnak alkotások, mik néha hozzányúlnak egy-egy már bevált ötlethez vagy megoldáshoz.
Ahogy az tőlem megszokható, alapvetően nem átlagos és nem megszokott témájú sorozatokat szeretem, bár otthoni étkezéseimhez (ebéd és vacsora), szoktam kicsit normálisabb sorozatokat nézni. Ezek közül, amiket láttam és tetszett is: Csillag kapu, Shield (Marvel sorozat), Holnap legendái (DC sorozat), Íjász és Flash első évada (negyedik évad végéig láttam mindkettőt, de nagy eséllyel nem folytatom tovább és a negyediket is megbántam, hogy megnéztem.). Az animék mellett szeretem az élőszereplős sorozatokat, hiszen nem mindig vágyom a rajzolt karakterekre és történetekre főleg, hogy a Japán eredetű animéknek megvan a sajátos stílusa. Van, amikor arra van szükségem és olyankor nézek pár részt, de ahhoz tényleg hangulat kell. A sorozatoknak is megvan a maga bája és szeretnék róluk írni véleményt, kritikát. Az alább felsoroltak mindegyikre szerintem olyan, amit megéri megnézni, ha meg nem volt hozzájuk szerencséd, viszont ember függő, kinek melyik, mennyire fog tetszeni.
Illetve szeretném kiemelni, hogy nem mind Horror kategóriájú egytől egyik, hanem akad más besorolású sorozat a listán. Ettől még kedvelhető és különcnek nevezhetőek a maguk módján és el is mondom szerintem, mivel lettek nem hétköznapiak. (:

Hannibal (2013-2014, 3 évad)

2c6c222a9bababae8d608953d99b1f89.jpgNem véletlenül áll az első helyen. Sajnos csak három évados és lezárt sorozatról beszélhetünk, melynek elsődleges formája a könyv volt, majd jöttek a film feldolgozások s végül a sorozat. Eleinte ódzkodtam tőle, mert féltem, hogy nem fog beleilleni a Hannibal univerzumba, amit a könyvek és a filmek megteremtettek, aztán kellemesen csalódtam. Mert bár, nem a megszokott színészeket kapjuk, ahogy a kezdet is érdekes mégis egy gyöngyszem. Bőven hozzá adott Hannibal világához és nem elvett. Örülök, hogy a részese lehettem, ha csak három évadra is. S bár a három évad kevésnek tűnhet, egy rész több, mint negyven perces. Nekem eleinte nagyon hosszúnak tűntek az epizódok, de hamar meg lehet szokni és mikor vége lett a sorozatnak, már hiányzott. A feljegyzések szerint a sorozat a Vörös Sárkány előtörténete szeretne lenni és ekképp helyezhető el a Hannibal világban. A színészek szerintem zseniálisak voltak s b ár akadt egy kissé sablonos, gyakorta idegesítő hölgy karakter, mégsem tudnám elképzelni nélküle a sorozatot. Ugyanis az átlagember szimbolikájaként tökéletes és nélküle az egész ultra beteg sorozat lehetett volna, melytől elveszíti e a realitás talaját maga alól s hát, ha a néző nem veszi komolyan a látottakat, akkor miért borzasztana meg? A Hannibal sorozat hűen elődeihez, félelembe taszít, meglep, megfürdet a bűn és gonoszság mocsarában aztán visszatesz az életbe és hagyja, hogy megnyugodj. Amint azt hiszed, hogy minden ismét rendben van, az igazság és szeretet újra uralkodik, a világon megragad és lassan, de biztosan ismét a fekete mocsár mélyére kezd húzni. Szimpatikussá válhatnak olyan karakterek, akik a törvényeink és társadalmi normák szerint gonoszak, rossz emberek. Ez és sok más dolog elgondolkoztat még akkor is, ha nem akarod. Amiért imádtam a sorozatot a morbid stílusa mellett még az intelligencia magas foka. Szinte minden karakternek van valami specializációja, amiben kiemelkedően okos, jártas, tanult és legfőképp MŰVELT. Tetszett, hogy a legbutább ember…. nos, nem volt. Az intellektuális szócsaták, a pszichológiai személyiség felmérések egymásról, a puszta mentális harcok fellegvára ez a sorozat, ahol a kannibalizmus eltörpül a karakterek némely cselekedete vagy gondolkodása mellett. Sőt, az első évad után szépnek, művészinek és elegánsnak találtam a kannibalizmust. :D Hannibal konyhai jelenetei komolyan kedvet csináltak ahhoz, hogy én is főzzek és süssek, bár tény, hogy rettenetesen megutáltam ezt az idő és energia igényes dolgot. Annyira jól lettek megcsinálva a részek, hogy egy percig sem gondolkodtam azon, hogy miből készíti az ételt, csak meg akartam kóstolni.
Bátran ajánlom a sorozatot bárkinek, akinek erős a gyomra és szereti a pszichológiát, krimit, groteszk ábrázolás módokat, művészetet, történelmet és legfőképp: az intelligens alkotásokat.

