2018. október 12. 10:01 - Cathreen Misery

Hell Fest – Horror Park Vélemény

Avagy újabb személyes jellegű filmvélemény

hell-fest-poster-1.jpg

Ahogy azt már említettem az előző Apáca film véleményezésnél, igen régóta nem volt részem abban, hogy horror filmet nézhessek ráadásul moziban. Az Apáca előtti ilyen alkalomnál a „Távozz tőlem Sátán” című alkotást nézhettem meg, ami annyira kiábrándított plusz, annyira nem akadt mozi partnerem, hogy éveken át kimaradt az életemből. Közben a magánéletben is egyre kevesebbet néztem horror filmeket az éjszaka csöndjében s idővel az egyetlen horror forrást a saját alkotásaim jelentették. Amivel nem is lenne baj, hiszen meglepő felfedezéseket tettem (elég sok őrült dolog van a koponyámban…), mégis hiányzott. Rettentően szomjaztam a horror műfaj mindenféle formájára. Legyen szó könyvről, filmről, animéről, sorozatról. Sőt, az internetes közösségi felületek egyikét is arra használtam és használom még mindig, hogy igen morbid és horrorisztikus képeket gyűjthessek. Amellett, hogy nagyon szeretem eme műfajt, nagyon sokat tud inspirálni egy remek alkotás befogadása. Mint az American Horror Story, vagy a mostanában látott Horror Park.
Eme bejegyzésemben nem kell szakértői véleményre számítani, egyszerű „mezei egér” gondolatokat lehet majd olvasni úgy, hogy már fájdalmasan hiányzott egy jó slasher horror megtekintése. Nem vagyok alapvetően eme műfaj híve, s ha valaki esetleg nem tudná mit jelent, tömören leírom. A Slasher, ami angolul annyit tesz, felhasít, felmetsz, felvág, a horror filmek azon ágazata, ahol nincs nagyrészt más, mintsem egy gyilkos ki halomra öli az áldozatokat. Általában 2 végkimenetele lehet eme filmeknek: a főszereplő túléli, vagy senki se éli túl. Lényegében mészárlás plusz ijesztgetés, ezt a két fő horror elemmel rendelkeznek és általában ezzel ki is merül egy ilyen film. Persze akadhatnak kedvencek ettől függetlenül, amik valamiért megfogják az embert és szerettük annak ellenére, hogy ennél többet nem ad. Egy Slasher nem akarja megváltani a világot, nem akar elgondolkoztató témákat boncolgatni és végképp nem akar mélyen szántó élettörténeteket felsorakoztatni a nézők előtt. Egyszerűen van egy pszichopata őrült (akár halandó ember, akár hallhatatlan entitás), aki szimplán szeret gyilkolni. Nem akarnak érzelmet kicsikarni belőled… mármint, ha a rettegést és félelmet nem számítjuk annak. Szerintem a Horror Park ennek eleget tett, s mint eme év Slasher Horror filmje, helytállt.
(Lentebb az egyik kedvenc filmzeném hallható)

 

Aki látta a trailert, de a filmet egyelőre nem, azoknak azt tudom mondani: épp azt nyújtja, ami az előzetesben benne van. Nem használják fel az összes zseniális halálnemet, de tény, hogy többet se fog adni, én ennek ellenére mégis nagyon szerettem. Elégedetten léptem ki a mozi terméből és ezzel nem voltam egyedül. Azt kaptam, amire számítottam s mivel a trailer után olvastam is, hogy a Hell Fest egyszerű Slasher Horror, így végképp otthon hagytam a nagy elvárásaimat. Számomra megfelelően jó volt. Eléggé morbid, kellően félelmetes és ez ment 86 percen át. Rendben, az elején kellett ügyebár a karakterek bemutatása, hogy azért legyen vajmi sejtésünk arról, kiket fogunk végig követni. Viszont ahogy az várható volt, felszínes jellemvonásokat kaptunk, amik alapján be lehetett skatulyázni őket, illetve a film haladása alatt is tettek egymásra megjegyzést vagy hoztak olyan önálló döntést, ami után plusz személyiség jeggyel ruházhattuk fel őket. Aztán meghaltak. Na, de nem akarok eltérni a tárgytól. :D Nem érdekeltek a karakterek mély belső érzelmei, hiszen nem drámára ültem be. Úgy vélem, hogy bár felszínes karakter bemutatás volt, mégis kaptam eleget ahhoz, hogy elhiggyem, fiatal egyetemisták vagy legalábbis, nagykorúak. Barátok, régről ismerik egymást, ráadásul frissen kibontakozó szerelemnek is a szemtanúja lehettem, ami nem volt túl csöpögős, inkább béna és kezdetleges, de ettől volt jó! Nem volt tökéletes románc sőt, elég komikusnak hatott, hogy a Horror Parkban akadt egy cseppnyi romantika is amit… Á, a poént nem lövöm le. Aki látta annak annyit mondok: A fotófülke jelenetet nehéz lesz elfelejteni. Főleg, hogy volt értelme a cselekvésnek!
Ráadásul, ami még tetszett a karakterekben, hogy akadt erős szkeptikus és akadt nagyon vagány, aki persze a többiek miatt játszotta, hogy ő mennyire bátor, de valójába rettegett. Vagy a látható és egyértelmű fő vagány lány, aki tényleg menő volt és bátor (ő volt a kedvenc karakterem) még ő is képes volt félni. Illetve a végén, amikor útvesztőbe menekülnek és a macskafüles lány nem a szokásos hiszti királynővé változik, aki hangjával és sírásával jelzi a gyilkosnak, hogy „itt vagyok, gyere csak és megölhetsz!”. Nem, helyette igyekszik összeszedni magát a barátnője kérésére (aki addigra meglepően bátor lesz), s amikor mégis kiborul, nos, el kell ismernem: abban a helyzetben nekem is elillant volna az összes lélekjelenlétem. Tetszett az is, hogy nem egy elveszett, teljesen buta, magára vigyázni nem tudó életképtelen főszereplőt kapunk, hanem olyat, akinek fontos a tanulás, emellett dolgozik (csak pár ismertető tulajdonság) és bár fél, képes a tettek mezejére lépni. Rendben, sok esélye nem volt, de na. :D Én szeretem, ha a túlélés legkisebb esélyét is megragadja a szereplő és nem önként veti magát a gyilkos karjaiba suicide hajlamaival.

hellfest.jpg 

A történet egyszerű. Elején pár jelent kinn a világban, majd amint a csapat belép a Horror Parkba, onnantól kezdve a film végig ott játszódik. Nem tekintik a világba vagy a parkon túlra, nincsenek elemek, amikor elszabadulhatsz a helyszíntől. S ez is, rettentően tetszett! Mert bár a Park hatalmas volt, mégis zárt és tömve rémisztőbbnél rémisztőbb jelmezes emberekkel és gépekkel. Volt olyan helyiség vagy jelenet, amikor elszorult a torkom, pedig nem engem akart elkísérni egy zsákos fejű kislány vagy nem én álltam a baba teremben (ahol fehér lap volt az arcukon és ijesztő gyerek hangok kísérték a részt), mégis annyira zseniálisan meg voltak alkotva, hogy a látványtól megfagyott bennem a vér is! Ha ennyire élethű, ennyire realisztikus, ennyire borzalmas parkot lehetne létre hozni valójában is, nos, biztos sok lenne az infarktus eset. S persze a filmben a néző tudtára is adják, hogy a park eleje bemelegítő, ahol jump scare megoldással az arra vándorlókra ráijesztenek a színészek. De beljebb haladva a holtak földjére majd a pokolba, már sokkal durvább és félelmetesebb dolgokkal lehet találkozni, ahol hozzá érhetnek az emberhez ebbe, bele kell egyezned, vagy nem léphetsz be! El kell ismernem, ott már komolyan paráztam. Látványban nagyon jól érzékeltették a hely fokozatos durvulását és egyre élet hűbb megvalósítását. Ráadásul, ahogy haladnak egyre beljebb, úgy kezdenek el nos, fogyatkozni. De többet nem mondok. :D A látvány elemekkel én teljesen elégedett voltam. Akadtak, ahogy említettem, komolyan borzalmas vagy egyszerűen hátborzongató jelmezek, amiktől libabőrös lettem, de persze voltak kevésbé félelmetes, amolyan alap kellékek és jelenlévő dekorációk, jelmezek. Ami kiemelkedő volt még számomra, hogy állandóan volt valami inger. Akkor pihentem, amikor a szereplő is, jobbára… Mert ebben a filmben éltek egy olyan lehetőséggel, amit én úgy nevezek, hogy a komfortzóna áthágása. Ügyebár akad mindenkinek az életében olyan napszakasz vagy rész, amit egyedül csinálunk vagy megszoktunk és szeretünk, s mivel minden napos, ezért fel se merülhet bennünk, hogy azt bárki is megzavarja. Például az Átok című filmben az ágy jelenet, ahol a lányt az a kísértet lány a takarója alatt „támad” meg. Én nem tudok takaró nélkül aludni, de az a jelenet annyira felzaklatott, hogy egy ideig nem tudtam úgy érezni, a takaró alatt biztonságban vagyok. Nos, a Horror Parkban a gyilkost nem érdekelte, milyen helyiség a mosdó. Pedig valljuk be: ha elmegyünk mosdóba nem tök természetes a gondolat, hogy ott békén fognak hagyni? Hogy nyugodtan elintézhetjük a kis ügyes-bajos dolgainkat és megkönnyebbülve folytatódhat a nap? Mert, nekem eddig ilyen volt. Mármint az is marad, egy átlagos és mégis magányos, zavartalan folyamat, ami szükségszerű, mert üríteni kell. Akár tetszik, akár nem. Ilyen téren talán a Jurassic Park első része, ahol a dinoszaurusz leszedte az épp ürítő férfiről a toitoi-t. Vicces jelenet volt, de ettől még megérintett és felzaklatott, hiszen…ne már! Legalább a mosdó maradjon meg a béke szentségének! Mára már kiderült, hogy se a templom, se iskola, se kórház, se a saját ágyam és szobám, se semmilyen létesítmény nem óvhat meg attól, aki meg akar ölni (akár halandó ember, akár természetfeletti entitás), de a mosdó? Könyörgöm, azt hagyjátok, már meg! :D Szóval igen. Van benne egy ilyen jelenet is.

hell-fest-horror-movie.jpg 
A gyilkos maga egyszerű volt, helyben improvizáló, bár kicsit mégis rákészült fickó, aki végig arctalan maradt a nézőnek, és ha úgy nézzük, mindenkinek. Csak egy valaki ismeri az arcát, de azt nem árulom el, poéngyilkos megoldás lenne (hehehe, poéngyilkos… :D). Tetszett ez az alakja. Kellően félelmetes volt, mégis láthatóan halandó. Egyszerűen egy elmebeteg, aki nem foglalkozik körülbelül semmivel. Nincsen kiemelkedő ízlése és művészi hajlama, azt teszi, amihez aktuálisan kedve szottyan, s elég egyértelműen élvezheti a vadászatot. Imádtam ezt a rideg, ismeretlen figurát, aki így bárki lehet. A szomszéd férfi, a bolti eladó, a villanyszerelő, tanár, akárki! Mert épp olyan átlagos, mint te vagy én. Ezt a hétköznapi álcát a Horror Parkban levedlette s kivételesen önmagát adta nem törődve senkivel. Áh, kiráz tőle a hideg, ha belegondolok. Velejéig romlott, emberbőrbe zárt szörnyeteg. Tökéletes.
Amikor a fiatalok eleinte felfedezik, a Parkot s még semmit se sejtenek, akad pár poén, amit nagyot nevettem. A zombie zaklatás vagy az a beszólás, hogy életre kelti a holtakat vagy a holtak azon testrészét. Vagy, amikor megakad a kocsi, amivel át kell menniük a következő részhez és megakad a járat s bemondják „kérjük, őrizzék meg hidegvérüket, amíg megoldjuk a problémát” ha jól emlékszem. Meg akadt olyan szöveg is, hogy „ne veszítsék el a fejüket”. Hahaha, jó volt! :D Azt még mindig nem tudom, hogy ki utazott végül a hátramaradt szakaszon a főszereplő lánnyal. De erről nem is írok többet! Nem szabad.

 image4.jpg

Egy szó, mint száz, nekem az egész tetszett. Amire számítottam azt kaptam sőt, nekem többet is adott és jól szórakoztam a film alatt. Kivételesen nem bántam meg, hogy elmentem rá vagy, hogy láttam és részese lehettem az élménynek. Természetesen ember függő, hogy kinek mennyire tetszik vagy sem, én ma már beleütköztem egy igen negatív hangvételű véleménybe is, egy másik blogon. Ahol konkrétan csak a rossz oldalát és szerinte nem jó elemeket sorolta. Ha úgy nézzük, ellen kontraszt vagyok. :D A horror műfaj iránti rajongásomat csak növelte, fokozta és egyetlen egy percre se vette el a kedvemet tőle sőt, többet akarok! Ráadásul a mozi előtt bemelegítésnek elkezdtem nézni az American Horror Story ötödik évadát és az első 3 részt sikeresen megtekintettem. Eleinte tartottam attól, hogy sok lesz így egyszerre főleg, ennyi kihagyás után. Majdnem egész álló nap horror alkotások befogadása megterhel vagy lelkileg nyomot hagy, de nem. Tetszett. Jó volt. Szórakoztatott és kikapcsolt. Sőt, úgy érzem felfrissítettem a saját horror fantázia világomat, amiből dolgozok, amik írok vagy rajzolok. És nem elég. Többet akarok! Még több borzongást, még több brutalitást, még több lélekölő történetet!

Szerintem zárom soraimat, a vélemény kifejtésnek ennyi elég. Aki látta a filmet annak pár kérdés (aki nem látta a filmet és nem szeretne spoilert olvasni, az ne olvassa el a válaszokat! Tartalmazhatnak cselekményleírásokat!):
Nektek tetszett a film?
Ha igen/nem miért?
Mi volt a kedvenc jelenetetek?
Akadt kiemelkedő jelenet, ha igen melyik volt az?
Mit gondoltok a Slasher horror filmekről?

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. október 09. 13:23 - Cathreen Misery

American Horror Story 1-2-3-4 Véleményezés

Avagy saját véleményem a sorozat első négy évadáról.

92ca34f68f9532fc681ea23a0530c890.jpgMegkésett vagyok, aki a divat hullám lecsillapodása után kezdett bele egy olyan sorozat befogadásába, melyet mások rég végignéztek s talán, már várják az új évadot. Mikor nagy hangot kapott és szinte mindenféle internetes csatornán és közösségi felületen erről volt szó, gyakorta szembe jött velem egy bejegyzés, idézet, szöveg vagy videó, egyáltalán nem volt kedvem megtekinteni a sorozatot bár, a kíváncsiság azért eleinte győzött. Érdekelt, miért olyan populáris és annak idején az első évadot én is megnéztem tartva a sebességet másokkal. Majd szüneteltettem. Először azért, mert a második évad első két része annyira megijesztett, hogy képtelen voltam folytatni majd azért, mert általában szeretek a divattal szembe menni. Rossz vagy sem, néha épp az alapján döntök egy alkotás befogadásáról, hogy mennyire trendi. Ha nagyon, akkor inkább kihagyom. Erre nincs magyarázatom azon túl, hogy makacs lázadás érzése kerít hatalmába és kitartóan fogva tart. Majd jött az az időszak, amikor erősen hiányt szenvedtem a horror műfajból. Se film, se könyv, még anime se. Erős szomj kerített hatalmába és leírhatatlanul vágytam már egy kis vérre, borzalomra, félelemre amit, a saját alkotásaim nem igazán adtak vissza, hiszen ők az én gyermekeim. (: Így eszembe jutva a sorozat gondoltam miért ne, tehetek vele egy próbát és elkezdhetném megint nézni a második évadot. Már nem féltem az első két résztől sőt, akartam, hogy végre újra rettegjek (igen, én ezért nézek horror filmeket, mert szeretek félni).Eleinte csak néztem és azon csodálkoztam, hogy ez a második évad komolyan egy cím alatt fut az első évaddal? Aztán igen hamar magába szippantott s ettem a részeket amennyire időm engedte. Végeztével habozás nélkül neki veselkedtem a harmadiknak majd azt befejezve a negyediknek s bár eleinte féltem, hogy a színészeket nem tudom megkülönböztetni és keverni fogom a jelenlegi karakterét az előző évadéval, de kellemesen csalódtam. Ugyanis már az első résznél sikerült elvonatkoztatni az előző évadtól és teljesen különálló karakterként kezelni bizonyos szereplőket még akkor is, ha ugyan azon arc alakította.

fx-american-horror-story-all-season-connected-11-ways-the-american-horror-story-seasons-are-all-connected-spoiler-alert.jpeg

Eme bejegyzésemben szeretném kifejteni, hogy miért tetszett az összes évad és milyen gondolatokat ébresztett bennem. Miért tekintem remek alkotásnak mindegyiket és miért nem csak horror, hanem annál sokkal több. Sajnos egy időben gyakran szemléltem, ahogy ócsárolták az évadokat s persze, ahány ember annyiféle vélemény született. Volt, akinek csak az egyik évad tetszett a többi pocsék volt, másnak meg épp fordítva. Embere válogatta. Mégis úgy éreztem, hogy sok néző eme véleményezők közül összevonta az évadokat és egymáshoz mérte őket, pedig szerintem különálló részekként kellene kezelni őket. Hiába futnak egy név alatt, az tekinthető egyfajta gyűjtőnévnek. Az évadok mind önmagukban minőségiek és nem az előző vagy az utána lévőhöz kellene viszonyítani, hanem ahhoz, amit abban a pillanatban megadatott az adott évad története. Pontosabb kifejezés: Egy boszorkányokról szóló évadot nehéz és felesleges cirkuszos szörnyszülöttekhez viszonyítani vagy egy kísértet járta házhoz. Ha azonos vagy hasonló történettel rendelkeznének, mint például a Lucifer sorozat ahol egy szálon és fő történet síkon fut az egész és változatlan bizonyos aspektusokat tekintve, na, ott lehet összehasonlítani az első évadot a harmadikkal. Szerintem.

S akkor kifejteném, hogy mi tetszett az évadokban. Előre szólok, SPOILERT tartalmazhatnak, így aki nem látta egyik évadot se és nem szeretné, hogy poéngyilkos legyek kérem, az ne olvasson tovább! Köszönöm!

2015americanhorrorstory_press_150115-920x584.jpg

Az első évad Murder House. 

