2018. november 11. 07:08 - Cathreen Misery

13 Film, amit képtelen vagyok Elfelejteni

Avagy örök életű, megunhatatlan, emlékezetes alkotások

16632057335ae9fc77a7fe7522255beb.jpgAlapvetően úgy gondolom, hogy ha már alkotok, akkor arra törekszem, hogy emlékezetes legyen és a befogadok, ne felejtsék egyhamar. Ehhez ügye sok minden szükségeltetik, hogy benne legyen az alkotásban és rendelkezzen is vele, de sajnos vagy sem, nem minden alkotó gondolkodik így. Én nem tudom megérteni azokat a filmeket, könyveket, festményeket vagy bármilyen alkotásnak nevezhető művet mely szellemi termékként megszületett, s mely nem rendelkezik hallhatatlansággal. Mi más lenne az értelme egy szórakoztató vagy csak létező műnek, ha nem az alkotó lelkének hallhatatlanná tétele? Igen, ez kicsit Dorian Grey film féle gondolkodás és ez az egyik film rajta is lesz a top13-on!
Remélem nem gond, de szeretném megindokolni, hogy az alábbi filmek miért maradtak meg az emlékezetemben és miért tudom feleleveníteni őket akármikor, akárhol. Szerintem azon alkotások az igaziak, a tökéletesek, a mindent felülmúló teremtmény, ami képes megragadni egyelten egy pillanatban és örökre ott is marad. Melyeken nem fog az idő és a tér változása, melyet az emberek tovább visznek magukkal szívükben, lelkükben, eszükben. Mindannyian vágyunk a hallhatatlanságra. Én nem ismerek ennél jobb lehetőséget. – S míg engem ezen szemléletek éltetnek és késztetnek az alkotásra, a minél jobb végeredményekre előfordulhat, hogy az alábbi filmek megalkotásánál is, hasonló vágyak sorakoztak fel készítésük során. Tény, hogy egy film elkészítése nem egyszerű folyamat s a hozzá nem értők nagyon egyszerűen és könnyűnek vélik, pedig nem viccből kell gyakorta több ezer fős stáb egyetlen egy filmhez. Tisztelem a filmkészítés szakmának minden területét és emiatt nagyon sajnálom, amikor pénz, idő és energia pazarlódik el egy új megszületésénél – hiszen nem hozta el a várva várt örök életet. Az alábbi 13 film valamiért megmaradt, valamiért én életem végéig emlékezni fogok rájuk s belegondolva hatással voltak rám. Valahogy, valamiként, de eme filmek nélkül lehet, nem lennék ugyan az az ember, ki most írja eme bejegyzést.

 

Következzen 10 Felejthetetlen Film, amik az életem részét képezik:

tumblr_phd760s5el1vmogt3o1_540.jpg

1, Más világ /Other Side (2001 – Filmdráma, Fantasy, Kísértet)

Életem első olyan filmje, amitől rettentően féltem mégis, végig mertem nézni. Többször. Egymás után. A csattanója, amit nem árulok el akkora hatással volt rám, hogy emiatt látni akartam újra, majd újra. Keményen három ijesztő jelenet volt benne, köztük egy jumpscare amit annak idején nem ismertem, mint fogalmat és olyannyira magával ragadott a film 14 évesen, hogy képes voltam igen sokszor megnézni. A történet mellett nagyon tetszett a kor, amiben játszódott, ha jól emlékszem a második világháború végével. Egy anya és két gyermeke várják a harc végét, hogy a férj és családfő hazatérhessen, közben az anyát (Nicole Kidman) rettenetes migrének gyötrik és érdekes parajelenségek kezdenek megindulni a ház falai között. Kezdésnek az asszony házi munkásokat vesz fel, kertészt, szakácsnőt és egy szobalányt, aki néma. A furcsa jelenségek kérdéseket vetnek fel, ahogy az új dolgozók viselkedése is. A film végén persze mindenre választ kapunk, de ahhoz látni kell ezt a filmet. Este, egyedül, egy halvány gyertyafény mellett. – Számomra ez alapozta meg azt, hogy elkezdjek érdeklődni a kísértetek és szellemek iránt.

nq7jt9.jpg

2, Constantine a Démonvadász (2005/ Fantasy).

Szintén serdülőként láthattam először, mert benne volt az otthoni DVD gyűjteményben. 15 éves lehettem körülbelül, amikor először megismerkedhettem az alkotással. A címe fogott meg és eme időszakomban kezdtem erősen érdeklődni a horror, thriller, fantasy műfajok felé. Akkoriban nem tudtam, hogy honnan ered, mi az alapja vagy miért ez a címe. Ahogy a film megnézése közben se merült fel bennem, hogy esetleg Constantine-nak van e előzménye vagy más műve. Egyszerűen élveztem a filmet és azt is, megnéztem annak idején többször is. Mindegyiknél ettem az összes jelenetet s mivel életem első démonos filmje volt, eme alkotás keltette fel bennem az érdeklődést a téma iránt. Utána kutattam fel démonos, ördögös filmeket és próbáltam olvasgatni róla. Nemrég megnéztem a DC sorozatot is, mely John Constantine kalandjait foglalta magába, de sajnos annyira nem volt kereslet iránta, hogy egy évad után abba is hagyták. Pedig számtalan kérdés megválaszolatlanul maradt és szerintem jó sorozat volt! Nekem tetszett. Keanu Reeves meg szerintem ebben a szerepében volt a legjobb, a leghelyesebb, a legleglegje. Az első John Constantine alkotás, a HellRaiser képregény nevezhető.

the-league-of-extraordinary-gentlemen-film-antiheroes-21669393-1920-1080.jpg

3, A Szövetség /The League (2003/Akció, Fantasy)

Nagyon szeretem ezt a filmet. Többször láttam és mindannyiszor tetszett, mert képtelen voltam megunni. A sokféle természetfeletti lények együttese, a poénok, amiket beletettek vagy a kor, melyben játszott, no meg a karakterek magukkal ragadtak. Még maga Hulk is megjelent, ami meglepő így manapság számomra, de Hulk karakterével itt találkoztam először, ahogy Dorian Grey-el is. A film simán élvezhető önmagában mindenféle előzmény tudása nélkül. Részben ennek a filmnek köszönhetem azt, hogy elkezdtem érdeklődni a fantasy alkotások iránt és természetfeletti lények is érdekelni kezdtek, illetve az alábbi filmeket is megnéztem… nem is egyszer. :D Csak ajánlani tudom, s aki nem látta feltétlenül pótolja!

str2_booked0110_leadpic_ma_1-e1507110946461-770x470.jpg

4, Dorian Grey (2009/ Fantasy)

A fenti film után amint megtudtam, hogy megvan ez a film és létezik, rögvest megnéztem. Azóta többször is, bár nem annyira sokszor, mint a Constantine-t. A témája, a hallhatatlanság melyet örök szépségében akart megélni Dorian elgondolkoztatott s ekkor fogantak meg bennem olyan kérdések, melyek valamilyen szinten pszichológiai elmélkedéseket indítottak el nálam. Sőt, idővel talán épp emiatt kezdtem el érdeklődni a fenn említett tudományos terület iránt. A fantasy alkotások között ez is, az egyik nagy kedvencem. Szerintem tényleg helyes és szép színészt választottak Dorian szerepére, nem úgy, mint a Szövetségben. A kettő közül szerintem eme Dorian hozza jobban azt a karaktert, aki hiú és sznob létére beleszeret a saját szépségébe s ezt örökké meg akarja tartani. Elgondolkodtató, mindamellett szintén olyan korban játszódik, ami közel áll a szívemhez. Igen, a Viktoriánus korral vagy az ahhoz közelítő korokkal (előtte, utána) könnyen meg lehet fogni és lenyűgözni. – Amúgy a film Oscar Wild műve alapján készült. Én szeretném majd elolvasni, egyszer mindenképp.

dpke74f.jpg

5, Van Helsing (2004/ Akció, Fantasy)

Az első vámpíros alkotás, amivel dolgom volt. A neve először serdülőként nem mondott sokat, hiszen azt se tudtam mi fán terem Van Helsing. De a borító csábított a DVD-n és nem hagyhattam megnézetlenül. Nem bántam meg. A mai napig nagy kedvencem vámpír témában és szívesen újra nézném akár, most is. Hugh Jackman és Kate Beckinsale karakterei és küllemük első látásra megfogott és imádtam őket. Eme két karakter indított el azon az úton, hogy öltözködésre is már irányba kezdjek érdeklődni. Leginkább Kate külleme az, ami a mai napig példaképem. A vámpírok megtestesítése zseniális volt, ahogy Frankenstein történetét is sikeresen beleszőtték. Csak ajánlani tudom mindazoknak, kik még nem látták! Természetesen a fenn felsoroltakkal együtt, amolyan Fantasy maratónként is kiváló lehet. Azt talán mondanom sem kell, hogy a kor, amiben játszódnak s emiatt a háttér díszletek és elemek plusz szívet dobogtató jelenségek voltak a filmben számomra.

interview-with-the-vampire-1024x576.jpg

6, Interjú a Vámpírral (1994/ Fantasy, Dráma)

S bár az előző film indított el bizonyos témák felé, eme film alapozta meg a vámpír kutatásaimat. Eme Anne Rice feldolgozásnak köszönhetően kezdtem neki a mélyebb megismerkedéssel a vámpírok iránt és ez után faltam a filmeket, amik vámpírokról szóltak, egészen az Alkonyatig (Fúj!). Emellett úgy vélem, ez volt az egyetlen olyan film, ahol mindkét színész kivételesen helyesnek és oda illőnek nevezhető. Tom Cruise és Brad Pitt egész jó vámpírok voltak, ami azt illeti. Foglalkozott az érzelmekkel, ami sok vámpírban nem volt meg, miként a hallhatatlanság bizonyos árny oldalaival (a tested annyi idős marad, amikor át lett változtatva). Ráadásul a vámpírok elporladtak a Napfénytől. Nem csillogtak, nem szaladgáltak vígan, nem, hanem szépen belehaltak és ez így van rendjén! Itt is kiemelkedően tetszettek a karakterek külleme, a kor melyben játszódott, sok háttérdíszlet és karakter jellem. Miként a vámpír fő téma boncolgatása. Kultuszfilm és könyv, egyszerűen kihagyhatatlan és alap alkotás bárkinek, akit érdekli a vámpír világ. Legalábbis, én így vélem. A film Anne Rice azonos című könyve alapján készült.

a-szomszed-lany--57344.jpg

7, A Szomszéd lány/ The girl next door (2007/ Filmdráma, Thriller)

Miután láttam úgy éreztem, lelkem egy darabja megszűnt létezni és a szívemből kivájtak egy darabot. Ritkán vagy szinte sose tudok együtt érezni karakterekkel és a velük megtörtént sérelmekkel, mivel nem mindig vannak jól ábrázolva és bemutatva nekem, mint befogadónak. De ez a film…. ez képes volt elérni, hogy a lánnyal szenvedjek, hogy megbotránkoztasson és elborzadjak, hogy reményvesztett legyek és végül kisemmizettnek érezzem magam. Üresség és mély bánatot hagyott bennem, amiért hálás vagyok. Ez most furcsán hangozhat, de így van. Eme alkotás nélkül nem találtam volna meg azt a célt magammal, hogy én is ilyen hatást keltsek az én műveim befogadásakor. Sajnos nem minden irományom születik lélekszaggatónak, de amelyik igen, azt… eme film miatt történt. Mikor láttam, épp én is sok sok nehézségen mentem át, sőt úgy dereng, hogy a kegyetlen és pokoli életszakasznak korán sem volt vége. Épp feldolgoztam a traumákat s érdekes mód, hozzá segített ahhoz, hogy szembe nézzek velük. Mert rájöttem, hogy az emberek többsége olyan, akár az a kegyetlen asszony ebben a filmben és a fiai épp olyanok, mint a valóságban lévő kölykök: eltanulják a rosszat is, nem csak a jót. S mindenféle lelkiismeret nélkül megtesznek akármit. A film után tudtam, hogy akkor érem el a tökéletességet, ha az alkotásom valamelyikére épp olyan vélemény és kritika érkezik, mint amit éreztem eme film után. Akkor volt sikeres az írásom és történetem átadása, ha ezzel a filmmel érek fel. Amiről úgy vélem, szinte lehetetlen.
Csak erős lelkűeknek ajánlott megnézni! A mai napig nem merem megnézni, mert…. félek, hogy utána soha többé nem tudok hinni.

draco_07_dragon_heart_i_by_princevoldy-d3gxxuq.jpg

8, Sárkányszív/ DragonHeart (1996/ Fantasy)

Igen, a Fantasy filmek nagy hatással voltak rám, ahogy az látható. Mindegyik megmozgatta a hatalmas fantáziával és képzelőerővel rendelkező agyamat és szerettem, miként szeretem, ha képzelgésre és ábrándozásra sarkallnak. Eme film egy igazi gyöngyszem. Nem csak a sárkány témájú alkotások legjobbja, de számomra az eddig valaha látott vagy olvasott sárkányokkal foglalkozó alkotások kiemelkedő kedvence. Emiatt kezdtem érdeklődni a sárkányok iránt majd jöttem rá, hogy szeretem eme legendás és mitikus lényeket. Míg másoknak az unikornis a nagy kedvenc, nekem serdülő korom óta a sárkány és szeretek ilyen holmikat gyűjteni – ahogy az már olvasható volt a blogomon. S nem véletlenül. A sárkány szimbolikája és annak jelentése eme filmben tökéletesen megtestesül. Ráadásul hiába láttam százszor, még mindig megríkat az a bizonyos rész. Ez a film sok mindent elárul az emberekről és el tudom képzelni, hogy az ok, amiért kihaltak (feltéve, ha léteztek, de jó lenne hinni benne, hogy igen), az azért volt, mert jóhiszeműen hittek az embereknek. Mert segíteni akartak és nem ártani. Emiatt a film miatt kezdtem el foglalkozni más sárkányos alkotással, mint az Eragon könyv, WoW játék világa, Skyrim… mind elsődlegesen a sárkányai miatt keltették fel az érdeklődésem. Persze a filmnek van folytatása. De azok borzalmasak. Csak ezt ajánlom megtekinteni és elhihetitek: a kor technikájának fejletlenségéhez képest a sárkány meganimálása mesterire sikeredett! A mai napig helyt áll a géppel megrajzolt lény!

crimson-peak-biborhegy-poster-e1444849265730-1024x576.jpg

9, Bíborhegy /Crimson Peak (2015, Gótikus, Romantikus Horror)

Ahogy azt sokszor már hangoztattam, én tényleg eleinte azért ültem be eme filmre, mert a látványt akartam látni. Mielőtt a moziban megtekintettem volna eme zseniális alkotást hallhattam olyan film véleményt, miszerint a díszletek, a helyszínek, a kosztümök, minden maximálisan odafigyelt és kiemelt gondossággal lett megalkotva a filmhez. S ennyi az egész film. Művészien kivitelezett háttérképek egyvelege. Mondjuk, én kiegészíteném azzal, hogy a főszereplő semleges személyiségén túl, mely erősen Bella-ra hajazott, a film maga nagyszerű volt! A testvérpár, a kastély, a szellemek és igen, az a sok szemet gyönyörködtető, korabeli díszlet, édes isten! Rajongok ezért a korért, szóval engem lenyűgözött a film. A Testvérpár titka egyszerre volt borzalmas, mégis érthető és… szerethető. Sajnáltam őket, de közben megbotránkoztattak. A kastélyuk meg olyan hely volt, ahol szívesen laktam volna. Igen, simán. Lehet, hogy látvány film. Lehet, hogy nem izgulom halálra magam rajta, de szórakoztat és néha igenis, kellenek az ilyen alkotások! Számomra kiemelkedő a romantikus horror-ok között, hiszen ezelőtt nem nagyon volt szerencsém ilyesmihez, vagy elenyészően. Szeretném, hogy eme műfajból is többet befogadhassak s a vágy a filmnek köszönhető.

342515.jpg

10, Álmos Völgy Legendája/ Sleepy Hollow (1999, Horror)

Serdülőkorom első Tim Burton alkotása és egyben Horror – Fantasy filmje. Annyira imádtam a filmet, hogy egy hónapon belül háromszor is megnéztem és a mai napig szívesen előveszem. Már majdnem tudom betűre pontosan a magyar szöveget, nem érdekel. Ez a film indított el azon, hogy érdeklődjek Tim Burton mesterségei után és kezdtem el nézegetni a filmjeit, olvasni az életművét és egyre jobban befogadni eme zseniális alkotó elvont, sötét és mégis különc stílusát és világát. Tim Burton egy ikon, egy kiemelkedő alkotó, egy korszakalkotó rendező. Olyan ember, aki szintén példaképem és azért, mert nem nyomta el valós önmagát és olyanokat alkotott, amik őt tükrözik. Mindegy, ki mit gondol az alkotásairól vagy elképzeléseiről, mik agya sötét rejtelmeiből jönnek elő, ő őszinte marad önmagához és a belső világához. E film miatt nézhettem még meg a Halott Mennyasszonyt, mely a második legzseniálisabb és legjobb filmje, amit valaha készíthetett s mily érdekes, mindkettő film alap alkotás a Dark-Goth Szubkultúra tagjainak többségénél. Mint Poe versek. Szinte nincs olyan stílusbeli, ki ne szeretné eme alkotásokat. A mostani Halloween rémmeséket is, eme film és az általa feldolgozott legenda ihlette.

1.jpg

11, Magasfeszültség/ Haute Tension (2003, Slasher Horror)

Az első tudathasadásos és francia horror film egyszerre, mit befogadtam. Imádtam! Ijesztő volt, és mint első tudathasadásos film igen rémisztően hatott a vége és az egész film egyaránt, de eme film óta érdekel kiemelten a hasonló témájú filmek és előszeretettel nézem meg őket, mindegy horror vagy thriller, esetleg kevert e (például A Viharsziget, Széttörve). Mióta olvasgattam mentális betegségekről, azóta a tudathasadás gyakran felkelti a figyelmem és egy időben szakoldalakat, ahogy szaklapokat olvasgattam a témában. Érdekesnek vélem az agy eme „hibáját”, mert hát egy ennyire zseniális és összetett szerv még ilyenre is képes lehet…. akkor mi minden van, amit még nem fedtünk fel az agyunkkal kapcsolatban? Jó sok minden. Ráadásul szeretem azt a félelmet, amit a kétségre és bizonytalanságra alapoznak az ilyen alkotások hiszen, nem tudhatod KI áll előtted. Lehet, tudod, hogy a test kinek a nevéhez köthető eredetileg, de hogy igazából kivel beszélsz, már nem. S ennek nincs semmiféle külső jele, csupán egyetlen egy: az eredeti személy nem emlékszik arra, hogy mit tett vagy mondott. Legalábbis a horror filmeknél. Ennél persze sokkal összetettebb a betegség és árnyalatokban más formája is létezik, viszont amit ki lehet aknázni a témában a félelemkeltés érdekében, az ebben a filmben (is) megtalálható. Ráadásul nő a főszereplő! Beleborzongok, ha csak felelevenítek jeleneteket. Nem szabad kihagyni!

freddy-krueger-wide-wallpapers-dekstop-1.jpg

12, Rémálom az Elm utcában/ Nightmare on Elm Street (1984, Misztikus – Slasher Horror)

Ahogy sok horror rajongó esetében, úgy nekem is eme film hozta el az igazi áttörést, az első rettegéssel telt éjszakát és álmatlan heteket. Eme film igazán megfélemlített s mivel tapasztalatlan voltam a horror filmek terén, nem fogadtam be annak idején 14 évesen túl sok alkotást, így komoly hatást gyakorolt rám, s mint friss kezdő, erősen megérintett. Soha nem felejtem azt a jelenetet, ami kiemelten megrémisztett, pedig belegondolva semmi logika nincs benne. Ujjaim közül leskelődtem ki, mikor megláttam, hogy Freddy az áldozata inait kihúzza végtagjaiból az álmában és bábként kivezeti, az épület tetejének szélére majd eléri, hogy leugorjon. Az áldozat alvajáró volt s mennyire ironikus, hogy babaként kivitte a tetőre különösebb megerőltetés nélkül. Persze akadtak már rémisztő jelentek, de ez maradt meg a legerősebben. Emellett még mindig nem alkottak olyan kiemelkedő és zseniálisan egyedi horror filmet, mint amit Freddy-vel megteremtettek. Álmokban kísérteni és gyilkolászni, így megölhetetlenné tenni az ellenfelet? Olyan eredeti ötlet, aminek a mércéjét már-már lehetetlen megütni. Nem véletlenül lett kultikus film, egy ikon, a horror műfaj egyik alap alkotása és arca. Nem véletlenül emlékszünk vissza rá, mint a legeslegjobbra, hiszen bár a technika, amivel készült mai szemmel elavult, a történet ötlet felülmúlhatatlan. Én teljes mértékben megértem azokat, akik foggal, körömmel ragaszkodnak a filmhez és váltig állítják, hogy életük legjobbja. Nem is eme film a mércém, mert ha ehhez képest akarnék alkotni, akkor csalódottan be kellene ismernem: nem tudnék jobbat. Hasonlót lehet, kicsivel rosszabbat simán, de olyan ötlettel előrukkolni, ami teljesen új irányt és témát adhat a Horror műfajnak s olyat érint, amit eddig soha senki, képtelenség. Annyira sok alműfajt vagy témát kiveséztek már, hogy képtelenség teljesen újat alkotni. Hiszen, ha valaki ismét álmokkal kapcsolatos horror filmet készítene, nem az lenne az első gondolat, hogy koppintotta Freddy történetét? De hogy nem! (:

avp-predalien.jpg

13, Alien és a Predator filmek/ Alien (1979- 2017) / Predator (1987-2018)

Az utolsó helyre gyűjtőnév kellett, ugyanis nem tudtam választani. Mindkettő film sorozat nagy hatással volt rám, ahogy a kevert Alien vs Predator részek is. Sőt, ez utóbbi a Predator filmekhez kötik inkább és annak az univerzumát bővítik, ha jól értesültem róla. Mindegyik film tetszett, de természetesen az elsők voltak a legjobbak. Mindkettő életem első sci-fi élményének is mondható főleg az Alien, hiszen előtte nem láttam más alkotást az említett műfajban. S mint Horror Sci-fi, szerintem kiemelkedően jó alkotások lettek az Alien-ek. Egyszer szeretném elolvasni a könyveket, hiszen ezek is adaptációs filmek avagy, a történet először könyv formában látott napvilágot. Igazság szerint nem bántam, hogy a két univerzumot összevonták két film erejéig s szerintem simán kihozható eme gyurmából egy remekmű, de sajnos folyton elrontják. Minél jobban nyúlnak az univerzumokhoz és igyekeznek lehúzni ezzel egy kis pénzt az emberekről, annál jobban meggyászolják a maga zsenialitását, amit az első részek teremtettek. Olyanok lehetnének, mint a Star wars vagy Harry Potter. Külön, saját világot teremve rajongókat gyűjtögetve maga köré, egy komplex fantáziát alkothatnának. De nem, a rossz filmekkel meggyalázzák őket. Bár, például a Prometheus nekem kifejezetten tetszett, mint önálló film, mint köthetően az Alien világhoz. S bár az első rész újradolgozása lett, el lehet tekinteni tőle. Egyszer mindenképp újra akarom nézni ezeket a filmeket, hiszen olyan műfajt teremtettek és világokat, amiket nehéz megismételni.

Nos, ennyi lenne az újabb filmes bejegyzésem. Remélem akadt olyan, amihez meghoztam a kedvet! Várom kommentekben a ti kedvenc 10 vagy 13 darab filmeteket!
Köszönöm, hogy benéztél!       Cathreen Misery

1 komment
2018. november 08. 19:12 - Cathreen Misery

Női Magazin - Gúny és Paródia

Avagy régóta kikívánkozó humoros, mégis kötekedő és gúnyolódó vélemények a női magazinokról úgy, általában. Vigyázat, nem kíméletes!

fb_img_1422654471617.jpgMielőtt belevágnék, szeretném leszögezni, hogy nem akarok senkit se bántani vagy megsérteni. Eme bejegyzésem nemes egyszerűséggel poénnak született mindamellett, hogy kiadjam magamból az eltelt érett felnőtt női éveim alatt összegyűlt gondolataimat és véleményeimet a tipikus női magazinokról. Mivel nem akarok bajt, így nem nevezném meg mely magazin volt az utolsó csepp a pohárban nálam, de azt elárulhatom: bőven hozzáköthető eme hónaphoz és bizonyos kuponokhoz. Így már bőven sejthető.
Előzményként szeretném veletek megosztani rövid bevezetőmet (már, amennyire az nálam rövid tud lenni).