Dexter (2006-2013)

f5c1a72e83ab9d6916746cfb33632ddb.jpgA sorozat Jeff Lindsay Dexter dühödt démonai (Darkly Dreaming Dexter) című művén alapul. Az első évad a regény történéseit követi, majd a forgatókönyv írok egy teljesen más történetet kezdtek el kibontakoztatni utána. Talán mondanom sem kell, hogy a könyv olvasása nélkül is egyértelmű az eltérés és változtatás, amolyan stílusváltás jeleként. Természetesen elsőre az keltette fel a figyelmem, hogy a főszereplő egy sorozatgyilkos, aki a rendőrségen dolgozik vérnyom elemzőként. Kétségem nem volt afelől, hogy egyszer végig nézzem. Meg is tettem és az utolsó évad egyenest borzalmas lett. Felesleges volt. Talán a harmadik évad végéig mondanám azt, hogy nézhető, de utána gyakran nyögvenyelő, akadozó, önmagából kifordult sorozattá vált, ahol az ötletek és a karakterek, no meg a múlt nem akart megegyezni egymással. Bár, nem bántam meg, hogy az életem részese lett. A színész szerintem fantasztikus. Az az arc… az tényleg egy sorozatgyilkos arca, ez az első perctől kezdve nekem egyértelmű volt. Maga a város Miami a szép és napsütötte, tengerpartos település, ahol folyton strandolásra alkalmas az idő és minden zöld, idilli és szép, eleinte nagyon nem tetszett. Hogy jöhet a képbe egy ennyire szép város egy ilyen történettel? Aztán megértettem: szándékos, erős kontraszt. Hiszen Dexter sötétsége virít ezen a településen, mint éjszaka a neonlámpás reklámok. :D Ha az összes évad nem is, de az elsőt mindenképp érdemes lehet megnézni. Sajnos a könyvet nem olvastam, de tervbe van véve. Remélem idővel ez is, ahogy oly sok remek írás, végül az elolvasottak polcaira kerülhet.
Utolsó tanács: semmi táptalajt nem ad arra, hogyan lehet, megúszni egy gyilkosságot vagy miként lehet sorozatgyilkosként éveken át tevékenykedni! Nem érdemes az ő módszereit követni, ha esetleg valakinek megfordul a fejében. Elmagyarázzák, hogy ő miért ennyire láthatatlan a nyomozók előtt és miért nem bukott le éveken át, de mély részletekbe nem mennek. S talán, jobb is ez így. Hiszen a sorozat nem ösztönözni akar embereket, sem ihlet forrásként rendelkezni, csupán szórakoztató jelleggel született. Ahogy mondani szokás, nem kell mindent elhinni, amit látsz. (:

dacf7adf184e48076524688d0ee48dd3.jpgLucifer (2016-tól napjainkig)