Első megnézésre nagyon élveztem. Úgy vélem, remek bemelegítő volt ahhoz, hogy megismerkedjek az AHS sorozattal és a világukkal, amit képviselnek. A furcsa s egyenesen haláli (hehehe, értitek, haláli) vagy túlvilági (valaki állítson le) szerelmet imádtam. Nem szeretem a romantikus és nyálas történeteket, de Tate és Violet szerelme azonnal magával ragadott. Komolyan ezerszer jobb volt, mint a Titanic vagy az Alkonyat nevezetű bűnös alkotások. Az említett fiatalok kapcsolata majd az anya teherbe esésének körülményei és sok, az évad végére kiderülő csattanó egyenesen felvillanyozott és minden kiderült, rémisztő információt imádtam! Jómagam alapból szeretem a kísértet, szellemes történeteket, szóval afelől kétségem se volt, hogy tetszik e majd a történet. Úgy vélem az alap sablonok mellé képesek voltak felturbózni és új elemeket helyezni az amúgy agyon rágott kísértet horror témába s ez is, kiemelten élveztem benne. Amikor a saját házad lesz a turisztikai látványosság, amikor a szellem elhiteti, hogy ő hús vér, amikor nem válogathatod meg a szomszédodat és a család, mint a társadalom legkisebb egysége mennyire érzékeny és könnyen szétszakadó dolog. A rémisztő részek mellett olyan témákba nyúltak bele és olyanokat ábrázoltak, amiket más alkotás kevésbé mer elővenni vagy csak ritkán s én bánom is, hogy a horror nem alapvetően tabudöntögető műfaj (részben, nem kell, hogy ez legyen a fő célja). Szerettem ebben az évadban, hogy egyén és család szinten is elemezték a kérdést: mi a család? Miért van együtt? Mi a szeretet? Mi a halál? Honnan tudjuk, hogy élünk vagy halunk e?

american-horror-story-asylum-joseph-fiennes-jessica-lange-cromwell.jpg 

Második évad Asylum

Az első évad után számomra óriási változást jelentett. Tény, hogy a kísértet horror témában nincs olyan sok durva és morbid lehetőség, mint egy elmegyógyintézetben ráadásul, szerintem itt kimaxoltak mindent, amit össze lehetett vegyíteni egymással. Bolondokháza ahova, ha bekerül az ember, isten se hisz neki (pontosabban isten szolgái), ahova a földönkívüliek, démonok és a halál angyala úgy jár, kél, mintha haza térnének. Az itteni emberek mindegyike átélt valami természetfelettit, valami súlyos traumát, mindenkinek van fekete folt a múltjában, amit meg is mutat a sorozat és kiderül, s aki az elmegyógyintézet dolgozója vagy betege lesz, annak a sorsa meg van pecsételve. Ráadásul teret kapott az egyik kedvenc sorozatgyilkos típusom, aki hihetetlenül ügyesen álcázza magát s itt olyan szakmába bújt, amivel mesteri szinten elfedheti a valódi kilétét (aki látta tudja, mire gondolok). Foglalkoztak a földönkívüli elrablásos esetekkel, foglalkoztak a démoni megszállással és így próbatétel elé nézve isten szolgái (papok és apácák), szerepet és témát kapott a második világháború s az akkori kegyetlenségek sorozata, ex náci katonák és szadisták. Mindezek mellé az ember gyilkosságok brutális mivolta is helyet kapott, ahol a gyilkos kifejezetten nőket ölt meg, lenyúzva bőrüket és viselve azokat ment tovább. Megvallom akkor döbbentem le nagyon, amikor kiderült, hogy eme gyilkosnak utódja is lett, s akit végül nem sikerült elvetetni. Ugyanis erőszakból született. Alapjául az egész káosznak, aminek fő központja az intézet volt, olyan kor szolgált időpontként, amikor rettentően nehéz volt leszbikusként élni, más rasszból tartozó embert szeretni, vagy apácának lenni erős és karizmatikus jellemmel. Ez az évad nekem a csúcspontja volt a sorozatnak és amennyire féltem tőle, épp olyannyira imádtam minden beteg részét!

a1e4dda512358658a9133d1ae08529c3.jpg

Harmadik évad Coven

Boszorkányság, különcség, női egyeduralom. Szerettem ezt az évadot is főleg azért, mert remek pihenőnek szolgált a második után. Nem akart azonnal az első részekkel nagy durranást véghez vinni, ami tetszett. Lassan felvázolta a helyzetet, megmutatta mi van most s egy lány szemszögéből végigkísérhettük, ahogy a boszorkányok közé kerül. A miért azért érdekes volt. Megölni úgy valakit, hogy szeretkezel vele, na, az aztán képesség! :D Ahogy lenni szokott, itt a több évszázada otthonként szolgáló ház lesz a központi helyszín melynek lakói vagy hozzájuk köthető szereplők között folynak a szálak, történnek az események és csattanó jön csattanó után. Amikor azt hittem nagyon meglepődtem, akkor jött még egy rész s annak a végén leesett az állam. Helyet kapott a woodoo és boszorkány vadászok is, mindamellett a Halloween és ismételten olyan időben játszódik, olyan korban, ahol kívülállónak lenni rettentően nehéz. Nagyon tetszett az, ahogy a különcségre, az átlagostól és normáktól eltérő életre fókuszált. Igaz, a lányok azzal lettek mások, hogy boszorkány vér csörgedezik ereikben és bennük előtörtek a képességek. Emellett foglalkozott a hatalomvággyal, az örök fiatalsággal és kapzsisággal. A legfőbb, akinek bölcs és jó vezérnek kellene lennie, inkább ezeket hajkurászta és elhanyagolta a közösséget. Most őszintén, ki ne élne a lehetőséggel, ha akkora hatalmat kap, amit ő is megkapott? Ki ne akarna hallhatatlan és örökké fiatal maradni? Bármi áron? Tetszett, hogy elgondolkoztatott és volt min töprengenem, ha egy résznek vége volt. Bár, ez az AHS összes évadjára elmondható. Mindig érint valamilyen témát vagy többet, ami érdemes filozofálni. Az, hogy a fő öltözködésük alapvetően a fekete ruha volt, csak hab a tortán. Imádtam, ahogy az élve elégetést és az élettel – halállal való játszadozásaikat. A legjobb, hogy döntéseiknek komoly következményei adódtak, amik elől nem menekülhettek. Fú, órákon át tudnám sorolni, miért tetszett annyira.

maxresdefault.jpg

Negyedik évad Freak Show

A mostanában befejezett furcsa és a különc évadok között is különc sorozat. Sajnos a magyar neve tökéletesen egyezik Darren Shan egyik könyvével, ami szerintem nagy hiba volt, de ez mellékes. A kiemelt téma, ami nagyon tetszett már az első epizódban az az, hogy végre elővették a születési rendellenességgel rendelkező embereket. Hiszen, az ember nem tehet arról, hogy minek és kinek születik, az emberek mégis szeretnek tudomást se venni róluk és akár jó akár sem, kitaszítják őket a társadalom peremére. Általában több bántalom, fájdalom és sérelem éri azokat, akikről lerí, hogy nem átlagosak. Eleinte csak olyan szereplőket ismerünk meg, akiken valamilyen fizikai elváltozás van és szemmel láthatóan „torz szülött”. Idővel szörnyeknek és korcsoknak nevezik saját magukat. Majd képbe kerülnek a lelkileg más emberek, illetve az, milyen, ha az egyik korcs lehetőséget kap a normális életre. Mit tenne? Mi a legjobb döntés? Jessica Lange ismét hozta a zseniális karakter szerepét. Szerintem annak a nőnek direkt írnak ilyen karaktereket. :D A mostani egy vezér nő volt, ki valójában a sztárágra, csillogásra és hírnévre vágyott. Olyannyira, hogy képes volt átgázolni bárkin és bármin álmai érdekében. Persze nem csak ő rendelkezett nem épp pozitív jellemvonással. A „fogat fogért” büntető elv elfogadott volt több korcs szerint is, ráadásul érthető okokból. Ők se tapasztaltak mást, csak a világ kegyetlenségeit és pokoli részeit. Mit nekik egy halálbüntetés? Szerettem, ahogy a nehéz sorsú emberekkel foglalkozik és nem rest megmutatni a szenvedésüket. Nem szépítette a korcsok életét, nem akadt happy end egyiknek se. Vagy nehezen, komoly áron tudtak elérni egy szintet feltéve, ha az jó szintnek nevezhető. A cirkusz, mint ismételten központi helyszín kifigurázása volt számomra az ember által teremtett közösségnek. Hiszen milyen hely az, ahova összegyűlni kényszerülnek a mássággal rendelkező emberek s ahol „vicces” műsorokban szórakoztatják a normálisokat, hogy legyen pénzük megélni? S valljuk be: ez manapság sincs másként, csak a „korcsok” nem kapnak saját cirkuszt és előadásokat. De még mindig eldugjuk azokat, akik nem kívánatosak a társadalom szerint. Emellett nagyon, de nagyon élveztem a benne lévő őrült gyilkosokat! Hihetetlenül jó volt az a bohóc, aki szétroncsolta a saját száját, majd az utód, aki maradt utána, a kő gazdag, elkényeztetett, istenkomplexusos férfi! Rettentően őrült volt, mégis zseniális kaméleon, aki végül… á, az utolsó rész poénját nem mondom el. :D De az, na akkor leesett az állam! A legkiemelkedőbb jelent Dandy-vel kapcsolatban az a rész volt, amikor megölte az anyját. Az az arcjáték, mimika, viselkedés, az az érzelmi hullámvasút feltéve, ha voltak érzései, mesteri színészi játék volt! Biztos ezt a részt betenném a színészi akadémia vizsgatétel egyikébe.
Az összenőtt ikerpár esete is érdekes volt, ahogy a történetük is. Mégis a testvéri harc majd kibékülés ábrázolása kimagaslóan tetszett. Ahogy az is, hogy a korcsok szintúgy átlagos emberek voltak, ahogy bárki más. Döntöttek hibásan, de döntöttek jól is. Ebben a korban is titkolták a homoszexuális viszonyokat, ahogy himsoviniszta társadalomban elnyomásban éltek a nők, na akkor egy korcs nőnek milyen lehetett! – Ebbe is kapunk egy kis betekintést. Elsa Mars élete például durva volt, egyenesen brutális és mégis képes volt lábra állni. Értitek, lábra… :D Mindegy is. Az a téma, hogy ki mennyit ér a fizikai rendellenessége miatt szintén tetszett, ahogy az a feszegetett téma, hogy vajon mennyivel van kevesebb joga egy korcsnak? Bűntudat nélkül megölhető az, aki nem átlagos vagy sem? Bántható az, akit már a jó isten megvert magzatként? Hol korcs valaki és hol ember? Ki az igazi bűnös és ki a szent? A rosszak megkapják a megérdemelt büntetést?

 

 3b7acec0c7530ffa2f575a5a8d2ad080c7e71408_00.jpg– Úgy vélem mindegyik AHS évad olyan témákat igyekezett a nézők elé tenni, ami nem csak az adott dátum szerint játszódó időben volt releváns, hanem jelenleg is ott van köztünk, közöttetek, a szomszédjaid mocskos lelkében. Mindegyik évad rendelkezett eredeti mondandóval, tabu témával, filozófiai órákat megérő jelenetekkel, amikről szívesen beszélgetnék, sokat. Szívesen elmerengenék rajtuk, morfondíroznék hangosan, és értelmi vitákat tartanék róluk. S tudjátok mit? Szeretem, amikor egy alkotás eléri ezt. Nem számít, hogy horror film, könyv vagy sorozat, netán thriller vagy krimi! Nem fontos, hogy anime vagy nyugati film legyen, csak érje el azt, hogy az agyam pörögjön körülötte és ép azért döbbentsen meg, taszítson borzalmas hangulatba, mert szemem elé, mert tenni egy témát ami, sajnos nincs megoldva, hanem társadalmilag szőnyeg alá söpörve. Az elsődleges indok, amiért magával ragadott az AHS sorozat az nem más, mint a pofátlan merészsége, kreatív haláltípusai, sokrétegű karakterek, amik között, ha akad is enyhe hasonlóság, mégis különálló és egyedi „emberek”. Azért ragadt magával, mert végre nem szépít, nem simogat és babusgat, hogy „ne aggódj, csak egy film vagyok, s a filmek nem valósak”. Nem, az AHS szembe köp, és azt mondja, vedd észre, mert a valóságból merítettem! Akadhatnak hibái igen, de melyik alkotásnak nem? Nincs tökéletes film/ sorozat/ könyv, ez tény! De az még kevesebb, amire azt mondanám, hogy megérte rá szánni az időt és érdemes volt befogadni, mert valami pluszt adott az életemhez és létemhez. Kevés, pedig ezeket a horror alkotásokat szeretem a legjobban. Ne csak félelmet keltsen bennem, ne csak jumpscare legyen, ne csak egy újabb vérfürdő és ennyi. Legyen mögötte tartalom, mondanivaló, értelem és kreativitás. Ráadásul az AHS nem félt a morbid és elvont jelenetektől, aminek kifejezetten örültem! Az élve elégetés, a kísértettel való szex (na, igen, az aztán zavarba ejtő volt, ahogy a többi szex jelenet is), öngyilkosság, mások kegyetlen megölése és lemészárlása, nemi erőszak, fizikai bántalmazások (jogos e vagy sem, helyénvaló e vagy sem), démoni megszállottság, hit, remény elvesztése, ketté fűrészelés, megcsonkítás, boszorkányos – rituálé szex, ex kísértetet szeretni. Többféle csoportos mészárlás (baltával, fegyverrel, ami épp kézbe akad), lelki és fizikai betegségek, istentelenül sok trauma és sérelem, amiből fel lehet épülni, vagy épp nem. Tetszett, hogy a szereplők önzőek voltak, kapzsik, hiúak vagy mélyen dühösek. Tetszett, hogy átlagember volt mindenki, egyedül akkor tűnt ki a csoportból, ha ő volt a sorozatgyilkos. :D

Egy szó, mint száz, én nem találtam kivetnivalót és nem állok be a sorba, hogy ócsároljam a sorozatot. Tovább folytatóm az évadok nézését és remélem, mire utolérem magam, addigra a nyolcadik éved már elérhető lesz magyarul.

Nektek mi a véleményetek az első négy évadról? Van kiemelkedő kedvenc évad? Ha igen melyik az? Akad olyan jelenet /jelenetek ami/ amik fő kedvenc résszé avanzsálódtak? Ki a kedvenc színész vagy szereplő, akit alakít? Kedvenc idézet a sorozatból?
Köszönöm, hogy benéztél és elolvastad! Hagyj véleményt kommentben ott, ahol szeretnél! 
Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. szeptember 27. 18:20 - Cathreen Misery

Őszi Tag 2018

Avagy újabb személyes jellegű bejegyzés melyben kérdésekre válaszolok.

d9ff01c3ba0ff32cff9f641975ef3a80.jpgŐszi világ

Sebesen zúg az InterCity
keresztül a tájon;
színes erdőkön, réteken
az ősz világát látom.

Vékony felhőréteg
takarja a napot,
finom ködfátyol
a talaj mentén kavarog.

Hűvös szellő lágyan
lejti táncát a mezőkön,
tehéncsordák ebédelnek
békésen a legelőkön.

S a száradó bokrok fölött
ha renyhén eltekintek,
és puha ködbe vesző
dombokat nézek,

bágyadtan álmodozom róla
- bár ez már maga az álomvilág -
hogy vándorlok a falvak között,
s elkísér az őszi világ.
J.D. József

A napokban dobta fel elém az egyik közösségi felület Zsuzsiii blogjának bejegyzését, melyben újabb tag, avagy kihívás kérdéseire válaszolt, s mint lehetőséget felkínálta kitöltésre másoknak is. Szeretem az ilyen feladatokat vagyis a kérdezz – felelek ezen formáját. A kérdések általában érdekesek és szórakoztatóak, mindamellett jobban megismerhető leszek azok számára, akiket érdekel a dolog és kicsit engem is kikapcsol, szórakoztat a fárasztó napok után. Amikor nincs se ötlet se ihlet, mégis szeretnék valamit írni, akkor ideálisnak tűnő lehetőség ez a Tag dolog. Miként Zsuzsi, úgy én is azt szeretném ösztökélni, hogy minél többen írjátok meg, s ha megtörtént kérlek, értesítsetek róla! Kíváncsi lennék mások válaszaira is!

Az Autumn Tag 2018 eredetileg Clarissa jegyzetei oldalán található (névre kattintva elnavigálódtok a bejegyzéshez!)

e259889d2944163c171adfe542ce81c8-1000.jpg

Következzék tehát a Kérdések és Válaszok – Ősz rész!

1, Mi az, amit szeretsz az őszben? Az egyre korábbi sötétedést, a kiszámíthatatlan időjárást és a sok esőt, a színes lombkoronákat és azt, hogy a Nap fénye nem égeti többé a bőrömet. Szeretem nézni a lassú mély álomba merülést a természettől. A felkészülést a dermesztő télre, a túlélés érdekében tett igyekezeteket. Szeretem, hogy ilyenkor, ami nem növény elbújik és felhalmozza a táplálékát. Szeretem a forró teát iszogatni, miközben olvasok és érzem a nyomasztó melankóliát, a mély gondolkodós pillanatokat és a puha, selymes, kötött ruhák viselését.  

3425e1e2d0f7b2ab007b643517c93d00.jpg2, Mit szoktál ilyenkor csinálni, amit más évszakban esetleg nem? Régebben semmi jelentőséggel nem bírt nálam az évszakok változása. Elkönyveltem, hogy ez is eltelt s most a másik következik, de több figyelmet nem szenteltem mindezeknek. Pedig kellett volna. Mármint, néha felmerült bennem, hogy lehetne mégis készülni rá és valamivel különlegessé tenni az évszakokat épp azért, mert elmúlik. Tavaly sikerült egy felejthetetlen Halloween eseményt rendeznem s ezt a mostani évben is szeretném összehozni. Remélem, idővel hagyománnyá növeszthetem eme igyekezetemet. Tavaly és most is nagyon vártam legjobban a Halloween miatt s ilyenkor lassan előszedegetem az említett ünnephez alkalmas holmikat. Tavaly előtt égősor lett feltéve a szekrényre, ami hamarosan gyakori használatba lesz véve, hiszen a korai sötétedésnek köszönhetően lesz értelme használni késő délután. Nagyon hangulatos. Emellett ilyenkor kiemelten szeretek gyertyákat égetni, persze biztonságosan.

3, Mit vársz 2018 őszétől? Azt, hogy felejthetetlen lesz, és sok élménnyel gazdagít, mint az elődje a nyár is. (: Egyelőre jól indul, már több dolgot is felírhatok a „sikeres Ősz” listára.

4, Kedvenc őszi recepted? Egyelőre nincs, de szeretnék feltétlenül kipróbálni nem is egyet! Leginkább tökkel készült receptet vagy más, sok zöldségből álló ételt. Jó lenne, ha idővel hagyománnyá változtathatnék egy étel típust, amit minden év Őszén elkészítek. Szeretem az ilyen szokásokat.

5, Kedvenc őszi dekorációid (képekkel illusztrálva)! Az egyik említett égősorom a szekrényen, illetve a tavaly Halloween-kor vett pohár és tálca. Meglepően kemény műanyag mindkettő, pedig amikor vettem azt hittem, egyszeri használatok után kidobható állapotba kerülnek. Remélem a mostani Halloween alkalmával szaporíthatom a gyűjteményemet. Jó lenne. Illetve kaptam ajándékba egy csomag gyertyát, amit a korán esteledő Őszi napokon szeretnék használatba venni. Már csak az ideális mécsest kell megtalálnom hozzájuk (ez alatt értem, hogy Halloween dekorációk között fogom keresni :D). - Az alábbi képen a szekrény azon szeglete található, amit szeretek. ^^ Az a rajz páromnak készült még Karácsonyra képről. De nem is az a lényeg. :D Hanem a sarok. A jobb oldali sarok a koporsó körül. 

dsc07914.JPG

6, Szoktad tartani a Halloweent? Ha igen minek öltözöl be? Mész valahova e nemes napon? Szeretném rendszeressé tenni a Halloween ünnep megtartását. Nem érdekel, hogy nem magyar ünnep, én szeretem és nagyon bánom, hogy eddig nem tartottam állandó jelleggel. Ahogy említettem, tavaly sikerült elindítani egy eseményt, melynek most jön a folytatása és remélem nem ez lesz az utolsó. Már tavaly boszorkány szerettem volna lenni, de nem sikerült összehozni. Most elhatároztam, hogy meglesz, és igenis boszorkány leszek, ha törik, ha szakad! A nagy orr amúgy is megvan már, genetikai adottság. :D

22688557_848971041931329_7734500412150653784_n.jpg

7, Kedvenc őszi ruhák, kiegészítők (képekkel)! A sárkányos pulóverem, amit ilyenkor sokat hordhatok. Nem túl meleg, de nem is fázok benne főleg szeptemberben és október elején. Emellett ismét elkezdhetem aktívabban viselni Betsy-t (a bakancsom), amit legszívesebben sose vennék le. Illetve szeretem még a műbőr kabátomat is viselni, ami bár egyszerű és átlagos (ráadásul túlontúl divatos emiatt elveszti a különlegességét), igyekszem feldobni kicsit metal stílusban. Ügyebár tervezem átalakítani szegecsekkel, de az nem most lesz. 

dsc0796608.jpg

8, Miket tervezel nézni és olvasni ősszel? Tervezem befejezni az American Horror Story elmaradt évadjait. Nagyon tetszik, amit eddig láttam és sajnálom, hogy idáig halasztottam. De, ahogy mondani szokás: Jobb későn, mint soha. Továbbiakban szeretném befejezni az elkezdett World of Warcaft trilógia könyveket, majd folytatni a Robot sorozatot (Isaac Asimov), ha lesz rá lehetőség még eddig nem olvasott Stephen King könyveket elkérni.