- Megvettem ezt a bizonyos magazint, bár nagyon őrlődtem magamban, hogy megéri e. Jó régóta nem veszek már újságot se magazint még akkor se, ha a témában komolyan érdekelne, és szívesen olvasnám is mivel úgy tekintek ezekre, mint papírnehezék, tüzelőanyag, asztaltámasz. Ha tudományos magazint nézünk vagy elektronikait, ott sajnos elavulnak az aktuális fejlemények vagy információk, így akár hónapokkal később a megvett magazinunk egyszerűen felesleges szemétté változhat. Ha történelmi vagy pszichológiai magazint veszünk, azok se garantálják, hogy 5 év múlva elővéve helyesnek nevezhetőek e az állításaik és felfedezéseik. De a legrégebb óta kapható magazinok, amiknél emlékszem, hogy már óvodás koromban is láttam őket az idősebb nők kezei között, szintén változnak, és amit annak idején helyesnek gondoltak s leírtak, ma már lehet, megcáfolják új írásaikkal. Egy szó, mint száz: kevés olyan magazin vagy újság van, ami nem évül el és hasznos lehet eltenni. Emiatt csak halmozódó szemétté alakulnak, amik jobbára segíthetik megnyerni az iskoláknak a papírgyűjtögető versenyt (sose felejtem mennyire ledöbbentett általános iskolában, hogy mennyire nagy mennyiségű felesleges újság és magazin tudott összegyűlni az iskola focipályáján. Mégis minek vesznek ennyit, ha nem kell? Miért kell ezekre fát pazarolni?) Most már az internetnek köszönhetően, sok magazin online elérhető. Úgy vélem, érdemesebb áttérni eme felületre, ha nagyon nem tudunk leszokni a magazinokról s a jövőben én is, inkább ott olvasok olyat, ami érdekel. Plusz ott, ha jó weboldalt fog ki az ember, nem akarják feleslegesen reklámmal tömni az amúgy is zsúfolt agyat!
A bulvár sajtókról és pletyka lapokról nem is beszélve, azok hatalmas nagy fa pazarlások (bezzeg, ezt nem korlátozzák, pedig mennyi fát meg lehetne kímélni a felesleges és ostoba felhasználástól!) és agybutító, társadalom romboló hatásuk miatt legszívesebb betiltatnám. Természetesen serdülőként sok magazint vettem, akik nyomon követik, az írásaimat azok tudhatják, hogy például a W.I.T.C.H. nevezetű tinédzsereknek készült képregényes magazint éveken át előszeretettel vettem minden hónapban. Sajnos csak sejtem hova lehettek, de ezeket megtartanám. Nem avulnak el, bár azt el kell ismernem: nem úgy olvasnám őket újra, mint 13-14 évesen. Mellette néha vettem a 13 magazint vagy elvétve Bravó-t, ha épp olyan poszter volt benne, akiket szerettem és jó lett volna a falamra. Amikor kinőttem a 13-at és inkább 15 évesen úgy véltem nekem más magazin kellhet, felfedeztem egy rövid nevezetű magazint. Már sajnos nem emlékszem minek hívták magukat, de az nem csak serdülőknek, hanem fiatal felnőtteknek amolyan young adult korosztálynak is hasznosnak bizonyult, vagyis igyekezett az lenni. Persze nem volt több egyszerű sztárokról szóló, néha lelkizős és segítséget nyújtó cikkek halmazánál. Ó, és akadt nekik is pár remek poszter! :D Aztán nagykorú lettem és az élet úgy hozta, hogy abba hagytam a havonta rendszeresen vett magazinokat. Néha, amikor nagyon szerettem volna ilyesmit olvasni, akkor egy időben elkezdtem vásárolni a Hihetetlen magazint. Nem rendszeresen, néha fél év vagy több idő is kimaradt mire megvettem az aktuális példányszámot. Majd abba hagytam, mert nekem túlságosan fantasztikus és áll tudományos lett az egész. Szerettem a misztikumot, ami átjárta annak idején a lapjait és legjobban a kísértet históriákat szerettem benne, az U.F.O. részeket már nem, de megutáltam azt az érzést, hogy folyamatosan kétkednem kellett a szavaikban. Most igazat írnak, vagy megint valami halandzsa? Miért tituláltatják az aktuális hírt vagy történetet igaznak, ha nem is bizonyított? Nekem úgy tűnt, már nem képesek tartani azt a határt, mely megjelöli a valóság és képzelet mezsgyéjét. Utána éveken át nem vettem semmit, majd külföldön egy hajfrizurákat magába foglaló magazint vettem és igen, csak a hajak érdekeltek benne, semmi más. Na, az kivételesen megadta, amit akartam tőle. Annyi ötlet volt benne, hogy egy életre elég. Azt például nem dobnám ki, mert bár a hajtrendek is változnak, engem ez hidegen hagy. :D Szóval bármikor jól jöhet, ha új frizurát akarok. A mostani előtt négy évvel ezelőtt vettem kezeim közé női magazint, amit megvettem. Akkor is annyira kiábrándultam belőle, hogy megesküdtem, nem teszek ilyet többet. Aztán, tessék. Azok a hülye, átkozott kuponok! Ráadásul online is felhasználhatóak szóval lehet, én inkább gépem előtt fogok elszabadulni. :D

img_185899257170909.jpegNo, és ha már megvettem olvasgassunk – gondoltam. Mivel különleges havi kiadás, így a bal felső sarokban az az ígéret áll, hogy +50% extra tartalommal. Még a felénél se járok, de rájöttem, hogy ez a tartalom nem más, mint sem reklám és marketing. Van, amelyik teljes oldalt, ha nem oldalakat elfoglalnak, más reklámok bújtatottan vannak belecsempészve (mit viselj ősszel, milyen szépészeti holmikkal legyén szebb, jobb, másabb, mivel illatosítsd magad, olcsó holmik rovat, az aktuális sztárok külsejének koppintása, stb.), mind mind apró reklámok. Hiszen a képek mellett fel vannak tüntetve azon információk, miszerint hol lehet beszerezni őket és mennyiért. Néhány árnál majdnem leestem az ágyamról, ahogy olvastam őket. Ki az isten vesz egy cipőt 50ezer forintért? Édes szent Mária segíts meg! (Persze eszembe jutottak Goth márkák is, és elgondolkoztatott a tény, miszerint ott már nem esnék le a székemről csak bánom, hogy nincs rá annyim…. érdekes) Ha még valami különlegesen egyedien tervezett, érdekes anyagú, nem átlagos cipellő lenne, azt mondanám…. rendben. Érthető. De gagyi! Az egész cipő és csúnya lábbeli! Esküszöm, egy nejlonzacskóval jobban járok a lábamon… :D – Na, körülbelül ilyesmi részek következnek az alábbi sorokban is. Még egyszer, ez senki ellen nem akar irányulni, ne vegye magára egyetlen olvasó se! Nemes egyszerűséggel kiadom magamból azt, ami már jó ideje ott motoszkál a fejemben akárhányszor női magazint olvastam s úgy vélem, eljött az ideje egy kis vicces, mégis szarkasztikus és egyben felháborodottan meg nem értő Női szem véleménynek. Vigyázat, az aktuálisan fogyasztott ital vagy étel kieshet a szádból / kezedből! :D

 

A Magazin borítóján már feltűnt az alábbi szöveg: Három sorsfordító lépés az örömteli életed felé. – Elsőre az a gondolat jutott az eszembe, hogy a cikk elolvasása nélkül is tudom a választ, jobban mondva a gonosz énem tudja: Kötél, gerenda és szék. Döbbenetes viszont, hogy egy évtized alatt sincs más téma, mint sem „hogyan legyek boldog” és az ide köthető megváltó cikkek fogynak, akár a misebor. Hogyan legyél boldog? Megmondom! Harcolj érte, küzdj meg az élettel és másokkal azért, hogy szabad lehess és a boldogság megtalál. Sőt, a boldogság állandóan ott van velünk, de ha nem akarod észre venni, akkor a világot megváltó írások se képesek boldoggá tenni s írhatnak akármit, más nem tehet boldoggá. A boldogságodért te magad vagy a felelős. Én már annak örülök, ha megihatom a reggeli kávém kényelmesen, egy óra alatt, amit csak magamra szánok. S ez egy apróság. A sok apró boldogságból lesz majd a nagy öröm. Ennyi. De lehet az első verzió jobb.

Szintén a borítóról: Hogyan butított el minket az internet? – Egy butító magazin kérdezi? Ironikusan vicces.

- A kuponok eljutásáig 97 reklámmal találkoztam köztük sok teljes lapot lefoglalóval (kb minden második oldalt) s még több apró termék reklámmal (kozmetikumok, ruhák, cipők, táskák). 152 oldalt nyálaztam át és ebből 97 csak teljes reklám és semmi más! Alig akadt valami érdekes vagy hasznos írás benne. 1-2 interjú, pár nekem tök ismeretlen magyar hírességgel (írták, honnan kellene ismernem őket, de a magyar szenny médiával nem élek), szóval idegenekről írtak. A kérdések meg még érdektelenebbek voltak, sem mint a szobám fala. Ha nem olvastam volna a válaszaikat biztosan hülyén haltam volna meg, de legalább akadt volna pár hasznos percem…

- Hajtípusokra pár hasznos tipp vagy információ. Azt hittem, tényleg rájöttek már valamire, amit én nem tudok majd a típusomnak megfelelően kiválasztottam a megfelelő oldalt újabb reklám hada után és… ennyi? Komolyan? Ezt nem csak, hogy már régóta tudom, de hülyeség! Utána átolvastam a többi típust is, kíváncsi voltam mennyiben különböznek a leírások. Tudjátok mi jutott eszembe? A horoszkóp szakasz! Ott pont olyan sablonokat használnak, ami bárkire ráillik, ezért magáénak érzi, mégis üres és betűpazarlás. Na, ez ugyan olyan volt. De, legalább leszögezték, hogy a hajmosás alap 3 lépése hajtípustól függetlenül el kell végezni, avagy MINDENKI UGYAN ÚGY, MOS HAJAT! Azta, ez aztán az év felfedezése! Gratulálok! És ehhez kellett 9 oldal + 10 oldal reklám? Ne már!

11151008_625419690926364_891624561591099224_n.jpg- Csak a 152. oldalig annyi smink holmit láttam képeken, mint eddig életemben soha, pedig jártam már drogériában. Néha az Avon magazint is nézegetve (kezembe téved egy, akkor belepislantok) azon csodálkozom, hogy mi az istenért kell ennyi kencefice? A férfiaknak miért nem kell? Őket miért nem terheli anyagilag és szellemileg is az az elvárás, ami minket, nőket igen? Miért kell ennyi pipere cucc? Kiszámolta már bárki is, hogy mennyibe kerül csak a sminkje havonta? S akkor nem vette hozzá a tusfürdőt, testápolót, hatszázféle krémet és hajmosó szereket. Az ápolókat se említettem. S ezen oldalak arra akartak serkenteni, hogy vegyek még, mert nekem kell, ezek jók, hasznosak lesznek és a legfontosabb: el akarták hitetni, hogy szebb leszek tőle! Miért?! Mi lehet szebb a természet adta genetikai adottságnál? Mi a jó abban, ha maszkot viselve másnak adom magam külsőleg? Miért akarjak más lenni, mint sem aki vagyok? – Megjegyzem, próbáltam éveken át maszkkal élni és amellett, hogy drága volt rettentően sok kiadást jelentett a külső megváltoztatása, nem hozta el a hőn áhított elégedettséget és békét. Soha nem voltam elégedett magammal. Most se vagyok. De ezt fel kell ismerni, hogy gyermekkorunkig visszanyúló lelki gond, amit belénk ültettek kislány korunkban. Ennyi. És ezen semmilyen drága és márkás kencefice nem tud változtatni! Ez a magazin tipikusan az, amit mondani szoktak „szép vagy, fogadd el magad, úgy ahogy vagy, de mi azért ajánlunk neked pár terméket, amiktől még szebb lehetsz” – Mi van?! Bár, legalább sikerült gyötrelmes perceket okozniuk bennem azzal, hogy azon őrlődöm, tényleg csúnya vagyok e és ha igen, menthetetlen vagyok? Csak a gazdagok kiváltsága a szépség? Nekem úgy tűnik, igen.

- A hajgondom továbbra se oldódott meg. Tök jó….

- Olyan hírességek vannak benne, akikről azt se tudtam léteznek. :D Ez érdekes, bár továbbra se érdekel, hogy élnek vagy halnak e, szóval a hírességek rovatát, ha levonjuk, akkor a magazin több, mint 40%a kiesik. Váó, akkor az a +50% most mi is? Ja, igen, reklám. :D

- Lányregény rész, ahol az Ősz divatját mutatják be, mily meglepően a viktoriánus korhoz nyúl vissza s onnan merítve öltöztettek fel egy modellt vagy fotózták le 20ezer-80ezer körül értékkel mozgó ruhákban. 1, Ne koppintsatok már, ez szánalmas! 2, Örömmel látom, hogy a romantikus goth vagy viktoriánus goth végülis örök divat, csak a „normálisok” átalakítják kicsit maguknak. Azért az elég durva, hogy egy tüllszoknya 78ezer forintot kóstál. Mit tud? Mert én tudok egy turkálót, ahol a tüllszoknya potom 2ezerforintért hozzám vágják s akkor az egy szép darab! Nem tudtam eldönteni a rész nézegetésénél, hogy hányjak vagy dühös legyek e, így levezettem az energiáimat egy edzéssel és utána folytattam az olvasgatást. :D

11188240_700783400044117_8543291555972454478_n.jpg- Deichman megint hozza a formáját. Csillogó meg szegecses cipellők mindenhol és Hamupipőke szerintem elájulna az élvezettől, ha ezeket láthatná. Persze nem értem mi köze van a művész életstílushoz a glitter-flitter meg ezüst ragasztott fémdarab, de szerintük van közük egymáshoz. Most lemaradtam valamiről?

- Oké megláttam, hogy hátul fűzős dzseki is kapható 175ezer forintért. Az életem nem ér ennyit, akkor egy átkozott dzsekiben mégis mi az isten kerül ennyibe? Beszél? Mutatja az időt? Soha nem megy tönkre?…. hehehe, jó vicc, ilyen nincs. Ezek után szerintem egyáltalán nem fogom sajnálni a külföldi márkáknál vett Goth darabokat. Mármint, nem akarok ennyit kiadni semmiért se, még a fizetésem sincs ennyi, de akkor egy Draculaclothing szerintem ezerszer jobban megéri, ha nem többször. És az emberek elverik a pénzt ilyenekre. Komolyan, az ész megáll.

- Olvasósarok, avagy könyv ajánlók. Milyen meglepő, hogy egyetlen thriller, horror, egy nyomoronc krimi sincs a választékban (fantasy-t nem is említem, pedig azok között is akadnak ám szép és remek irományok!). Amit ajánlanak az olyan, mint maga a magazin. Önsegítő, önfejlesztő, menekülj a problémák elől darabok. Egyik se tűnik hasznosnak, de legalább újabb erdőket vágtak ki ezekért. Teljesen megérte. Ahogy a magazin is… Ja, nem.

- 280. oldal után már láthattam pár igen aranyos kutyát és a cikk kivételesen hasznosnak bizonyult, bár a lényege nem maradt meg és végülis ismét olvasgattam valamit. Ahha, akkor lapozzunk. A lap oldalainál még egy szitakötő is több hasznot származtat létezésének idejéből. Pedig hónapokat él csupán kifejlett állapotában (sok minden befolyásolhatja ezt, de általánosságban a Kárpát-medencei fajokra ez a jellemző). Fogadni mernék, hogy ez az információ jobban és tartósabban megmarad, sem mint az, amit a magazin oldalai nyújtottak nekem. Ergo, a magazin szeméttel tömte meg az agyamat. Gratulálok magamnak is, hogy hagyom leterhelni az amúgy felfoghatatlanul sokrétegű és különleges szervemet, mely tanulás szempontjából hasznos és kell. Nem, nekem olvasgatnom kell egy papírnehezéket. Ez az!

- Amúgy az feltűnt már, hogy a ruhákat reklámozó modellek és a rajtuk lévő költemények végeredményben ugyan olyanok mind a 200 teli oldalas képeken, csak más márka van odaírva? Ilyen lehet egy kívülállónak nézegetnie egy Goth Shop oldalt vagy egy Headbanger magazint. :D

- Önismeret cikk „És minden jóra fordul” címmel. Lényegében arról ír, hogyan lehet az ember boldog amellett, hogy természetes folyamatként aggódunk, kételkedünk és félünk az új helyzetektől, kihívásoktól, lehetetlennek tűnő szituációktól. Mind szép és jó, de már tudtam ezeket. Nekem nem írt semmi újat. Na és nektek? Ezt olvastam már ezermillószor neten, más magazinokban, személyes blogokon. Miért kell ugyan azokat a tanácsokat leírni újra, majd újra és újra? Gondolom más megoldás nagyon, nincs ha látatlanban akarnak segíteni az olvasóknak, de ha először nem fogja fel valaki, akkor ezredmillómodra majd igen? Bár, lehet. Csak remélni tudom, kivételesen pozitívan, hogy ez a cikk, ami kemény 3 oldalnak nevezhető a 386 oldalból, hasznos lehet akárkinek. De elárulom, erről a témáról bővebben, hasznosabban és jobban is írnak az internet bizonyos felületein s azokat is el lehet olvasni anélkül, hogy fát vágtak volna ki rá. Igen, már megint ide lyukadtam ki. :D

Mégis válaszként ki akarom egészíteni eme cikket. Én továbbra is pesszimistának és túlontúl óvatos, tartózkodó egyednek gondolom magam, hiába sorolom fel és tudom a pozitív sikereimet és elért eredményeimet. Sőt, talán a sikerek ellenére és megvívott csaták mellet is, melyekből győztesen kerültem ki (ahol nem, az mély és pokoli sérelemként megmaradt), még inkább tartózkodom az emberektől és még jobban hagyatkozom azon ösztönös jóslataimra, mik a negatívan gondolkodó és extra óvatos énemtől származnak. Miért? Mert eleget csalódtam az emberekben úgy többségében ahhoz, hogy több esélyt adjak egy újabb csalódásra vagy reménytelen helyzetre, sem mint a sikerre. Ha mégis kellemesen csalódom, az megdöbbent, de legalább olyan örömmel tölt el, ami felér egy nagyobb életbeli sikerhelyzettel is. Ráadásul nem tudom leírni mennyire megbecsülöm azokat a pillanatokat és embereket, akik kivételesen nem a negatív elő jóslatomat támasztották alá, hanem megcáfolták. Önstatisztikám szerint sajnos ez 10ből 3 vagy 2 az arány. Ez szerintem elég indok ahhoz, hogy ne legyek jóhiszemű, naiv kisgyermek. Azokat a legkönnyebb megtörni és a legsúlyosabb sebeket ejteni lelkükön.

1526595_407752305995130_527289261_n.jpg- Mindent a szemnek részleg. Hm, ha ilyen képeket nézegetünk az ellenkező nemről, akkor mi az istent csodálkozunk azon, hogy milyen nőket nézeget az ellenkező nem? Nem tudom, ki hogy vélekedik erről, de ha nem akarom, hogy lehetetlen elvárásokkal legyen felém egy ellentétes nemű ember, akkor én se várom el tőle ugyan azt. Vagy mégis? Akkor mi ebben a fer? Ráadásul szerintem nem helyesek, hanem természetellenesek, ahogy a női ideálok többsége.

- Párkapcsolat szakasz, mely ismételten kemény 3 oldalt foglalt ki plusz, mínusz reklámok, egész érdekesnek tűnt. De végül semmi lényegre törő tartalmat nem adott. Amit megtudhattam, ha minden igaz, hogy az őseim rendesen elcseszték már az alapokat és kemény elkerülő lehetek a 3 típus közül (3 kötődési típus van: biztonságos, szorongó és elkerülő) az alapján, ahogy leírták. Őszintén ismét kételkedve olvasgattam, hiszen nehogy már emberek milliárdjait be lehetne skatulyázni 3 típusba, s ekkor elejtettek egy mondatot, miszerint keveredés is lehet. De jó, akkor vannak korcsok is? :D Szerintem, ahol komoly gondok vannak, mint párkapcsolati szinten, mint egyénileg egyszerűen irány a szakember és időpontot kell kérni! Ez a cikk is olyan, mint a wikidoki. Uh, elkerülő vagyok, akkor elszákozom a világtól, nehezen nyílok meg másnak sőt, az Ötven szürke árnyalata (direkt írom fordítva, nem kell érte szólni, ez amolyan gúnyelnevezés részemről az „alkotásra”) pasijára hasonlítok. Állat. Akkor ezzel megvolt az öndiagnosztika, lapozhatunk… De az igazság az, hogy kihagytak egy fontos információt! Ha valaki úgy érzi, képtelen normális és átlagos életet élni, mert gondok lehetnek önmagával vagy a másikkal s ez olyan súlyos, hogy tényleg lehetetlenné teszi magát az életet, akkor orvoshoz kell fordulni! Nem halogatni meg a cikk után további nyomozásokat végezni az interneten! Érdekességnek jó volt, de ennyi! Mindenki magának tudja a legjobban, hogy mikor halálosan komoly a probléma és nem csak egy megmosolyogtató cikk egy magazinban. Szerintem. De, legalább Christian Grey vagyok női kiadásban. De jó…. Ja, nem.

10982315_1476327629333011_459596408327167233_n.jpg- Lélek rész „Boldog vagy? Hát persze!” rovata következik. Már a színektől, ami az első oldalt fogadott, kifojt a szemem a helyéről. Első pontban, szeresd magad. Semmi újdonság, a szokásos sallang, tovább. Második pont, Légy az első a sorban. Avagy ne áldozd fel magad mások akaratának oltárán. Fú, hogy nekem mennyi, de mennyi évem ment el arra, hogy másoknak meg akartam felelni, alig vagy soha nem mondtam NEMET és akkor is megtettem, ha egy porcikám sem akarta. Ma már erősen arra építek, hogy igenis önző leszek, és nem érdekel, ki mit gondol. Csak akkor mondok igent, ha komolyan úgy gondolom és ez szerintem másoknak is elég egyértelmű dolog. Hogy miként lehet ez ellen tenni vagy pszichológiailag bármi tanács esetleg? Semmi… Három kérdés, amit megválaszolva magadnak talán, segíthetnek. TALÁN. Még a wikidoki (tömören a netes psziché meg orvosi weboldalak gyűjtői megnevezése általam) is okosabb ennél a résznél. Aztán jön a harmadik, az Engedd el. Lufikat rajzoltak bele olyan dolgokat, amiket el kellene engedni. Ha így tennék, nem lennék jobb vagy több egy ötéves gyermeki szintjénél. Persze, nagyon szép időszak volt az is, már amire emlékszem, s ami azok között jónak nevezhető, de azt a szabadságot, örömöt, ártatlan és gondtalan életet soha többé nem élhetjük újra, mert a felnőtt lét nem ilyen! A lufik meg nálam inkább démonok s segítenek túlélni ebben az ember alkotta pokolban. Szóval nem engedem el őket, maradnak. Szeretem a démonokat. Olyan cukik. :D

- Boldogságlista oldal. Megjegyzéseim az alcímekhez: Színezd ki az életed! Köszönöm, de a fekete bőven elég. Call me, baby! Inkább ne hívjon senki, az úgyis rosszat jelenthet. Én meg utálok telefonálni, mert a nonverbális kommunikáció hiánya miatt könnyen viszály alakulhat ki, amit meg kerülök. Mosolyogj! Persze, ha van miért. De amúgy nem vigyorgok, mert rám hívják a rendőrséget. Táncold ki magad! Ergo sportolj, mozogj, csak csinálj valamit. Köszönöm, ez megvan és általában kardiós tánc gyakorlatokban szeretem csinálni, ha kedvem tartja. Köszönet mindenkinek! Nem, nem! Csak az kap tőlem hálát és köszönetet, aki megérdemli és komolyan is gondolom. Csak úgy nem osztogatom és mondogatom ezt a szót, ahogy sok mást se. Ok nélkül biztosan nem. Aki nem érdemli meg, soha nem hall ilyet tőlem.

10376721_1455759818056459_2659103969968598779_n.jpg- Spórolás részhez csak annyit: aki nem tanulja meg a pénzzel való bánást, nem fogja fel annak súlyát s közben mégsem képes függetleníteni magát a pénztől (avagy nem képes látni és értékelni azt, hogy a pénz van értünk és nem mi szolgáljuk a pénzt), akkor azon az emberek csődbe mennek. Sajnos őseink nem tudnak megtanítani a pénzre és végülis mindenki a kegyetlen társadalmi életbe csöppenve, felnőttként szembesül ennek a mibenlétével. Szerencsések már diákmunkáik alatt megtanulják használni és jól kezelni. De mi van azokkal, akiknek nem volt szerencséjük vagy nem elég rafináltak? Legalább egy hasznos tanács volt a cikkben: fordulj pénzügyi tanácsadóhoz! A kiadásokat ma már applikációkon is lehet vezetni, amik okosabbak egy excel táblázatnál. Ennyi.

- „Az agyunkra ment az Internet” cikk remek bevezető lehet egy délutáni gondolkodós időszakra, egy meditációhoz keresett témához vagy ahhoz, hogy azt mondhassam: az első értelmes és hasznos írás, amit találtam a magazinban. Bár ez neten is fenn van szintén, több száz helyen. Sőt, köztudott dolgokat állít nagyrészt, de legalább elgondolkoztat. Engem mindenképp. Ha más nem, abban tudok reménykedni, hogy más női olvasókat is gondolkodásra késztet, s nem csak átlépnek rajta, ahogy egy közösségi hír részen. Mégis tudom, hogy többségében az olvasók nem fogadják meg a tanácsokat. Persze tudom, hogy rettentően nehéz, senki se mondta, hogy könnyű: de muszáj fontossági sorrendet felállítani, vagy nem leszünk jobbak a sci-fi alkotások gép zombijainál!

- Oversharing, Amikor túl sokat mondasz cikk már igazán tetszett. Egyrészt engem fejbe koppintott kicsit, majd elgondolkoztatott. Kiegészíteném a cikket azzal, hogy amikor az ember megosztja a minden napos dolgait, igenis tudatosítani kell, hogy élő emberek látják, akikkel találkozhatsz, vagy már ismered és bele kell gondolni a következményekbe, bármennyire is nem tetszik! Igyekeztem én is összeszedni pro és kontra érveket eme bejegyzésem írása közben, előtt és utána. Természetesen a közzététele után, ha olyat tapasztalok törlőm, de minden döntésnek és tettnek következménye van még akkor is, ha az internetes. És hiába törlőm valahol egy szerver winchesterén ott fog maradni a bináris nyelv lenyomatom, míg az a gép tönkre nem megy. Illetve én, amit megosztok azt személyesen, szemtől szembe is ki merem mondani. De amiben már nem vagyok ennyire biztos, inkább megtartom magamnak. – De itt inkább a ti véleményetekre vagyok kíváncsi! Aki nem olvasta volna a cikket tömören: Akadnak, akik mindent megosztanak a neten, gyakran annyira sűrűen, hogy tudni lehet, óráról órára mit csinál a másik. Mit gondoltok erről az internetes jelenségről?

- A továbbiakban kevéske írás Tokióról, pár recept, még több termékreklám, horoszkóp (el se olvastam, nem kell mára több ideg), meg miegymás. Megérte megvenni? Nem. A kuponok miatt esetleg? Egyelőre annál is úgy látom, hogy nem. Csodás, hogy ismételten hagytam magam. Sebaj, így tanul az ember s így költekezik nagyon gyorsan… :D Az biztos, egyhamar nem fogok ilyesmit a kezembe venni, inkább veszek majd Élet és Tudomány magazint. Az legalább hasznos, szórakoztat, okosít és érdekes. A legutóbbi különszámából például megtudtam, hogy a Kelták idejében bányászott só barlangok olyan jól megőriztek emberi maradványokat, hogy a mostani régészek a halottak mellett ürüléket is tudtak analizálni. :D Remek szakma a régészet is, ezek szerint. Vagy például, hogy szintén a kelták hatalmas területeket foglaltak annak idején és emiatt lehet, hogy bennünk magyarokban is akad még némi DNS tőlük. Elenyészően, hiszen sokat keveredtünk azóta, de akadhat. Vagy például azt is megtanultam, hogy a Vikingek nem is voltak olyan barbárok, mint amilyennek leírták őket. Mert adtak a tisztaságra és ápoltságra, még hajuk és szakálluk is rendezett volt csata előtt. A harci taktikájuk kiemelkedően jó volt és remek összhangban támadtak. Megfélemlítésnek képes volt 1-2 harcos meztelenül berontani az ellenség közé, közben ordítva a frászt hozni rájuk s egy szem fegyverével mondhatni kamikaze módszerrel megdöbbenteni és megfélemlíteni az ellenséget. A Vikingeknek saját kultúrájuk, zenéjük, társadalmuk volt és elég művelt embereknek számítottak az akkori korhoz képest. – Na, ez ezerszer hasznosabb volt, sem mint ez a Női magazin 386 oldala, amiből szerintem kemény 30 oldal ESETLEG nevezhető említhetőnek és érdekesnek.

11163766_744925582292249_6777188790502492297_n.jpg 

Már csak azt nem értem, hogy miért tart olyan sok nő igényt az ilyen magazinokra? Miért tartják ezeket életben? Mi hasznot, vigaszt, támaszt kapnak ezekből, ami nekem nem jött át? Miért éri meg nekik kiadni ekkora összeget egy giccses lapokkal rendelkező magazinért, miközben azt az összeget sokkal hasznosabbra is fordítanák? – Mondom én, tudom. :D

Természetesen várom a véleményeket, de mielőtt írsz – és remélem olvasás alatt is szem előtt tartottad a tényt – csupán személyes vélemény az egész és egyáltalán nem akarok megbántani senkit! Néhol gonosz, néhol értetlen, néhol csak kötekedő és gúnyos. De egyáltalán nem támadó jellegű akart lenni az olvasók felé! Nem kötelező egyet érteni, ahogy megérteni se. Nincs azzal baj. De ha véleményt szeretnél hagyni, kérlek, kulturáltan fogalmazz. Pimaszul, akár gúnyolódva, de akkor is illedelmesen. (: Köszönöm, hogy benéztél és olvastál!

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. november 07. 19:04 - Cathreen Misery

A Kialudt Töklámpás – A Szabó és a Nemes

Második történet.

Elérkezett hát, a második történet elmesélésének ideje, a Halloween rémmesék következő része. Az első rész IDE kattintva olvasható. 
Kellemes borzongást kívánok! 