Még mindig nézem, és nagyon szeretem! Menő, pörgős, vicces, remek karakterekkel, akik lassan, de biztosan kibontakoznak és egy antihős főszereplővel. Szeretem, amikor a főszereplő nem átlagos és olyan jellemvonásokkal rendelkezik, amivel nem nevezhető a jó karakternek, de végülis rossznak sem, egyszerűen ingázik a két oldal között. Lucifer Morningstar tipikusan az a karakter, aki azonnal szembemegy mindenféle elvárásokkal, normalitással, társadalmi normákkal és megtestesíti a rossznak vagy gonosznak vélt, bűnös szokásokat. Persze, hogy ezt teszi, hiszen Ő maga az ördög! Szívességeket teljesít cserébe, hogy ha szüksége lesz rá, viszonozzák. Természetesen más bibliai karakterek is megfordulnak a sorozatban, ahogy egy halandó hölgy nyomozó is fontos szerepet kap. Én sokat nevetek rajta, mivel kifiguráz elég sok prűd dolgot, ahogy társadalomkritikával is bír, no meg vallási karikatúrával. Tény, hogy a mélyen vallásos emberek között igazi borzadály és fertő ez az alkotás, ami a szemükben sértés… mi tagadás, engem emiatt még jobban érdekelt. Jelenleg még nézem és eleinte olyan hírek terjengtek, miszerint a harmadik évad után, nem lesz folytatása. De szerencsére a netflix úgy határozott, hogy lesz és remélem, tartják a megszokott színvonalat. Bátran ajánlom mindazoknak, akik nyitottak az iróniára, önkiparodizálásra, fekete és vallási viccekre (de akad tök átlagos humor is benne), mindezt megspékelve krimivel az angyalok városában.

569a5c57093606749f1d559c705fdcd4.jpgX-akták (1993-2002 + 2016 folytatás)

Ötletem nincs mennyi idős lehettem, amikor láttam az első részt. Emlékszem, igyekeztek távol tartani tőle és elérni, hogy ne láthassam a TV-ben a részeiket, pedig már akkor is nagyon érdekelt és kíváncsivá tett. A maga korában és műfajában szerintem nem véletlenül lett híres, kiemelkedő sorozat. Mert bár sci-fi és azon belül is földönkívüli témákat boncolgató sorozatnak lehet besorolni, szerintem megállta a helyét. Az egyik filmet is láttam mi ehhez készült és mit ne mondjak, képes volt elérni nálam azt, hogy elgondolkozzak. Vajon léteznek? Van más élet is ebben a hatalmas univerzumban? S ha igen ők milyenek? Tényleg rabolnak el embereket tesztelés céljából? Hiszen az ember mit tesz a saját környezetével, ha nem feltérképezi, megvizsgálja, és pontos válaszokat keres egy eddig ismeretlen lény analizálásával. Sajnos nagyon régen láttam és tervezem újra megnézni még akkor is, ha az eleje nagyon régi, mi meglátszik a film minőségén (bár a régi nem jelenti azt, hogy rossz is!). Ha minden igaz 2015 után a Fox még új hat évadot fizetett elő és készültek el az eredeti szereplőkkel, de el kell ismernem: az már kevésbé vonz. Nem tudom megtekintem e őket, lehet kihagyom. Az effajta erőltetett folytatásoknak általában nincs jó vége és rettentően nehéz az elődjéhez képest hasonlót vagy jobbat alkotni. De, ki tudja? Lehet, megér majd egy próbát. Hiszen „Hinni akarok”.

Halottnak a csók (2007-ben készült és két évad lett)