9, Mikor kezded beszerezni a tél kiegészítőit? Nos, szeretném még Decemberben, de az igazság az, hogy túl sok mindent nem kell venni. Alapvetően megvan az a ruhatár, amit télen szoktam hordani, de persze szeretném kiegészíteni és bővíteni, illetve akad, amit lecserélnék. Ezekhez ügyebár több minden kell, hogy összehozhassam. Ha decemberben úgy látom, egyelőre nem engedhetem meg magamnak, akkor marad az a téli összeállítás, ami az eltelt három évben is. Ha mégis összejön, akkor egy DraculaClothing kabátot szeretnék és pontosabban ezt: Evil Princess. Még nem tudom, hogy a piros vagy teljesen fekete legyen. Szerintetek? 

black-evil-princess-coat-22_1.jpg    ec93e76e8d57df9b1be6bfccbd8bba1c.jpg

10, Őszi utazási tippjeid! Te hova szeretsz utazni ősszel? Leginkább erdős, természet közeli helyekre ahol testközelből láthatom az Ősz miatt bekövetkezett változásokat. Illetve szeretek utazgatni csak úgy, mert olyankor sokat filozofálok, mialatt kémlelem a tájat és hagyom a gondolataimat elszabadulni, s közben a fülemben a kedvenc együtteseim zenéi szólnak. Vagy csak megtekinteni a kedvenc helyeimet őszi öltözékükben.

e4f1e2f9f080099e922b10c34dac956c.jpg11, Ha azt írom Ősz, mi jut azonnal eszedbe? Címszavakban: Sárga és barna falevelek, pocsolyák, eső, villámlás, bakancs és gumicsizma, hosszú szárú ruházat, barna és narancssárga szín, Halloween, Tea, alvás, olvasás, sok pihenés és lustálkodás, édességek, dió és fahéj illat, költészet.

12, Milyen színt hordasz leginkább ebben az évszakban? Nos, talán nem lepek meg vele senkit, ha a feketét emelem ki, mint színt. De persze eme árnyalat évszak független, amolyan örök alap. :D Mostanában szemezgetek a piros bizonyos árnyalataival és nem csak hajszínben, szóval lehet, hogy eme évszakban a pirosat fogom párosítani a feketével.

13, Szép őszi emlékeidről írj pár sort! Gyerekkoromban sokat játszottam a kutyáinkkal illetve Ősz elején, amikor aránylag jó idő volt, de elmúlt a tikkasztó hőség, gyakran összejártam a barátaimmal biciklizni, lófrálni, valamit játszani vagy 11-13 évesen valamit közösen csinálni. Aztán jött az internet felfedezése és akkor nagyon nem lett kiemelkedő emlékem Őszről. Talán a Witch magazin olvasgatása és az iskola kezdés, ami örökre összekapcsolta magát az Ősszel.

14, Kedvenc őszi hónapod? Nem is kérdés, természetesen a November. Most meglepődtetek esetleg? Meghiszem azt. Szeretem a Halloween-t és az Októbert, de az utána következő hónapot jobban. Több okból is. A Hallottak napja November elsején van, s bár nekem ez a nap nem azt jelenti, mint másoknak, szeretem. Emellett több számomra kedves ismerősöm ekkor tartja a születésnapját s mi tagadás, ők fontosabbak, mint sem egy ünnep. Ami hozzátéve a hónap végén van. Közel Novemberhez. :D

15, Kedvenc őszi képed és egy zene, ami meghatározó erre az évszakra!

Kedvenc Őszi képem: A tavaly Halloween-kor készített kép Asenath-al és Helena-val! Remélem lesz még hasonló alkalom, amikor hármunkat megörökítenek és gazdagíthatjuk egymást társaságunkkal. Annyira jó volt az a nap! 23223305 1457969114252571 1231201409 o
Zenének serdülőkorom hatalmas kedvencét osztanám meg veletek s igen, szerintem tökéletesen passzol az Őszhöz s eme évszakhoz. Aktualitását se vesztette még el. Örök favorite. 
Evanescence - Fallen full album

 

478675a6901c74eaeb17f32795087fae.jpg15 +1 Ha ősszel születtél írd meg mikor és hogyan tervezed ünnepelni, miket kérnél ajándékba! Sajnos nem vagyok Őszi gyermek, de Halloween megszállott igen. Így ha nem baj, szeretném megosztani mit, szeretnék eme jeles ünneptől ajándékba magamtól, magamnak. :D Egyrészt az említett Halloween jelmezemhez sapkát és csíkos harisnyát. Eredeti ötletként fekete-fehér színekben, de ha más szín van párosítva a feketével például piros-fekete, az se baj. Sőt, talán jobb lenne. Aztán a Halloween őrületben szeretnék venni magamnak többféle mintás harisnyát leginkább a Lidl-ből, mert amit legutóbb ott vettem az meglepően jól bírja az idő és viselés megpróbáltatásait. Valamiért most mániám lett a mintás harisnya. Ó, és mintás zokninak se mondanék nemet, ahogy hajdíszeknek se! Esetleg valamilyen ruházati dolog, mint szoknya, felső, ékszer. Lakás dekorációnak csak az említett gyertyatartót szeretném, esetleg egy égősort és szerintem ebben nem halmoznék fel mást, mivel így is alig férek el a meglévőkkel.

Természetesen a szerzeményekről majd lesz blog bejegyzés, amint aktuálissá válik!
Köszönöm, hogy elolvastad és benéztél! Ha szeretnéd, töltsd ki és írd meg kommentben a bejegyzés elérhetőségét! Cathreen Misery

Címkék: én Autumn tag
1 komment
2018. szeptember 24. 18:31 - Cathreen Misery

Apáca film és a Horror műfaj

Avagy film vélemény és a hozzá köthető gondolataim feltárása.

Hangulat teremtésnek az olvasáshoz beillesztem nektek a Film teljes 45 perces zenei kompozícióját.

 Talán kijelenthető, hogy mindegyikünk emlékszik élete első horror filmjére és az akkor átélt érzésekre, félelemre, rettegésre s netán az utána éberen töltött éjszakákra vagy a rémálmokra, amiket gerjesztett. Az biztos, hogy ha a legelső horror filmre nem is emlékszünk arra igen, milyen volt megélni az első párat. Nem tudom mennyi horror műfajba sorolható alkotás befogadása után jelenthető ki a tény, hogy valaki horrorban gyakorlott. Amolyan ősi horror fogyasztó. Akadnak ilyen emberek miként rajongók (jelentkezem) s ez természetes, ennek így kell lennie. Viszont úgy vettem észre s az eltelt évek alatt gyakorta szembejött velem az az állapot, amikor lehúznak, leoltanak, gagyinak kiáltanak ki egy újabb horror filmet. Egy időben sajnos én is gyarapítottam eme tábort, s ha egy horror film szemernyit se ütötte meg az elé állított elvárásaimat, akkor bizony leírtam mindenféle rossz alkotásnak. Emellett el kell ismernem, hogy nagyon nehéz úgy újat alkotni, hogy bőven akadnak a horror műfajon belül témák vagy ágazatok, amiket rongyosra átrágtak újra és újra. Például a vámpírok, zombik, kísértetek, démonok és így tovább. Mégis nagyon szeretem, ha ezeket úja előveszik, mert reménykedek a téma felhígításának hasznosságában és abban, hogy valamit hozzá adnak, valamivel kibővítik, amitől később elképzelhetetlenné válik a kategória és naivan reménykedek abban, hogy olyan új dolgot tesznek bele, amitől egyedivé válik a mű. Mert igenis lehetséges még akkor is, ha az adott témában több száz film vagy könyv már megjelent.
the-nun-2018-movie-poster.jpg
A démonok között film sorozat vagy univerzum az egyik olyan kategóriával próbálkozik, amivel számtalan film hasonlóan tett mégis, szerintem nem viccből lett kiemelkedő vagy épp népszerű eme sötét alkotás. Akad benne kísértet, démon, túlvilág, igaz történeten alapuló film melyek mind már milliószor elővett téma mégis James Wan képes ötvözni ezeket úgy, hogy megspékeli egy kis egyediséggel, sajátos meglátásokkal és megoldásokkal, no meg az ábrázolás mellett s mehetünk el. A legutóbbi említhető film az Apáca erősen vegyes véleményt kapott és sok ember népesíti, mint a „Tetszett” mint, a „Nem tetszett” tábort (érdekes, hogy az utóbbiak műfajtól függetlenül olyan harciasan képesek küzdeni, mintha az életük múlna igazuk elismerésétől. Pedig nem lehet egységesen az összes embernek tetsző vagy nem tetsző egy alkotás). Az Apáca film tényleg nagy hangot kapott részben azon hangos emberektől, akik hatalmas elvárásokkal várták és „reméltek”, hogy a film eleget tesz és megüti azt a bizonyos mércét. Természetesen, ahogy az lenni szokott, a nagy elvárásokkal rendelkezők rendre csalódtak a filmben és teljes egészében elutasították a művet, mint jó horror film. Sőt, ki merem jelenteni, hogy akad olyan néző, aki legszívesebben kitagadná az alkotást a műfajból, olyannyira nem találta megfelelőnek. S ahogy írtam, ahány ember, annyiféle vélemény és tetszésvilág. Mégis szeretném leírni a véleményemet, mint a filmről, mint arról, miért nem tartom helyesnek a buzgó ellenszegülést és kiáltásnak minősíthető lejáratást az összes olyan horrornak készült filmnél, melyek nem érnek fel a nagy klasszikusokhoz. Miként rá akarok mutatni: ami az én korosztályomnak klasszikus alap horror alkotásnak számít nem biztos, hogy az szintén tény egy fiatalabb generációnak netán idősebbeknek. Minden korosztálynak megvan a maga hallhatatlan alkotása zeneileg, filmileg, könyvekben, stb. S ez is teljesen természetes dolog, a kultúra fejlődésének és az idő múlásának normális velejárója. Így születnek a hagyományok, a kultúra, a műveltség alapjai.

a-freira-foto-vitrine.jpg

Az Apáca nekem Tetszett és ezt a tábort gyarapítom. Remélem megbocsájtható, de szeretném kifejteni a gondolataimat a film kapcsán avagy, megmagyarázni miért. Már kezdésnek a helyszín választás – ahogy sok más embernél is – rögvest elnyerte a szívemet. Mindig is szerettem a régi, elhagyatott kastélyokat, templomokat, házakat, kúriákat, várakat vagy akár katedrálisokat, kolostorokat. S az, hogy Romániában található épületre esett a választás még inkább megfogott hiszen, elég közeli helyszínt sikerült választani, ha az én helyzetemet nézzük. Illetve ha a történelmi információkat szem előtt tartjuk, szintúgy remek választás volt A Kerci ciszterci kolostor. Wikipedia információt ITT olvashatsz az épületről (létező helyszín!) Önmagában az épület egy olyan alap hangulatot és atmoszférát jelentett, amit nehéz lerombolni vagy nem kihasználni. A film szerintem remekül élt ennek a lehetőségével, ahogy a Romániai viszonyokat is egész jól vissza adta. Szeretem, amikor az Európai országok élethűen vannak vissza adva a maguk szegényes mégis gazdag természeti és társadalmi adottságaikkal. Jó, ha látszik, nem minden csak és kizárólag Amerikában képes megtörténni. S mivel Apácáról szól a történet, a címben sincs más megadva elég logikusnak tűnt a lépés, hogy a Vatikán által két olyan szereplőt is kapunk, akik a katolikus egyház tagjai vagy azok lesznek. S ha már karakterek. Tény, hogy én is szívesebben tudtam volna többet a szereplőkről, bár hozzá kell tennem, hogy alapvetően szeretek sokat tudni a fikciós személyekről. Hasonló jelenség ez, mint mikor a nekem fontos emberekről minél többet akarok megtudni s ezáltal közelebbi kapcsolatot kiépíteni. Ha már az eddigi időt külön kellett tölteni, akkor tudni akarok mindent. Kedvenceket, féltett titkokat, vágyakat és álmokat, kedvenc időtöltést, mindent. Emiatt örülök, ha a fikciós karakterek is kidolgozottak e téren hiszen, ennél élet hűbb nem lehet egy befogadó számára. A nem létező személy úgy lesz valós, ha azt elhitetjük a nézővel/ olvasóval s ennek az egyik legegyszerűbb feltétele, a másik megismertetése. Kaptunk ízelítőket mindegyik karakterről és tetszettek is, de nekem is akadtak hiányérzeteim. Ezeket azért nyomtam el, mert tudtam, hogy nem könyvről van szó ahol végtelen felület áll rendelkezésre vagy ketté szedett filmről, ahol így lehetőséget kap a forgatókönyv író egy kis szereplő bemutatásra. A rendelkezésre álló időt, ahogy lehetett kihasználták és ez tetszett, nekem nincs kifogásolni valóm benne.

Kiemelten az fogott meg legjobban a filmben, hogy a démon avagy pokol minion légióit irányító Valak/Volac démon rafinált módon épp azt az alakot öltötte magára, ami alapvetően egy halandó emberben bizalmat és azonnali elköteleződést vált ki. Hiszen őszintén? Melyikünk gyanakodna egy apáca láttán? Vagy akár pappal szemben ki gondolná azt, hogy ő már rég romlott lehet? Eme emberek ősidők óta (mióta a katolikus vallás betette a lábát az életünkbe) hisznek, remélnek és bizalmat adnak Isten követőinek. Akár akarjuk akár nem, fejet hajtunk előttük. S bár elismerem, hogy a teljesen feketébe öltözött apáca fogadás érdekes jelenet volt ahol ennek ellenére a gyanúm felébredt mégis, belegondolva a szereplők helyébe lehet, én se gondolkodtam volna el azon, miért takarja erősen arcát a fekete fátyol. Sok oka lehet és az akkori viselkedési normák nem engedték meg a papnak se másnak, hogy tiszteletlenül lerántsa az arcot takaró leplet egy apácáról. Mint néző, mint tapasztalt néző automatikusan tudtam, hogy az az apáca – SPOILER – már rég nem az, akinek hiszik s itt bizony gondok lesznek, sőt! Amikor felajánlotta, hogy aludjanak a vendégházban és várják meg a napfelkeltét, s amikor véget ér a némasági fogadalom (de jó indok arra, hogy néma csend volt ott nemde?) majd, akkor beszélhetnek az apácákkal tudtam, hogy ebből baj lesz. De hát, most őszintén! Melyik tapasztalt horror film szerető nem tudta azonnal, hogy azzal kezdődik az igazán félelmetes kaland és az lesz az utolsó estélyük? Én erre szavaztam, de végül, ha jól emlékszem, három estét is kihúztak. – SPOILER VÉGE –.

nun-1030x688.jpg

Miután a filmet megnéztem és igyekeztem értekezni olyanokkal, akik szintén látták és elméletileg végig jelen voltak az összes képkockánál arra kellett rájönnöm, hogy a részletek felett elsiklottak. Mintha olyan ésszel ültek volna a mozi terembe, ami az ajtón belépve kikapcsol és lustán várja, hogy a film mindent elmagyaráz, a szájába rág és megérteti a mondandót. Pedig az Apáca egyáltalán nem agy nélkül beülő lustaságoknak készült, hanem pont olyanoknak, akik figyelnek a részletekre, érdekli őket a később kiderülő információ morzsák mibenléte mivel, szeretik összerakni ezeket akár egy nehéz puzzle-t. Olyanoknak készült a film, akinek pont, hogy NEM kell megmagyarázni semmit. Adottak a párbeszédek, egy kis történet itt, egy kis infómorzsa ott és rakd össze te! Akadt olyan jelenet ahol én és egy ismerősöm figyeltünk fel a háttérben történő részletre, rajta kívül senki mástól nem hallottam volna azt, hogy „jaj, és láttad azt, ahogy ott hátul….?”. Pedig ahogy mondani szokás, az Ördög a részletekben rejlik. Valak démon ilyen téren zseniálisan volt ábrázolva. Ő nem akart semmi mást, mint sem – SPOILER kiszabadulni a kolostor falai közül és az emberi világban pusztítani. Ahogy az bármelyik másik normális démonnak. No, de a döntései és cselekedetei alattomosak voltak, rafináltak, manipulatívak és mégis zseniálisak. Nem erőszakoskodott és nem volt együgyű. Egyszer sikerült őt átvernie Irene nővérnek a végén és az a húzása nagyon tetszett sőt, imádtam. Abban a pillanatban is leginkább azt, ahogy a démon nem tökéletesnek volt ábrázolva, hanem igenis valamennyire legyőzhetőnek. Egy erős, természetfeletti jelenés, amit nem lehetetlen legyőzni! Igaz, amivel le lehet őt gyűrni az nem egyszerű dolog, konkrétan beszerezhetetlen vérminta, amit nem kapni csak úgy akármelyik kórházban, de akkor is! Ott volt a lehetőség és megcsillant az isteni remény halvány fénysugara! Szeretem látni, ahogy a küzdő felek gyengeségeit megmutatja egy alkotás avagy, nem csak a jók Achilles sarkát tudhatjuk meg, hanem a rosszakét is. Ettől lesz még igazibb, még tapinthatóbb, még inkább valós, hihető, létező. Mert hisz a Földön mindennek megvan a maga „ősellensége” amitől véget érhet a létezése. Felülírhatatlan, természetes törvény ez. – SPOILER VÉGE – Egy szó, mint száz a démonválasztás remek volt és nem hiszem, hogy szégyent hoztak volna a nevére, mely a 17. század óta ismeretes.