A Szabó és a Nemes

 

aszaboesanemesborito.jpgMindenszentek előtti három napban, Dan Lester Taylor szorgalmasan varrta szebbnél szebb ruháit s le se hunyva szemeit éj-nappal ténykedik családja felbecsülhetetlen értékű gépein. Szövőállványa és Balthazar Kremsféle varrógépe lakásának egyik szobáját kitették s az utcára néző ajtaján át apró szabótermet alakított ki, hogy kedves vásárlói igényeiknek megfelelő öltözéket készíthessen. A zajos, hangos és hemzsegő városi utca forgatag alig hallhatóan beszűrődött s Dan mélyen belemerülve munkájába észre se vette, hogy már harmadnapja alig aludt vagy evett valamit. A magas, három vagy négy emeletes épületekkel rendelkező poros utcába alig szökött be napfény, így Dan mesterséges olajlámpával s más fényforrással igyekezett elérni az élesebb és jobb látási viszonyokat. Emiatt több fény szűrődött ki az utcára tekintő ablakán át, mint a legtöbb szomszédos üzletből. Varró és tervező asztala, mely roskadozó akácfából és fiókokból állt az ajtó melletti fal mentén húzódott. Mellette ruhabábuk hosszasan felnyúló akasztósok, miken már kész egybe ruhák vagy fél alakos szoknyák és felsők várták gazdáikat. Csillogtak, fénylettek, szépen festettek az amúgy öreg szabó boltjában. Elütöttek az alap közegüktől és oda nem illő hatást keltettek. A terem végében hatalmas ládák tele textilekkel, rongyokkal, feleslegessé vált ruhákkal vagy épp varró felszereléssel. A falakon dohos penész éktelenkedett a padlóval érintkezve s felettük rendetlen polcok s az ablak mellett azon eszközök, melyeken Dan épp alkotott. Szerette azt, amit csinál. Ráncos orcáján lelkesedés ült ki és heves vágy egy remekmű megalkotására. Szerette, amikor vásárlói boldogan néztek végig költeményén és felpróbálva azt hálásan csillogtak szemeik. Szerette, ha ruháit láthatta viszont az utcán, ahogy szerette hírnevét is. Bizony, Ő volt Rosewood város egyik legjobb és leghíresebb szabója, kihez eljárt szegény s gazdag. Ízlése kifinomult, kezei isteni adottsággal rendelkezve szemet gyönyörködtető költeményekkel ajándékozták meg a hozzá betévedőket. Dan Lester Taylor neve oly ismerős volt a lakók számára, akár polgármesterük neve. A Taylor család négy generáció óta kézről kézre adta a szabótermet és vállalkozást, közben megtanították gyermekeiket a varrás összes csínjára-bínjára és mesterségére. Dan, mint legutolsó generáció a lehető legtöbb tudással és tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy az igen kényes selyemből vagy a középréteg jobban kedvelt pamut, netán a szegények által kért vászonnal úgy bánjon, akár egy isteni szövettel. Dan ruháit nehezen lehetett utánozni s még nehezebb volt felülmúlni. Ő mellette még két szabó űzte mesterségét, de egyikük se volt oly elismert, mint ő.

S mily ironikus, hogy épp maga a szabó nem öltözött ki eléggé. Dan Lester Taylor átlagos ing felsőben, ujjatlan kicsit vastagabb szövetkabátban s térdig leérő nadrágban ült, mely alatt harisnya szaladt tovább lábszárán koszos és használt papucsáig. Hideg volt, az Ősz bőven elhatalmasodott s uralma alá hajtotta a területet. Dan terme mégse volt elég dermesztő ahhoz, hogy alaposabban felöltözzön. Apró kályha éktelenkedett a terem leghátsó sarkában s onnan biztonságos távolságra téve mindent, mi gyúlékony, engedte magából a hőt. Dan nem szerette használni, mert attól rettegett, hogy egyszer leég mindene s csupán egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség árán elveszít mindent. Lakása további részeit magába foglalta a kályha mellett egy méterre lévő sötétbarna ajtó, ahol további két szoba, konyha és fürdőszoba volt fellelhető. Még kevesebb fény jutott be azokba s ablakaik leginkább mások telkeire nézve osztozkodtak a látványban Dan mégis nagyon szerette a lakását. Szerette, egészen három évvel azelőttig.

- Szép napot, Dan mester! – Szólt egy vékonyka női hang, miután a boltjába nyíló ajtó megnyílt s egy felakasztott csengő gyermeki kacajával üdvözölte. Dan feltekintett asztaláról és szorgalmas, megkeményedett, bütykös kezei megálltak a levegőben s egy fém tű csillant meg az egyikben. Az asszony óvatosan belépve becsukta maga mögött az ajtót majd elnézve a férfira felismerve egymást elmosolyodtak.

– Minek köszönhetem a látogatásod drága Mary? – Az asszony terebélyes szoknyájában épp, hogy elférve közelebb lépett majd kesztyűs kezét nyújtva Dan megfogta és csókot lehelt kézfejére. Az asszony sötétbarna kontyba fogott haját már őszülő tincsek tarkították. Arcán az élet gyötrelmei és nehézségei rajzolódtak ki, szürke szemeiből bölcselet és bánat együttese élénken fürkészte a férfit. Szemei hatalmasak voltak s bár szája sarkában mély ránc húzódott egészen az orrcimpákig, mintha szemei nem öregedtek volna egy évet se. Megálltak valamikor a húszas éveiben. Smaragdzöld ruházata vaskos, terebélyes nőt sejtetett, mit maga Dan varrott még évekkel ezelőtt. Mary szerette eme ruháját, mert sose fázott benne semmije még a legdacosabb téli napokon se. S mint a horgász felesége, néha kénytelen volt kimenni a tóhoz még a legfagyosabb nappalokon is.

– Gondoltam benézek a családnak igen fontos barátjához. Mond csak, jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. – Amennyire lehetett Mary beljebb haladt és kesztyűs kezével megérintette Dan arcát. Arcszőrzete elterebélyesedett s alig volt látható szája annyira megnőtt. Orra nagysága miatt nem tűnt el a szürke és fehér testszőrzet alatt. Dúsan ellenálltak a nő gyengéd érintésének majd végül Dan húzta el magát. Mary Piers elemelte kesztyűs kezét és nyakában díszelgő hatalmas köves virágdíszre tette őket.

– Nincs semmi, Mary. Jól vagyok.

– Nem hiszek neked, Dan. Hulla fehér vagy, szemeid beestek és láthatóan nem ettél vagy ittál semmit, mert bőröd kiszáradt akár egy sivatagi rózsa. Drága barátom, hadd invitáljalak meg egy kis italra. Egy kávé biztosan jól esne. – Dan megrázta fejét majd mosolyra húzta száját.

– Nem akarok felkelni innen. Most, még nem. De, köszönöm szépen a törődésed. – Mary enyhén meghajolt majd annyit mondott.

– Mindjárt jövök vissza, ne menj sehova! – Azzal fiatalokat megszégyenítő lendülettel elhagyta a szabó üzletét s alig kelt fel helyéről Dan, hogy megnyújtóztassa végtagjait, már vissza is tért. Jobb kezében fonott kosárka, baljában egy kancsó. – Tessék, Dan. Nem hagyhattalak úgy itt, hogy nem törődtem veled. Igyál, egyél, töltődj fel! Szükséged van az energiára, ahogy elnézem. – Két gyermeket felnevelő majd őket szabadjára engedő tekintettel nézett végig az üzleten. Csak úgy sorakoztak az eladásra szánt, igazán szép férfi és női öltözékek. – Sok volt a megrendelőd? – Dan épp magához vette a kancsót, melyben a város egyik legjobb borászának negédes vörös itala hívogatta fogyasztásra, amikor Mary kérdése megállította félúton. Igaz kávét említett mielőtt elment, de ez a bor talán jobb is, mint sem az a fekete őrölt lötty.

– Igen, mondhatjuk így is. Gróf Luther Grubb jelenlegi feleségét szeretné megajándékozni egy új ruha költeménnyel, és magának is készítettet egyet. – Mary elfintorodott majd a leggiccsesebb darabokra tévedt tekintete.

– Kitalálom, azokat kérte. – Dan mosolyogva bólintott majd folytatta.

–Zelior család is szeretné felfrissíteni a téli gardróbját, ahogy egy szem fiúk házasodni készül. Nem is beszélve a polgármester feleségéről vagy a szomszéd üzletben tevékenykedő virág és gyógynövény árusról. Hirtelen jöttek mind hozzám s nem akartak hallani halasztásról vagy késleltetésről. Annak érdekében, hogy időben kész legyen minden ruha, plusz fizetséget ajánlottak fel. S én nem mondok nemet egy kevéske kiegészítésnek. – Mary megrázta fejét majd anyai gondoskodással kicsomagolta a fonott kosarat és letette Dan asztalára ügyelve arra, hogy véletlenül se tegye a ruhára.

– Most mennem kell, megnézem a férjem a tónál s viszek neki ebédet. De ígérd meg, hogy eszel, s végre pihensz egy kicsit, mert ez embertelen! ­– Mary szigorú szemekkel addig meg se mozdult, míg a férfi ígéretet nem tett.

– Így lesz. Pihenek és jóllakok a te gondoskodásodnak köszönhetően. Hálám örökké üldözni fog.

– Ugyan, ne csacsiskodj! – Azzal Mary elköszönt s Dan ismét egyedül maradt néma ruháival és a komor falakkal. Leülve asztalához próbált enni, de alig három falat után torkán akadt a frissen sütött kenyér és kolbász egyvelege. Mikor leküzdötte igyekezett még magába tömni pár harapást, majd jobbnak látta feladni s helyette kezébe vette a méz édes vörösbort. Beleszagolva a kancsóba percekre elbűvölte az italból származó aromák egyvelege. S bár a város legjobb borásza nem kancsókban osztogatja legjobb italát nem, soha nem tenne ilyet. Bizonyára Mary vitte magával s azt kérte, emezt töltse meg. A borász szereti a saját flaskáit és üvegeit használni, abban érlelni s idővel döbbenetes áron kínálgatni készítményeit. Rosszabb egy boszorkánynál. – A gondolattól felnevetett s vele csengett az üres bolt. Majd hangulata élesen ellentétes irányt vett s eszébe jutottak az őt kísértő múlt emlékei.

 

Első legnagyobb vesztesége életében tizenöt évvel ezelőtt érte, amikor is felesége meghalt gyermekük születése közben. Kislányuk, ki abban a pillanatban sírt fel, hogy az életet adó anyja kilehelte lelke utolsó darabját éveken át Dan egyetlen céljaként s élete értelmeként kitöltötte a hirtelen keletkezett űrt. Dan nagyon szerette a feleségét. Ő volt az első s egyben egyetlen szerelme, kit nem csalt meg soha, kihez mind máig húzza szíve, lelke, s kit első látásra megszeretett. Felesége oly mennyei tünemény volt, kit ezek szerint nem tudtak mellőzni, így ideje korán távoznia kellett. Leányuk, ki végül Dan második szerelme lett Navali nevet kapta felesége dédnagyanyja után. Mint egyedüli szülő, mint apa, s mint kenyérkereső, Dan Lester Taylor mindent megtett annak érdekében, hogy kislánya ne szenvedjen hiányt semmiben se. Anyapótlásnak dadákat fizetett, mellette iskoláztatta és bőségesen etette, ruháztatta gyermekét. Lánya csak olyan ruhát hordott, mit ő maga varrt s szerette lányát meglepni egy-egy új költeménnyel. Olyankor Navali örömittas nevetéssel magához ölelte a ruhát s azt mondta „ez a kedvencem.” Mindig az aktuális volt az ő kedvence. Ahogy lenni szokott, Navali egyre jobban cseperedett, nőtt és idősödött. Nehezebben és kevésbé tudta őt megvédeni a kinti veszélyektől, a város sötét oldalától, az emberi maszkok mögé bújt szörnyektől.

Három évvel ezelőtt megtörtént az újabb katasztrófa. Alig múlt tizenkettő, mikor leánya ama örömhírrel tért haza, hogy ő bizony szerelmes. A lány úgy vélte ez jó dolog, de amint elárulta ki szíve választottja, Dan nagyon nem örült s mérgében leszidta a lányt, amiért nem választott jobb párt magának. Navali sértődéssel és ellenszegüléssel fogadta apja nem tetszését ahogy Dan eltiltásának próbálkozását. S bár Dan csak jót akart, tényleg védeni és őszintén megóvni szerette volna élete egyetlen értelmét, a lány ezt nem tudta s nem értette. Kár, hogy nem tudta s kár, hogy nem hallgatott apjára. Navali szívének nagy lángját nem más tüzelte fel, mint sem Reuben Zeilor, a Zeilor család egyik leszármazottja és örököse. A család nemesi vérrel és hatalommal rendelkezett, az egyik legbefolyásosabb, legpénzesebb, leghataloméhesebb rokonság volt, akit a város valaha magába fogadott. Rosewood egyik ősletelepedőjéig vezethető vissza a vérvonal, mely nagyrészt tiszta és nem keveredett színes bőrűekkel, szegényekkel vagy ország határain túlról érkező emberekével. Zeilor család fennkölt arisztokrata nemesi klán, kik lenéznek akárkit, aki nem az ő elképzelésük szerint él, nem tehetős vagy nem fehérbőrű. Reuben fiú se volt más a maga tizenhét évével. Dan pontosan tudta, hogy mit akar tőle az a faragatlan, hazug és manipulatív semmirekellő. Leánya szoknyája alá akart bejutni s nem tovább. Pontosan tudta, hogy Reuben kihasználná egyetlen szem drágaságát s azzal együtt összetörné szívét és vele őt is. Nem akarta, hogy kislányát bántsák és kihasználják. Nem akarta, hogy Reuben legyen az első, ki beavatja élete értelmét a felnőtt lét rögös részeibe. De Dan bármennyire is igyekezett elválasztani Navali-t Reubentől, a ravasz kölyök korához képest nagyon rafináltan és okosan taktikázott. Szavaival, mézes mázos ígéreteivel, ajándékokkal amiket Dan sose vehetett volna meg kislányának s sok más szépséggel elbűvölte a lányt. Olyannyira, hogy egy nap Dan üresen találta kislánya szobáját s nyitott ablaka engedett következtetni arra, hogy Navali naivan elszökött s egyenest Reuben karjai közé rohant.

Nem tétovázott, rögvest Zeilor család házáig futott s kastélyuk kapuján dörömbölt, míg valaki ajtót nem nyitott. A családfő s egyben Reuben apja azt állította, hogy itt bizony az említett lány nincs és nem is engedné, hogy itt legyen, mert bizony fiát nem engedi összeházasítani egy olyan jött-ment szabó lánnyal, mint Navali. Csúnya verekedés kerekedett a nézeteltérésből, mert Dan nem hagyhatta, hogy sértegessék miközben tudvalevő Navali itt tartozódása s végül Zeilor család két inasa szedte szét őket. A családfő nem akart revansot venni a fizikai ütések miatt helyette annyit kért hagyja békén a családjával együtt. Lánya bárhol is legyen, náluk biztos nincs.

Dan napokig kereste hasztalanul. Segítségért fordult a helyi sheriffhez s vásárlóihoz egyaránt. A keresések, kutatások, baráti segítségek nem vezettek sehova és zsákutcának tűnt az összes nyom amit Navali-nak tulajdonítottak. Majd egy nap Mary Piers férje Amos Piers a város legkiválóbb és legtürelmesebb horgásza találta meg a lány testét a tópart szélén lábaival a vízbe lógva. Amint meglelte a testet rögvest megkereste Dan-t s mint jó barátja előre szólt, nem szép látvány várja őt. Dan mit se törődve a figyelmeztetéssel elrohant a Rózsa-tóig, s ahogy öreg csontjai bírták, úgy sietett meglelt lányához. Fényes őszi nappal volt, miként a mai. Enyhe hideg szél nyaldosta izzadt arcát és testét, hevesen vett levegők között lemászott a tó legszéléig mely határt képez a déli hegyvonulat és a város között. Közvetlenül a hegy lábánál mély árokban volt fellelhető eme tó, mely a nyugati hegyoldalból induló forrásból táplálta magát s mely folyó átszelt pár hegyoldal domborulatot. Hatalmas nádszálak töredeztek Dan léptei alatt, ahogy elszáradt gazcsomók és meztelenre vetkőzött bokrok mellett tolakodott befelé. A parttól egy méter távolságra helyezkedő szomorú fűzek négy pontban ágaik végével simogatták a tó felszínét s közben az egyik gyengéden megérintette a férfi görbe és merev vállát, ahogy az megérkezve döbbenten megállt a megpuhult talajon. Észre se vette, hogy cipője beázott és Amos horgász épp utolérve előre ment a lány testéhez. Mikor hátára fordították a láthatóan vízbe fulladt ocsmány kinézetű, valaha vidám és élettel teli Navali testet Dan megérezte, hogy gyomrából valami ki akar törni. Arrébb menve két lépést béltartalma feltört akár a gejzír és kihányta magából a két nappal ezelőtt evett falatok maradékát és sok gyomorsavat. Mikor újra képes volt halott lányára tekinteni már megkönnyebbült és fellélegzett testtel tudott szembenézni a szomorú igazsággal.

– Úgy sajnálom Dan. – Szólt halkan Amos és együtt érző tekintettel nézett végig régi barátján. Pontosan tudta, mit érez, mégse tudta megvigasztalni. S bár Dan órák múlva megengedte, hogy a városi temetkezési cég emberei elvégezzék a szükséges teendőket s még aznap este nyugovóra helyezzék a kislányt, Dan a mai napig képtelen túltenni magát az eseten. Ki volt a tettes? A hivatalos jelentés szerint nem tudni s a kézzel írt halotti bizonyítvány szerint Navali halála fulladás, melyet ismeretlen személy okozott. Dan a mai napig határozottan úgy gondolja, hogy maga Reuben Zeilor tehet lánya haláláról és ő fojtotta a vízbe. Még most is csak arra tud gondolni, hogy az az átkozott aranyvérű egyszerűen családja pénze miatt megússza a gyilkosságot, mert elsimítanak mindent, s míg ő itt szenved lassan három éve és emészti a bánat és kín egyvelege, addig ez az istenverte gonosztevő megházasodik s úgy él, úgy tesz, úgy jár-kél a városban, mintha nem történt volna semmi. Mersze volt hozzá, vagy épp direkt meg akarta nézni Dan állapotát nem tudni, de esküvői ruhát kért Taylor-tól majd egy hete. A ruhák Tavaszra kellenének s azért szólt most, hogy véletlenül se ígérje el, magát másnak s egyetlen cseppnyi gubanc se kerüljön a tökéletes esküvő tervezetébe. A napon, melyen Reuben beállított Dan szabó boltjába, s melyen hatalmas szürke felhők gyülekeztek, s amikor épp egy kisfiú kínálgatta az aznapi újságot friss hírekkel Dan-t elmondhatatlanul meglepte utálatának tárgya. Szeme se rebbent mikor tekintetük találkozott s mialatt Reuben nézelődött a kész ruhaköltemények között, kettőnek megérintette ujját Dan kezei lassan a legközelebbi ollójához csúsztak s készen egy támadásra szorosan ráfogtak. Reuben végül a szabó asztalánál megállt. Díszes, aranycsíkokkal dekorált öltözékében keskenyderékkal, csipkés, fodros nyakék és ujjvégekkel, frissen mosott ruházatának kellemes illatában végül kimondta mit szeretne s mintha semmi se történt volna, arca és teste jellemtelenül semleges maradt. Dan dermedten figyelt s már akkor dúsan növögető szakálla alatt szája enyhén megnyílt szólalni akarván, majd összecsukódott tartós némaságától. A mai napig nem tudja pontosan miért nem ölte meg akkor s miért nem állt bosszút. Miért bólintott az esküvői kérésre és miért nem mondott valamit. Pedig a szavak ott tomboltak elméjének hátsó szegletében abban, mely revansot akart. Mely igazságot és a lányát akarta vissza.

„Miért tetted ezt a lányommal?”- Kérdezhette volna ott, szemtől szemben. Mikor felkelt a meghallgatott kérés után s neki állt tervrajzot készíteni az egyik kezébe eső papírra mártogatós tollával megjegyezhette volna „Jó volt a lányommal lenni? Jól esett elvenni az ártatlanságát?” A mondatok hatására ujjai megfeszültek s az egyik vonal túlment. Dan zavartan elővett egy másik papírt és újabb tervekbe kezdett. Teste nem engedelmeskedett, csupán a megszokott munka rutinokat végezte és egyszer se nyílt meg szája pedig, Reuben túl illatos teste ott állt közvetlenül előtte. Mohó és akaratos tekintete itta a felvázolt ruha terveket minél jobban haladt a kész ötlethez, annál szélesebben vigyorgott. „A pénz nem számít” – Mondta s így hatalmas szabadságot adott Dan-nek. Vagy épp elvette tőle a méltóságával, büszkeségével és egyetlen kincsével együtt?

– Parancsoljon. Így képzelte el a mennyasszony ruhát? – Kérdezte suttogva, ami miatt Reuben-nek közelebb kellett hajolnia. Értette a kérdést, mert a kintről beszűrődő lovas kocsik és kiabáló árusok hangja nem volt zavaró a terem eme sarkában. Reuben elégedetten felegyenesedett és csettintett egyet nyelvével.

– Tényleg maga a legjobb szabó a városban. A rajza már most egy álomszép ruháról árulkodik. Kérem, a nekem készítendő ruhával se spóroljon, és ne habozzon, ha aranycsíkokat is beleálmodja. – Végig simított ruháján lévő vékonyka sárgás csíkjain és elégedetten mosolygott. – Szeretem az aranyat. – Tette hozzá majd távozni készült. Hátát nézve Dan gondolataiban még több kiabáló mondat merült fel, szája mégis csukva maradt. „Miért ölted meg? Miért fojtottad meg a tóban? Miért vetted el tőlem az egyetlenem? Miért? MIÉRT TETTED EZT VELEM?” S mielőtt ajkai szétnyílhattak volna Reuben már elköszönve kilépett a bolt területéről. Ebben a pillanatban Dan esküt tett. Megígérte magának s a remélhetőleg mennyben tartózkodó kislányának, hogy megbosszulja a férfi tettét és nem érdekli se az esküvője, se mások élete. Az ő életével, egyetlen szeretett csemetéjével se foglalkozott senki. Végképp nem Zeilor család egyik sarja, ki épp olyan arrogáns, pöffeszkedő és lenéző volt másokkal szemben, miként felmenői. Nem tanúsított szemernyi megbánást, bűntudatot vagy sajnálatot. Talán bele se gondolt abba, hogy élete értelmét elvéve Dan örökre elveszett ebben a kegyetlen és hatalmas világban. Értelmetlen lett élete és céltalanná váltak napjai. Nem tudja, miért kell fel nap, mint nap és nem lát kiutat a mindennapok mókuskerekéből. Mély sötét üresség tátong lelkében, melyet nem enyhít az új ruha vagy plusz keresete. Nem enyhíti alkohol vagy sírás esténként. Nem tűnteti el azt már semmi se. Talán a bosszú segíthet, talán ha Reuben megkapja, amit megérdemel fájdalma és üressége enyhül. Talán, majd akkor végre békére lelhet lelke és megnyugodhat a szíve.

 

Mindenszentek éjszakája eljött. A hegyvonulat által félkör alakzatban védett sík alföld csendes tavával igazán meghitt és szép területnek nevezhető. Az Ősz beköszöntével sárga, barna és néhol még tartós fenyő ligeteivel élénk zöldnek nevezhető részeivel s több holdnyi termőföldjével különleges, mégis múlt időkben ragadt álomvilágnak tűnt. Hol az idő előre haladó vasfoga csupán a kopott és töredezett épületeken, a gazzal benőtt elhagyatott helyeken és ápolatlan területeken látszott meg. Minden más pár száz évvel visszamaradt, s csak kevés fejlődést mutató használati tárgy jutott el eme kicsiny városkába. A fővárostól majd háromszázötven kilométerre elhelyezkedő csupán kelet felől megközelíthető város szorgalmasan felkészült a rájuk váró estére. Minden lakás ablakában, minden emeletes ház ajtajában és az utcák bizonyos pontjain egyaránt gyertyával megvilágított faragott tökfejek figyelték az este élettelen látképeit. S bár akadtak olajlámpák, mik halovány fényt kölcsönöztek a főbb utcáknak s a központban kör alakban fellelhető kavicsos térnek mégis, töklámpásaik erősebb és tartósabb fénnyel rendelkeztek. Az emberek házaikba és lakásaikba visszavonulva csendbe megvacsoráztak, pihentek majd aludtak. Mielőtt álomra szenderültek volna, még utoljára ellenőrizték töklámpásaikat s mikor megbizonyosodtak róla, hogy továbbra is égnek megnyugodva engedtek az álomvilág csábításának. Sokuk mély álomba szenderült kényelmes párnájukra fejet hajtva, csupán egy ember készülődött elhagyni lakását. Dan Lester Taylor gyorsan összepakolt egy övtáskába majd azt felhelyezve derekára neki indult az obszidián fekete égbolt alatt az éjszakának. Szemei lassan hozzászoktak a fényviszonyokhoz, ugyanis direkt nem égetett sok olajmécsest, csak amennyit szükségesnek ítélt. Töklámpások eloltásához kellő vizet, rongyot és kicsi fafaragó vésőeszközt rejtett el erszényében. Fejére és hátára állati bőrből készült vaskos, melegen tartó kabátot vett fel, melyhez fejét takaró csukja is járt. Saját maga varrta még a házassága első évében. Kilépve a szabó üzlethelyiségből magányos érzés kerítette hatalmába. Szöcskék, gabócák és sáskák énekeltek egymásnak, néhol felettébb hangosan az emberek némasága mellett. Haladva a kövekkel tarkított várost átszelő fő utcán majd lefordulva jobbra közvetlenül a pékség üzlete mellett arra lett figyelmes, hogy a házak és lakások ablakaiból nem szűrődik ki hang, zaj, erős beszélgetések vagy más tevékenységre utaló hangok. Mintha az emberek félve elzárkóztak volna a külvilágtól s világító töklámpásaik mellett a némaság szintén védekező fegyver lenne. Ha nem csinál semmit, akkor nem létezik. Feltekintve egy-egy ablakra csak kevés helyen vett észre valami fényforrást a legtöbb üveg mögött feketeség honolt. Korai alvás vagy épp sötétben való rettegés, nem tudta megállapítani, melyik volt jelen. Néhol csak kettő, máshol akár négy emeletes házak sorakoztak szorosan egymás mellett állva falaik összeérve és cserepes tetejükön vaskakas jelezte a nappal még tomboló szél irányát. A város jobban lakott belső részein még a padlások is lakásként funkcionálnak, hol apró ablakokat építve a tetőszerkezetbe valamennyire lakhatóvá tették azokat a részeket is. Természetesen inkább szegények helyezkedtek el a gerendák és csempék alatt, s bár jórészt a ház többi lakója nem szerette őket mégse kergették el mind. Anyagilag senki se volt annyira tehetős, mint a Gróf vagy Zeilor család. Akadt más újgazdag család vagy nemesi generáció leszármazottja, de kik itt maradtak Rosewood-ban s megpróbáltak megélni általában felemésztették tartalékaikat s nehezen tudtak taplón maradni. Utódaiknak nem maradt túl sok kivéve, ha valami zseniális múzsa istennő ihlette ötlettel elő nem állnak, mi nagy vagyon eljövetelét okozza.