62e3026eca03e43cf6e13d108d6721aa.jpgAngol címe: Pushing Daisies. Besorolása dráma, vígjáték. Mit ne mondjak, ez teljesen így van. Készítője Bryan Fuller (Haláli hullák, Wonderfalls) és látszik a stílusa, lenyomata. Nekem nagyon tetszett, mint a képi világ, mint a történet, mint a zene és karakterek egyaránt. Egyszerre szomorú és vicces, groteszk és mesés, elvont és átlagos, sötét és fényes. Sajnos nem túl hosszú, mégis megéri az összes percét. Szerintem a cukormázba bujtatott fekete humor remek élőpéldája, mely képes volt bebizonyítani, hogy a morbidnak gondolt ábrázolások és dolgok lehetnek igenis átlagosan tálalva, könnyen emészthetőek, miközben elgondolkodnak. Én sokat gondolkodtam utána azon, vajon miként cselekedtem volna Ned helyében (akinek amúgy nem derül ki a teljes neve), ha nekem is ilyen képességem lenne. Ti mit tennétek, ha egy érintéssel felkelthetnétek a holtakat, de ha egy percnél tovább életben hagyod, akkor valaki más hal meg helyette? Viszont ha másodjára is megérinted, végleg meghal és az állapot visszafordíthatatlan. – Ezen mennyit töprengtem, édes isten… :D

Dark sorozat (netflix, 2017)

6c56ec79b4eacb4e6b8f4625b9413d62.jpgNémet misztikus sorozat. Igen, minden teljesen német benne. S bár én angol szinkronnal és felirattal néztem végig, utólag megbántam, hogy nem az eredeti nyelven néztem meg. Biztosan sokkal jobb lett volna, bár természetesen idővel megszokható bármelyik beszélt nyelv. Német városban, német elnevezésű emberekkel és nem utolsó sorban, német színészekkel munkálkodó, különleges sorozatról beszélhetek, mely elsődlegesen a címével keltette fel az érdeklődésemet. Egyszerű, egyszavas, tömör és mégis sokat mondó. Dark, avagy a sötét. Eleinte nem értettem, hogy miért ez a címe, mivel nem kaptam rá választ. Az igazság az, hogy a legvégén, az utolsó évad, utolsó fejezete legutolsó perce után kap értelmet az elnevezés és döbbentem rá, hogy a cím tökéletes. Egy mély, sötét nyomot hagyott bennem és a mai napig vegyes érzelmekkel gondolok rá. Nem azért, mert rossz lenne sőt, jómagam nem találtam kivetni valót benne. Néha lassúnak tűnhetnek a jelenetek vagy vontatottnak, esetleg elsőre feleslegesnek ható információval látnak el, de a végére…. a végére minden világossá lesz, minden értelmet nyer és az ok, okozat megszületik. Sajnos, így is akadnak megválaszolatlan kérdések benne, amikre szívesen kaptam volna valami magyarázatot. De nem. Emellett ez a sorozat nem babusgat senkit, nem ígér happy endinget, de nem fog halálra ijeszteni sem. Egyszerűen lassan elsüllyeszt a sötétségben, elmerülsz a főszereplővel egy érthetetlen és önmagából kifordult világ büdös bugyrába és a végére nem szed ki onnan senki. Erős idegzetűeknek és lelkűeknek ajánlanám és azoknak, akik szeretik, ha a kérdéseiket csak a végén válaszolják meg, vagy ha kap is választ, az még több kérdést hoz magával. S bár kimondott durva, morbid jelenet nincs benne (akadhat, de azok… nem tartom vészesen elvontnak), inkább az ember lelkére hat és arra, hogy a néző tud gondolkodni. Hannibalhoz hasonlóan, ez a sorozat sem gondolta azt, hogy egy hülye nézi meg, így nem is éreztem magam annak, amikor a kalandok részese lehettem. Utálom, ha ostobának néz egy alkotás. Nem kell. Hagyjon gondolkodni, morfondírozni és töprengeni. Na, a Dark sorozat bőven gazadag ilyen részekkel, elemekkel. Sőt az első 3 rész után az összes epizód végén gondolkodnom kellett pát percet, mert a felmerült kérdések és talányok egyre több és újabb felvetést hoztak magukkal.
Tényleg egy sötét sorozat. És nagyon ajánlom főleg azoknak, akik tényleg egy nyomasztó, elvont, néha talán lassabbnak ható, de gondolkoztató és kedvelhető vagy épp utálható, teljesen hétköznapi karakterekkel szeret együtt átélni valamit, ami… nem e-világi.
Többet nem árulok el.