db50b9762568e6be595af4dd34c9c6c1.jpgRáadásul kifejezetten tetszett az olajlámpás vagy gyertyafényes, ködös és este játszódó, sötét jelentek, miként a nappal halvány sejtelemként mutatkozó apáca formája vagy a keresztekkel teletűzdelt temető jelenetek. ­– SPOILER – Amikor Irene-t beengedik és bezárul az ajtó melyen átment egyrészt tudtam, hogy ott valami nem stimmel és holtbiztos voltam benne, hogy semmi jót nem jelenthet. Mégis, amikor az Irene által megélt egy egész estéről kiderül, hogy meg se történt csak valami hallucináció vagy látomás lehetett, nekem ez magától értetődő volt. Mégis pár visszajelzés alapján az tűnt fel, hogy többségében nem volt egyértelmű. Nem volt elég az, hogy a Pap és a francia kimondja, nincs itt senki és nem imádkozik egyetlen apáca se. Nem, akadt olyan, aki valós jelenetnek hitte és nem értette, miért tűnt el hirtelen mindenki. Én magyaráztam el neki, hogy az Irene médiumi látomása volt. Emellett úgy értelmeztem azt az estét, amit amúgy Irene egyedül töltött a kolostor falai között és se a pap, se a francia felől nem kaptunk tanúbizonyosságot, hogy tényleg minden valós e, miszerint Irene kommunikált az ott elhunyt apácákkal. Életre keltek neki, ott voltak, mint kísértet és valószínűleg átélte a vesztüket okozó végzetes estét. Kíváncsi lettem volna viszont arra, hogy a hátára „rajzolt” hegtetoválás mennyire volt valós és ténylegesen átélt fájdalom. Vagy az is, csupán egy jelenés lett volna? Bárhogy is, amikor a férfiak egyértelműen kimondták, hogy nincs ott senki, az majdnem felért egy szájba rágással. Annyi halott apácát nehéz lett volna nem észre venni. S ügyebár utána ott volt a földön fekvő halott, akin látszott az idő múlása. Avagy újabb utalás arra, hogy Irene a múltat láthatta s nagy eséllyel Valak játszadozásai miatt vagy, mert a képessége épp kibontakozott.
– SPOILER – A másik, amit nem értett valaki, hogy miért pont apácaformát vett fel Valak hiszen elmondták, hogy neki testre van szüksége ahhoz, hogy elhagyhassa a helyet. Azzal az információval nem számolt pedig ezt is mondták, miszerint Valak igyekszik olyan külsőt felölteni, amivel átverheti az embert s egy kolostorban ahol apácák imáikkal tartották vissza, mégis mi más alakot ölthetne? Nekem se lenne jobb ötletem démonként. Ráadásul, ahogy írtam, egy apáca felé nincsenek kétségeink még akkor se, ha átláthatatlan fátylat visel arca előtt. SPOLER VÉGE –

b9a20357-819c-4232-81bc-9df8ac870afc-nun-t1-0020.jpg

A film után sokat töprengtem azon, hogy miért voltam én is annyira szélsőséges véleményen a horror filmek iránt annak idején és miért van még most is az a tendencia, miszerint a kritikák többsége szidja és lehordja a horror filmeket. Magam részéről rájöttem, hogy azt az időszakot akartam újra élni, amikor még kezdőket, semmit se tudván a műfajról elkezdtem felfedezni és az akkor árélt élmények, gondolatok, érzések, bizsergető félelmet akartam vissza kapni. Elvártam a filmektől és könyvektől egyaránt, hogy épp olyannyira hasson rám, mint annak idején a legjobbak pedig, belegondolva azok se voltak jobbak. Most megkövezhettek (nem mintha érdekelne), de szerintem nem ártana sokunknak elismerni a tényt, miszerint az elsőnél sose lesz jobb. Ez épp olyan, mint az első szerelem, az első biciklizés egyedül vagy az első lakás, az első saját fizetés. Azoknál nem lesz jobb se kiemelkedőbb, esetleg másabb. Nagyon akartam, hogy újra átélhessem azt, amit 14 évesen a Másvilág című filmnél még a harmadik megnézésénél is. Vágytam arra, hogy olyan legyen, mint az első Rémálom az Elm utcában filmek megnézésénél vagy más, beavatásnak tekintgető filmeknél. S rá kellett jönnöm (amire amúgy egy nemrég történt esemény ébresztett rá), hogy bizony az első eufóriát nem tudja kiváltani a második, a harmadik vagy a huszonkettedik. Ráadásul minél több filmmel és könyvvel gazdagodunk, annál több végkifejletet, ötletet, csavart, csattanót vagy megoldást láthatunk, melyeknek megvan az a bizonyos sémája, amit felismerhetünk egy hasonlóban. És a felismerés elronthatja hiszen, emiatt sejthető, gyakorta előre tudható a befejezés.
Rájöttem, hogy olyan sok horror könyv és film gazdagította már az őrült, elvont fantázia világomat, amelyek miatt nehezen lehet meglepni és még nehezebb új, eddig ismeretlen történettel előrukkolni. Nehezen lehet lenyűgözni és elérni, hogy komolyan féljek hiszen, már megvolt. Megtörtént. Annak idején, amikor belekezdtem a horror műfajba való elmerülésbe. Emiatt sejtettem az Apáca végkimenetelét is és nem fogok spoilerezni, de aki látta tudja, mire gondolok. Sejtettem, mégis tetszett ennek ellenére is a film. Mivel a felismerés után már úgy ültem be a moziba az Apáca filmre, hogy nem vártam tőle semmit. Konkrétan úgy határoztam, hogy lesz, ami lesz és engedem átadni magam a film történéseinek s nem, közben nem hagyom az agyam kattogni és azon morfondírozni, miben hibádzik a film vagy mennyire kiszámítható pár jelenete. Úgy ültem a mozi terem székébe, hogy lesz egy horrorfilm, ami kikapcsolódásnak választottam, és amire régóta vágytam. Mármint önmagában a moziban való horror film nézésre, mert fel sem tudom idézni, mikor csináltam ilyesmit utoljára. Ráadásul a horror filmek nézését is hanyagolom egy ideje, emiatt nem álltam folyamatos ingerek hatása alatt, amik immunissá tettek volna. Ez a másik, ami gondot okozhat a félelem – adrenalin függőknél, avagy a sok horror alkotással találkozó embereknél. Idővel eltekintenek és fel se figyelnek a rémisztő és gyomorforgató jelenetekre, mivel az eddigi ingerek megszokottá és szokványossá változtatták számukra. El kell ismernem, hogy bár rettentően hiányzott és szomjaztam egy jó kis horror film iránt (könyvre még mindig éhezem), mégis el kell ismernem, hogy jót tett a szünet. Egyedül olyan alkotásokkal tartottam fenn a saját érdeklődésem, mint Anime nézés, ami szintén horror kategóriás vagy sorozat nézés (Hannibal vagy a mostanában fogyasztás alatt lévő AHS). Szerintem érdemes lehet a nagy horror fanatikusoknak is szüneteltetni néha, hogy amikor ismét egy horror alkotással találkozzanak szembe, élvezhető legyen annak minden rémisztő faktora.

tumblr_om7hxmomcs1vueisdo1_540.jpgKíváncsi lennék olyan emberek véleményére is, akik nem jártasak a horror műfajban és úgy mentek el megnézni az Apácát. Vajon azok, akik nem immunisak a horror ingerekre ők miként vélekednek róla? Meg merték nézni egyáltalán?
Bejegyzés zárásaként pár kérdés az olvasóimnak: Miként vélekedtek a horror negatív véleményekről? Jogos a feltevés, miszerint nem készül már olyan jó horror film, mint annak idején, vagy ez inkább nézőpont kérdése? Láttátok az Apáca horror filmet? Ha igen mit gondoltok róla és melyik volt a kedvenc jelenetetek vagy részetek benne?

Ó, és a zene meg a hangok! Imádtam, ahogy azzal játszottak! Annyira természetes, agától értetődő volt, hogy azt hallom amit, hogy az már elmondhatatlanul boldoggá tesz. Nem éreztem egyszer se, hogy ellenkezne a hang a képpel és lehet nem kiemelhető jelenség ez sokak számára, nekem igenis fontos. S itt passzolt a kettő, akár egy ikerpár.
Köszönöm, hogy benéztél, hagyjál nyomot magad után! (:      Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. szeptember 19. 15:57 - Cathreen Misery

Ősz és Tél Bakancslista

Avagy év végéig megvalósítandó tervek illetve, amik nyár alatt sikerültek vagy elbuktak.

tumblr_oya863rcew1vcagbwo1_1280.jpgÜdvözletem!
Ezen bejegyzésemben szeretném megosztani az év hátramaradt idejére összeszedett terveimet és céljaimat, s amiket igyekszek teljesíteni mielőtt új évet írunk majd.

Korai lenne? Előfordulhat, hogy túlságosan előre szaladok és a kilencedik hónapban mely alig tud átlépni az Ősz aranyló sárga és barna színpompájába még túlságosan kezdetleges évszakváltás ahhoz, hogy az év végét tervezzem. Természetesen akadnak olyan tervek, amiknek nincs meghatározott dátuma, csupán szeretném megteremteni és összehozni az esélyt és lehetőséget a kívánt eseményre. De akad, aminek már van dátuma, ahogy bizonyos vágyakról is tudom, hogy nem halaszthatom tovább és nem tolhatom át 2019.-be. Furcsa leírni ezt a dátumot s alig három és fél hónap vagy durván három hónap múlva már azon görcsölünk, hogy januárban rossz dátumot írtunk hivatalos lapokra vagy naplóinkba. Hogy, repül az idő! S mivel ennyire szélsebes és nem áll meg senki és semmi kedvéért, akadnak biza dolgok melyeknek meg kell lennie! Hiszen jövő évben csak idősebb leszek s nem fiatalabb.
Emellett szeretném megosztani veletek s talán kezdésnek is eme szakasszal indítanék, melyben összeszedem mi mindent sikerült teljesíteni a Nyári Bakancslista bejegyzésemből (a névre kattintva olvasható). Úgy vélem nem felesleges, ha az ember tervez, szeretne dolgokat és igyekszik küzdeni értük. Egyáltalán nem pazarlás az, ha időnket és energiánkat áldozzuk a cél eléréséhez, még akkor se, ha napok, hetek, hónapok múlva sincs közelebb. Mint a sportban, mint más hobbimban megtanultam mára, hogy bizony azonnal akarni és azonnal eredményt látni nem lehet és nem szabad. Amire szívünk vágyik, s amiről lelkünk tudja, hogy az az álomcél, amiért érdemes élni az, amiért jó felkelni és újabb lehetőségek kihasználva küzdeni, bizony nem sikerül azonnal és rögvest. Nem csak súlyleadásban, avagy testmódosításban türelmetlenek az emberek és akarnak azonnali változást (nem kell aggódni, eme csapdában benne voltam én is), hanem az élet számtalan más területén egyaránt. Azonnali siker, azonnali pénz, azonnali jobb élet, s ha nem megy az általa elképzelt rövid időn belül – ami gyakorta röhejesen rövid – akkor feladja és irigykedve nézi a másikat, ha ő megszerzi, megküzd érte vagy a sors szerencsés volt vele és előnnyel indulhatott. Az irigységbe fektetett energiát és agykapacitást inkább arra kellene fordítani, hogy kitaláljuk, miként akarjuk elérni amit, szeretnénk- Szintúgy saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy a türelem meseszép rózsát teremt, miként küzdeni és harcolni foggal, körömmel kell akár éveken át. Saját testemen tanultam meg, hogy az idő múlása igenis az előnyömre fordulhat, ha kihasználom a benne rejlő lehetőségeket. Nehéz megtanulni és elfogadni, hogy a múlt tanítóként és bölcs sugallatként mellett lesz és mindig olyan alakot vesz fel, amire épp szükséged van: fájdalmas sötét múlt, kellemes szívmelengető percek vagy épp figyelmeztető oktató, aki óvatosságra int. A nehéz és küzdelmekkel teli jelen, melyben minden változatlannak és ugyan olyannak hat, mintha megállt volna az egész világ pedig, a jelen a múlt lenyomata és a jövő kijáratlan útja. A homályos, kételyekkel, kérdésekkel és kacskaringós útjaival ott kísért minden álmatlan éjszakán és hajszol a reményteljes nappalokon. Elhiteti az álmok megvalósulását, de folyamatosan távolinak hat, ami elérhetetlen. – A múlt, jelen és jövő épp olyan szenthármas, mint a szellem, lélek és test. Ha megtanulod elfogadni, hogy egymás nélkül nem létezhetnek, hogy az egyik kell a másik meglétéhez s bizony, ha az egyiket megtagadod, akkor eltaszítod a másik kettőt is, bizony meglelheted a kellő egyensúlyt ebben a káosszal teli életben.
Ne félj a jövőtől, higgy a jelenben és okulj a múltadból! – Talán így írhatnám le a sikert mely az eltelt négy év alatt sok apróságban, de folyamatosan megérintett. S aki mélyen ismer, tudja bizony az élet számomra nem mindig volt habos torta eperrel, sokkal inkább kalitka melynek belső falain tüskék szúrtak és hegként maradó sebeket ejtettek.

11151008_625419690926364_891624561591099224_n.jpgNyári Bakancslistáról megvalósított / bukott tervek:
(Szerencsére a nyár nem telt unalmasan sőt, rettentően mozgalmas, programokkal, kalandokkal, élményekkel teli évszak volt a hőség és tikkasztó meleg ellenére is.)

- Olvasást tekintve teljesítettem a tervem és elolvastam a Robot sorozat kölcsön kapott első két részét. Ha minden igaz, nemsokára megkapom a fenn maradt két részt (összesen négy részes a sorozat) s ha azokkal is megvagyok, akkor teljes a siker. Viszont a minél több könyv elolvasása nem jött össze úgy, ahogy azt terveztem. A Robot mellett Lefelé a Folyón című könyvet sikerült elolvasni, az Átkozott út kötetet és szerintem ki is merült ennyiben a nyári olvasás. Természetesen Ősszel folytatni szeretném a könyvek fogyasztását.

- Nos, jelenleg úgy néz ki, hogy újév előtt nem lesz új telefonom. Egyelőre igyekszem meghatározni és összehozni egy stabil anyagi alapot, ami alá nem csúszok, mégis megteremtek mindent, ami kell. Az ilyen nagy volumenű vásárlásokat jobb, nem időhöz kötni.

- A nyáron nem sikerült fitneszterembe menni vagy többféle órát kipróbálni. De nem adom fel, a vágy továbbra is él és egyszer elérem, hogy rendszeres látogató legyek az említett helyen.

- A munka utáni hazafutást Augusztus utolsó két hetéig igen jól csináltam. Hetente 1 vagy 2 alkalom megvolt, majd ez lecsökkent. Nem tudom így szeptemberben vagy kora Ősszel, míg aránylag jó idő van sikerül e ismét belerázódni a dologba, de jó lenne. Hiányzik, ami azt illeti. Elgondolkodtam már, hogy télen fedett helyiségben avagy konditeremben kellene összehozni a heti futás kvótát.

- Sport fotózás. Se az, se más fotózás nem volt. Bizonyos helyzetek, okok és következmények végett ezekre nem került sor. Persze szívem fáj a gondolattól, de nagy reményeket fűzők a jövőt illetően.

- OGT és nyaralás. No, ez a kettő kiemelt esemény volt a nyáron és nagyon örülök annak, meg megtapasztalhattam őket. Bár, akad kivetnivalóm utólag, ahogy a jelenben is akadtak kellemetlen dolgok, de eltekintve ezektől alapvetően jó volt és sokszor örömmel töltött el.

- Futócipő és súlyzók is váratnak magukra, de nincsenek levéve a vásárlási listámról.

- Színházban nem jártam sajnos, viszont a Hihetetlen családot megnéztem sőt, az Apáca című vetítésre is sikerült eljutni, aminek kifejezetten örültem és igen, nekem tetszett. (: Remélhetőleg a jövőben több horror mozihoz lesz szerencsém.

- Palacsinta és konyhai fortélyok. Nos, nagyon lassan és bizonytalanul haladok benne. Pár alap dolog megvan, amiket jól tudok és mennek, viszont még mindig akad olyan, amiben nem mertem kísérletezni és tesztelgetni. Nagyon tartok attól, hogy ehetetlen lesz, amit készítek, és nem akarok pazarolni. Ráadásul nem egyszerű a helyzet, mert bár érdekel a reform konyha és az egészséges étket elkészítése, ettől még mindig utálom a konyhát és a főzést, sütést magát.

- Görkorcsolya és biciklitúra még mindig nem volt, de nem adom fel! Szeretem mindkettő sport tevékenységet.

- Az Utolsó Advent írásommal viszont nagyon jól haladok. Eme írásom életem legelső, leghosszabb története. 76.000szónál többre duzzadt és még nincs vége. Ő lesz az első regényem, ha megszületik az egész mű.

- Odaát sorozat helyett elkezdtem nézni az American Horror Story sorozatot. Az elsőt még annak idején végig néztem majd a második évadtól az Asylum-tól annyira féltem, hogy nem mertem végig nézni. Ötletem nincs mi rémített meg pontosan, csak azt tudom, hogy az elmegyógyintézet alapja és a mentális betegség témája félemlített meg. De másodjára nem is volt olyan félelmetes. Megdöbbentett, gyakran undort, bosszankodást, értetlenséget vagy kisebb félelmet éreztem, ahogy elszörnyülködtem, de nem rettegtem. Azóta a negyedik évadig eljutottam és épp azt fogyasztom nagyban, türelmesen. Eddig az összes részt tetszett, ahogy az évadok választott témája, karakterei, az egyedi morbid és durva jeleneteik, az ötletek, a kivitelezések. Persze akad olyan, hogy az egyik évad jobb, mint a másik, de az AHS-nél szeretek elvonatkoztatni attól, hogy viszonyítom a másikhoz. S ilyenkor egy-egy évad teljesen egyedi alakot ölt, amitől a magába foglalt alaptéma és történet igenis jó. Attól tartok, rajongója leszek a sorozatnak. :D

 

tumblr_oiccdtnvoj1vuxmito1_1280.jpgAz Őszi Bakancslistám – teljesíteni kívánt vágyak:

- További lehetőségeket megteremteni arra, hogy minél többet olvashassak. Akár jó akár rossz élménnyel gazdagít egy kötet befogadása, végeredményben tanító és oktató jelleggel hasznomra válhat az írás folyamán. Most, hogy lassan négy éve gyakorlok és igyekszem a lehető legjobban vissza adni a fejemben tornyosuló történeteket, azóta egyre inkább azon kapom magam, hogy bizonyos könyvek nem csak szórakoztatnak, hanem tanítanak is. Felfedezek olyat, amit én nem szeretnék megismételni vagy épp olyan jellemmel rendelkezik a könyv, amit szeretnék elsajátítani. Tény és igaz, amit ma már elismerek: a jó írásokhoz sok olvasás igényeltetik.

- Legkésőbb a hideg beköszöntével, avagy a dermesztő november és decemberi hónapokban szeretnék elkezdeni járni fitnesz és/vagy kondi terembe és minél több sportolási lehetőséggel megismerkedni. Természetesen ez sok mindentől függ, de az otthon végzett fitnesz edzést nem hagyom abba, ahogy eddig se tettem. Illetve újabb célom a szálkásítás avagy, amennyire lehet „eltüntetni” a megmaradt zsírraktárakat. Ehhez ismét változtatnom kell az étkezésemen és akad bőven olyan élelmiszer, amit nem kellene enni vagy kevesebb mennyiségben, esetleg le kellene mondanom róla és a helyére mást beiktatni. Nem megy egyszerűen, ahogy az elején se ment, viszont pozitívan állok a dologhoz és minden áldott nap megpróbálom újra, újra majd újra. Egészen addig, míg nem egy nap arra kelek, hogy nem okoz gondot a szálkásításhoz kialakított étrend követése.

- Mielőtt átlépnénk az újévbe, szeretnék legalább egy újabb fotózást összehozni. Sok ötletem van és akad a kivitelezéshez elképzelésem is, viszont nehéz megteremteni a körülményeket, hogy adottak legyen. Persze nem adom fel és nagyon remélem, hogy szép lassan, de biztosan mind összejön.

- A mobil mellé eleget spórolni egy olyan téli kabáthoz, melyet a DraculaClothing nevezetű boltban szemeltem ki magamnak és nagyon vágyik rá a szívem. Nem bánom, ha nem épp a Tél kezdetével tudom csak megszerezni magamnak, hanem tegyük fel a végére (s így átléptem az újévbe) mert tudom, örök szerelem lesz az. :D

- Végig nézni az American Horror Story összes évadát. Sajnos nem fogom tudni befejezni a meglévő hat évadot mielőtt elérhetővé válik a hetedik, de nem aggódom amiatt, hogy lemaradnék valamiről. A saját tempómban, de pótolni fogom az elmaradtakat. Emellett szeretnék, visszazökkenni a horror filmek világába, ha más nem olyan téren, hogy a trailer alapján tetszetős vetítésekre beülök és frissítem a régi tapasztalataimat.

- Új ékszer gyűjteményt vásárolni, mint nyaklánc, mint karkötő, mint gyűrűt érintve. Szükségem van egy majdnem teljes cserére eme téren, ugyanis mint kiderült: képtelen vagyok elviselni a bizsu ékszereket. Főleg miután lekopott róla az ezüst festék. Bőrömmel érintkezve kissé égető és viszkető érzésem van, s emiatt hosszú távon nehezen vagy egyáltalán nem tudom viselni őket. Az érdekes, hogy eddig semmi tünet nem mutatott erre, egy csepp gyanúm nem akadt, hogy örökölhettem volna eme remek genetikai ajándékot. Úgy néz ki, mégis. Azon ékszerek, amik a szívemhez nőttek és akkor se cserélném le őket, ha eljönne a világ vége, igyekszem megmenteni egy vízbázisú ezüst akril festékkel. Illetve ami olyan, ott lecserélni a kapocs és lánc párost nemesfémből készült részekre. Nem, mintha a bizsuk rövid élete tetszene, de most már okom is akad arra, hogy miért cseréljem le ezeket véglegesen (alias, minden ilyen bolt felejtős vásárlás szempontjából, úgyhogy nagy vágyam lett az Alchemy Gothic termékek közül beszerezni párat. Fantasztikusak!)