Dan néha felpislantott az épületekre melyek mellett elhaladt. Nem vitt magával fényforrást, nem akart feltűnő lenni. Így környezetére hagyatkozva s szemének pontosságára bízta magát. Régi, domborulatokkal tarkított vaskos gesztenyefa kapukkal elzárt házak mellett haladt el, melyek magukon hordozták a viktoriánus kor jellegzetességeit. Zártsorú beépítések és egyen méretekkel rendelkező hátsó telkek, elülső bejáratok. Néhol lépcsők vezettek fel a megemelt épületekhez, máshol széles kapu nyílt közvetlenül az utcáról. Középkorból visszamaradt sötét színek domináltak a gyakorta omladozó vakolatú falakon s fa kerettel rendelkező ablakok duplasága ellenére néhol korhadt, vagy betörve s betömve nézett vissza Dan-re. A házak azonossága abból fakadt, hogy építésüknél egyetlen egy földesúr parancsolt az építkezésen, kik már nagyrészt elvesztették a hatalmukat a házak felett s manapság a bennük lakó emberek alakítják tovább külső és belső kinézeteket, leszármazottjaik még igyekeznek befolyással lenni rájuk. Emiatt, mint kinn, úgy benn is egyaránt az elegancia, szimmetria, robusztus szobrok és díszes tárgyak, festmények dominálnak. A házak külsején néhol szobrok lógnak a homlokzatokról vagy csipkés, kézzel varrt függönyök pókhálóként sejtelmesen takarnak az ablakokon túl. Ahogy Dan haladt a város széle felé, úgy lettek egyre alacsonyabbak a házak s végül külön kertekkel rendelkező, magányos családi viktoriánus kúriák mellett haladt el, melyek mindegyike rendelkezett legalább egy oldalsó épületszárnnyal. Eme részek félkörívet rajzoltak s ablakaik így három irányba figyelhettek az utca felé. Mellette lépcső vezetett fel a hátrafelé hosszan nyúló épülethez s elől emiatt keskeny teraszra. Egy vagy két emeletes kivitelezésük, utolsó házak között akadt három emeletes is arról árulkodott, hogy az ott élő család mekkora vagyonnal rendelkezik. Pontosabban rendelkezett, mikor felmenője építtette a házat. Többnek oldalát befutotta a borostyán, mely így Ősszel meztelenre vetkőzve fekete érhálózatot hagyott maga után a téglán vagy vízszintesen rakott színes deszkákon. Gondosan nyírt bokrok és kertek mellett haladt el, a szegényebb vagy középréteg házak kertje viszont elhagyatottan és elburjánozva taszította az arra járó illetleneket. Nem, mintha Dan szándékozott volna betérni bármelyikhez. Egyetlen egy ház érdekelte, mégpedig a város utolsó házától hétszázötven méterre fellelhető, kövekkel kirakott keskeny ösvény vezetett odáig a ritkás erdő közepette. Fenyvesek elenyésző populációjával alkotott természetes övezet kísérte Dan útját, hol már egyetlen fényforrást a kerek Hold jelentett közvetlenül feje felett. Néhol vékony mélykék felhő vágta el azt a kevéske fényt, mit a fenyvesek ágai átengedtek. Kacskaringós, alig egy lovas kocsira elegendő széles úton haladt előre s enyhe emelkedőt megmászva meglátta Zelior ősi kastélyának drámai eleganciával épített elejét. A völgy legnagyobb kastélyát tudhatta magának eme birtokon s méretei felfoghatatlan nagyságokban törekedtek kifejezni Zeilor család vagyonát. Három emeletes hosszan elnyúló középső épület mely két végében ellentétes irányban fekvő két újabb téglalap alakú épületben végződött. Az óriási, több hektárnyi területen rendezett fák, bokrok, labirintusszerűen megmunkált tuják és külön kialakított ritka virágokat magába foglaló kert, mely Ősszel aludt s éjjel eggyé vált az este fekete leplével. Dan-nek egyetlen fényforrása volt s konkrétan afelé haladt, a Zeilor kastély földszintjén található töklámpás hadsereg, mely minden nyílászáróban helyet kapott. Odafigyeltek a biztonságra s nem mentek véletlenre. Dan csak hallásból tudta s a robusztus épületre tekintve, melyen díszesen faragott szobrok őrködtek a félköríves kapu felett vagy az ablakok körül futó levélre emlékeztető dekorációk s a lépcsők mellett álló angyalok mind arra engedtek következtetni, hogy a szóbeszédek igazak. Zeilor család külön személyzettel rendelkezett s a város szegény negyedének majd tizenöt százalékát foglalkoztatta. Több kertészük, gondnokuk gondoskodott arról, hogy a telek és a ház állandó pompájában tündököljön s havonta kétszer, de legalább egyszer biztos megtartott bálon résztvevők csak úgy igyák szemeikkel a szépséget és dicsőítsék a helyet. Még így este is giccsesen nézett le rá a felső két emelet a földszint felett. Rózsákat futtattak az oldalsó épületek sarkainál s lassan haladtak egyre feljebb és feljebb egyre több ablakpárkányt magába foglalva. Dan nagyot sóhajtott, amikor felmérte a töklámpások sokaságát s tudatosult benne a tény, nem végez velük egyhamar. Elővette a rongyot és bevizezve azt elindult. Először az észak felé néző melléképülethez lopakodott s imádkozva elkezdte eloltani a töklámpásokat. Reménykedve abban, hogy nem veszik észre s haladt hátrafelé. A hátsó ajtókban eloltott töklámpások után az ablakok mentén haladva egy pillanatra úgy tűnt, hogy valaki észre vette. Lélegzetvisszafojtva várt s meredt tekintettel nézett be a sötétségbe melyet nem választott el már más, csak egy koromszínű tökfej s egy üvegfal. Majd percek múlva Dan szemei eléggé hozzá szoktak a körülményekhez s ekkor rájött az agya átverte őt félelmében. Nem volt benn senki, csupán az egyik halott felmenőt ábrázoló festmény felé tekintő egész alakos ábrázolása miatt hitte azt, hogy épp lebukott. Miután megnyugodott s úgy vélte képes folytatni, amit elkezdett, idővel sikeresen eloltott minden töklámpást s bár a Hold már veszélyesen lefelé ereszkedett a hegytetőket érintve mégis elégedetten nézett vissza a sötétségben álló, fénytelen és védtelen kastélyra. Szélesre húzódó arccal várt a legközelebbi sűrűbb meztelen bokor takarásában.

– Gyere. Itt az idő, vidd el őt. – Suttogott magának Dan s görbe háttal guggolva figyelt. Az estéhez szemei hozzá szokva egyre több éles alakot ki tudott venni s így pontosan kivehetővé vált a kastély élettelensége. Egy árva lélek se mozdult a folyosókon vagy a ház belsejében. Talán csak maga isten a megmondhatója mennyi ideig kellett Dan Lester Taylor-nak várnia, s mikor érték el lábai a kibírhatatlan zsibbadó érzést, de egyszer csak hideg szellő kerekedett fel s belekapott mindenbe mi élt vagy aludt. Még Dan haja és szakálla is megrezdült az erősen feltámadó, majd egyre jobban kavargó széltől. Kezeivel átölelve magát igyekezett melegen tartani testét mialatt figyelt. Percek alatt érthetetlen halvány köd telepedett a telekre és Dan-nek erősen koncentrálnia kellett, ha látni akart az orránál tovább. Hirtelen ló vonyítás ütötte meg a fülét majd baromfi ól szag az orrát s végül köpennyel játszó szél susogása hallatszott. Dan ijedten összehúzta magát jobban, mint eddig s nem foglalkozva fájó lábaival még inkább a föld felé kuporodott. Váratlanul a ködben egy lovagot pillantott meg, ki haladva a kastély bejáratát sejtő irányába indulva fekete sziluettje haladva előre egyszer csak eltűnt. Dan eleinte nem akart hinni a szemének, ugyanis a lovasnak nem volt feje s teljesen feketébe burkolózva sötétebb volt, mint maga az égbolt mégis, mikor ismét megjelent ámulatában szája kinyílt s bár rettegett, mozdulatlanságában sikerült megfigyelnie a félelmetes esti lényt. Mikor ismét felbukkant háttal a kastélynak, egyik kezével a ló gyeplőjét fogta másikban egy fejet és a Hold nehézkesen leszűrődő fényében gyengéden lobogott mögötte a talárja. Lova kecses mégis rémisztő léptekkel haladt előre lassan, óvatosan. Mikor Dan-hez elég közel került megállt s ekkor a férfi érezte, hogy hajszál híján húgyhólyagja majdnem elengedte magát.

– Amit kértél. – Szólt rekedt, fulladozó hangon. Talán nehezére eshetett a beszéd, mert többet nem mondott csupán felemelte a fejet tartó kezet, s ahogy megmozgatta a rá eső Luna sugár kirajzolta Reuben arcát. A fej mintha körbe tekintett volna a lovag keze alatt egyértelműen felismerhetővé vált s ekkor elvette szeme elől a vértől csöpögő, rémülettől nyitva maradt felakadt szemű férfifejet. A fekete ló felnyerített, mellső lábaival felágaskodott, rúgott párat a levegőbe majd gyors léptekkel elhagyta a helyet hátán a lovaggal. Nem tudni mennyi ideig tartott, mire Dan agya ismét döntésképessé vált s teste végre kimozdult az izomgyilkos merevségből és kínzó zsibbadásból. Mire így tett s mire úgy határozott, hogy hazatér és nem marad tovább, addigra a köd elszállt s Luna elbújt a hegyek mögött.

 

– Hazajöttél szerelmem? – Édes, madár csicsergésre emlékeztető szívmelengető női hang szólalt meg a szabó üzlet hátsó sarkában. Dan ijedten megragadta a legközelebb eső tárgyat, amire ujjai rákulcsolódtak egy hosszas séta után majd elejtette, amint felfogta kit is lát maga előtt.

– Margaret? Te vagy az? Lehetetlen… - Döbbenet ült ki idős arcára s mélyen ülő ráncai fájdalmasan gyarapodásnak indultak. Szemei sarkában és szája szélén letörölhetetlen mélyedések még élesebbé váltak. A nő kit meglátott a tizenöt éve halott felesége külsejével rendelkezett. Válla alá eső hullámos világos aranysárga hajzuhatag, mely sűrűbb volt a legvastagabb szövetnél is, mellkasán pihent. Keskeny válla leesett, vékonyka nyakán az esküvőre kapott különleges ezüst nyakék csillant vissza az utcai fényektől s ruházata épp olyan volt, mint amilyennek legutóbb látta. Az általa varrt bíborszínben pompázó, dekoltázst kiemelő költeményben, melynek csupán válla rendelkezett apró töméssel. Szoknyája hátul felpúposítva, amúgy karcsún hullott alá a földig. Dereka keskenyen helyet adott egy saját kézzel varrt mintázatú övnek s szoknyája felső rétege közvetlenül ez alatt ketté válva láttatni engedett egy második barack sárga réteget. Margaret nagyon szerette ezt a ruhát, s ezt soha nem felejti el. A nő éles és pontos látványa Dan-t elbizonytalanította s hátráltatásra késztette. – Lehetetlen… - Súgta újra, amikor Margaret a hozzá legközelebb eső olajlámpáshoz lépett s azt miként a falon lógott, meggyújtotta. Arcára heves lángnyelvek fénye vetült, ettől Dan szemei könnyeket préseltek ki magukból.

– Én vagyok az, Dan. A te drága Margaret-ed.

– Hogyan? Hiszen, te meghaltál. – Enyhe ránc már az ő arcát is megrontotta, mégis mosolya a világ legszebb ajkait tulajdoníthatta magának. Margaret volt Dan számára a földön található legszebb nő s soha senkire nem gondolt így előtte vagy utána. Margaret volt az egyetlen, az igaz, szíve őrök választottja. Látni őt egyszerre volt mámorító és pokoli. Örömittas és fájdalmas. Kínzó és mégis felemelő. Mosolyától sírt és nevetett egyszerre. Remegő lábai elindultak a nő felé s Margaret hagyta, hogy odaérve koszos és földes kezeivel megérintse puha bőrét. Ráncai ellenére arca selymes volt akár az óvatosan gondozott textil. Szemei ragyogtak akár a Hold s aprócska álla, pisze orra, mégis nagy, elálló fülei utánozhatatlanul rá jellemzően felismerhetőek voltak. Dan alig hitt a szemének, s mikor ujjai fizikai bőrt érintettek hirtelen elakadt a lélegzete. ­– Biztos csak álmodom.

– Nem álmodsz kedvesem. Itt vagyok s veled maradhatok örökre.

– Miért mondasz ilyen badarságot?

– Azért, mert lehetséges. – Margaret megérintette a férfi kezeit és erősen megszorítva azokat mellkasára helyezte majd tekintetével a férfi szemeit kereste. Mikor megtalálta a négy szem szinte eggyé vált. – Szerelmem, itt a lehetőség. Az este folyamán velem jöhetsz, s örökre együtt lehetnénk.

– Mindenszentek miatt? – Margaret bólintott.

– Az elvékonyodott határok miatt. Dan kedvesem, egyetlen szerelmem, itt az alkalom! Gyere, velem s akkor örökre együtt maradhatunk! Nem kell, tovább szenvedned. Reuben megkapta méltó büntetését, lányunk halála megbosszultatott. Most már nyugovóra térhetsz s ehhez segítséget kínálok.

– Mégis milyen segítség az ahol megölsz? – Margaret megrázta fejét és hosszú hullámos haja vége lobogott a mozdulattól. Dan legszívesebben beletúrta volna magát s azt szagolgatta volna, ahogy esténként tette, mielőtt Navali megszületett.

– Nem öllek meg. Nem halsz meg, hanem egy másik helyre kerülsz, velem. Átléped velem a határt, mely ezen az estén igen gyenge s akkor újra együtt lehetünk. Hisz ezt akarod nem?

– Igen, sose akartam mást csak téged és soha nem is akarok mást. De mégis miért most? Miért nem jöttél el tavaly vagy előtte értem? – Margaret hátra fordult és Dan követte a tekintetet. Ekkor észre vette, hogy üzlete ajtajában és ablakában nincs töklámpás s feleszmélve rájött, az utcában egyedül ő nem készült mindenszentek estéjére. – Nem tartottalak távol magamtól. – Margaret bólintott s közelebb lépve megcirógatta a férfi arcát majd szakállával játszott egy kicsit s elengedve azt távolodni kezdett. Dan ijedten utána nyúlt s keze átesett a nő kezén.

– Ha velem akarsz lenni, csak kövess és mond ki.

– Mit mondjak szerelmem? Bármit megteszek, csak ne hagyj itt! – Margaret elkezdett halványulni s az olajfény egyre jobban átesett testén. Dan kapkodva botladozott utána s majdnem elesett az egyik földön hagyott textilben, mikor Margaret megragadta felé nyúló kezet és keményen szemeibe nézett.

– Csak mond ki, hogy velem akarsz lenni örökre.

– Veled akarok lenni, örökre Margaret. Veled akarok menni és veled maradok, míg világ a világ. – Margaret szélesen elmosolyodott, megfogta a férfi mindkét érdes kezét majd maga felé húzva közeledtek a falhoz. Margaret teste átment a falon s a látványtól Dan rémülten nézett a félig eltűnt testre majd élete szerelmére. Arca bizalommal és barátsággal telve gyengéden oldalra biccent és valamilyen bűvölet hatására Dan arca elváltozott. Érzelem mentesen követte a nőt a falon át, s amikor Margaret eltűnt szép lassan Dan teste is átlépett a falon majd a szabó üzlet üressé vált, gazdátlanná. Másnap hiába keresték Dan Lester Taylor-t égen és földön, sehol se találták. Eltűnése örök rejtély maradt Rosewood városában.

Vége.

Köszönöm, hogy benéztél és elolvastad. Látogass el máskor is és hagyj véleményt ott, ahol neked kényelmesebb! További írásaimat megtalálhatod a Novella menüpontban vagy, ha kedved tartja nézz szét a szomszédos lehetőségek között is! Cathreen misery 

Szólj hozzá!
2018. november 05. 07:07 - Cathreen Misery

Így telt a Halloween Számomra

Avagy szerzemények, programok, gondolatok egy fontos időszakról – személyes sztori.

DSC08080Üdvözletem!

Szeretném elmesélni egy bejegyzésen belül, hogy miként telt számomra az idei 2018-as Halloween. Őszintén számomra nagyon fontos egy időszak s mindig is érdekelt, mint ünnep, s mint különleges időszakok megalapozójaként. Már gyerekként próbálkoztam pár barátommal este becsöngetni másokhoz és „Adsz vagy kapsz” kiáltásokkal csokoládét szerezni, de sajnos az akkori tapasztalatok vegyesek voltak emiatt nem ismételtük meg a dolgot. Pedig tetszett s bár este kószáltunk az utcákon nem laktunk az akkori barátokkal olyan veszélyes környéken, ahol ne mertek volna kiengedni minket este hét után. Egyik háznál adtak csokoládét ott fellelkesülve elmentünk egy másik szimpatikus lakáshoz (csak oda csöngettünk be, ami barátságosnak nézett ki a megítélésünk alapján s ahol volt dekoráció), ahol egy férfi beinvitált minket a kertbe és elmagyarázta miért csinálunk ostobaságot. Ugyanis ez az ünnep nem magyar eredetű meg miért csöngetünk be idegenekhez, ha itt Magyarországon nem szokás ilyesmit csinálni Halloween este, csak Amerikában? S a rizsa folytatható órákon át. Ijesztő egy férfi volt és visszagondolva hatalmas nagy őrültség volt a részünkről a telkére való belépés.
Középiskolásként minden évben hagytam, hogy elmenjen mellettem a Halloween s ahogy jött, úgy elteljen aztán jöhetett a november. Bántam mindegyiknél, hogy nem használtam ki a lehetőséget és nem éltem az adott nap kínálta alkalmakkal. Végül a vágyam arra, hogy megtartsam és ünnepeljem a Halloween-t a magam módján legjobban tavaly tetőzött igen magasra, ugyanis tavaly és előtte lévő évben tudtam, hogy egyedül rajtam múlik, ünneplem e s ha igen miként. Már nincs rám befolyással olyan közeg, ami lebeszélhet arról, hogy megtartsam, vagy egyáltalán eldönthessem, hogy mit ünneplek és mit nem. (Nem is értem, hogy az emberek ezt miért nem dönthetik el szabadon?) Illetve ügyebár 20-24 éves korom között miként már írtam róla annak idején, nem tartottam és nem ünnepeltem úgy semmit. Még a saját születésnapom megtartását is kerültem, ha lehetett s a decemberi ünnepekre is úgy tekintettem, mint egy normális napra, ami épp olyan, akár az összes többi. Nem ünnepeltem semmit és az „ünnepi hangulat” meg szellem olyan messze elkerült, amennyire csak lehetett. Néha direkt, néha nem direkt.
Úgyhogy ez évi Halloween számomra kiemelkedő jelentőséggel bír főleg, hogy amit szerettem volna összejött és sikerült! Ami rengeteg örömteli percet, kalandot és új élményeket adott. Remélem jövőre is sikerül összehozni és megszervezni egy hasonlóan jó Halloween-t. Nem akarok jobbat vagy többet, nekem bőven elég az is, ha épp olyan jó lesz, min amilyen most volt. S ez nem sikerülhetett volna barátok nélkül! (:

De először kezdeném a szerzeményekkel. – Halloween kiadások –

újszoknya1

A felső szoknya az, amelyiknek a cipzárja javításra szorul, de szerelem volt elsőre.

újszoknya2

Eme felső szoknya oldalt plusz két logó anyaggal rendelkezik amit megkötve oldalt kicsit Gipsy érzést kelt bennem, illetve amolyan régi jósnő hatást. A vízszintesen futó , kicsit rongyos szegélyeket szeretném megváltoztatni vagy megtoldani valami szebb anyaggal. Konkrét tervem még nincs.

Gondolom, sokatok együtt tud érezni a ténnyel, miszerint ilyenkor épp annyira vagy netán jobban kiürül a pénztárca, mint akár karácsonykor. Mert én biza csak akkor költök ennyit, ha eljő az a bizonyos keresztény ünnep vagy a születésnapom, de még akkor is odafigyelek, hogy ne költekezzek túl. Nos, ez most nem teljesen sikerült. Kezdésnek a kis Betsy-m (8 soros Steel bakancsom) javításra szorult, aminél kiderült, hogy sajnos az egész talpat le kellett cserélni. Eleinte csak a kopott sarokrész miatt vittem cipészhez, mert eme sarok miatt kidőlt a lábam járás közben és fájt tőle a bokám. Mikor megvizsgálta a cipész észrevett egy törésvonalat, amire mondta, hogy ha nem lesz megjavítva, sajnos tovább mélyül és sűrűsödnek a vonalak. Egy szó, mint száz, egész talpcsere kellett. Belementem. Az a bakancs nem volt olcsó, ráadásul szeretem és nem akartam megválni tőle, így ha úgy nézzük önajándék volt a bakancs javítás, amit a cipész annyira zseniálisan hozott helyre, hogy jobb lett, mint újkorában. Igaz, nincsenek csavarok a talpban, de ez szerintem nem olyan fontos dolog, sőt! Nem is látszik. :D

kezeslábadhalloweenA Csontváz kezeslábas. Nem elég, hogy hatalmas, de Cartoon Network grafikára emlékeztető mintája van. Ideális lesz karácsonyra, sőt! :D 

A bakancs javítása mellett ellátogattam egy turkálóba itt Pécsett, ahol az ablakokba olyan jelmezek, egybe ruhák és maszkok voltak kitéve, amiket más turkálóban nem láttam. El kell ismernem, hogy használt ruha bolt létére meglepően nagy jelmez választékkal rendelkezett. Belépve a hagyományos viszonyok fogadtak, viszont ki kell emelnem, hogy a Halloween-re alkalmas ruhák, tárgyak, kiegészítők és mindenféle holmik voltak elsődlegesen kéz elé helyezve s a többi átlagos ruhák meg eltéve vagy kukazacskóba rakva várták a következő kihelyezést. Az eladó nagyon készséges volt, s ha rajta múlott volna, az összes elérhető koponyás, csontvázas, halál témájú holmit felkutatta volna nekem. :D Eleinte, amikor próbálta kipuhatolni mi tetszhetne Darth Vader maszkot és ruhát ajánlott. Hízelgő volt azt meg kell hagyni (mindig a gonoszoknak szurkolok). Utána kértem, hogy az ablakban látott csontvázas kezeslábast megnézhessem s mellé előhalászott egy másikat is. Onnantól kezdve csak csontvázas holmikat próbált ajánlgatni. Nekem tetszett igazság szerint. Nem nyomult erősen, de ha látta a hatalmas kérdőjelet az arcomon „hol kezdjem, mit nézzek először”, máris készségesen ott termett. Az ablakban lévő kezeslábas, amit végül megvettem egyszerű puha anyagból készült, XL méretű (másban nem volt, de imádom, hogy ennyire bő rám) és nyitott a lábfejem. Ez fontos volt számomra, ugyanis a másik csontvázas kezeslábasnak bár akadt kapucnija és nagyon menő volt vele, de sajnos a lába nem nyitott, hanem zárt volt. Semmilyen szempontból nem találtam pozitívnak, így maradt a képen látható választás. Imádom! Mellé sikerült kikeresnem két szoknyát, mik egy polcos szekrény utolsó szintjén voltak eltemetve a sok színes közé. Mennyire hasznos a fekete szűrő a szememben! :D Nem hagyhattam ott őket. S bár szeretnék rajtuk alakítani, illetve az egyik cipzár javításra szorul (a cipzár kocsinak nincs, füle s emiatt nem tudom fel-le húzni), ettől eltekintve kiváló állapotban vannak s már hordtam is őket. Esküszöm, ez a turkálóból való öltözködés egyre jobban tetszik! Eme turkáló előtt betekintettem oda is, ahol annak idején a fűzőket vettem (egyszerű divatfűzős felsők, gyenge műanyag merevítőkkel, már ha akadt benne), sajnos most nem volt semmi, amire azt mondtam volna, hogy kell. Majd legközelebb. Sőt, a Halloween-re felkészült turkálóba biztosan visszanézek. Hátha az ünnep lecsengésével akciós lesz az amúgy is olcsó Halloween holmi, vagy majd kifogok olyan ruhát, ami szerelem lesz első látásra. Sose gondoltam volna, hogy eljön a nap, amikor jobban szeretek egy turkálós holmit, sem mint az árkád valamelyik boltjában vett újszagú ruhadarabját. Persze akad olyan felső például, amit a HM-ben vettem és a mai napig szeretem, de ritka az ilyen alkalom. Bárhogy is, aki keres, az talál!

S végezetül két tárggyal is gazdagodtam, amikre nagyon büszke vagyok és egyetlen forintot se bántam meg, amit kiadtam rájuk. Az egyik, egy fekete külsejű, bársonyhatású puha fedeles kiskönyv, melynek üres lapjai várják a hasznos tartalmat. Még Budapesten szereztem, amikor testvéremmel találkoztam és elnéztünk az egyik hatalmas bevásárló áruházba. Ki volt téve látható helyre és szerelem volt első látásra. Később a boszorkány sapkát szereztem potom ezer forintért (a kiskönyv se volt drágább, talán hétszáz forint lehetett) és nagyon jól bírta a kiképzést! Jártam vele Budapesten, felavattam vele Pécsett egy este s azon kívül, hogy a peremén lévő csillogó anyagról hullnak a csillámok, nagyon jó állapotban van. Nem bántam meg a megvételét sőt, szeretném jövőre is viselni! (Igen, ezzel eldöntetett, hogy mi leszek jövő Halloween-kor is :D). Végezetül a listát kedves barátnőm, Asenath koronázta meg egy fantasztikus, kézzel készített és feldekorált fűzővel, ami olyan, mintha rám öntötték volna. Az már biztos, hogy a következő OGT-n viselni fogom szóval, akivel majd ott találkozok személyesen is megtekintheti. (: Addig is egy kép a felbecsülhetetlen kézműves alkotásról.

reginaujfuzo.jpg

 Az álomszép fűzőben fentebb. Nem tudtam nagyon meghúzni magamon, de remélem mire eljön az OGT már jártasabb leszek mint a viselésben, mint annak felhelyezésében. Most már értem, miért tartottak annak idején külön szobalányt, aki felöltőztette a hölgyeket. 

DSC08073Fentebb látható a kiskönyv és sapka együtt. Kiegészítésként még oda tettem a tavaly vett tálkát és poharat, illetve amit ajándékba kaptam koponyás poharat. A koporsó szekrényem életem eddigi leg"darkosabb" tárgya amit valaha tulajdonomban tudhattam, sok más egyéb mellett. Szeretem ezt a sarkot a szekrényen. 

S akkor a Halloween programokról. Avagy szervezett események.