Euréka (2006-os sorozat, 5 évados)

1ede5831149e32e29fb47144ee6ac7a2.jpgSci-fi sorozat, néhol humorral megfűszerezve. Átlagosnak nevezhető elsőre és semmi különlegeset nem tartogathat azoknak, akik az első epizódnál leírnak egy sorozatot, bár szerintem a bevezetés sem lett rossz. Sablonosnak tűnhet, de idővel egyáltalán nem lesz az főleg nem vissza gondolva. Viszont aki belekezd, annak tudnia kell, hogy fantázia tudományokkal bővelkedik avagy, nem kell mindenáron a jelenleg ismert és bizonyított tudományos tényeket keresni és elvárni az alkotástól, mert akadnak majd inkább elméleti síkon vagy az álomvilágban létező, de itt megvalósuló eredmények. Aki erre „allergiás”, hogy egy alkotás nem ragaszkodik teljesen a reális tudományokhoz, az… inkább ne kezdjen bele. De ettől eltekintve remek sorozat. A főszereplő kedvelhető, a szokásos szerelmi szálak megvannak benne, ahogy 1-2 karakter egyaránt tűnhet tipikusnak. Ettől függetlenül vagy épp eme karakterek miatt szórakoztató, megnevettető vagy néhol épp elkeserítő. Remek kikapcsolódást tud nyújtani a lusta délutánokon és „semmihez nincs kedvem, de úgy néznék valami jót” estéken. Emellett bőven akadnak benne egyedi jellemzői, mint egy beszélő ház vagy az, hogy az egész város okosokból áll, tudósok által lakott hely. Mit ne mondjak, néha együtt tudtam érezni a főszereplővel mivel a baráti köröm nagy része okosabb, intelligensebb és iskolázottságot tekintve is, magasabb szintű emberek vesznek körbe (mondjuk, ennek én örülök és igyekszem okosodni én is). Ösztönöznek arra, hogy jobb legyek a tudásomat tekintve, de néha tényleg kerülök olyan helyzetbe, mint a főszereplő is. Ugyanis ő és lánya odatévednek, nem direkt keresik fel a várost. De, legyen elég ennyi.

American Horror Story
(Első epizód 2011ben látta meg a napvilágot. Jelenleg 7 évad)

fb6ad94c935f0fea5e24c8edfad75dfd.jpgSorozatban horror műfaj? Lehet az AHS előtt is létezett már ilyesmi, de számomra ő volt az első és szerelem volt első hallásra, ha lehet ezt mondani. Amint megtudtam, hogy elsődleges kategóriája a horror, nagyon megörültem neki mivel, addig inkább animékben néztem horror sorozatokat. Az első évadját szerintem úgy láthattam, ahogy… bárki más. Időben. Tetszett is, majd a második évadot elkezdtem és egyelőre várja, hogy befejezzem. Sok minden közbeszólt sajnos, pedig az összes új évadnál nagyon megörültem a megjelenéseknek és annak, hogy az összes egy másik témát, történetet dolgoz fel. Kísértet járta ház, boszorkányság, elmegyógyintézet és démonok, cirkusz meg vámpírok, szekta, stb. Tény, hogy többször már létező, filmben legalább egyszer, ha nem többször körberágott témát vettek elő, de igazság szerint ez engem nem keserített el. Sajnos a 3. vagy 4. évad után erősen megoszló véleményekkel találkoztam az interneten, hogy kinek melyik tetszett vagy sem és senki se volt elégedett az összes évaddal egyöntetűen. Bár, én alapból külön kezelem őket és nem egyben. Ami nagyon jó ebben a sorozatban! Mindegyik évad, egy-egy történetet mond el a maga horrorisztikus módján, néha easter egg apróságokat elrejtve részeiben. Szeretném idővel bepótolni és megnézni az összes eddigi évadot. Annyi biztos, hogy nem véletlenül vált szálló igévé például az „all monsters are human”. Bőven van mondanivalója, félelmetes, nehéz utána elaludni és ezt több részen át, több évadon át, nem csak egyszer alkalommal, mint a filmek. Emellett szerintem a színészek is kivételes kihívás elé vannak állítva főleg azok, akik vissza, visszatérnek. Egészen más karaktert kell hitelesen eljátszaniuk, mint sem az előző évadban, s ha akad is egy kevés hasonlóság, azért azt el kell ismerni: ehhez tényleg tehetség kell. Képesek levetkőzni az előző évad karakterét és elhitetni velem, hogy ő valaki más, valaki új és semmi köze az előzőhöz. Erre igen kevés színész képes filmeken át, nem hogy évadok között váltogatni. Szerintem. Én csak pozitív vagyok a sorozattal kapcsolatban. Remélem, a hírnév nem ront idővel a minőségen és tudják, hogy a csúcsponton érdemes abbahagyni.