- Befejezni egy elkezdett rajz témát és legkésőbb decemberben megosztani. Még a nyáron talán belekezdtem egy rajz projektbe, melynek lényege, hogy megtestesítem a démonaimat. Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy vajon mely tulajdonság vagy jellemvonás új és teremtett meg traumák által, melyikre miként gondolok (pozitív vagy negatív befolyással ható jellemvonás) és ha materializálódniuk kellene, azt milyen alakban tennék. Biztos vagyok benne, hogy annak idején, amikor formába öltötték festők, alkotók a démonokat vagy magát az ördögöt, ők is szívesen játszottak a gondolatokkal és elképzelésekkel. Máskülönben hogy alakultak volna olyan absztrakt és bizarr elgondolások? Már ismert, vagyis feljegyzett démon leírások elkészítésén is gondolkodtam, de azzal még várok szerintem. Illetve felmerült bennem egy elképzelés, miszerint a rajzaimat nem színezem ki, esetleg árnyékolásokkal és erősebb kontúrokkal adok hangsúlyt a képeknek, viszont a fehér fekete színjátékot tovább szeretném fejleszteni. Mindamellett a felnőtt színező téma se hagy nyugodni, szóval érdemes lenne ráfeküdni a dologra, mert soha nem lesz belőle semmi. Pedig, látok benne lehetőséget és potenciált.

Nektek mik a terveitek az utolsó két évszak erejéig?
Mik a kiemelkedően teljesíteni kívánt vágyak?
Várjátok a Halloween-t vagy a Karácsonyt? Ha igen/nem miért?

Szerintem ennyi lenne és zárom soraimat.
Sikerekben gazdag Őszt és telet kívánok mindenkinek!
Köszönöm, hogy benéztél és elolvastad! Cathreen Misery

Címkék: én bakancslista
2 komment
2018. szeptember 05. 19:01 - Cathreen Misery

Sienna Cole – Lefelé a folyón Kritika

Avagy Miért ez a címe?

dsc07189.JPGDe, most komolyan. Aki olvasta a könyvet kérem, írja meg nekem privát levélben (nem kell kommentben nyilvánosan kifejteni a cím mivoltának gondolatsorát, nehogy spoilerezzünk azok előtt, akik még nem olvasták, de szeretnék), hogy miért épp ez lett a címe? Kíváncsian várom a véleményeket. Netán metaforikus jelentéssel bír? Vagy inkább a marketing miatt lett ez a címe. Emelje fel a kezét, akinek a cím olvasatával azonnal A Víz Mélyén – Paula Hawkins története ugrott be. Mert nekem rögvest. Őszintén a pillanat, amikor megvettem a fenn említett kötetet már jó ideje szomjaztam egy új könyvre, ami a sajátom és nem kellett az olvasása közben arra gondolnom, hogy egyszer vissza kell majd adnom. Másrészt alapvetően nagyon hiányzott már egy kielégítő, szórakoztató, élvezetes és remek könyv olvasása, aminek segítségével elzárkózhatok a valóságtól. A gond ott van, hogy ez nem mindig sikerül s eddig egyszer sikerült mellé nyúlnom könyv választás terén s úgy tűnik, megint sikerült. Mármint ha azt nézzük, hogy ezek olyan kötetek, amikre pénz lett kiadva. Olvastam kölcsönbe kért könyveket is, de ha ott nem tetszett vagy mégse volt jó, nem bántam hiszen, nem az én pénztárcám bánta.
Eleinte nagyon tetszett. Az aprólékos karakter ismertetés mely alatt megtudhattam sok mindent az aktuális szereplőkről imponált és szerettem. Alapvetően kíváncsi alkat vagyok, aki szeret mások életéről tudni, de nem úgy, hogy annak elmesélésével fájdalmat okozzak, vagy gyászos hangulatot teremtsek, esetleg ne adj, isten azt higgye az illető, hogy kapható vagyok az egész élete súlyának cipelésére. A regényben lévő karaktertől bár nem tudok kérdezni miért mégis, itt biztos voltam benne, hogy megkapom a választ. S így is volt. Igazság szerint a kötet önmagában, ha karakterek életét bemutató és annak folyamán felmutatott cselekményeket és izgalmakat nézzük, szerintem zseniális volt. Megértettem őket, együtt éreztem velük és szomorú voltam, ha ők is boldog, ha ők is és tudtam döntéseiknek miértjét. Háttér történeteik megismerésével nagyon reméltem, hogy valami ütős, hatalmasat szóló csattanóval fogja zárni a kötetet és azért áldoz annyit a három szereplő alapos kivesézésére, de… csalódottan vettem tudomásul, hogy nem. Az utolsó fejezetet már csak átpörgettem és néhol beleolvastam a mondatokba, annyira nem tetszett. Az lett, amire számítottam, avagy kiszámítható volt a vége. Amikor a jelenbe érkeztünk és a történet vége felé, amikor a szálak összefutnak s az út véget ér, kellemetlen és csalódott szájízzel tettem le. Kezdő thriller műfaj ismerkedőnek jó lehet, akik az írónőhöz hasonlóan csak most kóstolnak bele a műfaj nagyszerűségébe, de a haladó műfaj fogyasztóknak sajnos nem hozza el a várva várt élményt. Számomra egyáltalán nem hozta el.

dsc07195.JPGRáadásul, ami még nem tetszett egy idő után, az a túl sok szex. Igen, ezt jól olvassátok. Persze lehet arra fogni, hogy a túlzott prűdségem és szerénységem következtében ez egyéni ellenkezés a könyvben megjelenített erotika ellen s igen, hozzám lehet vágni, hogy akkor olvassak mást. Viszont kiemelném, hogy prűdség ide vagy oda, ha a történetben helyén van kezelve az erotika és épp oda illik, akkor nem vagyok ellene. Hiszen az is része az élethű ábrázolásnak. Minden egészséges ember vágyik a szexre s ennél személyesebb, szimpatikusabb és emberibb nem lehet egy fiktív karakter. No, de, a történet alapja nem az erotika műfaj mégis, volt olyan fejezet, amikor letettem, mert esküszöm úgy éreztem magam, mint aki pornót olvas és már szemérmetlenül túlzásba estek benne. Ráadásul sok értelmet nem láttam benne. Kiemelte, amit szeretett volna igen, hiszen az egyik karakter traumája vagy inkább lelki nehézségei a szexhez köthetőek. Erről többet nem írok, mert az spoiler lenne. De az érzékeltetés túlzás volt, miként bizonyos életszakaszok és aspektusok megosztása is. A kezdeti lendület, amivel fenntartotta a figyelmemet elapadt s a végére már csak unottan jártam a sorokat. Vártam mikor lesz egy újabb szex jelenet vagy érzelmes múltba révedés, s mikor érezhetően jött a csúcspont… nem jött az eufória. Ha egy könyv jó, ha nem csak szórakoztat, de egyenesen plusz életet ad az alapvető egyetlen egyhez, ami van, akkor igenis euforikus érzés tud elfogni, ami miatt nagyon tudom sajnálni, hogy a történet véget ért. Eme könyvtől nem kaptam meg, pedig eleinte elhitette velem. Talán ez is olyasmi lehet, mint amikor horror filmekben és történetekben jártas szemmel nézek egy újabb filmet vagy más alkotást. Nekem nem hozza el a régen átélt rettegést, amitől felejthetetlen lett a mű, de akik most ismerkednek a műfajjal, azoknak lehet épp olyan emlékezetes lesz, mint nekem a Rémálom az Elm utcában régi filmjei. Nagyon nehéz emiatt újat úgy alkotni, hogy a műfajban régóta résztvevők elismerését megkapja az ember, tudom.
Mégis, az írónőben több van ennél, látszódik az írásán. Érződik, hogy ez tényleg csak a kezdet és bőven csiszolatlan gyémánt, ki idővel az egyik legfényesebben csillogó ékkövünk lehet. Bizony az írónő magyar és remélem sikerül kitörnie a nemzetközi könyvpiacokra is. Öröm lenne látni, ahogy egyre több magyar ismertté, válna műveikkel. Sienna-ban megvan a lehetőség és potenciál egyaránt. Sajnos más könyvét egyelőre nem olvastam, s nem tudom megválaszolni, hogy tervezem e. Ha kölcsönbe kapom, megeshet, de azoknak az irányvonala és témája, nos, nem az én stílusom.
Akárhogy is, egy lehetőséget megadhat az ember eme könyvnek vagy az írónő többi kötetének. Ahogy láttam elég nagy népszerűségnek örvend s nem véletlenül. Sok fiatal blogger szívét elnyerte történeteivel s talán, nem véletlenül. S ha már bloggerek. Elhiszem továbbra is, hogy kell a marketing a sikeres eladás sorozathoz és a könyv külleme szó szerint meghatározza, hogy megveszik e vagy sem. Mégis számomra ellenszenves volt a könyv azon része, ahol feltűntetett véleményeket biggyesztettek az amúgy ötletes könyvborítóra. Igaz ismertem a könyv véleményekről író bloggerek netes neveit, mégis miért kell az ő idézeteikkel tele aggatni a kötetet? Elhiszem, ha tetszett nekik s szerintem épp elég az, ha első olvasóként véleményezhetik a kötetet aztán írnak róla. De nem, még aggassuk tele a borítót, ahol csak lehet. Kívül, belül. Mindegy, ez már csak szimpla személyes vélemény. Gyakorlatban a kereskedelem és reklámozás olyan ördögi találmány és pénzéhes szörnyeteg, ami nem ismer határokat, ízlést, egyszerűséget vagy normalitást.

lefele_a_folyon_2.jpgA cím mellett igazság szerint a borító is átverős volt számomra. Ezek alapján és a fülszöveg után megint másra számítottam, mint amit kaptam. Az biztos, hogy se a címmel se a borítóval nem így döntöttem volna. Olyan hatást kelt, mintha egy olcsóbb terméket azért csomagolnék giccses papírba, hogy az ajándékozó azt higgye, egy méregdrága ritkaságot kap majd. Pedig ügyebár, nem az ajándék értéke a fontos, hanem a szándék mögötte, amivel adják. Vajon az írónő milyen szándékkal írta a kötetet? Tényleg ilyen küllemet szeretett volna neki? A vége, a lezárás… most komoly? Nem mondom, hogy jobbat írnék, mert nem. De egy másfajta befejezésen érdemes lehetett volna még érlelni a történetet. Bár, nem tudom. Észrevételeim szerint egyedül csak nekem van gondom a végével, a címével és a külsejével. :D Szóval döntse el mindenki maga, hogy jó e vagy sem a felsoroltak. Annyi biztos, hogy fárasztó nap után könnyed olvasmány tud lenni, ami nem kér arra, hogy gondolkozz. Nem akar tőled mást, csak hallgatást, megértést és együttérzést. Olyan, mintha egy kedves ember szeretné elmondani élete kiemelkedő eseményeit s erre te, az olvasót szeretné hallgatóságnak, néma társnak. Aki ilyesmire vágyódna így az Ősz erős közeledtével, azoknak ajánlom. S ha utána még támogatnád az írónőt, ki ha jól tudom egyelőre csak 3 könyvvel rendelkezik, akkor feltétlenül vedd meg a kötet valamely formáját.
Ami kiemelten még tetszett benne az az, hogy háromféle ember olyan szemszögé ismerhettük meg melyek ennél közelebbiek, élet hűbbek, és őszintébbek kevés tud lenni. Eltűnt gyermek, kiszolgáltatott állapotok, önbizonytalanság és szülői elnyomás, minden van benne, amik kiemelhető témáknak kellene lenniük, mert sajnos vagy sem, sokunkat érint. Sok ember szenved vagy átélt hasonló traumákat és eme valóságossága miatt annyira rémisztően jó… egészen az első 70%a. Mikor ismét a pultoshoz érünk, mint az ő szemszögéből követett történet, nos, onnantól már egyáltalán nem tetszett. Van ez így.

10/5-re értékelném, ha kellene. Leginkább azért, mert úgy van, ahogy megmutatja: az élet kegyetlenül szörnyű és igazságtalan. Megszöksz, vagy megszoksz, túléled vagy sem. Kár, hogy nem ezt az erős irányvonalat folytatta s nem ebből hozott ki egy remek csavart vagy lezárást a végére. Igazság szerint az is jó lett volna, ha nincs „hűha” csattanó. Csak egy szimpla lezárás ahol a karakterek mennek tovább, vagy nem, és keserű ízt hagy maga után a történet. Benne volt a lehetőség, mégse lett kiaknázva. Egyik szemem sír a másik nevet a könyv olvasása után.

Köszönöm, hogy elolvastad! Véleményt hagyj ott, ahol kényelmesebb!

Cathreen M.

2 komment
2018. szeptember 03. 15:38 - Cathreen Misery

Egy - Tíz perces Horror Történetek #1

Avagy igen rövid írásaim újabb gyűjteménye.

tumblr_or8mp0laez1tvc1pio1_540.jpgAz egy perces írások fogalmat az egyik buszmegálló reklám felületén láttam, ahol bár nem horror témában, de a szokásos és unalmas reklámok helyett rövid írást tettek közzé, mit olvasni lehet, amíg a buszra várunk (ott pontosan hét perces olvasmánynak nevezték a történetet). Szerintem nagyszerű ötlet és kezdeményezés! Egyrészt mert tény, hogy nem mindenki akar vagy tud regényt írni és előfordulhat, hogy épp eme rövid formában találja meg önmagát. Másrészt akadhatnak olyanok, mint ahogy én is, kik próbaként, kevés idő miatt igyekeznek mégis valami maradandót írni. Az igazi nehézség benne ügyebár a rövidsége. Egy regény hatalmas szabadságot ad azzal, hogy olyan hosszú lehet, amennyit nem szégyell az író vagy amennyit elbír a pendrive (rendben, nem tökéletesen van így, viszont a terjedelem tényleg hatalmas lehet). A hosszúság megszabása nem épp a legjobb dolog a világon főleg azért, mert ettől egy alkotó megfulladhat, kétségbe eshet, elkedvetlenedhet s akkor lőttek az ihletnek. Mintha megszabnám egy festőnek, hogy mit használhat, és mit festhet. Rendben, biztos akadnak emberek, akiknek ez nem okoz gondot sőt, olyan is létezik, ahol többen összedolgozva alkotnak egy nagyszerű maradandót. Például a képregények, ahol a történetet más írja és más rajzolja. Mégis az egy perc vagy egyszerűen rövid időt igénylő sztori olyan időkorlátozás, ami komoly kihívás tud lenni szerintem még a leggyakorlottabbaknak is. Ezért is úgy vélem nem fogok, megfelelni az alap elgondolásoknak s nem hiszem, hogy valaha buszmegálló reklámtáblán fog díszelegni valamelyik írásom, bár mi tagadás jó volna. (: A minap felmerült bennem a gondolat, hogy gyakorlásnak és rövid szabadidő alatt remek lehetőséget nyújthat arra, hogy kedves olvasóimat tovább gyarapítva vagy épp a meglévőket tovább rettegésben tartva és/vagy szórakoztatva lehetőséget teremtsen az egy perces történetek kategória. Nem tudom garantálni, hogy az alábbi történetek elolvasása másodpercre pontosan egy perc alatt sikerülhet, hiszen egyrészt mindenki más sebességgel olvas, másrészt soha nem leszek képes meghatározott karakter mennyiséget írni. Ahány történet, annyiféle terjedelem és hosszúság. Egyik se lesz ugyan olyan, mint a másik miként ez érvényes a rajzokra, szobrokra. Nem találsz még egy ugyan olyat feltéve, ha nem koppintásról van szó.
Egy szó, mint száz remélem, mindenki talál olyat, ami számára tetszetős és elég félelmetes volt. Nem garantálom azt sem, hogy mindegyik feltétel nélkül kielégítheti a borzongani vágyók kedvét és a frászt hozza rátok. Előre is köszönöm, ha elolvastad, s ha esetleg szeretnéd megosztani az egyiket, kérlek a forrásban jelölj meg engem! Akár a blog címét, akár más linket a nevem (Cathreen Misery) mellett. Köszönöm!

tumblr_oyz0cdhpno1wd5r0do1_1280.jpg

Éhínség

Csikaró, fájó gyomorral ébredtem. Kikászálódtam az ágyamból s elsétáltam a konyhába ahol villany kapcsolása nélkül is tudtam merre kell keresni a két ajtós amerikai hűtőt. Tágas belső tere minden finom és jóval tele. Tudtam, hiszen tegnap vásároltam. Hajamba túrtam, hogy rakoncátlan tincseimet arrébb sepregessem majd csoszogva a vastag zoknimban megragadtam a hűtő ajtót. Rántottam egyet, majd még egyet, de az ajtó csak nem nyílt. Közelebb hajoltam és próbáltam kivenni valamit a vak sötétben. Digitális kijelzője szerint hajnali három múlt öt perce. A belső hőmérséklet tökéletes volt, ahogy a felhalmozott élelemből sem szenvedtem hiányt. Megböktem a felületét sekkor elém tárult egy böngészős ablak melyen, ha akartam volna, rákereshetnék akármire. De én nem akartam mást, csak enni. Csokis pudingot, a tegnapról megmaradt rakott krumplit vagy csak kevéske müzlit tejjel bármit, ami ideiglenesen elmulasztja az égető, facsaró érzést a gyomromban. Hasam irányából hatalmas morgás törte meg a konyhában uralkodó csendet és nagyot nyeltem. Minél több ételre gondoltam annál éhesebb lettem s számban már elindult a nyálelválasztás. Éreztem, ahogy egyre jobban megőrjít az éhség s lassan képtelen leszek másra gondolni, mint sem az evésre. Újra rántottam a hűtő ajtón majd megint és megint, de az istennek se akart kinyílni. Jó, gondoltam benézek a szekrényekbe és eszek valami extra tartós kekszet vagy akármit, amit megtalálok és ehető. Egyre csak kerestem, kutattam, de nem találtam semmit. Az összes szekrény üresen kongott. Se tányér, se pohár, se só, amit elnyalogathattam volna, semmi. Egy árva morzsa nem akadt se felső, se alsó polcokon. Még a kukát is megtekintettem hátha, de semmi. Az egész átkozott konyha üresen állt és ötletem nem volt hogyan és miért. Az egyetlen élelemmel rendelkező tároló kinyithatatlanul s alig hallható zörgéssel állt és nézett velem farkas szemet digitális kijelzőjével. Fehér háttérszínen fekete és zöld szöveg úszott mely felsorolta a hűtő tartalmat közben kipipálta azt, amiből elegendő áll rendelkezésre. Szám szélén nyál csurgott ki s lefojt az állam aljáig ahonnan lecsöppent. Szemeim előtt elúszott a konyha látványa aztán visszaállt. Gyomrom kegyetlenül morgott és szúrt tovább, mint aki fenyegetni próbálna, csak szerezzek valami ennivalót. Hirtelen azon kaptam magam, hogy rágom a levegőt és fogaim csattognak egymáson, közben az éjszaka leple alatt elindulok kifelé a házból. Kilépve az ajtón a hatalmas kertembe érkeztem melyet utáltam s bár az emlékeimben a kert tele volt fákkal, nővényekkel, ehető bogyós bokrokkal, előttem sivatag terült el. Kékes fekete fényben csillogott a Hold fényében sima felülete a teleknek s apró dombok emelkedtek fel ott, ahol fának kellett volna lennie. Az utcai lámpák elsötétülve meredtek az égnek és kerítésemen túl nem várt más, csak további homokos földrész. Szemernyi élet vagy ehető dolgot nem láttam, pedig a Hold egésze igen jó fényforrásnak bizonyult. Eszembe jutott, hogy van garázs a telkemen. Nem tétováztam tovább s amint a fém ajtóhoz értem kinyitottam egy alulról indított és felfelé húzott mozdulattal. Amint beléptem majdnem felrúgtam egy karton dobozt. Körbe tekintettem s semmi mást nem találtam a négy fal között hiába emlékeztem úgy, hogy feltöltöttem a helyet szerszámokkal, konzervekkel és tartós zacskós ételekkel. Még a biciklim se volt a helyén. A doboz mely előttem állt felvettem majd megpróbáltam elolvasni a feliratot. „Patkányméreg” mondtam ki hangosan a szöveget. Először el akartam dobni majd valamiért mégse tettem. Fogva a dobozt vissza tértem a kihalt korom fekete ég alatt húzódó térbe, mely reménytelenül haladt a végtelenségbe. Nem tudom meddig csak álltam és kémleltem a távolt. Egyetlen ember, kutya, fa vagy más növény, rovar vagy madár nem adta jelét annak, hogy élne. Már nem éhes voltam, inkább elveszett. Vajon egyedül lennék az egész bolygón? Merült fel bennem a kérdés. Nem gondolkodtam el rajta vajon így van e, helyette letekintettem a kezemben tartott dobozra és feltéptem a tetejét. Belenyúltam és apró, hosszúkás gyógyszerekre hasonlító ovális bogyókba markoltam, amit kivéve nézegettem. Darabos, büdös és mégis ínycsiklandó morzsalékok hevertek a tenyeremben. Feltekintettem a Holdra majd vissza a kezemre s döntöttem. Meg fogom enni. Kinyitottam a nyálcsíkos és habzó számat majd betömtem az egészet. Utána újabb és újabb marokkal vettem magamhoz és ettem a dobozból. Mire az ötödik adagért nyúltam volna, addigra a méreg kifejtette hatását és elesve rángatózni kezdtem. Ráharaptam a nyelvemre, szemem fenn akadt, végtagjaim izmai befeszültek, amitől eddig hihetetlennek vélt formákat vettek fel és tehetetlenül vártam, míg a gyomromban érzett fájdalom elmúlik. Majd szemeim lassan leereszkedtek s mielőtt végleg elsötétült volna előttem a világ váratlanul fű levelek nyaldosták arcomat, gyenge kellemes szél simogatta testemet és alma, akác, rózsa, diófa és bokrok illatai ütötték meg az orrom. Mielőtt lehunytam volna szemem megláttam, hogy az eddig valóságnak hitt látvány csupán illúzió volt, s ahogy elhalványult helyére egészen más kép került s az lett élénk. Garázsom nyitott ajtaján át a berendezett, zsúfolásig bepakolt autó pihenőt láttam. A bejárati ajtóm nyitva állt s valami édes, péksüteményre emlékeztető illat kilopakodva még utoljára beitta magát az orromba. Nagy sóhajjal és vágyakozva örökre lehunytam szememet. Hogy mi történt? Az rejtély maradt az idők végezetéig.