2018.10.28.barátokhalloweenje (9)Tömören a Halloween jelenleg úgy telt, hogy találkoztam azokkal, akiket régen láthattam s barátságok elmélyítésére, új ismeretségek megszilárdítására és közös, új élmények szerzésére volt alkalmas az ünnep. Akik szintén szeretik vagy a kedvemért ünnepelték, azokkal nagyon kellemes és hangulatos, sok vicces vagy épp érdekes történettel rendelkező közös találkozást sikerült összehozni. Az első ilyen lehetőség Budapesten jött össze. S bár eredetileg hét fős bandát szerettem volna összehívni, végül négy fős mini csapat lett belőle. Hellena Sumasbrod s az ő párja, illetve egy kedves barátnőm jó messziről felutazott, csak hogy ott lehessen. Hellena ajánlására egy társasjáték bárba mentünk, amit nem bántunk meg. Tetszett a hely és megadta mindazt, amit igényelt a kis társaság. Felutazva Budapestre nem viseltem a boszorkány kalapot, csupán akkor vettem fel, mikor Hellena-val találkoztunk. S onnantól történtek az izgalmas részletek. Éhség és szomjoltónak a nyugatinál lévő WestEnd City Centerbe mentünk, ahol rendesen megnéztek maguknak az emberek. Nem csak engem, hanem mindhárom leányt. Engem inkább a kalap és a boszorkány öltözék miatt, Hellena-t meg amiért önmagát adta s a kis barátnőmet azért, mert denevéres szárnyakat és fejdíszt viselt. Voltak mosolygós arcok, kikről úgy tűnt tetszik számukra a beöltözött trió, máshol nem teljesen értettek egyet a jelmezes történettel, s akadtak gyermeki rácsodálkozások. Az volt a kedvencem. Ők még nem ítélkeznek, csupán kifejezik gyermeki tetszésűket. Természetesen Hellena megmondta, amikor megjegyzést tettek a küllemére, hogy de szép jelmez, miszerint nem, ez számára minden napos öltözék. Szerintem az illető fel se fogta mit mondott. A legjobb rész számomra akkor jött el, mikor a társasjáték bár csendes, baráti légkörében elbújhattunk a Pesti nyüzsgés és tömeg elől. Korai időben érkeztünk s épp az előtt távoztunk, hogy a hely elkezdett volna feltöltődni emberekkel (körülbelül 13-16ig). Játszottunk pár társast, beszélgettünk, és ami kiemelkedően még tetszett a helyben, hogy cseppet se volt kocsma hangulata. Nem éreztem az ott uralkodó aurából azt, hogy alkohol ivásra ösztökélne sőt, jobbára azt vettem észre, hogy akik jelen voltak rajtunk kívül, ők se nagyon ittak szeszes italt. S ez így volt jó. A kiszolgálás remek volt, precíz és készséges. A pultos bármiben segített, még egy ismeretlen társasjáték elmagyarázásának se mondott nemet sőt, nekem úgy tűnt szereti a társasjátékokat s az jó, ha látható a szeretet. Nem pedig az, hogy utálja, amit csinál. Sajnos rövid időt töltöttünk együtt, de az tartalmas volt. Sokat utaztam, de megérte. Jó volt látni mindenkit, hiszen rég találkoztunk. S mi tagadás, nagyon élveztem, hogy őszintén felöltözhettem és úgy vonulhattam végig az utcán, ahogy én igazán jól érzem magam. Sajnáltam viszont azt, hogy mennyire sok még mindig a megbotránkozó s emiatt támadó jellegű, érthetetlen ember, ki inkább maradna csöndben. Mennyire megossza az embereket az, ha valaki fel meri vállalni magát akár Halloween alkalmával (jesszus, ne már, hogy ekkor se lehessen önmaga az ember!). Persze, ahogy írtam, akadtak pozitív visszajelzések, de azok többsége úgy tekintett a kinézetünkre, mint egy jelmezes trió, akik biztos buliba mennek s csak amiatt öltöztek ki ennyire. 2018.10.28.barátokhalloweenje (5)Pedig a boszorkánynak használt öltözéket például szívesen viselném a minden napokban is, csupán kalap nélkül. A kis barátnőm például onnan tudta, hogy merre kell keresnie (az egyik villamosnál beszéltük meg, hogy ott megvárjuk őt), hogy hallotta, ahogy leszállva egy férfi azt mondta „Menjünk, nézzük meg a boszikat!”. Nekem hazafelé tartó vonatúton kérdezték, hogy hol hagytam a seprűm. Mondom minek az, ha a vonat elvisz A-ból B-be? Ráadásul, ha felszámolják, mint a biciklit, akkor meg se éri elvinni. xD Ami biztos, hogy akár egyedül voltam, akár a kis trió részeként, a bámészkodókból, nézegetőkből akadt bőven. Már sejtem, milyen lehet cirkuszi mutatványosnak lenni. Illetve a nyugatinál majdnem kiraboltak, de igazság szerint annyira sunyi, alattomos és ravasz módon próbálta egy kapucnis, sötét ruhás férfi kizsebelni a táskám, hogy alig eszméltem rá, mi történik. Épp magam elé tettem a válltáskám, szerintem ez volt a mázlim, mert, ahogy elment mellettem s láttam a hátát az a gyanús érzés kerített hatalmába, hogy okkal volt mögöttem. Ekkor megnéztem minden megvan e és megvolt, szóval fellélegezhettem. De a táska nyitva volt, pedig becipzáraztam. Szerintem a mozdulatom után feladta, hogy kizsebel. Nos, igen, Budapest… S ez még a csendes, „ha nem megy, tovább állok” típus volt. Hallani ennél horrorisztikusabb történeteket is. Az aluljárók még mindig épp olyan mocskosak, büdösek és rettenetesek, amilyennek megmarad egy arra látogató vidékinek. Az emberi tömeg még mindig sok, hihetetlenül sokan vannak és nyomorognak továbbra is. Undorító és félelmetes egyszerre. Utálom, leírhatatlanul rossz volt ennyi ember között lenni. De a barátok mellett ettől igyekeztem eltekinteni. Hiszen jól akartam érezni magam mellettük! S ez, sikerült. Hellena szerelése irigylésre méltóan szép lett, a képek között látható is. Köpenye fantasztikusan néz ki és egész jól tudott közlekedni benne a fővárosi viszonyokhoz képest. Miattam őt is egyszer boszorkánynak titulálták, de hát nem mindenkinek lehet egyértelmű a Goth jelentése vagy gyakorta, nem is tudnak róla. Ahol Hellena evett, ott ettem én is és akkor kérdezte a kiszolgáló, hogy „ma minden boszorkány itt eszik?” – gondolom sokat nem látott, ha kettő számára már az összeset jelenti. :D Majd a nap végén arra kellett rájönnöm, hogy bár megbámultak, megnéztek, vizslattak és végig mértek minket ezerféle érzéssel és gondolattal az arcukon, néha hangot adva ezeknek, az unalmas, szürke, átlagos, beilleszkedett emberek viselkedtek így és…. én örülök, hogy nem tartozom közéjük. Egy időben azt hittem, ha így teszek és egy fehér bárányka leszek a többi között, akkor elfogadnak, szeretnek és elmúlik a különc érzés. De aznap kifejezetten élveztem, hogy nem vagyok egy birkanyáj tagja, hanem szövetkeztem a kívülállókkal s megbolygattuk az unalmasok életét. Örültem, hogy nem vagyok egy közülük, mert végig nézve és viszonozva a bámészkodást rájöttem, hogy annyira unalmasnak hat az az ember, ami leírhatatlan. Szokványos és álmosítóan érdektelennek. Közönségesnek, semlegesnek, múlandónak. Mi a jó ebben? Miért jó a birkanyáj tagjának lenni? A kedvencem persze azok az emberek, akik azt hiszik egyediek és értékes, izgalmas emberek, közben minden porcikája épp olyan, mint a többi 2 milliárdnak. Abban mi a különleges? Nem értem én ezt. És nem is akarom.

2018_10_28_baratokhalloweenje_15.JPG

Így néztem ki Pesten. Szerintem semmi extravagáns dolog nem volt a küllememben, ennek ellenére úgy éreztem, hihetően jól sikerült a "jelmez". :D Mögöttem a Társasjáték bár egyik készlete látható. 

Halloween alkalmából elkezdtem egy történet sorozatot, amik természetesen rövidek s direkt igyekszem nem átlépni a blog.hu adta mennyiséget, hogy felférjen mindegyik. Az első A Kialudt Töklámpás meséi – Csalfa Mátka” a névre kattintva olvasható. S persze a történetek elhúzódnak, ugyanis 7 részesre tervezem, így talán még decemberben is akad majd belőle, de remélem ettől még élvezhető kis Halloween mesék maradnak!

 43878477_477842169402163_834147425579958272_n.jpg

Végezetül itt Pécsett harmadika este találkoztam két ismerőssel s előre eltervezett program menetrend szerint neki is indultunk az éjszakának. Persze, végül semmi se lett úgy, ahogy azt terveztük, de előfordul az ilyen. :D J.D.József és a Dark blog csoport egyik kedves olvasójával összefutottunk körülbelül 19 óra magasságában sőt, előtte J.D.Józsefnek készítettem egy sminket, ami… nos, nem egy remekmű, de az estéhez elment. Neki indulva ellátogattunk Pécs egyetlen e-sport bárjába, ahol a facebook esemény szerint Halloween estét tartottak. Odaérve egy deka hely nem volt, így tovább kellett állni. Meg kell jegyezni, nem túl nagy a hely és nem is fért el olyan sok ember, szóval nem tudom milyen Halloween partit akartak szervezni, ha pár kis csapaton kívül meg az ő gépeiket használó gamereket leszámítva nem fér el senki más. Lényegtelen. Úgy döntöttünk, hogy hely híján tovább kellene állni. Van egy „Csínos nevezetű hely itt Pécsett, amit így másodjára láthattam. Sajnos a belső termei megint zárva voltak, pedig a különlegessége az, hogy a bútorok fel vannak ragasztva a plafonra és olyan hatást érnek el vele, mintha a szobába belépve felfordult volna a világ. A kerthelyisége konkrétan limlom bútorokból összedobált, egyértelműen agyonhasznált selejtek halmazából állt, szóval ingyen bútorok között iszogattak és beszélgettek eszméletlenül sokan! Sose gondoltam volna, hogy egy ennyire gazdaságosan kivitelezett hely népszerűsége vetekedhet egy menőbb hellyel! Végül egy belső asztalhoz ültünk s talán mondanom sem kell, hogy a boszorkány jelmezem megint aratott. Tekintetek mindenhol, megjegyzések, hogy „még mindig Halloween lenne? – bár, ezt az utcán mondták. Vélemény megosztó arcok kísértet végig, bár J.D.József arc sminkje is lehetett tekintet vonzó jelenség. Majd két óra csak azzal telt, hogy társalogtunk. Jó volt, nekem nagyon tetszett és alapvetően jobban is szeretem az ilyesfajta kikapcsolódást. Érdekes témák merültek fel, mindamellett sokat nevettünk, mert a kis trió humora egy húron pendült, ráadásul az intelligens társalgás se maradt ki és –magunk között szólva – gyakran szomjazom az okos beszélgetéseket (olyan sok buta és ostoba emberrel akad dolgom minden átkozott nap, hogy kimerít a hülyeségük határtalansága. Külön feltölt egy-egy ilyen értelmes emberekkel eltöltött közös idő). A nyitott tér ellenére hangosan kellett kommunikálnunk, amit másnap reggel a hangszálam egy mély és szexi férfihang tónussal jutalmazott. xD A srácok sört ittak, én csak egy limonádét és láss csodát, alkohol nélkül is remekül éreztem magam! Egyre jobban szeretek mindenféle befolyásoltság nélkül szórakozni, mert egyrészt azok rendszerint kellemes emlékként maradnak meg, másrészt mindenre emlékszem és harmadrészt az agyam nem tompul el. Az alkoholtól el tud. Ráadásul nem szeretem azt a befolyásolást, amit előidéz a szesz. Én magamnál akarok lenni és egyre jobban élvezem az ilyen kikapcsolódásokat.

blograkép1jpg

Így magamban csak örültem, mikor a Sörházba ellátogatva végül alig 5 perc ott tartózkodás után tovább álltunk. Igazság szerint a neve csalóka. Mivel a sörgyár mellett van, így valószínűleg ezért ez a neve (Sörház, ez a hivatalos megnevezése), de a pince egy diszkó hely. Igen, pincében van, nagyon lenn a föld alatt s az elmesélések szerint gyakran olyan tömeg gyűlik ott össze, hogy heringként nyomorognak az emberek. Úgyhogy, engem soha nem fognak ott látni. Mi kezdésre mentünk 22.00ra, s emiatt alig akadt bárki, inkább csak a személyzet. Majd onnan tovább állva ellátogattunk egy Mozaiq nevezetű, nappal kávézó este kocsma helyre. Addigra elég sokan voltak s tipikusan benn a fülledt levegő fogadott erős hangzavarral, ami miatt a saját gondolatomat se hallottam. Kinn meg hideg, de legalább csöndesebb viszonyok s néha egy tömeg bagós odaállva mellénk színesítették a levegőt. xD Egy szó, mint száz, ez sem az intellektuális társalgások megfelelő helyszíne. Bár arra elég volt, hogy újabb pár kellemes beszélgetős órát töltsünk együtt. Végül éjfél előtt nem sokkal egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy onnan hazamegyünk, és nem térünk vissza a sörházba, illetve tumblr_mtl4ssprk91sj98v7o1_540.pngvégeredményben semmi se úgy lett, ahogy terveztük. Nem bántam meg! Én élveztem minden egyes percét, és ahogy írtam, az okos mégis humoros, értelmes és egy hangon lévő társalgás számomra ezerszer jobb volt, mint például egy régebbi alkoholtól motivált este. Mint a budapesti, mint eme pécsi társaság (ironikusan mindkettőnél nagyrészt trió részese lehettem :D) kiemelten tetszett, hiszen én amúgy se vágytam többre. S a résztvevők visszajelzései szerint az érzés kölcsönös volt és mindkétszer a trió összes tagja jól érezte magát. Szóval, talán jobb is volt így. S épp annak örülök, hogy nem a tervek szerint alakult minden. A Mozaiq-ban amint megláttak, mint valami csodabogár nézett mindenki s hallottam, ahogy egy lány megjegyzi Ő is Halloweenezik!” vagy valami ilyesmi. Be volt öltözve és gondolom beszólhattak neki, hogy Halloween elmúlt már. A pincér férfinak is szimpatikus voltam a széles mosolyából következtetve. :D Akkor láttam egy srácot, akin macska kezeslábas volt. Pár lány sejtelmesen öltözött ki, nem voltak feltűnőek. Az E-sport bárban volt egy zombi pincérlány meg pár kiöltözött ottani csoport, de ott nem tudtunk maradni. A Sörházban meg az egyetlen Halloween-re utaló jel vagy dekoráció a jegypultnál felrajzolt unikornis minta jelentette egy táblán. Ebben ki is merült. :D De, legalább boszorkányként végig róttam az utcákat sőt, most Asenath fűzőjét is felavattam és igyekeztem belejönni a tartós viselésébe. Nem egyszerű ezt meg kell hagyni, de tetszett! Nem mondanék nemet egy újabb alkalomnak. S mi tagadás, ha nem a sapka, akkor a fűző vonzotta a tekinteteket. Illetve, mielőtt a srácokhoz csatlakoztam volna, két idegen egyetemista korú férfi megjegyezte a liftből kiszállva, hogy „Hol marad a seprű? Minek liftezni egy boszinak?” xD Erre csak annyit feleltem, hogy modern boszi vagyok és tovább álltam. Érdekes, mennyire összeragadt a boszorkány jelkép azzal, hogy seprűt használnak s mennyire élénken benne maradt a köztudatban.

tumblr_oxtp3gobtj1uutnkko1_400.jpgZárásként azt kell mondanom, hogy ez volt életem első és egyben legjobb Halloween időszaka. Imádtam minden egyes percét és nagyom hálás vagyok a lehetőségeknek melyek összehozták a találkozásokat s így felejthetetlenné tették eme időszakot. Már most várom a jövő évit és remélem épp ilyen, ha nem jobb Halloween-t sikerül majd összehoznom akár saját erőből, akár a sors kegyével. Természetesen most is akadtak programok, amikre szívesen elmentem volna, de ügyebár azok mind Pesten voltak szóval igyekszem jövőre úgy tervezni a dolgokat, hogy a nagy Halloween eseményekre eljuthassak fővárosunkba. Persze, barátokkal együtt. (:

Nos, ennyi volt a mesélés. Köszönöm, hogy benéztél és elolvastad! Ha gondolod, meséld el miként telt a Halloween, vagy mi volt a kedvenc eseményed, ami történt veled Halloween alkalmából és írd meg kommentben lenn!

Cathreen Misery

Címkék: én halloween2018
1 komment
2018. október 31. 19:03 - Cathreen Misery

A Kialudt Töklámpás Meséi - Csalfa Mátka

Halloween történet sorozat első része (1/7). Szerelem, halál, misztikum, mindenszentek estéje.

csalfamatkaborito.jpg

Hol volt, hol nem volt, több száz évvel ezelőtt hatalmas csaták dúltak az alföldért és az őt körbe ölelő hegyek feletti uralomért. Több király hadba küldte majdnem az összes férfi emberét, hogy hatalmukat bővítve megnyerjék a területért vívott csatáikat. A régi, szájon át terjedő történetek szerint az egyik király, kinek nevét elfeledte már az idősek korosztálya a csaták utolsó hetében természetfeletti hatalommal rendelkező lovagot küldött harcba. A háború mely a kontinens egy falatnyi területéért folyt, több száz, ha nem több ezer emberéletet követelt magának s a hollók svédasztalaként dögevők tucatjait vonzotta magához. Évek alatt az addig meseszép természeti tájból kihalt, vérrel átitatott pusztasággá vált s halott emberi tetemek feküdtek lépten-nyomon, míg a szem ellátott. Eme sötét lovag megjelenésével megfagyasztotta a levegőt és kiszívta maga körül az életenergiát. Félelem és rettegés söpört végig bármerre járt s a harcmezőre érve a túlélő katonák rögvest feladták volna a harcot, ha vezetőjük nem egy bátor és vakmerő hős, s aki nem buzdítja őket további csatára. Kardok pengéi ütköztek egymásnak, harcosok hangjai törték meg a halott csendet és a páncél fémes zenélése töltötte be a sík mezőt, melyen a végső összecsapás eldöntötte a terület sorsát. A túlvilági lovas, kire ránézve megfagyott az ember vére testében, színe eggyé vált a felszálló éjszakával. Paripája a sötétség szülötteként koromfekete szőrrel, patákkal, farokkal és sörénnyel rendelkezett, miként szemei is eme színben úsztak. A lovag arcát eltakarta az egész fejét lefedő sisak, csupán enyhe vörös fény csillant meg, amikor áldozataira tekintett. Egyenesen háttal ülő teljes testét fekete keményvért fedte nyaktól lábujja végéig. A hold fénye megtörve visszaverődött s mintha a fény maga is félne a lovag páncéljától, inkább elkerülte azt. Jobbjában eddig ismeretlen eredetű, világító kardot tartott s felemelve azt támadásra ösztökélte saját seregét. Végül ő maga is elindult a hevesen dúló csata közepébe lovagolva, s úgy szedte áldozatait, akár paraszt az érett törökbúzát. Kardja éle áthasította a fejeket, törzseket, vaskos nehézfémből kovácsolt, vagy vékonyabb lenge öltözékeket. Nem válogatott s ellensége vezérének feltűnt, hogy néha saját emberei közül szedi áldozatait. Megdermedt a csata szélében, s míg az éjszaka rohamosan rájuk telepedett, csillagok kíséretével figyelte, ahogy a fekete lovag tombolásba kezd. Kardját suhintotta itt, majd ott és nem válogatva áldozatai között kaszabolt. Egyre több és több embert küldött padlóra, s aki ellene próbált támadni vagy igyekezett megsebezni, azt felnyársalta pengéjére s mintha könnyű levelet dobálna arrébb hajította. A vezér nem nézhette tovább a másik vérengző mészárlását így úgy határozott megállítja, kerüljön bármibe. Felemelte a négy generációt megélt különleges, szentember által megbűvölt kardját s szemet kápráztatva megcsillant a hold fényében. Ordítva bevetette magát lovával a csatázó harcosok tömege közé és meg sem állva a fekete lovasig vágtatott előre. Mintha emberei tudták volna tervét azonnal arrébb mentek vagy félre lökték ellenfeleiket, hogy a vezérnek akadálymentes útja lehessen. Reménnyel és hittel telve néztek utána s magukban azért fohászkodtak, hogy vezérük győzedelmeskedjen. Tudták, mindannyian tisztában voltak a ténnyel, hogy a két vezér, a két lovag mérkőzése dönti el a csata végkimenetelét. S ekkor a harcosok megálltak, ideiglenes békét kötve minden szem a lovakon ülő vezérekre szegeződött s vártak. Kinek vezére talpon marad, ama csapat térhet ma haza győztesen és diadalittasan. A másik fél csupán a halállal távozhat.

A vezér karnyújtásnyira odaért a fekete lovaghoz, ki először hárította csapását majd megpróbálta megsebezni ellenfelét, de ő gyors reflexeinek köszönhetően hátrált a kard suhintása elől. Lovát éles fordulásra kényszerítette s mielőtt a fekete lovag észhez térhetett volna a varázslatosan csillogó penge befurakodott sisakja és törzsét védő páncéljának találkozásának épp ama résbe, mely miatt feje fordulhatott. Pokoli üvöltés terjedt végig a mezőn megremegtetve az álló néma harcosokat s ekkor a fekete lovas határozott mozdulattal a vezér mellkasához irányította kardját s mielőtt arrébb léphetett volna, átszúrta mellvértjét. Percek alatt mindketten földre kerültek és a lovagok egymás mellett szenvedtek a vérveszteség miatt. A fekete lovag még percekig mozgott, pedig testétől elvált a feje s eme fej hirtelen eltűnt a körülöttük felsorakozó harcosok lábainak sűrűjében. Patásaik elszöktek s hűséges harcosaik kétségbe esve nézték szeretett vezéreik utolsó percét. A mellkason szúrt vezér utolsó szavaként csatába küldte embereit s azt kérte tőlük, hogy küzdjenek az utolsó lélegzetvételéig. Amint lehunyta halál érintette szemeit, a háború tovább folytatódott s végül egy két túlélőt leszámítva vérmezőt alkotó hullasereggé vált a hely, amiért küzdöttek. Mindkét lovag halálával s a harc alig egy szemernyi túlélőjével, végül a királyok úgy döntöttek, hogy eme terület mindegyiküké s közben egyiküké sem. Itt nem lesz több háború se csata, ki ide téved az védett mindegyik királlyal szemben és általa. A pokoli látvány mely a végső csata után maradt arra késztette az uralkodókat, hogy abba hagyják gyermekes vívódásaikat, mert bölcsebb békén hagyni a köztük húzódó területet.
S mondatnánk, hogy Rosewood város múlt ismeretének ezennel vége s a szájhagyományokon terjedő legendás mese ennyiről szólt, de a történetnek még korán sincs vége.

Nem tudni mióta s nem tudni miért, de a fekete lovas minden évben visszatér s fejét keresvén áldozatokat hagy maga mögött. Rosewood városának idősei Mindenszentek estéjét rettegve várják s imáikkal próbálják távol tartani a várostól a gonoszt. Ugyanis eme fekete lovag évente egyszer, pontosan Mindenszentek estéjén visszatér fekete paripáján és fejetlenül kutakodik a házak között, ólálkodva várakozik gyanútlan áldozataira az erdők rejtekeiben és elviszi magával azt, ki nem vigyáz. Nemzedékek óta a város készenlétben várja eme átkozott sötét lovag eljövetelét, ki fejetlenül mészárlásba kezd, ha nem áll útjában egy fénylő töklámpás fej. Nem tudni miért s hogyan jöttek rá az ősök, de ami biztos védekezésnek tűnik a fej nélküli lovas ellen, az nem más, mintsem ablakokba és ajtókba kitett égő töklámpás. Gyertya fényének egész éjszakán át őrködnie kell a ház tagjai felett, mert ha elalszik, a lovas betér hozzájuk s valakinek fejét veszi el. Eme legenda gyermeki kísértet históriaként még mindig él a város népei között s bár minden évben égő töklámpásokkal díszítenek házakat, mára már akadnak családok, kik nem hisznek eme ördögi teremtmény eljövetelében. Utolsó áldozata se ismeretes, csupán a mogorva és feledékeny, görbe hátú idősek rémtörténeteként számon tartott, fiatalok által kinevetett história az egész, mely szépen lassan elenyészik a múlt árnyékában… egészen 1850 október utolsó napjának estéjéig.

 1. 

Kelet felé, hol a Nap elsőként lesheti meg az alvó termőföldeket és lassan meztelenre vetkőző erdősségeket, több holdnyi terület várta gazdáit. Rosewood városa híresen tehetős volt terményeiről és állattartásairól, eme két fő export cikke fenntartott egy aránylag jónak nevezhető jómódú középréteget s rájuk épülve a földesúr elkezdte újra gyarapítani vagyonát. Rosewood nem kimondottan fejlett és haladó városnak nevezhető, sokkal inkább vissza maradt és a fővároshoz képest két évszázaddal jár más időket. Ócska földes vagy a tehetős családok felé köves utak, kevés lovas szekér és még kevesebb lakó. Akik itt maradtak, csupán egyetlen okból tehették: az alapból céltalan életüknek mindegy volt, hol öregszenek meg majd lelnek örök nyugalomra. Gróf Luther Grubb a hatalmas Grubb család egyetlen leszármazottja, ki már csak felbecsülhetetlen értékű, több holdnyi telekkel és egy szem kastélyával rendelkezik a valaha dicső és igen gazdag család sarjaként, tizenkét család felett uralkodik. Eme tizenkét család parasztként holdjain él s mindegyiknek megvan a maga feladata, aminek köszönhetően a mezőgazdaság, állattartás, gyógynövénytermesztés és a kastély személyzetének biztosítása állandó munkaerővel megoldott. Gróf Luther Grubb egyáltalán nem kedvelt személy se a városban, se azon kívül s egyetlen alattvalója se szívleli őt. Végképp nem felesége, a szemrevaló és igen fiatal Mabel Lebesque. Mabel már öt éve viseli férje nevét s manapság csak Mrs. Grubb néven ismeretes, mint a városban, mint a szomszédos településeken. Mabel igen szomorú és magányos eme házasságban, mely túl sok örömöt nem szolgál, izgalmat végképp nem.  A harminchét éves Luther Grubb könyv megszállott, aki előkelő barátaival rendszeresen szerveznek tea partikat és könyv estéket. Jó időben vadásznak a környező erdő színes állatvilágának mélyén és elejtett állataikból trófeákat készíttetnek. Mabel és Luther között nincs semmi közös egyedül Luther másod-unokatestvére, ki ismerte Mabel édesanyját s ki szívesen hozzá adta a híres és külsőre gazdag Grófhoz saját leányát, jelenti az egyetlen kapcsot. Természetesen Mabel anyja megkapta a maga jutalmát s azóta hírét se hallani.

Mabel-t eleinte lenyűgözte a kastély nagysága s annak borús, komor színvilága. A kastély pont úgy helyezkedett el egy aprócska domb tetején, hogy onnan épp belátta mind a tizenkettő holdat s épp nem vetődött rá a hegyvonulat árnyéka. A domb alaposan kidolgozott, kertészek által szépen rendben tartott igen szemrevaló hellyé válik, amikor beköszönt a nyár. Viszont a kastély télen, s nyáron hideget áraszt magából olyan érzést keltve, mintha el akarna kergetni magától mindenkit. Mabel nem szívesen lépett be az épületbe s még kevésbé fogadta el a tényt, hogy a frigy szent pillanatától kezdve eme kastély jelenti állandó lakhelyét. Az ajtó keletre nézve állandóan kémleli a városba érkező és távozó népet. Csupán eme oldalról s irányból lehetett megközelíteni Rosewood települést, ugyanis a környéket nagy ívben hegyvonulat lánc ölelte körbe s anyaként óvó monstrumként védelmezte a sík területet. Így sok külső természeti katasztrófától megmenekült a Grubb család által több nemzedék óta tulajdonként számon tartott területek óriásai s így volt lehetséges a folyamatos bőséges termés learatása. A kastély három emeletes, bejáratához képest mindkét oldalt a széleken félkörívben bástyának ható szárnyak meredtek az égnek s középen lapos, hosszanti domborművekkel dekorált középső főszárny nézett az előtte elterülő halott telekre. Széleken gömb tetővel, középen padlásnak használható további szögletes padlással ellátott, sok helyen omladozó domborulatokkal és rohadó fa keretes ablakokkal. Az ajtót már csak a lélek tartotta helyén s már a márványlépcső is végét járta, ahogy a keresztcsíkok végigrohantak összes szintjén. Rózsabokrok őrködtek az utolsó lépcsőfokok mellett s apró kis angyalok figyeltek a bejárat feletti homlokzatról lefelé. Két angyalka fürkészte a ki-be lépő vendégeket és idegeneket. Mabel nagyot nyelve lépett be a régi, dohos szagú kastélyba s azóta annak rabjaként éli életét. Hatalmas uszályos szoknyájával felkavarta a port s bár a ház rendszeresen takarított ruhája mégis állandóan kelletlenül koszos. Nyaktól lefelé testét eltakarja a selyem és szatén csipkék futnak derekától felfelé, míg el nem vesznek a díszes nyakkarimában. Kezeit kesztyűbe bújtatva próbálta megvédeni az Őszi hidegtől s épp szokásos sétáját tette, amikor szemei sarkában megpillantott a fák között eltűnni egy alakot. Mabel aranysárga hajtincsei arca mellett hullámoztak, ahogy hirtelen a látott folt felé tekintett.