DC: Constantine sorozat (egy évados, 2014ben került napvilágra)

Besorolást tekintve dráma és horror és igen, kezet foghatna az Odaát sorozattal, mivel a horror műfajon belül egy és ugyanazon alfajt képviselik: a démoni és természetfeletti világot és az azzal való küzdelmet. Van itt is angyal, démon, bibliai vagy kevésbé bibliai lény, szörny, kísértet, médium és egy flegma harcos, akit nem érdekel különösebben senki, Hidegnek és távolság tartónak mutatja magát, de hamar kiderül, hogy valójában ő is ember és erősen küzd a saját démonaival, mint bűntudat vagy félelem a pokolra jutástól. Nagyon sajnáltam, hogy csak egy évados lett (s bár rajzolva folytatódik) én elnéztem volna még nagyon sokáig. Szerintem jók lettek a karakterek, az éved végig izgalmas volt és sokféle szörny, lény jelent meg benne, ráadásul lezáratlan maradt és egyértelműen azt az érzetet hagyta az utolsó részben, hogy ezt még biztosra folytatják. Igen. Nem volt semmiféle lezárás vagy vége szöveg. Szembetűnően, már-már fej beütve egyértelművé tette az utolsó rész, hogy ő folytatódni akar. De sajnos a nézők száma nem haladta meg a kívánt mennyiséget, így pénzt se adtak a második évadra. Nos ilyen, amikor a nézők döntik el egy sorozat jövőjét és én ezt mennyire, de mennyire utálom! Mert bár a Constantine a DC képregény világ része, simán helyt állna önálló lábakon sőt, szerintem különc a különc világban és nem, ő nem hord jelmezt, mint a többiek. :D Illetve a megtekintése után ezer százalékra biztos vagyok benne, hogy a Keanu Reeves által alakított John Constantine – a démonvadász film is ehhez a képregényhez köthető. A sorozathoz nem hiszem, hogy sok köze lenne, viszont a forrás az egyértelműen egy és ugyan az. Azt a filmet is imádtam, nagy rajongója vagyok. Akinek tetszett a film, annak ajánlom a sorozatot is feltéve, ha nem zavarja, ha szó szerint félbe vágják a történetet a csúcsponton. Rajzolva folytatható, de nem hiszem, hogy egyhamar ráveszem magam a nézésére. Furcsa lenne egy élőszereplős után a két dimenziós világot megszokni és arra hangolódni.

6fcc1f45f0f89ee3c50976ab7a753cfd.jpg

Egyelőre ennyi lenne. Ha tovább folytatom, akkor nem férek el a tárhely kapacitást tekintve és így is, szerintem bőven hosszú lett, ha nem túl sok. Idővel szeretnék írni az Odaát sorozatról, de elsőként inkább elkezdeném ismét nézni és tovább haladnék vele, mint ameddig legutóbb jutottam. Addig is pár kérdés tőlem: Nektek melyek a kedvenc sorozataitok? Van, amit többször is meg tudnátok nézni, újra és újra? Van olyan sorozat, jelenleg amit nagyon vársz? Ebben az évben vagy tavaly akadt olyan sorozat, amiben kellemeset csalódtál?

Köszönöm, hogy velem tartottál! Cathreen Misery

Címkék: sorozat én
5 komment