 

 tumblr_n70gh1xpbp1rxd5pto1_500.jpgHa pislogsz, felébredsz

Gyerekkoromban meséltek olyan megoldásról, miszerint ha sokat pislogok álmomban, akkor felébreszthetem magam és véget vethetek a kellemetlen álomnak. Sajnos sokszor volt rémálmom szüleim nagy örömére, így ha fel ébresztettem testem, akkor bemászva melléjük felébresztettem őket. Eleinte bevált. Mikor félni vagy aggódni kezdtem csak pislogtam erősen háromszor, négyszer és a következő pislantásra már ébren néztem a szobám mennyezetét vagy valamelyik falát. Éveken át megmagyarázhatatlan okból rossz vagy rettegést keltő álmaim egyre inkább gyarapodni kezdtek és sose múltak. Nem néztem horror filmet, nem töltöttem meg az agyam olyan történetekkel, amikről később álmodhatnék. Mégis a pislogásos felébresztést olyan gyakran használtam, hogy szemeim néha belefájdultak. Előfordult, hogy az agyam túljárt rajtam, s amikor azt hittem ébren vagyok kis vártatva kiderült mégse. Így esett az utolsó éjszakámon is.
Szüleim házában voltam mégis tudtam, hogy ez csak egy álom és féltem. Nagyon féltem. Ágyamon ülve próbálkoztam a pislogással, ahogy az előbb, de most reménykedtem benne, hogy a valóságban ébredek majd fel és nem álom lesz az álomban. Igen, beleestem az álom legszörnyűbb csapdájába és megmagyarázhatatlan rettegés tört rám. Mintha valaki el akarna kapni, követ és meg kellene szabadulnom tőle. Nem láttam ezt a valamit, mégis holtbiztos voltam benne, hogy ő okozta kiskorom óta a rémséges álmokat. Pislogtam kettőt, hármat s változatlanul a szobámat láttam. Vajon sikerült felébrednem? Ezt csak egy módon tudhattam meg. Felkeltem az ágyamról s felkapcsolva az éjjeli lámpát egész kellemes halvány esti fény borította el a szoba közelebbi részeit. Az árny-fény törvényszerűségben nem volt kivetni valóm, a fizikai szabályok megvoltak. Tovább haladva megálltam a székemen felhalmozódott ruha szennyes mellett. Anya gyakran leszidott, amiért nem vittem ki időben a felesleges és koszos ruháimat, most mégis hasznosnak bizonyultak. Felemeltem kezemet és oldalra döntöttem a ruha dombot. Bekövetkezett az, amitől tartottam. A gravitáció törvénye nem, hogy nem érvényesült egyenesen nevetségessé vált. Az álomvilág képtelen volt helyesen kezelni ezt a legegyszerűbb, leghétköznapibb, legátlagosabb fizikai törvényt, ami miatt rájöhettem, hogy még mindig álmodok. A Francba is! Ruháim lassan, néha szaggatottan estek lefelé majd centikkel a padló felett megálltak és felismerhetetlen színfoltokká, gombócokká, két és három dimenziós absztrakt formákká alakultak. Kétségbe estem. Hirtelen nem kaptam levegőt s bár tudtam, hogy ez csak egy álom mégsem vigasztalt sőt, mi több! Olaj volt az amúgy is tomboló tűzre. Ötlet híján megpróbáltam kimenni a szobámból, de nem ment. Az ajtóm nem nyílt. Körbe tekintettem s az eldeformálódott ruhakupacon kívül minden más épp olyan volt, akár a való életben. Leültem hát a földre és pislogni kezdtem. Újra, újra majd újra. Végtelen időm révén egyre erősebben és kitartóbban csináltam. Egyszer biztos felébredek. – Gondoltam. Közben észre se vettem, ahogy az üvegezett ajtóm túloldalán valami furcsa mély sötét alak egyre közelebb haladva kirajzolódni látszik, s hosszú ujjak tapadnak a görbítő hatású felületre.

 

 10382987_243409705859799_6883180611299697079_n.jpgSim Élet

Ötletem nincs hogyan és miként, de szüleimmel együtt hirtelen ott álltunk az utca szélén és felnéztünk egy két emeletes kisvárosi házra. Egyszer csak olyan ötletem támadt, hogy be kellene mennem s szüleimet követve felmentem a verandára majd bementem a házba. Az ajtó magától kinyílva beengedett, majd amikor mind a hárman ott álltunk az előtér és nappali együttesében becsukódott. Körbe tekintve átlagos, családias és meleg hangulatú helyiségbe érkeztünk ahol akadt TV, kanapé, pár növény és egy íróasztal rajta laptoppal. Majd arra lettem figyelmes, hogy anya feje fölött egy zöld gyémánt forog s világít, majd eltűnik és megjelenik apa feje fölött. Ekkor apa ismeretlen okból elindul a TV készülék felé, bekapcsolja, és főző csatornát kezd el nézni. Felmerült bennem a kérdés vajon tényleg szeret e főzni, mire rájövök, hogy semmit se tudok róla. Akkor mégis honnan veszem, hogy ő az apám és anya az anyám? Miért olyan természetes ez a gondolat s közben miért nem tudok róluk semmi mást? Nincs időm ezen elgondolkodni, ugyanis az ismerős zöldes fény felülről érkezik, s mielőtt feltekinthetnék a fejem fölé az az érzésem támad, hogy nekem olvasnom kell. Akarok én olvasni? Nem számít, mert testem cselekszik és elmegy a legközelebbi könyvespolchoz. Leemelek egy fantasy kötetet majd leülök apa mellé és olvasni kezdek. Mit is? Nem tudom, de olvasok. Valójában a kezemben tartott szögletes valami kivehetetlen hieroglifákat tartalmaz s ésszel tudom, hogy ostobaság amit művelek, mégis csinálom. De pontosan mit is? Mert ez nem olvasás, mégis úgy teszek! Mire végre befejezem az… olvasásnak imitált cselekvést apa addigra eltűnik mellőlem és hallom, ahogy a konyhában tevékenykedik valaki. Leteszem a könyvet a földre és mennék a mosdóba, ugyanis rám tört a pisilhetnék, de ekkor megállok. Miért állok meg? Hirtelen zöldes fény kúszik felülről a szemembe s mielőtt újabb értelmetlen cselekvést kellene tennem, meglátom. Felém néző csúcsa éles, azon pörög egy ékkőre emlékeztető világító valami, s amikor felettem van, képtelen vagyok parancsolni saját magamnak. Hogy pontosan fogalmazzak: bezártak egy testbe, aminek nem vagyok az ura. Vannak gondolataim, érzéseim és vágyaim, de ezek nem számítanak, mert testem úgyis azt teszi, amit akar. Ki akarja egyáltalán mindezt? A zöld gyémánt? De hát élettelennek tűnő diszkó lámpának hat nem többnek! S mégis, amikor valaki feje felett van, az önkívületbe kerül s cselekszik attól függetlenül, hogy előtte mit tett vagy sem. Lábaim elindulnak a konyhába majd rossz érzésem támad. Ekkor meglátom életem legszörnyűbb jelenetét. Apa ég a gáztűzhellyel és egy szekrénnyel együtt. Kiátlózik, táncol a lángokban, pánikol és karját lendíti a levegőben, mintha azt akarná, hogy emeljék ki onnan. Anya megjelenik mögöttem s ő is pánikba esik. Kiáltozik, ugrándozik, de nem tesz semmit. Miért nem? Én akarok tenni ellene! Valamiért eszembe jut, hogy van nálam tűzoltó készülék és elővehetném, hogy segítsek apán. De ekkor a cselekedet félbe szakad és a nem kicsi poroltót elteszem. Vagyis… eltűnik, ahogy a semmiből vettem elő. Eddig hol rejtettem ezt a nehéz tárgyat? Nincs időm mélázni ezen, apa továbbra is ég! Újra segíteni akarok neki. Előveszem a készüléket és épp megnyomnám, hogy eloltsam a lángokat mik tovább haladva felperzselik a fél konyhát, de kezeim elteszik megint. Ekkor meglátom a fejem felett lévő követ és ideges leszek. A francba már, hiszen nem nézhetem végig, ahogy meghal! Vagy…. mégis? Eláll a lélegzetem. Anya tehetetlennek hat, ahogy apa is és az egyetlen bátor ember, aki képes lenne megmenteni a helyzetet, megakadályozza az a kő a feje felett. Miért nem segít valaki? Miért nem jönnek a tűzoltók? Valaki csináljon már valamit! – Ordítok a fejemben, de testem áll mozdulatlanul. Szemeim nézik a jelenetet s végül apát felemésztik a lángok. Össze esik, a tűz kialszik miután tönkre tette a konyha nagyját és megjelenik a halál. Oda akarok menni, hogy megakadályozzam apa lelkének elrablását, de akárhányszor arra gondolok oda megyek, valamilyen ismeretlen okból mégse teszem meg és a cselekedet félbe szakad. Végig nézem, ahogy a halál elviszi apát s egy urnát hagy a helyén. Anya zokog, arcát törölgetve sír és szenved. Utána nekem is összegyűlnek a könnyeim és sírok, pedig nem akarok. Tehettem volna ellene! Megmenthettem volna! – Dühöt érzek és legszívesebben tombolnék, de ehelyett csak szomorú leszek. Szomorú és letargiába esett egészen két napig. Honnan a fenéből tudom, hogy két napig gyászolok csak? Oda fordulok anyához és szeretném megölelni, de ekkor anya felett megjelenik a zöld kő és sírása alább hagy. Mintha mi sem történt volna ott hagy és felmegy az emeletre. Én meg állok, és nem teszek semmit. Végtagjaim várnak valamire. Talán parancsra. Igen, biztosan olyan utasításokat követ a testem, amit nem is én adok neki. A zöld fény újra megjelenik felettem s gyomrom összerándul. Félek. Istenem, ments meg, nagyon félek! Lábaim elindulnak ki a házból. Percek alatt a szemközti strandon találom magam, ahol elmegyek a tengerpartra és horgászni kezdek. Hol volt eddig ez a horgászbot? Csak úgy előkapom, és rögvest tudom, miként kell halat fogni. Végül akár akartam akár nem az egész éjszakát végig álltam a tengerpart mellett. Kifogtam pár vicces nevű halat, kevés szemetet s minddel sikerült megtömni a zsebeimet. Szemeim előtt felkelt a hold a csillagokkal majd eltűntek és a nap újra fénylett az égbolton. Ekkor abba hagytam a horgászást és olyan gyorsan telt el az egész este, mintha percek alatt történt volna az egész. Tizenkét óra alig két perc alatt? Mi folyik itt? – Nem gondolkodhattam. Testem visszatért a házba majd egyedül találtam magam. Újra olvasnom kellett. Anyáról nem tudok semmit. Olvasok és olvasok, mikor hirtelen ki akarok menni a kertbe, mert valami rossz történt. Megint. S olyan, mint apánál. Kiszaladok és ekkor festetlen falakkal találom szembe magam, melyek közül kikandikál az az átkozott zöld kő. Csak a negyede látszik, mégis biztos vagyok benne, hogy jót nem jelent. Valamiért tudom, hogy anya meghalt pedig nem látom. Tudom, hogy elhalálozott és ettől sírhatnékom van. De mégis mi történt? Mi zajlott a négy fal között és miért nem tudok bemenni? Ő miért nem jön ki? Aztán egyszer csak a falak eltűnnek, és egy sírkő fekszik ott, ahol tudtam, hogy anya van. Honnan tudtam? Nem tudom. Ezt az irreleváns érzést! Sírtam aztán abba hagytam, majd megint sírtam. Mégse mentem sehova. A Nap felkúszott egészen magasra és onnan újra nyugovóra kezdett térni. Míg álltam végig nézhettem, ahogy a semmiből egy medence épül fel a kert végébe. Kivágott szögletes gödörben víz termett és csempézett falú medence jött létre majd elindultam felé és belemásztam a vízbe. Nem tudom mi volt furcsább. Az akaratom ellenére pancsolni két haláleset után azonnal, vagy egyetlen körbe pendüléssel átöltözni a fürdőruhába ami… nem is volt nálam. Úszni kezdtem. Fizikumom nőtt és ehhez épp olyan zöld csík jelent meg fejem felett, mint a horgászás során. Bár azzal nem törődtem. Ezzel se foglalkoztam sokáig. Az jobban kezdett aggasztani, hogy még akkor is a medencében úsztam, amikor a Nap már letűnt az égről és csillagok tértek a helyére. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam és szerettem volna kimászni. Jól esett volna egy alapos alvás, hátha utána minden helyre billen és véget ér ez az őrült és szörnyű állapot. Jó lett volna enni is és kicsit beszélgetni. Hiányzott az emberek társasága. Hiányzott anya és apa. Nagyon. De bárhogy nézelődtem a medencéből nem volt kiút. Az a lépcső melyen bejöttem eltűnt s bár úgy véltem simán kimászhatnék a medence szélén, oda úszva nem tudtam. Nevetséges, hiszen simán kihúzom magam innen! Gondoltam rá egyre erősebben és erősebben, hátha kezem és lábam engedelmeskedik, de nem. Éhezni kezdtem, álmos lettem, szociális hiányaim lettek sőt, pisilni is kellett. Ekkor feltekintettem a felettem forgó zöld kőre és integetni kezdtem. Hátha…. isten megsegít. Hátha lát valaki. Vagy ez a furcsa, hatalmas erővel bíró kő megsajnál és megsegít. Könyörögtem, kérleltem, érthetetlen nyelven szólaltam meg, de reméltem: a mindenható érti, mit akarok. Mire a Hold felért az égbolt közepére addigra bármit megadtam volna, csak hogy kikerülhessek innen. Az éhség mardosott, a fáradtság egyre erőseb lett és alig tudtam fenn tartani magam a víz felszínén. Majd egy utolsó levegővétel után végleg kimerülten hagytam, hogy testem elsüllyedjen és leérjen a medence aljára. Lábaim leértek s ekkor utolért a halál. Láttam fodrozódó megtört képét a medence szélén s elővette a listát, ahogy apánál és anyánál. Végre. – Gondoltam. – Végre vége ennek a kegyetlen, pokoli létnek! Csak jobb lehet ott, ahova ezek után kerülök. Felőlem a végtelen sötét semmi is magába olvaszthat, csak érjen már véget! – Ekkor a halál kiemelte lelkem a medencéből és magával vitt. Sötétség telepedett szememre és azt hittem nyugovóra térhetek. De ekkor szemeim ismét kinyíltak s egy másik ház képe élesedett ki előttem, melynek szomszédjai voltak, s akik szintúgy álltak a járdán házaik felé fordulva, ahogy én is. Ekkor feltekintettem a fejem fölé és imádkoztam, nehogy azt lássam meg amit sejtettem, de imám nem talált hallgatóságot. A fejem felett a már ismert zöld kő forgott és világított le rám.