– Biztos csak egy állat. – Nyugtatta magát s a komor, felhős ég alatt úgy határozott elszökik kicsit a telekről. Felemelte többrétegű nehéz szoknyáját s mielőtt a kastély személyzete észre vehette volna, Mabel átvágtatott a hegyek felé néző búzamezőn, át egészen a szélén lévő erdősségig, mely meztelen ágaival megkarcolta hófehér bőrét. Luther Grubb mit sem sejtve épp dolgozó szobájában bőszen írt és olvasott, ki tudja épp melyik kedvelt időtöltése ragadta magával egész napra. Mabel kisasszony nem foglalkozva a természeti csapásokkal haladt előre s bár igyekezett kikerülni a veszélyesen felé ágaskodó barna bokrokat és durva fatörzseket, ruhája mégse úszhatta meg pár karcolás nélkül.

– Majd kimagyarázom. – Mondta magának és rögvest fellélegzett, amint kiért egy apró tisztásra. Eme mező nem tartogatott mást, csak zöldellő füvet beterítve többféle színben pompázó lehullott levéllel és elszáradt gazokat, bokrokat, és köztük egy ismerős arcot. ­– Harry! – Kiáltott fel negédes hangon. Szoknyáját el nem engedve tovább ment s a név hallatán egy fiatal, erős és csíntalan tekintetű férfi pislantott fel. Leterített lyukas paplanon feküdve az eget kémlelte, mikor nyugalmát megzavarták. Amint felismerte ki az arcáról a mogorvaság eltűnt s helyette boldogság költözött.

– Mabel! Hát, eljöttél? – Pattant fel helyéről az úrfi és szenvedélyesen átölelte az elé lépett hölgyet. Az amúgy is megviselt ruhát összegyűrte két erős kar és szoknyájának alsó abroncsát kissé felemelte a lábak nyomása. Mabel viszonozta az ölelést és mindkettejük arca elvörösödött, majdhogy nem lángba borult az érintkezéstől. Az ölelés nem tarthatott örökké és elengedve egymást Mabel megnézhette magának a szemrevaló férfit. Igazán helyes szerelmén hozzá nem illő textil lógott szakadtan, koszosan és agyonhasználtan végtagjain.

– Mi történt veled egyetlenem? Miért szakadt a ruhád? Talán nincs pénzed másikra? Adok, tudod, csak szólj! A legjobb szabómmal készíttetek neked….

– Nem, kedves, ne varrattas nekem előkelő ruhát. Tudod, hogy ezt nem lehet. – Mabel szomorúan közelebb lépett és kesztyűs kezeit a férfi mellkasára helyezte majd feltekintett az ég kék szemekre. Csillogtak akár az esthajnalcsillag. Borostás szögletes arcán felemelő öröm és mélyre taszító bánat ült ki, mik ronda karikát vontak a fiú szemei köré. Haja szétállt, akár a szél fújta bála és gesztenyebarna tincsei között pár az égnek meredve hajladoztak az enyhe őszi szélben. Durva anyagú ruhája kevésnek tűnt a férfi mégse fázott. Régóta viselt rongy öltözéke már-már óriásnak nevezhető, emiatt nevetségesen túlfedte kézfejét vagy lábfejét. Nyaka alatt mély kivágás éktelenkedett a bő felső leesése miatt. Mabel szíve belesajdult a szegény külsőbe s komolyan felöltöztette volna most rögtön, ha engedné. Mintha Harry látta volna gondolatait, gyengéden vállon fogta a lányt és közelebb húzta magához. – Férjed megtudná, aztán az egész város és véget érne szerelmünk abban a pillanatban. Nem kell a ruha egyetlenem, ha emiatt elveszíthetlek. Inkább viselem ezt a rongyot örökkön örökké, ha cserébe velem lehetsz, és néha láthatlak.

– Nem akarom ezt, Harry. Annyira elegem van már a börtönszerű életemből, a kényszeres napokból, a félelmetes kastélyból és a kényszer házasságból. Nem szeretem Gróf Luther Grubb-ot és soha nem is fogom. Szívem a tiéd, és veled akarok lenni. – Mabel végig simogatta Harry arcát s ujjai alatt kemény szőrszálak mardosták kesztyűjének kényes anyagát. Beesett arcán kicsit elidőzött majd tovább haladva széles és nagy ívű állkapcsát majd állát érintette. Közelebb lépett s újabb csókot leheltek egymás ajkaira. Mabel nagy karimájú szoknyája felemelkedett kissé hátul, ahogy az abroncs alkalmazkodott Harry lábainak nyomásához. Mert bár számtalan réteg alsószoknya puhította és alakította a földet söprő szoknyát, formáját fémvázának köszönhette – a város legjobb kovácsának műveként. Mellkasán haladó csipkék között gombok feszültek Mabel heves szívverése alatta zakatolt s formás felsőtestét kiemelve haladt a lány istennő vonalaival. Harry gyengéden derekára tette érdes, földes kezeit s úgy fogta, akár egy porcelánt. Szemei felcsillantak mikor tekintete találkozott a lányéval.

– Szökjünk el! – Harsogta nevetve. – Menjünk el most, hagyjunk itt mindent! Gyors léptekkel visszatérvén csupán azt tesszük el, mi életbevágóan fontos s este itten találkoznánk újra, majd együtt útra kelve elhagyhatnánk eme szörnyű helyet. – Mabel vele nevetett, majd ajkai lehervadtak. Harry tanácstalanul fürkészte nem értette, mi nem jó?

– Harry drágám, hiszen a ma este nem jó!

– Ugyan miért szerelmem? Talán nem akarod?

– Jaj, félre ne érts engemet egyetlenem hiszen tudod, a világ végére is elmennék veled! De ma este? Tudod te milyen éjszakánk lesz? – Harry vállat vont s kezei erősebben rákulcsolódtak a leány derekára.

– S ha tudom? Mit számít az? Olcsó, régi hisztéria az egész, ostoba rettegés a semmitől, nem más. Idősebb lakók, nagymamák és szülők riogatnak vele éjszakákon át, de soha senki nem állította, hogy igaz volna s végképp nem nyert bizonyosságot. – Mabel megrázta fejét, melytől aranysárga tincsei előre estek csokoládé szemeit takarván s arccsontja mellé még hullott pár. Kontyban hordott, derekáig érő haja szabadulni akart a béklyóktól. Miként a lány maga. Hátrébb lépett, kecses kezeit mellkasára tette s Harry mély késztetést érzett, hogy megölelje s soha, el ne engedje mivel a lány arcát elcsúfította a félelem.

– Mindenszentek estéje, szerelmem. Mindenszentek estéjén a Nap uralma veszít hatalmából s az éjszaka elnyeri tőle. Eme éjszakán meggyengül a túlvilág és az élők mezsgyének határa, s eme éjszakán olyan szörnyek, lények, borzalmak jöhetnek közénk, kiket el sem tudunk képzelni! Csupán egyetlen védelmező dolgot tehetünk ilyenkor töklámpást készítve gyertyával fényt adunk belsejének s kitéve ajtóinkba és megvédjük saját otthonunkat. A ház, ahol védettek vagyunk, a töklámpásokkal szépen végig várjuk az estét. Ezt az estét mindenképp.

– Badarság az egész! Tököt faragni a szörnyek ellen? Ugyan már Mabel, ebben még te se hihetsz! Mégis miért tartaná őket vissza egy egyszerű zöldség, egy világító narancssárga vacsora kellék? Röhög a vakbelem, szerelmem. Ügye nem vagy babonás? – Mabel megrázta fejét, bár bizonytalansága nem hagyott alább.

– Harry kérlek, hallgass meg. Nagymamám, kit isten nyugosztaljon sírjában mesélt egy átkozott boszorkányról, kit elégettek a városiak még száz évvel ezelőtt. Mamám ott volt kisgyerekként és végignézte a borzalmakat. Meséiben minduntalan hallotta a nő kegyetlen sikolyait. Míg a lángok teljesen fel nem zabálták élve, addig a nő torkából kiáltások és valami ismeretlen szöveg kántálása hallatszottak. Mama nagyon félt attól, hogy eljön érte. Egyszer látta ezt a boszorkányt itt, az erdő fái között nem sokkal a halála előtt. – Mabel a férfi mögött húzódó, igen sűrű és meztelen fákra mutatott mely között egy árva lélek se kóborolt. Harry maga mögé nézett s megkönnyebbülten kifújta levegőjét amint rájött: egyedül vannak.

– A mamád olyan mesével dédelgetett mivel elérte céljait. Jó kislány lettél nemde? Nem ellenkeztél. – Felemelte a lány egyik kesztyűs kezét majd lehúzva róla a textilt megcsillant gyűrűs ujján egy igen drága és értékes aranykarika. – Anyukád eladott. Apukád meg hagyta s a mamád? Ő már meghalt, mielőtt ezt láthatta. Kérlek Mabel, ne akarj tovább raboskodni! Félő, hogy még pár év és csúnyább leszel a bábaasszonynál is. – A lány közelebb lépett s újabb csókot váltott az ifjúság.

– Neked se jó itt ügye? – Suttogta. – Szegény család sarjaként nincsen semmid. S örökséged egy örökkön át tartó földművelés.

– Azt, biza nem akarom. – Súgta vissza Harry s arcán most először jelent meg pár sötét folt, mik nem a boldogságát sokkal inkább bánatát hivatottak megmutatni. – Utálom az életem. Nem én akartam, hogy szegény legyek, nem én akartam ide kerülni, nem én akartam mindezt. Egyetlen szerelmem kérlek mond, hogy ma este már elmehetünk! Kérlek, ígérd meg, hogy itt leszel amint a Hold a Nap helyére kerül az égen, s itt leszel, amint elalszik a város. Ígérd meg, hogy még ma elmehetünk innen!

– Ígérem. – Jött a megmentő válasz s Harry örömében átölelte a lányt ezzel még közelebb kerülve egymáshoz. S mialatt intim közelségük új alakot öltött észre se vették, hogy a fák alvó törzsei között egy alak motoszkál s figyel.

Kissé felhős, hollófekete égbolt kísérte Mabel halk lépéseit s a Hold figyelemmel kísérte, ahogy a leány kilép az ódon, nemzedékek otthonaként szolgáló kastélyból s elhagyja a gondosan ápolt alvó kertet meztelen bokrok és fák között elhaladva. Csuklyáját erősen arcába húzva enyhén lebegett utána köpenye. Baljában apró bőrzsák, benne aranyat rejtegetve. A Gróf mit sem sejtve húzta a lóbőrt s duplán megemelt, kényelmes ágyában az igazak álmát aludta. Mabel átvágott a hatalmas mezőn és kevéske erdőn ügyelve arra, hogy senki se vegye észre. Közben szeme sarkából megfigyelhette, hogy mind a tizenkét paraszt ház ajtajában, néhol egy-egy ablakban is, faragott tökfejek világítanak a gyertya legerősebb fényével. Kevésbe fényforrást jelentettek számára s útmutatást az irányról. Gróf Luther Grubb szintúgy készült az estére, miként a város és parasztjai s töklámpásai égtek mindenhol, ahol hely megadatott. Ablakokban, ajtókban, még az úr hálószobájának ajtajában is. Luther Grubb nem bízta a véletlenre felhasználta az éléskamra egy részét biztonsága érdekében. Mabel kisasszony haja kiengedve próbált kiszökni a csuklya alól s fellélegezve belekapott a szél, amint a lány levetette fejfedőjét a tisztás közepén. Látási viszonyai nem voltak túl jók, bár szemei igyekeztek hozzá szokni az éjszaka sötétjéhez. A mező szélén egy alakot vélt felfedezni s megörülve az emberszerű lénynek, közelíteni próbált.

– Harry? – Igyekezett kérdésével megtudakolni sejtelmeit. – Harry, te vagy az? – Az árny mi ott állt szembe vele megmozdult s ekkor hosszú haj lebbent meg bokája felett szakadt szoknyavég hullámzott. Mabel-t hirtelen elkapta a félelem és rettegés majd ösztönei a futásért kiáltoztak. Megfordult s felemelve szoknya szélét nekiveselkedett a futásnak, mikor erős kéz nehezedett vállaira s sercegő hangon átégette ruháját majd percek alatt bőréhez érve kínzó fájdalommal töltötte meg a lány egész testét. Mabel egyetlen sikolya elárasztotta a mezőt, a városiak s a földesúr mégse hallott meg semmit. Mabel teste percek alatt lángokba borult s csupán egyetlen egy szempillantás volt az egész. Harry érkezésére a lány teste széndarabként feküdt pár simogató fűcsomó ölelésében.

– Mabel, szerelmem! Mi volt ez a fény? Csak nem hoztál egy lámpást? – Kérdezte az igen fiatal, még húsz se múlt férfi. Oldalán táska fityegett kevéske ezüsttel s pár arany tallérral. Ruházata épp olyan volt, akár nappal, de szerencsére az este eltakarta mindezt. Járt, kelt a mezőn s kereste szerelmét türelmetlenül várt keveset majd nevét kiáltotta ismét. Járt egy újabb kört majd oldalán egy alakot pillantott meg az erdőhöz közel. – Ó, Mabel! Hát itt vagy? Kezdtem aggódni és féltem attól, hogy ígéreted nem váltod meg. – Harry elindult az alak felé majd a szél játszotta hajzuhatag természetellenes mozgása, szakadt végű lebegő szoknya s egyre furcsább szag megállásra késztette. – Mabel, te vagy az? Mi ez az egész? – Mielőtt félelme menekülésre ösztökélhette volna, a látott árny pillanatok alatt előtte termett s orrcsavaróan büdös égett hús szagot árasztva magából krákogva a férfi arcába lehelt. A sötétségtől nem látta jól s érzékszerveit csavaró illatoktól elhomályosult előtte minden, azt jól kivette, hogy egy lány áll előtte. Mabel korú lehetett, ápolatlan és rettentően büdös, kócos, rongyruhában. Arcát nem tudta kivenni, csupán hihetetlenül sovány kézfeje maradt meg gondolataiban. Harry ijedtében elesett s hátára érkezve megpróbált újra felkelni. Amint egyik kezével feltolta magát s felült maga mellé tekintett. Eddigre szemei egész jól hozzászoktak az este fénymegvonásához, s amit látott, azt nem akarta elhinni. Fekete, nőre emlékeztető alak feküdt mellette a fűben s szemei helyén mély üreg, szájánál kilátszó fogak virítottak, végtagjai kínoktól görcsben állva megmerevedtek. Mellette fekvő sértetlen tarisznyát Harry felemelte s ekkor döbbent rá az ismeretlen halott kilétére.

– Istenem, ne! – Utolsó szavak, végső felismerés. M. G. monogram, Mabel egyértelmű neve. Mielőtt Harry bármit tehetett volna, hirtelen égető és fájdalmas érzés kerítette hatalmába a lábánál. Az a lény, az az éjszakai női alakú rémség ott guggolt előtte s egyik kezét a férfi alsó lábszárán pihentette. A kín és a tűz egyvelege pillanatok alatt elárasztotta a férfi testét s ordítani se volt ideje, oly gyorsan felemésztette a természetellenes láng hada. Harry szénné aszalódott és felismerhetetlenségig átalakult tetemét a lény ott hagyta a másik mellett s sárgán izzó szemek pár percre felvillantak majd eltűntek az éjszaka sűrű feketeségében.

 2. 

– Gróf nagyuram! – Kelletlen hang keltette fel Luther Grubb földesurat. Kellemes, némiképp pajzán álma oly jó volt, hogy haragja azonnal elöntötte fejét a kéretlen ébresztés miatt. Hátára fordulva enyhén felemelte fejét s vaskos toka kitüremkedett álla alatt amitől feljebb képtelen volt nézni, így kezeivel felültette magát.

– Az ördög szerelmére, miért zavarsz engemet? – Hangjában ott tombolt a harag s ettől a szobainas összerezzent. Nem nézett arcára, helyette lábát mustrálta s félve ált az ajtóban, nem tágított. Kopaszodó, öreg inas volt már ő, ki unokáiról és egyetlen szerelméről gondoskodott. Egy szem porcikája se kívánta, hogy megkockáztassa földesura dühének tombolását, mégis erre kényszerült a mezőn találtak miatt. Ízléses egyenruhája remegett lábaiban lüktető félsz által.

– Találtunk valamit nagyuram és ezt látnia kell.

– Mégis mi lehet ennyire fontos, ami miatt pofátlanul felkeltettél? Ha nem égbekiáltó bűn, istenre esküszöm, kitagadlak a családoddal együtt! – Az inas nagyot nyelt s bár legszívesebben most azonnal térdre esve bocsánatáért esküdözött volna, ha a szemei előtt nem lebegne a rettenetes látvány mi a reggeli Nap fényeivel a felszínre került.

– Nagyuram, két fekete tetemet talált a Woodash család feje és valószínűsíthető, hogy az egyik tetem épp Harry Woodash a legfiatalabb gyermek.

– No, és a másik tetem? Ő ki lehet?

– Attól tartok nagyuram… - az inas ismét nyelt s száraz torkán majdnem fenn akadt nyála, majd folytatta. – Az ön felesége az. – Gróf Luther Grubb első hallásra nem fogta fel a szavakat, majd agya előtt körvonalaiban egy fekete tetem alakja rajzolódott ki s arca Mabel tekintetévé változott. Ekkor felpattant ágyáról és hálóruhájában az inashoz lépett. Szolgája megszeppent nagyura látványától, ugyanis a földesúr sose hagyta, hogy ennyire szemérmetlen állapotban láthassa őt bárki feleségén kívül. Alvó ruhája eltakarta mindegyik végtagját s gombokkal tartotta magát a férfi kerek pocakján és vaskos karján, lábán, fehér pamut anyaga mégis oly helyeket formázott még, mikről az inas nem akart tudni. Kelletlenül és zavartan eltekintett, bár ezzel Nagyura nem foglalkozott.

– Tüstént vigyenek a tetemekhez! – Csattant fel akaratos és mély hangja.

– Azonnal uram, bár úgy vélem, ha megengedi a jelenlegi öltözéke nem megfelelő a kint tomboló hideghez. – Luther Grubb végig tekintett magán s ekkor leesett számára, hogy az Inas mire gondol.

– Menjen ki és várjon meg az ajtóm előtt! Összeszedem magam, aztán indulunk.

– Igenis, nagyuram. – Az inas meghajolt s távoztával behajtotta az ajtót. Luther a hatalmas öltözőszekrényéhez lépve kiemelte a legdíszesebb, mély barna, szürke és fekete színeket kombináló ruházatát s kivételesen segítség nélkül magára vette mindet. Buggyos ujjait megigazította, nyakát körbefogó csipkéket helyükre tette, felsőjét végig gombolta s így párhuzamosan végigszaladt az arany és ezüstszínű selyemcsík majd elveszett öve alatt. Nadrágja térdénél lezárult, alatta harisnya folytatódott díszes, aranycsatos cipőjében elveszve. Szobája másról se árulkodott, mint sem hatalma nagyságáról s a még megmaradt vagyona egy részéről. Luther nem szívesen ismerte be miként tagadta a városiak előtt, miszerint vagyona fogyatkozik a Grubb nemzedék aranya egyre kevesebb és földjei már nem hoznak annyi hasznot, mint annak idején. Egyetlen felbecsülhetetlen értékű tulajdona eme kastély, mi még őrzi a felhalmozott arany szobrokat, tárgyakat, drága ezüstből készült tálakat, vázákat, dísztárgyakat. Az óriási földszinti nappaliban pár igen értékes ötven és hetven éves festmények sorakoznak, de sajnos a folyosókon díszelgő ritkaságokon túl kellett már adnia – máskülönben a jelenlegi állapota megszűnik létezni. S Luther ezt nem engedhette meg magának. Sajnos Mabel kisasszony családja nem volt túl tehetős, de középosztálybeliként annyira elég volt, hogy vagyona megálljon egy szinten s egyelőre vígan élhessen. De most, mátkája feltehetően meghalt s bár nem érzett iránta semmit nem volna jó, ha tényleg így lenne. Fiatal volt még, eme évben lett húsz s épp megérett teste a gyermekáldásra. Sok utódot szeretett volna, sok kis kölyköt, hogy ők majd megoldják a Grubb név hallhatatlanságát. Miután megfésülködött lószőrből és ritka fűzfából készített fésűjével úgy vélte kész s kilépett hálójából.

– Vigyél a helyre. – Szólt az Inasának s ő bólintva előre ment. Luther követve őt rádöbbent, mennyire hideg lett hirtelen s mielőtt kilépett volna kastélya ajtaján az egyik, épp nappalit takarító szobalányt utasította, hogy hozza le néki a vaskos öszvérbunda felsőjét. A lány sietős léptekkel hamar megjárta az emeletet s amint leért Inasa feladta nagyurára kabátját. S Luther kezeivel maga köré csavarta az amúgy is sokat takaró és remek hő tartású állati takaróját. Kilépve a kastélyból csípős hideg érintette öreg, ráncos orcáját s fehér pára hagyta el ajkait. – Mennyire volna messze? – Érdeklődött az inastól.

– Ama mezőföld után lévő kis erdőn áthaladva a tisztáson.

­– Hol a teheneim legelésznek nyáron?

– Igen, ott nagyuram. – Az út hátralevő részében egy szó se váltott közöttük, s némán haladtak a szürkeségben. Sárgás, barna lombkoronák, meztelen bokrok és hamar vetkőző törzsek között átvágva megérkeztek az említett mezőre. Feltekintve láthatóvá vált a messzeségben magasodó hegyvonulat a tisztás széléről induló sűrű, ijesztően sok fával megáldott erdő rengeteg felett. Felhők váltak szét a déli hegycsúcs nyúlványa miatt. Gróf Luther Grubb kezeit összedörzsölve és lábain táncolva nézett körbe majd kérdőn tekintett az inasra. Mielőtt kérdezhetett volna felfedezte, hogy nincsenek egyedül s kissé balra épp az inas irányába az idősebb Woodash családfő és legelső szülött leányuk, Helga térdepelt. Helga zokogott s apja karjaiból emelte fel fejét, amikor meghallotta a földesúr és az inas közeledtét. Oldalra font világos barna haja gyengéden leomlott mellkasára s szoknyája terebélyesen szétoszlott a talajon. Olcsó, mégis hozzá illő ruhácskája kissé koszosan és gyűrődtem formát adott idomainak is. Nyakától lefelé eltakarta teste minden porcikáját s piroskás arcán kristály könnycseppek folytak le álláig. Kékes szemeivel vizslatta nagyurát és annak hű szolgáját. Nem szólt semmit, mikor ura megjelent. Apja megtette kettejük helyett is. Lassan felkelt és görbe háttal, megviselt öreg arccal és rongyos, de vastagon magára pakolt ruházatban meghajolt nagyura előtt majd megtörölte könnyes szemeit.

– Nagyuram, úgy sejtjük a földön fekvő fekete halottak egyike az én fiam a másik az ön felesége. Nagyon sajnálom nagyuram, én…

– Honnan gondolják? – Luther kérdésére az idős Woodash férj felemelt két bőrből készült táskát s úgy fordította, hogy a monogramok látszódjanak. Mabel táskáját Gróf Luther felé nyújtotta s a férfi óvatosan átvette. Vizslatta, nézegette, körbe forgatta majd megszagolta. – Valóban az övé! – Döbbenten tette kijelentését a Nagyúr.

– Ez meg itten Harry kistestvéremé. – Emelkedett fel Helga egy csepp tiszteletet se tanúsítva a földesúr előtt. Az inas nem értette viselkedését és lenézően végig mérte a nőt. Helga mit sem törődve a tekintettel keményen Luther Grubb szemeibe nézett majd átvette apjától testvére táskáját. – Esztet itt, én készítettem a számára. Ebben vitt ételt és pénzt, ha elküldtük a piacra vagy a mezőre dolgozni. De a maga felesége elcsábította, megrontotta s most láthatja mi lett a vége! – Helga nem foglalkozott hangja egyre erősödő hangszínével, miként durvaságával. Luther arca komor sötétkék színt öltött s ettől az Inas hátrébb lépett kettőt.

– Még, hogy az én mátkám? Mégis honnan veszed, te némber, hogy az én mátkám csalfa? Hogy ő az okozója mindennek? – Számon kérőn állta a nő tekintetét s csak úgy izzott a levegő közöttük. – Hogy merészeled megvádolni az én szerelmem, az én igaz és tiszta frigyemet?! Szerintem Harry Woodash a ludas mindenért! Ő csábította el egyetlen hitvesem s vette rá eme szörnyű tettre!

– Az lehetetlen! – Csattant fel Helga s csupán apja gyengéd érintésének köszönhetően nem támadott a nagyúrra. Apja vállára tette kezét majd magához húzva megfogta alkarját el nem engedve semmiért se. Helga apjára majd a többi férfira tekintett s dühösen folytatta. – Az átkozott boszorkány nem jön el mindenszentek estéjén, csak ha hűtlenségen kapja áldozatait! Az átkozott boszorkány, kit elégettek száz éve igazságtalanul, addig kóborol s jár, kell a környéken, míg valaki hasonlóan át nem veri a másikat. Ennek a boszorkánynak a házasság hűtlensége épp olyan súlyos bűn, mint meglopni a saját szülőnket, ok nélkül megölni valakit, netán hazudni az isten nevében! Ő égette halálra őket, csak Ő képes ilyesmire! S ha hűtlenség miatt jelent meg, az csupán egyet jelenthet. A maga kis mátkája félre lépett! – Csatt! Erős, férfias pofon hallgattatta el Helgát, mit nem Luther maga, hanem az Inas okozott. Nem bírta tovább hallgatni a nő becsmérlő szavait s nem hagyhatta, hogy megszégyenítse nagyurát s annak ártatlan feleségét. Fogai között préselte ki a lezáró mondatot, mely után a halálesetek feledésbe merültek.

– Több tiszteletet mutass, te senkiházi! Mit képzelsz, ki vagy te, hogy így beszélsz nagyurunkkal? Elvesztette a feleségét s képes vagy hamis vádakkal illetni majd ostoba, nem létező legendára alapozni a gyanúdat? Mégis mit képzeltél? Most azonnal fogd magad s hozz két ásót. Majd mi férfiak elintézzük ezt az ügyet egyszer, s mindenkorra. – Azzal a két tetem negyed nap múlva örök nyugalmat leltek a tisztás talaja alatt mélyre ásott gödreikben. Két névtelen kereszt jelezte helyüket, mik évek múlva elkorhadva feledésbe küldték Harry és Mabel megmagyarázhatatlan halálát.

Vége.