 

13680605_1048970755180242_8346145711430765919_n.jpgÖrökkön Örökké

Négy éve már annak, hogy barátnőmmel boldog szerelemben és párkapcsolatban együtt élünk. Még az egyetemi éveim alatt ismertem meg őt. Igazán okos, tehetséges festő, akinek legnagyobb vágya, hogy híres festőművész lehessen több kiállítással és remekművel. Szerettem a kreativitását és az alkotásait. Igen élethű stílusban szeretett festeni s szinte akármiről, ami ép az adott hangulatához illett. Csendélet, tájkép, portré, illusztráció az egyik kedvenc könyvéhez vagy filmjéhez, ami épp hatással volt rá sőt, zenére is képes volt alkotni olyan absztrakt dolgokat, amiktől elállt a lélegzetem. Jómagam egyszerű informatikusnak készültem s még bőven egyetemre jártunk, amikor elérkezett a bűvös negyedik év.
– Mihez lenne kedved ma egyetlenem? – Kérdeztem tőle reggel amint felébredt. Kócos hajjal, kissé gyűrött mégis meseszép arccal és komás tekintettel fordult felém.
– Azt se tudom, milyen napot írunk, mégis honnan tudnám, hogy mit akarok? – Halvány mosoly rajzolódott ki a száján ekkor már tudtam, hogy szeretne valamit. – Kérek kávét és miután megittam, tárgyalhatunk a mai napról. – Így is tettünk. Én készségesen elkészítettem a kedvenc fekete kávéját sőt, még tojásrántottás reggelit is kapott, amitől majd kiugrott a bőréből örömében. Mialatt kávézott magához vette a laptopját és szokásához híven átnyálazott pár közösségi felületet. Közben a saját számítógépemen kicsit programoztam és folytattam a fél éve elkezdett játékom megírását. Két órával később már arról beszéltünk, hogy mit csináljunk ma az évforduló alkalmából.
– Mit szólnál hozzá, ha délutánig csak lustulnánk itthon. Aztán elmehetnénk megnézni a legújabb akció filmet, amit adnak a moziban. Utána beülhetünk a kedvenc éttermünkbe és a nap végére újra itthon lennénk, viszont az ágyban fejezhetnénk be a dolgot. – Bólintottam, nekem tetszett az ötlet. Mielőtt felkelhetett volna mellőlem megérintettem karját maradásra bírva és közel hajoltam.
– Miért csak este avatnánk fel az ágyat? Miért ne kezdhetnénk a napot az ágyban? – Huncut nevetését szája elé tett kezével igyekezett palástolni, de nem tudta. Aranyos bájt kölcsönzött arcának a zavarodottsága s alig bírtam türtőztetni magam. Most akartam őt. Közelebb hajolva megcsókoltam, majd kezeimmel simogatni kezdtem arcát, felkarját, utána derekára helyeztem az ujjaimat s végül az én irányításom alatt megtörtént, aminek meg kellett történnie. Remek reggeli szeretkezés után felfrissítettük magunkat a fürdőben és délutánig nem csináltunk mást, csak lustán néztük a TV-t, beszélgettünk, néha viccelődtünk, egy Unó kártya partit lenyomtunk aztán elkezdtünk készülődni. Mivel tudtam, hogy barátnőmnek a készülődés legalább másfél óráig eltart, így felajánlottam, hogy a konyhában mosok fogat majd mialatt ő lefoglalja a fürdőt, összekészülődök én is. Később tudomást szereztem arról, hogy míg a konyhában elvoltam, addig barátnőm belépett a facebook oldalamra és kutakodott egy kicsit.
Nagyszerű akció film után a kedvenc éttermünkben degeszre ettük magunkat majd az éjszaka szép, kellemesen hűvös és csillagos ege alatt hazafelé vettük az utunkat. Mielőtt elhagytuk volna a társasház előtt elterülő parkolót barátnőm felkaromba kapaszkodott és vissza húzott.
– Mi lenne, ha mégse a lakásba térnénk vissza, hanem felmennénk a dombra? – Tekintetével az autóm felé bökött s szemeim előtt rögvest egy dombtetőn játszódó autós szex jelenet pörgött le pillanatok alatt. Több se kellett, azonnal autóba szálltunk s amilyen gyorsan csak tudtam felhajtottam a város legmagasabb és legszebb dombjára, melyet… nos, csak ilyen alkalmakkor használnak. Úgy tűnt eme éjszakán csak mi találtuk vonzónak a helyet, mert egyetlen árva autó se ólálkodott még a közelben se. Utcai lámpa sora méterekkel odébb véget ért, így szó szerint ránk telepedett az esti korom leple. – Itt jó lesz ügye? – Kérdezte barátnőm és kezével megsimogatta a combom. Felizzottam tőle akár a frissen hevített vaskard. Oda hajoltam, hogy megcsókoljam mikor váratlanul erős fájdalom hasított a nyakam oldalsó részébe. A fájdalom kínzó, gyötrő érzéssé formálódott és kezemet oda kapva megéreztem egy kés markolatát.
– Mi… - Próbáltam megszólalni, de nem ment. Számban keserű vas íz gyülemlett fel s mikor számat szóra nyitottam a vér kifolyt rajta. Kapkodni kezdtem a levegőt mely egyre nehezebben jutott a tüdőmbe s éreztem, hogy az ájulás közelébe kerültem. Testem oldalra dőlt az ülésnek és barátnőmet néztem. Arca rezzenéstelenül kémlelt, s bár került rá pár vércsepp, semmit se változott. Kedves, aranyos és szerető szempár figyelt. Szája kedvesen elhúzódott, teste nyugodtan fordult felém és úgy ült, mintha valami romantikus történetet mesélnék neki. Újra beszélni akartam, mert fel kellett tennem a kérdést: Miért? Ehelyett bugyborékoló vért sikerült kreálni s ebből került egy újabb adag a ruhájára, az ülésre, a saját kézfejemre. Elnevette magát majd közel hajolt és megsimogatta az arcom.
– Most már az enyém vagy szivi. Örökre az enyém. – Nem értettem mit akar ezzel mondani s úgy tűnt kínlódásom ellenére sikerült leolvasni arcomról az értetlenséget. – Tudod egyetlenem, mialatt fogat mostál majd elmosogattál, megnéztem a facebook oldaladat. Te ostoba, megjegyeztetted a jelszavadat, szóval még fel se kellett törnöm! Na, mindegy. Valami fruska rád írt, hogy találkozzatok, mert jól érezte magát legutóbb. – Keserű nevetés tört fel belőle majd váratlanul kirántotta a kés a nyakamból és felordítottam. Mármint akartam, de ehelyett hihetetlenül sok vér kifakadt a nyitott ajkaim között és pár perc erejéig elhomályosult előttem a világ. Mire ismét eszemnél voltam barátnőm… mármint akit annak hittem, már dühösen és csalódottan nézett rám. Megrázta fejét aztán ismét mosolygott. Kirázott tőle a hideg. – Nem tudom miért kellett ezt, szivi. Hiszen tudod, kiderült volna. Ha nem most, akkor később. De titkolózni és hűtlennek lenni, nem szép dolog. Azt hittem tudod. Sőt, úgy véltem boldog vagy mellettem, ahogy én is melletted és komolyan gondoltad azt három évvel ezelőtt, miszerint örökre velem akarsz maradni. Emlékszel? Az első évfordulónkon. Sose felejtem el. Akkor látogattuk meg először azt az éttermet, ami most a közös kedvencünk. Ott kijelentetted, hogy velem akarsz megöregedni. – Nosztalgikus mosollyal elmerengett. Tekintetében egy csepp normalitás se maradt. A fény, ami visszaverődött a kijelző világítása miatt mély őrületet és sötétséget mutatott. Ő nem az, akit megismertem. A barátnőm, akit szerettem rég meghalt… valahol, valamikor. S közben tudtam, hogy percek kérdése mikor halok bele a vérveszteségbe. Nem tudom tisztában volt e vele, de örökké nem húzhatta az időt. Mintha hallotta volna a gondolataimat felém fordult és félelmetes vigyorral közel hajolt és csókot lehelt vérrel áztatott ajkaimra. Mikor vissza ült száján ott éktelenkedett vérem mély vörös színei. – Én komolyan gondoltam, szivi. Megesküdtem és halálosan komolyan ígértem meg azt, hogy örökre együtt leszünk. Ennek eleget fogok most tenni. Miután meghalsz, leöntöm az autót benzinnel, visszaülők és felgyújtom az egészet. Nem akartalak kitenni a lángoknak, mert úgy hallottam, hogy rettenetes kínokkal tud együtt járni az élve elégés. Én vállalom érted szivi, de neked nem kell értem. Nekem elég az is, hogy itt maradsz. Örökre, velem. – Lehet tovább beszélt, de a többit már nem hallottam. Tudatom elsötétült és elnyelt magával a halál.

Első körben egyelőre ennyi. Remélem akadt olyan, ami tetszett!
Köszönöm, hogy elolvastad. Véleményeket várok kommentben ott, ahol kényelmesebb! ^^
Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. augusztus 19. 17:54 - Cathreen Misery

Isaac Asimov – Acélbarlangok és Mezítelen nap

Avagy egy zseniális tudományos fantasztikum robot sorozat véleményezése

magdalena-mudlaff-sci-fi-environment-dark-pumax.jpg

Isaac Asimov orosz származású amerikai író. Igen termékeny és sok díjat megnyert írói pályát hagyott maga után 1992.ben bekövetkezett halálával. Ráadásul nem csak író, hanem biokémikusként is számon tartják. Talán emiatt köszönhető az a sok érdekes elképzelés, elmélkedés. Isaac legfontosabb művei: Én, a robot, Alapítvány trilógia. Számtalan Hugó, Nebula és egyéb díj nyertese – nem véletlenül. A tudományos fantasztikum mellett fantasy és sci-fi területeken is alkotott. Ha az ismereteim nem csalnak, több mint 500 kötet köszönhető az írónak, melyek népszerűsítették a tudományt és annak szeretetét, afelé való érdeklődést. További információkért az íróról kattints a forrásomhoz: Wikipedia.

covers_339475.jpgS akkor következzék a véleményem. Az Acélbarlangok és Mezítelen nap kötetet kölcsönbe kaptam, s ha minden jól megy, hamarosan megkaphatom a következő két kötetét és magaménak tudhatom mind a négy részt a Robot sorozatból. A horror és thriller mellett a másik legjobban érdekelt műfaj számomra a sci-fi és tudományos fantázia. Ha akad olyan, ahol ötvözik ezeket, akkor engem kilóra megvettek. Amit hirtelen fel tudok sorolni, mint kedvenc alkotás, és ami ide köthető az például: Csillagok között film, az Alien / Predator filmek (egyszer szeretném elolvasni a könyveket is), 200 éves ember film, Psycho Pass anime, stb. Természetesen többet ismerek, de egy ültő helyemben ennyi jutott az eszembe. Sajnos a nevek megjegyzése nem az erősségem. Miután ajánlást és remek véleményt kaptam attól, aki kölcsön adta nekem a könyveket, fel sem merült bennem, hogy el ne olvassam a sorozatot.
Nem bántam meg! Az Acélbarlangok kezdő kötet először furcsa volt, szokatlan és fogalmazást tekintve is odafigyelést igényelt. De hamar megszokható az író stílusa és történet vezetése, utána viszont minden nyomon követhető és nem kell gondolkodni azon, hogy mi történt vagy mit olvastam az előző oldalt. Sőt, belegondolva a fogalmazási stílus igen egyszerű, aranyos, az adott kor, amikor íródott jól kivehető és sajnos letűnt jelleg. Hogy őszinte legyek az első kötet elolvasása után olyan érzésem volt, mintha Sherlock Holmes egyik kalandját olvashattam volna el sci-fi köntösbe bújtatva. Valami ilyesmire lehet számítani és a második kötet folytatja ezt a vonalat. Az Acélbarlangok remek bevezető az író világába és a Robot sorozat történetébe. Ott belerázódtam az adott szituációba, társadalmi helyzetbe, amiben a főszereplő nyomozó él és a végére sikerült elfogadnom, hogy vannak megváltoztathatatlan tényezők. Az író elképzelése gyakorta elgondolkoztatott és mindkét kötetre igaz. Olyan feltevéseket és elméleteket tett elém a főszereplőn keresztül, amin ha nem akartam, akkor is filozofáltam egy kicsit. Ami legjobban elgondolkodtatott az az, hogy annak idején a 90’s években íródott mégis aktuálisnak nevezhető a története. Mondjuk, az alkotó drasztikus népesség robbanásnak nevezi a 8 milliárd fős emberi populációt a földön és szerinte már az önmagában arra kényszerítette az embert, hogy városokba zárja el magát és élesztőn éljen. Szóval, már ő is tudta, ami jelenleg is tény szerintem: a népességünk nem egészséges és túlontúl nagy. A nagy különbség az, hogy az Acélbarlangokban az emberek egy része már jó ideje kiment az űrbe és elfoglalt nem egy bolygót, majd ott kialakította a saját társadalmát, saját országát és saját törvényeit. Jelenleg ügyebár még nincs így.

covers_339476.jpgAz Acélbarlangokban a hús-vér nyomozó egy robot kopó társat kap, kivel együtt köteles kinyomozni az említett robot teremtőjének halálát. Felmerülnek olyan kérdések, mint egy robot vajon megszegheti e az alap 3 törvényét mely az ember biztonságáért felel? Az igen élethűre sikerült emberszabású robot után meddig kell várni a következő hasonló robotokra? Vajon ha a robotok átveszik a munkák nagyját mi lesz azokkal, akik elvesztik azt? Mi lesz a földdel, ha egyre több robot épül be közéjük? A nyomozó pontosan tudja, hogy a Föld lakossága erősen két részre osztható s ebből az egyik csoport erősen ellenzi a robotok jelenlétét sőt, a szélsőséges konzervatívok vissza akarják hozni a régi világok rendjét. Azt, amikor az ember a szabad ég alatt élt, amikor nem kellett közös mosdót, étkezőt és acélfalak közé zárt életet élnie. Ezek a szélsőségesek a most ismert élethez szeretnének visszatérni s ez kicsit megborzongott. A főszereplő nyomozónk nem szeretne semmiféle változást. Ő nem utálja a robotokat, bár elég szkeptikus a dologgal kapcsolatban és nem tetszik neki a kopó robottársa, viszont nem is szélsőséges. A mi kis nyomozónk átlagos alkatú férfi, aki szereti a hétköznapi életét feleségével és gyerekével. Nem akar se többet, se jobbat, mint sem biztosítani gyerekének a lehető legjobb sorsot és jövőt. – Eme karakterrel szerintem sokunk együtt tud érezni.
Nem szeretnék többet elárulni az első részről. Legyen még annyi elég, hogy a nyomozás nem követel meg vérengzést és nem kell nagy horrorisztikus jelenetekre számítani. A nyomozás először elméleteken alapszik és a remek észjárású főszereplőnk Sherlock és Poirot keverékeként…. valahogy jár. :D Sikerül vagy sem, azt nem árulom el!

Mezítelen nap kötet kapcsolódik az előzőhöz és bár mondanám, hogy nem kötelező folytatásos megoldással olvasni, mégis azt tanácsolnám, hogy a sorrendet érdemes tartani. Mivel eme kötet feltételezi az olvasóról azt, hogy a Robot sorozat világa már nem ismeretlen a számára, ahogy az előző kötet végkimenetele és annak egésze, így nem csak utalások akadnak benne, de alapvetően azzal kezdődik az egész, hogy az elsőben megismert kaland miatt tartunk ott, ahol. Utána a szereplők jellemére és személyiségére sem kapunk több hangsúly sőt, szerintem az elsőben kiforrt szereplők tehát a nyomozó és a robot kopó karaktere kicsit háttérbe kerül s sokkal fontosabb témák kapnak előteret. Mint például a megtermékenyített magzat lombikban való felnevelésének kérdése. Milyen erkölcsi normákkal kell rendelkezni ahhoz, hogy ne okozzon gondot az ember efféle „tenyésztése”? Vajon helyes kifejlődés előtt likvidálni a magzatot, ha kiderül, hogy fejlődési rendellenességgel rendelkezik? Helyes e az, hogy csupán a tökéletes genetikájú emberek genetikája párosítható s így nincs beleszólás a házasságba? – Ezek a kérdések rögvest előkerülnek, amint a főszereplő nyomozónk egy másik bolygóra kényszerül menni. Ugyanis szembe jönnek vele azon társadalmi alap szokások, amik a földön nem csak törvényellenesek lennének, de a földi normákat és ideákat szembeköpnék. Nyomozónknak nem csak a saját ellentmondásaival kell küzdenie s azzal, hogy más országban járva igenis el kell fogadni a helyi törvényeket és szabályokat sőt, illek alkalmazkodni, de önmagában felmerült kétségekkel és kételyekkel is számolnia kell. Végül kis földi életstílust is becsempéz a tökéletesen ellentétes élettel rendelkező bolygó lakók mindennapjaiba. Igazság szerint az, hogy betekintést nyerhettem egy teljesen más, idegennek ható, szinte nem is emberi és tökéletesen ellent mondó, mégis emberek által teremtett civilizációba napokra elgondolkoztatott még utána is. Lehetséges lenne? Mennyire vagyunk ettől az élettől? Vajon ha az embernek lehetősége lenne magáévá tennie más élhető bolygókat, ott milyen társadalom, civilizáció, milyen törvények, erkölcsi normák alakulnának ki? Vajon élne a rasszizmus? Lenne háború, s ha igen miért? Hiszen önmagában a Földön akadnak ellentmondásos népek és országok, mi lenne, ha ez kiszélesedne az Űrre? Már most bőven akadnak viták és konfliktusok csak abból, hogy az egyik civilizáció szerint nem helyes és nem követhető példa a másik kultúra pedig, aki beleszületik, egy adott környezetbe s ott felnő, neki az lesz a normális és nem a bolygó túloldalán lévő. Kevesekben merül fel a gondolat, miszerint nem a saját hazájának törvényei és normái szerint szeretne élni, hanem inkább a másik ország szabályai és lehetőségei szerint. Már most hihetetlenül nagy problémák vannak abból, hogy megnövekedett a bevándorlók száma és a migránsoknak nevezett menekülőkkel nem tud mit kezdeni több európai és más kontinensek országai. S nem csak a drasztikusan megnőtt népesség, melyhez nehéz igazodni jelent gondot, hanem a bevándorolni akaró személyek magukkal hozott kultúrája, eszménye, erkölcsei és hazai szabályai. Mert hát, ha egy csecsemő olyan törvények mellett nő fel, mely szerint nem gond szemet szemért bosszút állni, akkor ekképp fog tenni akkor is, ha olyan közösségbe költözik, ahol a problémákat diplomatikus megbeszélésekkel igyekeznek megoldani (ez csak ez példa volt, nem szándékozok célozni semmire se!). S ha ez a vándorlás téma ekkora nagy gond és megoldhatatlannak tűnő helyzetnek bizonyul, akkor mi lenne, ha ez bolygók között zajlana? Márpedig erre is ad egy kis sejtelmes betekintést a Mezítelen nap kötet. Az író megmutatja, hogy szerinte mi lenne, és mi történhetne. Sőt, már az első kötetben előkerülnek ellentétek és viták, amolyan feszültségként a levegőben terjengő nem tetszések. Természetesen ott sem tudnak erre hirtelen megoldást s csupán egy dolgot képesek tenni a bolygók vezérei: látszatra békességet és konfliktus mentes együtt élést igyekeznek fenntartani. – Most sincs másként. De a gondokat egyik sem akarja hosszú távon megoldani főleg akkor nem, ha az a megoldás nem most, hanem például 2 generációval később hozhatná el a békét és valódi együttélést.

Mindegy is, nem szeretnék a bevándorlás témára kitérni. Megvan a magam véleménye, ahogy az összes földön élő embernek. Viszont erőszakosabb vélemény vitákat és durva, egymást szító „virtuális beszélgetéseket” nem akarok a blogom alatt vagy bárhol máshol látni, melyek a bejegyzésemhez köthetőek! Most szólok, az összes ilyen törlésre kerül!

irobot2.jpg

Csak ajánlani tudom az írót és történeteit. Tény, hogy nem mai darabok és emiatt lehetnek benne érdekes jelenetek, mint ahogy a Vissza a jövőbe című film megtekintése is. Mégis, még ennyi idő elteltével is képes remekül elszórakoztatni, kikapcsolni és elrepíteni egy nagyon jól felépített, teljesen sajátos és egyedi világba ahol, nem csak egy egész bolygó, hanem több bolygó társadalmát kidolgozta az író! S mivel fantázia, így akadnak benne megmosolyogtató részek, ahogy érdekes elgondolások is. Például az élesztőn való élet. Vagy az érzelemre képtelen, mégis hihetetlenül élethű robot. Vagy a robotok három alaptörvénye és annak átírása – lehet e vagy sem?
Ami számomra kicsit rossz volt a második kötet végén az a hatalmas csattanó elmaradása. Sajnos sejtettem, hogy mi lesz a vége a kötet közepétől és kiszámíthatónak tűnt, mivel bevált. Az első kötet hatalmas siker élmény volt és újdonság, viszont a második nem tudott meglepni. Talán amiatt, mert a történet alap menete, stílusa, végkifejlete kiszámítható volt az első kötet megismerése után. Talán, majd a többi könyv rácáfol erre és még több zseniális néppel ismerkedhetek meg, ahol egészen más, mégis hosszas filozofálásra késztető tényeket ismerhetek meg a nyomozón keresztül. Végértékelésem 10/8, de az erős nyolcas! Remélem a jövőben még több Asimov könyvhöz lesz szerencsém, mint például Én a robot. Mióta láttam filmen, azóta szerettem volna elolvasni. Mi tagadás, az író tudta, hogy mit csinál, hogyan akarja kivitelezni és milyen olvasóknak szánja a történeteit. Nem néz ostobának sőt, főszereplőnk épp úgy járatlan a robotikában, mint mi, így ha szükséges a történet szempontjából, amolyan gyors talpalót és információt kapunk a dologról. A horror iránt érzett vágyamat nem csökkentette, de a sci-fi és krimi oldalamat kielégítette.

quotation-isaac-asimov-people-who-think-they-know-everything-are-a-great-annoyance-1-16-80.jpg

Szóval, ha nem tudod, mit olvass a nyár utolsó hónapjában vagy majd Ősszel, akkor előszeretettel ajánlom a Robot sorozatot! Garantált a kikapcsolódás mindazoknak, akik alapvetően érdeklődnek a tudományos fantasztikum és krimi iránt! Ezennel zárom a bejegyzést. Kívánok sok elfogyasztott könyvekkel telt időszakot és még több remek történetben részt vett szabad pillanatot!
Cathreen Misery – Mert olvasni, jó!

Szólj hozzá!
2018. augusztus 15. 21:36 - Cathreen Misery

V. Országos Gothic Találkozó Élménybeszámoló

Saját szemléletű történet. Nem mindennapi lehetőség, nem átlagos embereknek.

39176370_1925040864225305_3141425297467899904_o.jpg

Eme jeles napra külön szabadnapot kértem, hogy feltétlenül eljuthassak az eseményre. Ennek ellenére már az esemény előtti két hétben felmerültek bennem kételyek afelől, hogy biztosan szeretnék e részt venni a címben is feltüntetett rendezvényen (s amit a későbbiekben OGT rövidítéssel fogok megnevezni). Egyrészt épp előtte lévő héten sűrű programokkal megtűzdelt nyaralásban volt részem, melynek nagyon örültem, s amely beszámolót, ha szeretnéd, ITT elolvashatod, viszont kimerített. Lehet a nyaralásnak pihentetőnek és nyugodtnak kellene lennie, de az a sok vár, kastély, állatkert, tó, park, erdők mind ara vártak, hogy felfedezzem, és kalandokat keresve járjam végig az utakat. Egyetlen egy percét sem bántam a nyaralásnak mely a programok felőli oldalát jelenti, viszont nem tagadom, hogy lefárasztott. Mindezek mellé olyan változásokra derült fény, amik nem épp pozitív oldalukat mutatták s ez még inkább megerősítette bennem a feltevést: Vajon tényleg szeretnék elmenni? Ami meggyőzött abban, hogy igenis tartsam magam az elhatározásomhoz az nem más, mint sem az esemény előtti személyes kis programom és annak a lehetősége, hogy rég látott barátokkal s egy új ismerőssel találkozhatok, mielőtt belevetnénk magunkat a nagy OGT adta pezsgésbe. A továbbiakban írói álneveket vagy blog nevet használok, illetve akinek egyik sincs, őt egyszerűen „barátnő” vagy „barát” jelzővel illetem. Senkit sem szeretnék megsérteni azzal, hogy engedély nélkül használom vagy feltüntetem a valódi nevét. Ráadásul büntethető mások adatait kiadni, szóval igyekszem ezekre odafigyelni.

39109140_1049884375177614_2493034026323935232_o.jpg(Bal oldali képet Boldizsár készítette)
Igen korán Budapestre értem annak érdekében, hogy a 13 órára megbeszélt baráti társasággal találkozhassak. Szerencsésen alakult minden s végül eljutottunk az általam kiszemelt étterembe, s amiről egy véleményt hallottam s az is pozitív volt. Bár ennek ellenére ketten nem voltak túl elégedettek a hellyel s az okokat meg is értettem miért, viszont sajnos nem tudtam ellene mit tenni. Talán egyszer eljön életemben az a vendéglátó helység, ami tökéletesnek nevezhető. Eme étteremben két és fél órát töltünk durván, ha jól emlékszem. Alaposan megebédeltünk, feltöltöttük magunkat folyadékkal majd 16 óra után közösen úgy határoztunk, hogy ideje menni. Aminek én nagyon örültem az az, hogy a pincérhölgy, aki kiszolgált minket és segített, egy percig se éreztette velem vagy bárkivel azt, hogy furcsának, kivetnivalónak, idiótaságnak találná a külsőnket és megvetné az egészet. Ha volt is véleménye megtartotta magának s mi tagadás, ezt elvárnám mindenkitől. Emellett nagyon segítőkész volt, s amikor kiderült, hogy négy fő helyett inkább öt fős asztalt kérnénk, mert később csatlakozik még valaki, nem mutatta, hogy gond lenne. Készségesen keresett nekünk másik helyet s nem volt zavaró, nem kérdezte percenként kérünk e valamit, mégis remekül időzített abban, hogy mikor kell érkeznie mégis. Mivel látóhatáron kívülre esett alapvetően az eldugott asztal. 39132685_1925042464225145_3394103025265016832_o.jpg (Shadow and Light képe TheDeathGoddesről és barátjáról) Tetszett, hogy elszeparáltan lehettünk és nem kellett alkalmazkodni a külső részben lévő embertömeghez. Az étterem érdekesen volt kialakítva, mégis nagyon szép volt, elegáns és Budapesthez képest szerintem meglepően alaposan odafigyeltek a részletekre és küllemre. Utcán rá tekintve a helyre nem gondoltam volna, hogy ennyire adnak magukra. Az árak is megkövetelték a magukét, mégis azt mondom, néha vagy ritkán megengedhető az ilyesmi. – Igazán kellemes és jó hangulatban telt az idő. Mindig akadt miről beszélni, voltak témák és érdekes események, történések. Mielőtt az étterembe értünk volna, még a Népliget híresen lecsúszott rétegéből az aluljáróban TheDeathGoddes blog tulajdonosát (későbbiekben csak TheDeathGoddes) megtalálta egy fura, egyensúlyát vesztett, alkohol jellegű szaggal rendelkező férfi. Megkérdezte, milyen stílusú amire TheDeathGoddes egyenesen megmondta, vámpír. A férfi várt pár percet, mintha az információt késleltetve dolgozná fel az agya aztán tovább faggatta. Sajnos nem emlékszem a pontos mondatokra, mivel ledöbbentett a férfi közvetlensége utána meg az, ahogy TheDeathGoddes kezelte a helyzetet. Konkrétan előadta, hogy tényleg vámpír és a kedvenc vércsoportja, amit szív az nulla negatív. Szerintem a botladozó, esetlen és koszos ruházatú férfinál is jobban meghökkentem, bár neki eltartott egy darabig mire felfogta, hogy TheDeathGoddes nem viccel és nincs irónia vagy szarkazmus a hangjában. Olyan halálosan komolyan előadta, mintha azt ecsetelné mennyire fontos az oxigén az embernek. Én köpni, nyelni nem tudtam s végül a férfi magunkra hagyott mindenféle lezárás nélkül. Ki tudja mi ment végbe a fejében, de sokáig nem agyalhattam ezen, ugyanis felérve a felszínre egy kisebb társaság megállította TheDeathGoddes vámpír hölgyet és egyikük közös fotót kért vele. „Na, már kezdődik.” Gondoltam, bár egyáltalán nem rosszallóan vagy irigykedve! Inkább erősen reménykedve, hogy ez a kezdeti reflektorfény a későbbiekben is kitart. S így is lett.

39188324_1925044684224923_4817869909201518592_n.jpg(Bal oldali képet ShadowandLight készítette)
Jómagam, Árnyak költője s egyik barátnőm, kit csupán így fogok hívni, már 16 óra után megjelentünk a Dürer Kertben.
Még bőven akadtak lemezárusok, illetve a szervezők közül az OGT rendezvényhez köthetően szintén már ideje korán megjelentek a helyszínen. Mi tagadás, 17 óráig nem akadt semmi. Ácsorgás, figyelés és kevés beszélgetés után megmutattam a fotel szobát vagy részleget, amiről kiderült, hogy szimpatikus a társaimnak. Ha tudom, előbb oda megyünk, s ott várjuk az esemény fellendülését. Figyeltük, ahogy a Memento Mori igyekszik összehozni a kiállítást és kitalálják melyik alkotás hova kerüljön, mit mire tegyenek vagy hogyan s igyekeztek egy hangulatos, mégis remek alkotó bemutatót összehozni azoknak, akik arra tévednek. Azt meg kell jegyeznem, hogy miként tavaly, úgy eme alkalommal is jó volt erre betérni nem egyszer és körbe tekinteni. Sajnos az említett várakozós szakasz után csupán egyszer lestem még be a fotel helyiségbe, pedig többször szerettem volna. Ugyanis remek, egyenesen zseniális festmények voltak láthatóak és különös hangulatot teremtettek az OGT-nek úgy alapból. Szerintem viszont a kiállításhoz szolgáló helyiség nem passzolt az alkotók festményeinek aurájával, de ez az én szerény véleményem. Tudom, hogy nehéz leszervezni aztán kihasználni a hely adta lehetőségeket annak érdekében, hogy valami kiállítást összehozzanak, mégis azt mondom, egy fekete drapériával teljesen lefedett vékony válaszfalon sokkal jobban mutattak volna a festmények, sem mint a fotel szoba retro és rom kocsma keverékén. Azok a tapéták egyáltalán nem voltak alkalmasak a vásznak hátterének. Ettől eltekintve jó volt. Amit még sajnáltam, hogy nem járt a levegő. Minél beljebb ment az ember, annál fülledtebb és melegebb lett. Menekülésre késztette azt, aki arra tévedt. Ráadásul nem tudtunk túl sokat beszélgetni a fenn említett két barátommal, kikkel vártuk az esemény felpezsdülését, mivel a zene, ami a legközelebbi hangfalakból szólt ordított és a saját hangomat se hallottam. Gyakorta emiatt csak kedvesen egymásra néztünk. Ha tudom, megtanulom a jelnyelvet. Mindegy is, mert ShadowandLight blogírója megjelent és az általa felajánlott hatalmas segítségével élhettem. Ez pedig nem volt más, mint sem letehettem a szobájában a táskámat (volt nálam nem kevés holmi, hiszen nem helyi lakos vagyok), illetve átöltözhettem kényelmesen és zavartalanul. Meg kell jegyeznem, ez sem ment könnyen és lépésről lépésre olyan gyorsan, mint ahogy azt fejben, elméleti síkon elterveztem! :D Először is a fűzőt sajnos nem próbáltam fel elégszer ahhoz, hogy tudjam, mit hogyan kell csinálni és miként lenne érdemes felöltenem magamra. Végül két ember segítségével sikerült valahogy rám tenni és befűzni, mely szakasz alatt leizzadtam a fél életemet és úgy néztem ki, akár egy trópusi esőtől elázott szerencsétlen. Amikor túléltem az átöltözés tortúrát rájöttem, hogy volt egy oldalsó cipzár. Kínunkban nevettünk a dolgon s közben imádkoztam, hogy ne öljenek meg a segítőim. :D Nem volt egyszerű feltenniük rám! Komolyan nem. Ó, és amit elfelejtettem, hogy előbb a cipő, aztán a fűző. Szóval bakancsot egyenes háttal kellett felvennem kevés mozgás lehetőséggel és korlátozott szabadsággal.

39091753_1049884351844283_7986820900450205696_o.jpg(A képet Boldizsár készítette)

Végül meglett minden, ShadowandLight is átöltözött majd vissza ballagtunk az eseményre. Kiderült, hogy egy órát eltöltöttünk (elbénáztam) az átvedléssel, így meglepő esemény pezsgésre értem vissza. A résztvevők száma megnövekedett, az árusok már bőven kitették portékáikat és nagyban ment az ismerkedés, beszélgetés, járkálás. Jómagam értesítettem az Árnyak költőjét, hogy visszaértem és nem kell tovább a fotel szobában várnia. Szegényem, képes volt végig várni engem és kis barátnőmet, akinek ráadásul a megvett italát őrizte. – Remek kezdés az OGTn - gondoltam. A három muskétás kikászálódott a sötét és halvány fénnyel rendelkező Fotel szobából a népes emberekkel rendelkező kerthelyiségbe. A sok hirtelen jövő inger, új és tavaly már látott arcok és ember, a többféle környezeti hatás engem annyira lekötött, hogy nem jelentettem túl jó társaságot. Ennek ellenére igyekeztem a jelenben maradni, figyelni és azokkal is törődni kik velem vannak, vagy akikkel épp szóba elegyedtem. Találkozhattam Daven M. Darkmoor-ral s ő nem egyszer tiszteletét tette a jelenlétemben. Egy idő után úgy éreztem, jobban szeret velem, vagyis velünk lenni és elbeszélgetni, sem mint másokkal, s bár ennek örültem sajnos nem mindig tudtam aktív figyelője lenni az általa választott témáknak. Ő olyan ember, aki szeret és tud is sokat beszélni, gyakorta hihetetlenül sokat és azon csodálkozom, hogy honnan van neki ennyi ötlete, energiája és késztetése. Nem ez az első alkalom, hogy találkozhattam vele személyesen ezáltal már eme jellemét ismerhettem s mi tagadás, szeretem, hogy ilyen. Egyrészt mindig megadta a témát és nem akadtak kínos csöndes percek. Másrészt a lelkesedése ragadós, a kedvelt témái igen jók és okos fiatalemberről van szó, aki korához képest szerintem elég érett, emiatt kellemes társaság. Mondhatom ezt, kimentett azoknál a perceknél, amikor én ne tudtam mondani semmit. Így két hű társam nem unatkozhatott és nem néztünk egymásra némán és vártuk a csodát.

39141007_1925045410891517_750962331487305728_n.jpgKésőbbiekben megismerkedhettem Vuk-al, akinek szoktam követni a videóit, és amik tetszenek is, hiszen nem a megszokott stílusban adja elő az amúgy sem átlagos küllemű videóit. Téma választásai sem unalmasak, aminek mind örülök és jó volt fizikailag megtapasztalni a valódi énjét s nem csak virtuálisan látni egy embert. A Demonia shoes cipőjével sokat csalt a magasságán, de meg kell jegyeznem: tökéletesen megértem. Nekem is akad bőven kompenzálni való tulajdonság, amit nem szeretek vagy elcserélném, de mivel nem lehet, valamivel meg kell töltenem a mérleg másik tálcáját, hogy valamelyest kiegyensúlyozottnak érezhessem magam. Legalább viselhet úgy magas talpú cipőket, hogy közben nem tűnik égimeszelőnek és óriásnak. Jómagam ugyan abban a lábbeliben holtbiztos, hogy egy felhőkarcolóval vetekedhetnék. (A bal oldali képet Shadow and Light készítette)

Pár szót tudtam még váltani Susanne Monsterrel az egyik kedvenc magyar festőmmel, majd megnézegettem a legtöbb kirakodást. Szemkápráztató és pénztárca vékonyítóan remek kreálmányok és holmik voltak összehalmozva, amikre szívesen elköltöttem volna az összes meglévő fizetésem, de végül nem tettem. Mire kedvem lett volna vásárolni, addigra elfogott valami más is, amiről majd később teszek említést. A lényeg, hogy én magam végül nem vettem semmit, de szerencsére bőven akadtak vevők. Tehetséges kezek alatt született ékszerek és igazán impozáns ruhák, fűzők és kiegészítőket lehetett fellelni, ahogy Susanne munkásságából is lehetett vásárolni. Kis időre Annie Láng társaságát is élvezhettem, akit sajnos szervezői tisztsége elszólított s csupán pár mondat erejéig társaloghattam vele. MI tagadás, nem lennék egyik szervező helyében sem. Egyáltalán nem lehetett egyszerű, ahogy tavaly vagy előtte se. Egyetlen esemény leszervezése sem könnyű s ott ahol ennyire sok embert mozgat meg a dolog, végképp garantált a kihívás problémák és gondok személyében. Nem sok belátást kaptam ezekbe, de elég volt 1-2 dologról tudomást szereznem mely után úgy véltem, akkor se lennék a helyükben, ha milliós összegeket fizetnének. S ők maguktól vállalták ezt a rengeteg felelősséget, nehézséget, kihívást. Sok sok hála mellett részemről igyekeztem nem plusz gondot okozni. Remélem többetek is így próbált az esemény részese lenni. Ha más nem azzal segíthetjük a munkásságukat, hogy kerüljük a probléma és konfliktus keltést, s amit csak lehet, megoldunk magunk, hiszen nem istenek és mindenhatók. Ezer köszönet a szervezőknek és remélem a lelkesedés kitart még sokáig, hogy lehessen VI, VII és C alkalom a jövőben!

Bemutatkozott nekem nem egy ember, akit eddig csak látásból ismertem vagy úgy se, illetve köszöntem még pár embernek és szerintem ennyiben ki is merült a szocializálódás. Utána épp úgy, ahogy a többiek szép lassan lecsendesedtem és hűséges társaimmal elhelyezkedtünk ott, ahol lehetett. Este nyolckor elkezdődtek a koncertek mik erősen kihallatszottak. Olyan 21 óra után, ha jól emlékszem a kerthelyiségben is elindítottak valami zenének nevezett dolgot, s ha jól értesültem róla industrialnak nevezték. De ha nem jól mondom szóljatok, mert nem vagyok jártas ama zenei műfajban! Viszont a zenék hátráltatták annak lehetőségét, hogy ne ordítozva kelljen kommunikálni. Természetesen megértem, hogy akadtak, akik épp ezt szerették – a fellépő együtteseket, a kinti zenét és jó volt ezekre pörögni, táncolni, tombolni, bulizni. Sajnos nem készültem erre, mert ha tudom, csendesebb szegletet keresek.

39203621_1925043947558330_3027780965326913536_n.jpg(Shadow and Light képe az egyik kirakodásról)
Amit utólag sajnálok az az, hogy több meseszép vagy ötletes, egyenesen kiemelkedően szép öltözékkel rendelkező emberhez nem mentem oda legalább annyi mondat erejéig, melynél tudakolhassam vele, tetszik az összeállítása.
Pedig akadt, nem is egy! Amikor épp megfigyeltem a környezetemet és ezzel némaságba burkolóztam, általában a csoportokba és ismerősökből álló bandákba verődött emberek között azt vettem észre, hogy a fotósok előszeretettel örökítették meg a szerintük kiemelkedő öltözékkel rendelkező embereket. Sokan kértek közös képet a számukra tetszetős egyénnel, ahogy az eseményről magáról is készült nem egy, a társaságot magába foglaló kerthelyiség kép. A blogban felhasznált képeket mind mások készítették! A képeket készítő emberek facebook oldalukat feltüntetem (nem a privát, hanem ha akad másik azt), illetve a már elérhető facebook mappákat a blog végében elérhető link formájában megosztom. Nagy vonalakban úgy láttam, mint külső szemlélő, hogy miként a tavalyi, úgy a mostani is nagy siker lett. Sőt az élménybeszámoló írása alatt találkozhattam 1-2 másik olyan blog bejegyzéssel melyek ezt igazolják és alátámasztják, ahogy pár komment is az eseményhez létrehozott facebook felületeken. Nagy öröm volt látni, hogy mennyire sokan részesei a szubkultúrának s még így is, mennyire színes, sokrétű, változatos az emberek által választott stílus és annak kivitelezése. Sok ötletes, ízléses és igazán impozáns, kreatív öltözékeket láthattam melyek többségét elfogadtam volna, mint gardróbom bővítése. :D Jövőre lehet, készítek egy táblát melyre felírom, hogy Pécsiek, avagy Kaposváriak Gyűljetek össze. Nagyon kíváncsi lettem volna mennyien érkeztek a két említett településről. S vajon hány embert nem ismerek, pedig egy azon város lakosai vagyunk. Igazság szerint, hiába szeretem Pécsett az öt templom városát, sajnos nem ismerek egyelőre olyat, aki helybéli és stílusbeli lenne egyszerre. Inkább voltak, majd elköltöztek életbeli szükségleteik miatt. (:

10431492_693066280759140_3008991232105330220_n.jpg

Végül, ahogy mondhatni tavaly, úgy most is a tömegiszony és haza vágyás késztetett arra, hogy elhagyjam a programot 21.30 után. Mire sikerült vissza öltöznöm és mire elértem egy trolibuszt váratlanul 22.30 lett. Utána öt óra alvás, három órás utazás ismét és munka. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, miszerint másnap már vissza kellett állnom a szokásos mindennapok szürke mókus kerekébe.

Szerintem zárom soraimat s akkor alant pár facebook mappa melyek az esemény képeit tartalmazzák. Köszönöm, hogy elolvastál!
Shadow and Light OGT Képei --- Boldizsár OGT Képei 

Cathreen Misery

2 komment