Szólj hozzá!
2018. október 30. 13:00 - Cathreen Misery

Tudatos Életmódváltás – Őszi helyzetjelentés

Eltunyulás, bizonytalanság és 7 hónapos Bikini Challenge

7afff222467e2ab3581becd604d79189.jpgMár egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy kellene valamit írni az egészségesebb életmódomról is, hiszen olyan lelkesen és aktívan belekezdtem, oly sokat írtam és annyira bő mennyiségben, hogy már hiányoltam egy újabb bejegyzést. Szeretek eme új életmódomról írni, mely eleinte hobbi volt, most már az életem részét képezi. Épp ezért, csalódtam magamban az eltelt időszakban s konkrét meghatározásaim egyelőre nincsenek, hogy mi miért történt, csak sejtelmeim. Az igazság az, hogy kevésbé voltam ügyes, odafigyelt és kitartó, mint előtte nyáron. S emiatt… szépen mondva is, nem szeretem magam. De, nem akarok egy teljesen negatív hangvételű, panaszkodós és szomorkás bejegyzéssel jönni, szóval igyekszem összeszedni mindazt, amit pozitívnak gondolok, s ha megengeditek, megosztok pár képet régebbről is. Nem csak azt, amikor elkezdtem s még kövér voltam, hanem tavalyit, fél éveset, nem régit. S ezeket nem csak motiválásként szeretném megtenni mások számára, hanem magamnak is. Sőt, leginkább magamnak lesz a bejegyzés. Meg is magyarázom, hogy miért, de előtte a jó dolgok és észrevételek felsorakoztatása.

Pozitív aztán kontra, avagy negatív vélemény, észrevétel melyek hadakoznak manapság bennem:

+ Jó oldal: Az izmaim elérvén egy szinten tartósan erősebbé tesznek. Az eddig nagyon nehéznek tűnő gyakorlatok valamivel könnyebbé váltak s azt, amit rosszul csináltam vagy nem ment, szép lassan, egyre jobban képes vagyok megvalósítani és pontosan úgy elvégezni, ahogy a videóban az edzőnők. Kezdőként eléggé elkedvtelenített az, amikor alig vagy semennyire se tudtam megcsinálni azt, amit a videóban kértek. Volt, hogy a kezdőknek készült videó is alig ment. Emiatt senki se csüggedjen! Nem szabad feladni és hónapok alatt olyan mozgás gyakorlatokra leszel képes, amire eddig álmodban sem gondoltál! Nekem ilyen a férfi fekvőtámasz például, ahol precízen ki tudok nyomni 10-et (eleinte egy se ment), ha nagyon akarom esetleg 15-öt. A „plank” nevezetű gyakorlatok (angol videókat nézek, emiatt van amit csak az angol nevén ismerek remélem, nem okoz gondot) variációiból is többfélét képes vagyok végig csinálni sőt, egy 7 perces Plank Challenge is megy már! Eleinte örültem a fejemnek, ha az 5 perces úgy, ahogy sikerült (tavaly ilyenkor például). Akkor a könnyített oldal plank, amikor egyik lábadon és kezeden támaszkodva a föld felé néző törzsrészed megfeszül, s közben felemeled a nem támaszkodó lábad, na, az az elmúlt hónapig nem ment, sose! Még az alsó láb támaszkodással se, olyan gyengék voltak a láb, hátsó comb és far izmok együttese. Ma meg… oké lassan és nehezen, de azért megy. Mert fejlődött a testem azon része. S tényleg így van, hogy minél jobb izomvázzal rendelkezik az ember, annál ügyesebb és pontosabb, ezáltal annál jobban meg tudja mozgatni az izmokat, amik még több fejlődésre lesznek késztetve plusz, a jól végzett gyakorlatok több kalóriát emésztenek fel és kevesebb a sérülés esélye! Szóval az izomvázam olyan formát öltött a bőröm alatt, amiről álmodni se mertem, mert sose tudtam, hogy lehet belőle ilyesmi.

– Rossz oldal: Elenyésző fejlődést tapasztalok nyár eleje óta vagy még régebbről. Főleg most Októberben úgy érzem, eltunyultam, ellustultam, gyengébb lettem és vissza léptem 2 lépést. Nem fejlődtem, hanem megálltam egy szinten aztán visszafelé kezdtem haladni. Szeptemberben már kényszerültem olyan edzéseket tartani, ahol kezdőknek való gyakorlatok voltak, vagy épp „lazy days” edzéstervet raktam össze magamnak (a Popsugar Fitness csatornán nagyon jó lusta videók akadnak). Eleinte egy vagy két alkalommal fordult elő, hogy egy héten nem 2 hanem 3 szünetnapot tartottam, mert úgy jöttek ki a lépések. Gondoltam rendben, nem kell állandóan tartanom magam az elvárásokhoz, néha egy kicsit engedhetek a szigorú gyeplőn. Nem szabadott volna. Ismerem már magamat annyira, hogy tudjam: nekem szélsőséges önszabályok kellenek, s ha egyszer elhatározom, hogy nem, akkor nincs talán, lehet, kivételes eset. Mert, ha engedek, legközelebb is. Ha most akadhat egy talán, legközelebb is. S eme legközelebb egyre gyakoribbá vált. Szeptemberben, az Ősz csodás kezdetével rosszabb lettem, mint egy télre készülő medve és ennek most érzem a következményét. S nem csak sportban produkálok kisebb teljesítményt, hanem az étkezés se épp példaértékű, de erről később. A munka utáni hazafutások alábbhagytak s a hideg nem hiszem, hogy meghozza a kedvem. El kellene menni edzőterembe ahol, akad futópad és ott behozni a lemaradást. Én nagyon tartok attól, hogy a hidegben való futás következményeként beteg lehetek, mert nem akarok az lenni. S bár mondták nekem, hogy ezt elég egyszerűen elkerülhetem: nem állok meg a futás alatt míg haza nem érek, sajnos az eltunyulás miatt nem bízok a testemben annyira, hogy biztosra tudjam, nem hagy cserben és nem kényszerít megállásra a hidegben. Most, Október végén egy 5 napos takonykóros vírusos betegség után érzem azt, hogy lassan, de biztosan visszatérek a régi állapotomhoz és egyre keményebb videókat sikerül megcsinálni, egyre több kihívást elvégzek, amit magamnak felállítok és az időintervallum ismét egy óra, mégis… Nem vagyok elégedett. Lehetnék jobb is, lehetnék magasabb szinten, ha nem állok meg! S bár szerencsére a ruha méretem nem változott (igen, ez engem is erősen meglep), de tény, hogy igyekeztem ledolgozni azt, amikor csaltam. Jobbára, mert hát a lusta napjaimon gyakorta nem figyeltem arra, mit eszek.

fe14eac5f7f769a7db87f82b7be6954d.jpg+ Jó oldal a táplálkozásban: Már tartósan sikerült beépíteni az étrendembe a teljes kiőrlésű lisztes ételeket, vagy Graham, magos készítményeket (utóbbiakat csak akkor eszek, ha a kenyéren is rajta vannak, magukban nem). A zöldség és a főtt tojás mindig hozzá adódik az ebédemhez és vacsorámhoz függetlenül attól, mit eszek. Rájöttem, hogy mindkettő prímán passzol akármihez és felesleges finnyázni. Főleg a zöldségek. Állandó másodlagos vagy fő köretként szerepelnek a tányéromon. A gyümölcsök fogyasztása így Ősszel csökkent, de ezt a rossz oldalon kitaglalom, miért. Akadnak evési szokások, amik már automatikussá váltak, s például ha megyek egy élelmiszer boltba nem tartok azonnal az édesség és rágcsálnivaló részleg felé. Nem okoz gondot annak elkerülése. Az irodaszer vagy manapság a Halloween részleg mellőzése annál inkább. xD Sikeresen elértem, hogy ne ajándékozzanak nekem csokoládét. Mégse vagyok büszke magamra, s akkor jöjjön a hosszabb negatív rész.

– Rossz oldal: Nyáron az egyetlen cukros édesség, amit megengedtem magamnak az a fagylalt volt. S azt is igyekeztem korlátozni, hogy csak akkor eszek, ha elmegyünk sétálni, programot csinálunk vagy nyaralok. Aztán eljött az Ősz a maga kis Szeptemberével s mintha akkor felborult volna minden. Csak egy kis ez, csak egy kis az s már azon kapom magam, hogy napi szinten tömöm magam cukros házi vagy kész süteményekkel, péksüteményekkel, chipsel. Nem egyik pillanatról a másikra váltottam, hanem a ritka „csak most az egyszer és utoljára” alkalmakból egyre sűrűsödő „csak most az egyszer” alkalom lett. Az Október már úgy telt egészen eddig, hogy ettem mindenfélét, amit előtte sikerült kiiktatni az étrendemből. Sőt, még gyors éttermi kajával is megtoldottam a dolgot s bár 2 alkalom volt ebben a hónapban közte eltelt legalább 20 nap, mégis sok! Ha valamilyen oknál kifolyólag gyors éttermi kaját ettem, akkor eltelt legalább fél év! Szóval egyáltalán nem vagyok büszke magamra emiatt, mert elhanyagoltam magam, nem figyelek oda arra mit eszek, s ráadásul a munkahely se segít abban, hogy az ennek ellenére egyre növekvő vagyis… még mindig jelenlévő éhség szörnyem végre csituljon. Mert gyakran azon kapom magam, hogy egy kiadós ebéd után még éhezek, akár a sivatagból szabadult árva. Amikor odafigyelten ettem sok zöldséggel és más, egészséges táplálékot (amivel tényleg azt pótoltam, amit kellett), ez az éhség szörny kicsit csitult és vissza emlékezve nem akart megölni az éhség. Most meg, a sok cukor utáni sóvárgásával az őrületbe tud kergetni.

S akkor az észrevételek: a sok cukor és telített zsírok fogyasztása következtében (sütemények és chipsek például), újra pattanásos lett az arcom és nem is kicsit. Jobban zsírosodni kezdett és elcsúnyult ott, ahol a legjobban látható. A hajam alapvetően hamar zsírosodik, így sajnos eme fejékességemnek teljesen mindegy, miből mennyit eszek. Illetve a napokban mérve magam a mérleg 75,8 kg-nak mutatott éhgyomorra végzett edzés után. Nos, igen, én úgy vélem, hogy eme növekedés nem az izomgyarapodásnak köszönhető, mivel nem érzem magam erősebbnek. Sajnos bizonytalan vagyok, így tényleg ideje lenne már ellátogatnom olyan helyre, ahol testzsírszázalék mérést tudnak végezni. Nem, mintha azt remélném, hogy megvigasztal majd az eszköz és azt súgja a maga kilobyte módján: „ne aggódj, a kihágásaidnak nem lesz súlyos következménye, nem amiatt lettél súlyosabb….” Tudom, hogy pontosan azért léptem át az eddig stabilan álló 72-73 kg-ot, mert nem figyeltem oda. De ügyebár, a genetikám ilyen. Jojó effektus a köbön. Amiben a sport segített, hogy eme effektus nem drasztikus sebességgel csökken vagy növekszik, hanem lassan változik. Így a testemet is meg tudom kímélni a hirtelen súlyveszteség/gyarapodás okozta kellemetlenségektől és betegségektől. De természetesen nagyon örülnék annak, ha vissza jutnék legalább a 70kg-ra.

b16249ff10d846a4ac661586f53bc8f7.jpg 

S akkor jöjjön a jövőbeli tervem: Mert hát, feladni nem akarom és nem is szabad. Ennyi idő, energia és eredmény után, amit beleadtam, beleöltem, s amit vissza kaptam, nem állhatok meg. A jojó genetikámnak köszönhetően, körülbelül soha. Életem végéig szóló kihívás, amit elfogadtam több, mint két évvel ezelőtt. S bár a lelkesedésem alábbhagyott, gyakori reménytelenség és hitet vesztett napjaim miatt csökkent minden, ami fontos az életmódváltásban. Belefektetett energia és idő, odafigyelt étkezés, kiegyensúlyozott lélek, szellem és ego. Igazság szerint úgy vélem, sejtem mi lehet a felborulás oka és mi miatt értem el eme rettenetes állapotot (s ami miatt úgy érzem jelenleg, hogy egyet lépek előre és kettőt hátra), így megpróbálok rajta változtatni s közben fejben elhatározni, elköteleződni új célok, avagy a folytatás mellett. Az étkezésemre ismét jobban oda kell figyelnem s lehet, újra vezetni fogok egy étkezés füzetet. Amikor így tettem bevált, mert a füzetnek nem mertem hazudni mégis, rettenetes volt beismerni, ha elgyengültem. Egyrészt tudtam, hogy az írott szó megmarad másrészt, leírva szembesítettem magam a kegyetlen ténnyel, miszerint megtettem. Ezt nem lehet szőnyeg alá söpörni meg vállrándítással elnyomni, hogy „néha belefér”. Elég vacsora előtt vagy után 5 percet szánni arra, hogy a füzetet elővéve összegezzem azt mit ettem és szerintem mennyit (mértékadó vonatkozás változó, de általában egy ismert személy fogyasztási mennyisége nálam a viszonyítási alap). Amikor a füzetet írtam büszkeség töltött el, ha sikeres napot tudhattam magam után és igenis bűntudatom volt, ha nem tartottam magam a szabályokhoz. Mint, amikor egy gyereket megdorgálnak, mert rossz volt. Bárhogy is, ami egyszer bevált, az beválhat később is. Lehet, örökre. Mert egy időben azért hagytam el az ilyen füzet vezetését, mert úgy éreztem és úgy véltem eléggé megszoktam már az új étkezési szokásokat ahhoz, hogy meglegyek egy ilyen segítség nélkül is. Nos, nem így lett. Akár a naplóm, amit újra kezdtem vezetni. Jól esik a lapjain, őszintén panaszkodni, sírni vagy épp mámorítóan boldog perceimet megosztani vele. Ráadásul a kézzel írt szövegtől se szokok el, ami szerintem fontos. Nem akarok elfelejteni, írni.

Az étkezés mellé a mai napon kitaláltam, hogy Bikini Challenge-eket kezdek el. Elsőként az egyik kedvelt csatornám, a PopSugar Fitness youtube csatornáján lévő challenget csinálom végig, néha kiegészítve pár másik videójukkal, ami illik a nyári test edzéstervhez. Igazság szerint eme területnek észrevételeim szerint általában az az elsődleges céljuk, hogy a sportoló, avagy aki csinálja ezeket a videókat először is veszítsen a zsírraktárakból. Utána a tónusosabb alakért és néhol formásabb részletekért kevés izomerősítőt is beiktatnak, de a hangsúly erősen a zsírégetésen van s azon, hogy minél vékonyabb és karcsúbb legyen az ember. A PopSugar-nál én úgy tapasztaltam, hogy az alapvető izomvázat kellően fel lehet építeni, ha pontosan követjük az edzéstervet és helyesen, viszont nem leszünk túl izmosak se. A többféle stílusú, típusú és intenzitású videóiknak köszönhetően, bárki megtalálhatja a neki tetszőt. A Bikini Challenge egy hónapos videó sorozat, aminek az első 3 videóját meg is csináltam. Kiegészítettem egy másik kardió edzéses videóval és úgy érzem, jól döntöttem és jól választottam. Viszont az erőnlétem tényleg csökkent, ahogy az állóképességem is romlott. Nem drasztikusan, de érezhetően. Voltam én jobb ennél. Az időtartam, amit kitűztem magam elé, az Május 31. Tehát Október 30. – Május 31.-ig Bikini Challenge videókat és „Summer Body” kategóriájú, más csatornákon is elérhető edzésterveket és videókat fogok csinálni, s ismételten oda figyelek majd az étkezésre. Mindezekről tervezek egy folyamatos megosztást is csinálni, avagy Facebook oldalamon (ami a bloghoz készült), Instagram 24 órás történetében és képfeltöltő rendszerében (ami a profilra kerül) nyomon követhető lesz, ahogy az alábbi Tumblr oldalamon, amit csak azért hoztam létre, hogy kizárólagosan a 7 hónapos Bikini Challenge – Summer Body tevékenységem nyomon követhető legyen. A nevekre kattintva elnavigálódsz a megfelelő helyre.
Természetesen nem kötelező követni ezeket, csak annak, akit érdekel. Május végére amúgy is szeretnék egy összefoglaló blog bejegyzést írni, s ottan majd összegzem az egészet és a végeredményt.

S akkor az olvasóim felé pár kérdés:
Miként vészelitek át a mélypontokat a minden napokban?
Mitől függ a kitartásotok és elhatározódásotok egy kitűzött cél felé?
Mennyi időtől vagy mitől bizonytalanodtok el afelől, hogy jó úton haladtok e?

Köszönöm, hogy olvastál! Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. október 23. 13:16 - Cathreen Misery

A Kialudt Töklámpás Történet Sorozat - Bevezető

Avagy bejelentés és előkészület az új horror történetek felől, melyek Halloween szentsége alatt születnek.

tumblr_pgteppqmsy1xjpdtmo1_1280.jpgEme év Halloween alkalmából szeretném megajándékozni kedves olvasóimat pár rövid, mégis remélhetőleg szórakoztató és rémséges történettel. Amellett, hogy régóta szerettem volna Halloween témába illő történetet írni és kiadni a kezeim közül úgy vélem, további gyakorlásnak is helytálló feladat lehet ugyanis, most visszatérek az alapokhoz. Ez alatt azt értem, hogy a megírt történetet esetleg egyszer átolvasom majd, hogy kiszűrhessem az elütött hibákat, javíthassak a rosszul írt szavakon vagy mondatokon, de alapvetően a történet változatlanul nyilvánosságra fog kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben nem lesznek átjavítva, szerkesztve, az olvasók által adott javaslatok alapján átdolgozva, mert idővel természetesen jó lenne eme történeteimet apró, nyomtatott könyvben viszont látni. Hivatalos formátumban. Az alapokhoz való visszatérést inkább úgy értem, miszerint törekszem az első megírásnál a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni magamból. Annak idején úgy képzeltem, hogy a történeteim majd elsőre akként születnek meg ujjaim alatt, ahogy annak lennie kell, és ők tökéletesek lesznek az első formájukban. Természetesen rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így főleg nem egy regény terjedelmű történetnél. Mégis, azóta se hagy nyugodni a gondolat, hogy elég gyakorlással már elsőre is képes lehetek egyre jobb és jobb történeteket összehozni. Látni akarom a három évvel ezelőtti énemhez képest, mire vagyok most képes akkor, ha rögtönzők és improvizálok egy tömören összeírt terv történet alapján, s ha nem ülök az írásomon még hónapokig. Persze lehetnek hibák benne, de remélem ettől eltekintve élvezhetőek és megfelelően félelmetesek lesznek a befogadóim számára.

tumblr_owgbbfhb8g1wuwf32o1_1280.jpgA Kialudt Töklámpás cím neve és két mondatos alapja még tavaly született meg, de alapos kidolgozása nem volt. Pár napja került elém miközben nagyban böngésztem az Írásaim mappámat s azon csodálkoztam, hogy miért nem veselkedtem neki ez idáig legalább annyira, hogy pár alap cselekmény ötletet levázoljak. A cím tetszett, ezen nem akartam változtatni ahogy azon sem, miszerint erősen a Halloween-hez szeretném kötni a történeteket avagy, Mindenszentek estéjéhez s a hozzá köthető legendákhoz. A Kialudt Töklámpás egy gyűjtőnév lesz, mely alatt hét történet fog napvilágot látni egymás után. Mindegyik Halloween témájú, egy városban játszódó, rémisztő, fantasy horror történetek, melyek leginkább az 1800-1850-es évek között játszódnak majd. Jobban mondva onnan emelek ki részleteket, de lesz, ami keveredik hiszen, ilyen a fantasy. Szabadabban elengedhetem a gyeplőt. De ezt úgyis meglátjátok, inkább senki se lepődjön meg azon, ha lesznek az adott kortól eltérések. Ha így teszek, azt csak a történet miatt teszem, mert úgy vélem helyénvalónak és odaillőnek.
Hét történet lesz felsorakoztatva melyek valamilyen szinten kötődnek egymáshoz és nem csak az azonos helyszín, város miatt. Hogy miért pont hét történet, arra nem lesz konkrét magyarázatom azon kívül, hogy a hét egy misztikus mesebeli szám, miként a 9 vagy 3. S ennyi. A hét, mint legendás szám, okkult tanokban is használatos, figyelemfelkeltő misztikus mivolta miatt választottam illetve azért, mert se nem túl kevés, se nem túl sok a történetek mennyisége. Természetesen a hét darab történet nem csak itt köszön majd vissza, de ezt később.

A történetek hosszúságánál igyekszek majd arra törekedni, hogy az általam használt blog.hu felületnek a maximális kapacitását ne lépje túl és ne essek abba a hibába, amibe már egyszer sikerült: a túl nagy terjedelem miatt nem aktiválhattam a bejegyzést, csak miután levágtam belőle. Sajnos a pontos oldalszámot nem tudom, de ezért nevezem a történeteket rövidnek. Mert így regény vagy kisregény sőt, még novella se lehet belőlük, ha mindenképp ragaszkodni akarok a blog adta maximális nagysághoz. Úgy vélem, nincs ezzel semmi baj hiszen, tényleg nem szánom ezeket a történeteket rettentően hosszúnak és terjedelmesnek. Ráadásul a rövid történeteket is érdemes továbbra is gyakorolnom, nem csak a regényírást. Nem akarok választani a kettő között. Mindkettőben szeretnék maradandót alkotni.

kep-2.jpg

Egy szó, mint száz, hamarosan publikálásra kerül pár Halloween-hez köthető történetem. Nem egyszerre, hanem mindegyik történet külön lesz feltéve és pár napot (esetleg egy hetet) kihagyok közöttük, így időt hagyva arra, hogy minél többen elolvashassátok és én is, befejezhessem a következőt. Bár, már azt most biztosra tudom, hogy az utolsó történet nem pont Halloween estéjén fog a blogra felkerülni, hanem folytatódni fog utána Novemberben. Remélem nem lesz gond. Hiszen, minden nap Halloween bizonyos embereknek bizonyos szemszögből.
Borzongásra fel!

Cathreen Misery

Szólj hozzá!
2018. október 22. 11:08 - Cathreen Misery

A Hét Főbűn Book Tag

Avagy újabb könyv kihívás, kérdés – válasz bejegyzés olvasható.

fantasy-book-wallpapers-28139-5461507.jpg

Nemrégiben elém került egy könyvmoly blog oldala, ahol a fenn megnevezett kihívást teljesítette s kíváncsiságból elolvasva kedvet kaptam én is a válaszok kitöltésére. Az oldal ahol találtam: Ellamara, s a videós, akire ő hivatkozik, s akitől valószínűleg eredeztethető a kérdés sorozat: Matilda videós.
Talán mondanom sem kell, hogy a hét főbűn szópáros fogott meg azonnal a címben s keltette fel az érdeklődésemet. Mindig is kíváncsian vizslattam a keresztény/ katolikus vallás eme aspektusát. Érdekes, hogy már időszámításunk előtt felismertek olyan emberi jellemvonásokat, melyek nem csak Mózes tízparancsolatának megszegéséhez járulnak hozzá, hanem a bűnök szaporodását segítik is elősegítik, ezzel megzavarva egy társadalomban meglévő nyugalmat. Több jellemvonást valamilyen szinten rendes törvények is büntetnek, nem csak a vallás. Mégis, gyakran, naponta ha nem saját magunk által megtett döntések formájában találkozhatunk ezekkel, s valamiért egyikünk se mondhatja el magáról azt, hogy még egyetlen egyszer sem esett kísértésbe valamelyik eredendő bűnnel. S bár ezt a kihívást nem kell véresen komolyan venni, hiszen a kérdésekre tett válaszok nem a megváltásomat szolgálják, mégis úgy vélem, hogy aranyos és érdekes kihívást találtam. Nekem tetszik. Ha te is így vagy ezzel és szeretnéd megválaszolni őket, csak nyugodtan! Csupán annyit kérek, hogy értesíts valamilyen formában, mert szeretném mások véleményét és válaszát is elolvasni! (:

books-recommended-by-stephen-king-850x560.jpg

1 Kapzsiság: Melyik a legolcsóbb könyved?

Ha jól emlékszem még öt vagy hat évvel ezelőtt vettem egy könyvet a Keleti pályaudvaron, talán Stephen King, de lehet, más kedvenc írom könyve lehetett. Sajnos nagyon rég volt ahhoz, hogy megmaradt volna a könyv pontos kinézete, csak arra emlékszem, hogy nagyon örültem neki. Hiszen magánjellegű, adok-veszek könyvárus volt, aki eredeti árhoz képest sokkal olcsóbban adott el könyveket, s ha emellett kifogtam egy jó kis akciót, akkor végképp megérte nála vásárolni. Abban az évben 3x vettem nála könyvet. Sajnos nem tértem vissza, de el kell ismernem: nagyon szeretek használt könyvesboltokba járni vagy antikváriumokban, ahol olcsóbban szerezhetek be könyveket. S nem csak az olcsóság miatt szeretem ezeket a helyeket, hanem a régiség hangulata, illata, használt könyvek különleges aurája miatt is szeretek ilyen boltokba, helyekre járni.

- Melyik a legdrágább?

Nos, a legdrágább eddigi könyvem (ami amúgy ajándékba lett véve, csak előtte elolvashattam a könyvet), az Stephen King Álomdoktor című kötete volt. Ha sikerült beszerezni viszont az Az kötetét, akkor viszont a válasz módosul, mert ügyebár eme horror kötet drágábban fellelhető főleg, hogy összevont kiadásról van szó. S nagyon szeretem a hatalmas könyveket. :D

 2 Harag: Melyik íróval állsz, utálom/szeretem viszonyban?

Ha említenem kéne, talán számomra ilyen Leslie L. Lawrence avagy Lőrinc L. László. Egyik könyvét imádtam, a másikat meg rossz volt elolvasni s egyszerűen nem tudok dűlőre jutni vele kapcsolatban. Szeretem, vagy inkább utálom? Nem tudom. Az biztos, hogy a legutóbbi trilógiája (vagy inkább 4 részes sorozata) amit olvastam, Báthory Orsi történetei kötetekből az első nagyon tetszett és magával ragadott. A második már kevésbé, ott sok kivetnivalóm volt a történettel kapcsolatban és egyáltalán nem voltam vele elégedett, a harmadik meg egyenesen kiborított, hogy miért lett ilyen… nos, nem tetsző. A negyedik részét már inkább elő se vettem. Emiatt nem is tudom, hogy merjek e olvasni mást tőle. Nem tudom eldönteni. :D

darren-shan-lord-loss-book-cover-pics-427551.jpg

3 Falánkság: Melyik könyvet faltad örömmel úja és újra minden megbánás nélkül?

Talán nem lepődtök meg, ha azt mondom, hogy Harry Potter könyveket szívesen olvasom újra, újra és újra. Illetve akadnak régebben olvasott Stephen King könyvek is, melyeket szeretek vagy Darren Shan Démon köteteinek első 3-4 része. Azokat annak idején is elolvastam többször is, bár hozzá kell tennem: azért tettem, mert nem értettem elsőre. Viszont, mivel zseniális történettel van megáldva az egész sorozat, így érteni akartam és részese lenni. Tervben van megszerezni őket, mert Darren Shan démonos és vámpíros történetei egyszerűen csodálatosak és zseniálisak!

4 Lustaság: Melyik az a könyv, amelyiket elhanyagoltad lustaságból kifolyólag?

Ron Aharoni - Ördögi ​körök. Matematikai és filozófiai könyv, ami igen érdekes és még tetszik is annak ellenére, hogy matekból erős kettes voltam világ életemben mégis félbe hagytam. Ehhez külön lelki állapot és kíváncsiság, felkeltett érdeklődés kell s mivel van benne matematika, így különösképp nem érzek égető vágyat ahhoz, hogy mindenképp elolvassam. Pedig, ha már megvan, el kellene.

_32.JPG

5 Büszkeség: Melyik az a könyv, amiről beszélni szoktál, ha nagyon intellektuális olvasónak akarsz tűnni?

Az általam leginkább ismert íróról, Stephen King-ről szeretek olyankor beszélni. :D A helyzet akkor válik érdekessé, mikor beszélgető partnerem is jártam SK életében, alkotásaiban és elég sok mindent tud ahhoz, hogy amolyan tudáspróba helyzet álljon fel. Nem, mintha ellenemre lenne az ilyen társalgás sőt, nagyon jó olyanokkal is beszélgetni, akik szintúgy kedvelik az író munkásságát, mint én.

tumblr_pb1lmt5nef1wdnxxyo1_1280.jpg6 Bujaság: Mely tulajdonságokat találod legvonzóbbnak egy férfi/női karakterben?

Nemtől függetlenül nagyon szeretem, ha a karakter élethű, amolyan halandó emberekre jellemző személyisége van, ami miatt hibázhat. Egyenesen taszít a tökéletes, mindig és mindenhol jól cselekvő, sose hibázó karakter. Emellett szeretem, ha agy és szív párbaj zajlik egy karakterben és emiatt kételyekkel küzd. Szeretem, ha hasonló lesz hozzám valamilyen szinten és emiatt át tudom érezni a helyzetét, döntésének okát és következményét is. Szeretem, ha szenved, közben mégis harcol tovább.
Férfi karaktereknél nagyon vonz a titokzatos, magányos farkas típus, aki azért lett zárkózott, mert olyan trauma érte a múltban, amiért jobbnak látta, ha elzárkózik a világtól és az emberektől. Vagy, ha már férfi karakter, legyen erős, határozott, bátor, mégis legyenek érzelmei, amiket nem rejt el az olvasó elől. A többi karaktertől eltitkolhatja, hogy vannak érzelmei, de az olvasó elől ne. Az nagyon vonzó tud lenni. Női karaktereknél csak egy kikötésem van: ne legyen Bella az alkonyatból. Én, mint női olvasó egyenesen gyűlölőm, ha a női karakter egy gyenge, üres, semmilyen zombinak van beállítva, akinek az élete mások döntéseitől függ, s aki lélegezni is csak azért tud, mert az ösztönös… Nem, egy női karakter bár lehet gyenge, lehet érzelmes, de ne legyen felesleges és legfőképp ne egy hisztis hárpia, akinek a jelenléte több kárral jár, sem mint haszonnal! Az ilyenekkel ki tudnak kergetni a világból.
Vagy azzal a női karakterrel, aki több természetfeletti lénnyel hált már, mint Samantha a Carrie sorozatból (a filmet láttam egyszer, az is bőven elég volt. Meg tudom, hogy van belőle sorozat). Itt konkrétan Anita Blake-re gondolok. Már nem is emlékszem hányadik ágy jelenete után úgy döntöttem, hogy többet nem kérek a történeteiből. Az ő karaktere nem illik az én ízlésvilágomhoz. Pedig emlékszem középiskolában mekkora népszerűségnek örvendett annak idején a története. Az Alkonyattal vetekedett…

tumblr_o7w8jyoqjx1s6frvto7_500.jpg

7 Irigység: Mely könyveket szeretnéd a leginkább megkapni ajándékba?

Nos az Irigységet kiegészíteném erős mohósággal is, mert NAGYON SOK könyv van, amit szeretnék. :D
Ahogy már említettem, Darren Shan könyveknek nem mondanék nemet, de talán részleteznem sem kell, hogy az mennyi könyvet jelent (magyarul megjelent durván 36 kötet). Akkor Stephen Kingtől is lenne bőven mit pótolni az eddig olvasatlan könyvei közül, s mellette régieket is szeretnék ismét megszerezni. S akkor még nincs említve az se, hogy szomjazom valami új horror íróra is, mert hiányzik már egy jó kötet olvasása. Szeretnék jobban belemélyedni Robin Cook könyveibe, mert sajnos, ha egyhez volt szerencsém, akkor sokat mondok. Ráadásul Dean R. Koontz könyveit is szívesen gyűjteném, szóval akad bőven lista, amiről lehetne szemezgetni, hogy mit szeretnék ajándékba. Idővel, lassan, de biztosan, megszerzem őket.

Ennyi lenne a kihívás.
Köszönöm, hogy elolvastad és betekintettél hozzám.
Ha szeretnél az alábbi oldalakon is fellelhetsz és követhetsz, ha úgy gondolod:

InstagramTumblrGoogle+  Moly.hu

(Megjegyzés: Tumblr oldalamon anonim vagy név felvállalással kérdezhettek, szívesen válaszolok rájuk!)

1 komment
2018. október 19. 13:09 - Cathreen Misery

Az Élet Feketében "Másként".

Avagy milyen fekete ruhát viselő, különc emberként élni – saját vélemény.

11889650_1147387098611139_6960805842187046835_n.jpgAnnak idején írtam a témához hasonló bejegyzést, de az túlságosan fennkölt, magasztos, túl harsányra sikeredett s annyira régen íródott, hogy a nemrégiben olvasott Tipegőzombi bejegyzése után erős késztetést éreztem arra, hogy megírjam ismét. Az ő írását ITT olvashatjátok. – Igazság szerint, amikor megírtam az első véleményemet a témával kapcsolatban, olyan régóta fortyogott bennem a keserűség és a sok sérelem, hogy képtelen voltam uralkodni felettük s ennek eredménye egy igen érdekes bejegyzés lett. Akkoriban még nem tudtam megbékélni azzal, hogy az emberek nagy része változatlan marad, s míg meg nem hal, bántani, sértegetni, kötekedni fog, ha talál egy szerinte arra érdemes felületet rajtam. Nem tudtam belenyugodni, hogy az emberi gonoszság ennyire mély, ennyire kigyomlálhatatlan és ennyire ösztönös. Leginkább talán az borított ki és a mai napig nem tudom elfogadni s mellé megérteni a jelenséget, miszerint az emberek alapvetően gonoszok és romlottak. Nagyrészt. Ha még nem, akkor az útja során találkozik nem egy már romlott emberrel s ezek a találkozások végül a tiszta emberből is mocskosat formálnak. Nagyon kevés az a személy, akiken nem fog az emberi fertő, akik tudatosan igyekeznek nem ítélkezni, nem bántani és megsérteni a másikat. Kevesen vannak azok, akik önzetlenül kedvesek és segítőkészek, akik nem írnak le rögvest, amint meglátnak, és még kevesebben vannak azok, akik felfogják bizonyos viselkedés és eltanult jellemvonások hibáját, negatív mivoltát s ez ellen igyekeznek tenni. A lehető legritkább az, aki tiszta marad valamilyen csoda folytán s ezt a tisztaságot próbálja tovább adni a környezetében. Talán ők kapják idővel a lehető legnagyobb, legfájdalmasabb pofonokat az életben.

Nem tagadom, még mindig fortyog, bennem a düh mikor arra gondolok, hogy akik bántottak, azok jogtalanul, alaptalanul és feleslegesen tették. Ráadásul nem léptem fel ellene. Sokszor hagytam magam, meghunyászkodtam és fejet hajtottam. „Biztos igazuk van”. Sok sok év kellett ahhoz, hogy rájöjjek: egyáltalán nincs igazuk. De ehhez el kellett fogadnom azt a tényt, is, hogy örök különc, csodabogár, fekete bárány leszek mindegy milyen társaságba kerülök, kik vesznek körül vagy mennyire vagyok őszinte másokkal, ha azt akarom, hogy megismerjenek. Először meg kellett barátkoznom a ténnyel, hogy soha nem leszek normális, sose fogom azt érezni, hogy tartozom úgy isten igazán valahová és igenis meg kell elégednem azzal a szűk kis baráti körömmel, amit kialakítottam magamnak. Mert ez a kis csapat olyannak szeret aki, és ami vagyok valójában. Nem akarnak tőlem se többet, se kevesebbet. Az igazi énem miatt meg soha nem bántanának. A fekete ruha viselése miatt végképp nem. Sőt, pont a különcségem miatt keltettem fel az érdeklődésüket majd idővel rájöttem: ők is épp olyan fekete bárányok a társadalom hatalmas bárány tömegében, mint én. Míg az említett közeg meg nem teremtődött, addig kóválygó kísértetként kerestem a miértekre a választ. „Miért nem szeret senki? Miért szólnak be, ha feketét viselek? Miért baj az, ha szeretem a halállal kapcsolatos témákat vagy a koponyás holmikat? Miért gond, ha önmagamat adom? Miért riadnak meg tőlem, ha felfedem a valódi énem egy szegletét? Hogyan lehetnék én is normális? Egy a sok között? Vajon engem is akkor szeretnének csak, ha alkalmazkodom? Ha ugyan olyan leszek, mint az összes többi?” – Elhihetitek, próbáltam. Öltözködésben, ízlésben, személyiségben igyekeztem olyan lenni, ami elméletben elegendő az átlagembereknek, s ami miatt nem néznek „másnak”. Komolyan próbáltam, nagyon igyekeztem, de valami mindig akadt, amiért kilógtam a sorból. Apróságok, de azoknál éreztették velem, hogy nem vagyok oda illő. Sőt, a lehető legátlagosabb külsővel és a lehető legnormálisabbnak hitt viselkedéssel is, mindig ott lebegett a levegőben egy sercegő érzés, ami eszembe juttatta: Nem vagy idevaló. Serdülőként akadt nagyon színes ruha korszakom, ahogy pár hónap erejéig Emo is akartam lenni, majd húsz és huszonhárom éves korom között igyekeztem olyan átlagos nő lenni, mint akik körbevettek a munkahelyemen (jobb példáim nem akadtak). Néha igyekeztem pár női magazin által mutatott megoldást elsajátítani, de olyankor katasztrofális, félresikerült bohócnak éreztem magam, aki nem nevetést, hanem könnyeket csal az emberek arcára. Azóta se szeretem a női magazinokat. Huszonnégy évesen jött egy kiemelkedő fordulópont, egy nagyon nehéz mégis életbevágó döntés amit, így utólag bánok, hogy nem előbb hoztam meg majd, akkor folytatódott az, amit 15-16 évesen már elkezdtem kialakítani. Huszonnégy évesen annyira nem érdekelt ki mit gondol és vélekedik, hogy szó szerint mámorítóan szabad voltam. Azt tettem és csináltam, amit akartam, úgy ahogy nekem épp tetszett s bár 8-9 hónapig kilátástalan volt még a jövő hetem is, nem hogy a következő évem, mégis…. az volt az egyik legjobb időszakom, ami kellett a továbblépéshez.

Majd 24 és 27 között elkezdtem újra felfedezni magam. Újra megismerni önmagamat s ez alatt rájöttem: a fekete ruha sőt, a fekete holmik mindegyike legyen szó függönyről, pohárról, ágyneműről, úgy vonz, akár bogarat az esti fény. Csontig hatolóan vágyakozom a feketére s mintha ösztönös lenne a ragaszkodásom és szeretetem eme szín felé. Természetesen tetszenek más színek is, mint a piros vagy lila, de kizárólag fekete párosítással. Önmagukban már nem. Amit az eltelt három év alatt tapasztaltam, s ami elkezdődött az említett tini időszakban is az az, hogy minél jobban igyekszem önmagam lenni, úgy kinézni amilyennek valójában gondolom magam és amilyen kép a fejemben él magamról, annál több és durvább negatív, bántó, sértő és ítélkező visszajelzést kapok. Akadnak persze szép bókok is, elismerések, kedves szavak, amik mögött nem lapul a gonoszság, de ezek aránya kevesebb a másikhoz képest. Az egészben azt csodálom a leginkább, hogy tudom, nem vagyok ezzel egyedül. Mármint, rettentően sokan hordunk feketét s akkor nem lett említve a Dark-Goth Szubkultúra ezernyi arca. Vannak, akik ettől függetlenül szeretnek feketét hordani s mégis mindannyian kezet foghatnánk, mert hasonló utakon járunk, amikor fel merjük vállalni a fekete szín iránti tetszésünket. De ha már ennyire sokan vagyunk, miért nem képesek az emberek megszokni? Persze, ha a divat úgy kívánja, akkor 1-2 hónapra majd egy év múlva ismét (a divatnak is kell ismétlés), hirtelen mindenki feketében mutatkozik, s amikor ez elmúlik, sokan levetkőzik. Az nem baj? Miért nem? S ha valaki tartósan, majd 12 éve szereti a fekete színt az baj? Miért?
Nem értem. S őszintén, nem is akarom megérteni. Nem érdekel. Már nem hallgatók meg egyetlen ostoba, nyögvenyelős „magyarázatot” sem. Már nem figyelek, ha valaki magyarázni kezdi a „miért rossz a fekete ruha viselése” szövegét, már nem hallgatóm végig. Milliomodra se tudnak semmi újat, semmi logikus érvet, semmi hasznosat mondani, csak az időmet pazarolják feleslegesen. Mert nem változok meg, az holtbiztos! Azt tanácsolom a többi fekete ruha kedvelő egyénnek, hogy ők is tegyenek ugyan így! Ne legyetek mások, csak is önmagatok! S akkor az élet olyan emberekkel hoz össze, akik komolyan barátaitok, szeretteitek lehetnek. A többi meg, nem számít.

 

tumblr_nulw9jzoto1u7ezalo1_500.pngMár serdülőként feltűnt, hogy akadnak idegenek, akik megijednek, félnek a fekete ruhás emberektől, s ha ezt megspékeli az ember pár koponya, csontváz, halott témához köthető motívummal, kiül a káosz, borzalom és ellenszenv egyvelege az arcukra. Ez a félelem és ismeretlentől való tartás sajnos, a lehető legrosszabb szavakat és viselkedést produkálhatja az emberekből mégis… már akkoriban megéreztem ennek a bódító ízét. Később tovább ízlelgettem az emberek félelmeit, azt, amikor tőlem tartanak. S egyre jobban rabjává tett. Ma már konkrétan élvezem, ha láthatom a döbbenettel keveredett rettegést a szemeikben és a megvetéssel összeolvadt rémületet. Imádom, amikor megbotránkoztatok másokat s láthatom a dühös, mérges viselkedése mögött meglapuló félszet. Ez az érzés leírhatatlanul euforikus tud lenni s mindegy, miként viselkedik az említett félő egyén (szitokszavakat vág hozzám, a sátán ki tudja, melyik csatlósának nevez vagy, a pokol ki tudja, melyik lényével hasonlít össze), megéri. Az összes pillanatot imádom és rájöttem, hogy hihetetlenül szórakoztat. A napokban például egy ilyen személy elkeresztelt „vörös boszorkánynak” és folyton azzal viccelődik, hogy boszi vagyok. Persze nevet, persze eljátssza, hogy ő csak poénból mondja. De valójában tart tőlem és nem érti mindazt, amit megtudott rólam. Jókat nevetek a boszorkányos viccein, de csak azért, mert tudom: kicsit komolyan gondolja, és részben úgy használja ezt a fogalmat, mint a 18. században szokás volt.
S bár feltaláltam magam, találtam valami jót is ebben az istenverte életben mégis, nem tagadhatom, hogy ettől függetlenül fájt. Az összes kimondott szó, amit azért adtak a tudtomra, mert abban reménykedtek: megváltozok. Mindegyik, mely szándékos ártalommal lett kimondva, minden olyan próbálkozás, ami arra irányul, hogy Én éreztem rosszabbul magam, mert más vagyok, szégyelljem el magam, mert nem akarok közéjük tartozni, szégyenkezzek a különcségem miatt és érezzek bűntudatot, mert nekik kellemetlenséget okoztam, hát… felejthetetlen esetek. Főleg akkor, ha ebbe a csoportba azok is beletartoznak, akik egy időben fontos emberek voltak a számomra. Amikor olyanok akarnak megváltoztatni és elhitetni velem, hogy rossz az, aki valójában vagyok, s inkább játsszam meg magam, mert az jó nos, súlyos csalódást és sérelmet tud maga után hagyni. Hiszen ha valakit tényleg szeretünk, nem akarjuk, hogy más legyen. Mert az összes porcikáját, az összes abnormális fizikai vagy lelki másságát úgy szeretjük, ahogy van, s különben is! A normalitás is nézőpont kérdése, akkor miért van egy „normál” ideál, amihez viszonyítunk bárkit is? Főleg, hogy a saját normánk eltérő a másik normáihoz képest. S míg nekem természetes egy temetőben sétálva nyugalomra lelni, az nem jelenti azt, hogy másnak is. Én nem akarom erőltetni senkire, hogy vélekedjen így. Akkor az idegen emberek többsége, akikkel összehoz a sors, miért éreznek kényszert arra, hogy rám erőltessék a saját normáikat? Egyáltalán nem hasznos beszólni és kéretlen véleménnyel zaklatni a másikat! Egyáltalán nem jó, nem szép, nem illendő a másikat ismeretlenül vagy épp ismerősként bántani még akkor se, ha a cselekvő ezt teljesen természetesnek gondolja! Érdekes, hogy a fekete ruhát viselő egyének többsége képes a toleranciára, a tiszteletre és arra, hogy ne bántsa a másikat. A divatot követők között s az „átlagos” emberek között ritka példával találkoztam, aki szintén eme tábort képviselné. Mily érdekes és sajnálatos. Csak remélni tudom, hogy idővel megbillen a mérlegem a másik oldal felé. 

 

10406438_380094555509725_3251135665636800996_n.jpgNe vegye bántásnak senki, de néha elgondolkodok azon, hogy vajon ilyen érzés lehet „másnak” lenni? Ez alatt értem a mozgáskorlátozott embereket vagy azokat, akiket nem fehér bőrrel áldott meg a genetika. Ilyen lehet homoszexuálisnak lenni vagy valamely mentális betegség komoly áldozataként élni? Ilyen lehet, ha fizikailag vagy lelkileg nem stimmel valami az embernél legyen szó... bármiről is? – De hisz, olyan sokan vagyunk, akik ide sorolhatóak! Akkor miért furcsa még mindig a létezésünk/ létezésük? Rég meg kellett volna már szokni azt, hogy „mások” mindig is voltak, vannak és lesznek! Akár genetikai örökség miatt, akár más miatt, de sose lesz egységesen ugyan olyan mindenki… mennyire unalmas lenne már a világ! A fejemben ennek ellenére alkalmanként előtörnek olyan emlékek, amik a sérelmek listához tartoznak. Ezen kiemelkedő a kéretlen vélemény kategória. Mert hát, az utcán való megbámulás és azonnali arcra kirajzolódó vélemény már annyira minden napossá vált, hogy lassan kezdek immunis lenni. Amikor nagyon elegem van az ilyen végignézésekből, egyszerűen a járdát nézem, a mellettem lévő épületeket, bármit, ami nem a szembejövő ítélkező arca. Mégis, amikor a magánszférámba belelép valaki, hogy tudassa velem a véleményét nagyon fel tud dühíteni. Bárhogy igyekszek ezzel kezdeni valamit, hiszen minél jobban felfedem önmagam, ez a jelenség annál gyakoribbá válik. 

Nyáron, vagy amikor meleg van, azzal lehet kikergetni a világból, hogy Nincs meleged a feketében? Fekete ruhában jobban izzad az ember, jobban melegszik. Miért veszel fel feketét ilyen melegben? Nem sülsz meg? – Lucifer akassza őket a vasvillájára már, annyira elegem van mindből! Az egyik ilyen beszólásnál képtelen voltam türtőztetni magam és ott hagytam az illetőt, mint eb a… bizonyos kupacot. S mindegy mennyire bizonygatom, hogy ez felesleges „észrevétel” és még feleslegesebb kijelentés hiszen, 30 fokban épp úgy izzadok ruhátlanul, mint fekete ruhában, egyszerűen képtelenek leszállni a témáról. Nem, mintha nekik kellene hordani. Nem tudom, mit fogok csinálni a következő nyáron. Lehet, azzal kellene vissza vágni, hogy egy Őrült mazochista állat vagyok, aki izzadni AKAR! xD Akkor múlt hónapban egy napon 2 bók is ért, de azokat nem vettem magamra, inkább diadalittasan nevettem mindegyiken, hiszen tanúbizonyosságot nyert az értetlenség és butaság párosa. Az egyik ilyen megjegyzésnél 4x 4 féle formában, de lényegében ugyan azt hallgathattam, hogy nem vagyok e tagja a horror cirkusznak, mert pont úgy nézek ki, mint aki onnan jött. – S mikor elment a cirkusz a városból mit kérdezett ugyan az a személy? Hol van most a cirkusz? Neked tudnod kellene, hiszen odavalósi vagy. – Valami ilyesmit. Az egészbe az érdekesség, hogy semmi durvának nevezhető öltözködés nem volt akkoriban rajtam, csupán felvettem a fekete szoknyámat sok más fekete ruhával. Még aznap hazafelé sétálva megállapította egy bolt előtt dohányzó három néni, hogy én biztos a sátánt imádom vagy annak a lánya vagyok (valamelyik) és hogy nézek már ki…? S akkor még nem a borda mintás póló volt rajtam! Szóval az is érdekes, hogy kinek hol az a határ vagy küszöb, amikor már képtelen ellenállni a vélemény kinyilvánításnak.

tumblr_obb3payagv1t0h8fpo1_500.jpgAmi a mai napig még rettentően zavar az az, hogy ha az említett baráti társaságommal szeretnénk együtt, nyilvánosan mutatkozni úgy, hogy nem fogjuk vissza magunkat és az aktuális lehetőségeinket kiaknázva igenis kiöltözünk, egyszerűen egy perc nyugtunk nincs. S olyan, hogy elszeparált, nyugodt és békés beszélgetési lehetőség felejtős egészen addig, míg nem találunk egy elzárt helyet kevés emberrel. Konkrét példa erre a Pécsett szervezett Halloween-em vagy az OGT előtti órák. (Itt fel is merült bennem egy kérdés. Akik az OGT előtt 1-2 órát az utcán vagy emberek között töltöttek, mielőtt eljutottak volna az eseményre, milyen tapasztalatokban, élményekben volt részetek az idegen emberek részéről? Aznap ügye mindannyian kik részt vettünk, igyekeztünk adni a külsőre. De abban a külsőben el is kellett jutni az OGT helyszínére. Kinek milyen élményei voltak eme úton?) Akadtak pozitív történések is, de persze mellé mindig akadnak negatívak is. Az első OGT előtt például találkoztam egy barátnőmmel s mi tagadás, mindketten igyekezetünk az eseményhez méltóan kiöltözni. De előtte ellátogattunk egy bevásárló központba. Rossz döntés volt. Mint valami helyi cirkuszi látványosságok, akikhez oda lehet szólni, meg lehet bámulni, akár megzavarni a meghitt beszélgetést, és ha nem vennének észre átlépni a magánszféra határait. Istenem, de gyűlöltem, hogy az ember nem lehet nyugton egy percre se. A mostani OGT előtt is bőven akadtak események, de hamar sikerült olyan zárt helyre elvonulni, ahol magunk között lehettünk s ott nyugalomra lelhettünk. A Pécsi Halloween kis programomon sétáltunk egyet a csapattal Pécs főbb látványosságait megnézve s talán mondanom sem kell, hogy ismételten a bevásárló áruház vonzáskörzetében és azon belül lettünk cirkuszi látványosság. Mint az American Horror Story Freakshow részeiben. Csak mi nem akartunk műsorral szórakoztatni senkit. Azon a napon is, sikerült nyugodt helyre elvonulni, ahol magunk között lehettünk és felszabadultan élvezhettük egymás társaságát. S bár ez személyes vélemény, rettentően dühített az, hogy idegenek azt hitték kéretlen véleményt nyilváníthatnak elég hangosan ahhoz, hogy szándékosan megzavarják a csapatot. Nem hiszem, hogy sokáig tűrők, mert nagyon elegem lett ebből. S bár pontosan tudom, hogy a kiöltözések ezzel együtt járnak, mégis képtelen vagyok felfogni az ostoba viselkedések mögött megbúvó miérteket. Pontosan jól tudom, hogy egy következő majd az utáni és újabb OGT előtt se lesz másként sőt, minden ismétli önmagát, mégis...miért nincs olyan lehetőség, ahol nyugodtan lehet az ember közterületen s közben teljesen önmaga maradhat? Miért van 2 opció ha békét akarok? 1, nem öltözök ki 2, minél hamarabb el kell vonulni az emberek elől ha mégis adok a külsőre. 

Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy a legigazibb, leghőbb vágyam nem más ezen a nyomorult világon, mint sem önmagam lehessek. Azt akarom a legjobban, az egész életemben, hogy egyszer úgy élhessek, ahol nem kell megalkudnom, nem kell kompromisszumokat elfogadnom, hanem komolyan önmagam lehetek mindenféle elnyomás és színlelés helyett. S ennek az egyik része az állandó fekete ruha. Igen, szeretem a fekete színt, sőt imádom, soha nem akarok lemondani róla, s akik azt várják, hogy egyszer kinövöm, nos, van egy rossz hírem: életem végéig olyan színű ruhát fogok hordani, ami a temetésen is lesz rajtam! Csak, hogy változatosak maradjunk. Az összes jó és rossz tapasztalat ellenére egy valamiben biztos vagyok. Egy valamiben nagyon eltökélt és határozott lettem: nem adom fel és apránként egy inkább arra törekszem, hogy a fenn leírt vágyam beteljesülhessen. Az összes akadály, nehézség és kegyetlen történés ellenére is, töretlenül haladok előre s segítséggel igyekszem minél inkább önmagam lenni. Ha már ebben a testben kell leélnem az életemet és ezzel a tükörképpel, akkor az nézzen ki úgy, amilyennek akarom! S ha ehhez csak és kizárólag fekete ruha dukál, akkor az marad! Pár napja próbaképp kiléptem az utcára úgy, ahogyan elterveztem a boszorkány jelmezemet, csupán sapka nélkül. Kaptam érdekes tekinteteket és nézéseket mégis, felemelt fővel jártam, keltem, mert fantasztikus érzés volt, úgy isten igazán önmagamnak lenni. Furcsa, de életemben először büszke voltam magamra és hihetetlenül örültem. Egyrészt, mert egy álomszép fűzőt viseltem, másrészt felvállaltam azt, aki vagyok, s amikor egy tükröződő felületre tekintettem azt láttam, amilyen kép él a fejemben. Jobban mondva, erősen hozzá hasonlót. S akkor eltörpült sőt, lepergett rólam az összes idegen vélemény, ami az arcokra kiült. Ilyen lehet komolyan nem foglalkozni mindezzel? Bárhogy is, az eset arra ösztökél, hogy haladjak ezen az úton tovább még akkor is, ha nagyon nehéz lesz, mert cserébe olyan boldog lehetek, mint még eddig soha és… megéri!
Szóval, fekete ruhát kedvelő sorstársaim, ne adjátok fel! Bármennyire is kínlódó, bármennyire lehetetlennek tűnik, bármennyire is elérhetetlen, de ne adjátok fel! Hordjátok a feketét, gyűjtsétek eme színben pompázó holmikat és ruhákat, közben ne foglalkozzatok senkivel! Nincs annál jobb érzés, amikor az ember tudja, érzi, hogy jó úton halad az önkifejezés, önismeret és önmagunk igaz valójának kiteljesülése útján. Felszabadító érzés a béklyók levedlése, az elvárások láncainak leszedése és a színjáték rabságából kilépni. Ennél szabadabbnak sose éreztem magam. Csak kívánni tudom, hogy a többi fekete ruhát viselő embernek is, épp ilyen remek élményben lehessen része. Mert akkor minden sérelem, minden küzdelem, minden vesztett vagy megnyert csata értelmet nyer vagy lényegtelenné válik.

„Soha, ne mond, hogy soha!”   „Soha, ne add fel!”     „Sosem késő!”

Cathreen Misery

Címkék: én fekete ruha
Szólj hozzá!